December 22, 2017

barackos-maracujás // peach-maracuja

Az év vége úgy alakult, hogy sem időm, sem energiám nem maradt megírni a saját karácsonyi történetem... Ilyen tizen x éve nem volt, úgyhogy ezúttal legkedvesebb karácsonyi mesém (vagy mondhatnám, egyik legkedvesebb mesém) egy részletével, és egy csokirecepttel kívánok boldog karácsonyt mindenkinek :)


Hozzávalók:
15 gr maracujalé
40 gr barackpüré
90+150 gr tejcsoki
2 csipet himalájai só
20 gr fehércsoki
kurkuma

Elkészítés:
Kikaparom a maracuja belsejét, szűrőn átpréselem, hogy ne maradjon benne mag. Hozzáöntöm a barackpürét, felmelegítem, és belekeverek 90 gr tejcsokit. Miután elkészül a krém, két csipet himalájai sót adok hozzá. 
Temperálok 150 gr tejcsokit, elkészítem a bonbonburkokat. Megtöltöm őket a krémmel, és hűtőbe teszem néhány órára. Lezárom a bonbonokat. Miután elkészülnek, kiütögetem őket a formából. Temperálok 20 gr fehércsokit, pár csipet kurkumát adok hozzá, amitől kissé sárgásabb lesz a színe. Habzsákba töltöm, és a sorba állított bonbonokon néhányszor végighúzom a kifolyó csokit.


Charles Dickens: Karácsonyi ének
Nagyvárosi utcán találták magukat, fehéren csillogó karácsonyi reggelen. Csípős hideg volt. A hókaparó lapátok érdes, harsogó hangja hallatszott. A háztetőkről lesepert hótömegek nagy puffanással estek a földre, nem kis örömére a gyerekeknek, akik kipirult arccal gyönyörködtek a csillogó görgetegekben.
A fehér hóból élesen váltak ki a házak sötét körvonalai. A földön piszkos sárrá taposták a havat a járókelők. A kocsiúton a szekérnyomokban olvadt hólé csurgadozott, az útkereszteződéseknél terjedelmes pocsolyává gyűlve.
A kéményekből nedves fa sűrű, keserű füstje szállt alá és úgy megtöltötte az utcát, mintha Nagy-Britannia valamennyi kéménye ideokádta volna füstjét. Egyszóval az időjárás nem volt éppen szívderítő. Mégis derű és öröm volt a levegőben; foszló-fehér felhős nyári kék ég alatt sem lehetett volna különb. Ez a vidám derű a lakosságból sugárzott. A férfiak a házak ereszén állva - miközben a havat lapátolták - vidáman kiáltoztak egymásnak, olykor egy-egy hólabdát is hajítottak. Jót nevettek, ha célba talált, még jobbat, ha elhibázta a célt. A mészáros boltja félig nyitva van még, a gyümölcsös kulipintyója teljes dicsfényben tündököl. A gesztenyés kosarak az ajtóban úgy dülleszkednek ki az utcára, mint valami tekintélyes úriember önérzetes pocakja. A szép nagy barna spanyolhagymák, mint valódi spanyolok büszkén sorakoznak egymás mellé a polcon és csak, ha egy nagyon csinos lány megy el a bolt előtt, kacsintanak rá nagy huncutul. A körték, almák sárgálló gúlákban mosolyognak. A bejárat felett fonalra aggatva csodás szőlőfürtök függnek. Mindenkinek jogában áll megszemlélni őket, sőt a boltos különös előzékenysége folytán teljesen díjmentesen futhat össze láttukra a nyál bárki szájában. A norfolki aszaltalmák mély aranysárgája beleolvad a narancsok meleg és a citromok hideg sárgájába. Egy szegen készen állnak a papírzacskók, türelmetlenül várva, hogy azt a sok zamatos gyümölcsöt befogadják és vacsora utáni csemegének elvigyék gazdagok és szegények ünnepi asztalára. Még az aranyhalak is fontoskodva úszkálnak körbe-körbe a kirakat közepére tett uborkás üvegben. Ha az ember meggondolja, hogy milyen szenvtelen és hideg, nedves elemben élő lények, szüntelen keringésük izgatott tüntetésszámba megy.
Hát még a fűszerüzlet! Oh, a fűszerüzlet! Bár kirakatait már bezárták és az ajtó csak félig van nyitva, az ajtóhasadékon át még mindig káprázatos dolgokat láthat és hallhat az ember. A mérleg serpenyői szüntelen csengenek, a spárgagombolyagok, mint az ördögmotolla pörögnek, a bádogdobozok, mintha varázslat folytán volnának örökös mozgásban polc és pult között. A tea és a kávé illata ingerlően száll a levegőben. A mazsolás hordóból aranyszínű mazsola ömlik, a fahéjrudak a világ leghosszabb fahéjrúdjai, a tisztított mandula a világ legfehérebb mandulája. A cukrozott gyümölcsön olyan vastag a barázdás szürkés cukorréteg, hogy az ember rosszul lesz az éhségtől, ha ránéz! Az aszaltszilva és a koszorúfüge is ünnepi díszbe vágták magukat; fenyővel és magyallal vannak díszítve. A vásárlók a keskeny ajtóban az ünnepi bevásárlás rettentő sürgősségétől űzve és a dolog őrült fontosságától áthatva minduntalan egymásba botlanak, ott felejtik a megvásárolt árut és izgatottan visszafutnak érte. Vagy elfelejtenek fizetni és akkor meg a boltos lesz izgatott. A személyzet örömtől sugárzó arccal áll a csata hevében a pult mögött. Oly fényes az arcuk, mintha a cég különlegességeként árusított és a világ legkitűnőbb cipőpasztájának híresztelt krémmel subickolták volna ki.
Mikor az esteli harangszó megkondul, a város apraja-nagyja ünneplő ruhát és ünneplő arcot öltve tolong a templomok és kápolnák felé vezető utcákon. A mellékutcák és a városvég egyszerű népe szakajtókban hóna alatt viszi az ünnepi fonott mazsolás kalácsot a pékhez. A szellem különös érdeklődést mutat irányukban. Scrooge-dzsal együtt ott állnak meg a legforgalmasabb pékműhely ajtaja előtt. A szellem felnyitja a szakajtók fedelét és a kezében tartott bőségszaruból szentelt vizet hint a kalácsra. A szentelt víz hatására, ha akad a tömegben egy-két civakodó, savanyúképű vagy bánatos arc, az is menten felderül és osztozik az általános jókedvben. Maguk mondják, hogy civakodás, bánat méltatlan a szent karácsonyünnephez. És ez így is van. Isten látja lelkem, így is van!



The end of this year turned out in a way that I didn't have time and energy to write my own Christmas tale... This hasn't happened in more than 10 years, so this time I will wish you all a wonderful Christmas with an excerpt from my favourite Christmas tale (or I could also say one of my favourite tales) and with a chocolate recipe :)


Ingredients:
15 gr maracuja juice
40 gr peach puree
90+150 gr milk chocolate
2 pinches of Himalayan salt
20 gr white chocolate
turmeric

Recipe:
I scrape out the maracuja, I sieve it so the seeds won't stay in the juice. I add the peach puree, I warm it up, then I mix in 90 gr milk chocolate. After the cream is ready, I add two pinches of Himalayan salt. I temper
I temper 150 gr milk chocolate and I prepare the bonbon shells. I fill them with the cream and I put them in the fridge for some hours. I seal the bonbons, then I tap them out of the mould. I temper 20 gr white chocolate, I add some pinches of turmeric so the colour becomes yellowish. I pour it in a piping bag and I draw a couple of lines on the bonbons.


Charles Dickens: A Christmas carol
...they stood in the city streets on Christmas morning, where (for the weather was severe) the people made a rough, but brisk and not unpleasant kind of music, in scraping the snow from the pavement in front of their dwellings, and from the tops of their houses: whence it was mad delight to the boys to see it come plumping down into the road below, and splitting into artificial little snow-storms.The house fronts looked black enough, and the windows blacker, contrasting with the smooth white sheet of snow upon the roofs, and with the dirtier snow upon the ground; which last deposit had been ploughed up in deep furrows by the heavy wheels of carts and waggons; furrows that crossed and recrossed each other hundreds of times where the great streets branched off; and made intricate channels, hard to trace in the thick yellow mud and icy water. The sky was gloomy, and the shortest streets were choked up with a dingy mist, half thawed, half frozen, whose heavier particles descended in shower of sooty atoms, as if all the chimneys in Great Britain had, by one consent, caught fire, and were blazing away to their dear hearts' content. There was nothing very cheerful in the climate or the town, and yet was there an air of cheerfulness abroad that the clearest summer air and brightest summer sun might have endeavoured to diffuse in vain.For the people who were shovelling away on the housetops were jovial and full of glee; calling out to one another from the parapets, and now and then exchanging a facetious snowball -- better-natured missile far than many a wordy jest -- laughing heartily if it went right and not less heartily if it went wrong. The poulterers' shops were still half open, and the fruiterers' were radiant in their glory. There were great, round, pot-bellied baskets of chesnuts, shaped like the waistcoats of jolly old gentlemen, lolling at the doors, and tumbling out into the street in their apoplectic opulence. There were ruddy, brown-faced, broad-girthed Spanish Onions, shining in the fatness of their growth like Spanish Friars, and winking from their shelves in wanton slyness at the girls as they went by, and glanced demurely at the hung-up mistletoe. There were pears and apples, clustered high in blooming pyramids; there were bunches of grapes, made, in the shopkeepers' benevolence to dangle from conspicuous hooks, that people's mouths might water gratis as they passed; there were piles of filberts, mossy and brown, recalling, in their fragrance, ancient walks among the woods, and pleasant shufflings ankle deep through withered leaves; there were Norfolk Biffins, squab and swarthy, setting off the yellow of the oranges and lemons, and, in the great compactness of their juicy persons, urgently entreating and beseeching to be carried home in paper bags and eaten after dinner. The very gold and silver fish, set forth among these choice fruits in a bowl, though members of a dull and stagnant-blooded race, appeared to know that there was something going on; and, to a fish, went gasping round and round their little world in slow and passionless excitement.The Grocers'! oh the Grocers'! nearly closed, with perhaps two shutters down, or one; but through those gaps such glimpses! It was not alone that the scales descending on the counter made a merry sound, or that the twine and roller parted company so briskly, or that the canisters were rattled up and down like juggling tricks, or even that the blended scents of tea and coffee were so grateful to the nose, or even that the raisins were so plentiful and rare, the almonds so extremely white, the sticks of cinnamon so long and straight, the other spices so delicious, the candied fruits so caked and spotted with molten sugar as to make the coldest lookers-on feel faint and subsequently bilious. Nor was it that the figs were moist and pulpy, or that the French plums blushed in modest tartness from their highly-decorated boxes, or that everything was good to eat and in its Christmas dress; but the customers were all so hurried and so eager in the hopeful promise of the day, that they tumbled up against each other at the door, crashing their wicker baskets wildly, and left their purchases upon the counter, and came running back to fetch them, and committed hundreds of the like mistakes, in the best humour possible; while the Grocer and his people were so frank and fresh that the polished hearts with which they fastened their aprons behind might have been their own, worn outside for general inspection, and for Christmas daws to peck at if they chose.But soon the steeples called good people all, to church and chapel, and away they came, flocking through the streets in their best clothes, and with their gayest faces. And at the same time there emerged from scores of bye-streets, lanes, and nameless turnings, innumerable people, carrying their dinners to the baker' shops. The sight of these poor revellers appeared to interest the Spirit very much, for he stood with Scrooge beside him in a baker's doorway, and taking off the covers as their bearers passed, sprinkled incense on their dinners from his torch. And it was a very uncommon kind of torch, for once or twice when there were angry words between some dinner-carriers who had jostled each other, he shed a few drops of water on them from it, and their good humour was restored directly. For they said, it was a shame to quarrel upon Christmas Day. And so it was! God love it, so it was!

December 16, 2017

Aztec bonbon

Születésnapom alkalmából megajándékoztam magam az alábbi könyvvel, és az alábbi néhány sort találtam benne:
"1519 áprilisában megérkezett a Tabasco-partra Hernan Cortés spanyol hódító lóháton, fehér arccal, nagy szakállal. A korabeli források szerint az ottani lakosság meglátva őt, Quetzalcoatl azték istenségnek hitték. Montezuma császár arany talpas pohárban kínálta neki a csokoládéitalt, az isteni nedűt, melyet mézzel édesítettek, valamint chilivel, fahéjjal és szegfűszeggel fűszereztek."


Ó. Az igazi kakaó receptje, amit még nem cukroztak agyon, benne az az ősi, vad íz, kalandra csábító, a lélek legtitkosabb vágyait megszólító. Bűn lenne megszelídítetlenül hagyni.
80%-os minőségi csokit vettem hozzá. Valójában ez egy nagyon egyszerű bonbon, a fűszerek adják meg az igazi mélységét, na és persze a dús, tiszta, friss kakaó. Természetesen egy ilyen fenséges, régi recepthez megfelelő külső is dukál :) így előkerestem a legszebb transzferfóliámat is :)


Hozzávalók:
100 gr 80%-os étcsoki
150 gr 50%-os étcsoki
másfél kiskanál vaj
2 kiskanál méz
fahéj, vanília, chili, szegfűszeg
transzerfólia

Elkészítés:
Vízgőz felett megolvasztom a 80%-os csokit. Hozzákeverek másfél kiskanál vajat, két kiskanál mézet és a fűszerekből ízlés szerint 1-2 csipetet. A chiliből érdemes egy egész picit többet adni, hogy meglegyen a csípős felhang.
Méretre vágom a transzerfóliát, belehelyezem a mágneses öntőformába. Temperálom az 50%-os étcsokit, elkészítem a bonbonok burkát. Miután megszáradtak, megtöltöm őket a fűszeres krémmel, és hűtőbe teszem. Végül lezárom a bonbonokat.


On the occasion of my birthday I bought myself a chocolate book and while reading, I found these lines:
"In April 1519 Hernan Cortés Spanish conqueror arrived at the Tabasco coast on his horse, with white face and long beard. According to contemporary sources, the locals believed him to be Quetzalcoatl Aztec god. In a golden cup Montezuma emperor offered him cocoa drink, the divine potion, which was sweetened with honey and flavoured with chili, cinnamon and clove."


Oh. The recipe of the cocoa that wasn't full of sugar; it contained that ancient, wild flavour which tempts to take an adventure and resonates with the secret desires of the soul. It would be a sin not to tame it.
I bought 80% quality chocolate for this. This is actually a very simple bonbon; it's depth depends on the spices and of course on the mellow, clear, fresh cocoa. Naturally adequate looks are suitable for a royal, old recipe :) so I chose my most beautiful transfer sheet too :)


Ingredients:
100 gr 80% dark chocolate
150 gr 50% dark chocolate
one and a half small spoon of butter
2 small spoons of oney
cinnamon, vanilla, chili, clove
transfer sheet

Recipe:
In a bain-marie I melt the 80% dark chocolate. I mix it with some butter, two small spoons of honey and 1-2 pinches of the spices. A little bit more can be aded of the chili, as it will provide the hot overtone.
I cut up the transfer sheet and I place it in the magnetic mould. I temper the 50% dark chocolate, I prepare the bonbon shells. After they get solid, I fill them with the spicy cream and I put them in the fridge. Finally I seal the bonbons.

December 11, 2017

Advent 2.

Nos, még jó, hogy letörlődött az összes fotó a fényképezőgépem memóriakártyájáról, mert ha már az embernek amúgy is szar napja van, legalább még egy ilyen kis kedvesség is tetézze meg :))) Ezért most a szépen összegyűjtött különböző karácsonyi csokis ötletek helyett a legutóbbi bonbon receptjét fogom megosztani a karácsonyi mese első részével :)


Hozzávalók:
150 gr étcsoki
80 gr marcipán
30 gr tejszín
egy kupaknyi rum
három csipet mézeskalács fűszer

Elkészítés:
Az apróra tépkedett marcipánt beledobálom a tejszínbe, felmelegítem, és kevergetem, amíg fel nem olvad. Ekkor lehúzom a tűzről, hozzáadom a rumot és a mézeskalács fűszert.
Temperálom az étcsokit, elkészítem a bonbonok burkát. Megtöltöm őket a marcipánkrémmel, és a hűtőbe teszem. Miután a krém teteje elég szilárd lesz, temperálom a maradék étcsokit, és lezárom a bonbonokat.

Adventi mese 1
Joanne Harris óta tudjuk, hogy a csokoládékészítők valójában bűbájosok - nincs ez másként annak az édességboltnak a tulajdonosa esetében sem, akiről ez a történet szól.
Az édességbolt valójában üzlet és kávézó volt egyben, ahol különleges bonbonok és táblás csokik sorakoztak a polcokon és az üvegezett pultban, az arra járók pedig bármikor betérhettek egy kávéra vagy forró csokira, ami mellé minden alkalommal kaptak egy darab mézes süteményt is. Rosie - avagy Kendős Rosie, ahogy a gyerekek nevezték -, az üzlet tulajdonosa pirosló, ráncoktól pókhálós arcú, pápaszemes hölgy még a legmelegebb nyári napon sem vált meg vörös-zöld kockás kendőjétől. És bár mindig szívélyesen mosolygott a boltjába tévedő gyerekekre, a körükben mégis olyan, félelmes csodálat övezi, amilyen általában a meselényeket illeti.
De ennek a történetnek nem is ő a főhőse, hanem Emmie, aki épp most az édességbolt hátsó ablakához nyomja az orrát, hogy jobban lássa, mi zajlik odabent. Az üzlet mesebeli mézeskalács házikóra emlékeztető épülete épp a buszmegállóval átellenben áll, így az iskola után hazatérő gyerekek első útja oda vezet, hogy meglessék, kikerült-e valami újdonság a kirakatba. Nem kivétel ez alól Emmie és pajtásai, Zac és Jules sem. Hamarosan itt van advent második vasárnapja, Kendős Rosie már biztosan nekilátott a karácsonyi édességek készítésének!
Pusmogva, egymást arrébb lökdösve állnak a kicsi, épp egy gyermekarcnyi ablak előtt, s a benti párafelhő mögött csak sejtik, mi történik, az ablak alatti réseken ugyanis mézeskalács édes illata szivárog.
Lassan oszlik a pára, s mintha csak kiköltözne a falakon túlra, a lombjukat vesztett fákra és az elnéptelenedett utcákra leszáll a köd. Az üzlet műhelyének titkai szégyenlősen tárulnak fel. Kendős Rosie apró csokicsészéket tölt gesztenyés krémmel, majd miután végez velük, egy adag mézeskalács tésztához fordul. Fűszerekkel szórja meg: gyömbér, fahéj, szegfűszeg. Tenyérnyi szelencét vesz elő a konyhapult bal alsó fiókjából, kinyitja, és a benne lévő porból egy csipetnyit a tésztához ad. Arra az egy pillanatra a műhelyt aranyfény ragyogja be!
Emmie és két barátja felkiált a meglepetéstől, de azonnal a szájukra tapasztják a kezüket, és menekülőre fogják. Csak a következő sarkon befordulva állnak meg, tétován bámulnak egymásra, biztosan kacagnának, ha nem azon zakatolna az agyuk: vajon tényleg látták?...
- Mi volt az? - kérdezi levegő után kapkodva Jules.
- Talán valami varázspor? - vélekedik Emmie, türelmetlen mozdulattal simítja arrébb a haját a szeméből.
- Vagy inkább méreg! Holnap mind meghal, aki eszik belőle! - morog Zac, akár egy rosszindulatú kobold. - Minket pedig csótánnyá változtat az öreg Rosie, amiért kilestük a titkát!
- Nem igaz! - csapja hátba Jules. - Rosie nem is gonosz, legfeljebb téged varázsol majd el, amiért ilyeneket mondasz róla!
- Akárhogy is, nekem haza kell mennem - komorodik el Emmie. - Egyezzünk meg, hogy holnap bemegyünk a boltba, és veszünk egyet a mézeskalácsból!
Lepacsizzák, azzal már szét is szóródnak.
Négy utcával feljebb nagyobb testvérei között szerényen meghúzódva áll az aprócska ház, nyikorog a kertkapu, macska törleszkedik Emmie lábához. Most, hogy nincs itthon az édesanyjuk, Emmie-re hárul a feladat, hogy két kistestvérének uzsonnát készítsen, összerakja másnapi holmijukat, hogy apának reggel csak föl kelljen kapnia, amikor óvodába és iskolába viszi őket. Együtt írják meg a házi feladatot, Emmie elmosogat, és apa már meg is érkezik, hogy közösen vacsorázzanak.
Másnap kora délután a három jóbarát már ott áll az édességbolt előtt, egymást előtérbe tolva igyekeznek eldönteni, ki menjen be először.
- A te ötleted volt, menj te!- löki előrébb Emmie-t Zac.
- De nekem nincs pénzem!
- Akkor hogy akartál mézeskalácsot venni?!
- Na jó, majd én megyek! - Jules hősiesen előrébb lép, belöki az ajtót.
Úgy tesznek, mint akik csak felmérik a lehetőségeket, ide-oda lépnek a polcok előtt, csak gyermekekre jellemző szakértelemmel veszik szemügyre az árut.
- Mit adhatok, kedveskéim? - kérdezi az öreg Rosie nyájasan. - Kértek kóstolót a frissen sült mézeskalácsomból? Jó lenne, ha megmondanátok, elég fűszert tettem-e bele.
Ezüstszín tálcán nyújtja feléjük a cukormázzal díszített süteményt. Emmie gondolkodás nélkül elveszi a szív alakút, Jules is választ egyet. Zac sötét pillantást vet mögülük az öreg Rosie-ra, dacosan megrázza a fejét.
- Biztos nem kérsz? Ez különleges mézeskalács: teljesíti egy kívánságod - mosolyog rá Rosie, de ő hajthatatlan.
- Köszönjük! - int Emmie, míg az ajtó felé igyekszik.
- Igen, köszönjük! - veti oda Jules is, és már kint is vannak, kezükben a zsákmánnyal.
Közelről nézve semmi különös nem látszik rajta - talán csak egy egész enyhe aranyfény. A két lány egymásra néz, végül Jules vállat von, és leharapja a mézeskalács huszár fejét.
- Azt kívánom, hogy karácsonyra kapjak egy fényképezőgépet.
Emmie egyetlen falásra kapja be a szívecskét, és lehunyt szemmel arra gondol, bárcsak anya hazajöhetne a kórházból.
Zac árgus szemekkel méregeti őket.
- Még nem vagytok rosszul? Semmi émelygés?
Jules nevetve taszítja meg. - Nagyon finom! Kérsz belőle?
Zac elé tartja a süteményt, de ő elhárítja.
- Majd ha holnap is ott lesztek a buszmegállóban, akkor talán.
Jules sajnálkozó pillantást vet rá, majd gyorsan eltünteti a kalács maradékát.
- Mi van, ha tényleg varázspor volt? - tűnődik.
- Én remélem, igazat mondott Rosie - motyogja Emmie.
- Ne legyetek már ilyen dedósok! - legyint fensőbbségesen Zac. - Ilyesmi csak a mesékben létezik. Különben is, ma délután anyukám is mézeskalácsot fog sütni, az biztosan jobb lesz, mint ez!
- Undok vagy! - torkolja le Jules. - Ma már nem is szólok hozzád többet.
Karon fogja Emmie-t, tüntetőleg hátat fordít, és elmasíroz.
- Ne törődj vele, Emmie! Nem volt gyerekszobája, ahogy a bátyám szokta mondani.
- Tudom - nevet Emmie. - De nekem is haza kéne mennem, a tesóim már biztosan várják az uzsonnát.
- Persze, persze - feleli szórakozottan Jules, elengedi barátnője karját. Mielőtt befordul a sarkon, még utoljára int neki.
Emmie rohan hazafelé, legnagyobb meglepetésére nyitva találja a bejárati ajtót. Már kiáltana a húgáért, amikor édesapja toppan elébe, és a karjába kapja.
- Gyere, Emmie, megyünk a kórházba!
- Meglátogatjuk anyát? - ráncolja a homlokát a váratlan hír hallatán Emmie.
- Nem. Nem látogatjuk, hanem hazahozzuk. Betelefonált a munkahelyemre, hogy ma kiengedik!
Emmie örömében átkarolja apja nyakát, és csak nevet és nevet.



How great that all of my photos got deleted from my memory card, because if one has a crap day, at least another nice thing like this should happen also :))) Therefore instead of the nicely collected Christmas ideas, I will share the latest bonbon recipe together with the first part of the Christmas tale :)

Ingredients:
150 gr dark chocolate
80 gr marzipan
30 gr cream
a cap of rum
three pinches of ginger bread spice

Recipe:
I put the marzipan, torn into little pieces, in the cream, I warm it up and I stir it until it dissolves. Then I turn off the stove and I add the rum and the ginger bread spice.
I temper the dark chocolate, I prepare the bonbons hells. I fill them with marzipan cream and I put them in the fridge. After the cream sets, I temper the leftover chocolate and I seal the bonbons.


Christmas tale 1
Since Joanne Harris we all know that chocolatiers are enchantresses - this is also the case of the owner of that sweet shop, who is the main character of this story.
The confectionery was a shop and café, where special bonbons and chocolate bars filled the shelves and the glass counter; people passing by could always drink a coffee or hot chocolate, with which they always received a honey roll. Rosie, the owner of the shop, was a lady with blushing face, spiderweb-wrinkles and glasses; she did not part with her red-green chequered scarf, not even in the hottest summer day. And even though she kindly smiled at the children who entered her shop, among them she was always considered with the same fearful admiration that befits fairytale creatures.
However, the protagonist of this story is not her, but Emmie, who pushes her nose to the back window of the confectionery in order to see what is going on inside. The gingerbread-like building of the shop stands in front of the bus stop, so the children coming back from school immediately go there to see if there is anything new in the shop window. Emmie and her friends, Zac and Jules are not exceptions either. Soon the second Sunday of Advent will arrive and Rosie must have started preparing Christmas sweets!
They are standing at the window, that is exactly as tiny as a child's face, whispering, jostling each other and they can only guess what is happening inside, behind the cloud of fume: the sweet scent of gingerbread is leaking through the cracks under the window.
The steam dissolves slowly and as if it moved outside the walls, fog ascends on the leafless trees and abandoned streets. The secrets of the shop's workshop unfold timidly. Rosie is filling small chocolate cups with chestnut cream and when she is done, she turns to a heap of gingerbread dough. She sprinkles spices on it: ginger, cinnamon, clove. She takes a case from the bottom left drawer of the cupboard, she opens it and from the powder inside, she adds a pinch to the dough. For that moment the workshop is illuminated by golden light!
Emmie and her friends cry out in surprise, but they immediately hold their tongues and escape. They stop only after turning around the next corner, they uncertainly look at each other; they would probably laugh if their minds could stop rolling: did they really see that?...
"What was that?" asks Jules, panting.
"Maybe some magic dust?" presumes Emmie, she impatiently pushes her hair away from her eyes.
"Or rather poison! Tomorrow everyone will die, who eats from it!" growns Zac like a malicious goblin. "And old Rosie will turn us into cockroaches for peeping at her secret!"
"That's not true!" Jules slaps his back. "Rosie is not evil, she will enchant only you for saying such things!"
"Whatever, I have to go home," Emmie gets serious. "Let's agree that tomorrow we'll go to the shop and buy one of those gingerbreads!"
They give a five to each other, then they separate.
Four streets above, modestly huddling up among its bigger siblings, is a tiny house, the gate is creaking, a cat cuddles to Emmie's leg. Now, that their mother is not at home, it is Emmie's task to prepare afternoon snack for her younger siblings, to put together their bags for the next school day so their dad only has to pick them up the next morning when taking them to kindergarten and school. They write their homework together, Emmie washes the dishes and dad arrives to have dinner together with them.
The next early afternoon the three friends are standing in front of the confectionery, pushing each other in the front in order to decide who should go in first.
Zac jostles Emmie. "It was your idea, now go!" 
"But I don't have money!"
"Then how did you want to buy gingerbread?!"
"OK, I'll go first!" Jules gallantly steps ahead and enters the shop.
They pretend to be evaluating their opportunities, they are walking up and down along the shelves, observing the products with expertise that is only characteristic to children.
"What shall I give you, dears?" asks old Rosie gently. "Would you like to try my freshly baked gingerbread? It would be so kind of you to tell me whether there is enough spice in it."
She offers them the cookies decorated with frosting on a silver tray. Without hesitation Emmie takes the heart shaped one; Jules also chooses one. Zac flashes a dark glance at old Rosie and sulkily shakes his head.
"Are you sure? This is very special gingerbread: it will grant you a wish," smiles at him Rosie, but he is relentless.
"Thank you!" waves Emmie while she is hurrying to the door.
"Yes, thank you!" throws the words Jules and they are already on the street with the prey in their hands.
There is nothing special about it - maybe only a slight golden gleam. The two girls look at each other, then Jules shrugges and bites off the head of the gingerbread soldier.
"I wish I got a camera for Christmas."
Emmie eats up the heart at once and thinks with closed eyes, if only mum could come home from the hospital.
Zac is glaring at them.
"Don't you feel sick? No nausea?"
Jules laughs and pushes him. "It is very good! You want some?"
She holds the cookie in front of Zac but he declines.
"If tomorrow you'll be there at the bus station, then maybe."
Jules gives him a pitying look, then eats up the leftover of her cookie.
"What if it was real magic dust?" she contemplates.
"I hope Rosie said the truth," mumbles Emmie.
"Don't be so childish!" waves arrogantly Zac. "Such things only exist in fairytales. Anyway, my mum will bake gingerbread this afternoon, I bet it will be better than this!"
"You are mean!" snaps Jules. "I don't want to talk to you anymore today."
She links arms with Emmie, turns around and marches away.
"Never mind, Emmie! He is so rude."
"I know," laughs Emmie. "But I also have to go home, my siblings must be waiting for the afternoon meal already."
"Sure, sure," replies absentmindedly Jules, she lets her go. Before she turns around the corner, she waves for the last time.
Emmie runs home, only to find the door open. She is about to cry for her sister, when her dad steps in front of her and lifts her in his arms.
"Come, Emmie, we are going to the hospital!"
"Are we visiting mum?" frowns Emmie to the news.
"No. No, we are not visiting, we are binging her home. She called me at work that she will be released today!"
In joy, Emmie hugs her dad and she is just laughing and laughing.

December 3, 2017

Advent 1.

Sajnos utazás miatt adventi mesém első részét kissé később fogom csak begépelni. Jelen pillanatban Frankfurtban tartózkodom - egy régi karácsonyi könyvünkben az állt, hogy a németországi karácsonyi vásárok közül a frankfurti az egyik legszebb, legöregebb és legnagyobb, és amióta ezt olvastam, azóta vágyom arra, hogy egyszer láthassam. Szerencsére egész nap hullott a hó, ilyen időben a legszebb a vásárban bóklászni, még a tömeg ellenére is. Frankfurtban a vásári bódékat egyenként díszítik fel karácsonyi motívumokkal, csodás és rettentő giccses az egész, de hát mi mást akarunk karácsonykor?! A kézműves termékek mellett helyi ételeket, és persze sokféle édességet lehetett kapni :)

Unfortunately, due to travelling, the first part of my advent tale will be transcribed only later. At the moment I am in Frankfurt - in one of our old Christmas books it was written that the Christmas market of Frankfurt is one of the oldest, biggest and most beautiful in Germany; and ever since I read this, I wanted to come here to see it. Fortunately it's been snowing all day long, this is the best kind of weather for rambling at the market, even despite the crowd. In Frankfurt every stand has different Christmas decoration; they are wonderful and kitschy at the same time, but what do we want at Christmas?! Besides artisan products, local foods and many kinds of sweets can be bought :)

cupcake :)
csokiba mártott gyümölcsök // fruits dipped in chocolate
karácsonyi vásár az óvárosban // Christmas market in the old town
karamell // fudge
mézeskalács // ginger bread
a vásár karácsonyfája // the Christmas tree of the market
trüffelek és mini fánkok // truffles and mini donuts
körhinta :) // carousel
a Majna partján // on the bank of the Main

November 29, 2017

narancsos-rozmaringos // orange-rosemary

A brutális csokikészítő hét után most eljött a cuccok postolásának ideje :D Sokadik alkalommal készítettem el epres-rozmaringos bonbonjaimat (ezúttal a Segítsüti licitnyertesének kérésére küldtem el őket úgy, hogy advent elejére érkezzenek meg :)). És persze a rozmaringos ganache-ból megmaradt egy adag. Mit lehetne kezdeni vele? Ekkor jött az újabb kérés: szülinapi narancsos csoki. A kettő gyorsan összeállt egy izgalmas ízvilágú bonbonná, amit külsőleg is igyekeztem érdekessé tenni. Ez a fröcskölős technika már régóta tetszett, és most az újonnan vett bronz színű lüszterporral ki is próbáltam.


Hozzávalók:
egy narancs leve
rozmaring
0,2 dl tejszín
70 gr étcsoki
egy kupaknyi rum
150 gr fehércsoki
lüszterpor, kakaóvaj

Elkészítés:
A ganache-hoz a rozmaringot tejszínbe áztatom, felforralom, állni hagyom. Másnap leszűröm, ismét felmelegítem, és hozzákeverem az étcsokit. Belefacsarom egy közepes méretű narancs levét. Végül adok hozzá egy kupaknyi rumot.
Gyertyaláng felett megolvasztok fél kiskanálnyi kakaóvajat, és hozzákeverek egy kis bronz lüsztert. Ecsettel veszek fel belőle, és az ujjammal összefröcskölöm a bonbonforma mélyedéseit. Miután a kakaóvaj megszáradt, temperálom a fehércsokit, kiöntöm a formát. A héjakat megtöltöm a narancsos töltelékkel, és pár órára a hűtőbe teszem. Végül lezárom a bonbonokat.


After the brutal chocolate making week it's time to post stuff :D I've prepared my strawberry-rosemary bonbons again and a bit was left of the rosemary ganache. What could I do with it? Then a request came: chocolate with orange for a birthday. The two quickly came together in an exciting bonbon, which I tried to make more interesting with its outer appearance. I fancied this "splashing" technique for a while and finally I applied it with the newly bought copper luster dust.


Ingredients:
the juice of one orange
rosemary
0,2 dl cream
70 gr dark chocolate
one cap of rum
150 gr white chocolate
luster dust, cocoa butter

Recipe:
For the ganache I soak the rosemary in the cream, I boil it and I leave it for several hours. The next day I sieve the cream, I warm it up and I add the dark chocolate. I squeeze the juice of one orange in it, finally I add a cap of white rum.
With the help of a candle I melt half a spoonful of cocoa butter and I mix it with copper luster dust. I dip a brush in it and with my finger I splash it in the cavities of the mould. After the cocoa butter gets dry, I temper the white chocolate and I prepare the bonbon shells. I fill them with the orange cream and I pu them in the fridge. Finally I seal the bonbons.

November 22, 2017

gesztenyés-marcipános // chestnut-marzipan

Az ír mitológiában van egy tündér (ehm, jobban mondva a tündérek királya ő), akit Lughnak hívnak. Mielőtt királlyá lett, Lugh egy szép napon bekopogott Ezüstkezű Nuada, a tündérek királyának kastélyába, és amikor megkérdezték, ki az és mihez ért, a király udvarához ugyanis csak úgy csatlakozhat, ha van valami különleges képessége, azt felelte, hogy ő építész. Építész azonban már volt az udvarnál. Akkor Lugh azt mondta, hogy ő kovács. De már kovács is volt az udvarban. Akkor Lugh azt mondta, hogy ő harcos és költő és orvos és zenész és pohárnok.... És amikor kiszóltak neki, hogy mindezekből már van az udvarnál, akkor megkérdezte: és olyan is van, aki mindezt egyszerre tudja? No erre már ki kellett nyitniuk neki a kaput.
A következő hasonlat persze azért elég erőteljesen sántít, Lugh ugyanis olyan volt, mint az eminens kölök az iskolában, mert ő tényleg minden felsorolt mesterséghez nagyszerűen értett, de néha azért egy egész kicsit úgy érzem magam, mint ő: a rengeteg dolog, ami érdekel (és amikben egy kicsit is járatos vagyok), olyan, mint egy puzzle darabkái: egyik nélkül sem lehetek teljes. Ha csak elképzelem, milyen lenne zene, mese, rajzolás, csokizás vagy történelem, mitológiák stb. nélkül élni, inkább levágnám a fél kezem. Csak egyet elveszünk a képletből, és borul az egész :D Régen ott volt a kényszer, hogy választani kéne közülük, mert hát az embernek mégiscsak kell egy szakma, amiből megél, blablabla, de néhány éve eldöntöttem, hogy a továbbiakban nem érdekelnek az efféle, a társadalom által az emberre kényszerített korlátok. Lughnak sem mondták a tündérek kastélyából, hogy bocs haver, de ezt nem hisszük el, egyszerre csak egy dologhoz érthetsz! Sok dologhoz érteni (legalább egy kicsit) tök jó, és az embert arra sarkallja, hogy még több új dolgot tanuljon meg. Az élet olyan rövid és ez a világ olyan érdekes, annyi mindent fel kell fedezni, átélni, elolvasni, megtanulni! Kár, hogy nem 48 órásak a napjaim...


Hozzávalók:
30 gr főtt/pirított, hámozott gesztenye
50 gr tejszín
40 gr marcipán
1 kupaknyi fehér rum
130 gr étcsoki

Elkészítés:
A gesztenyéket alaposan megtisztítom, és belepasszírozom őket a tejszínbe. Egy éjszakára a hűtőben hagyom a keveréket, hogy a tejszín átvegye a gesztenye ízét. Másnap hozzátördelem a marcipánt, és felteszem melegedni. Miután a marcipán elolvadt, leveszem a tűzről, végül hozzáadok egy kis rumot.
Temperálom az étcsokit, elkészítem a bonbonhüvelyeket. Miután megszilárdultak, megtöltöm őket a marcipános krémmel, és a hűtőbe teszem, amíg a töltelék megbőrösödik. Végül temperálom a maradék étcsokit, és lezárom a bonbonokat.



In Irish mythology there's a fairy (erm, he's the king of the fairies actually), whose name is Lugh. Before becoming the king, on one fine day Lugh knocked on the door of the castle of Nuada Airgetlam, king of the fairies. When they asked who it was and what skill he possessed, because he could join the court only in case he had a special skill, Lugh answered that he was a builder. But there was already a builder in the court. Then Lugh said that he was a smith. But there was already a smith in the court. Then Lugh said that he was a warrior and a poet and a physician and a musician and a cup bearer... And when he was told that there were people possessing each of these skills, then he asked: do you have someone who is skilled in all these things together? And then they had to open the door for him.
The following metaphor is quite lousy as Lugh was like the eminent kid in school, he really mastered all professions; but sometimes I do feel like him a bit: the many things I'm interested in (and I am familiar with at least a bit) are like the pieces of a puzzle: I cannot be complete without any of them. If I imagine life without music, fairytales, drawing, chocolate making or history, mythology, etc. then I would rather cut off my hand. Take one piece from the picture and the whole thing becomes incomplete. A long time ago there was this pressure that I must choose one of them because one needs a profession of which one makes a living blabla, but some years ago I decided that I am not interested in these limits that society is trying to force on us. Lugh wasn't told either that sorry buddy, but we don't believe it, you can be an expert of only one thing! Knowing/mastering many different things (at least a bit) is good and it urges one to learn even more new things. Life is so short and this world is so interesting, there are so many things to be discovered, experienced, read, learnt! It's a pity that I don't have 48-hour long days...


Ingredients:
30 gr boiled/roasted, peeled chestnuts
50 gr cream
40 gr marzipan
1 cap of white rum
130 gr dark chocolate

Recipe:
I clean the chestnuts and I mash them into the cream. I leave the mixture in the fridge for one night so the cream takes over the flavour of the chestnuts. The next day I add the marzipan cut/torn into small pieces and I warm it up. After the marzipan dissolves, I turn off the stove and finally I add a bit of rum.
I temper the dark chocolate and I prepare the bonbon shells. After they get solid, I fill them with the marzipan cream and I put the mould in the fridge until the filling starts to set. Finally I temper the leftover chocolate and I seal the bonbons.

November 16, 2017

mango-matcha

Hallgatásom okai: költözés, utazás, munka, doktori (nem feltétlen ebben a sorrendben :D). Valójában a színfalak mögött már beindult a karácsonyi csokigyár, ami idén elég extenzívnek néz ki - amit persze nem bánok, mert a csokikészítés addiktív folyamata olyan, mint a meditálás: közben az ember szépen végiggondolja a napját, megszabadul a feszültségtől, és már csak a csillogó, illatos csokit figyeli, és előre örül a finomságnak, amit készít belőle. Az alkotás öröme, ami aztán majd másoknak is örömet okoz :)
Időm és energiám sem volt, hogy ráálljak a plázákban, üzletekben már tobzódó karácsonyi hangulatra, de talán lassacskán eljön ennek is az ideje, hiszen már csak két hét, és itt az advent. Ideje lesz karácsonyi ízvilágú csokikon agyalni, na meg néhány kreatív ötlet is van még a tarsolyomban :) De ezekről később, én nem vagyok olyan türelmetlen, mint a boltok, a karácsonyt ki kell várni, abban rejlik a szépsége.
Úgyhogy most egy mangós-matchás ízesítésű bonbont mutatok be, amit tegnap készítettem.


Hozzávalók:
70 gr mangó
30 gr tejszín
50+20+150 gr fehércsoki
matcha por

Elkészítés:
A mangót és a tejszínt együtt felmelegítem, majd összeturmixolom. Hozzáadok fél teáskanálnyi matchát (a keverék színvilágáról szó se essék, ha el tudjátok képzelni a narancs és a zöld kombinációját...XD), valamint belekeverek 50 gr fehércsokit.
Temperálok 20 gr fehércsokit, némi matchával megszínezem, majd spirálokat festek a bonbonforma mélyedéseibe. Ezután temperálok 150 gr fehércsokit, és miután a díszítés megszilárdult, kiöntöm a bonbonformát. Kicsepegtetem a felesleget, száradás után megtöltöm a bonbonhéjakat a mangós töltelékkel. Hűtőbe teszem néhány órára, végül a maradék temperált fehércsokival lezárom a bonbonokat.


The reason of my silence: moving, travelling, work, doctoral studies (not necessarily in this order :D). As a matter of fact, behind the scenes the Christmas chocolate factory has started its work, which seems to be extensive this year - which I don't mind at all because the addictive process of chocolate making is like meditation: in the meanwhile one thinks over one's day, gets rid of the stress and then pays attention only to the shiny, fragrant chocolate, and is happy about the goodies that will be made. The joy of creating, which will cause joy to others too :)
I didn't have time and energy to adapt to the pushy Christmas atmosphere of malls and shops but sooner or later that time will come too, since there are only two weeks left until Advent. I'll also have to think about Christmas flavour chocolates and there are some creative ideas on my mind as well :) But I'll write about these later because I'm not as impatient as the shops - you must anticipate Christmas, that's the beauty of it.
So for now I'm going to introduce mango-matcha bonbons which I made yesterday.


Ingredients:
70 gr mango
30 gr cream
50+20+150 gr white chocolate
matcha powder

Recipe:
I warm up the mango and the cream together, then I blend them. I add half teaspoon of matcha (let's not talk about the colour of the mixture, if you can imagine the combination of orange and green...XD), and I also add 50 gr white chocolate.
I temper 20 gr white chocolate, I colour it with some matcha, then I paint spirals in the cavities of the mould. Then I temper 150 gr white chocolate and after the decoration gets solid, I prepare the bonbon shells. When they get dry, I fill them with the mango cream. I put the mould in the fridge for some hours, finally I temper the rest of the white chocolate and I seal the bonbons.