mézeskalács // gingerbread

Mikulásra készítettem a következő bonbonokat. Az ötlet egy korábban készített csokiból jött, de akkor étcsoki burokba töltöttem, ezúttal viszont a minták kedvéért fehércsokiból öntöttem. A házi kismanónk besegített a díszítésben, így aztán valóban személyes ajándék került a családtagok csizmájába :))

Hozzávalók:

100 gr étcsoki

mézeskalács fűszer

Mese keksz

50 ml tejszín

egy kiskanál vaj

150 gr fehércsoki

ételfesték

Elkészítés:

A tejszínt felforralom, és az apróra tördelt étcsokira öntöm. Hozzákeverem a vajat és három csipet mézeskalács fűszert, majd egyneműre keverem.
A bonbonforma mélyedéseit kifestem karácsonyi mintákkal. Temperálom a fehércsokit, elkészítem a burkokat. Minden mélyedésbe tördelek néhány darabka Mese kekszet, amiket befedek a ganache-sal. Hűtőbe teszem a formát néhány órára, majd temperált fehércsokival lezárom a bonbonokat.

I made the following bonbons for our Saint Nicholas celebration. The idea came from a chocolate I had prepared earlier, but that time I had used dark chocolate shells, whereas this time I made them of white chocolate for the sake of the painting. My own little elf helped with the decoration, so this time a real personal chocolate was put into the relatives' boots :))

Ingredients:

100 gr dark chocolate

gingerbread spice

gingerbread

50 ml cream

one small spoonful of butter

150 gr white chocolate

food paint

Recipe:

I boil the cream and pour it on the chopped dark chocolate. I add butter and three pinches of gingerbread spice. Then I stir it until I get a smooth ganache.

I paint the cavities of the mold with Christmassy patterns. I temper the white chocolate and I prepare the shells. I put some tiny pieces of gingerbread into each bonbon which I cover with the ganache. I place the mold in the fridge for some hours. Finally, I cap the bonbons with tempered white chocolate.

pörkölt dió // roasted walnut

Ez a bonbon igen egyszerű, ízét pedig teljes mértékben a karácsonyhoz hangoltam :) Alatta megtaláljátok az adventi mesém második részét is, egy kis aláfestő zenével!

Hozzávalók:
180 gr étcsoki
30 gr dió
30 gr tejcsoki
20 ml tejszín
mézeskalács fűszer
arany lüszter

Elkészítés:
A töltelékhez megpörkölöm a diót, aztán mozsárban összetöröm. Vízgőz fölött megolvasztom a tejcsokit és a dióhöz öntöm, majd hozzáadom a tejszínt is. Alaposan összekeverem őket, végül jöhet a fűszer, amiből 3 nagy csipettel adok hozzá.
A bonbonburkok díszítése egy rettentő egyszerű metódussal készült. Sokfelé látni ehhez hasonló bonbonokat, és égre-földre kerestem a módszert, de sehol senki nem írta le. Végül rábukkantam erre a videóra (vagyis kedves testvérem találta, én meg gyorsan lecsaptam rá). A minta előállításához egy "pecsétre" lesz szükségünk, amit a forma egyik mélyedésébe öntött temperált csokival meg is kapunk. Mielőtt ez megszilárdul, tűzzünk bele egy pálcikát, hogy annál fogva ki tudjuk majd szedni a mélyedésekből. A teljesen megszilárdult pecsétet szedjük ki a mélyedésből. Ezután az egyes mélyedésekbe csepegtessünk a kiválasztott színnel, és nyomjuk bele a pecsétet. Amikor kihúzzuk, ilyen szép fa minta marad majd a nyomában :)
Ha megszáradt a minta, temperálom az étcsokit, elkészítem a burkokat. Megtöltöm őket a diós krémmel, és egy kis időre hűtőbe teszem a formát. Végül a maradék temperált étcsokival lezárom a bonbonokat.

A máskor oly barátságos park most feketén tornyosult Leila fölé, mintha össze akarná nyomni a betolakodót. Csizmája alatt halkan neszezett a fű, míg sietve követte a törzsek között bukdácsoló csillag ködön átszűrődő fényét. Az pedig úgy rebben ide-oda, mintha valami titokzatos zene ritmusára táncolna.

Jasper lecsücsült alatta, s bal lábával megvakarta a fülét. Midőn a fény mintegy kíváncsian leereszkedett hozzá, Leila óvatosan lehajolt, és határozott mozdulattal összezárta körülötte a két kezét.

– Megvagy!

Ujjai közül most gyors ütemben változó ragyogás szűrődött ki, s valami törékeny, meleg élőlény ütközött a tenyerének, zizegett és repdesett odabent, akár egy csapdába esett bogár.

– Eressz el, kérlek! – hallatszott egy magas, zümmögő hang.

– Ki van csukva! – felelte Leila, és nagy léptekkel indult hazafelé. – Beteszlek a babaházamba, ott fogsz világítani.

Az apró lény kétségbeesetten igyekezett kiszabadulni.

– Nem teheted ezt! A karácsony tündére vagyok, ha bezársz, odavész a karácsonyi éjszaka szeretetteljes hangulata.

Leila elbizonytalanodott. Lenézett Jasperre, aki mellette ugrált, és a fülét billegette.

– De nekem akkor is kell fény a babaházba – érvelt a kislány. – Elromlott a lámpafüzér, anélkül pedig nem az igazi a babaház, és ez az egész karácsonyomat elrontotta!

A tündér csilingelő hangon nevetett.

– Ha csak ez a baj, segítek neked. Ismerek valakit, aki bizonyosan tudja a megoldást. Ha elengedsz, elvezetlek hozzá.

Leila tett még egy lépést, aztán megállt.

– Nem fogsz elszökni? – kérdezte.

– Tündérbecsszavamat adom – felelte a tündér.

Leila kiengedte őt az ujjai közül. A ragyogó fény felszökkent, spirálban repült a fák teteje felé, mint aki megrészegült a szabadságtól, aztán visszahullott. S ellebegett, maga körül váltakozó színekbe borítva a ködöt. Leila utána sietett, nyomukban Jasper szökdécselt. Hosszú ideig sétáltak, s a fák csak nem akartak elmaradni mögöttük.

– Már rég ki kellett volna érnünk a parkból – jegyezte meg Leila, ám választ nem kapott.

A tündér libegve vezette tovább, míg végül az ő ragyogásán túl valami meleg, sárga fény pislákolt fel a távolban. S úgy általában, mintha rejtélyes, halvány fény töltötte volna meg a teret. Leila, aki mostanáig a tündérre függesztette a tekintetét, körbenézett, hogy megtalálja a fény forrását. Zavartan torpant meg. Talpa alatt vékony hóréteg fehérlett, s dércsipke és hó keveréke vonta köntösbe a csupasz faágakat is. A hó visszfénye adta azt a derengést, amire felfigyelt.

– Itt valami nagyon különös dolog történik – morfondírozott, de azért tovább követte a tündért, mert a végére akart járni a titoknak.
Kedves faházikó állt a fák sűrűjében. Tetejét hó borította, előtte a földutat sárossá taposták az egymást át- meg átszelő lábnyomok. A ház ablakából barátságos fény áradt, az ablakkereten át magyalbokor kukucskált be.
– Itt vagyunk – zümmögte a tündér. – Keresd a Zongoristát! – azzal beröppent a kulcslyukon, és eltűnt Leila szeme elől.
Leila lenézett Jasperre, aki az ajtó felé intett a fejével. Bátortalanul nyomta le a kilincset, s amint a vastag faajtó résnyire nyílt, megszédítette a kiáradó zaj, párás meleg és a forraltbor illata. Bekukkantott.
Odabent a legvidámabb, legszínesebb karácsonyi jelenet fogadta, amit valaha látott. Az erdei fogadó szokásos berendezése: ácsolt pult, polcok, díszes edények sorát közszemlére tévő vitrinek mind gazdagon fel voltak díszítve fenyővel, magyallal, szalagokkal, arany dióval. A pult és még két asztal rogyadozott az étkektől: sült disznóhús, puding, sütemények, szarvaspörkölt, narancs, alma, dió, s mindezek megkoronázására egy jókora töltött pulyka! A fogadós és két segítője – két fiatal leány – nem győzték adagolni az ételt és újra tölteni a vendégek poharait. És a vendégek – hát azok nagyon vígan voltak! Bömbölt a tűz a kandallóban, szólt a zene, néhányan felálltak és egymást átkarolva énekeltek, s e vidám kórus hol kapcsolódott a zongora aláfestéséhez, hol elkanyarodott tőle, de mindenkor jókedvű maradt – úgy tűnt, ez éltette a Zongoristát, aki kipirult arccal, fáradhatatlanul játszott a közönségének a hatalmas, ragyogó karácsonyfa alatt.
Leila érkeztét senki sem vette észre. Jasper fesztelenül ugrott be a lábai közt, hogy máris elfoglalja a helyét az ablak alatti sarokban felállított Betlehem mellett, és jóízűen majszolja az alá terített szénát. Erről, és a dúsan áradó illatokról Leilának eszébe jutott, mennyire éhes. Vágyakozva bámulta a vendégek tányérjait, míg valaki meg nem érintette a vállát.
– Velünk vacsorázol? – invitálta az egyik felszolgálólány, aki – ki tudja, hogyan került oda – mögötte állt. Már ki is húzott egy széket, és arrafelé tessékelte Leilát, majd elé helyezett egy tört krumplival, pecsenyével és sült almaszeletekkel jól megrakott tálat. Leilának nem kellett kétszer mondani: helyet foglalt, és azonmód enni kezdett. Csak akkor vette észre, hogy asztaltársai helyeslő mosollyal nézik, amikor a harmadik adag ételt tömte a szájába. Két pirospozsgás arcú idősebb úr és egy ősz hajú, törékeny hölgy ült vele szemben, s a hölgy most megszólalt:
– Eltévedtél az erdőben, igaz? Még szerencse, hogy ide vezetett a fény, különben megfagytál volna odakint, szegénykém.
– Valahogy úgy – motyogta Leila, majd ízes csipkebogyószörppel öblítette le az ételt. – Valójában a Zongoristához jöttem – mutatott a sarokba.
– No és mi dolgod van vele? – kérdezte az egyik úr. – Ma este nehéz lesz elcsípned, hiszen ünneplünk.
– Nem baj, nekem okvetlenül beszélnem kell vele – húzta fel az orrát Leila, és folytatta a falatozást.
Asztaltársai összenéztek, de tovább nem faggatták. Csak akkor rázta meg finoman a karját a hölgy, amikor a zongora hangja elhallgatott. – Most menj oda hozzá!
Leila felpattant, és az éneklő, jókedvű tömegen keresztül a sarok felé igyekezett. Ám a Zongorista láttán megtorpant. Bár arcából és egész lényéből vidám jóindulat áradt, alakja hatalmasan tornyosult a hangszere fölé, vastag ujjai meghazudtolták azt a könnyedséget, amivel az imént a dalai szóltak. Leila megszeppenve nézte, amint nyomtalanul eltüntetett a tányérjáról egy nagy szelet csokis süteményt, s amikor végzett, felpillantott és meglátta őt.
– Mi járatban, kislány? – kérdezte szívélyes mosollyal. – Szeretnél kérni egy dalt?
– Ööö… nem – felelte Leila bátortalanul.
– Hát akkor?
Leila felsóhajtott. – Az a helyzet, hogy karácsonyra megkaptam a világ megszebb babapalotáját. Minden részlete tökéletes – kivéve a díszkivilágítását, mert az nem működik. Emiatt haragos lettem, a szüleim pedig elküldtek aludni. Aztán megláttam a karácsony tündérét, és el akartam fogni, hogy ő világítson a babaházamban, de ő ide vezetett, és azt mondta, hogy beszéljek veled, hátha tudsz segíteni.
A Zongorista elnyílt szájjal bámult rá, míg megemésztette a hallottakat, aztán kipukkadt belőle a kacagás.
– De hát a karácsony… a karácsony az ez – mutatott körbe. – Az a jókedv, az ünneplés, a zene, az együttlét! Az illatok, a díszek, az ételek!
Leila megmakacsolta magát. – Nekem pedig a babaház lett volna az. Segítesz vagy nem?!
A Zongorista még mindig úgy mosolygott, mintha jókedve sosem apadna el.
– Persze, hogy segítek, egy feltétellel: ha a többiekkel énekled a következő dalt. Áll az alku?
Péklapát-tenyerét Leila felé nyújtotta, aki némi habozás után megrázta.
A Zongorista rákacsintott, s lecsapott hangszerére.
A Jingle bells felcsendülő akkordjaira a közönség felpattant és önfeledt dalolásba kezdett. Leilának felocsúdni sem maradt ideje, már megragadták a kezét, és magával sodorta a lelkesen táncoló, éneklő tömeg. Kezdeti idegenkedése hamar felolvadt, amikor egy csésze forró teát nyomtak a kezébe, s végül maga is csatlakozott a sokszínű kórushoz. Vidám arcok, türelmetlen lábak vették körbe, a Zongorista pedig székéről felemelkedve játszott, mintha legszívesebben maga is táncra perdült volna. Oly bohó, oly bumfordi volt, hogy Leila a nevetéstől egy pillanatra megfeledkezett még arról is, hogy hogy került ide. Tagjai átmelegedtek, bensőjét melengette a tea és az éneklés, s egyszerre megpillantotta a karácsony tündérét, amint a pult felett szórta ragyogó sugarait a vendégseregre.
Szinte csalódottnak érezte magát, amikor véget ért a dal. Akkor a Zongorista dörgő taps közepette öles léptekkel megkereste őt, és az ajtóhoz vezette, ahol Jasper csatlakozott hozzájuk.
– Nos, felkészültél?
Leila bólintott.
– Akkor menjünk – s a Zongorista kitessékelte őket a hideg téli éjszakába.

 This bonbon is really simple and its flavor has been adjusted to Christmas :) 

Ingredients:
180 gr dark chocolate
30 gr walnut
30 gr milk chocolate
20 ml cream
gingerbread spice
gold luster

Recipe:
For the filling, I roast the walnuts and I crushe them in a mortar. Above steam, I melt the milk chocolate and mix it with the walnuts, then I also add the cream. I stir them and finally I add three pinches of the spice.
The decoration of the bonbon shells is made with a really simple method. I've seen such bonbons at many sites, however, even though I looked for the method everywhere, no-one described it properly. Finally I found this video (to be more precise, my sister found it and I immediately utilized it). In order to create this tree pattern, you'll need a "stamp", which you can get by pouring tempered chocolate into one of the cavities of the mold. Before it sets, stick a plastic pick in it in order to be able to pull it out of the cavities. When the "stamp" is completely solid, take it out of the mold. Then drip some drops of the chosen color into each cavity and push the stamp in them. When you pull it out, you'll get this beautiful tree pattern :)
When the pattern is done, I temper the dark chocolate and I prepare the shells. I fill them with the walnut cream and I place the mold in the fridge for a while. Finally I seal the bonbons with the leftover tempered chocolate.

narancs-mézeskalács // orange-gingerbread

Ez a csoki könnyen elkészíthető gasztroajándék - és nálam annak is készült karácsonyra :) Valójában nem annyira különleges ízkombináció, viszont elég ünnepi hangulatú, és látványos arany-vörös díszítéssel még inkább ünnepivé lehet tenni.

Hozzávalók:
100+150 gr étcsoki
50 ml narancslé
mézeskalács fűszerkeverék
lüszterpor

Elkészítés:
Kifacsarom a narancsot, a lét felmelegítem, majd elegyítem 100 gr olvadt étcsokival. Végül ízlés szerint adok hozzá néhány csipet mézeskalács fűszert. 
Kakaóvajjal elkevert lüszterporral csíkokat húzok a bonbonforma mélyedéseibe: néhányba vöröset, másokba aranyat vagy mindkettőt. Temperálok egy adag étcsokit, elkészítem a burkokat. Amikor megszilárdultak, megtöltöm őket a narancsos töltelékkel. A hűtőbe helyezem a formát, egy óra múlva kiveszem és a bonbonokat lezárom temperált étcsokival.

This chocolate can be made easily - and I prepared it as a gastro gift for Christmas :) In fact, it is not a very fancy flavour combination, but it's quite christmassy and with a spectacular red-gold decoration, it can become even more festive.

Ingredients:
100+150 gr dark chocolate
50 ml orange juice
gingerbread spice
lustre dust

Recipe:
I squeeze the orange; I warm up the juice and combine it with 100 gr melted dark chocolate. Finally, I add some pinches of gingerbread spice.
With the mixture of cocoa butter and lustre dust, I paint lines in the cavities of the mould:  red ones in some of them, gold ones in others, or both. I temper a portion of dark chocolate, I prepare the shells. When they get solid, I fill them with the orange cream. I put the mould in the fridge and an hour later I take it out and seal the bonbons with tempered dark chocolate.