Aki ismer, tudja, hogy majdnem két évtizede foglalkozom a történelemnek egy bizonyos szeletével, ami sajnálatos módon szorosan összefonódott a zsidóság történetével. Ezért aztán amikor legutóbb csokiformákat rendeltem, és megláttam az alábbi formát, egyből beraktam a kosárba. A Hamsza a zsidó és arab kultúrában egyaránt fontos, védelmező szimbólum. Nemrég végre alkalmam nyílt kipróbálni az új formát, és egy keleties ízvilágú csokitölteléket képzeltem el bele: sáfrány és gyömbér kombinációját. Igen finom lett, lágy és aromás.
Hozzávalók: 100 gr étcsoki 8-10 szál sáfrány 3-4 csipet gyömbérpor 50 ml tejszín 1 kiskanál vaj 200 gr fehércsoki ételfesték
Elkészítés: Először a bonbonforma mélyedéseit festem ki arannyal és kékkel. Ezután elkészítem a tölteléket: a tejszínt, a vajat és a sáfrányt felmelegítem, majd hagyom állni egy darabig. Az étcsokit felaprítom, és ráöntöm az újramelegített, átszűrt tejszínt. Beleszórok pár csipet gyömbérport, majd egyneművé keverem. Temperált fehércsokiból elkészítem a bonbonok héját. Megtöltöm őket a töltelékkel, és a formát hűtőbe helyezem. Miután a töltelék megszilárdult, temperált fehércsokival lezárom a bonbonokat.
Those who know me, also know that for almost two decades I have been dealing with a certain episode of history which is, sadly, strongly connected to the history of the Jewish population of Hungary. Therefore, when last time I ordered chocolate molds and saw this one, I immediately put it in the basket. The Hamsa is an important symbol of protection in Jewish and Arabic cultures. Some days ago finally I had the opportunity to try the new mold and I created an Oriental filling for it: the combination of saffron and ginger. It became soft and aromatic.
Ingredients: 100 gr dark chocolate 8-10 saffron stigmas 3-4 pinches of powdered ginger 50 ml cream 1 small spoonful of butter 200 gr white chocolate food paint
Recipe: First, I paint the cavities of the bonbon mold with gold and blue. Then I prepare the filling: I warm up the cream, the butter and the saffron, and let them cool down. I chop up the dark chocolate, and I pour the re-warmed, sieved cream on it. I add a few pinches of ginger, and I stir it until I get a smooth ganache. I prepare the bonbon shalls, using tempered white chocolate. I fill them with the filling, and I place the mold in the fridge. After the filling sets, I seal the bonbons with tempered white chocolate.
Nemrég kaptam a testvéremtől egy adag valódi sáfrányt Törökországból - ez nem az az itthon sok helyen árult ízetlen sáfrányos szeklice, ami még színre sem közelíti meg az igazit, hanem mélyvörös, füstös illatú, kincset érő igazi sáfrány. Persze első dolgom volt csokiba tenni :D Fűszeres ízét valami izgalmas kiegészítővel akartam kombinálni, és elsőre a meggy jutott eszembe - azonban meg kell vallanom, hogy alig lehetett érezni a sáfrány erős aromája mellett.
Hozzávalók: egy csipet sáfrány 40 ml meggylé 20 ml tejszín egy kiskanál vaj 100+200 gr étcsoki ételfesték
Elkészítés: Összeöntöm a meggylét és a tejszínt; beleszórom a sáfrányt és felforralom. Ezután leszűröm. Ismét megmelegítem, majd 100 gr apróra tört étcsokira öntöm. Hozzáadom a vajat is, és addig keverem, amíg fényes ganache-t nem kapok. Ecset segítségével arany, narancs és piros ételfestékkel lángnyelveket festek a bonbonforma mélyedéseibe. Miután a minta megszáradt, fekete festékkel átfestem a hátteret. Temperálo 200 gr étcsokit, elkészítem a bonbonbok burkát. Megtöltöm őket a ganache-sal, hűtőbe teszem kis időre, majd temperált étcsokival lezárom a bonbonokat.
Not long ago I received a batch of real saffron from my sister from Turkey - this is not the flavorless safflower which can be bought basically everywhere and doesn't even come close to the original, but rich red, smoky, precious real saffron. Of course, my first thing was to put it in chocolate :D I wanted to add an exciting addition and I thought of sour cherry first - but I have to admit that I could barely feel it besides the saffron's strong aroma.
Ingredients: a pinch of saffron 40 ml sour cherry juice 20 ml cream one small spoon of butter 100+200 gr dark chocolate food paint
Recipe: I pour the sour cherry juice and the cream in a pan, add the saffron and boil it. Then I sieve the mixture. I warm it up again, and pour it on 100 gr dark chocolate. I add the butter, and stir it until I get a shiny ganache. With a brush, I paint gold, orange and red flames in the cavities. After the pattern dries, I paint the background with black. I temper 200 gr dark chocolate and I prepare the bonbon shells. I fill them with the ganache and place the mold in the fridge for a while. Then I seal the bonbons with tempered dark chocolate.
Krokos spártai ifjú Hermész szeretője volt, ám egyszer diszkoszvetés közben az isten véletlenül megsebesítette őt. Krokos földre hulló véréből született meg a sáfrányvirág, amelynek három vörös bibéjét a vércseppjei színezték meg. A virág később Éosz, a hajnal istennőjének szimbólumává vált: Ovidius Sáfrány Anyaként hivatkozott rá, más szerzők aranyszínű szandáljáról, tiarájáról és sáfránnyal színezett rózsás ujjairól írtak, amelyekkel megnyitja a mennyet, hogy a Nap felkelhessen. Homérosz szólt sáfránnyal kivarrt köpenyéről, amelyet védelmezőn a földre terít. A sáfrányhoz hasonlóan az Éoszról szóló történetek is hangsúlyozzák érzékiségét és bujaságát. A sáfrány szülőhazája valószínűleg Irán, Mezopotámia vagy Görögország - íze valóban karakteres: egyszerre édes és pikáns; számomra leginkább a Közel-Kelet ízvilágát idézi fel. Épp emiatt nehezebb csokiban elképzelni. Sokat gondolkodtam, hogy mivel párosíthatnám, végül a neten bóklászva találtam eladó pisztáciás-sáfrányos bonbonokat - recept persze nem volt mellé, de sebaj, megalkottam a sajátomat :)
Hozzávalók: 70 gr étcsoki fél kiskanál sáfrány 40 ml tejszín egy kiskanál vaj 150 gr pisztácia porcukor pisztáciaolaj 200 gr tejcsoki ételfesték
Elkészítés: A tejszínhez keverem a sáfrányt és felmelegítem. Én benne hagytam a sáfránydarabkákat, de le is lehet szűrni. Hozzáadom a vajat, és az olvasztott étcsokit, majd simára keverem. Félreteszem. A pisztáciát meghámozom, robotgépbe teszem két kiskanál porcukorral és igény szerinti mennyiségű pisztáciaolajjal, majd addig darálom, amíg egységes masszát kapok. Levágok megfelelő méretű darabokat az öntapadó papírszalagból és beragasztom őket a forma mélyedéseibe. Felállítom a formát és mohazölddel fröcskölöm össze a mélyedések alsó felét. Az esetleg félrecseppent festéket vattával törlöm ki a mélyedések másik feléből. Ezután feketével festem ki a mélyedéseket. Végül kiszedem a papírszalagot, a helyén maradt csíkokat arannyal festem át. Temperálom a tejcsokit, elkészítem a bonbonok burkát. Egy réteg pisztáciapasztával, majd egy réteg sáfrányos ganache-sal töltöm meg őket, végül temperált tejcsokival lezárom.
Épp emiatt nehezebb csokiban elképzelni. Sokat gondolkodtam, hogy mivel párosíthatnám, végül a neten bóklászva találtam eladó pisztáciás-sáfrányos bonbonokat - recept persze nem volt mellé, de sebaj, megalkottam a sajátomat :)
Krokos, a Spartan youth was Hermes' lover; however, once the god accidentally wounded him while throwing a discus. From his blood pouring on the ground was born the crocus (saffron) flower whose three red styles were colored by his blood. Later on, the flower became Eos' symbol. The goddess of dawn was called the Saffron Mother by Ovid; other authors described her golden sandals, tiara and saffron-dyed fingers which open the heavens for the Sun to rise. Homer wrote about her saffron-embroidered robe which she spreads on the Earth for protection. Just like saffron is considered an aphrodisiac, the stories about Eos emphasize her sensuality. The saffron originates from Iran, Mesopotamia or Greece - its flavor is characteristic: sweet and spicy at the same time; it reminds me mostly of Middle Eastern culinary. Therefore it is not easy to imagine it with chocolate. I was brainstorming for a while what kind of flavor I should pair it up with, and finally while browsing the internet, I came across pistachio-saffron bonbons. Of course, the recipe wasn't included, so I made up my own :)
Ingredients: 70 gr dark chocolate half spoonful saffron 40 ml cream one small spoon of butter 150 gr pistachio icing sugar pistachio oil 200 gr milk chocolate food paint
Recipe: I add the saffron to the cream and warm it up. I left the saffron pieces in it but you can also sieve it. I add the butter and the melted dark chocolate and stir it to get a smooth cream. I clean the pistachios and put them in a blender together with two small spoonful of icing sugar and pistachio oil. I blend it until I get a thick paste. I cut off some stripes of the self-adhesive paper band and stick them into the cavities of the mold. I hold the mold in an upright position and sprinkle moss green paint into the lower half of the cavities. I clean the upper halves with cotton. Then I paint the cavities with black paint. Finally, I get rid of the paper bands and paint the middle of the cavities with gold. I temper the milk chocolate; I prepare the bonbon shells. I fill them with one layer of pistachio paste and a layer of the saffron ganache. Finally, I seal the bonbons with tempered milk chocolate.
A mesét kétféleképp olvashatod: a) ahogy akarod, b) egy meghatározott tempó szerint: a bekezdések elején megadtam a hozzájuk illő részletet a dalból, így folyamatos olvasás közben tökéletes zenei aláfestést fogsz hallani. Az utolsó egy percet szándékosan meghagytam "üresjáratnak", tovább lehet képzelni a történetet. (A dalt lásd lent, a mese alatt) :) És ha közben még eszegeti is az ember a receptben leírt csokit, akkor egy több érzéket is elbűvölő élményben lesz része :D
A csoki ízét egyrészt a dal hangulatához igazítottam, másrészt pedig, mivel még sosem próbáltam a sáfrányt, mindenképp készíteni akartam vele bonbont. A fekete kardamom füstös íze összhangban van a magas kakaótartalmú csokiéval, a sáfrány pedig utóízként lebeg, akár egy kis varázslat - a kettő kombinációja pedig sötét és misztikus.
Hozzávalók:
0,5 dl tejszín
egy csipet sáfrány
3-4 fekete kardamom mag
70 gr 70%-os étcsoki
200 gr 55%-os étcsoki
fehér lüszterpor, kakaóvaj
Elkészítés:
A tejszínt felforralom, leveszem a tűzről és beleteszem a sáfrányt. Hagyom állni egy fél óráig, majd hozzáadom az összetört kardamommagokat, és ismét felmelegítem. Beletördelem a 70%-os étcsokit, elkeverem. Egy éjszakára ismét állni hagyom, hogy az ízek összeérjenek.
A csokiforma mélyedéseibe lüszterporral színezett olvasztott kakaóvajjal kis holdakat festek. Amikor a kakaóvaj kezd száradni, fondantformázóval utána lehet igazítani. Temperálok 200 gr étcsokit, elkészítem a bonbonhéjakat, majd száradás után megtöltöm őket a ganache-sal. Hűtőbe teszem, míg a töltelék kihűl, aztán lezárom a bonbonokat.
[00:00] Éjből volt az ereje, a Holdsarló koronázta homlokát, palástján
csillagpor ült. Örökkévalóság óta járta az erdőket a hegyek északi lejtőin –
néha, amikor az égbe törő fenyők látványa alázatra késztette, egész apró volt s
hosszú, ébenfekete haja a földet seperte, máskor, amikor az árnyak
megsűrűsödtek, ezüst szemei felragyogtak és hatalmassá lett, akár az űr
végtelenje. Titánok leánya volt, ujjai intésére világok támadtak s világok
enyésztek el.
Amerre járt, hívogató melódia töltötte be a teret s aki megpillantotta,
többé nem szabadulhatott tekintetétől. A hegyek lábánál élő emberek Bűbájosnak
nevezték, és óvakodtak tőle. Ha az erdőkbe mentek, egy tálkában tejet hagytak
Bűbájos Szikláján jóindulatáért cserébe, mert tudták, máskülönben kezének
egyetlen mozdulatára, hajának egy rebbenésére örökre a foglyai maradnának. Téli
éjszakákon, amikor hó fedte a hegyoldalakat s a kegyetlen Hold fényében minden
élő megfagyott, az emberek bezárták házuk ajtaját és ablakait, mert Bűbájos
ilyenkor lent járt a kunyhók között. Lépteinek nesze a legjobban fűtött
szobában élők szívébe is hűvös fuvallatként hatolt.
[01:00] Szél tépázta a fenyők ágait, a sűrűn hulló hópelyhek fehér
tollakként kavarogtak a levegőben, átláthatatlan falat vonva lovas és úticélja
között. Távoli farkasüvöltés visszhangja ölelte a csúcsokat, a világot
betöltötte a tél szaga, a felhők hideg lehelete. A lódobogás hangja elveszett a
lehullott hó paplanában. A lovas már rég útját tévesztette s most céltalanul
vágtatott abban a hiú reményben, hogy valahol rábukkan a faluba vezető
ösvényre. Ám az erdő könyörtelenül vezette egyre mélyebbre, lova tajtékot
hányt, a hó belepte mindkettejüket s jól tudta: már csak idő kérdése, hogy végleg
elvesszenek.
De most mintha… fény pislákol az erdő mélyén. Talán egy kint rekedt favágó
kunyhója? Arra irányította lovát. Az aprócska fénybogár nőtt, növekedett ahogy
közeledtek, a lovas úgy követte azt, akár éji pillangó a lángot. S ahogy az éji
pillangó, ő sem vette észre, hogy a végzete felé közeledik. Ezüst fény hatolt
át a fatörzsek közt, dárdái a lovas arcába vágtak. Megrántotta a gyeplőt.
[01:42] Bűbájos állt a fenyők alatt hatalma teljében, zúgó hópelyhek
örvényében, homlokán a Hold fényével. Hosszú, ében haja hollószárnyként úszott
a szélben, éjszín palástján csillagképek sziporkáztak. Ám a lovas nem sokáig csodálhatta
e látványt, mert a kavargó hó elült, Bűbájos palástja lassan lebegve terült szét
a földön, igézetének áradó fénye elhalványult, az erdőt a téli éj csendje ülte
meg. Bűbájos megfordult és egyenesen rá nézett ezüst szemeivel. Ujjaiból fekete
füstként kúszott elő a varázs.
A lovas feleszmélt, elfagyott tagokkal kászálódott le lováról s térdre
esett a hóban.
- Kérlek Úrnőm, vezess haza! Nem akartam ártani neked, csupán eltévedtem,
nem találom az utam. A segítséged nélkül elveszek.
[02:25] Nem mert felnézni, mert attól tartott, a bűvölet sötét szálai már
körbeszőtték. Összeszorított szemekkel, vacogó fogakkal várta a véget, amikor
deres szempillái alá fény szüremlett. Kinyitotta a szemét. Bűbájos előtte állt,
a lóra mutatott, majd intett, hogy kövesse. A lovas hinni sem merte
szerencséjét. Nehézkesen visszamászott hátasára s lépésben indult Bűbájos után.
Áthaladtak az erdőn: körülöttük jótékonyan elállt a havazás, a szél susogva
rajzolt mintákat a hóba, összeborultak felettük a fák. A lovas Bűbájos
palástjára szegezte tekintetét, amelyen minden lépésére a Tejút örvénylett. Amikor
a fák oly magasra nőttek, hogy csúcsaik a felhők közé vesztek, megnyílt a
hegyoldal s ők beléptek a hegy gyomrába. Vaksötét üregben ereszkedtek lejjebb,
egyre lejjebb, az egyetlen fényforrás Bűbájos palástjának halovány csillagfénye
volt.
[02:51] Kiszélesedett a folyosó. Bár a levegő hűvös maradt s a lovas
lehelete párafelhőként gomolygott, a hó leolvadt ruhájáról. Suttogás, elmormolt
bűvigék, sóhajok susogtak körös-körül, a lovas zavartan kapkodta fejét ide-oda,
így jól látta, amikor tompa fluoreszkáló ragyogásban óriás barlang tárult fel
előttük. Katedrálishoz méltó zöld kristályoszlopok magasodtak fölébük, odafent,
a felmérhetetlen távolban galaxisként csillantak a kövek. Emberkéz nem
teremthet ilyen végtelen, tökéletlenségében elbűvölő építményt. A lovas
megbabonázva itta be a látványt, míg földalatti patakok fekete, jeges vizén
keltek át. A távoli dübörgést inkább testével érzékelte, mintsem hallotta, s
egy pillanatra megrémült, hogy a hegy rájuk omlik. De aztán elérték a barlang
másik végét, a sziklák összezárultak körülöttük.
[03:26] Cseppkőképződmények sziluettjei ütköztek ki a félhomályból, halkan
csordogált-csepegett a víz, amely az örökkévalóság óta formálta e természetes
szobrokat. Üregek, járatok, barlangok szövevényes rendszere közepette mentek, a
távolságokat csak itt-ott felcsillanó vörös, arany, zöld fénypontok
érzékeltették, amelyek hol közelebb bukkantak fel, hol egy elérhetetlenül
messze sötétlő barlangszáj vagy cseppkőoszlop mellett. Hanem a lovas hiába
igyekezett kivenni, mik lehetnek ezek a fények, csak sugaraikat láthatta s az
azokban kirajzolódó sötét sziklatömböket. Úgy tűnt, mintha egész éjjel csak
meneteltek volna a barlangrendszer útvesztőjében, éjsötétben és rájuk telepedő csendben.
[04:00] Aztán egy kanyar után kiléptek az alagútból. Előttük feltárult a
hegylánc látképe: hófödte csúcsok törtek büszkén az ég felé, völgyeik homályba
vesztek, szabadon száguldott a szél a magasban. Elállt a hóesés, a Hold
rongyos, tépett felhők mögül színezte kékre az ormokat. Bűbájos továbbvezette a
lovast lefelé, az erdő felé, s hamarosan belevesztek a fák sűrűjébe. Rejtett
ösvényeken lépdeltek, amelyeket csak a vadak jártak, a földön heverő, elhagyott
sziklákra groteszk maszkot festett a hó. A fák közé hatoló holdfényben árnyéka
szürke szellemként követte a lovast, aki csak most ébredt rá, hogy vezetője nem
vet árnyékot sem.
Ide-oda kanyarogtak, útjukat keresztezte egy befagyott folyó. Bűbájos
könnyedén átlépdelt rajta, a lovasnak azonban le kellett szállnia a nyeregből,
óvatosan próbálgatta a jeget. Meg sem reccsent a kemény jégpáncél,
biztonságosan átjutottak rajta. Nem sokkal lejjebb a folyó vízesésként szakadt
a völgybe, ám játékos cseppjeit most börtönébe zárta s fenyegető jégtőrökké
formálta a tél. Az erdő mélyén vadállatok morogtak, vágtató talpak alatt
surrogott a hó.
[04:54] Bűbájos palástját felkapta a fák alá besüvítő szél, s a lovasnak,
akit örvénylése megigézett, úgy tűnt, már nem is ők menetelnek az éjben, hanem
az erdő hullámzik el mellettük homályos tengerként. Lova ritmikus mozgása, a
zsibbasztó hideg, a sötétkék árnyak s a fatörzsek, amelyek betöltötték
látóterét, minden érzékét eltompították – vagy Bűbájos bocsátott rá bűvöletet,
és észre sem vette, amikor elnyomta az álom? Talán már sosem érnek haza. Nem
figyelt fel a távolban hívogató apró fénypettyekre sem. Dombok ölén húzódott
meg a falu, a szél füst illatát sodorta feléjük.
[05:22] A lovas hátasa izgatott nyerítésére eszmélt fel. Előttük már
látszott a favágók által kitaposott csapás, amely a házak felé vezetett.
Mielőtt kiértek volna az utolsó fák közül, a lovas megállította lovát. Leszállt
róla, és Bűbájos elé borult, tekintetét a földre szegezve.
- Megmentetted az életem. Mondd, mivel háláljam meg? Nincs semmim, ami
méltó lenne hozzád.
- Valami mégis csak van – Bűbájos hangja mintha évezredeken át hatolt volna
el hozzá, ősi és mély volt, akár a hegyek gyökere. A lovas ismét elsuttogott
varázsigéket és dallamfoszlányokat hallott, amelyek csábítón fonták körbe
Bűbájos lényét.
- Mondd el mi az és neked adom, Úrnőm.
- Az érzéseid. Emberi érzések. Én örökkévalóként szemlélem az életet és
mindazt ami körülvesz, te halandóként. Ezt akarom: örvendeni minden új napnak,
mintha az akár az utolsó is lehetne. Bizonyára nem nagy kérés az életedért
cserébe?
- Érzések nélkül az élet mit sem ér! Kérlek, kérj valami mást, mert ha ezt
elveszed tőlem, akár hagyhattál volna halálra fagyni az erdőben.
Bűbájos hosszan, elgondolkodva nézte a lovast.
[06:11] - Ez esetben egy megoldás van: mágiával magamhoz láncollak s az
érzéseid az enyémek lesznek anélkül, hogy téged megfosztanálak tőlük. Amely
dolgok egyszer kapcsolatba kerültek, az örökkévalóságig kapcsolatban maradnak.
Azzal ujjai a levegőbe rajzoltak, sötét varázs csordult végig rajtuk, egyre
sűrűbben. Éjszín köd hömpölygött kezei körül, s ahogy elült, Bűbájos a lovas
felé nyújtotta tenyerét. Sötét bőrén csak a csillanásából lehetett észrevenni a
fekete gyűrűt. A lovas odanyúlt, elvette. Egyszerű karikagyűrű volt fényes,
hűvös anyagból.
- Húzd fel! – parancsolta Bűbájos, és ő engedelmeskedett.
Továbbra sem mert felnézni, de hallotta, ahogy Bűbájos lélegzete egy
pillanatra elakad.
- Most menj! Vár az otthonod.
- Köszönöm – súgta a lovas. Felült lovára, s mihelyst rálépett a faluba
vezető útra, fellélegzett.
[06:52] Már a házak előtt járt, amikor utoljára visszanézett. A havas
hegyoldalban árnyék suhant a fák felett, nyomában fellegként úszott szikrázó
palástja. Bűbájos táncolt az éjszakában; mintha zene kísérte volna lépteit, visszaverődött
a sziklafalakról, tiszta, hideg levegővel töltötte meg a völgyet. A lovas
sokáig figyelte és tudta: szebbnek látja a hegyeket, mint előtte bármikor.
You can read the tale in two ways: a) the way you want it, b) according to a certain tempo: in the beginning of the paragraphs I wrote the timing of the matching parts of the song, so while reading you'll hear a perfect soundtrack. I deliberately left last minute "empty", that space is up to your imagination. (see the song up here, above this text) :) And if one is even eating the chocolate described in the recipe, then s/he'll have an experience enchanting more than one sense :D
The flavour of the chocolate was adjusted to the vibe of the song, on the other hand, since I've never tried saffron, I wanted to create bonbons with it. The smokey taste of black cardamom is in harmony with the dark chocolate's, the saffron floats as an aftertaste like a bit of magic - the combination of the two is dark and mystical.
Ingredients:
0,5 dl cream
a pinch of saffron
3-4 seeds of black cardamom
70 gr 70% dark chocolate
200 gr 55% dark chocolate
white luster dust, cocoa butter
Recipe:
I boil the cream, then I put the saffron in it. I let it cool for half an hour, then I add the crushed cardamom seeds and I warm it up again. I mix it with the 70% dark chocolate and I leave it for a night so the flavours have time to mature.
With the mixture of luster dust and cocoa butter I paint crescent moons in the cavities of the mould. When the cocoa butter starts to set, I can adjust the moons with fondant shaper. I temper 200 gr dark chocolate, I prepare the bonbon shells and after they get dry I fill them with the ganache. I put the mould in the fridge until the filling cools, then I seal the bonbons.
[00:00] Her power
derived from the night, the crescent Moon crowned her forehead, stardust sat on
her robe. She had been walking through the forests on the Northern slopes of
the mountains for eternity – sometimes when the sight of firs aiming for the
sky humbled her, she was tiny and her long, ebony hair swept the ground; other
times when the shadows thickened, her silver eyes lit up and she grew mighty
like the endless space. She was the daughter of titans, worlds arose and worlds
vanished by the wave of her fingers.
Wherever she went,
an inviting melody filled the air and whoever saw her could not rid themselves
of her gaze any more. The people living at the foot of the mountains called her
Enchantress and they were wary of her. When they went to the forest, they left
a bowl of milk on the Rock of the Enchantress in exchange for her benevolence,
as they knew that otherwise a motion of her hand, a flutter of her hair would
enslave them forever. On winter nights, when snow covered the slopes and every
living being froze in the light of the cruel Moon, people locked their doors
and windows because Enchantress walked between their huts. The sound of her
steps penetrated as a cool whiff the heart of even those, who lived in the most heated rooms.
[01:00] Wind tore
at the branches of the fir trees, thickly falling snowflakes swirled in the air
as white feathers, setting an impenetrable wall between rider and his
destination. The echo of distant howling embraced the peaks; the world was
filled with the smell of winter, the cold breath of the clouds. The sound of
hoof beat disappeared in the quilt of the fallen snow. The rider had lost his
way a long time ago and now he was racing aimlessly in the vain hope that
somewhere he would find the path leading to the village. But the forest
ruthlessly led him deeper and deeper, his horse was foaming, snow covered both
of them and he knew it’s only a matter of time to get lost for good.
But now as if…
light is flickering in the deep of the forest. Maybe the cabin of a woodcutter
who had gotten stuck out there? He directed his horse that way. The tiny light grew
and grew as they approached it; the rider followed it as the night butterfly
follows the flame. And just like the night butterfly, he did not notice that he
was approaching his fate. Silver light pierced through the tree trunks, its
spears struck in the face of the rider. He pulled the reins.
[01:42] Enchantress
stood under the firs with all her might, in a whirl of whizzing snowflakes and
the light of the Moon on her forehead. Her long ebony hair floated in the wind
as the wing of a raven, constellations sparkled on her dark robe. However, the
rider could not admire this view for a long time because the swirling snow stilled,
Enchantress’ robe slowly floated and spread on the ground, the radiating light
of her charm faded and the silence of the winter night bestrode the forest.
Enchantress turned around and looked directly at him with her silver eyes.
Magic crept out of her fingers as black smoke.
The rider aroused;
he dismounted his horse with frozen limbs and fell on his knees in the snow.
"My Lady, please guide
me home! I did not mean you any harm; I merely cannot find my way. Without your
help I’m lost."
[02:25] He did not
dare to look up as he was afraid that the dark threads of enchantment had weaved
him around. With eyes squeezed shut and chattering teeth he was waiting for his
doom when light filtered under his hoary eyelashes. He opened his eyes.
Enchantress stood in front of him, she pointed at the horse, then she gestured
him to follow her. The rider could hardly believe his fortune. He laboriously climbed
back on his mount and started off after Enchantress in walking pace. They passed
through the forest: around them snowing stopped indulgently; wind drew patterns
in the snow, the trees embraced above them. The rider fixed his gaze on
Enchantress’ robe on which the Milky Way swirled with every step. When the
trees grew so tall that their tops vanished among the clouds, the side of the mountain
opened up and they stepped inside. They descended deeper and deeper in a
pitch-black tunnel; the only source of light was the faint starlight of
Enchantress’ robe.
[02:51] The tunnel
widened. Even though the air remained cool and the rider’s breath wreathed as a
cloud, the snow melted off his clothes. Whispers, murmured spells, sighs
soughed around; the rider perplexedly turned his head around, so he saw very
well when in dim fluorescent glow a gigantic cave opened up in front of them. Green
crystal columns, worthy of a cathedral, towered above them; up in the immense
distance the stones gleamed like a galaxy. No human hand could create such
endless, imperfectly enchanting structure. The bewitched rider absorbed the
sight, while they crossed the black, icy waters of underground streams. He
sensed, rather than heard the distant rumble and for a second he got
frightened that the mountain would tumble down on them. But then they reached
the other side of the cave, the rocks closed around them.
[03:26] The
silhouette of dripstone formations unfolded from the twilight; the water, which
had been shaping these natural sculptures for eternity, quietly dripped. They
walked in a labyrinth of chambers, passages, caves; distances were perceivable
only through glistening red, gold and green lights, which appeared sometimes
closer, other times next to an opening or dripstone column immensely far away. The
rider tried to observe what these lights could be to no avail; he could only
see their beams and the dark boulders lighted by them. It seemed as if they had
been marching all night long in the maze of the cave system, in dark and
silence fallen on them.
[04:00] Then after
a curve they stepped out of the tunnel. The view of the mountain range appeared
in front of them: snow-covered peaks rose towards the sky, their valleys
disappeared in twilight; high above the wind rushed freely. Snowing had
stopped; the Moon coloured the ridges blue from behind ragged, tattered clouds.
Enchantress led the rider downwards to the forest; soon they were swallowed up
by the trees. They walked on hidden paths which only the beasts knew; the snow
painted grotesque masks on the lonesome rocks lying on the ground. His shadow
followed the rider as a grey ghost in the moonlight penetrating between the
trees and he realised that his guide didn’t cast a shadow.
Their road twisted
and crossed a frozen river. Enchantress passed through easily, but the rider
had to get off the saddle; he carefully tried the ice. The solid ice shell didn’t
even crackle, they got through safely. Not much later the river tumbled in the
valley as a waterfall, but its playful drops were imprisoned and shaped into
ice-daggers by the winter. In the deep of the forest beasts were growling, snow
rustled under rushing paws.
[04:54] The wind
howling under the trees caught up the robe of Enchantress, and to the rider,
who was enchanted by its swirling, it seemed that it’s not them marchingin the night any morebut the forest waving away beside them as a gloomy sea. The rhythmic
moving of his horse, the stiffening cold, the dark blue shadows which filled
his view numbed his senses – or was it Enchantress who had put a spell on him and
he hadn’t noticed when he’d fallen asleep? Probably they will never get home. He
didn’t notice the tiny lights enticing from afar. The village lay in the lap of
the valley; the wind carried the smell of smoke.
[05:22] The rider
awoke to the excited neighing of his mount. In front of them the path trodden by
the woodcutters could be seen, which led towards the houses. Before they walked
out of the forest, the rider stopped his horse. He dismounted and kneeled in
front of Enchantress with his eyes fixed on the ground.
"You saved my
life. Tell me, how shall I show my gratitude? I have nothing that would be worthy
for you."
"There is still
something," the voice of Enchantress, as if reaching him through thousands of years,
was ancient and deep as the roots of the mountains. The rider heard whispered
spells and whiffs of melodies again that temptingly surrounded Enchantress.
"Tell me what is
that and I shall give it to you, My Lady."
"Your feelings.
Human feelings. I observe life and everything that surrounds me as an immortal,
you as a mortal. I want this: to be able to rejoice at every new day as if it
could be the last. I am sure this is not a big request in exchange for your
life."
"Without feelings
life is worth nothing! Please ask something else because if you take this, you
could have left me in the forest to freeze to death."
Enchantress
watched the rider for a long while, thinking.
[06:11] "In this
case there is only one solution: I am going to chain you to myself with magic
and your feelings will be mine without dispossessing you of them. All things
which have been connected will be connected forever."
Then her fingers
drew in the air, dark magic overflowed on them, ever thicker. Black mist
billowed around her hands and as it settled, Enchantress stretched her hand towards the rider. The black ring could be
noticed only of its gleaming on her dark skin. The rider reached for it and
took it. It was a simple ring made of shiny, cool material.
“Put it on!”
ordered Enchantress and he obeyed.
He still did not dare
to look up but he heard as she caught her breath for a second.
“Now go! Your home
is awaiting.”
“Thank you,”
whispered the rider. He mounted his horse and as soon as he stepped on the path
leading to the village, he respired.
[06:52] He was passing by the first houses
when he looked back for one last time. A shadow floated above the trees on the
snowy slope, her sparkling robe drifted behind her as a cloud. Enchantress was
dancing in the night; and as if music had followed her footsteps, which echoed
on the rocks and filled the valley with clean, cold air. The rider watched her
for a long while and he knew: she found the mountains more beautiful than ever
before.
