Advent IV

Hajaj, már a negyedik advent vasárnapnál tartunk! Minden év elején megállapítom, hogy most egy egész év áll előttünk - és mindig tudom, hogy milyen gyorsan el is fog telni. Most is pont így volt, és bár az év háromnegyedét félig vagy teljesen lezárva töltöttük a korona miatt, azért így is izgalmas és eseménydús volt. Mily szerencse, hogy létezik az internet, és a technológia segítségével az ember akkor is tudja tartani a kapcsolatot másokkal, amikor épp utazni nem lehet! Ez segített a disszertációm megvédésében, számtalan munkában és néha a családdal való kapcsolattartásban is. De azért remélem jövőre már nem leszünk ennyire röghöz kötöttek... Most viszont nincs más hátra, mint készülni a karácsonyra, és élvezni a hátramaradt néhány napot, amiket végre szeretteink körében tölthetünk 💖

Hozzávalók:
200 gr étcsoki
két narancs leve
agaragar
100 gr pisztácia
20 gr porcukor
2 kiskanál pisztáciaolaj

Elkészítés:
Temperálom az étcsokit, kiöntöm a bonbonformát. Kifacsarom a narancsokat, és amikor a csoki már megszilárdult, a narancslét felforralom egy teáskanálnyi agaragarral. Hűtés közben kevergetem a lét, míg szobahőmérsékletű nem lesz, ekkor félig megtöltöm a csokicsészéket, majd a hűtőbe teszem a formát.
A pisztáciát megtisztítom, aprítógépbe teszem a porcukorral és a pisztáciaolajjal együtt. Addig darálom, amíg krémes állagú pasztát nem kapok. A pasztából a csokicsészékbe adagolok úgy, hogy teljesen befedje a narancszselét.
Levágok egy megfelelő nagyságú darabot a transzferfóliából. Temperálom a maradék étcsokit, a bonbonokra öntöm. Ráillesztem a fóliát, majd egyszer lehúzom a spaklival, úgy, hogy a fóliát közben a helyére szorítom.

Hosszan-hosszan húzódott a tó a téli nap bágyadt fényében csillogva, akár egy nemes hajadon ódon tükréből elveszett darab. Dombok-hegyek alkották míves keretét, a kopár tájban szétszóródott gyöngyszemeknek tűntek a meszelt falú házikókból álló falvak, kisvárosok.
A Szél szabadon száguldozott a magas égben, összekavarva, elszédítve a hópelyheket.
- Tulajdonképpen hová tartunk? – kérdezte Hópehely Hanna, míg ide-oda pörgött egy alacsonyan szálló, tépett hasú szürke felhő és fentebb sikló, hófehér társa között.
- Valahová, ahol örülni fognak neked – susogta a Szél.
A cakkos tópartból, a víztükörből kivált egy sötétebb csík, s ahogy közeledtek, úgy vastagodott-telt, míg végül egy félsziget alakját öltötte. A Szél lejjebb ereszkedett, magával sodorva a hópihéket, így Hanna már láthatta az alvó elefántot mintázó dombot is. Mögötte újabb tó tükre csillant: a tavon és a félszigeten belül egy kisebb tó! Hanna átröpült a sziklás-erdős dombok felett, és megpillantott egy mocsarat: zsombékok közt megbúvó kicsi vízmozaikokat, hol a sárga, száraz nádban bujkáló madarak rikoltoztak. Párhuzamos sorokban szőlőtőkék tagolták a tájat, köztük kitaposott utak, vadcsapások. A kis tó partján szarvasok lépkedtek méltóságteljesen, és az egész látványt barna dombok fogták közre.
A félsziget túloldalán az egyik dombtetőn hófehér templom ült, alatta csendes falucska bújt meg. Itt a Szél megfordult, és visszaröpítette Hannát és a társait az alvó elefánthoz hasonló dombok felé. Amint átbucskáztak rajta, végig egy avarlepte erdei úton, elhagyatott házak közé érkeztek. A kertekben télre bebugyolálva aludtak a rózsatövek, száraz görönggyel borított, üres veteményesek várták a tavaszt, még a fű is sárgultan pihent, szinte meg se rezzent a Szél pajkos csipkelődésére. Csupán a magas, ezüstszín fenyők suttogtak, mint titkok tudói, zöld tűlevelük a Szél kócos sörényét fésülgették.
A félszigeten túl ismét felbukkant a nagy tó, s a távoli dombok felett vöröslő szemként hanyatlott le a Nap. Amint beállt a korai félhomály, a falucska néhány házának ablakában, ajtaján fények ragyogtak fel. Füst szállt a kéményekből, beszélgetés és edénycsörömpölés meghitt zaja hallatszott a falak mögül.
Hanna a Szél szárnyán bejárta a kavicsos kis utcákat, végignézte a kedves kis házakat, bekukkantott a kivilágított ablakokon, ahol háziasszonyok sürögtek, a karácsonyi vacsora forró párája elhomályosította az üveget, a családfők és gyerekek karácsonyfát díszítettek, ajándékokat csomagoltak, a nagytakarítás utolsó mozzanatait végezték, vagy épp az asztalt terítették.
A Szél levitte őt egészen a vízpartra, ahol a nádas az este titkairól susogott, az erdő fái alatt megült a köd és a homály. Hosszú út vezetett végig a falu első házai előtt, rajta egy vidáman beszélgető család sétált; egyikük babakocsit tolt.
- Odanézzetek, esik a hó! – kiáltott fel az asszony, és lehajolt a kocsihoz, hogy megigazítsa a kupoláját. Hópehely Hanna kíváncsian repült közelebb. A kocsiban alaposan bebugyolálva feküdt egy kisbaba, kék szeme tágra nyílt, ahogy az első hópelyheket megpillantotta. Kezecskéire babzoknit húztak kesztyűként, de most addig ügyeskedett, hogy a bal kezéről lehúzta, Kinyúlt a kupola alól a hóesésbe, szája vidám mosolyra húzódott.
- Most lát életében először havat – súgta a Szél.
A baba Hanna felé nyújtotta kis kezét, ő pedig leereszkedett egészen addig, hogy hozzáért az egyik ujjbegyéhez. A kisfiú a bizsergető hideg érzettől felkacagott – ez volt az utolsó hang, amit Hópehely Hanna hallott.

Oh gosh it's the fourth Advent Sunday already! In the beginning of every year I always think that now we have an entire year ahead - and I always know that it'll pass by so quickly. It was the same this year, too; and even though we spent at least 3/4 of the year in quarantine due to corona, it was still exciting and eventful. How lucky that the internet exists and one can keep in touch with others with the help of technology even if traveling is impossible! It helped with the defence of my dissertation, innumerable jobs and sometimes even keeping in touch with my family, too. But I still hope that next year we won't be so immobile... And now there's nothing else left but getting ready for Christmas, and enjoying the days left which we can finally spend with our loved ones 💖

Ingredients:
200 gr dark chocolate
two oranges
agar
100 gr pistachio
20 gr caster sugar
2 small spoons of pistachio seed oil

Recipe:
I temper the dark chocolate and I prepare the bonbon shells. I squeeze the oranges and when the chocolate sets, I boil the orange juice with a teaspoon of agar. While I cool it, I stir it until it reaches room temperature. Then I fill the chocolate cups halfway and I put the mold in the fridge.
I clean the pistachios and put them in a food processor together with the caster sugar and the pistachio seed oil. I grind them until I get a creamy paste. I put small portions into the cups in a way that they cover the orange jelly.
I cut off an appropriate piece of the transfer sheet. I temper the leftover dark chocolate and pour it on the bonbons. I place the transfer sheet on the mold and I scrape it off once while I press down the sheet.

Advent III

Advent ezüstvasárnap, szél, csoki, zene, gyertyák...

Hozzávalók:
200 gr étcsoki
50 gr aszalt szilva
20-30 ml slivovica
70 gr diókrém
transzferfólia

Elkészítés:
Az aszalt szilvákat kis darabokra vágom, egy pohárkába teszem és felöntöm slivovicával. Fél napig ázni hagyom.
A transzferfóliát méretre vágom és belehelyezem a mágneses formába. Temperálom az étcsokit, elkészítem a bonbonok burkát. Amikor megszilárdult a csoki, minden burok aljába 4-5 szilvadarabkát teszek. Ezeket lefedem a diókrémmel. Temperálom a maradék étcsokit és lezárom a bonbonokat.

- Mennyi fény! Mennyi torony! Mennyi tető! – kiáltott fel Hópehely Hanna, amint a levegőben kavargott egy város felett.
Lemenőben volt a nap – már igen rövidek voltak a nappalok; annál hosszabb a félhomály és az éjszaka. Sorra fénylettek fel az utcai lámpák; a templomok, nagyobb terek és épületek narancsszín díszkivilágítást nyertek. A Szél végigsüvítette Hannát a hidak fényében ragyogó folyó felett.
- Az a híd! – a hópehely megfordult röptében, mire a Szél visszafújta. – Milyen sok szobor! És az őrtornyok a két végén!
Zeneszó szállt a híd felől, nyüzsögtek rajta az emberek, ahogy kissé beljebb, a torony lábánál is. Hanna hópihe testvérei áradva szóródtak szét, porcukorként lepve be a mézeskalács-házakat.
- Óh, hát ezért jöttünk erre, itt fogok földet érni! – kacagott Hanna.
A Szél sejtelmesen hallgatott, és befújta őt a város közepére, egy hatalmas térre, ahol a soktornyú templom lábánál kórus énekelt karácsonyi dalokat a vásárban nézelődő embereknek. Hanna azt se tudta, merre nézzen, alig tudott betelni a látnivalókkal. Az évszázadok által ott felejtett sötét, méltóságteljes templomépület, tornyán az egész lényének ellentmondó aranyszín gömbökkel; a tér közepén álló szoborcsoporton csimpaszkodó gyerekek, forralt bort iszogató emberek, kiknek arcára a vásár fényei húztak vidám maszkot, óriási, aranyba öltöztetett karácsonyfa, a teret körülálló házak falain őrködő lovagok, vízköpők és egyéb szerzetek… és az épület, amelynek falán csudálatos szerkezet csillogott. Hanna többször is körberepülte, alaposan szemügyre vette a mutatókat, a fényes, színes számlapot, a jeleket.
- Mi ez? – kérdezte barátjától, a Széltől.
- Asztronómiai óra. Nemcsak az időt mutatja, hanem a Nap és a Hold állását, az állatöv jegyeit és még egy sor más dolgot, amik segítenek az embernek tájékozódni a világegyetemben.
- Milyen érdekes! – Hanna közelebb libegett, megpillantotta saját tükörképét a Napot jelképező arany figurában.
Kattanás hallatszott, s az óra felett kinyílt két ablakocska. Apró figurák táncoltak el a nyílásokban a harangjáték muzsikájára, a bámészkodók lelkes kiáltásai által kísérve. Hanna addig libegett ott, míg az utolsó bábu is eltűnt, s a kis nyílásokat ismét lezárták a kék spaletták. Akkor a Szél szárnyán felbukfencezett az égbe.
- Mutatok valamit – suttogta a Szél, azzal észak felé fordult, egy lökéssel átrepítette Hannát a belváros felett, majd puhán leeresztette egy forgalmas utcánál. – Nézd azt a házat!
Egészen sötétszürke, gótikus épület felé fordította a hópelyhet. A mesebeli ház homlokzatát arany pettyek és minták díszítették; kovácsoltvas erkélyek, tornyocskák, árkádok tagolták. Hanna elgyönyörködött benne, aztán ismét a magasba röppent, át a híd és a folyó felett egy magaslat felé, amely narancssárga fényben pompázott. Vörös cserepes, titkokat őrző házak maradtak el alatta, majd egy hosszan elnyúló, sokablakos, elegáns épület következett.
- A vár – mondta a Szél. – A közepén pedig a Szent Vitus-székesegyház.
A kígyózó épületsort, díszudvarokat komor, csipkés templom koronázta, fenségesen magasodva a fehér falak fölé. Hanna körbelibegte a pompás tornyokat. Odalentről orgonaszó búgott, kórus éneke szállt. Emberek tömege áramlott a csillogó díszek és fénylő karácsonyfák között, a dombról lefelé vezető utakon itt-ott bódésorok álltak kézműves termékekkel, mézeskaláccsal, forralt borral, s az egész látvány meghitt, ugyanakkor a közelgő ünneppel járó izgatott, nyüzsgő hangulatot árasztott.
- Nos, hová szálljak le? – kérdezte Hanna, míg körülötte megsűrűsödött a hóesés. – Egészen sok, a célnak megfelelő háztető van errefelé.
A Szél ismét csak hallgatott, és megint a folyó felé sodorta Hannát – aztán felkapta őt és süvítve elszáguldott vele délre…

Third Sunday of Advent, wind, chocolate, music, candles...

Ingredients:
200 gr dark chocolate
50 gr prunes
20-30 ml slivovica
70 gr walnut cream
transfer sheet

Recipe:
I cut up the prunes into small cubes; I put them in a dish and pour slivovica on them. I leave them to soak for half a day.
I cut an appropriate piece of the transfer sheet and I place it in the magnetic mold. I temper the dark chocolate and I prepare the bonbon shells. When the chocolate gets solid, I place 4-5 prune cubes in the bottom of each shell. I cover them with walnut cream. I temper the leftover dark chocolate and I seal the bonbons.

Advent II

Folytatódjék az adventi sorozat: a következő bonbonnak a Hóvihar nevet adtam, mivel kívül fehér és hűvös, belül viszont szívet melengető. Mint már tudjátok, nem vagyok a magvak-diók rajongója, ezért sokáig eszembe se jutott, hogy a spájz mélyén rejlik egy jó adag pucolt balatoni dió. Na de most! Igazi, karácsonyi finomság 😋

Hozzávalók:
150 gr dió    
30 gr cukor
200 gr tejcsoki
ételfesték

Elkészítés:
A diót megpörkölöm: egy serpenyőben zsiradék hozzáadása nélkül melegítem, időről időre átkeverem vagy rázogatom. Amikor a héjak elkezdenek lepattogni, elzárom a tűzhelyet. Aprítógépbe teszem a diót és a cukrot. Nagyjából 2-3 perc darálás elég ahhoz, hogy a dió kiengedje az olajtartalmát, és selymes diókrémmé varázsolódjon. Opcionálisan adható hozzá méz, fahéj vagy mézeskalácsfűszer.
Kakaóvajban feloldom a fehér festéket, egy külön tálkában pedig a kéket. Előbb fehérrel festek köröket a bonbonforma mélyedéseibe, azután világoskékkel. Miután megszáradt a festék, temperálom a tejcsokit, elkészítem a bonbonburkokat. Megtöltöm őket a diós krémmel, aztán temperálom a maradék tejcsokit, és lezárom a bonbonokat.

- Mennyi víz! – kiáltott fel Hópehely Hanna, míg a Szél szárnyán libegett a tenger felett. Szaggatott partvonal, kisebb-nagyobb szigetek, hófödte hegycsúcsok húzódtak alatta.
- Ide jöttünk, igaz? – mutatott arrafelé.
- Nem egészen – susogott a Szél.
- De én le akarok hullani körbenézni!
A Szél kivonta alóla a tenyerét, mire Hanna lassan ereszkedni kezdett. Most már nemcsak a barna tájat látta, hanem ki tudta venni a parton nyújtózó, egymást érő településeket is. Fekete, vékony folyó tekergett elő a hegyek közül, és igyekezett a tenger felé. Kettészelte a várost, amely felkúszott a környék dombjaira.
- Jól látom, hogy ott van egy vár?! – szúrta ki Hanna.
- Igen, Trsat vára. A középkorban épült, de már a római korban is állt itt egy erőd, amiből a folyón zajló forgalmat ellenőrizték.
- Ó, de izgalmas! – Hanna izgatottan libegett lejjebb, egyre lejjebb. Ez a város úgy festett, mint különböző korok hullámai által a dombokra hordott jelek halmaza. Amint a hópihe elérte a várat, már látta a mögötte húzódó dombokba vájt autóutakat is, s a rajtuk zúgó forgalmat. Felkapta őt a légáramlat, egy pillanatra feltárult előtte a fenséges látvány: a vár, alatta a mélyben a folyó; túlsó partján hasonlóan magas halmokon modern emeletesek sorakoztak, akár óriás dominók. Lejjebb mediterrán, terrakotta cserepes házikók, még lentebb nyüzsgő városközpont, majd kikötő, s a kék tenger, amely a horizonton egybefolyt az égbolttal. Bal kéz felől szigetek úsztak, jobbra lilás hegyek keretezték a tájat.
Lecsapott a Szél, és Hannát a folyó völgyébe sodorta, ott utaztak tovább lefelé a kanálisig, ahol sirályok rikoltoztak, és színes csónakok pletykálkodtak a vízzel. A Szél ekkor vadul megpörgette, majd egy hófehér épület felé vitte a hópelyhet.
- A kormányzó palotája – ma múzeum – magyarázta.
- Csodás – sóhajtott Hanna.
Apró, girbegurba utcákon kanyarogtak, s a Szél átröpítette a hópihét egy ódon kőkapun.
- A római kapu, a város legrégibb emléke.
- Mennyi rétege van itt az építészeti stílusoknak! – kiáltott fel Hanna.
- Várj csak, míg meglátod ezt! – azzal Szél barátja egy lökettel átpenderítette egy karácsonyi díszekkel és fényekkel ékes korzóra. Emberek sereglettek az üzletek kirakatait nézegetve, a készülődés lázában szatyraikat egymáshoz csapva, kurjongatva, vidáman pergő nyelven beszélgetve. S a házak! A fenséges, klasszicista paloták, amelyek méltó őrökként, némán figyelték a sürgés-forgást a korzó mindkét oldalán! Hanna elsuhant közöttük, majd a Szél balra repítette. A kikötőhöz jutottak, ahol hosszan-hosszan húzódtak a dokkok, s a hajók alatt sötéten locsogott a tenger vize. Cifra épületek koronázták ezt a partot, a legszebb közöttük a kikötő végében álló ház. A tetején átbucskázva terecske tárult eléjük, s a túlsó végében újabb díszes sárga épület – a színház.
- Mik ezek a kisebb, folyosószerű épületek? – kérdezte Hanna.
- A piac – felelte a Szél, azzal végigrepítette a hópelyhet a gyümölcs-, zöldség- és halárusok klasszicista házacskái felett. Köztük az utcákat megtöltötték a kofák pultjai s a vásárlók, érdeklődők tömege.
Sok utcát bejártak még: láttak a tengerparti sziklák fölé épített villákat saját lejáróval a vízhez, örökzöld, mediterrán növények által keretezett, meleg színű, lapos tetejű kunyhókat, ipari kikötőt többtonnás hajószörnyekkel… s mindenhol ott látszott a korok, népek, kultúrák keze nyoma, akár egy sokszínű mozaik – a történelem jelenvalósága.
Mikor a hegyek rózsaszínbe borultak a napnyugta fényében, a Szél ismét a magasba repítette Hannát, és észak felé fújta…

Let's continue the Advent series: the following bonbons are called "Snow storm" because outside they are white and cool, but inside they are heart-warming. As you all know, I'm not a fan of seeds and nuts, therefore, for a while I forgot that there was a portion of unshelled walnuts in the pantry. But now! This is a real Christmas treat 😋

Ingredients:
150 gr walnuts    
30 gr sugar
200 gr milk chocolate
food paint

Recipe:
I roast the walnuts: without additional grease, I warm them in a pan and stir them from time to time. When the skin starts to peel off, I turn off the cooker. I put the walnut and the sugar in a food processor. 2-3 minutes of grinding is enough for the walnut to let its oil out and become silky walnut butter. You may also add honey, cinnamon or gingerbread spice in it.
In cocoa butter, I dissolve the white and blue food paints in separate bowls. First, I paint white circles in the cavities of the mold, then blue ones. When the paint dries, I temper the milk chocolate and I prepare the bonbon shells. I fill them with the walnut cream, then I temper the leftover milk chocolate and I seal the bonbons.