Karácsony // Christmas

Nem szeretem a szilikon formákat - összevissza csetlenek-botlanak, nem lehet normálisan megfordítani őket, lehúzni a csokit stb. stb. A rokonság szerencsére már le is szokott arról, hogy ilyen formát ajándékozzon - de a korábban kapottak így is egy dobozban állnak a spájzban, annyi van... De néha! Néha eszembe jut közülük egy, és hogy milyen jópofa dolgot lehetne művelni vele, és akkor előveszem és használom. Így most karácsonykor, amikor azon filóztam, milyen különleges csokit készítsek az ovisoknak (mert a mendiant egyszerű és jó, de azért kell mellé valami extra is) - akkor eszembe jutott, hogy egyszer kaptam egy öntőformát, amiben igazi házikókat lehet készíteni. Miért is ne?!
Így lett a mostani csokicsomagban egy nagy adag tej- és étcsokis mendiant, három csokiházikó (kettő tejcsokiból, egy étcsokiból), amiknek tetejét kókuszreszelékkel szórtam meg, hogy igazán télinek hassanak, valamint egy adag mézeskalácsfűszeres ganache-sal töltött bonbon.

I don't like silicone molds - they collapse too easily, you can't turn or scrape them without getting everything messy etc. etc. Fortunately my relatives don't give me such molds anymore, but even so, the ones I received earlier are kept in a huge box in the pantry... But sometimes! Sometimes I remember one of them and realize that I could create something fun with it. This Christmas, for instance, while I was contemplating what kind of chocolate I shall prepare for the kindergarten group (because mendiants are simple and good, but we also need something extra) - then I suddenly remembered that once I had got a mold with which I can make chocolate cottages. And why not?! Thus, in this year's package we included milk and dark chocolate mendiants, three chocolate cottages (2 milk, 1 dark) whose roof I decorated with coconut, and a portion of bonbons filled with gingerbread spice ganache.

Mikulás! // Santa Claus

 Immár nemcsak az ovisoknak, de a bölcsiseknek is kellett csokit készítenem Mikulásra - idén az alábbi csomagot kapták a kiskölkök. A többségét igen egyszerű volt elkészíteni: a bölcsiseknek egy-egy csokinyalóka készült, amiket a formából kiszedés után festettem be pirossal és fehérrel. Az ovisoknak ét- és tejcsoki mendiantokat csináltam struktúrfólián, hogy az aljuk is mutatós legyen. Készültek továbbá csokitobozok - egy nagyon egyszerű módszerrel: 3:1 arányban készítettem tejcsoki ganache-t, amit mézeskalács fűszerrel ízesítettem. Egy éjszakára a hűtőben hagytam, aztán másnap kivettem és hagytam 1-2 órát melegedni. Kúpokat formáztam a krémből, és megtűzdeltem kukoricapehellyel. Végül leöntöttem őket temperált étcsokival. Végezetül kisfiammal festettünk egy karácsonyi dísz-csokigömböt :) amiről az oviban senki nem hitte el, hogy csoki😅

This year I had to make chocolate for the nursery kids too, not only for my son's kindergarten peers - and since Santa comes on 6 December here in Hungary, the package was delivered to the institution yesterday. Most of these desserts were quite simple: I made one chocolate lollipop for every toddler in the nursery; they painted them after demolding. I made dark chocolate and milk chocolate mendiants for the kindergarten kids. I set them on structure sheets so that the bottom would also look nice. I made chocolate pine cones - with a very simple method: I made a milk chocolate ganache (3:1 ratio) and added some gingerbread spice. I left the ganache in the fridge for a night, then took it out and let it warm a bit. I made cones and stuck corn flakes in them. Finally, I poured tempered dark chocolate on them. Last but not least, we painted a Christmas ornament chocolate globe with my son :) of which no one in the kindergarten wanted to believe that it was made of chocolate 😅

karácsonyi különkiadás // xmas special

A karácsonyi családi hepajra többféle csokival készültem, és nemcsak bonbonnal/trüffellel, hanem "látványelemekkel" is. A születésnapomra kapott kupont beváltottam egy rakás új öntőformára, amiket persze muszáj volt egyből kipróbálni :)) Így aztán készült egy csokicipő is - az első, de biztos vagyok benne, hogy nem az utolsó, mert imádtam pepecselni vele.

Hozzávalók:
a dekorhoz:
 200 gr fehércsoki
200 gr étcsoki
100 gr tejcsoki
lüszterpor, ételfesték, ehető arany
trüffelhez:
150 gr étcsoki
30 ml tejszín
két kiskanál vaj
25 ml portói bor
kakaópor
bobonhoz:
300 gr étcsoki
40 ml narancslé
10 ml tejszín
fahéj, szegűszeg
100 gr tejcsoki
cukordíszek

Elkészítés:
A dekorációk elkészítéséhez először jó alaposan kitörölgetem a formákat hogy szép fényes legyen majd a csoki. Ezután ételfesékkel festem meg a kívánt mintákat: a csokicipőhöz egy klasszikus cipőmintát kerestem, amit karácsonyi skótkockás színekben festettem fel, illetve az egyik oldalára a Merry Christmas felirat került. Miután elkészült a cipő, három ehető arany csillagot ragasztottam a másik oldalára. A gömbnél kis manósegítőm is besegített: én az egyik oldalra festettem karácsonyfát ő a másikra. Ügyelni kell, hogy amit elöl szeretnénk látni, azt fessük fel először (pl. a fánál a karácsonyfadíszeket), illetve hogy a feliratokat tükrözve kell fölfesteni. Miután elkészült a karácsonyfa, fehérrel összespricceltem a formát, hogy meglegyen a havazás is :) 
A karácsonyfadíszek két felét elkészítem, és amikor megszilárdultak, kiveszem őket a formából. Az egyik felet megtöltöm smarties-zal, majd a másik héjat röviden egy meleg lábos aljához érintem, és az így megolvasztott csokival összeragasztom a két felet. Végül lüszterporral lefestem a díszeket.

A bonbonokhoz előbb elkészítem a tölteléket: kifacsarom egy narancs levét, összeöntöm egy kis tejszínnel, és két szegfűszeggel, meg egy darabka fahéjjal felforralom. Hagyom kicsit állni, majd kiszedem a fűszereket. Ismét felmelegítem, és 100 gr feldarabolt étcsokira öntöm. Összekeverem, míg fényes ganache-t kapok. 
200 gr temperált étcsokiból elkészítem a cupcake-formákat. Hűtőbe teszem a bonbonformát, míg a csoki meg nem szilárdul. Ekkor kiszedem a héjakat, és színültig töltöm őket a narancsos krémmel. Temperálok 100 gr tejcsokit, és befedem a tölteléket, majd a még folyékony csokira karácsonyi cukordíszeket helyezek.

A trüffelhez felmelegítem a tejszínt, felolvasztom benne a vajat, majd az egészet 150 gr tördelt étcsokira öntöm. Hozzáadom a portói bort is, és ha szükséges, mikróba teszem, míg a csoki teljesen meg nem olvad. A krémet hűtőbe rakom pár órára, majd ha már elég szilárd halmazállapotú, golyócskákat gyúrok belőle, amiket megforgatok kakaóporban.

For our Christmas family gathering, I prepared various kinds of chocolates - not only bonbons and truffles but also decorations. I received a coupon for my birthday which I used to buy loads of new molds - and I had to try them now, of course :)) Therefore I also prepared a chocolate shoe - the first one, but definitely not the last because I loved making it!

Ingredients:
for the decoration:
 200 gr white chocolate
200 gr dark chocolate
100 gr milk chocolate
luster dust, food paint, edible gold
for the truffles:
150 gr dark chocolate
30 ml cream
two small spoon of butter
25 ml Port wine
cocoa powder
for the bonbons:
300 gr dark chocolate
40 ml orange juice
10 ml cream
cinnamon, clove
100 gr milk chocolate
candy decorations

Recipe:
For the decorations, first I thoroughly clean the molds in order to get a shiny result. Then I paint the patterns with food paint: for the chocolate shoe, I chose a classic pattern and painted it in tartan. I also added the inscription "Merry Christmas" on one side. When the shoe was done, I pasted three edible gold stars on the other side. As for the globe, my little Christmas elf also helped: I painted a Christmas tree on one side, he on the other. You have to pay attention to add those details first which you want to see on the front (e.g. in the case of the Christmas tree, the ornaments), and that for inscriptions, their mirror image must be painted in the mold. When the Christmas tree was done, I sprinkled the mold with white in order to create the falling snow :)
I prepared the two halves of the Christmas ornaments and when they got solid, I took them out of the mold. I filled one half with Smarties, then I pressed the other one to the bottom of a warm pot for a short while and glued the two halves together with the melted chocolate. Finally, I paint the ornaments with luster dust.

I prepare the bonbon filling: I press the juice of an orange, add a bit of cream, two cloves and a piece of cinnamon and boil the liquid. I leave it a bit to cool, then I discard the spices. I warm up the liquid again and pour it on 100 gr dark chocolate. I stir it until I get a smooth ganache.
I prepare the cupcake shells from 200 gr tempered dark chocolate. I put the mold in the fridge until the chocolate sets. Then I get the shells out of the mold and fill them with the orange cream to the brim. I temper 100 gr milk chocolate and cover the filling; finally, I place candy decorations on the top.

For the truffles, I warm up the cream and melt the butter in it, then I pour it on 150 gr dark chocolate. I add some Port wine and put the chocolate in the microwave if necessary to melt it. I place the dish with the ganache in the fridge for some hours and it gets solid. Then I shape small balls of it and roll them in cocoa powder.

mézeskalács // gingerbread

Mikulásra készítettem a következő bonbonokat. Az ötlet egy korábban készített csokiból jött, de akkor étcsoki burokba töltöttem, ezúttal viszont a minták kedvéért fehércsokiból öntöttem. A házi kismanónk besegített a díszítésben, így aztán valóban személyes ajándék került a családtagok csizmájába :))

Hozzávalók:

100 gr étcsoki

mézeskalács fűszer

Mese keksz

50 ml tejszín

egy kiskanál vaj

150 gr fehércsoki

ételfesték

Elkészítés:

A tejszínt felforralom, és az apróra tördelt étcsokira öntöm. Hozzákeverem a vajat és három csipet mézeskalács fűszert, majd egyneműre keverem.
A bonbonforma mélyedéseit kifestem karácsonyi mintákkal. Temperálom a fehércsokit, elkészítem a burkokat. Minden mélyedésbe tördelek néhány darabka Mese kekszet, amiket befedek a ganache-sal. Hűtőbe teszem a formát néhány órára, majd temperált fehércsokival lezárom a bonbonokat.

I made the following bonbons for our Saint Nicholas celebration. The idea came from a chocolate I had prepared earlier, but that time I had used dark chocolate shells, whereas this time I made them of white chocolate for the sake of the painting. My own little elf helped with the decoration, so this time a real personal chocolate was put into the relatives' boots :))

Ingredients:

100 gr dark chocolate

gingerbread spice

gingerbread

50 ml cream

one small spoonful of butter

150 gr white chocolate

food paint

Recipe:

I boil the cream and pour it on the chopped dark chocolate. I add butter and three pinches of gingerbread spice. Then I stir it until I get a smooth ganache.

I paint the cavities of the mold with Christmassy patterns. I temper the white chocolate and I prepare the shells. I put some tiny pieces of gingerbread into each bonbon which I cover with the ganache. I place the mold in the fridge for some hours. Finally, I cap the bonbons with tempered white chocolate.

hóvihar // blizzard

Karácsonyi ajándék volt ez a bonbon, a töltelék igazából egyszerű, csak az áztatás miatt időigényes. A festegetéssel is elpepecseltem egy darabig, de persze úgy nem nehéz, ha az embernek nincs festékszórója...
Amikor ez készült, épp úgy tűnt, hogy fehér karácsonyunk lesz: vastag hópaplan fedte be a várost, és hosszú évek után végre reménykedhettem. Persze másnap elolvadt az egész, de nem baj, legalább 24-e délig volt egy kis fehér :)

Hozzávalók:
15-20 szem meggy
40 ml borpárlat vagy pálinka
100 gr marcipán
200 gr étcsoki
ételfesték

Elkészítés:
A meggyszemeket félbevágom (kimagozom, ha nem mirelit), és beáztatom a borpárlatba. Egy délután hagyom ázni, azután leszűröm és kinyomkodom a meggyeket, hogy ne maradjon benne túl sok nedvesség.
Arannyal összefröcskölöm a bonbonforma mélyedéseit. Szivaccsal középkékre festem a felüket, azután fehérrel átfestem a mélyedéseket. Temperálom az étcsokit, elkészítem a burkokat. Mindbe belehelyezek egy fél szem meggyet, amit letakarok marcipánnal. Végül temperálom a maradék étcsokit, és lezárom a bonbonokat.

I made these bonbons as Christmas present - the filling is rather simple, but it takes time because of the soaking. Painting also took some time but of course it's easy to spend time with it if you don't have an airbrush...
When I prepared these, it seemed that we would have a white Christmas: a thick blanket of snow covered the city and after long years, finally I had hope. But of course the next day it all melted - at least we had some snow left until noon on 24 :)

Ingredients:
15-20 sour cherries
40 ml brandy or pálinka
100 gr marzipan
200 gr dark chocolate
food paint

Recipe:
I cut the cherries into two (and deseed them if needed), and soak them in the brandy. I leave them for an entire afternoon, then I pour off the brandy and squeeze most of the leftover juice out of the cherries.
I sprinkle gold luster into the cavities of the mold. With a piece of sponge, I paint half of them blue, then I paint the cavities with white. I temper the dark chocolate, I prepare the shells. I place a half cherry into each of them, which I cover with marzipan. Finally, I temper the dark chocolate and I seal the bonbons.

Advent IV

Bölcsis karácsonyozásra készült az alábbi csoki, úgyhogy igyekeztem egyszerűre venni a figurát. Először a ganache-ba akartam keverni a kekszdarabokat, de végül letettem erről, mert nem akartam, hogy teljesen átázzanak. Így végül kétrétegű töltelék készült :)

Hozzávalók:
200 gr étcsoki
50 ml tejszín
10 gr vaj
100 gr tejcsoki
2-3 db Mese keksz
cukorgyöngyök

Elkészítés:
Megolvasztom a tejcsokit, a vajhoz és kimért tejszínhez keverem. 
Temperálom az étcsokit, elkészítem a bonbonok burkát. Megtöltöm őket félig a ganache-sal. Apró darabokra töröm a Mese kekszet, és minden bonbonban a csokis oldalával lefelé a ganache-ra helyezek néhány darabot. Temperálom a maradék étcsokit, lezárom a bonbonokat. Kiszedem őket a formából, és végül temperált étcsokival a tetejükre ragasztok egy-egy cukorgyöngyöt.

– Kettes, négyes, hatos, nyolcas, tizenkettes… – Tarin elakadt, visszább libegett, és ismét átnézte a kezében tartott leveleket. – Hiányzik a tízes! – kiáltott fel, és Pikára nézett. Letelepedtek a háztető ormára.
– Mondtam, hogy nem hisz – vetette oda a szarka. – Miért vártad, hogy akkor írni fog a Mikulásnak?
Tarin vállat vont. – Csak reménykedtem… Mit lehet kezdeni a hozzá hasonlókkal?
Pika felborzolta a tollait. – Nem sokat.
– De hát akkor nem fog ajándékot kapni?! – borzadt el a lány. – Hiszen attól, hogy nem írt levelet, még lehetett jó gyerek!
– A Mikulás viszont nem gondolatolvasó – jegyezte meg csípősen Pika.
Tarin nem válaszolt, a gondolataiba mélyedt.
– Már megint min töröd a fejed?! Többet nem engedem, hogy eltérj a szabályoktól! – csípte meg a karját a szarka. Tarin még mindig merengve repült fel, nem válaszolt a társának. Újrakezdte az ellenőrzést, majd miután végzett, áttért a következő utcára. Késő este értek vissza az északi sarkra.
Karácsony éjjelén a Mikulás hótündérek csapatával indult útnak. Tiszta, kristályfekete ég és tűéles fényű csillagok alatt suhantak, hogy mint annyi éve már, titokzatos útjukon idén is eljuttassák minden gyerekhez a várva várt ajándékokat. Tarin először tartott velük, izgatottsága nem ismert határt. Közvetlenül a szán nyomában repült, és alig várta, hogy kézbesíthesse a rá bízott meglepetéseket. Utcáról utcára, városról városra jártak, nesztelenül, sebesen látogatták a házakat.
Amikor odaértek ahhoz a bizonyos házhoz, Tarin a szomszéd utcában parkoló szánhoz sietett, és megállt a zsákjában matató Mikulás mellett. Az öreg várakozásteljes arcára pillantott, és kedélyesen elmosolyodott.
– Itt vagyunk?
Tarin bólintott.
Mikulás elővett egy kis csomagot, ami külön a szán ülésére volt készítve. – Akkor vezess! – mondta a leánynak.
– Nem hiszem el, hogy szóltál Mikulásnak! – zsörtölődött suttogva Pika. – Mintha nem lenne elég dolga enélkül is!
– De Mikulás minden gyerekkel törődik – még azzal is, aki nem hisz benne – felelte Tarin.
Ekkor értek a tízes számú ház ablakához. Mikulás kesztyűs keze egyetlen érintésével kinyitotta, és bekukucskált. Tarin lélegzetvisszafojtva figyelte hátulról, amint a nagyszakállú feje eltűnik odabent, s egy darabig csak motoszkálásának neszeit lehetett hallani. Piros sapkája sziluettjét kirajzolták a szobában égő karácsonyi fények.
Egyszerre valami csörömpölve hullott le odabent. Tarin és Pika rémülten bámult egymásra.
– Hoppá… – dörmögte Mikulás.
Fény támadt, és a hótündér Mikulás válla felett látta, ahogy egy gyermek felül az ágyában, az ablak felé fordul, s tátott szájjal nézi őket.
Mikulás mosolyogva intett neki, behúzta az ablakot, azzal elindult vissza a szánjához. Tarin egy darabig még figyelte, mit tesz a kisfiú – az ablakhoz szaladt, Mikulás után kémlelt, majd fogta és kibontotta az ajándékát – aztán követte a nagyszakállút.
– Mi történt? – kérdezte aggodalmasan.
– Ó, semmi, csak véletlenül levertem az ablakpárkányon lévő gyertyatartót. Aggodalomra semmi ok, a gyertya már kialudt benne – kacsintott Mikulás.
Tarin és Pika lemaradt, összenéztek.
– Direkt csinálta – jelentette ki Pika.
Tarin szája széles mosolyra húzódott. Még akkor is mosolygott, amikor már rég messze jártak.

I made these bonbons for the Christmas celebration at my son's nursery, therefore I tried a very simple recipe. At first, I wanted to mix the biscuit pieces into the ganache, but then I gave up this idea because I didn't want them to get soaked. So finally I made a two-layer filling :)

Ingredients:
200 gr dark chocolate
50 ml cream
10 gr butter
100 gr milk chocolate
2-3 pcs Mese keksz (a gingerbread flavored linzer biscuit)
candy pearls

Recipe:
I melt the milk chocolate and mix it with the cream and the butter.
I temper the dark chocolate, I prepare the bonbon shells. I fill them halfway with the ganache. I break up the biscuits into little pieces and place a couple of them on the top of the ganache layer. I temper the leftover dark chocolate and I seal the bonbons. I take them out of the mold, and finally, I glue one candy pearl on the top of each bonbon with tempered dark chocolate.

"Number two, four, six, eight, twelve..." Tarin stopped short, floated back and went through the letters held in her hand again. "Number ten is missing!" she exclaimed and looked at Pika. They sat down on top of the roof.
"I told you that he doesn't believe," said the magpie. "Why did you expect him to write to Santa then?"
Tarin shrugged. "I was just hoping... What can we do with kids like him?" 

Pika shook his feathers. "Not much."

"But then he won't get any presents?!" cried out the girl in horror.  "Even if he didn't write a letter, he could be a good child!"

"But Santa is not a mind reader," remarked Pika sharply.

Tarin didn't answer, she was deep in thought.

"What are you thinking about again?! I won't let you break the rules anymore!" The magpie pinched her arm. Tarin flew away still brooding, she didn't reply her companion. She restarted checking the letters, and when she was done, she went to the next street. It was late night by the time they returned to the north pole.

On Christmas eve, Santa went out with a group of snow fairies. They glided under a clear, crystal black sky and stars shining with a sharp light, to bring the awaited presents to all the children - just like they had been doing so for many years. Tarin flew with them for the first time, she could barely contain her excitement and she could hardly wait to deliver the surprises entrusted to her. They went from street to street, from town to town, noiselessly and quickly.

When they reached that particular house, Tarin hurried to the sleigh which was parking in the neighboring street, and she stopped next to Santa who was digging in his bag. The old man looked at her expectant face and smiled.

"Are we there?"

Tarin nodded.

Santa took a small package which was prepared on the sleigh's seat. "Then lead me!" he told her.

"I can't believe you told Santa!" griped Pika. "As if he didn't have enough to do!"

"But Santa cares about all the children - even those who do not believe in him," answered Tarin.

They reached the window of house number ten, Santa opened it with one touch of his gloved hand, and he peeked inside. Tarin was observing breathlessly from behind as his head disappeared in there and for a little while, only the faint noises of his fumbling could be heard. The Christmas lights painted a silhouette on his red cap.

Suddenly something fell off clattering. Tarin and Pika stared at each other terrified.

"Ooops..." murmured Santa.

A light was turned on and the snow fairy saw above Santa's shoulder as a child sat up in his bed, turned toward the window and looked at them with his mouth hanging open.

Santa waved to him smiling, closed the window and started back to his sleigh. Tarin was observing what the child was doing - he ran to the window, peering after Santa, then he opened his present - then she followed the old man.

"What happened?" she asked worriedly.

"Oh, nothing, I accidentally knocked off the candlestick from the window sill. No worries, the candle had gone out already," winked Santa.

Tarin and Pika fell behind, they looked at each other.

"He did it on purpose," declared Pika.

Tarin smiled a big smile. She was smiling even when they departed, and were already far away.

Advent IV

Utolsó adag csoki, már karácsonyra :) Három napja készítettem egy jó adag narancsos-fahéjas dióvajat (isteni, csak ajánlani tudom!!), gondolván jó lesz pirítóshoz, palacsintához stb. De persze csokiban is ki kellett próbálni, és az ünnepi alkalomra tekintettel az uncsi rum (vagy még uncsibb rumaroma) helyett portói boros ganache-sal egészítettem ki. Hm hm :)))

Hozzávalók:
a dióvajhoz:
fél narancs reszelt héja
2-3 kanál pisztáciaolaj
150 gr dió
60-70 gr porcukor
fahéj
A ganache-hoz:
20 ml portói bor
10 ml tejszín
50 gr tejcsoki
egy kiskanál vaj

180 gr fehércsoki
ételfesték

Elkészítés:
Megpörkölöm a diót: egy serpenyőben zsír vagy olaj hozzáadása nélkül addig hevítem, míg kellemes illata nem lesz és a héja el nem kezd lepattogzani. Ekkor konyharuhába öntöm, becsomagolom és kissé megdörgölöm, így lejön a héjak nagyja. A diót ízlés szerinti adag porcukorral és fahéjjal együtt darálógépbe töltöm (van, aki jobb szereti a dió ízét érvényesülni hagyni - én most picit édesebbre készítettem épp a fent említett célok miatt). Belereszelem egy fél narancs héját, valamint hozzáöntök néhány kiskanál pisztáciaolajat. Addig darálom a keveréket, míg krémes állagúvá válik, ekkor kis üvegbe töltöm és lezárom.
A ganache-hoz kimérem egy tálkába a tejszínt és a bort. Felolvasztok gőz felett 50 gr tejcsokit, és egy kiskanál vajat. Elegyítem a folyadékkal, így egyenletes masszát kapok.
A bonbonforma mélyedéseibe egy ecsetvonás aranyat és egy vonás bronzot festek. Ezután néhány mélyedést szivacs segítségével sötétkékre festek, a többit hagyom simán. Temperálom a fehércsokit, elkészítem a burkokat. Dióvajat teszek alulra, rá pedig egy réteg boros ganache-t. A maradék fehércsokit temperálom és lezárom a bonbonokat.

Erik manó kilépett szobácskája ajtaján.

– Gyere, Láma, megkeressük!

Fogta kis barátját, a szürke szőrű ajtónálló lámát, és elindult.

Először a konyhába ment, ahol anyukája csokinyalókákat készített, míg több már manó a sütiket sütötte, habot és krémeket kevert. Erik körbejárta a sütőket, bekukkantott az asztalok alá, a székek közé, a raktárhelyiségbe.

– Mit keresel ennyire? – kérdezte az anyukája.

– A kék szalagomat – felelte a manócska.

– Óh – a manóasszonyság töprengve rágta az ajkát. – Nem is tudom, mikor láttam utoljára. Talán nézd meg a fürdőszobában, hátha ott hagytad el.

Erik manó bólintott, kiszaladt a konyhából, Lámácskát a fülénél fogva húzta maga mögött. Már messziről látszott, hogy ömlik a gőz a fürdő ajtajából: néhány manó épp a rézkádakban dagonyázott.

– Müüü müüü!  Mondta Lámácska.

– Tudom, te nem jöhetsz be, nehogy nedves legyen a szőröd – Erik letette őt az ajtó mellé.

Besomfordált a fürdőbe, előbb a vetkőzőt nézte végig, aztán a kádak körül vizsgálódott.

– Nem láttad mostanában a kék selyemszalagomat? – kérdezte a fürdőmester manót, aki hosszú szakállát nemes egyszerűséggel megcsomózva viselte, nehogy leérjen az örökké nedves padlóra.

– Sajnos nem – ingatta a fejét.

Erik manó leforrázva tért vissza Lámácskához. Ő azonban izgatottan szökdécselve fogadta.

– Müüü müü!

Esetlenül húzta a fenekét a Mikulás palotájának szövevényes folyosóin, míg egy hatalmas teremhez értek.

– Hogy te milyen okos vagy! – kiáltott fel a manócska, megragadta a láma fülét, és már vonszolta is az ajándékcsomagoló üzembe.

Itt aztán minden volt! Karácsonyi csomagolópapírok, szalagok, masnik, ajándékkísérő kártyák és díszek, matricák, ragasztószalagok – igazi mennyország egy ifjonc manónak. Erik el is feledkezett látogatása céljáról, csillogó szemmel járt körbe, míg Lámácska meg nem bökte az orrával. Akkor végre felocsúdott, és odalépett az egyik munkafelügyelő manóhoz.

– A kék szalagomat keresem, tudod, amit mindig a nyakamban hordtam. Nem keveredett ide véletlenül?

A manó összevonta a szemöldökét.

– Anyag, hosszúság, színárnyalat?

– Selyem, ilyen hosszú – tárta szét a karjait Erik manó. – Türkizkék… azt hiszem. Az egyik végén van egy kicsi csokifolt, mert véletlenül leettem…

A munkafelügyelő manó egy polcsorhoz vezette, ahol fakkokban színárnyalat szerint sorakoztak a különböző szélességű, anyagú szalagok. Megkeresték a türkiz színűeket, végignézték őket, de – bár néhány fakkba rövidebb-hosszabb maradékokat is gyűrtek a csomagolók – nem találták Erik manó szalagját. A felügyelő végül kifaggatta beosztottjait is, ám egyikük sem emlékezett csokifoltos, türkizkék selyemszalagra.

Erik manó és kis barátja szomorúan hagyták el az üzemet. Még egy darabig tébláboltak a palotában, de végül a manócska anyukája értük jött, vacsorázni és fürdeni vitte őt, aztán ágyba dugta.

– Ne bánkódj annyira! – vigasztalta Eriket. – Előbb-utóbb csak meglesz az a szalag!

Három nap múlva épp karácsony napja volt! Miután kiszállították az ajándékokat az egész világon, este az összes manó Mikulás palotájának nagytermében gyülekezett. Eljött az ideje, hogy egymást is megajándékozzák!

Mikulás egymás után vette kézbe a csomagokat a karácsonyfa alól, és szólította ki a manókat. Erik manó már tűkön ült – mikor végre rá került a sor! Amint kipenderül a nagyszakállú elé, megdermedt: az ajándékcsomagján kék masni díszelgett – és egyik végén ott feketéllett a csokifolt.

– A szalagom! – kiáltott fel, nyomban leszedte és a nyakába akasztotta. Hanem aztán maga a meglepetés következett: kibontotta az ajándékot, és mi mást talál benne, ha nem egy igazi sátrat! Ott ahelyt fel is állította, és Lámácskával beköltöztek forró csokit inni.

Anyukája és a Mikulás egyszerre kukkantottak be hozzá.

– Boldog Karácsonyt! – kiáltották. 

The last batch of bonbons, this time for Christmas :) Three days ago I made a proper portion of walnut butter (it is heavenly, I can only recommend it!), thinking that it will be good with toast, pancakes etc. But of course I had to try it in bonbons too and considering the occasion, instead of boring rum, I combined it with Port wine ganache. Hm hm :)))

Ingredients:
for the walnut butter:
orange peel
2-3 spoonfuls of pistachio oil
150 gr walnut
60-70 gr icing sugar
cinnamon
for the ganache:
20 ml Port wine
10 ml cream
50 gr milk chocolate
one small spoon of butter

180 gr white chocolate
food paint

Recipe:
I fry the walnuts: I warm them in a frying pan without adding grease or oil, until they have a nice smell and their skin starts to peel off. Then I pour them in a dishtowel, bundle and rub them a bit, thus most of the brown skin comes off. I put the walnuts into a food grinder together with icing sugar and cinnamon (the quantity of these two depends on individual taste - this time I wanted to make them a bit sweeter, therefore I put a bit more sugar). I shred the peel of half an orange into it and add 3-4 small spoonful of pistachio oil. I grind  the mixture until it becomes creamy; then I fill a small jar with it and close the jar.
For the ganache, I pour the cream and the wine into a bowl. I melt 50 gr milk chocolate and a small spoon of butter; I combine them with the liquid until I get a smooth cream.
In the cavities of the mold, I paint one stroke of gold and one stroke of bronze. Then I paint some of the cavities to dark blue with the help of a sponge. I temper the white chocolate; I prepare the shells. I put walnut butter in the bottom, and on that, one layer of wine ganache. I temper the leftover white chocolate and I seal the bonbons.

Erik the little elf stepped out of his room.
"Come on, Lama, we'll look for it!"
He took his little friend, the grey furry door-stopper lama and off he went.
First, he visited the kitchen where his mom was preparing chocolate lollipops, while other elves were baking cookies, stirring foam and cream. Erik went around the ovens, peeped under the tables, among the chairs, into the storage room.
"What are you looking for?" asked his mum
"My blue ribbon," answered the tiny elf.
"Oh" the elf lady was chewing on her lip. "I don't even remember when I saw it last time. Check the bathroom maybe, perhaps you lost it there."
Erik nodded and ran out of the kitchen; he pulled Lama by his ears. Steam was gushing through the door of the bathroom: some elves were taking a bath in the copper tubs.
"Müüü müüü!" said Lama.
"Yes, I know, you can't come in otherwise your fur will get wet." Erik put him down beside the door.
He sneaked into the bathroom, first he checked the dressing room; then he examined the bathing room.
"Have you seen my blue silk ribbon?" he asked the bath attendant elf who wore his long beard in a knot so that it wouldn't reach the constantly wet floor.
"Unfortunately not," he shook his head.
Erik returned to Lama disappointedly. He, however, greeted him skipping excitedly.
"Müüü müü!"
He pulled his butt clumsily along the labyrinth of Santa's palace until they reached an enormous hall.
"You are so clever!" cried the elf; he grabbed the lama's ear and dragged him along into the gift wrapping workshop.
Here one could find everything! Christmas-themed wrapping papers, ribbons, bows, gift tags and ornaments, stickers, tapes - a real heaven for a young elf. Erik forgot about the purpose of his visit and walked around starry-eyed, until Lama nudged him with his nose. Then he finally roused and stepped to one of the fore-elves.
"I am looking for my blue ribbon, you know, that one I used to wear on my neck. Has it maybe ended up here?"
The elf knitted his eyebrows. "Material, length, hue?"
"Silk, this long," Erik stretched out his arms. "Turquoise... I think. There's a small chocolate stain on one of its ends because I accidentally dripped on it..."
The fore-elf led him to a row of shelves where ribbons of various size and fabric were arranged according to shade and hue. They searched for the turquoise ones; looked through them, however - even though shorter-longer leftovers were also tucked in by the wrappers - they could not find Erik's ribbon. Finally, the fore-elf interrogated his underlings, but none of them remembered a turquoise ribbon with a chocolate stain on it.
The sad Erik elf and his little friend left the workshop. They walked around in the palace a bit more, but finally the elf's mum came to pick him up, she took him to have dinner and a bath, then tucked him in bed.
"Don't be so sad!" she consoled Erik. "Sooner or later that ribbon will be found!"
Three days later it was Christmas day! After they delivered all the presents around the word, the elves gathered in the main room of Santa's palace. It was time to give presents to each other!
Santa took the gifts one by one from under the Christmas tree and he called the recipients. Erik was on pins and needles - when finally it was his turn! As soon as he jumped in front of Santa, he froze: a blue bow decorated his package - and on one end, there was the chocolate stain.
"My ribbon!" he cried and he immediately took it off and hung it on his neck. But then the surprise came: he opened the gift and found a real tent in it! He set it up immediately and moved in it together with Lama to drink some hot chocolate.
His mum and Santa Claus peeped in the tent at the same time.
"Merry Christmas!" they shouted.

Advent IV

Hajaj, már a negyedik advent vasárnapnál tartunk! Minden év elején megállapítom, hogy most egy egész év áll előttünk - és mindig tudom, hogy milyen gyorsan el is fog telni. Most is pont így volt, és bár az év háromnegyedét félig vagy teljesen lezárva töltöttük a korona miatt, azért így is izgalmas és eseménydús volt. Mily szerencse, hogy létezik az internet, és a technológia segítségével az ember akkor is tudja tartani a kapcsolatot másokkal, amikor épp utazni nem lehet! Ez segített a disszertációm megvédésében, számtalan munkában és néha a családdal való kapcsolattartásban is. De azért remélem jövőre már nem leszünk ennyire röghöz kötöttek... Most viszont nincs más hátra, mint készülni a karácsonyra, és élvezni a hátramaradt néhány napot, amiket végre szeretteink körében tölthetünk 💖

Hozzávalók:
200 gr étcsoki
két narancs leve
agaragar
100 gr pisztácia
20 gr porcukor
2 kiskanál pisztáciaolaj

Elkészítés:
Temperálom az étcsokit, kiöntöm a bonbonformát. Kifacsarom a narancsokat, és amikor a csoki már megszilárdult, a narancslét felforralom egy teáskanálnyi agaragarral. Hűtés közben kevergetem a lét, míg szobahőmérsékletű nem lesz, ekkor félig megtöltöm a csokicsészéket, majd a hűtőbe teszem a formát.
A pisztáciát megtisztítom, aprítógépbe teszem a porcukorral és a pisztáciaolajjal együtt. Addig darálom, amíg krémes állagú pasztát nem kapok. A pasztából a csokicsészékbe adagolok úgy, hogy teljesen befedje a narancszselét.
Levágok egy megfelelő nagyságú darabot a transzferfóliából. Temperálom a maradék étcsokit, a bonbonokra öntöm. Ráillesztem a fóliát, majd egyszer lehúzom a spaklival, úgy, hogy a fóliát közben a helyére szorítom.

Hosszan-hosszan húzódott a tó a téli nap bágyadt fényében csillogva, akár egy nemes hajadon ódon tükréből elveszett darab. Dombok-hegyek alkották míves keretét, a kopár tájban szétszóródott gyöngyszemeknek tűntek a meszelt falú házikókból álló falvak, kisvárosok.
A Szél szabadon száguldozott a magas égben, összekavarva, elszédítve a hópelyheket.
- Tulajdonképpen hová tartunk? – kérdezte Hópehely Hanna, míg ide-oda pörgött egy alacsonyan szálló, tépett hasú szürke felhő és fentebb sikló, hófehér társa között.
- Valahová, ahol örülni fognak neked – susogta a Szél.
A cakkos tópartból, a víztükörből kivált egy sötétebb csík, s ahogy közeledtek, úgy vastagodott-telt, míg végül egy félsziget alakját öltötte. A Szél lejjebb ereszkedett, magával sodorva a hópihéket, így Hanna már láthatta az alvó elefántot mintázó dombot is. Mögötte újabb tó tükre csillant: a tavon és a félszigeten belül egy kisebb tó! Hanna átröpült a sziklás-erdős dombok felett, és megpillantott egy mocsarat: zsombékok közt megbúvó kicsi vízmozaikokat, hol a sárga, száraz nádban bujkáló madarak rikoltoztak. Párhuzamos sorokban szőlőtőkék tagolták a tájat, köztük kitaposott utak, vadcsapások. A kis tó partján szarvasok lépkedtek méltóságteljesen, és az egész látványt barna dombok fogták közre.
A félsziget túloldalán az egyik dombtetőn hófehér templom ült, alatta csendes falucska bújt meg. Itt a Szél megfordult, és visszaröpítette Hannát és a társait az alvó elefánthoz hasonló dombok felé. Amint átbucskáztak rajta, végig egy avarlepte erdei úton, elhagyatott házak közé érkeztek. A kertekben télre bebugyolálva aludtak a rózsatövek, száraz görönggyel borított, üres veteményesek várták a tavaszt, még a fű is sárgultan pihent, szinte meg se rezzent a Szél pajkos csipkelődésére. Csupán a magas, ezüstszín fenyők suttogtak, mint titkok tudói, zöld tűlevelük a Szél kócos sörényét fésülgették.
A félszigeten túl ismét felbukkant a nagy tó, s a távoli dombok felett vöröslő szemként hanyatlott le a Nap. Amint beállt a korai félhomály, a falucska néhány házának ablakában, ajtaján fények ragyogtak fel. Füst szállt a kéményekből, beszélgetés és edénycsörömpölés meghitt zaja hallatszott a falak mögül.
Hanna a Szél szárnyán bejárta a kavicsos kis utcákat, végignézte a kedves kis házakat, bekukkantott a kivilágított ablakokon, ahol háziasszonyok sürögtek, a karácsonyi vacsora forró párája elhomályosította az üveget, a családfők és gyerekek karácsonyfát díszítettek, ajándékokat csomagoltak, a nagytakarítás utolsó mozzanatait végezték, vagy épp az asztalt terítették.
A Szél levitte őt egészen a vízpartra, ahol a nádas az este titkairól susogott, az erdő fái alatt megült a köd és a homály. Hosszú út vezetett végig a falu első házai előtt, rajta egy vidáman beszélgető család sétált; egyikük babakocsit tolt.
- Odanézzetek, esik a hó! – kiáltott fel az asszony, és lehajolt a kocsihoz, hogy megigazítsa a kupoláját. Hópehely Hanna kíváncsian repült közelebb. A kocsiban alaposan bebugyolálva feküdt egy kisbaba, kék szeme tágra nyílt, ahogy az első hópelyheket megpillantotta. Kezecskéire babzoknit húztak kesztyűként, de most addig ügyeskedett, hogy a bal kezéről lehúzta, Kinyúlt a kupola alól a hóesésbe, szája vidám mosolyra húzódott.
- Most lát életében először havat – súgta a Szél.
A baba Hanna felé nyújtotta kis kezét, ő pedig leereszkedett egészen addig, hogy hozzáért az egyik ujjbegyéhez. A kisfiú a bizsergető hideg érzettől felkacagott – ez volt az utolsó hang, amit Hópehely Hanna hallott.

Oh gosh it's the fourth Advent Sunday already! In the beginning of every year I always think that now we have an entire year ahead - and I always know that it'll pass by so quickly. It was the same this year, too; and even though we spent at least 3/4 of the year in quarantine due to corona, it was still exciting and eventful. How lucky that the internet exists and one can keep in touch with others with the help of technology even if traveling is impossible! It helped with the defence of my dissertation, innumerable jobs and sometimes even keeping in touch with my family, too. But I still hope that next year we won't be so immobile... And now there's nothing else left but getting ready for Christmas, and enjoying the days left which we can finally spend with our loved ones 💖

Ingredients:
200 gr dark chocolate
two oranges
agar
100 gr pistachio
20 gr caster sugar
2 small spoons of pistachio seed oil

Recipe:
I temper the dark chocolate and I prepare the bonbon shells. I squeeze the oranges and when the chocolate sets, I boil the orange juice with a teaspoon of agar. While I cool it, I stir it until it reaches room temperature. Then I fill the chocolate cups halfway and I put the mold in the fridge.
I clean the pistachios and put them in a food processor together with the caster sugar and the pistachio seed oil. I grind them until I get a creamy paste. I put small portions into the cups in a way that they cover the orange jelly.
I cut off an appropriate piece of the transfer sheet. I temper the leftover dark chocolate and pour it on the bonbons. I place the transfer sheet on the mold and I scrape it off once while I press down the sheet.

Karácsony // Christmas

Karácsonyi különkiadás :) Ezúttal nem lesz recept, csak megosztom a karácsonyi csokikosaram képét, illetve a mese utolsó részét. Egy teljes napom ment el a csokizással - táblás és karácsonyi gömb csokik készültek különböző ízben, illetve persze a karácsonyi desszert alkatrészei. 

Ezúton kívánok csokiban gazdag, pihentető, varázslatos karácsonyt mindenkinek! 

IV.

Az erdő hamarosan kitárult, akár a színpadon a függöny, karjain túl végtelennek tűnő hómező terült el. Felette éles fénnyel sziporkáztak a csillagok, sugaraik pedig mintha egyetlen pontba összpontosultak volna: egy áttetsző üvegpalota valószerűtlenül karcsú, tűhegyes tornyaiban.

– Ott lakik a Fény Úrnője – mutatott arra a Zongorista, majd határozott léptekkel megindult, át a mezőn. A hó bizonyára megolvadhatott nappal, mert most jeges kéreg borította, ami ropogva szakadt be a Zongorista lábai alatt. Leilát viszont elbírta, így ő csúszkálva-botladozva igyekezett a palota felé. Jasper a lábai közt ugrándozott, szemmel láthatólag élvezte, hogy nem a fák gyökerei között kell bukdácsolnia.
A perspektíva csalt, s az útjuk jóval tovább tartott, mint Leila gondolta. De végül csak megérkeztek a kapu elé, amely most égbetörőnek tetszett innen lentről. Két strázsa vigyázta: két, a palotához hasonlóan nyúlánk fickó, akiknek kucsmája alól csak az orruk és a szájuk látszott ki. Alabárdjukkal eltorlaszolták az utat.
– Kik vagytok és mi ügyben jártok erre?! – kérdezte egyikük.
– Én a Zongorista vagyok. Ezt a kisleányt kísértem el ide, hogy előadhassa kérését a Fény Úrnőjének, és cserébe ő is adhasson neki valamit.
– Az Úrnő most alszik – felelte mogorván az őr. – Nem alkalmatlankodhattok nála.
– Vagy úgy! – somolygott a Zongorista. – És azért is vállalod a felelősséget, hogy mennyire haragos lesz majd, ha megtudja, milyen csodás ajándékot kaphatott volna?! Egyedi, kézműves ékszert!
Leila zavarában tiltakozni akart volna, ám a Zongorista a vállára tette a kezét, hogy elhallgattassa.
A két őr összenézett. Végül a rangidős elhúzta alabárdját a kapu elől. – Rendben van, menjetek. De ha felébresztitek, ti néztek szembe a haragjával.
Amint feltárult a kapu, a Zongorista magabiztosan lépett be. A palota belső tere a külsejéhez méltóan elegáns és hűvös volt. Kecses oszlopok tartották a felfelé vezető széles lépcsősort, a mennyezetről függő csillár üvegdíszei kéken tükrözték vissza a gyertyák fényét.
Libériás inas hajolt meg előttük. Míg felhúzott orra mögül végigmérte a vendégeket, vékony ajkai lebiggyedtek.
– Jó estét! Az Úrnőhöz jöttünk – jelentette be a Zongorista.
Az inas bólintott, megfordult, és felvezette őket a végeérhetetlen lépcsősoron, míg valami olyasmit morgott, hogy miféle emberek ezek, akik azt sem tudják, hogy már reggel van.
Tágas terem ajtaját nyitotta ki előttük.
– Az Úrnő rögvest itt lesz – mondotta, azzal eltávozott.
Leila megilletődve lépett be. Ez a terem is visszafogottan elegáns volt, ám a gyertyák sokasága, a vörös bársonnyal bevont karosszékek, az intarziás kisasztal meghitt hangulatot árasztottak. Ekkor kinyílt a túloldali ajtó, s magas alak jött be rajta. Egyszerű, fehér ruhája, bát laza szabású volt, mégis megmutatta törékeny vonalait. Kezében kecses üveglámpást tartott, s hosszú, aranyszőke haja ragyogni tetszett az ablakon át beáramló hajnali fényben.
A Zongorista lekapta kalapját és esetlenül meghajolt. Leila pukedlizett, Jasper pedig nyúl módra a földre szegezte tekintetét. A Fény Úrnője közelebb lépdelt, helyet foglalt az egyik széken, és intett, hogy vendégei is üljenek le.
– Mi járatban vagytok? – kérdezte.
– Azért jöttem, hogy… - Leila szavai a torkában rekedtek. Itt, egy ilyen elvarázsolt világban, távol az otthonától olyan kicsiségnek tűnt a babaház, amiért útnak indult. Jasper megbökte a lábát az orrával, mire észbe kapott. – Azért jöttem, hogy fényt kérjek tőled a babaházamhoz. Elromlottak a lámpái… – ismét elakadt. – De nem ingyen kérem! – jutott eszébe. – Hoztam neked cserébe valamit. Én készítettem.
Az asztalkára fektette a virágkoszorút.
A Fény Úrnője felvette, nézegette, forgatta, majd megszólalt:
- Mihez kezdjek ennyi száraz virággal?
Leila kétségbeesetten nézett a Zongoristára, aki megpróbálta menteni a helyzetet:
– Úgy tudjuk, szereted az ékszereket és a virágokat, ezért hoztunk neked ilyen koszorút.
A Fény Úrnője visszatette az asztalra.
– Nézzétek, én selyemben és csipkében járok. Ugyan melyik ruhámhoz illenék egy ilyen ékszer?! Ha esetleg nemesfémből vagy élő virágból készült volna…
– De ezt én magam csináltam neked! – szólt közbe Leila. – Nem hittem volna, hogy nem fog tetszeni…
– Ne haragudj, kislány – az Úrnő felállt. – Ne vesztegessétek tovább az időmet. Tessék, a fényemet azért megkaphatod.
Ujjaival apró kört írt le a levegőben, mire barátságosan fénylő, sárga gömb jelent meg.
Leila felpattant, a keze ökölbe szorult.
– Nem kell a fényed! – kiáltotta. – Undok vagy és barátságtalan!
Kiviharzott a teremből, Jasper a nyomában, mögöttük a még mindig ámuló, megszeppent Zongorista.
Mikor elhagyták a palotát, és már a nap rózsaszín fényében fürdő hómezőn sétáltak, megszólalt:
– Sajnálom, hogy így alakult. Nem gondoltam volna, hogy a Fény Úrnője ilyen szeszélyes.
Leila felnézett rá, mosolygott.
– Nem a te hibád. Igazából… olyan butaság volt ez az egész. Most már csak otthon akarok lenni, akár van fény a babaházban, akár nincs.
– Ezen könnyen segíthetünk. Haza tudlak küldeni egy szempillantás alatt.
– Tényleg?! – Leila egészen felvillanyozódott a gondolatra, hogy nem kell ugyanazt a hosszú utat megtennie hazafelé. Mielőtt a Zongorista ismét megszólalhatott volna, megölelte, aztán a karjába kapta Jaspert.

– Kész vagyok!
Derűsen, épp úgy, ahogy először látta őt, a Zongorista végigfuttatta ujjait a levegőben, s hogy, hogy nem, Leila hallotta a hangokat. Az Ó, zöld fenyőt játszotta, vidám akkordjai végiggörögtek a havas tisztáson. Leila behunyta a szemét, érezte, ahogy Jasper fészkelődik az ölelésében, a zene pedig áradt körülöttük…
*
Felpattant a szeme. Kezében az egyik babáját szorongatta, az ágyában feküdt, s odalentről karácsonyi zene szűrődött fel. Leila kiugrott az ágyból. Belebújt a papucsába, és rohant le a lépcsőn.
A nappaliban édesapja épp a tegnap szétszórt, tépett csomagolópapírokat szedte össze. Leila egyenesen az ölelésébe szaladt.
– Ne haragudj, apa! – motyogta a pulóverébe. – Annyira tetszik a babaház, nagyon-nagyon örülök neki!
Apja elnevette magát.
– Jól van, jól van. Holnap átvisszük Anti bácsihoz, majd megszereli neked a lámpát.
Leila lehajolt, hogy ismét szemügyre vegye a házikót. Valamiért most még szebbnek és érdekesebbnek tűnt, mint korábban. Alig várta, hogy játszhasson vele…

This is my Christmas special edition :) This time I won't share a recipe, only the picture of my Christmas chocolate basket and some nice music. It took a whole day to make all these chocolates: bars with various flavors, Christmas ornaments and of course pieces of our Christmas dessert.

I wish a wonderful, relaxing, magical Christmas to everyone!

ruby csoki

Első kísérletezés ruby csokival - azt kell mondjam, eddig igen tetszik, könnyen kezelhető, és az eredmény is különleges mind ízre, mind látványra. Mivel a rózsaszín csoki önmagában is figyelemfelkeltő, nem vittem túlzásba a díszítését sem. Valójában mikulás-ajándéknak készítettem a bonbonokat, de most harmadik adventi csokiként fognak szerepelni - alatta pedig a mese harmadik része :)

Hozzávalók:
200 gr ruby csoki
30 ml vörös grapefruit lé
egy kiskanál vaj
vörös lüszter

Elkészítés:
Vörös lüszterrel egy-egy ecsetvonást húzok a forma mélyedéseibe. Temperálok 130 gr ruby csokit, elkészítem a bonbonhéjakat.
Kifacsarom a grapefruit levét, kimerek belőle 30 ml-t. Gőz felett megolvasztok 70 gr ruby csokit, és egy kiskanál vajjal együtt a gyümölcsléhez adom. Megtöltöm a héjakat, hűtőbe teszem a formát. Két óra múlva előveszem, és a maradék temperált csokival lezárom a bonbonokat.

– Hová megyünk? – kérdezte Leila.
Hó ropogott a talpuk alatt, a csendes téli erdő égkupolája kristálycsillagokkal borult föléjük.
– A Fény Úrnőjéhez. Azonban míg odaérünk, ki kell találnod, mit adsz neki – felelte a Zongorista.
– Hogyhogy mit adok neki? – értetlenkedett Leila.
– A Fény Úrnője csodás, ám szeszélyes teremtmény. Tőle kaphatsz fényt a babaházadhoz, de cserébe neked is adnod kell valami ajándékot.
– De hát nekem nincs semmim! – tárta szét kétségbeesetten a karjait Leila. – Jasperen kívül… – sandított le a körülöttük ugrabugráló nyuszira.
– Nana! – figyelmeztette Jasper. – Én a magam embere vagyok, nem adhatsz oda csak úgy!
– Nem is akarlak! Jasper a kis kedvencem, tőle nem válnék meg. Mi mást adhatnék akkor?
A Zongorista lenézett rá és kacsintott.
– Majd erre is találunk megoldást, bízz bennem!
Azzal tovább vezette Leilát, át a fagyos-havas erdőn. Hidegen szikráztak felettük a csillagok, halovány árnyakkal színezve a hóréteget. Leila már meg sem lepődött, mennyit változott az időjárás, mióta elindult hazulról. Lehelete bodros felhőként úszott előtte, a fogai össze-összekoccantak a csikorító hidegben. Néha, amikor Jasper beugrált a látóterébe, észrevette, hogy az ő fülei is reszketnek.
– Gyere a nyomomban, attól majd felmelegedsz! – tolta maga mögé a Zongorista. Öles lépteit követve, a lábnyomaiban járva Leila előbb a lábszárában érezte a meleg felfelé kúszó csiklandozását, aztán már az egész testében, míg végül az ujjbegyei is átforrósodtak. Csendben baktatott vezetője mögött, néha felpillantott az égre, amelyet csupasz faágak karcoltak, néha pedig Jaspert ellenőrizte, de a nyuszi kitartóan ugrándozott mellette.

– Mikor érünk oda? – érdeklődött egy idő után Leila.
– Hamarosan – mosolygott hátra a Zongorista. Aztán fütyörészni kezdett. Hangja előbb halkan, félénken kúszott a nagy éjszakában, majd felbátorodott, és egyre magabiztosabban töltötte be a fák közti teret. Leila annyira koncentrált a dalra és arra, hogy lábait egymás után emelgesse, hogy eleinte fel sem tűnt neki a csengés-bongás. Mintha apró csengettyűk kísérnék a Zongorista dallamát, ritmusra csilingeltek, jóleső, kemény de barátságos hangon. S úgy tűnt, közelednek e hang forrásához, mert egyre hangosabbá és intenzívebbé vált, ugyanakkor halovány, aranyszín fény áradt szét előttük.
Leila előre szaladt. Tátott szájjal bámulta a látványt: egy egész kis falut, ami a völgy ölén húzódott meg. Fehér falú házikói között alacsony emberkék sürögtek-forogtak, és mindegyikük tett-vett, mintha csak fényes nappal lenne, nem pedig a leghosszabb téli éjszaka.
– Kik ezek? – kérdezte Leila, miközben egyre közelebb értek.
– Törpék – felelte a Zongorista. – Száz meg száz éve élnek itt, és minden évben igen sajátos módon ünneplik meg a karácsonyt.
A falu szívébe vezető főutcán csak úgy örvénylett a tömeg – ügyet se vetettek a hidegre! Kovácsok műhelyeiből érkezett a csengés-bongás, s úgy tűnt, minden ház és műhely megnyitotta kapuit: itt ékszerek készültek, amott sült alma, megint máshol kedves játékokat faragott egy mester. Leila elragadtatva bámulta a sok szépséget, erős késztetést érzett, hogy itt-ott megtorpanjon, ha a Zongorista nem vonta volna maga után.
– Jó estét, Kankalin asszony! – köszönt be az egyik kunyhóba.
– Isten hozott! Rég láttunk errefelé! – üdvözölte egy kipirult arcú, főkötős asszonyság, aki a tűzhely körül sürgölődött.
– Hosszú útról jövünk, megszánnál minket egy-egy pohár teával? – mosolygott megnyerőn a Zongorista.
A törpe egyetlen pillantást vetett rá és Leilára, s azon nyomban gőzölgő teát töltött egy bögrébe, amit a kislány kezébe nyomott. Aztán a tűzhely mellől előszedett egy fazekat, s ebbe mert teát a Zongoristának, aki valóságos óriásnak tűnt a törpékhez képest.
– No és hová tartotok? – érdeklődött az asszony.
– A Fény Úrnőjéhez megyünk. Ennek a kis hölgynek egy adag fényre van szüksége – magyarázta a Zongorista.
– A Fény Úrnőjéhez?... Hmm… Úgy hallottam, nagyon szereti az ékszereket és a virágokat.
– Így van! – csapott le rá a Zongorista. – Nem tudnál ajánlani egy műhelyt, ahol beszerezhetnénk ilyesmit?
– Már hogyne tudnék! A főtéren találjátok Gyömbért, ő készíti a legfinomabb aranyékszereket; a kivezető kis utca elején pedig Violánál rengeteg száraz virágból készült dekorációra lelhettek.
– Köszönjük, Kankalin asszony!
A Zongorista felhörpintette teáját, mintha meg sem érezné a forróságot, és már indult is. Leila kapkodva kortyolt kettőt a mézízű italból, aztán a kedves törpeasszonyra mosolygott, lerakta a bögréjét, és futott a Zongorista után.
Mintha csak egy elvarázsolt karácsonyi vásárba értek volna, úgy zsongott a főtér: fiatalok és öregek, nők és férfiak egyaránt ott tolakodtak mind a nyitott műhelyek előtt, dicsérték egymás munkáját, forralt bort ittak, sült almát és süteményt majszoltak. Leila felkapta Jaspert, nehogy a tömegben eltapossák. Megnézték Gyömbér kis üzletét – valóban pompás ékszerek kellették magukat az asztalain, s úgy ragyogtak, akár a Nap. Ám hiába – Leila egyiket sem tudta volna megvenni. Így aztán tovább indultak Violához.
A törpeleány pokrócba burkolózva ült háza kapujában, előtte kosarakban száraz virágokból kötött csokrok, virággal díszített gyertyák, hajtűk, karperecek – amit csak el lehet képzelni!
Leila egyből kiszúrt egy koronának is beillő, sárga virágos koszorút.
– Ez gyönyörű! Ilyet viszek neki! – lelkendezett.
– Kinek lesz az ajándék? – érdeklődött Viola.
– A Fény Úrnőjének – felelte a Zongorista.
– De nem tudom kifizetni – szontyolodott el Leila. – Ha nem viszek neki ajándékot, ő sem ad nekem semmit. Márpedig nekem nagy szükségem van a fényére…
Viola közelebb hajolt. – Azt hiszem, ezen könnyen segíthetünk. Gyere velem!
Kézen fogta Leilát, bevitte kis házába. A szobában a kandalló előtt szakajtószám álltak a száraz levelek, virágok, fakérgek, míg egy külön dobozban a segédeszközök: csatok, drótok, brosstűk sorakoztak.
– Ha te magad készíted el a koszorút, nem kell fizetned érte – magyarázta Viola. – Válassz néhány virágot, levelet, meg azokból a vesszőkből párat – mutatott a halomra.
– De én még sosem csináltam ilyet, nem hiszem, hogy képes vagyok rá.
– Ne aggódj, majd segítek – kacsintott a törpe, azzal helyet foglalt a tűz előtt, és egy kisszéket húzott maga mellé Leila számára. Ő pedig összeszedett egy jó adag hozzávalót, majd letelepedett Viola mellé. A leány türelmesen tanítgatta, ha valami elszakadt-eltört, újat vett a halomból, Leila pedig olyannyira koncentrált, hogy még azt sem vette észre, hogy a növények itt-ott megszúrták vagy megvágták a kezét. Elkészítették a koszorú alapját, elrendezték és ráerősítették a virágokat, leveleket, végül díszítésnek néhány bogyót is. Utolsó lépésként Viola némi aranyport szórt a sárga virágokra, hogy még ragyogóbbak legyenek.
– Kész is! – kiáltott fel. – Hát nem gyönyörű?
– Igen, az! – örvendezett Leila. – Nem gondoltam, hogy meg tudom csinálni.
– Nagyon ügyes vagy. Ha gondolod, elszegődhetsz hozzám tanoncnak.
Leila felnevetett. – Én még csak kislány vagyok, iskolába kell járnom. De talán egyszer…
Viola összecsapta két kezét, csak úgy szállt az aranypor.
– Most gyere, menjünk vissza a barátaidhoz, már biztosan várnak.
Odakint a Zongorista Viola takarójába burkolózva őrizte az árut, azt bezzeg nem vette észre, hogy Jasper épp az egyik csokrot rágcsálta. Leila azonmód felkapta őt.
– Köszönöm a segítségedet – fordult a törpéhez. – Nagyon hálás vagyok érte.
– Igazán nincs mit. Járjatok szerencsével! – búcsúzott Viola.
Elköszöntek tőle, s rátértek a faluból kivezető útra. Hamarosan már ismét a sötét erdő vette körül őket – egyedül a koszorú arany virágai csillámlottak haloványan.

This is my first experimenting with ruby chocolate - I have to say, I am quite satisfied. It was easy to work with and the result is unique both in flavor and sight. Since a pink chocolate is special in itself, I tried not to overkill it with the decorating. It was made as a small present for Saint Nicholas day (which we celebrate separately from Christmas here in Hungary), but now I publish the recipe in the third advent post :)

Ingredients:
200 gr ruby chocolate
30 ml red grapefruit juice
one small spoon of butter
red luster

Recipe:
I paint one brushstroke of red luster in each cavity of the mold. I temper 130 gr ruby chocolate and I prepare the shells.
I squeeze the juice of the grapefruit and take 30 ml of it. Above steam, I melt 70 gr ruby chocolate and combine it with the juice and the butter. I fill the shells and I put the mold in the fridge. Two hours later I temper the leftover chocolate and I seal the bonbons.