Karácsonyi különkiadás :) Ezúttal nem lesz recept, csak megosztom a karácsonyi csokikosaram képét, illetve a mese utolsó részét. Egy teljes napom ment el a csokizással - táblás és karácsonyi gömb csokik készültek különböző ízben, illetve persze a karácsonyi desszert alkatrészei.
Ezúton kívánok csokiban gazdag, pihentető, varázslatos karácsonyt mindenkinek!
IV.
Az erdő hamarosan kitárult, akár a színpadon a függöny,
karjain túl végtelennek tűnő hómező terült el. Felette éles fénnyel
sziporkáztak a csillagok, sugaraik pedig mintha egyetlen pontba összpontosultak
volna: egy áttetsző üvegpalota valószerűtlenül karcsú, tűhegyes tornyaiban.
– Ott lakik a Fény Úrnője – mutatott arra a Zongorista,
majd határozott léptekkel megindult, át a mezőn. A hó bizonyára megolvadhatott
nappal, mert most jeges kéreg borította, ami ropogva szakadt be a Zongorista
lábai alatt. Leilát viszont elbírta, így ő csúszkálva-botladozva igyekezett a
palota felé. Jasper a lábai közt ugrándozott, szemmel láthatólag élvezte, hogy
nem a fák gyökerei között kell bukdácsolnia.
A perspektíva csalt, s az útjuk jóval tovább tartott, mint Leila gondolta. De végül csak megérkeztek a kapu elé, amely most égbetörőnek tetszett innen lentről. Két strázsa vigyázta: két, a palotához hasonlóan nyúlánk fickó, akiknek kucsmája alól csak az orruk és a szájuk látszott ki. Alabárdjukkal eltorlaszolták az utat.
– Kik vagytok és mi ügyben jártok erre?! – kérdezte egyikük.
– Én a Zongorista vagyok. Ezt a kisleányt kísértem el ide, hogy előadhassa kérését a Fény Úrnőjének, és cserébe ő is adhasson neki valamit.
– Az Úrnő most alszik – felelte mogorván az őr. – Nem alkalmatlankodhattok nála.
– Vagy úgy! – somolygott a Zongorista. – És azért is vállalod a felelősséget, hogy mennyire haragos lesz majd, ha megtudja, milyen csodás ajándékot kaphatott volna?! Egyedi, kézműves ékszert!
Leila zavarában tiltakozni akart volna, ám a Zongorista a vállára tette a kezét, hogy elhallgattassa.
A két őr összenézett. Végül a rangidős elhúzta alabárdját a kapu elől. – Rendben van, menjetek. De ha felébresztitek, ti néztek szembe a haragjával.
Amint feltárult a kapu, a Zongorista magabiztosan lépett be. A palota belső tere a külsejéhez méltóan elegáns és hűvös volt. Kecses oszlopok tartották a felfelé vezető széles lépcsősort, a mennyezetről függő csillár üvegdíszei kéken tükrözték vissza a gyertyák fényét.
Libériás inas hajolt meg előttük. Míg felhúzott orra mögül végigmérte a vendégeket, vékony ajkai lebiggyedtek.
– Jó estét! Az Úrnőhöz jöttünk – jelentette be a Zongorista.
Az inas bólintott, megfordult, és felvezette őket a végeérhetetlen lépcsősoron, míg valami olyasmit morgott, hogy miféle emberek ezek, akik azt sem tudják, hogy már reggel van.
Tágas terem ajtaját nyitotta ki előttük.
– Az Úrnő rögvest itt lesz – mondotta, azzal eltávozott.
Leila megilletődve lépett be. Ez a terem is visszafogottan elegáns volt, ám a gyertyák sokasága, a vörös bársonnyal bevont karosszékek, az intarziás kisasztal meghitt hangulatot árasztottak. Ekkor kinyílt a túloldali ajtó, s magas alak jött be rajta. Egyszerű, fehér ruhája, bát laza szabású volt, mégis megmutatta törékeny vonalait. Kezében kecses üveglámpást tartott, s hosszú, aranyszőke haja ragyogni tetszett az ablakon át beáramló hajnali fényben.
A Zongorista lekapta kalapját és esetlenül meghajolt. Leila pukedlizett, Jasper pedig nyúl módra a földre szegezte tekintetét. A Fény Úrnője közelebb lépdelt, helyet foglalt az egyik széken, és intett, hogy vendégei is üljenek le.
– Mi járatban vagytok? – kérdezte.
– Azért jöttem, hogy… - Leila szavai a torkában rekedtek. Itt, egy ilyen elvarázsolt világban, távol az otthonától olyan kicsiségnek tűnt a babaház, amiért útnak indult. Jasper megbökte a lábát az orrával, mire észbe kapott. – Azért jöttem, hogy fényt kérjek tőled a babaházamhoz. Elromlottak a lámpái… – ismét elakadt. – De nem ingyen kérem! – jutott eszébe. – Hoztam neked cserébe valamit. Én készítettem.
Az asztalkára fektette a virágkoszorút.
A Fény Úrnője felvette, nézegette, forgatta, majd megszólalt:
- Mihez kezdjek ennyi száraz virággal?
Leila kétségbeesetten nézett a Zongoristára, aki megpróbálta menteni a helyzetet:
– Úgy tudjuk, szereted az ékszereket és a virágokat, ezért hoztunk neked ilyen koszorút.
A Fény Úrnője visszatette az asztalra.
– Nézzétek, én selyemben és csipkében járok. Ugyan melyik ruhámhoz illenék egy ilyen ékszer?! Ha esetleg nemesfémből vagy élő virágból készült volna…
– De ezt én magam csináltam neked! – szólt közbe Leila. – Nem hittem volna, hogy nem fog tetszeni…
– Ne haragudj, kislány – az Úrnő felállt. – Ne vesztegessétek tovább az időmet. Tessék, a fényemet azért megkaphatod.
Ujjaival apró kört írt le a levegőben, mire barátságosan fénylő, sárga gömb jelent meg.
Leila felpattant, a keze ökölbe szorult.
– Nem kell a fényed! – kiáltotta. – Undok vagy és barátságtalan!
Kiviharzott a teremből, Jasper a nyomában, mögöttük a még mindig ámuló, megszeppent Zongorista.
Mikor elhagyták a palotát, és már a nap rózsaszín fényében fürdő hómezőn sétáltak, megszólalt:
– Sajnálom, hogy így alakult. Nem gondoltam volna, hogy a Fény Úrnője ilyen szeszélyes.
Leila felnézett rá, mosolygott.
– Nem a te hibád. Igazából… olyan butaság volt ez az egész. Most már csak otthon akarok lenni, akár van fény a babaházban, akár nincs.
– Ezen könnyen segíthetünk. Haza tudlak küldeni egy szempillantás alatt.
– Tényleg?! – Leila egészen felvillanyozódott a gondolatra, hogy nem kell ugyanazt a hosszú utat megtennie hazafelé. Mielőtt a Zongorista ismét megszólalhatott volna, megölelte, aztán a karjába kapta Jaspert.
A perspektíva csalt, s az útjuk jóval tovább tartott, mint Leila gondolta. De végül csak megérkeztek a kapu elé, amely most égbetörőnek tetszett innen lentről. Két strázsa vigyázta: két, a palotához hasonlóan nyúlánk fickó, akiknek kucsmája alól csak az orruk és a szájuk látszott ki. Alabárdjukkal eltorlaszolták az utat.
– Kik vagytok és mi ügyben jártok erre?! – kérdezte egyikük.
– Én a Zongorista vagyok. Ezt a kisleányt kísértem el ide, hogy előadhassa kérését a Fény Úrnőjének, és cserébe ő is adhasson neki valamit.
– Az Úrnő most alszik – felelte mogorván az őr. – Nem alkalmatlankodhattok nála.
– Vagy úgy! – somolygott a Zongorista. – És azért is vállalod a felelősséget, hogy mennyire haragos lesz majd, ha megtudja, milyen csodás ajándékot kaphatott volna?! Egyedi, kézműves ékszert!
Leila zavarában tiltakozni akart volna, ám a Zongorista a vállára tette a kezét, hogy elhallgattassa.
A két őr összenézett. Végül a rangidős elhúzta alabárdját a kapu elől. – Rendben van, menjetek. De ha felébresztitek, ti néztek szembe a haragjával.
Amint feltárult a kapu, a Zongorista magabiztosan lépett be. A palota belső tere a külsejéhez méltóan elegáns és hűvös volt. Kecses oszlopok tartották a felfelé vezető széles lépcsősort, a mennyezetről függő csillár üvegdíszei kéken tükrözték vissza a gyertyák fényét.
Libériás inas hajolt meg előttük. Míg felhúzott orra mögül végigmérte a vendégeket, vékony ajkai lebiggyedtek.
– Jó estét! Az Úrnőhöz jöttünk – jelentette be a Zongorista.
Az inas bólintott, megfordult, és felvezette őket a végeérhetetlen lépcsősoron, míg valami olyasmit morgott, hogy miféle emberek ezek, akik azt sem tudják, hogy már reggel van.
Tágas terem ajtaját nyitotta ki előttük.
– Az Úrnő rögvest itt lesz – mondotta, azzal eltávozott.
Leila megilletődve lépett be. Ez a terem is visszafogottan elegáns volt, ám a gyertyák sokasága, a vörös bársonnyal bevont karosszékek, az intarziás kisasztal meghitt hangulatot árasztottak. Ekkor kinyílt a túloldali ajtó, s magas alak jött be rajta. Egyszerű, fehér ruhája, bát laza szabású volt, mégis megmutatta törékeny vonalait. Kezében kecses üveglámpást tartott, s hosszú, aranyszőke haja ragyogni tetszett az ablakon át beáramló hajnali fényben.
A Zongorista lekapta kalapját és esetlenül meghajolt. Leila pukedlizett, Jasper pedig nyúl módra a földre szegezte tekintetét. A Fény Úrnője közelebb lépdelt, helyet foglalt az egyik széken, és intett, hogy vendégei is üljenek le.
– Mi járatban vagytok? – kérdezte.
– Azért jöttem, hogy… - Leila szavai a torkában rekedtek. Itt, egy ilyen elvarázsolt világban, távol az otthonától olyan kicsiségnek tűnt a babaház, amiért útnak indult. Jasper megbökte a lábát az orrával, mire észbe kapott. – Azért jöttem, hogy fényt kérjek tőled a babaházamhoz. Elromlottak a lámpái… – ismét elakadt. – De nem ingyen kérem! – jutott eszébe. – Hoztam neked cserébe valamit. Én készítettem.
Az asztalkára fektette a virágkoszorút.
A Fény Úrnője felvette, nézegette, forgatta, majd megszólalt:
- Mihez kezdjek ennyi száraz virággal?
Leila kétségbeesetten nézett a Zongoristára, aki megpróbálta menteni a helyzetet:
– Úgy tudjuk, szereted az ékszereket és a virágokat, ezért hoztunk neked ilyen koszorút.
A Fény Úrnője visszatette az asztalra.
– Nézzétek, én selyemben és csipkében járok. Ugyan melyik ruhámhoz illenék egy ilyen ékszer?! Ha esetleg nemesfémből vagy élő virágból készült volna…
– De ezt én magam csináltam neked! – szólt közbe Leila. – Nem hittem volna, hogy nem fog tetszeni…
– Ne haragudj, kislány – az Úrnő felállt. – Ne vesztegessétek tovább az időmet. Tessék, a fényemet azért megkaphatod.
Ujjaival apró kört írt le a levegőben, mire barátságosan fénylő, sárga gömb jelent meg.
Leila felpattant, a keze ökölbe szorult.
– Nem kell a fényed! – kiáltotta. – Undok vagy és barátságtalan!
Kiviharzott a teremből, Jasper a nyomában, mögöttük a még mindig ámuló, megszeppent Zongorista.
Mikor elhagyták a palotát, és már a nap rózsaszín fényében fürdő hómezőn sétáltak, megszólalt:
– Sajnálom, hogy így alakult. Nem gondoltam volna, hogy a Fény Úrnője ilyen szeszélyes.
Leila felnézett rá, mosolygott.
– Nem a te hibád. Igazából… olyan butaság volt ez az egész. Most már csak otthon akarok lenni, akár van fény a babaházban, akár nincs.
– Ezen könnyen segíthetünk. Haza tudlak küldeni egy szempillantás alatt.
– Tényleg?! – Leila egészen felvillanyozódott a gondolatra, hogy nem kell ugyanazt a hosszú utat megtennie hazafelé. Mielőtt a Zongorista ismét megszólalhatott volna, megölelte, aztán a karjába kapta Jaspert.
– Kész vagyok!
Derűsen, épp úgy, ahogy először látta őt, a Zongorista végigfuttatta ujjait a levegőben, s hogy, hogy nem, Leila hallotta a hangokat. Az Ó, zöld fenyőt játszotta, vidám akkordjai végiggörögtek a havas tisztáson. Leila behunyta a szemét, érezte, ahogy Jasper fészkelődik az ölelésében, a zene pedig áradt körülöttük…
*
Felpattant a szeme. Kezében az egyik babáját szorongatta, az ágyában feküdt, s odalentről karácsonyi zene szűrődött fel. Leila kiugrott az ágyból. Belebújt a papucsába, és rohant le a lépcsőn.
A nappaliban édesapja épp a tegnap szétszórt, tépett csomagolópapírokat szedte össze. Leila egyenesen az ölelésébe szaladt.
– Ne haragudj, apa! – motyogta a pulóverébe. – Annyira tetszik a babaház, nagyon-nagyon örülök neki!
Apja elnevette magát.
– Jól van, jól van. Holnap átvisszük Anti bácsihoz, majd megszereli neked a lámpát.
Leila lehajolt, hogy ismét szemügyre vegye a házikót. Valamiért most még szebbnek és érdekesebbnek tűnt, mint korábban. Alig várta, hogy játszhasson vele…
Derűsen, épp úgy, ahogy először látta őt, a Zongorista végigfuttatta ujjait a levegőben, s hogy, hogy nem, Leila hallotta a hangokat. Az Ó, zöld fenyőt játszotta, vidám akkordjai végiggörögtek a havas tisztáson. Leila behunyta a szemét, érezte, ahogy Jasper fészkelődik az ölelésében, a zene pedig áradt körülöttük…
*
Felpattant a szeme. Kezében az egyik babáját szorongatta, az ágyában feküdt, s odalentről karácsonyi zene szűrődött fel. Leila kiugrott az ágyból. Belebújt a papucsába, és rohant le a lépcsőn.
A nappaliban édesapja épp a tegnap szétszórt, tépett csomagolópapírokat szedte össze. Leila egyenesen az ölelésébe szaladt.
– Ne haragudj, apa! – motyogta a pulóverébe. – Annyira tetszik a babaház, nagyon-nagyon örülök neki!
Apja elnevette magát.
– Jól van, jól van. Holnap átvisszük Anti bácsihoz, majd megszereli neked a lámpát.
Leila lehajolt, hogy ismét szemügyre vegye a házikót. Valamiért most még szebbnek és érdekesebbnek tűnt, mint korábban. Alig várta, hogy játszhasson vele…
This is my Christmas special edition :) This time I won't share a recipe, only the picture of my Christmas chocolate basket and some nice music. It took a whole day to make all these chocolates: bars with various flavors, Christmas ornaments and of course pieces of our Christmas dessert.
I wish a wonderful, relaxing, magical Christmas to everyone!
No comments:
Post a Comment