Advent IV

Utolsó adag csoki, már karácsonyra :) Három napja készítettem egy jó adag narancsos-fahéjas dióvajat (isteni, csak ajánlani tudom!!), gondolván jó lesz pirítóshoz, palacsintához stb. De persze csokiban is ki kellett próbálni, és az ünnepi alkalomra tekintettel az uncsi rum (vagy még uncsibb rumaroma) helyett portói boros ganache-sal egészítettem ki. Hm hm :)))

Hozzávalók:
a dióvajhoz:
fél narancs reszelt héja
2-3 kanál pisztáciaolaj
150 gr dió
60-70 gr porcukor
fahéj
A ganache-hoz:
20 ml portói bor
10 ml tejszín
50 gr tejcsoki
egy kiskanál vaj

180 gr fehércsoki
ételfesték

Elkészítés:
Megpörkölöm a diót: egy serpenyőben zsír vagy olaj hozzáadása nélkül addig hevítem, míg kellemes illata nem lesz és a héja el nem kezd lepattogzani. Ekkor konyharuhába öntöm, becsomagolom és kissé megdörgölöm, így lejön a héjak nagyja. A diót ízlés szerinti adag porcukorral és fahéjjal együtt darálógépbe töltöm (van, aki jobb szereti a dió ízét érvényesülni hagyni - én most picit édesebbre készítettem épp a fent említett célok miatt). Belereszelem egy fél narancs héját, valamint hozzáöntök néhány kiskanál pisztáciaolajat. Addig darálom a keveréket, míg krémes állagúvá válik, ekkor kis üvegbe töltöm és lezárom.
A ganache-hoz kimérem egy tálkába a tejszínt és a bort. Felolvasztok gőz felett 50 gr tejcsokit, és egy kiskanál vajat. Elegyítem a folyadékkal, így egyenletes masszát kapok.
A bonbonforma mélyedéseibe egy ecsetvonás aranyat és egy vonás bronzot festek. Ezután néhány mélyedést szivacs segítségével sötétkékre festek, a többit hagyom simán. Temperálom a fehércsokit, elkészítem a burkokat. Dióvajat teszek alulra, rá pedig egy réteg boros ganache-t. A maradék fehércsokit temperálom és lezárom a bonbonokat.

Erik manó kilépett szobácskája ajtaján.

– Gyere, Láma, megkeressük!

Fogta kis barátját, a szürke szőrű ajtónálló lámát, és elindult.

Először a konyhába ment, ahol anyukája csokinyalókákat készített, míg több már manó a sütiket sütötte, habot és krémeket kevert. Erik körbejárta a sütőket, bekukkantott az asztalok alá, a székek közé, a raktárhelyiségbe.

– Mit keresel ennyire? – kérdezte az anyukája.

– A kék szalagomat – felelte a manócska.

– Óh – a manóasszonyság töprengve rágta az ajkát. – Nem is tudom, mikor láttam utoljára. Talán nézd meg a fürdőszobában, hátha ott hagytad el.

Erik manó bólintott, kiszaladt a konyhából, Lámácskát a fülénél fogva húzta maga mögött. Már messziről látszott, hogy ömlik a gőz a fürdő ajtajából: néhány manó épp a rézkádakban dagonyázott.

– Müüü müüü!  Mondta Lámácska.

– Tudom, te nem jöhetsz be, nehogy nedves legyen a szőröd – Erik letette őt az ajtó mellé.

Besomfordált a fürdőbe, előbb a vetkőzőt nézte végig, aztán a kádak körül vizsgálódott.

– Nem láttad mostanában a kék selyemszalagomat? – kérdezte a fürdőmester manót, aki hosszú szakállát nemes egyszerűséggel megcsomózva viselte, nehogy leérjen az örökké nedves padlóra.

– Sajnos nem – ingatta a fejét.

Erik manó leforrázva tért vissza Lámácskához. Ő azonban izgatottan szökdécselve fogadta.

– Müüü müü!

Esetlenül húzta a fenekét a Mikulás palotájának szövevényes folyosóin, míg egy hatalmas teremhez értek.

– Hogy te milyen okos vagy! – kiáltott fel a manócska, megragadta a láma fülét, és már vonszolta is az ajándékcsomagoló üzembe.

Itt aztán minden volt! Karácsonyi csomagolópapírok, szalagok, masnik, ajándékkísérő kártyák és díszek, matricák, ragasztószalagok – igazi mennyország egy ifjonc manónak. Erik el is feledkezett látogatása céljáról, csillogó szemmel járt körbe, míg Lámácska meg nem bökte az orrával. Akkor végre felocsúdott, és odalépett az egyik munkafelügyelő manóhoz.

– A kék szalagomat keresem, tudod, amit mindig a nyakamban hordtam. Nem keveredett ide véletlenül?

A manó összevonta a szemöldökét.

– Anyag, hosszúság, színárnyalat?

– Selyem, ilyen hosszú – tárta szét a karjait Erik manó. – Türkizkék… azt hiszem. Az egyik végén van egy kicsi csokifolt, mert véletlenül leettem…

A munkafelügyelő manó egy polcsorhoz vezette, ahol fakkokban színárnyalat szerint sorakoztak a különböző szélességű, anyagú szalagok. Megkeresték a türkiz színűeket, végignézték őket, de – bár néhány fakkba rövidebb-hosszabb maradékokat is gyűrtek a csomagolók – nem találták Erik manó szalagját. A felügyelő végül kifaggatta beosztottjait is, ám egyikük sem emlékezett csokifoltos, türkizkék selyemszalagra.

Erik manó és kis barátja szomorúan hagyták el az üzemet. Még egy darabig tébláboltak a palotában, de végül a manócska anyukája értük jött, vacsorázni és fürdeni vitte őt, aztán ágyba dugta.

– Ne bánkódj annyira! – vigasztalta Eriket. – Előbb-utóbb csak meglesz az a szalag!

Három nap múlva épp karácsony napja volt! Miután kiszállították az ajándékokat az egész világon, este az összes manó Mikulás palotájának nagytermében gyülekezett. Eljött az ideje, hogy egymást is megajándékozzák!

Mikulás egymás után vette kézbe a csomagokat a karácsonyfa alól, és szólította ki a manókat. Erik manó már tűkön ült – mikor végre rá került a sor! Amint kipenderül a nagyszakállú elé, megdermedt: az ajándékcsomagján kék masni díszelgett – és egyik végén ott feketéllett a csokifolt.

– A szalagom! – kiáltott fel, nyomban leszedte és a nyakába akasztotta. Hanem aztán maga a meglepetés következett: kibontotta az ajándékot, és mi mást talál benne, ha nem egy igazi sátrat! Ott ahelyt fel is állította, és Lámácskával beköltöztek forró csokit inni.

Anyukája és a Mikulás egyszerre kukkantottak be hozzá.

– Boldog Karácsonyt! – kiáltották. 

The last batch of bonbons, this time for Christmas :) Three days ago I made a proper portion of walnut butter (it is heavenly, I can only recommend it!), thinking that it will be good with toast, pancakes etc. But of course I had to try it in bonbons too and considering the occasion, instead of boring rum, I combined it with Port wine ganache. Hm hm :)))

Ingredients:
for the walnut butter:
orange peel
2-3 spoonfuls of pistachio oil
150 gr walnut
60-70 gr icing sugar
cinnamon
for the ganache:
20 ml Port wine
10 ml cream
50 gr milk chocolate
one small spoon of butter

180 gr white chocolate
food paint

Recipe:
I fry the walnuts: I warm them in a frying pan without adding grease or oil, until they have a nice smell and their skin starts to peel off. Then I pour them in a dishtowel, bundle and rub them a bit, thus most of the brown skin comes off. I put the walnuts into a food grinder together with icing sugar and cinnamon (the quantity of these two depends on individual taste - this time I wanted to make them a bit sweeter, therefore I put a bit more sugar). I shred the peel of half an orange into it and add 3-4 small spoonful of pistachio oil. I grind  the mixture until it becomes creamy; then I fill a small jar with it and close the jar.
For the ganache, I pour the cream and the wine into a bowl. I melt 50 gr milk chocolate and a small spoon of butter; I combine them with the liquid until I get a smooth cream.
In the cavities of the mold, I paint one stroke of gold and one stroke of bronze. Then I paint some of the cavities to dark blue with the help of a sponge. I temper the white chocolate; I prepare the shells. I put walnut butter in the bottom, and on that, one layer of wine ganache. I temper the leftover white chocolate and I seal the bonbons.

Erik the little elf stepped out of his room.
"Come on, Lama, we'll look for it!"
He took his little friend, the grey furry door-stopper lama and off he went.
First, he visited the kitchen where his mom was preparing chocolate lollipops, while other elves were baking cookies, stirring foam and cream. Erik went around the ovens, peeped under the tables, among the chairs, into the storage room.
"What are you looking for?" asked his mum
"My blue ribbon," answered the tiny elf.
"Oh" the elf lady was chewing on her lip. "I don't even remember when I saw it last time. Check the bathroom maybe, perhaps you lost it there."
Erik nodded and ran out of the kitchen; he pulled Lama by his ears. Steam was gushing through the door of the bathroom: some elves were taking a bath in the copper tubs.
"Müüü müüü!" said Lama.
"Yes, I know, you can't come in otherwise your fur will get wet." Erik put him down beside the door.
He sneaked into the bathroom, first he checked the dressing room; then he examined the bathing room.
"Have you seen my blue silk ribbon?" he asked the bath attendant elf who wore his long beard in a knot so that it wouldn't reach the constantly wet floor.
"Unfortunately not," he shook his head.
Erik returned to Lama disappointedly. He, however, greeted him skipping excitedly.
"Müüü müü!"
He pulled his butt clumsily along the labyrinth of Santa's palace until they reached an enormous hall.
"You are so clever!" cried the elf; he grabbed the lama's ear and dragged him along into the gift wrapping workshop.
Here one could find everything! Christmas-themed wrapping papers, ribbons, bows, gift tags and ornaments, stickers, tapes - a real heaven for a young elf. Erik forgot about the purpose of his visit and walked around starry-eyed, until Lama nudged him with his nose. Then he finally roused and stepped to one of the fore-elves.
"I am looking for my blue ribbon, you know, that one I used to wear on my neck. Has it maybe ended up here?"
The elf knitted his eyebrows. "Material, length, hue?"
"Silk, this long," Erik stretched out his arms. "Turquoise... I think. There's a small chocolate stain on one of its ends because I accidentally dripped on it..."
The fore-elf led him to a row of shelves where ribbons of various size and fabric were arranged according to shade and hue. They searched for the turquoise ones; looked through them, however - even though shorter-longer leftovers were also tucked in by the wrappers - they could not find Erik's ribbon. Finally, the fore-elf interrogated his underlings, but none of them remembered a turquoise ribbon with a chocolate stain on it.
The sad Erik elf and his little friend left the workshop. They walked around in the palace a bit more, but finally the elf's mum came to pick him up, she took him to have dinner and a bath, then tucked him in bed.
"Don't be so sad!" she consoled Erik. "Sooner or later that ribbon will be found!"
Three days later it was Christmas day! After they delivered all the presents around the word, the elves gathered in the main room of Santa's palace. It was time to give presents to each other!
Santa took the gifts one by one from under the Christmas tree and he called the recipients. Erik was on pins and needles - when finally it was his turn! As soon as he jumped in front of Santa, he froze: a blue bow decorated his package - and on one end, there was the chocolate stain.
"My ribbon!" he cried and he immediately took it off and hung it on his neck. But then the surprise came: he opened the gift and found a real tent in it! He set it up immediately and moved in it together with Lama to drink some hot chocolate.
His mum and Santa Claus peeped in the tent at the same time.
"Merry Christmas!" they shouted.

Advent III

Advent ezüstvasárnap, szél, csoki, zene, gyertyák...

Hozzávalók:
200 gr étcsoki
50 gr aszalt szilva
20-30 ml slivovica
70 gr diókrém
transzferfólia

Elkészítés:
Az aszalt szilvákat kis darabokra vágom, egy pohárkába teszem és felöntöm slivovicával. Fél napig ázni hagyom.
A transzferfóliát méretre vágom és belehelyezem a mágneses formába. Temperálom az étcsokit, elkészítem a bonbonok burkát. Amikor megszilárdult a csoki, minden burok aljába 4-5 szilvadarabkát teszek. Ezeket lefedem a diókrémmel. Temperálom a maradék étcsokit és lezárom a bonbonokat.

- Mennyi fény! Mennyi torony! Mennyi tető! – kiáltott fel Hópehely Hanna, amint a levegőben kavargott egy város felett.
Lemenőben volt a nap – már igen rövidek voltak a nappalok; annál hosszabb a félhomály és az éjszaka. Sorra fénylettek fel az utcai lámpák; a templomok, nagyobb terek és épületek narancsszín díszkivilágítást nyertek. A Szél végigsüvítette Hannát a hidak fényében ragyogó folyó felett.
- Az a híd! – a hópehely megfordult röptében, mire a Szél visszafújta. – Milyen sok szobor! És az őrtornyok a két végén!
Zeneszó szállt a híd felől, nyüzsögtek rajta az emberek, ahogy kissé beljebb, a torony lábánál is. Hanna hópihe testvérei áradva szóródtak szét, porcukorként lepve be a mézeskalács-házakat.
- Óh, hát ezért jöttünk erre, itt fogok földet érni! – kacagott Hanna.
A Szél sejtelmesen hallgatott, és befújta őt a város közepére, egy hatalmas térre, ahol a soktornyú templom lábánál kórus énekelt karácsonyi dalokat a vásárban nézelődő embereknek. Hanna azt se tudta, merre nézzen, alig tudott betelni a látnivalókkal. Az évszázadok által ott felejtett sötét, méltóságteljes templomépület, tornyán az egész lényének ellentmondó aranyszín gömbökkel; a tér közepén álló szoborcsoporton csimpaszkodó gyerekek, forralt bort iszogató emberek, kiknek arcára a vásár fényei húztak vidám maszkot, óriási, aranyba öltöztetett karácsonyfa, a teret körülálló házak falain őrködő lovagok, vízköpők és egyéb szerzetek… és az épület, amelynek falán csudálatos szerkezet csillogott. Hanna többször is körberepülte, alaposan szemügyre vette a mutatókat, a fényes, színes számlapot, a jeleket.
- Mi ez? – kérdezte barátjától, a Széltől.
- Asztronómiai óra. Nemcsak az időt mutatja, hanem a Nap és a Hold állását, az állatöv jegyeit és még egy sor más dolgot, amik segítenek az embernek tájékozódni a világegyetemben.
- Milyen érdekes! – Hanna közelebb libegett, megpillantotta saját tükörképét a Napot jelképező arany figurában.
Kattanás hallatszott, s az óra felett kinyílt két ablakocska. Apró figurák táncoltak el a nyílásokban a harangjáték muzsikájára, a bámészkodók lelkes kiáltásai által kísérve. Hanna addig libegett ott, míg az utolsó bábu is eltűnt, s a kis nyílásokat ismét lezárták a kék spaletták. Akkor a Szél szárnyán felbukfencezett az égbe.
- Mutatok valamit – suttogta a Szél, azzal észak felé fordult, egy lökéssel átrepítette Hannát a belváros felett, majd puhán leeresztette egy forgalmas utcánál. – Nézd azt a házat!
Egészen sötétszürke, gótikus épület felé fordította a hópelyhet. A mesebeli ház homlokzatát arany pettyek és minták díszítették; kovácsoltvas erkélyek, tornyocskák, árkádok tagolták. Hanna elgyönyörködött benne, aztán ismét a magasba röppent, át a híd és a folyó felett egy magaslat felé, amely narancssárga fényben pompázott. Vörös cserepes, titkokat őrző házak maradtak el alatta, majd egy hosszan elnyúló, sokablakos, elegáns épület következett.
- A vár – mondta a Szél. – A közepén pedig a Szent Vitus-székesegyház.
A kígyózó épületsort, díszudvarokat komor, csipkés templom koronázta, fenségesen magasodva a fehér falak fölé. Hanna körbelibegte a pompás tornyokat. Odalentről orgonaszó búgott, kórus éneke szállt. Emberek tömege áramlott a csillogó díszek és fénylő karácsonyfák között, a dombról lefelé vezető utakon itt-ott bódésorok álltak kézműves termékekkel, mézeskaláccsal, forralt borral, s az egész látvány meghitt, ugyanakkor a közelgő ünneppel járó izgatott, nyüzsgő hangulatot árasztott.
- Nos, hová szálljak le? – kérdezte Hanna, míg körülötte megsűrűsödött a hóesés. – Egészen sok, a célnak megfelelő háztető van errefelé.
A Szél ismét csak hallgatott, és megint a folyó felé sodorta Hannát – aztán felkapta őt és süvítve elszáguldott vele délre…

Third Sunday of Advent, wind, chocolate, music, candles...

Ingredients:
200 gr dark chocolate
50 gr prunes
20-30 ml slivovica
70 gr walnut cream
transfer sheet

Recipe:
I cut up the prunes into small cubes; I put them in a dish and pour slivovica on them. I leave them to soak for half a day.
I cut an appropriate piece of the transfer sheet and I place it in the magnetic mold. I temper the dark chocolate and I prepare the bonbon shells. When the chocolate gets solid, I place 4-5 prune cubes in the bottom of each shell. I cover them with walnut cream. I temper the leftover dark chocolate and I seal the bonbons.

Advent II

Folytatódjék az adventi sorozat: a következő bonbonnak a Hóvihar nevet adtam, mivel kívül fehér és hűvös, belül viszont szívet melengető. Mint már tudjátok, nem vagyok a magvak-diók rajongója, ezért sokáig eszembe se jutott, hogy a spájz mélyén rejlik egy jó adag pucolt balatoni dió. Na de most! Igazi, karácsonyi finomság 😋

Hozzávalók:
150 gr dió    
30 gr cukor
200 gr tejcsoki
ételfesték

Elkészítés:
A diót megpörkölöm: egy serpenyőben zsiradék hozzáadása nélkül melegítem, időről időre átkeverem vagy rázogatom. Amikor a héjak elkezdenek lepattogni, elzárom a tűzhelyet. Aprítógépbe teszem a diót és a cukrot. Nagyjából 2-3 perc darálás elég ahhoz, hogy a dió kiengedje az olajtartalmát, és selymes diókrémmé varázsolódjon. Opcionálisan adható hozzá méz, fahéj vagy mézeskalácsfűszer.
Kakaóvajban feloldom a fehér festéket, egy külön tálkában pedig a kéket. Előbb fehérrel festek köröket a bonbonforma mélyedéseibe, azután világoskékkel. Miután megszáradt a festék, temperálom a tejcsokit, elkészítem a bonbonburkokat. Megtöltöm őket a diós krémmel, aztán temperálom a maradék tejcsokit, és lezárom a bonbonokat.

- Mennyi víz! – kiáltott fel Hópehely Hanna, míg a Szél szárnyán libegett a tenger felett. Szaggatott partvonal, kisebb-nagyobb szigetek, hófödte hegycsúcsok húzódtak alatta.
- Ide jöttünk, igaz? – mutatott arrafelé.
- Nem egészen – susogott a Szél.
- De én le akarok hullani körbenézni!
A Szél kivonta alóla a tenyerét, mire Hanna lassan ereszkedni kezdett. Most már nemcsak a barna tájat látta, hanem ki tudta venni a parton nyújtózó, egymást érő településeket is. Fekete, vékony folyó tekergett elő a hegyek közül, és igyekezett a tenger felé. Kettészelte a várost, amely felkúszott a környék dombjaira.
- Jól látom, hogy ott van egy vár?! – szúrta ki Hanna.
- Igen, Trsat vára. A középkorban épült, de már a római korban is állt itt egy erőd, amiből a folyón zajló forgalmat ellenőrizték.
- Ó, de izgalmas! – Hanna izgatottan libegett lejjebb, egyre lejjebb. Ez a város úgy festett, mint különböző korok hullámai által a dombokra hordott jelek halmaza. Amint a hópihe elérte a várat, már látta a mögötte húzódó dombokba vájt autóutakat is, s a rajtuk zúgó forgalmat. Felkapta őt a légáramlat, egy pillanatra feltárult előtte a fenséges látvány: a vár, alatta a mélyben a folyó; túlsó partján hasonlóan magas halmokon modern emeletesek sorakoztak, akár óriás dominók. Lejjebb mediterrán, terrakotta cserepes házikók, még lentebb nyüzsgő városközpont, majd kikötő, s a kék tenger, amely a horizonton egybefolyt az égbolttal. Bal kéz felől szigetek úsztak, jobbra lilás hegyek keretezték a tájat.
Lecsapott a Szél, és Hannát a folyó völgyébe sodorta, ott utaztak tovább lefelé a kanálisig, ahol sirályok rikoltoztak, és színes csónakok pletykálkodtak a vízzel. A Szél ekkor vadul megpörgette, majd egy hófehér épület felé vitte a hópelyhet.
- A kormányzó palotája – ma múzeum – magyarázta.
- Csodás – sóhajtott Hanna.
Apró, girbegurba utcákon kanyarogtak, s a Szél átröpítette a hópihét egy ódon kőkapun.
- A római kapu, a város legrégibb emléke.
- Mennyi rétege van itt az építészeti stílusoknak! – kiáltott fel Hanna.
- Várj csak, míg meglátod ezt! – azzal Szél barátja egy lökettel átpenderítette egy karácsonyi díszekkel és fényekkel ékes korzóra. Emberek sereglettek az üzletek kirakatait nézegetve, a készülődés lázában szatyraikat egymáshoz csapva, kurjongatva, vidáman pergő nyelven beszélgetve. S a házak! A fenséges, klasszicista paloták, amelyek méltó őrökként, némán figyelték a sürgés-forgást a korzó mindkét oldalán! Hanna elsuhant közöttük, majd a Szél balra repítette. A kikötőhöz jutottak, ahol hosszan-hosszan húzódtak a dokkok, s a hajók alatt sötéten locsogott a tenger vize. Cifra épületek koronázták ezt a partot, a legszebb közöttük a kikötő végében álló ház. A tetején átbucskázva terecske tárult eléjük, s a túlsó végében újabb díszes sárga épület – a színház.
- Mik ezek a kisebb, folyosószerű épületek? – kérdezte Hanna.
- A piac – felelte a Szél, azzal végigrepítette a hópelyhet a gyümölcs-, zöldség- és halárusok klasszicista házacskái felett. Köztük az utcákat megtöltötték a kofák pultjai s a vásárlók, érdeklődők tömege.
Sok utcát bejártak még: láttak a tengerparti sziklák fölé épített villákat saját lejáróval a vízhez, örökzöld, mediterrán növények által keretezett, meleg színű, lapos tetejű kunyhókat, ipari kikötőt többtonnás hajószörnyekkel… s mindenhol ott látszott a korok, népek, kultúrák keze nyoma, akár egy sokszínű mozaik – a történelem jelenvalósága.
Mikor a hegyek rózsaszínbe borultak a napnyugta fényében, a Szél ismét a magasba repítette Hannát, és észak felé fújta…

Let's continue the Advent series: the following bonbons are called "Snow storm" because outside they are white and cool, but inside they are heart-warming. As you all know, I'm not a fan of seeds and nuts, therefore, for a while I forgot that there was a portion of unshelled walnuts in the pantry. But now! This is a real Christmas treat 😋

Ingredients:
150 gr walnuts    
30 gr sugar
200 gr milk chocolate
food paint

Recipe:
I roast the walnuts: without additional grease, I warm them in a pan and stir them from time to time. When the skin starts to peel off, I turn off the cooker. I put the walnut and the sugar in a food processor. 2-3 minutes of grinding is enough for the walnut to let its oil out and become silky walnut butter. You may also add honey, cinnamon or gingerbread spice in it.
In cocoa butter, I dissolve the white and blue food paints in separate bowls. First, I paint white circles in the cavities of the mold, then blue ones. When the paint dries, I temper the milk chocolate and I prepare the bonbon shells. I fill them with the walnut cream, then I temper the leftover milk chocolate and I seal the bonbons.

pörkölt dió // roasted walnut

Ez a bonbon igen egyszerű, ízét pedig teljes mértékben a karácsonyhoz hangoltam :) Alatta megtaláljátok az adventi mesém második részét is, egy kis aláfestő zenével!

Hozzávalók:
180 gr étcsoki
30 gr dió
30 gr tejcsoki
20 ml tejszín
mézeskalács fűszer
arany lüszter

Elkészítés:
A töltelékhez megpörkölöm a diót, aztán mozsárban összetöröm. Vízgőz fölött megolvasztom a tejcsokit és a dióhöz öntöm, majd hozzáadom a tejszínt is. Alaposan összekeverem őket, végül jöhet a fűszer, amiből 3 nagy csipettel adok hozzá.
A bonbonburkok díszítése egy rettentő egyszerű metódussal készült. Sokfelé látni ehhez hasonló bonbonokat, és égre-földre kerestem a módszert, de sehol senki nem írta le. Végül rábukkantam erre a videóra (vagyis kedves testvérem találta, én meg gyorsan lecsaptam rá). A minta előállításához egy "pecsétre" lesz szükségünk, amit a forma egyik mélyedésébe öntött temperált csokival meg is kapunk. Mielőtt ez megszilárdul, tűzzünk bele egy pálcikát, hogy annál fogva ki tudjuk majd szedni a mélyedésekből. A teljesen megszilárdult pecsétet szedjük ki a mélyedésből. Ezután az egyes mélyedésekbe csepegtessünk a kiválasztott színnel, és nyomjuk bele a pecsétet. Amikor kihúzzuk, ilyen szép fa minta marad majd a nyomában :)
Ha megszáradt a minta, temperálom az étcsokit, elkészítem a burkokat. Megtöltöm őket a diós krémmel, és egy kis időre hűtőbe teszem a formát. Végül a maradék temperált étcsokival lezárom a bonbonokat.

A máskor oly barátságos park most feketén tornyosult Leila fölé, mintha össze akarná nyomni a betolakodót. Csizmája alatt halkan neszezett a fű, míg sietve követte a törzsek között bukdácsoló csillag ködön átszűrődő fényét. Az pedig úgy rebben ide-oda, mintha valami titokzatos zene ritmusára táncolna.

Jasper lecsücsült alatta, s bal lábával megvakarta a fülét. Midőn a fény mintegy kíváncsian leereszkedett hozzá, Leila óvatosan lehajolt, és határozott mozdulattal összezárta körülötte a két kezét.

– Megvagy!

Ujjai közül most gyors ütemben változó ragyogás szűrődött ki, s valami törékeny, meleg élőlény ütközött a tenyerének, zizegett és repdesett odabent, akár egy csapdába esett bogár.

– Eressz el, kérlek! – hallatszott egy magas, zümmögő hang.

– Ki van csukva! – felelte Leila, és nagy léptekkel indult hazafelé. – Beteszlek a babaházamba, ott fogsz világítani.

Az apró lény kétségbeesetten igyekezett kiszabadulni.

– Nem teheted ezt! A karácsony tündére vagyok, ha bezársz, odavész a karácsonyi éjszaka szeretetteljes hangulata.

Leila elbizonytalanodott. Lenézett Jasperre, aki mellette ugrált, és a fülét billegette.

– De nekem akkor is kell fény a babaházba – érvelt a kislány. – Elromlott a lámpafüzér, anélkül pedig nem az igazi a babaház, és ez az egész karácsonyomat elrontotta!

A tündér csilingelő hangon nevetett.

– Ha csak ez a baj, segítek neked. Ismerek valakit, aki bizonyosan tudja a megoldást. Ha elengedsz, elvezetlek hozzá.

Leila tett még egy lépést, aztán megállt.

– Nem fogsz elszökni? – kérdezte.

– Tündérbecsszavamat adom – felelte a tündér.

Leila kiengedte őt az ujjai közül. A ragyogó fény felszökkent, spirálban repült a fák teteje felé, mint aki megrészegült a szabadságtól, aztán visszahullott. S ellebegett, maga körül váltakozó színekbe borítva a ködöt. Leila utána sietett, nyomukban Jasper szökdécselt. Hosszú ideig sétáltak, s a fák csak nem akartak elmaradni mögöttük.

– Már rég ki kellett volna érnünk a parkból – jegyezte meg Leila, ám választ nem kapott.

A tündér libegve vezette tovább, míg végül az ő ragyogásán túl valami meleg, sárga fény pislákolt fel a távolban. S úgy általában, mintha rejtélyes, halvány fény töltötte volna meg a teret. Leila, aki mostanáig a tündérre függesztette a tekintetét, körbenézett, hogy megtalálja a fény forrását. Zavartan torpant meg. Talpa alatt vékony hóréteg fehérlett, s dércsipke és hó keveréke vonta köntösbe a csupasz faágakat is. A hó visszfénye adta azt a derengést, amire felfigyelt.

– Itt valami nagyon különös dolog történik – morfondírozott, de azért tovább követte a tündért, mert a végére akart járni a titoknak.
Kedves faházikó állt a fák sűrűjében. Tetejét hó borította, előtte a földutat sárossá taposták az egymást át- meg átszelő lábnyomok. A ház ablakából barátságos fény áradt, az ablakkereten át magyalbokor kukucskált be.
– Itt vagyunk – zümmögte a tündér. – Keresd a Zongoristát! – azzal beröppent a kulcslyukon, és eltűnt Leila szeme elől.
Leila lenézett Jasperre, aki az ajtó felé intett a fejével. Bátortalanul nyomta le a kilincset, s amint a vastag faajtó résnyire nyílt, megszédítette a kiáradó zaj, párás meleg és a forraltbor illata. Bekukkantott.
Odabent a legvidámabb, legszínesebb karácsonyi jelenet fogadta, amit valaha látott. Az erdei fogadó szokásos berendezése: ácsolt pult, polcok, díszes edények sorát közszemlére tévő vitrinek mind gazdagon fel voltak díszítve fenyővel, magyallal, szalagokkal, arany dióval. A pult és még két asztal rogyadozott az étkektől: sült disznóhús, puding, sütemények, szarvaspörkölt, narancs, alma, dió, s mindezek megkoronázására egy jókora töltött pulyka! A fogadós és két segítője – két fiatal leány – nem győzték adagolni az ételt és újra tölteni a vendégek poharait. És a vendégek – hát azok nagyon vígan voltak! Bömbölt a tűz a kandallóban, szólt a zene, néhányan felálltak és egymást átkarolva énekeltek, s e vidám kórus hol kapcsolódott a zongora aláfestéséhez, hol elkanyarodott tőle, de mindenkor jókedvű maradt – úgy tűnt, ez éltette a Zongoristát, aki kipirult arccal, fáradhatatlanul játszott a közönségének a hatalmas, ragyogó karácsonyfa alatt.
Leila érkeztét senki sem vette észre. Jasper fesztelenül ugrott be a lábai közt, hogy máris elfoglalja a helyét az ablak alatti sarokban felállított Betlehem mellett, és jóízűen majszolja az alá terített szénát. Erről, és a dúsan áradó illatokról Leilának eszébe jutott, mennyire éhes. Vágyakozva bámulta a vendégek tányérjait, míg valaki meg nem érintette a vállát.
– Velünk vacsorázol? – invitálta az egyik felszolgálólány, aki – ki tudja, hogyan került oda – mögötte állt. Már ki is húzott egy széket, és arrafelé tessékelte Leilát, majd elé helyezett egy tört krumplival, pecsenyével és sült almaszeletekkel jól megrakott tálat. Leilának nem kellett kétszer mondani: helyet foglalt, és azonmód enni kezdett. Csak akkor vette észre, hogy asztaltársai helyeslő mosollyal nézik, amikor a harmadik adag ételt tömte a szájába. Két pirospozsgás arcú idősebb úr és egy ősz hajú, törékeny hölgy ült vele szemben, s a hölgy most megszólalt:
– Eltévedtél az erdőben, igaz? Még szerencse, hogy ide vezetett a fény, különben megfagytál volna odakint, szegénykém.
– Valahogy úgy – motyogta Leila, majd ízes csipkebogyószörppel öblítette le az ételt. – Valójában a Zongoristához jöttem – mutatott a sarokba.
– No és mi dolgod van vele? – kérdezte az egyik úr. – Ma este nehéz lesz elcsípned, hiszen ünneplünk.
– Nem baj, nekem okvetlenül beszélnem kell vele – húzta fel az orrát Leila, és folytatta a falatozást.
Asztaltársai összenéztek, de tovább nem faggatták. Csak akkor rázta meg finoman a karját a hölgy, amikor a zongora hangja elhallgatott. – Most menj oda hozzá!
Leila felpattant, és az éneklő, jókedvű tömegen keresztül a sarok felé igyekezett. Ám a Zongorista láttán megtorpant. Bár arcából és egész lényéből vidám jóindulat áradt, alakja hatalmasan tornyosult a hangszere fölé, vastag ujjai meghazudtolták azt a könnyedséget, amivel az imént a dalai szóltak. Leila megszeppenve nézte, amint nyomtalanul eltüntetett a tányérjáról egy nagy szelet csokis süteményt, s amikor végzett, felpillantott és meglátta őt.
– Mi járatban, kislány? – kérdezte szívélyes mosollyal. – Szeretnél kérni egy dalt?
– Ööö… nem – felelte Leila bátortalanul.
– Hát akkor?
Leila felsóhajtott. – Az a helyzet, hogy karácsonyra megkaptam a világ megszebb babapalotáját. Minden részlete tökéletes – kivéve a díszkivilágítását, mert az nem működik. Emiatt haragos lettem, a szüleim pedig elküldtek aludni. Aztán megláttam a karácsony tündérét, és el akartam fogni, hogy ő világítson a babaházamban, de ő ide vezetett, és azt mondta, hogy beszéljek veled, hátha tudsz segíteni.
A Zongorista elnyílt szájjal bámult rá, míg megemésztette a hallottakat, aztán kipukkadt belőle a kacagás.
– De hát a karácsony… a karácsony az ez – mutatott körbe. – Az a jókedv, az ünneplés, a zene, az együttlét! Az illatok, a díszek, az ételek!
Leila megmakacsolta magát. – Nekem pedig a babaház lett volna az. Segítesz vagy nem?!
A Zongorista még mindig úgy mosolygott, mintha jókedve sosem apadna el.
– Persze, hogy segítek, egy feltétellel: ha a többiekkel énekled a következő dalt. Áll az alku?
Péklapát-tenyerét Leila felé nyújtotta, aki némi habozás után megrázta.
A Zongorista rákacsintott, s lecsapott hangszerére.
A Jingle bells felcsendülő akkordjaira a közönség felpattant és önfeledt dalolásba kezdett. Leilának felocsúdni sem maradt ideje, már megragadták a kezét, és magával sodorta a lelkesen táncoló, éneklő tömeg. Kezdeti idegenkedése hamar felolvadt, amikor egy csésze forró teát nyomtak a kezébe, s végül maga is csatlakozott a sokszínű kórushoz. Vidám arcok, türelmetlen lábak vették körbe, a Zongorista pedig székéről felemelkedve játszott, mintha legszívesebben maga is táncra perdült volna. Oly bohó, oly bumfordi volt, hogy Leila a nevetéstől egy pillanatra megfeledkezett még arról is, hogy hogy került ide. Tagjai átmelegedtek, bensőjét melengette a tea és az éneklés, s egyszerre megpillantotta a karácsony tündérét, amint a pult felett szórta ragyogó sugarait a vendégseregre.
Szinte csalódottnak érezte magát, amikor véget ért a dal. Akkor a Zongorista dörgő taps közepette öles léptekkel megkereste őt, és az ajtóhoz vezette, ahol Jasper csatlakozott hozzájuk.
– Nos, felkészültél?
Leila bólintott.
– Akkor menjünk – s a Zongorista kitessékelte őket a hideg téli éjszakába.

 This bonbon is really simple and its flavor has been adjusted to Christmas :) 

Ingredients:
180 gr dark chocolate
30 gr walnut
30 gr milk chocolate
20 ml cream
gingerbread spice
gold luster

Recipe:
For the filling, I roast the walnuts and I crushe them in a mortar. Above steam, I melt the milk chocolate and mix it with the walnuts, then I also add the cream. I stir them and finally I add three pinches of the spice.
The decoration of the bonbon shells is made with a really simple method. I've seen such bonbons at many sites, however, even though I looked for the method everywhere, no-one described it properly. Finally I found this video (to be more precise, my sister found it and I immediately utilized it). In order to create this tree pattern, you'll need a "stamp", which you can get by pouring tempered chocolate into one of the cavities of the mold. Before it sets, stick a plastic pick in it in order to be able to pull it out of the cavities. When the "stamp" is completely solid, take it out of the mold. Then drip some drops of the chosen color into each cavity and push the stamp in them. When you pull it out, you'll get this beautiful tree pattern :)
When the pattern is done, I temper the dark chocolate and I prepare the shells. I fill them with the walnut cream and I place the mold in the fridge for a while. Finally I seal the bonbons with the leftover tempered chocolate.

diós-barackos // walnut-peach

Az út a domb tetején ücsörgő fehér várhoz vezetett; éjszaka a csípős szél körülsüvöltötte a falakat, s fentről, a kivilágított tornyok árnyékából a város narancs és fehér fények könnyed füzérének tűnt, régi és új találkozópontja, irodaházak tetején pislogó piros lámpások kakofóniája, a Szent Márton templom zöld-arany kupolája és tűje, régi nevetések visszhangja, a lépcsősor mentén sorakozó kiskocsmák gyertyafénye, lassú évszázadok színes történelme az óváros épületei között.

Hozzávalók:

60 gr tejcsoki

200 gr étcsoki

50 gr barackpüré

40 gr dió

lüszterpor

Elkészítés:

Felmelegítem a barackpürét, hozzákeverek 60 gr tejcsokit. A diót ledarálom, és a krémhez adom.

A bonbonforma mélyedéseit márványozom kakaóvajban vagy alkoholban elkevert bronz lüszterrel. Miután megszáradt, beleöntöm a temperált étcsokit. Az így elkészült bonbonhéjakat megtöltöm a krémmel, majd a hűtőbe teszem a formát. Egy óra múlva kiveszem, temperálom a maradék étcsokit, és lezárom a bonbonokat.

The road led to the white castle sitting on the top of the hill; at night the chilling wind wuthered around the walls and from up there, from the shadow of the illuminated towers, the city seemed like an ethereal wreath of orange and white lights, the meeting point of old and new, a cacophony of blinking red lights on the top of office buildings, the green-gold dome and spire of St Martin's church, the echo of old laughters, the candle light of little pubs lining up next to the stairs, the colourful history of slow centuries among the buildings of the old town.

Ingredients:

60 gr milk chocolate

200 gr dark chocolate

50 gr peach puree

40 gr walnut

luster dust

Recipe:

I warm up the peach and I add 60 gr milk chocolate. I grind the walnut and I combine it with the cream.

I marble the cavities of the mould with bronze luster dust mixed with cocoa butter or alcohol. After it gets dry, I pour the tempered dark chocolate in it. The bonbon shells are filled with the cream, then I put the mould in the fridge for an hour. I take it out, I temper the leftover chocolate and I seal the bonbons.

diópálinkás trüffel // truffles with walnut pálinka

Elfelejtettem megemlékezni arról, hogy (most már több, mint) három éve vettem részt a Szamos csokiiskolájának kurzusán :) Sorsfordító pillanat volt, ami olyan hobbival ajándékozott meg, amit imádok, nemcsak a végeredmény elfogyasztása szempontjából, hanem a kreativitás, a lehetőségek végtelen tárháza, a szépsége miatt is 💗 💖 💕 💓 A csoki mindig jól jön, mindig finom, mindig elérhető :) aprócska boldogság a nagy, néha szürke világban :)

Mindemellett meg kell emlékeznem március 15-ről is, arról a napról, amikor 1848-ban néhány lelkes fiatal (és ha belegondolok, hogy itt csupán 23-25 éves emberekről beszélünk...) elindított valamit, ami a Magyarország függetlenségéért vívott harcban csúcsosodott ki. Nem célom most a történelmi tények ismertetése, csak a csodálatomat akarom kifejezni ezen fiatal emberek iránt, akik mertek álmodni, méghozzá nagyot álmodni, mertek és tudtak tenni azért, hogy az álom megvalósuljon, vállalták a tetteik következményét, és mindent elkövettek, hogy elérjék végcéljukat. 

Csupán ezt már önmagában példaértékűnek gondolom (és akkor ne beszéljünk arról, milyen szerepet vállaltak a szabadságharcban és mi lett a sorsuk azután), ami ma is sokunknak adhat lelki-szellemi muníciót, útmutatást.

Az ünnep tiszteletére - na jó, nemcsak azért, hanem azért is, mert szeretjük a diót XD - extra diós trüffelt készítettem :) Minden dióimádónak kötelező!

Hozzávalók:

100 gr étcsoki

70 gr + egy maréknyi pörkölt dió

0,3 dl tejszín

egy kiskanál vaj

két kiskanál méz

0,4 dl diópálinka

Elkészítés:

A tejszínt, a vajat és a mézet felmelegítem, végül hozzájuk keverem a csokit. A pörkölt dióról ledörzsölöm a héját, és ledarálom. Belekeverem a pálinkát, majd hozzáöntöm a csokis masszát, és alaposan összekeverem. A ganache-t egy éjszakára a hűtőben hagyom. 

Másnap egy maréknyi hámozott pörkölt diót ledarálok, a ganache-ból kiskanállal darabkákat vájok ki, amiket golyóvá formálok, és meghempergetem a reszelékben. Jó étvágyat! :D

I forgot to commemorate that (already more than) three years ago I participated at the course of the chocolate school of Szamos :) This was a turning point as it gave me a hobby which I adore: not only eating up the outcome, but also its creativity, the endless possibilities in it and its beauty 💗 💖 💕 💓 Chocolate is always good, always yummy, always accessible :) a tiny bite of happiness in the big, sometimes grey world :)

And at the same time I must commemorate 15 March, the day when in 1848 some enthusiastic youngsters (to think about that they were only 23-25 years old...) started something that culminated in the Hungarian war of independence. It is not my aim to write about historical facts, I only want to express my admiration towards these young people, who dared to dream, they dared to dream big, they dared and were able to act in order to realise this dream, they took responsibility for the consequences of their deeds and they did everything to achieve their goals.

Only this in itself is exemplary (and let's not talk about the roles they undertook during the war and their fate afterwards), which, even today, may provide many of us with spiritual munition and guidance.

On the occasion of this day - well, maybe also because we love walnuts XD - I prepared walnut truffles :) It's compulsory for every walnut lover!

Ingredients:

100 gr dark chocolate

70 gr + one fistful roasted walnut

0,3 dl cream

one spoon of butter

two spoons of honey

0,4 dl walnut pálinka

Recipe:

I warm up the cream, the butter and the honey, finally I combine them with the dark chocolate. I peel the roasted walnuts and I grind them. I add the pálinka then the chocolate cream and I mix them. I leave the ganache in the fridge for a night.

The next day I grind a fistful roasted walnut. With a small spoon I scoop portions of the ganache, which I shape into balls and I coat them with the ground walnut. Buon appetito! :D

flódni csoki // flodni chocolate

Talán senkinek sem kell bemutatni a flódnit :) ez az a négyféle töltelékkel elkészített sütemény, amely a zsidó konyhában (és persze máshol is :D) igen népszerű.

A legutóbbi szegedi konferencián kolleginával trécselés közben *valahogy* a csokira terelődött a szó, és hipphopp megszületett a flódnicsoki ötlete. Mivel négyféle tölteléket még a legnagyobb mélyedésekkel rendelkező csokiformába is nehézkes lenne beletölteni, ezért én kettőt-kettőt összevontam. A kész bonbon nagyjából olyan, mint a Mikulás zsákja: tele van mindenféle jóval :D

Vicces módon idén a hanukka pont karácsony este kezdődik, úgyhogy ezt a postot azoknak ajánlom, aki december 24-én ünnepelnek valamit :D Na és persze azoknak is, akik nem ünnepelnek aznap, de szeretnének valami igen finomat enni :)

Hozzávalók:

250 gr étcsoki

1 evőkanál kakaóvaj

sötétvörös lüszterpor

almás-diós töltelék:

100 gr alma

0,2 dl vörösbor

fahéj

1 evőkanál méz

1 marék dió

30 gr étcsoki

1 evőkanál cukor

szilvás-mákos töltelék:

30 gr darált mák

0,3 dl vörösbor

narancshéj

1 evőkanál cukor

40 gr szilva (aszaltat használtam, de lekvárral is készülhet)

Elkészítés:

Először az almás tölteléket készítem el: meghámozom és szeletekre vágom az almát, majd mézzel és fahéjjal addig párolom a borban, míg meg nem puhul. Ekkor hozzákeverem az étcsokit, a cukrot és beledarálok egy maréknyi diót. Összeturmixolom az egészet, aztán félreteszem hűlni. Ezután jöhet a mákos töltelék: a mákot, a lereszelt narancshéjat és a vörösbort összekeverem és kis ideig folyamatos keverés mellett főzöm. Hozzáadom az apró darabokra vágott aszalt szilvát és a cukrot, megvárom, míg megmelegszik, majd félreteszem.

A csokiburkok elkészítése előtt felolvasztom a kakaóvajat és hozzáadok egy csipet vörös lüszterport, ezzel márványozom a mélyedéseket. Temperálom az étcsokit, elkészítem a héjakat. Előbb az almás-diós töltelékkel töltöm meg félig, arra rákanalazok a mákos-szilvás töltelékből is, és lehűtöm. Végezetül lezárom a bonbonokat. Jó étvágyat! :D

Probably flodni doesn't need to be introduced to anybody :) this is that cookie with four different fillings that is so popular in the Jewish kitchen (and of course everywhere else :D)

At the last conference in Szeged while chatting with a colleague *somehow* we ended up at chocolate and behold! the idea of flodni chocolate was born. Since filling four different layers would be difficult even in a mould with the biggest cavities, I combined two and two. The bonbons are like the bag of Santa: full of good stuff :D

Funnily enough this year hanukkah starts exactly on Christmas eve, so this post is dedicated to those who celebrate something on 24 December :D And of course to those who are not celebrating that day but who would like to eat something very good. :)

Ingredients:
250 gr dark chocolate
1 table spoon cocoa butter
dark red luster dust

apple-walnut filling:
100 gr apple
0,2 dl red wine
cinnamon
1 table spoon honey
1 fistful walnut
30 gr dark chocolate
1 table spoon sugar

plum-poppy seed filling:
30 gr ground poppy seed
0,3 dl red wine
orange peel
1 table spoon sugar
40 gr plum (I used dry plums but it can be done with plum jam too)

Recipe:

First I prepare the apple filling: I peel the apples and I slice them up, then I braise them until they become soft. Then I mix it with chocolate, sugar and a fistful of ground walnuts. I blend the mixture, and I put it aside. Next is the poppy seed filling: I cook the poppy seed, the shredded orange peel and the red wine for a short time, while stirring constantly. I add the plums cut up into small pieces and the sugar, and I wait until they become warm. I put the cream aside.

Before preparing the chocolate shells I melt the cocoa butter and I add a pinch of red luster dust. I marble the cavities. I temper the dark chocolate and I make the shells. First I fill them to half with the apple-walnut filling, then I put a bit of the poppy seed-plum filling and I cool them off. Finally I seal the bonbons. Good appetite! :D

karácsonyi táblás csokik // Christmas chocolate bars

Ismét a világ egyik, számomra kedves kis csücskében ülök, saját házi vízeséssel a szállás mellett, odakint a magas hegyek ködköpenyt öltöttek, reggel végignéztem a téli naplementét (pedig nem is keltem annyira korán..). Jó itt lenni, mert mindig van idő és tér az álmodozásra, amiből aztán mesék lesznek. És nem csak ezért.. néha jó elvonulni a város pezsgésétől egy ilyen csendes helyre, ahol az ember összeszedi magát, lerója régóta meglévő adósságait saját maga felé, és marad ideje minden olyasmire, amire az otthoni hajtásban nem.

Karácsonyi recepteket ígértem, úgyhogy íme néhány ötlet azoknak, akik táblás csokival szeretnék meglepni rokonaikat, barátaikat. A karácsonyi ízvilág pikk-pakk elérhető néhány klasszikus gyümölccsel és fűszerrel: a szilva, a meggy, a narancs, a mazsola, a dió mind jó választás lehet, és természetesen adhatunk hozzájuk olyan meleg hangulatú fűszereket, mint a fahéj, gyömbér, kardamom, szerecsendió, vagy mézeskalács fűszer. Díszítéshez a Dr. Oetker-féle téli cukordíszeket alkalmaztam, illetve karácsonyi ostyát (mikulás sapka, csillagok, fenyő). Csomagoláshoz átlátszó tasak a legjobb, amit elég átkötni egy ezüst, vagy arany szalaggal, cérnával, és kész is a szuper ajándék.

I'm sitting in one of my favourite corners of the world again, with my own waterfall next to the accommodation; out there the mountains put on mist-cloaks; in the morning I watched the winter sunrise (even though I didn't wake up that early...). It's good to be here, because there is time and space for daydreaming, of which then fairytales will become. And not only because of this... Sometimes it's nice to get away from the fizzle of the city to a quiet place like this, where one can pull herself together, she can pay her debts to herself and she has time for everything which is neglected at home in the rush.

I promised Christmas recipes so here are some ideas for those who would like to surprise their family or friends with chocolate bars. Christmas flavours can be achieved easily with some classic fruits and spices: plum, sour cherry, orange, raisins, walnuts might be good choice and naturally we can add spices with warm tones such as cinnamon, ginger, cardamom, nutmeg or ginger bread spice mix. I decorated the chocolates with Dr Oetker's winter candies and with Christmas themed waffle (Santa's hat, stars, pine tree). For wrapping a transparent bag is the best choice; it's enough to tie a golden or silver ribbon or thread on it and the present is ready!