"Két ember közt a legrövidebb távolság a nevetés."
Hát, ez a Victor Borge tudott valamit. Egészen svédországi utazásomig eszembe sem jutott volna hobbiként számon tartani az utazást, de ott aztán kedves barátom ráébresztett, hogy ez igenis hobbi - és legnagyobb szerencsémre a történész-lét megkívánja a gyakori utazást. No és az utazás akkor az igazi, ha együtt jár más emberek megismerésével. Továbbra is úgy érzem, hogy egy ember megismerése a kincsesláda kinyitásához hasonlít, ámbár most januárban arra is rájöttem, hogy ezeknek a kincsesládáknak a teteje tükörből van: így a tartalmuk felett érzett izgalom mellett az ember egy pillanatra saját maga arcmását is láthatja.
És hát kivel ne esett volna meg, hogy a sors épp egy diktátorral hozza össze - ámde ez az én diktátorom egy jólelkű, vicces, kedves fiatalember, aki - a jó ég tudja miért - díjazza kifacsart humoromat, és napokig jámboran elviseli a piszkálódásomat (sajnos azon emberfajtához tartozom, aki így mutatja ki, hogy értékeli a másikat :D).
Ezt a csoki cupcake-et neki készítettem, hogy majd ha legközelebb összehoz minket a sors, akkor tudja, mi vár rá :D Ami azt illeti, a karamell, aztán a cupcake krém felét elkóstolgattam készítés közben XD De a késztermék is finom lett, a textúrák kellemesen kiegészítik egymást; a babapiskóta morzsa és a kávétöret ropogóssága izgalmas elegyet alkot a krémmel. Csak a konyha ne úgy nézett volna ki a végén, mint egy atomrobbanás után...:D
Hozzávalók:
A kávékaramellhez:
100 gr kristálycukor
100 gr tejszín
egy evőkanálnyi vaj
2 evőkanál instant kávé
két csipet só
A cupcake-hez:
200 gr tejcsoki
70 gr vaj
70 gr kávékaramell
70 gr porcukor
2 evőkanál tejszín
2 babapiskóta
kávétöret, kávészemek
Elkészítés:
Először a karamellszószt készítem el: egy lábas aljára szórom a kristálycukrot, és keverés nélkül közepes lángon melegítem. Amikor a cukor karamellizálódni kezd, spatulával átforgatom, és néha megkeverem, míg sötétarany karamellt kapok. Érdemes addig melegíteni, amíg egy kissé sötétebb nem lesz, az "égetett" karamell íze jobban passzol a kávééhoz. Lehúzom a tűzről, hozzáöntöm a tejszínt és a vajat (óvatosan, mert fröcsköl), a sót is, majd visszateszem melegedni, és kevergetem. Amikor összeáll, beleszórok két evőkanál instant kávét, és tovább mozgatom, míg az fel nem olvad. Ekkor elzárom a tüzet, és hagyom egészen kihűlni a karamellt.
Temperálom a tejcsokit, elkészítem a kis csészéket. Hűtőbe teszem a csokiformát egy fél órára, végül a csészéket kirázogatom.
Nejlonzacskóba teszem a babapiskótákat, egy kés nyelével kis darabkákra töröm őket. Minden csokicsésze aljába szórok pár darabot.
A szobahőmérsékletű vajat felverem, míg könnyed állagot nem kapok. Ekkor hozzáadom a karamellt és tovább verem habverővel, míg a kettő elegyedik. Beleszórom a porcukrot és adok hozzá másfél-két kanál tejszínt, hogy krémes állagot érjek el. Ismét felverem habverővel. Végül habzsákba kanalazom, és a csokicsészékbe nyomom. Kávészemekkel, díszítőcukorral vagy mozsárban tört kávédarabkákkal díszítem.
"Laughter is the closest distance between two people."
Well, this Victor Borge was right. Until my trip to Sweden, I wouldn't have labelled travelling as a hobby, but there my dear friend made me realise that it is - and luckily for me, being a historian requires frequent travelling. And travelling is not the same without getting to know others. I still feel that getting to know someone is like opening a treasure box, although this January I also discovered that the lid of these treasure boxes are made of mirror: thus, besides the excitement over their content, one also glimpses his own reflection for a second.
And who has not had the chance to meet a dictator - but this dictator of mine is a good-natured, funny, kind young man, who - god only knows why - appreciates my twisted sense of humour and leniently bore my teasing for days (unfortunately I belong to the kind of humans who demonstrate their affection this way :D).
This chocolate cupcake was made for him, so that next time we happen to meet, he'll know what awaits him :D As a matter of fact, I managed to sample half of the caramel and the cupcake icing while preparing it XD But the end product is also good, the textures complement each other nicely; the ladyfinger crumbs and the coffee nibs make up an exciting mixture with the icing. If only at the end the kitchen hadn't looked like after an explosion...:D
Ingredients:
Coffee-caramel:
100 gr sugar
100 gr cream
1 tablespoon butter
2 tablespoons instant coffee
2 pinches salt
Cupcake:
200 gr milk chocolate
70 gr butter
70 gr coffee-caramel
70 gr icing sugar
2 tablespoon cream
2 ladyfingers
coffee nibs, coffee beans
Recipe:
First I prepare the caramel sauce: I sprinkle the sugar in the bottom of a pot and without stirring, I warm it on medium heat. When the sugar starts to melt, I move it around with a spatula and sometimes stir it until I get dark amber caramel. You might want to heat it until it becomes a bit darker, as the flavour of "burnt'" caramel matches the coffee much better. I take the pot off the heat and I add the cream and the butter (be careful, it splatters), the salt too. Then I return it to low heat and keep stirring. After the caramel becomes creamy, I add the instant coffee and I keep stirring until it dissolves. Then I turn off the heat and I leave the caramel to cool.
I temper the milk chocolate and I prepare the chocolate cups. I put the mould in the fridge for half an hour, then I shake out the cups.
I put the ladyfingers in a plastic bag and crush them with the handle of a knife. I put some crumbs into every chocolate cup.
I whisk the butter until I get an airy consistence. Then I add the caramel and beat it further until they mix well enough. I also add the icing sugar and two tablespoon cream to get creamy consistency. I keep whipping. Finally I put the butter cream in a piping bag and frost the chocolate cups. I adorn the cupcakes with coffee beans, decor candies or coffee nibs.
Az út a domb tetején ücsörgő fehér várhoz vezetett; éjszaka a csípős szél körülsüvöltötte a falakat, s fentről, a kivilágított tornyok árnyékából a város narancs és fehér fények könnyed füzérének tűnt, régi és új találkozópontja, irodaházak tetején pislogó piros lámpások kakofóniája, a Szent Márton templom zöld-arany kupolája és tűje, régi nevetések visszhangja, a lépcsősor mentén sorakozó kiskocsmák gyertyafénye, lassú évszázadok színes történelme az óváros épületei között.
Hozzávalók:
60 gr tejcsoki
200 gr étcsoki
50 gr barackpüré
40 gr dió
lüszterpor
Elkészítés:
Felmelegítem a barackpürét, hozzákeverek 60 gr tejcsokit. A diót ledarálom, és a krémhez adom.
A bonbonforma mélyedéseit márványozom kakaóvajban vagy alkoholban elkevert bronz lüszterrel. Miután megszáradt, beleöntöm a temperált étcsokit. Az így elkészült bonbonhéjakat megtöltöm a krémmel, majd a hűtőbe teszem a formát. Egy óra múlva kiveszem, temperálom a maradék étcsokit, és lezárom a bonbonokat.
The road led to the white castle sitting on the top of the hill; at night the chilling wind wuthered around the walls and from up there, from the shadow of the illuminated towers, the city seemed like an ethereal wreath of orange and white lights, the meeting point of old and new, a cacophony of blinking red lights on the top of office buildings, the green-gold dome and spire of St Martin's church, the echo of old laughters, the candle light of little pubs lining up next to the stairs, the colourful history of slow centuries among the buildings of the old town.
Ingredients:
60 gr milk chocolate
200 gr dark chocolate
50 gr peach puree
40 gr walnut
luster dust
Recipe:
I warm up the peach and I add 60 gr milk chocolate. I grind the walnut and I combine it with the cream.
I marble the cavities of the mould with bronze luster dust mixed with cocoa butter or alcohol. After it gets dry, I pour the tempered dark chocolate in it. The bonbon shells are filled with the cream, then I put the mould in the fridge for an hour. I take it out, I temper the leftover chocolate and I seal the bonbons.
A southern rock a rockzene egyik szerencsés hibridje: az Egyesült Államok déli részén jött létre a rock, a country és a blues keveredéséből, általában sok gitár jellemzi. Olyan nevek fémjelzik ezt a zsánert, mint a Lynyrd Skynyrd, a ZZ Top és a Blackfoot. A 80-as évek végétől ugyan háttérbe szorult, azonban a 2000-es években megújult, és a Black Crowes, a Gov't Mule, meg még sok új banda népszerűsíti. Karcos, őszinte stílus, amire rányomta bélyegét a déli kultúra, hagyományok, miliő. Itt most csak két dalt teszek be ízelítőnek, de remélem kedvet kaptok a további böngészéshez.
Az alábbi trüffelt pedig egy kedves barátom ötlötte ki a southern rockhoz: a két fő összetevő természetesen whisky (mi más), és a Mississippi partvidékéről származó pekándió - igazi déli ízkombináció :) A whisky füstös ízét némi fűszerezéssel igyekeztem hangsúyosabbá tenni.
Összetevők: 100+100 gr étcsoki 30 gr pekándió 35 ml whisky egy kiskanál vaj egy kiskanál méz 3 csipet ánizs 3 csipet vanília Elkészítés: Vízgőz felett megolvasztok 100 gr étcsokit. Elkeverem a vajjal, a mézzel, a fűszerekkel, végül hozzáadom a ledarált pekándiót. A masszát hagyom kihűlni. Amikor kissé megszilárdult, kiskanállal szedek belőle, és az adagokat golyóvá formázom. Temperálok 100 gr étcsokit. Konyhai tűre szúrva megforgatom benne a golyókat, a felesleget lerázom, majd sütőpapírra ültetve hagyom megszilárdulni a csokit. Kész is a trüffel!
Southern rock is a fortunate hybrid of rock music: it developed in the Southern parts of the United States, from the mixture of rock, country and blues. Generally it is characterised by rich guitar sound. Names such as Lynyrd Skynyrd, ZZ Top and Blackfoot hallmark this genre. Even though from the end of the 80s its significance diminished, in the 2000s it renewed and the Black Crowes, Gov't Mule and other new bands popularise it. It is an honest, unpretentious style, formed by Southern culture, traditions and backdrop. I embedded only two songs here, but hopefully you'll feel like browsing further.
These truffles were found out by a friend of mine for Southern rock: the two main components are whisky (what else) and pecan nuts, originating from the region of the Mississippi - a real Southern combination :) I enhanced the whisky's smoky flavour with spices.
Ingredients: 100+100 gr dark chocolate 30 gr pecan nuts 35 ml whisky a small spoon of butter a small spoon of honey 3 pinches of anise 3 pinches of vanilla Recipe: In a bain-marie I melt 100 gr dark chocolate. I mix it with butter, honey, spices, and finally I add the shredded pecan nuts. I let the mass cool down. When it gets a bit solid, I take bits with a spoon and I shape them into balls. I temper 100 gr dark chocolate. Pinned on a kitchen needle, I roll the balls in the chocolate, I shake off the excess, then I set them on parchment paper and I let the chocolate get solid. The truffles are ready!
Kézműves boltban vettem ezt a modellező formát, nem tudtam ellenállni neki. És ahogy elnézem, még vissza fogok térni oda, és másfajtát is venni fogok :)
Néha előfordul, hogy meghallok egy korábban már ismert dalt, és valami bekattan, beszökik a fülembe és a szívembe, és napokig csak azt hallgatom, akárcsak valami függőség... Szerencsés esetben a dal párosul egy történettel, egymást ihletik meg. És akkor még hozzá jön a csoki is.
Gyűlölöm és szeretem ezt a dalt, mert tudom, miről szól, de elszakadni lehetetlen tőle. A mesébe ezúttal Winny, a kalandvágyam titokzatos megtestesítője csöppent bele, aki évekkel ezelőtt egy szép tavaszi napon érkezett valamelyik füzetem egy lapjára, és azóta mesélt már szinte az összes, a Sárkánygyűrűvel tett utazásáról.
Hozzávalók:
150 gr étcsoki/fehércsoki
lüszterpor
Elkészítés:
Temperálom a csokit, a formára öntöm, spaklival szétterítem, és finoman a pulthoz ütögetem. Amikor a csoki elkezd szikkadni, késsel vagy a spaklival levágom a széleit, hogy egyenes vonalat kapjak.
Miután a csokilap megszilárdult, le lehet húzni róla a modellező formát. Egy kis pohárkában néhány csepp tömény alkoholban elkeverek a mintához és a csokihoz illő színű lüszterport. Ezzel festem le a kiemelkedő részeket.
Fennhéjázó,
büszke délibábként tört az ég felé a kastély csipke- és magyalbokrok karéjában.
Amint a látvány a szeme elé tárult, Winny megállt az erdő sűrűjében, s hosszan
nézte. Kőcsipkés tornyok, rózsaablakok, pilaszterek, már-már groteszk faragott
díszek, akár egy gótikus katedrálison, s mindez úgy rajzolódott át a sűrűn
hulló hó fátylán, mint egy nagyszerű látomás, lovagregények színhelye, az ember
teremtő erejének s hübriszének kifejeződése.
Winny ökölbe
szorította a kezét, mutatóujján megnyugtatón lüktetett Sárkánygyűrűje. Oka volt
annak, hogy épp ide hozta, a bizonyosság forrón parázslott belül, a lelke
mélyén.
Száraz,
csontvázhoz hasonlatos ágakat hajtott félre, míg utat tört magának a fák
között. Időnként meg-megállt, hogy megfigyelje a közeledő várkastély újabb és
újabb kibontakozó részleteit, azután gázolt tovább a hótakaró alatt szunnyadó,
kiszáradt aljnövényzetben.
Komor, szigorú,
fekete fal húzódott a kastély körül, amit elhagyatott őrfülkék és bástyák szakítottak meg.
Ám ezen védelmező erődön heges sebként tátongott a betört kapu. Felette díszes
kovácsoltvas ív, de a kapuszárnyak ernyedten lógtak a zsanérokról. Winny
megtorpant. Vajon mi történhetett? Idegen betolakodók,
tán egy ellenséges uralkodó? Hisz az a falat is lerontotta volna! Nem, valami
más állhat a háttérben.
Belépett az
udvarba. Mintha megrázkódott volna a kastély, hópamacsok potyogtak a kőcifraságokról.
Akárha elfeledett álmában az éberség egy apró szikrája kelt volna, kinyúlt
Winnyért, lelke legmélyén kitapintotta azt a titokzatos, öntudatlan zugot, az
ösztönök és megérzések otthonát, horgonyt vetett benne, és magához vonta őt.
Winny
körbetekintett. Szépen művelt kert állhatott itt, ez kitűnt a bokrok és fák
szimmetrikus elhelyezkedéséből. És szobrok, szobrok elszórtan mindenfelé!
Fiatal, hajladozó leányok képmásai, idős férfié, kinek szakállát moha dúsította,
a kastély felé igyekvő, futtában kibomlott hajú nőé, s valahogy mindőjük
arckifejezése, mozdulatai kétségbeesett igyekezetet tükröznek.
Winny lesöpörte az egyik leány finom arcvonásairól a havat. Amint bőre a kő időjárás-marta,
érdes felületével érintkezett, idegen gondolatok formálódtak a tudatában.
Milyen szép… Milyen szépek együtt, igazán egymáshoz
valók. És olyan kedves hozzá, folyton csak együtt sutyorognak, hogy lehet ennyi
mindenről beszélni? Ki gondolta volna, amikor beállított, hogy ekkora lesz a
szerelem?
Eltépte az
ujjait a kőleánytól, dermedten bámult rá. Az ő gondolatait hallotta volna?! A
kibomlott hajú nőhöz rohant, megérintette a kezét.
- Kisasszonyka drága, nem lesz ez így jó. Egészen biztos,
hogy megbízhatsz benne?
- Nyugodj meg, Nanna, hiszen mindent tudok róla, mindent
elmond nekem.
- Azt is, hogy tegnap délután a konyhán Julie körül
őgyelgett?
Nevetés.
- Én küldtem oda egy pohár tejért.
- Nekem akkor sem tetszik. Ahogy a lányokat mustrálja…
- Csak az a bajotok, hogy nem nemesi származású, azért
nem bíztok benne. De én látom benne a nemességet, tudom, hogy szeret.
- Én csak téged féltelek, Melisende. Hisz a dajkád
voltam, a te boldogságod a legfontosabb nekem. Hallgass az öreg Nannára!
- Tudod, hogy mindig megbecsültem a tanácsaidat. Ezúttal
is meghallgattalak, de a szívemet követem. Nem tehetek másként, szeretem őt, és
tudom, hogy boldogok leszünk együtt.
Winny az asszony
arcát tanulmányozta. Micsoda erős varázslat lehetett, ami kővé dermesztette
ezeket az embereket! Életük fonalára csomót kötött, de az emlékek megmaradtak,
és most már csak azok éltek a súlyos falak között.
A vonzás, ami a
lelkébe akaszkodott amint belépett a kapun, a várkastély felé húzta. Félig
nyitva állt a tömör tölgyfakapu, a kihűlt, kongó előcsarnok padlójára a szél által behordott hó terített szőnyeget. Tompán fénylett az üvegcsillár, s Winny
előtt csalogatón húzódott az emeletre vezető márványlépcső.
Már nem is
csodálkozott, amikor az emeleti folyosón csinos, loknis hajú leányszoborra akadt.
Felé nyújtotta a kezét, habozott, előre félt attól, amit hallani fog. A
Sárkánygyűrű bizsergett az ujján. Hozzáért a szobor egyik fürtjéhez.
- …és vicces is, és annyira hasonlítunk! Azt mondja,
megihlettem, és együtt szövünk mesevilágot! Nem gondoltam, hogy valaha
találkozom majd hozzá hasonlóval!
- Örülök az örömödnek, Melisende, de úgy veszem észre,
mintha ő nem lenne ennyire elköteleződve irántad.
- Dehogynem,
hiszem ki mással osztaná meg a meséit, ha nem velem, aki értem őket? Ő az
igazi, sosem hittem, hogy megtalálom majd, de végre…
Mintha megégette
volna, Winny elrántotta a kezét. Megrázta a fejét. Minél közelebb került
céljához, annál nyugtalanítóbbá vált az egész, és annál erősebbé a sürgetés is.
Feljebb rohant még két emeletet. Majdnem orra bukott, amikor belebotlott a
következő szoborba. Magas, fiatal férfi, nyílt tekintet, zavarodott kifejezés
az arcán. Winny ezúttal tétovázás nélkül érintette meg a kézfejét.
- Ne áltasd magad tovább, Melisende. Nem szeret téged,
sosem szeretett.
- De hát olyan különlegesen indult az egész, mit
rontottam el?!
- Nem volt az. Azt hiszem, mindenkivel ezt csinálja. Hidd
el, tudom, alkalmanként együtt ittunk és beszélgettünk. Még itt a palotában sem
te voltál az egyedüli neki…
- Mit mondasz?... – gyötrő csend. – De hát a mesék… azt
mondta, csak velem osztja meg őket, mert annyira személyesek.
- Még ebben sem vagyok teljesen biztos…
Leeresztette a
kezét. Hosszan nézte a férfit, vonakodva fordult el tőle. Nincs más hátra, meg kell
keresnie őt. A lába önkéntelenül vitte el szobák sora előtt, fel az egyre
szűkülő csigalépcsőn, be a toronyszobába.
Félhomály
fogadta a behajtott sötétítők mögött. És hideg, milyen csontig hatoló hideg!
Mintha csak a tél önszántából ide költözött volna.
Ott feküdt kővé
dermedve az ágyon, szürke kőhaja súlyos fürtökben nehezedett a párnára, jobb keze
kétségbeesetten markolta mellkasán a köntöst. Winny nagy levegőt vett. Ujjait a
csuklójára tette.
- …én tényleg tisztellek és szeretlek, és együtt
uralkodhatnánk, ha…
- A szerelem ostobaság. Nem hiszem, hogy tovább maradok
nálad.
- De… de miért mondod ezt?! Csak rád vártam, és az elején
minden olyan hihetetlen volt! Nem értem, hogy történhetett ez… Miért teszed ezt
velem?!
- Te hoztad magad ebbe a helyzetbe. Nem ígértem neked semmit, és
sajnálom, de nem tudok megfelelni az elvárásaidnak. Ez vagyok én, és elkeserít,
hogy valaki megint csak a fejében rólam kialakított kép miatt érdeklődik
irántam, nem azért, aki vagyok.
- De hiszen tudod, hogy elfogadtalak olyannak, amilyen
vagy! Én csak azt akarom, hogy minden olyan legyen, mint az elején volt…
- Még mindig ott tartasz?! Felejtsd már el, az csak egy
nagy hiba volt! Azt hiszem, jobb, ha most rögtön megyek.
Winny kinyitotta
a sötétítőtáblákat, majd leült az ágy szélére. Lehúzta ujjáról a Sárkánygyűrűt,
és a lány mellkasára helyezte.
- Tudom, hogy
roppant varázserő lakozik benned… adj kölcsön belőle egy kicsit, olvaszd fel a
szívét!
Behunyta a
szemét. Tenyere alatt a gyűrű megmelegedett, hamarosan forrón izzott; akár a
nap fényét, Winny még a szemhéja alatt is látta.
- Fordítsd meg
az átkot! – motyogta. Lelki szemei előtt a lány ruhája világoskék színt öltött,
haja lágy barnában fénylett. Napsütésben. Valami meleg ért a kezéhez.
- Ki vagy te?
Winny fölnézett.
Visszahúzta a Sáránygyűrűt.
- A nevem Winny.
A varázsgyűrűm hozott az udvarodba.
Melisende merev,
szaggatott mozdulatokkal ült fel.
- Sokáig
aludtam.
- Ó igen. És az
egész udvarod veled aludt. Mi több, olybá tűnik, az egész birodalmad.
Kitekintett az
ablakon. Odakinn elállt a hóesés, áttört a felhőkön egy napsugár.
- Itt hagyott.
Félrevezetett, becsapott és itt hagyott.
Winny megfogta a
kezét.
- Egy percig se
bánkódj miatta! Hisz ő csak egy a sok közül. Nincs kétségem afelől, hogy
hamarosan találsz mást, jobbat. És ha ez vigasztal, visszájára fordítottam a
varázslatot. Most az ő szíve válik kővé.
- Neki nincs
szíve…
Winny elnevette
magát.
- Ez könnyen
meglehet. De felejtsd is el őt! Inkább gyere, vár az élet!
I wanted to lie
I wanted to take you with me. In another place, At another time you and I could be But tonight we rule together This time is ours forever This place, this space will fade away But memories survive
I bought this modelling mould in a handicraft shop; I couldn't resist. And I believe, I will return to buy others too :)
Sometimes I hear a song that I already know, and something happens, it just goes into my ear and my heart and then I'm listening to it for days, like some addiction... If I'm lucky, the song pairs up with a tale, they inspire each other. And then comes the chocolate too.
I hate and love this song because I know what it is about, but it's impossible to get rid of it. This time Winny popped up in the tale, who is the mysterious personification of my adventure lust, and who arrived on a page of one of my booklets years ago, on a nice spring day. Since then she told stories about almost all of her voyages with the Dragon ring.
Ingredients:
150 gr dark/white chocolate
luster dust
Recipe:
I temper the chocolate, I pour it on the mould and I spread it, then I carefully tap it on the counter. When the chocolate starts to set, with a knife or dough cutter, I cut off the edges, so I get a straight line.
After the chocolate table becomes solid, the modelling mould can be peeled off. In a small glass I mix some drops of alcohol and luster dust, which fits the pattern and the colour of the chocolate. I paint the patterns.
Like a haughty, proud mirage, the castle reached towards the sky in the ring of rugosa rose and holly bushes. As the sight unfolded in front of her eyes, Winny stopped in the thick of the forest and looked at it for a while. Towers with stone laces, rose windows, pilasters, almost grotesque carved ornaments like on a Gothic cathedral, and all of this appeared through the veil of densely falling snow, like a grandiose vision, the scene of a romance, the representation of man's creative power and hubris.
Winny clenched her fist; the Dragon ring reassuringly pulsated on her index finger. There was a reason why it brought her here, certainty smouldered inside, in the deep of her soul.
She pushed aside dry, skeleton-like branches, while she made her way among the trees. Occasionally she stopped to observe the new unfolding details of the approaching castle, then she waded forward through dry undergrowth sleeping under a blanket of snow.
Sullen, serious black wall ran around the castle, which was intersected by abandoned guard cabins and bastions. But on this protecting fortification, the broken gate gaped like a scab. Above, decorated wrought-iron arc, but the panels hung from the hinges floppily. Winny stopped. What happened here? Invaders, maybe a hostile king? But he would have destroyed the wall too! No, something else must be in the background.
She stepped into the courtyard. As if the castle had shaken, snow tufts dropped from the stone trinkets. Like a tiny spark of wakefulness in its forgotten dream, it reached out for Winny, touched that mysterious, unconscious corner, the dwelling place of instincts and intuition, it anchored there and drew her to itself.
Winny glanced around. A cultivated garden must have been there, this was clear from the symmetrical positioning of bushes and trees. And statues, statues scattered everywhere! The effigies of young, bending maidens, that of an old man whose beard was thickened by moss, and of a woman hurrying towards the castle, her hair untied from running; and the expressions and movements of all of them reflect desperate haste.
Winny swept the snow from the delicate features of a girl. As soon as her skin touched the rough, weather-bitten surface of the stone, strange thoughts formed in her mind.
How beautiful... How beautiful they are together, they were really made for each other. And he is so nice to her, they are constantly whispering, how can they talk about so many things? Who would have thought, when he arrived, that there will be such big love?
She tore her fingers from the stone maiden, and stared at her, frozen. Did she hear her thoughts?! She rushed to the woman with untied hair, and touched her hand.
'Dear miss, this is not going to be good. Are you sure that you can trust him?'
'Calm down, Nanna, I know everything about him, he tells me everything.'
'Even that yesterday afternoon he was lingering around Julie in the kitchen?'
Laughter.
'I sent him there for a glass of milk.'
'I still don't like him. The way he peers at girls...'
'Your only problem is that he is not a member of the nobility, that's why you don't trust him. But I see nobility in him, I know that he loves me.'
'I worry only about you, Melisende. After all, I was your nanny, your happiness is the most important for me. Listen to the old Nanna!'
'You know that I always valued your advices. I listened to you this time, but I will follow my heart. I cannot do otherwise, I love him and I know that we will be happy together.'
Winny investigated the woman's face. What strong magic it must have been, that turned these people into stone! It tied a knot on the thread of their lives, but the memories remained and now only those lived on among the heavy walls.
The attraction that caught her soul when she stepped through the gate, pulled her towards the castle. The massive oak gate was half open; snow, brought in by the wind, spread a carpet on the floor of the cold, deserted foyer. The glass chandelier gleamed dim; and in front of Winny, alluringly ran the marble staircase, leading to the first floor. She wasn't surprised when she discovered the statue of a comely, curly haired girl on the first floor. She stretched her hand towards her, hesitated, she was afraid of what she was about to hear. The Dragon ring tingled on her finger. She touched one of the locks of the statue. '...and he is funny, and we are so similar! He says that I inspire him and we weave a fairytale world together! I never thought that I would meet someone like him!' 'I am happy for your happiness, Melisende, but I cannot see that he was so committed to you.' 'But yes, who else would he share his tales with, if not with me, who understand them? He is the big one, I didn't believe that I would find him, but finally...' As if she'd burnt it, Winny tugged her hand. She shook her head. The closer she got to her destination, the more disturbing the whole thing became, and the stronger the urge grew. She ran up two more floors. She almost stumbled into the next statue. A tall, young man, honest eyes, perplexed expression on his face. Winny touched his hand without delay. 'Don't delude yourself anymore, Melisende. He doesn't love you, he never loved you.' 'But it started out as something incredible, where did I go wrong?!' 'No, it didn't. I think he does the same with everyone. Believe me, I know, occasionally we drank and talked together. You weren't the only one for him, not even in this palace...' 'What are you saying?...' tormenting silence. 'But the tales... he said he shared them only with me because they are so personal.' 'I am not sure about that either...' Her hand fell. She was looking at the man for a while, then turned away reluctantly. Nothing else left, she must find her. Her feet brought her away spontaneously in front of a row of rooms, up on the narrowing spiral staircase, into the room in the tower. Twilight greeted her behind closed shutters. And cold, what bone-chilling cold! As if winter deliberately moved in here. She was lying on the bed, turned to stone, her grey stone hair rested on the pillow in heavy locks; her right hand grabbed the robe on her chest desperately. Winny took a deep breath. She put her fingers on her wrist. '...I really respect you and love you, and we could rule together if...' 'Love is rubbish. I don't think I will stay with you any longer.' 'But... but why are you saying this?! I was waiting only for you and in the beginning everything was so wonderful! I don't understand how this happened... Why are you doing this to me?!' 'You put yourself in this situation. I didn't promise you anything and I'm sorry, I cannot meet your expectations. This is me and it saddens me that someone is not interested in me because of who I am, but because of the picture she created in her mind.' 'But you know that I accepted you the way you are! I only want things to be like in the beginning...' 'Are you still there?! Forget it, it was only a big mistake! I think it will be better if I leave immediately.' Winny opened the shutters, then sat on the side of the bed. She pulled off the Dragon ring and placed it on the girl's chest. 'I know that immense magic dwells in you... lend me a bit, melt her heart!' She closed her eyes. Under her palm, the ring warmed up, soon it glowed hot; like the light of the sun, Winny saw it under her eyelids. 'Reverse the curse!' she mumbled. In front of her mind's eyes, the girl's dress took a blue hue, her hair gleamed in soft brown. In the sunlight. Something warm touched her hand. 'Who are you?' Winny looked up. She pulled back the Dragon ring. 'My name is Winny. My magic ring brought me in your court.' Melisende sat up with rigid movements. 'I was sleeping for a long while.' 'Oh yes. And your whole court was sleeping too. Moreover, it seems that your whole realm.' She looked out the window. Outside the snow stopped falling, a sunbeam broke through the clouds. 'He left me. He misled me, deceived me, and left me.' Winny took her hand. 'Don't despair for a minute! He is just one among many. I don't doubt that soon you will find someone else, a better one. And if that consoles you, I reversed the curse. Now his heart is turning into stone.' 'He doesn't have a heart...' Winny laughed. 'That is highly possible. But now forget about him! Come on, life is waiting!'
Nemrég nálam kötött ki egy kis üveg Ballantine's whisky. Naná, hogy első dolgom volt csokiba tenni :D A whisky éppenséggel azon italok közé tartozik, amiket képtelen vagyok meginni, hiába gourmand-kodnak vele mások. Csokival kombinálva azonban meglehetősen jó :) (bár ez a pacalpörköltön és a tökfőzeléken kívül szinte minden ételfajtára igaz :D).
És hát ez volt 2019 első csokija :) Egyúttal elmondom azt is, hogy idén mit fogok tenni a teljesen felesleges és általam amúgy hülyeségnek tartott újévi fogadalmak helyett.
Ha az emberi életet filmnek fogjuk fel, személyiségétől, élethelyzetétől függően mindenki másféle szerepet tölt be benne. Van, aki főszereplő, más direktor, megint más csak statiszta. Én szeretem azt gondolni, hogy rendezője és főszereplője is vagyok az életemnek :) amikor nem így érzem, akkor gyorsan korrigálni kell. Méghozzá olyan élményekkel, amiket magamnak teremtek meg. Az imádott munkámmal, amiért igen sokat küzdöttem, utazásokkal, egy-egy koncerttel, baráti találkozókkal-beszélgetésekkel, a számbavehetetlenül sok hobbimmal... igazából mindegy is, mert általában minden napomat igyekszem úgy alakítani, hogy jól érezzem magam benne. És még ha véletlenül én nem is ütöttem nyélbe egyetlen kalandot sem saját magamnak, akkor az élet gondoskodik erről. Haha, valójában ez vicces és csodás is egyszerre. Szóval facebook-on láttam a következő ötletet, és egyből tudtam, hogy ez hozzám való, és igazi kiegészítője lesz ennek az évnek. Az ötlet pedig így hangzik: tegyél félre egy befőttes üveget, és minden héten írd fel egy cetlire, azon a héten mi volt a legjobb élmény, ami veled történt, tedd be az üvegbe, és zárd vissza. Szilveszterkor aztán nyisd ki, és olvasd vissza, milyen király éved volt! Ma (de akár holnap is :)) még elkezdhetitek.
Hozzávalók:
80 gr étcsoki
0,2 dl whisky
150 gr tejcsoki
2 csipet fahéj
2 csipet vanília
2 csipet ánizs
2 csipet szegfűbors
lüszterpor
Elkészítés:
Vízgőz felett megolvasztom az étcsokit. Elegyítem a whiskyvel, és hozzáadom a fűszereket ízlés szerint.
Temperálom a tejcsokit, elkészítem a bonbonok burkát. Miután megszilárdultak, megtöltöm őket a krémmel, a formát hűtőbe teszem. Egy órával később kiveszem, temperálom a maradék tejcsokit, és lezárom a bonbonokat. Néhány csepp tömény alkoholban elkeverek egy kis arany lüsztert, és átfestem a bonbonokat. Ha "antik" hatást akarsz elérni, elég egyszer, ha "tömény" aranyat szeretnél, akkor kétszer.
Some time ago a bottle of Ballantine's whisky ended up in my kitchen. Obviously the first thing was that I put it in chocolate :D To be frank, whisky belongs to those drinks that I just can't drink, however gourmands praise it. But combined with chocolate, it is pretty good :) (although this could be stated about almost every kinds of food, apart from tripe stew :D)
And this was the first chocolate of 2019 :) In addition, I'll tell you what I will do this year instead of useless new year's resolutions, which I consider stupid anyway.
If we perceive life as a movie, depending on their personality and life situation, everyone fills in different roles. There are people, who are protagonists, others are directors and again others are extras. I like to think that I am both the director and the main character of my life :) When I don't feel like this, then I must make corrections. Namely with experiences that I create for myself. With my beloved job, for which I struggled a lot, with travelling, a concert, meeting friends, with my countless hobbies... it doesn't really matter, because usually I try to enjoy every single day. And if by chance I failed to arrange an adventure for myself, then life takes care of that. Haha, this is funny and wonderful at the same time. So I saw the following idea on facebook and I immediately knew that it suits me and that it will be a great addition to this year. The idea is the following: put aside a jar and every week, write on a piece of paper, what was the best experience you had that week. Put it in the jar, then close it. At New Year's Eve, open the jar and read about what an amazing year you had! Today (but even tomorrow :)) you can still start it.
Ingredients:
80 gr dark chocolate
0,2 dl whisky
150 gr milk chocolate
2 pinches of cinnamon
2 pinches of vanilla
2 pinches of anise
2 pinches of allspice
luster dust
Recipe:
In bain-marie, I melt the dark chocolate. I combine it with the whisky and I add the spices.
I temper the milk chocolate, I prepare the bonbon shells. After they get solid, I fill them with the cream and I put the mould in the fridge. An hour later, I take it out, I temper the leftover milk chocolate and I seal the bonbons. In some drops of spirit, I mix a bit of golden luster dust and I paint the shell of the bonbons. If you want "antique" effect, once is enough, if the goal is "dense" gold, then paint them twice.
