January 6, 2019

whiskys-fűszeres // whisky-spices

Nemrég nálam kötött ki egy kis üveg Ballantine's whisky. Naná, hogy első dolgom volt csokiba tenni :D A whisky éppenséggel azon italok közé tartozik, amiket képtelen vagyok meginni, hiába gourmand-kodnak vele mások. Csokival kombinálva azonban meglehetősen jó :) (bár ez a pacalpörköltön és a tökfőzeléken kívül szinte minden ételfajtára igaz :D).


És hát ez volt 2019 első csokija :) Egyúttal elmondom azt is, hogy idén mit fogok tenni a teljesen felesleges és általam amúgy hülyeségnek tartott újévi fogadalmak helyett.
Ha az emberi életet filmnek fogjuk fel, személyiségétől, élethelyzetétől függően mindenki másféle szerepet tölt be benne. Van, aki főszereplő, más direktor, megint más csak statiszta. Én szeretem azt gondolni, hogy rendezője és főszereplője is vagyok az életemnek :) amikor nem így érzem, akkor gyorsan korrigálni kell. Méghozzá olyan élményekkel, amiket magamnak teremtek meg. Az imádott munkámmal, amiért igen sokat küzdöttem, utazásokkal, egy-egy koncerttel, baráti találkozókkal-beszélgetésekkel, a számbavehetetlenül sok hobbimmal... igazából mindegy is, mert általában minden napomat igyekszem úgy alakítani, hogy jól érezzem magam benne. És még ha véletlenül én nem is ütöttem nyélbe egyetlen kalandot sem saját magamnak, akkor az élet gondoskodik erről. Haha, valójában ez vicces és csodás is egyszerre. Szóval facebook-on láttam a következő ötletet, és egyből tudtam, hogy ez hozzám való, és igazi kiegészítője lesz ennek az évnek. Az ötlet pedig így hangzik: tegyél félre egy befőttes üveget, és minden héten írd fel egy cetlire, azon a héten mi volt a legjobb élmény, ami veled történt, tedd be az üvegbe, és zárd vissza. Szilveszterkor aztán nyisd ki, és olvasd vissza, milyen király éved volt! Ma (de akár holnap is :)) még elkezdhetitek.


Hozzávalók:
80 gr étcsoki
0,2 dl whisky
150 gr tejcsoki
2 csipet fahéj
2 csipet vanília
2 csipet ánizs
2 csipet szegfűbors
lüszterpor

Elkészítés:
Vízgőz felett megolvasztom az étcsokit. Elegyítem a whiskyvel, és hozzáadom a fűszereket ízlés szerint.
Temperálom a tejcsokit, elkészítem a bonbonok burkát. Miután megszilárdultak, megtöltöm őket a krémmel, a formát hűtőbe teszem. Egy órával később kiveszem, temperálom a maradék tejcsokit, és lezárom a bonbonokat. Néhány csepp tömény alkoholban elkeverek egy kis arany lüsztert, és átfestem a bonbonokat. Ha "antik" hatást akarsz elérni, elég egyszer, ha "tömény" aranyat szeretnél, akkor kétszer.


Some time ago a bottle of Ballantine's whisky ended up in my kitchen. Obviously the first thing was that I put it in chocolate :D To be frank, whisky belongs to those drinks that I just can't drink, however gourmands praise it. But combined with chocolate, it is pretty good :) (although this could be stated about almost every kinds of food, apart from tripe stew :D)
And this was the first chocolate of 2019 :) In addition, I'll tell you what I will do this year instead of useless new year's resolutions, which I consider stupid anyway.
If we perceive life as a movie, depending on their personality and life situation, everyone fills in different roles. There are people, who are protagonists, others are directors and again others are extras. I like to think that I am both the director and the main character of my life :) When I don't feel like this, then I must make corrections. Namely with experiences that I create for myself. With my beloved job, for which I struggled a lot, with travelling, a concert, meeting friends, with my countless hobbies... it doesn't really matter, because usually I try to enjoy every single day. And if by chance I failed to arrange an adventure for myself, then life takes care of that. Haha, this is funny and wonderful at the same time. So I saw the following idea on facebook and I immediately knew that it suits me and that it will be a great addition to this year. The idea is the following: put aside a jar and every week, write on a piece of paper, what was the best experience you had that week. Put it in the jar, then close it. At New Year's Eve, open the jar and read about what an amazing year you had! Today (but even tomorrow :)) you can still start it.


Ingredients:
80 gr dark chocolate
0,2 dl whisky
150 gr milk chocolate
2 pinches of cinnamon
2 pinches of vanilla
2 pinches of anise
2 pinches of allspice
luster dust

Recipe:
In bain-marie, I melt the dark chocolate. I combine it with the whisky and I add the spices.
I temper the milk chocolate, I prepare the bonbon shells. After they get solid, I fill them with the cream and I put the mould in the fridge. An hour later, I take it out, I temper the leftover milk chocolate and I seal the bonbons. In some drops of spirit, I mix a bit of golden luster dust and I paint the shell of the bonbons. If you want "antique" effect, once is enough, if the goal is "dense" gold, then paint them twice.

No comments: