advent II

Ezúttal karamellvariációk készültek: alapból öt adag sima karamellás csoki volt a leadott rendelés, de úgy döntöttem, hogy az unalmas; kicsi megbolondítom. Így lett sós karamellás, málna balzsamecet-karamellás, kávés-karamellás és fehércsokis-karamellás. 

Hozzávalók:
250 gr cukor
200 ml tejszín
40 gr vaj
40 gr méz
50 gr fehércsoki
10 ml málna balzsamecet
só
fél kiskanál instant kávé
400 gr tejcsoki
ételfesték

Elkészítés:
Felmelegítem és megolvasztom a cukrot, mígy szép, sötétarany szímű karamellt kapok. Ekkor beleadagolom a mézet és a vajat, majd kis részletekben hozzáadom a tejszínt. A kész karamellszószt négyfelé porciózom. Az első adagba két csipet sót teszek. A másodikba fél kiskanál instant kávét, és alaposan elkeverem, hogy feloldódjon. A harmadik adaghoz hozzákeverem a fehércsokit. Végül, miután kissé hűlt, a negyedik adagba beleöntöm a balzsamecetet.
Két adag bonbont készítek. Az egyik adagot fröcsköléssel díszítem: fehér és arany festéket használtam ehhez, hogy a hóesést imitálja. Néhány bonbon "hátterét" sötétkékre festem. A második adagnál vörös, arany és fenyőzöld csíkokat húztam a bonbonforma mélyedéseibe.
Temperálom a tejcsokit, elkészítem a burkokat. Megtöltöm őket a különböző karamellkrémekkel, és hűtőbe teszem a formát. Végül temperált tejcsokival zárom le a bonbonokat.

Sűrűn göndörödött a köd, egy-egy vaskosabb szürke gomoly mögül a nap sápadt pénzérmeként bukkant elő, csak hogy ismét eltűnjön a füstként bodorodó fellegek között.
Pika nesztelenül suhant, mintha csak a köd a zajokat is elnyomta volna körülötte. Nyomában Tarin úszott, kicsivel magasabban, nehogy fennakadjon az antennákban vagy kéményekben. Hunyorogva pásztázta a várost, és amikor a szarka éles kanyart vett jobbra, épp akkor vette észre ő is a sárgás ragyogást odalent. Követte társát – egy tágas, vasráccsal szegett erkélyre érkeztek. A levél az ablaküvegnek támasztva állt, címzésében arany betűkkel világított a Mikulás neve. Tarin elővette a kulcsát, kinyitotta az ablakot. Gondosan hajtogatott, gyöngybetűkkel írt levél került a kezébe. Elrakta a kabátja belső zsebébe, majd elrugaszkodott.
Tovább fürkészték a várost. A városközpontban hat- és nyolcemeletes házak sorakoztak, akár a sorba állított dominók. Itt is – ott is felfénylett egy-egy ablak; a Mikulásnak szóló levelek átvilágítottak a sűrű ködön. Pika véletlenszerű sorrendben vezette Tarint az ablakokhoz, ő pedig szorgalmasan gyűjtögette a leveleket kabátja zsebébe.
Épp nyitotta volna a következő, ötödik emeleti ablakot, amikor egy arc jelent meg odabent. Tarin és a kislány is lefagyott; a gyermek tátott szájjal, kitágult szemekkel bámulta az odakint lebegő leányt, ő pedig hirtelen azt sem tudta, hová kapjon. Rövidke pályafutása alatt még sohasem bukott le, bár hallotta a többieket arról beszélni, hogy ez az igazi „beavatás”.
– Csak semmi pánik – hallotta maga mögött a szarka hangját. – Nyisd ki az ablakot!
Tarin előhúzta a kulcsát, óvatos, lassú mozdulatokkal közeledett az ablak felé, és kioldotta a zárat. A kislány szeme – ha lehetséges – még jobban kitágult. Elhátrált az ablaktól, de tekintetét nem vette le Tarinról.
Pika az ablakpárkányra röppent. – Vedd elő a varázsport! Ha egy csipetnyit ráfújsz, azt fogja hinni, hogy álmodott.
A lány elővette zsebéből a dobozkát, felcsippentett egy csipetnyit az aranyszín porból, majd óvatosan kitárta az ablakot.
– Te ki vagy? – kérdezte a gyermek.
Tarin keze elakadt félúton, ahogy a nagy szemekbe nézett.
– Tarin vagyok. Gyakorló hótündér. Én viszem el a leveledet a Mikulásnak – bökött a borítékra.
– Mit művelsz?! – sziszegte a szarka. – Ne beszélgess vele!
A kislány közelebb lépett. – Tényleg?! Létezik a Mikulás? – kérdezte bizalmas hangon. – Az oviban azt mondták, hogy nincs is…
– Ha hótündér léteznek és itt röpködnek a házak között, akkor miért ne létezne a Mikulás? – mutatott rá Tarin.
– De te hogy tudsz repülni?
– Így születtem. A tündérek mind tudnak repülni.
– Azta! – a kislány már ott állt az ablakpárkánynál. – Ott él az északi sarkon?
– Igen. És vannak manói. És az összes levelet elolvassa. Remélem, csak szép dolgokat írtál!
A gyermek buzgón bólogatott, Tarin kezébe adta a borítékot, aki eltette.
– Azonnal hagyd abba, és szórd rá a varázsport! – zsörtölődött a szarka.
– Ez a madarad? – hajolt ki az ablakon immár széles mosollyal a kislány.
– Pika a társam. Segít megkeresni a leveleket.
– Tarin!! – hördült föl a szarka.
– Továbbá figyel év közben, hogy jók-e a gyerekek – emelte fel a mutatóujját Tarin. – Ő a Mikulás szeme – mielőtt Pika szólhatott volna, folytatta: – Ha felébredsz majd, ez az egész álomnak fog tűnni. Ez majd emlékeztet arra, hogy mégsem csak az volt – benyúlt a másik zsebébe, előhúzott egy aranyozott mézeskalácsot, olyat, amilyet útközben szokott rágcsálni. Berakta az ablakpárkányra, és gyors mozdulattal a gyermek felé fújta a még mindig a kezében tartott varázsport. Megrebbentek a kisleány szemhéjai, szó nélkül megfordult, az ágyához ment és lefeküdt. Tarin bezárta az ablakot.
– Ez most mire volt jó?! – vonta kérdőre a szarka.
– Azt akarom, hogy tudja az igazat.
– De hát…
– Változni fog bármi attól, hogy egyetlen gyermek tudja?! Elvárjuk, hogy higgyenek bennünk, mégis mindent a legnagyobb titokban csinálunk. Hogyan kérhetjük akkor számon, hogy egyre több gyermek veszti el a hitét?
Tarin megfordult, tovább repült a következő fénylő ablakhoz. Pika szótlanul követte. Az ablakpárkányon aranyosan ragyogott az ott hagyott mézeskalács.

This time I made a variety of caramel bonbons: I got an order for five portions of caramel chocolates but I decided that it would be too boring so I'll come up with something. Thus, I made salty caramel, raspberry balsamic vinegar-caramel, coffee-caramel and white chocolate-caramel bonbons.

Ingredients:
250 gr sugar
200 ml cream
40 gr butter
40 gr honey
50 gr white chocolate
10 ml raspberry balsamic vinegar
sale
half spoonful of instant coffee
400 gr milk chocolate
food paint

Recipe:
I warm up and melt the sugar until I get a nice, amber caramel. Then I add the honey and butter, and the cream too in small portions. I divide the caramel cream into four portions. I put two pinches of salt into the first one. I add a small amount of instant coffee into the second one and stir it well until it dissolves. I prepare the third portion with the white chocolate. Finally, after it cools a bit, I pour the balsamic vinegar into the fourth portion.
I prepare two portions of bonbons. I decorate the first batch by sprinkling white and gold paint into the cavities. I paint the "background" of some of the bonbons with dark blue. For the second batch, I paint streaks of red, gold and pine green into the cavities.
I temper the milk chocolate and I prepare the shells. I fill them with the caramel creams, then I place the mold into the fridge. Finally, I seal the bonbons with tempered milk chocolate.

The sun appeared as a pale coin between the thick grey curls of the fog, only to disappear again a moment later. Pika glided noiselessly as if the fog had swallowed up sounds too. In his wake, Tarin was flying a bit higher in order to avoid antennas and chimneys. She scanned the town squinting and when the magpie took a right turn, she also noticed the yellow glow down below. She followed her companion - they arrived on a spacious balcony. The letter stood on the window sill, in the address Santa's name was sparkling with golden letters. Tarin took her key and opened the window. She found a carefully folded, beautifully calligraphed letter which she put into her inner pocket, then she took off.
They searched through the town. In the center, six and eight-story buildings lined up just like domino tiles. Here and there, certain windows glowed up; letters written for Santa Claus gleamed through the thick fog. Pika led Tarin to these windows in a random order; and she collected all letters into her pocket.
She was about to open the next window on the fifth floor when a face showed up inside. Both Tarin and the little girl froze: the child was staring at the floating lady outside while the latter did not even know how to proceed. During her short career, she had never been caught although she had heard the others say that this is the real "initiation".
"Do not panic," she heard the magpie's voice from behind. "Open the window!"
Tarin took out her key and approached the window with careful, slow movements; then she unlocked the latch. If possible, the little girl's eyes widened even more. She backed away but she didn't take her eyes off Tarin.
Pika laded on the window sill. "Take your magic powder! If you blow a pinch of it on her, she will believe that she had dreamt this."
The girl took a small boy from her pocket and took a pinch of the golden powder inside, then she carefully opened the window.
"Who are you?" asked the child.
Tarin's hand stopped mid-movement as she looked into her big eyes.
"My name is Tarin. I'm a snow fairy in training. I take your letter to Santa Claus," she pointed at the envelope.
"What are you doing?!" hissed the magpie. "Don't talk to her!"
The little girl stepped closer. "Really?! Does Santa really exist?" she asked in a confidential voice. "They said in the kindergarten that he's not real..."
"If snow fairies exist and they fly around among the houses, then why wouldn't Santa exist?" pointed out Tarin.
"How can you fly?"
"I was born this way. All fairies can fly."
"Wow!" the little girl was standing at the window. "Does he live in the North Pole?"
"Yes. And he has elves. And he reads all letters. I hope you wrote only nice things!"
The child nodded and placed the envelope into Tarin's hand, who put it away.
"Stop it immediately and sprinkle the magic powder on her!" griped the magpie.
"Is this your bird?" leaned out the window the little girl with a wide smile.
"Pika is my companion. He helps find the letters."
"Tarin!!" exclaimed the magpie.
"He also observes the children during the year," lifted her index finger Tarin. "He is Santa's eye." Before Pika could say anything, she went on: "When you wake up, all this will seem like a dream. This will remind you that it wasn't," she reached into her other pocket and took out a gilded gingerbread just like the ones she usually ate during traveling. She placed it inside on the window sill, then quickly blew the magic powder onto the child. The little girl's eyelids fluttered, she turned around without a word, went to her bed and lay down. Tarin locked the window.
"What was this good for?!" questioned her the magpie.
"I want her to know the truth."
"But..."
"Will anything change if one child knows it?! We expect them to believe in us, still we do everything in utter secret. Why are we surprised then, that more and more children lose their faith?"
Tarin turned around and she flew to the next glowing window. Pika followed her silently. The gingerbread left on the window sill was shining softly.

mandulakrém // almond cream

Első alkalom, hogy fekete festéssel kísérletezek. Eddig mindig úgy gondoltam, hogy az étcsoki elég jó sötét alapnak, de be kellett látnom, hogy ez nem igaz. A fekete még annál is feketébb, iszonyú elegáns és iszonyú jól néz ki, szerelem. Ráadásul minél sötétebb az alap, annál jobban látszik, hogy szépen fénylik a bonbon. Tölteléknek egy szerepjáték estére vett, végül el nem fogyasztott zacskó mandulát választottam, mert a mandula yummy és karamellizált formában még annál is finomabb!!

Hozzávalók:
150 gr sós, pirított mandula
75 gr cukor
pisztáciaolaj
250 gr étcsoki
ételfesték

Elkészítés:
A cukrot kimérem és egy serpenyőbe öntöm. Addig melegítem, míg szép, aranybarna karamellt kapok. Mivel a mandula már pirítva volt, csak ekkor öntöttem hozzá. (Ha nincs megpirítva, akkor előbb azt is el kell végezni, sima, olaj nélküli serpenyőben) Összeforgatom a mandulát a karamellával, majd amikor mindenhol bevonta a mandulaszemeket, szilikonlapra öntöm őket, és szétterítem. Megvárom, míg kihűl a mandula, ekkor aprítógépbe teszem, hozzáöntök néhány kiskanálnyi pisztáciaolajat, és addig aprítom, amíg krémes állagú lesz.
A bonbonformába fehér, majd rózsaszín festékkel fröcskölök. Ezután fekete festékkel kifestem a mélyedéseket. Temperálom az étcsokit, elkészítem a bonbonok burkát. Megtöltöm őket a mandulás krémmel, és néhány órára hűtőbe teszem a formát. Végül temperálom a maradék étcsokit, és lezárom a bonbonokat.

This is the first occasion that I painted black bonbons. I always though that dark chocolate is dark enough as a background - I officially take that back :D Black is even more black, terribly elegant and looks terribly good, it's love at first sight. Moreover, the darker the basis is, the more the shine can be seen. As filling, I prepared a sack of almonds (originally bought for a RPG evening) because almonds are yummy and they are even yummier if they are caramelized!!

Ingredients:
150 gr salty, roasted almonds
75 gr sugar
pistachio oil
250 gr dark chocolate
food paint

Recipe:
I pour the sugar in a pan and warm it until I get nice, golden brown caramel. Since my almonds had already been roasted, I left this step out and poured them in the caramel only when that was ready (if your almonds are not roasted, you have to do that too, in a pan without oil) I combine the almond and the caramel until the latter coats the almonds, then I pour them on a silicone sheet and spread them. I wait until the almonds cool down, then I put them in a food processor together with some pistachio oil, and grind them until I get a smooth cream.
I sprinkle the bonbon mold with white then pink food paint. Then I paint the cavities with black. I temper the dark chocolate, I prepare the bonbon shells. I fill them with the almond filling and place the mold in the fridge for some hours. Finally, I temper the leftover dark chocolate and I cap the bonbons.

Advent I

Aki azt hitte, hogy idén nem írtam karácsonyi mesét, az nagyot tévedett! Csak kissé kések a publikálással, egyébirányú elfoglaltságaim, továbbá utazgatás miatt (hja, akinek adventkor kell látnia Londont...). Szóval itt az első adag karácsonyi csoda: grillázsos kosárkák, és a mese első fejezete :)

Hozzávalók:

100 gr tejcsoki

200 gr étcsoki

50 ml tejszín

két kiskanál vaj

grillázs (130 gr magkeverék, 350 gr cukor)

Elkészítés:

Először elkészítem a grillázst: a magvakat (mandulát, kesudiót és földimogyorót) durvára darálom. A cukrot serpenyőbe teszem és felolvasztom. Amikor az utolsó darabka is megolvadt és a karamell szép borostyánszínű lett, belekeverem a magvakat, és az egészet egy szilikon sütőlapra öntöm. Elterítem a grillázst, hagyom kihűlni. Végül kisebb darabokra töröm, és néhány darabot mozsárban apróra zúzok.

Felolvasztok 100 gr tejcsokit, hozzákeverem a vajat és a tejszínt. Az így kapott ganache-ba ízlés szerinti adagot teszek az összetört grillázsból.

Megolvasztom és temperálom az étcsokit, kiöntöm a bonbonformát. Hagyom megszilárdulni a kosárkákat, majd óvatosan kiveszem őket a formából. Lefestem őket bronzszínű lüszterporral. Egy-egy kiskanálnyi grillázsos csokikrémet töltök beléjük, majd grillázsdarabokkal és szórócukorral díszítem őket.

A Mikulás északi-sarki palotájában élő manók legapróbbikát Eriknek hívták. Csodálkozó, kék szeme volt és fürtös szőke szöszhaja, fitos kis orra, és folyton ott lábatlankodott, ahol épp nem kellett volna neki. Ám mivel annyira pici volt, a többiek, akik egész évben a karácsonyi ajándékokat készítették szorgalmasan, gyakran észre sem vették őt, csak amikor rossz fát tett a tűzre.
Karácsony előtt négy héttel a manócska körbejárta az ajándékgyárat. Beszaladt a fafaragó manók műhelyébe, ahol míves fafigurák, kisautók, karácsonyfadíszek készültek, míg több manó festette a mintát az elkészült darabokra. Ám ekkor megkordult a gyomra, úgyhogy inkább a konyha felé vette az irányzékot.
Útközben belesett a rongybabakészítő manókhoz, ahol néhányan megállás nélkül varrták a babatesteket, mások puha vattával töltötték őket, megint mások pedig babaruhákat öltögettek. A vatta épp olyan bolyhos volt, mint egy habcsók, hmmm, a manócska már jó előre megnyalta a szája szélét.
Ezután elhaladt a Mikulás irodája előtt is. A jó öreg nagyszakállú íróasztalán halomban álltak a gyerekek levelei, amikre egymás után írta a választ, míg mézeskalácsot majszolt. Ezután a roller- és biciklikészítő manók műhelye következett, ahol nagy csilingelés fogadta Erik manót: egy ötvösmester épp akkor próbálta végig a csengettyűket, amiket aztán egy társa fölszerelt a kerékpárok kormányára.
Végül a manócska elérkezett kedvenc helyére, a konyhába. Már a gyönyörűséges illatoktól elhomályosult a látása. Gyömbér, szegfűszeg, fahéj, narancs! És persze csokoládé! Itt készült az összes karácsonyi finomság, amit csak el lehet képzelni: habcsók, szaloncukor, püspökkenyér, ánizsos süti. Besurrant az egyik forró sütő mellett, és leült az asztal alá, amin két kötényes manó épp mézeskalács tésztából szaggatta a figurákat. Erik manó felnyúlt, épp elérte a tálkát, amiben a mázt keverték ki. Belenyalt, elégedetten cuppogott. Óvatosan visszarakta a tálkát, tovább tapogatózott. Lecsippentett egy darabot a tészta csücskéből, elrágcsálta. Már épp az üvegtálkában hűlni hagyott ánizsos kekszből csent volna, amikor ráripakodtak: – Hát te mit keresel itt?!
Az anyukája volt, aki a kész csokimikulásokkal érkezett a konyhába. Erik manó összerezzent, elejtette az ánizsos kekszet.
– Semmit, mama!
– Miért nem mész és segítesz virgácsokat kötni, az még a legapróbb manó számára is gyerekjáték. Nemsokára itt a karácsony, most minden segítő kéz elkél.
– Nagyon muszáj?
– Igen, nem ártana, ha segítenél. Na sipirc!
– Megyek már – kiáltotta a manócska, és már szaporázta is kifelé.
A délutánt aranyfüsttel bevont gallyak és piros krepp papírszalagok között töltötte. Hanem ott sem sokáig ücsörgött: nem telt bele sok idő, és fájdalmasan mordult egyet a pocakja. Szegény Erik manó rosszul lett a nyers tojástól!
A mamája azonnal ágyba dugta, forró teát és vajas pirítóst vitt neki a konyhából. Elücsörgött mellette, míg elmondta a kedvenc meséjét, de aztán felállt.
– Most mennem kell, mert úgy néz ki, a havasi pockok megint beszöktek a kamrába, és valahogy meg kéne szabadulnunk tőlük, mielőtt mindent összerágnak! – sopánkodott.
– Miért nem rakod ki nekik a mázat?! Ha nekik is megfájdul a pocakjuk, többé nem fogják elcsenni a tartalék ételeket.
A manó asszonyság eltöprengett ezen az ötleten. Még akkor is morfondírozott, amikor kiment az ajtón.
Másnapra Erik manó meggyógyult, és első útja természetesen a konyhába vezetett. Legnagyobb megdöbbenésére a szakács- és kuktamanók között apró fehér jószágok szorgoskodtak: pockok díszítették a fatörzs tortát, ők festették ki a csokimikulásokat, ők nyomták a fehér mázat a mézeskalácsra. Apró mancsaikkal még sokkal ügyesebben és precízebben végezték el az utolsó simításokat a süteményeken, mint a manók.
– Hát itt meg mi történt? – érdeklődött Erik.
Nagy tálca csokimikulással érkező édesanyja felelt: – Tegnap este kiraktuk nekik a mázat. Szerencsétlenek a földön gurultak ide-oda, míg meg nem ígérték, hogy segítenek. Cserébe minden nap kapni fognak rendes élelmet, és nem kell többé csenniük.

Those who believed that I didn't write a Christmas tale this year, are sorely mistaken! I am a little bit late with publishing it due to other activities (well, yes, if you have to see London at advent...). So here is the first batch of Christmas wonder: brittle cups and the first part of the tale :)

Ingredients:
100 gr milk chocolate
200 gr dark chocolate
50 ml cream
two small spoons of butter
brittle (130 gr nuts, 350 gr sugar)

Recipe:
First, I prepare the brittle: I slightly grind the nuts (almond, cashew and peanuts), just to get bigger pieces but not crumbs. I pour the sugar in a pan and melt it. When the caramel gets a nice amber hue, I add the nuts, stir it and pour the mass on a silicone sheet. I spread it and leave it to cool down. Then I break it into smaller pieces and in a mortar, I crush a couple of the pieces.
I melt 100 gr milk chocolate; I add the butter and the cream. I combine the ganache with a portion of the crushed brittle.
I melt and temper the dark chocolate; I prepare the bonbon shells. I leave the cups until they get solid, then I take them out of the mold. I paint them with bronze luster dust. I fill them with the brittle ganache, then I decorate them with brittle pieces and candy.

The tiniest elf in Santa's palace at the North Pole was called Erik. He had wondering blue eyes, curly, blond fluffy hair, a snub nose and he was constantly under other's feet. However, since he was so tiny, the others, who were preparing Christmas gifts the whole year around, often didn't even notice him, only when he made some mischief.
Four weeks before Christmas, the elf went around the gift factory. He ran into the woodcarvers' workshop where beautiful wooden figurines, toy cars and tree ornaments were made, while some of the elves painted the prepared pieces. Then his stomach rumbled - so he headed for the kitchen.
On his way he peeped into the room of the ragdoll-makers where elves were continually sewing together the bodies of the dolls, others stitched doll clothes. The cotton filling was just as fluffy as a meringue, hmmm, the little elf licked his lips in advance.
Then he passed by Santa's office. Letters were piling up on the desk of good old Santa, and he was writing replies one after the other while he nibbled on a gingerbread. The next workshop was that of scooter and bicycle makers where Erik heard loud jingling: a smith elf was trying out the bells, which another elf then fixed on the handlebars of the bikes.
Finally the tiny elf arrived to his favorite place: the kitchen. His mouth watered from the delightful scents. Ginger, clove, cinnamon, orange! And of course chocolate! All the Christmas treats that you can imagine were cooked there: meringue, candies, barmbrack, anise cookies. He scurried inside next to one of the hot ovens and sat down under the table on which two elves with aprons were cutting out shapes from gingerbread dough. Erik reached up and took the bowl in which the icing was prepared. He tasted it and smacked his lips. He put the bowl back carefully and poked about. He plucked off the corner of the dough, he ate it. He was about to steal from the anise cookies which were left to cool in a glass bowl when someone exclaimed: – What are you doing here?!
It was his mom who entered the kitchen with a bunch of chocolate Santas. Erik startled and dropped the anise cookie.
– Nothing, mommy!
– Why don't you go and help make Christmas crackers, even the tiniest elf can wrap them. Christmas will come soon, we need all the help we can get.
– Do I have to?
– Yes, you should help us. Now go!

– I'm leaving! – cried the little elf and he hurried out.

He spent the afternoon among sweet wrappers. However, he did not sit there for too long: soon his belly growled painfully. Poor Erik got sick because of the raw egg!
His mom tucked him in bed immediately and brought him hot tea and toast from the kitchen. She was sitting at his bedside until she told his favorite tale but then she stood up.

– I must go now because it seems that the lemmings sneaked into the pantry again and we must get rid of them before they chew up everything! – she moaned.

– Why don't you put the icing out for them?! If their bellies will ache, they won't steal food anymore.

The elf mom contemplated this idea. She was still thinking when she went out of the room.

Erik got better the next day and his first journey led to the kitchen. To his surprise, among the cook elves, tiny brown-white creatures were working: the lemmings decorated the tree stump cakes, they painted the chocolate Santas and they put the white icing on the gingerbread. With their tiny paws, they were even more agile and skillful than the elves when it came to small details.

– What's going on here? – asked Erik.

His mom, who came in with a tray of chocolate Santas, answered: – Yesterday we put the icing in the pantry. The poor things were rolling on the floor until they promised to help us. In exchange they will get proper food every day and they won't have to steal anymore.

cselló / cello

Olyan rég vettem utoljára csokiformát, hogy nem is emlékszem :( Ez persze nem a szándék hiányának tudható be, hanem egyszerűen a baba és az élet mellett nem volt alkalmam, időm, néha pénzem sem. Na de most! A minap nagy elánnal elmentem tonkababot venni, hogy végre kipróbáljam, mire egy kisebb vagyont hagytam ott az Ázsia bt-ben. Sunyin nekiálltak ugyanis műanyag csokiformákat árulni, és kénytelen voltam venni egyet. 
Tudni kell, hogy a családunkban mindenki zenél: a nővérem a szlovén állami operában csellózik, a húgom pedig meghívásos alapon különböző helyeken és alkalmakkor hegedül. Én meg hobbiból csellóztam elég sokáig (elő is kéne szednem, meg egy kis állagjavítás sem ártana a hangszernek...). Egyszóval nálunk a zene szerencsére mindennapos jelenség volt, és ma sem telik el nap anélkül, hogy ne hallgatnék valamit, legyen az könnyű- vagy komolyzene, ameddig hangszerek szólnak benne, nagyjából minden jöhet. Ezek után talán nem meglepő, hogy ezt a formát muszáj volt hazahoznom :D
Elsőre egy antik cselló készült étcsokiból. A leírás és képek alatt található néhány csellós kedvencem (közte egy videó, amin én is játszom) :)

A formában sajnos a húrok valamiért homorúak, ahelyett, hogy domborúak lennének, ami kicsit furcsa nekem... A húrokat fehér és ezüst keverékével festem meg, a felesleget fogpiszkálóval szedem le a szélükről. A fogólap, az f-lyuk és a hangolók fekete és sötétszürke keverékéből készültek. Végül a cselló testét és a csigát előbb arannyal festettem le. Amikor ez megszáradt, egy keményebb sörtés ecsettel hosszában végigkarcolom a festéket, hogy kialakítsam a fa mintázatát. Ezután festem meg a test felületének belső felét narancs és bronz keverékével.
Ezután a formát kiöntöm temperált étcsokival, hűtőbe teszem, és megvárom, míg megszilárdul.

***

I haven't bought chocolate forms for such a long time that I can't even remember the last time :( It's not because I didn't want to, but because besides the baby and life, I didn't have the opportunity, time and sometimes money. But now! The other day I enthusiastically went to buy tonka beans to finally try them and suddenly I left a whole fortune at the shop. Because they started to sell chocolate molds and I had to buy one.
You have to know that in my family everyone plays music: my older sister plays the cello in the Slovene national opera; my younger sister plays the violin whenever and wherever she's invited. I used to play the cello for a long while as a hobby (I should restart it and the instrument also needs some renovation...). To conclude, fortunately music was present in our everyday life and even today no day passes by without listening to music, be it pop or classical, as long as there are instruments in it, I can listen to everything. After this, it is probably not surprising that I had to take this mold home :D
First, I created an antique cello made of dark chocolate. Below the description and the photos, you'll find some of my favorite cello music (among them one video in which I play) :)

In the mold, for some reason the strings are concave instead of convex, which is a bit weird for me... I painted them with a mixture of white and silver; whatever overflowed, I scratch it off with a toothpick. The fingerboard, the F holes and the tuning pegs were painted with black and dark grey. Finally, I painted the body and the scroll first with gold. When it got dry, I scratched the paint lengthwise with a harder brush in order to achieve the pattern of the wood. Then I paint the inner parts of the body with the mixture of orange and bronze.
I pour tempered dark chocolate in the mold, I place it in the fridge and wait until it gets solid.

eper-vanília // strawberry-vanilla

Ingredients:
120 ml milk
2 egg yolks
half a vanilla pod
150 gr white chocolate
2 gelatin leaves
150 gr heavy cream
250 gr strawberry
one small spoon of honey
lemon juice
200 gr milk chocolate
food paint

Recipe:
First, I prepare a vanilla-white chocolate mousse. I soak the gelatin leaves in cold water. I pour the milk in a pot, add the egg yolks and the seeds from half a vanilla pod. I warm them up (no boiling!) while stirring constantly. When it gets dense and creamy, I take the gelatin leaves, squeeze them and add them to the cream. I also pour 150 gr melted white chocolate in the mixture and stir them until the gelatin dissolves. I leave the cream to cool to room temperature.
I whisk the heavy cream and I carefully mix the whipped cream and the vanilla-white chocolate cream. I put the bowl in the fridge for a couple of hours until I get a smooth, cold mousse.
I wash and clean the strawberries, then blend them. I press the juice through a sieve in order to get rid of the seeds. I add a spoonful of honey and a couple of drops of lemon juice, then I start to boil the strawberry juice. I leave it to simmer for about half an hour while often stirring, until it gets thicker. 
Now comes the chocolate shell: I stick masking tape in the cavities of the mold in a way that it covers approximately 1/3. With a piece of sponge, I paint red stripes in the cavities, then peel off the masking tape. I paint the cavities with the mixture of white edible paint and gold luster dust. I temper the milk chocolate and I prepare the bonbon shells. When they set, I pour a couple of drops of strawberry puree in the bottom, and cover it with the chocolate mousse. Then I temper the leftover milk chocolate and I seal the bonbons.

Hozzávalók:
120 ml tej
2 tojássárgája
fél vaníliarúd
150 gr fehércsoki
2 zselatinlap
150 gr tejszín
200 gr tejcsoki
250 gr eper
egy kiskanál méz
citromlé
ételfesték

Elkészítés:
Először készítek egy fehércsoki-vanília mousse-t. A zselatinlapokat hideg vízbe áztatom. A tejet kimérem egy lábasba, hozzáadom a tojássárgájákat és a vaníliarúdból kikapart magokat. Állandó keverés mellett felmelegítem őket (nem szabad forralni!). Amikor kezd sűrűsödni, kifacsarom a zselatinlapokat és belekeverem. Hozzáöntök 150 gr olvasztott fehércsokit is, és addig keverem a krémet, amíg a zselatin felolvad. Hagyom, hogy szobahőmérsékletűre hűljön.
Felverem a tejszínhabot és összeforgatom a vaníliás-fehércsokis krémmel. A fazekat néhány órára hűtőbe teszem, míg sima, hideg mousse-t kapok.
Megmosom és megtisztítom az epreket, majd leturmixolom őket. A lét átpasszírozom szitán, hogy megszabaduljak a magoktól. Belekeverek egy kanál mézet és néhány csepp citromlét, ezután felforralom az eperlét. Gyakori kevergetés mellett kislángon hagyom forrni kb fél óráig, míg besűrűsödik.
Most következik a csokiburok: maszkoló ragasztócsíkot ragasztok a bonbonforma mélyedéseibe úgy, hogy kb. 1/3-ot takarjon. Egy szivacsdarabbal vörös csíkot festek a mélyedésekbe, aztán lehúzom a ragasztócsíkot. A mélyedéseket fehér ételfesték és arany lüszter keverékével festem ki. Temperálom a tejcsokit, elkészítem a burkokat. Miután megszilárdultak, néhány csepp eperpürét cseppentek a héjak aljába, ezeket pedig befedem a csokimousse-szal. Ezután temperálom a maradék tejcsokit, és lezárom a bonbonokat.

Advent IV

Hajaj, már a negyedik advent vasárnapnál tartunk! Minden év elején megállapítom, hogy most egy egész év áll előttünk - és mindig tudom, hogy milyen gyorsan el is fog telni. Most is pont így volt, és bár az év háromnegyedét félig vagy teljesen lezárva töltöttük a korona miatt, azért így is izgalmas és eseménydús volt. Mily szerencse, hogy létezik az internet, és a technológia segítségével az ember akkor is tudja tartani a kapcsolatot másokkal, amikor épp utazni nem lehet! Ez segített a disszertációm megvédésében, számtalan munkában és néha a családdal való kapcsolattartásban is. De azért remélem jövőre már nem leszünk ennyire röghöz kötöttek... Most viszont nincs más hátra, mint készülni a karácsonyra, és élvezni a hátramaradt néhány napot, amiket végre szeretteink körében tölthetünk 💖

Hozzávalók:
200 gr étcsoki
két narancs leve
agaragar
100 gr pisztácia
20 gr porcukor
2 kiskanál pisztáciaolaj

Elkészítés:
Temperálom az étcsokit, kiöntöm a bonbonformát. Kifacsarom a narancsokat, és amikor a csoki már megszilárdult, a narancslét felforralom egy teáskanálnyi agaragarral. Hűtés közben kevergetem a lét, míg szobahőmérsékletű nem lesz, ekkor félig megtöltöm a csokicsészéket, majd a hűtőbe teszem a formát.
A pisztáciát megtisztítom, aprítógépbe teszem a porcukorral és a pisztáciaolajjal együtt. Addig darálom, amíg krémes állagú pasztát nem kapok. A pasztából a csokicsészékbe adagolok úgy, hogy teljesen befedje a narancszselét.
Levágok egy megfelelő nagyságú darabot a transzferfóliából. Temperálom a maradék étcsokit, a bonbonokra öntöm. Ráillesztem a fóliát, majd egyszer lehúzom a spaklival, úgy, hogy a fóliát közben a helyére szorítom.

Hosszan-hosszan húzódott a tó a téli nap bágyadt fényében csillogva, akár egy nemes hajadon ódon tükréből elveszett darab. Dombok-hegyek alkották míves keretét, a kopár tájban szétszóródott gyöngyszemeknek tűntek a meszelt falú házikókból álló falvak, kisvárosok.
A Szél szabadon száguldozott a magas égben, összekavarva, elszédítve a hópelyheket.
- Tulajdonképpen hová tartunk? – kérdezte Hópehely Hanna, míg ide-oda pörgött egy alacsonyan szálló, tépett hasú szürke felhő és fentebb sikló, hófehér társa között.
- Valahová, ahol örülni fognak neked – susogta a Szél.
A cakkos tópartból, a víztükörből kivált egy sötétebb csík, s ahogy közeledtek, úgy vastagodott-telt, míg végül egy félsziget alakját öltötte. A Szél lejjebb ereszkedett, magával sodorva a hópihéket, így Hanna már láthatta az alvó elefántot mintázó dombot is. Mögötte újabb tó tükre csillant: a tavon és a félszigeten belül egy kisebb tó! Hanna átröpült a sziklás-erdős dombok felett, és megpillantott egy mocsarat: zsombékok közt megbúvó kicsi vízmozaikokat, hol a sárga, száraz nádban bujkáló madarak rikoltoztak. Párhuzamos sorokban szőlőtőkék tagolták a tájat, köztük kitaposott utak, vadcsapások. A kis tó partján szarvasok lépkedtek méltóságteljesen, és az egész látványt barna dombok fogták közre.
A félsziget túloldalán az egyik dombtetőn hófehér templom ült, alatta csendes falucska bújt meg. Itt a Szél megfordult, és visszaröpítette Hannát és a társait az alvó elefánthoz hasonló dombok felé. Amint átbucskáztak rajta, végig egy avarlepte erdei úton, elhagyatott házak közé érkeztek. A kertekben télre bebugyolálva aludtak a rózsatövek, száraz görönggyel borított, üres veteményesek várták a tavaszt, még a fű is sárgultan pihent, szinte meg se rezzent a Szél pajkos csipkelődésére. Csupán a magas, ezüstszín fenyők suttogtak, mint titkok tudói, zöld tűlevelük a Szél kócos sörényét fésülgették.
A félszigeten túl ismét felbukkant a nagy tó, s a távoli dombok felett vöröslő szemként hanyatlott le a Nap. Amint beállt a korai félhomály, a falucska néhány házának ablakában, ajtaján fények ragyogtak fel. Füst szállt a kéményekből, beszélgetés és edénycsörömpölés meghitt zaja hallatszott a falak mögül.
Hanna a Szél szárnyán bejárta a kavicsos kis utcákat, végignézte a kedves kis házakat, bekukkantott a kivilágított ablakokon, ahol háziasszonyok sürögtek, a karácsonyi vacsora forró párája elhomályosította az üveget, a családfők és gyerekek karácsonyfát díszítettek, ajándékokat csomagoltak, a nagytakarítás utolsó mozzanatait végezték, vagy épp az asztalt terítették.
A Szél levitte őt egészen a vízpartra, ahol a nádas az este titkairól susogott, az erdő fái alatt megült a köd és a homály. Hosszú út vezetett végig a falu első házai előtt, rajta egy vidáman beszélgető család sétált; egyikük babakocsit tolt.
- Odanézzetek, esik a hó! – kiáltott fel az asszony, és lehajolt a kocsihoz, hogy megigazítsa a kupoláját. Hópehely Hanna kíváncsian repült közelebb. A kocsiban alaposan bebugyolálva feküdt egy kisbaba, kék szeme tágra nyílt, ahogy az első hópelyheket megpillantotta. Kezecskéire babzoknit húztak kesztyűként, de most addig ügyeskedett, hogy a bal kezéről lehúzta, Kinyúlt a kupola alól a hóesésbe, szája vidám mosolyra húzódott.
- Most lát életében először havat – súgta a Szél.
A baba Hanna felé nyújtotta kis kezét, ő pedig leereszkedett egészen addig, hogy hozzáért az egyik ujjbegyéhez. A kisfiú a bizsergető hideg érzettől felkacagott – ez volt az utolsó hang, amit Hópehely Hanna hallott.

Oh gosh it's the fourth Advent Sunday already! In the beginning of every year I always think that now we have an entire year ahead - and I always know that it'll pass by so quickly. It was the same this year, too; and even though we spent at least 3/4 of the year in quarantine due to corona, it was still exciting and eventful. How lucky that the internet exists and one can keep in touch with others with the help of technology even if traveling is impossible! It helped with the defence of my dissertation, innumerable jobs and sometimes even keeping in touch with my family, too. But I still hope that next year we won't be so immobile... And now there's nothing else left but getting ready for Christmas, and enjoying the days left which we can finally spend with our loved ones 💖

Ingredients:
200 gr dark chocolate
two oranges
agar
100 gr pistachio
20 gr caster sugar
2 small spoons of pistachio seed oil

Recipe:
I temper the dark chocolate and I prepare the bonbon shells. I squeeze the oranges and when the chocolate sets, I boil the orange juice with a teaspoon of agar. While I cool it, I stir it until it reaches room temperature. Then I fill the chocolate cups halfway and I put the mold in the fridge.
I clean the pistachios and put them in a food processor together with the caster sugar and the pistachio seed oil. I grind them until I get a creamy paste. I put small portions into the cups in a way that they cover the orange jelly.
I cut off an appropriate piece of the transfer sheet. I temper the leftover dark chocolate and pour it on the bonbons. I place the transfer sheet on the mold and I scrape it off once while I press down the sheet.

Advent I

Mivel nagyjából két éve nem igazán lehet utazgatni, ezért az idei karácsonyi mese négy legkedvesebb városom képzeletbeli bejárása lesz egy hópehely szemszögéből - mindnek magam előtt látom az utcáit, tereit, házfalait, annyit róttam már őket, és ilyenkor jól esik az ott készült képeket nézegetni, és lélekben utazni.
Advent első hetére pedig egy igen tömény, igen finom csokit készítettem: nugát (minő meglepetés) és sós karamell van benne. Az édes ízeket finoman ellensúlyozza a só, a bonbon külsejét pedig karácsonyi mintával díszítettem :)

Hozzávalók:
100 gr nugát
200 gr cukor
200 ml tejszín

20 gr vaj
20 gr méz
néhány csipet himalájai só
250 gr tejcsoki

Elkészítés:

Először a karamellszószt készítem el: karamellizálok 200 gr cukrot, és miután felolvadt, előbb belekeverem a vajat és a mézet, majd apránként hozzáadagolok 200 ml tejszínt. Megvárom, míg a szósz kihűl, ekkor kimerek belőle 100 ml-t, és megsózom (ízlés szerint).
Formára vágom a transzferfóliát, belehelyezem a mágneses formába. Temperálom a tejcsokit, elkészítem a bonbonok burkát. Félig megtöltöm őket karamellel, majd kis időre a hűtőbe teszem a formát. Mikor a karamell kissé megbőrösödött, teszek rá egy réteg nugátot is. Temperálom a maradék tejcsokit, és lezárom a bonbonokat.

*

Még szülés előtt megfogadtam, hogy nem fogok feltenni a netre fotót a babáról - aki fontos, úgyis látni fogja élőben, meg amúgy is, magánélethez nincs köze az internet széle-hosszának. Viszont most, hogy jön a karácsony, nem hagyhattam ki az alkalmat :D Ez végülis csak egy rajz, nem valódi fotó :)))
Before giving birth I made a vow that I won't put up photos of my baby on the internet - those who are important will see him anyway; and no one else has to know about my private life. But now that Christmas is coming, I couldn't miss this :D This is only a drawing after all, not a real photo :)))

- Hohó! Kiáltotta Hópehely Hanna, és leugrott az ezüstfehér felhő pereméről, amin addig utazott. – Eljött az idő, hamarosan itt a karácsony, végre belephetjük a tájat a testvéreimmel, és az emberek örülni fognak, hogy minden szép fehér, a gyerekek hóembert gyártanak majd, meg hógolyóznak!
Megpördült a tengelye körül: szürke fellegek, rozsdabarna táj, szürke fellegek, és ismét a kopár, rozsdabarna táj. Hanna a tekintetét az egyhangú, apró foltokból összeálló vidékre szegezte. Amint hullott, puhán, lebegve, felfigyelt arra, hogy kisebb-nagyobb pókhálószerű települések – színes mozaikok – válnak ki a mezők, dombok, erdők rengetegéből, és ezeket szürke, kígyózó utak kötik össze. Az egyik ilyen vöröses mozaikdarab közepén érdekes mintázatot fedezett fel.
- Hahó, Szél! – kiáltotta el magát, mire a barátja rögvest ott termett.
- Egy kissé északabbra szeretnék utazni – kérte Hanna.
A Szél engedelmesen arra röpítette.
- Mi az a trapéz alakzat? – kérdezte Hanna.
- Az az új városrész, a Ville Basse – súgta a Szél.
- Mikor épült?
- 1240-ben, amikor Raymond Trencavel visszatért, a város lakói fellázadtak, és Lajos király száműzte őket az erőd falain túlra.
- Erőd? – Hanna a szemét meresztette, mire végre ki tudta venni a várost kettészelő folyó túloldalán a kettős falrendszer által körülvett központot.
A Szél játékosan meglendítette a hópihét, s a kanális és a folyó által közre zárt Ville Basse felé sodorta. Középkori, szűk utcákon, boltíves kapuk, vastag falak, apró ablakok előtt suhantak el.
- A sénéchal, az udvarmester háza. Ő volt a király helytartója – suttogta a Szél, ahogy egy gótikus, kettős csúcsíves ablakokkal ellátott épület mellett repültek; homokszín falai akár a patinás csipke. Majd a Szél jobbra terelte Hannát, apró tér nyílt előttük, melyet teljesen uralt a fölé tornyosuló, erődszerű templom. Homlokzatát egyetlen rózsaablak díszítette, önmagába fordulva, akár a végtelen idő, amely átjárta e helyet.
Hanna feljebb libbent, a város ismét mint egy térkép nyílt ki alatta: tágas tér, hidak a szürkén hömpölygő folyón, kopár park, amely szinte hívogatta az első hóesést, hogy végre belepje a faágakat és ösvényeket.
- Menjünk a fellegvárba! – kiáltotta Hanna, mire a Szél lecsapott, és egyenest az erőd falrendszerei közé repítette. Hanna fenséges, magasba törő tornyok, méltóságteljes bástyák közt suhant, ősi falak mentén.
-  Némelyik toronyban másfajta, vörös téglák is vannak. Miért?
- Azokat többszáz éve a rómaiak építették. A belső erődfalat a középkorban folyamatosan fejlesztették, építgették. A külső kört a 13. század közepén húzták fel a franciák, akik 1209-ben foglalták el a várost. Ők erősítették meg a kastélyt is, mert tartottak a város népétől – mesélte a Szél, ahogy Hanna átbucskázott az öregtorony felett, be a kastély díszudvarára. Kő hátán kő, sárga, szürke, okker, terrakotta, s a falakban számtalan éra, számtalan várúr keze nyoma: itt egy mára elporladt terem ajtaja lebegett a belső udvar felett, ott befalazott ablak bámult vak szemeivel. A gyilokjáró lőrésein át süvített a huzat, Hanna átsiklott az egyik ilyen nyíláson. Előtte hosszan sorakoztak a csúcsos, sötét tetejű tornyok, a fogazott pajzsfal. Távolabb gótikus katedrális csipkés tornyai meredtek az égre; alant egész középkori útvesztő kacskaringós utcácskákból, apró, egymásra támaszkodó házakból. Az ajtókból, ablakokból áradt a meleg fény, emberek sürögtek az utcákon, ki fenyőfát cipelt, ki díszeket aggatott az ablakába, más a szomszédjával tárgyalta a közelgő ünnep izgalmait. Forralt bor gőzölgött a sarki árus bódéjában, gyerekek rohantak csapatba verődve. Hannára is úgy átragadt az izgalom, hogy ide-oda csapódva igyekezett beinni a látványt. A Szél lelibbentette egy ódon ház párkányára: bent szőke kisleány gyújtott gyertyákat az ablakba helyezett díszen.
Hanna megrázta magát. – Itt el fogok olvadni! – kiáltott fel.
- És a testvéreid sem indultak még el felhőanyácskától. Talán nem is itt kell földet érned – sóhajtotta a Szél.
Felkapta Hannát, és fújta, sodorta; el, más távoli tájak felé…

On the occasion of the first week of Advent, I made a very dense but very tasty chocolate. The filling contains nougat (surprise, surprise!) and salty caramel. The salt counterbalances the sweet flavors; I decorated the bonbons' surface with Christmas pattern :)

Ingredients:
100 gr nougat
200 gr sugar
200 ml cream
20 gr butter
20 gr honey
some pinches of Himalayan salt
250 gr milk chocolate

Recipe:

First, I prepare the caramel: I caramelize 200 gr sugar and after it melts, first I add the butter and the honey, then the warm cream in small portions. I wait until the caramel cools, then I take 100 ml and salt it.
I cut an appropriate shape out of the transfer sheet and place it in the magnetic mold. I temper the milk chocolate and prepare the bonbon shells. I fill them halfway with caramel, then I put the mold in the fridge. When the caramel sets, I put another layer of nougat in the bonbons. I temper the leftover milk chocolate and I seal the bonbons.

Queen of the spring flowers

She arrives unnoticed on a fresh night that breathes the warmth of spring, yet retains the cool of winter. Bald trees sigh in the wake of her steps, they stretch and shrug after a long sleep. Her hands float like the breeze, stroking buds on the branches and twigs of bushes. Wherever she goes, the earth warms under her light feet, sprouts emerge and the grass shakes itself and raises its head proudly. She kneels down to flower beds and sings for the flowers buds. And when the sun comes up, just like a miracle, a gentle green net covers all branches which used to be barren during the long winter, as if spring was a spiderweb that stretched through all living beings. White, yellow and pink flowers open their chalice toward the sunbeams. They seem to be the daughters of light; no one knows their secret - that the Queen of flowers hummed the colors in their petals by the moonlight.

Hozzávalók:
120 gr fehércsoki
50 gr tejcsoki
ételfesték

1. Alaposan megtisztítom a formát. Papíron megtervezem a virágmotívumot, előkészítem a hozzávalókat. Temperálom a tejcsokit, és ecsettel a maszk arcrészén megfestem a virág körvonalait. Miután a csoki megszilárdult, kifestem: a szirmok végére fehér lüsztert festek, amit összemosok rózsaszínnel, majd legbelül pirossal. A virág közepe aranyszínű lesz.

Ingredients:
120 gr white chocolate
50 gr milk chocolate
food paint

1. I clean the mold thoroughly. On a piece of paper, I plan the flower pattern; and I prepare the ingredients. I temper the milk chocolate and with a thin brush I paint the contours of the flower on the cheek of the mask. Once the chocolate sets, I paint it: I add a bit of white luster to the edges of the petals, which I blend with pink, then red on the inner parts. The middle of the flower is gold.

2. Temperálom a fehércsokit, beleöntöm a formába, és körbe-körbe forgatom, hogy minél egyenletesebb és vastagabb réteget kapjak. Végül amikor a csoki már egészen kihűlt, kirázogatom a felesleget, a széleknél lehúzom spatulával, és fejjel lefelé fordítva hagyom egy darabig.

2. I temper the white chocolate, pour it in the mold and then turn it around for some time so that I get an even and thick layer. Finally, when the chocolate gets cool, I shake out the excess, then I scrape off the edges with a spatula. I place the mold on a parchment sheet upside down.

3. Kis időre hűtőbe teszem a formát, és amikor a csoki már teljesen megszilárdult, óvatosan kiveszem a formából. Arany lüszter és néhány csepp alkohol segítségével megfestem a szájat, a szemeket és a szecessziós mintát az arc túloldalára.

3. I place the mold in the fridge for some time and when the chocolate gets solid, I carefully take it out of the mold. With the mixture of gold luster and some drops of alcohol, I paint the lips, the eyes and the art nouveau pattern on the other side of the face.

Man on the Rocks

(Magyar szöveg lejjebb)

In the Southern sea, under the Moon island a tiny island is floating on the waves - it is not much more than a reef: its name is Black Rock. Stories of sailors, gossips of merchants and the excited whispers of costermongers brought the news even to the northernmost corner of the archipelago: someone lives on the seemingly abandoned island...
When the Age of Superstitions came to an end, the time of cloud-walkers, enchanters and soothsayers was over. Just like the magical creatures of legends, they disappeared too and the Age of Science arrived: the time of inventors, explorers and scientists. And of course, the time of gunpowder and steam engines too. The conventional traditions, customs, beliefs, which had disappeared together with the kingdoms of the previous era, were distorted into superstitions, in which an enlightened person who tried to understand the surrounding world, did not and could not believe. But the seafarers and aeronauts told stories about the dweller of the Black Rock, who understood the whisper of the wind and the voice of the birds, who knew the past and the future. He was the fool of the archipelago, the beggar, the black pearl. And he was the hope of the helpless, the inaudible song to which the rainbows led. Those who visited him, said that he talked in riddles and while on the island, during their visions, they wandered across the universe, suddenly everything seemed possible, and in the valley of shadows, he gave them wings which took them to the crimson sky.

Ingredients:
120+30 gr white chocolate
50 gr mascarpone
a few drops of lemon juice
2 small spoons of raspberry juice
5-6 raspberries
cocoa butter, food paint

Recipe:
First, I prepare the filling: I measure out the mascarpone, add the lemon juice and the raspberry juice (this will provide a nice pink color). I melt 30 gr white chocolate and combine it with the mascarpone. I mix the ingredients until I get a smooth cream. I cut up the raspberries into 3-4 smaller bits.
I paint the cavities of the mold with four colors in order to get a sunrise effect: purple, red, peach and gold. Each stripe is blended with the following one. I temper 120 gr white chocolate and prepare the shells. From a piping bag, I squeeze a little bit of mascarpone cream in each of them, then I place a piece of raspberry on that. I cover the raspberries with more cream. I place the mold in the fridge and an hour later, I cap the bonbons with the leftover tempered white chocolate.

A Déli-tengeren, a Hold-sziget alatt úszik a hullámokon egy aprócska sziget - tán nem több, mint egy kis zátony: a neve Fekete-szikla. Tengerészmesék, kalmárok pletykái, kofák izgatott suttogása vitte el a hírt egészen a szigetvilág legészakibb csücskéig, miszerint a lakatlannak tűnő szigeten él valaki...
Amikor véget ért a Babonaság Kora, lejárt a felhőjárók, bűvölők, jövőlátók ideje is. Amint a legendák varázslatos lényei, úgy tűntek el ők is, és eljött a Tudomány Kora: a feltalálók, felfedezők és tudósok ideje. Na meg a puskaporé és a gőzgépeké. Az előző korszak letűnt királyságaival együtt az akkor élő, a mindennapok részét képező hagyományok, szokások, hiedelmek babonákká torzultak, amelyekben felvilágosult, a körülötte lévő világot ésszel felfogni kívánó ember nem hitt, nem hihetett. A tengerjárók, léghajósok azonban arról meséltek, hogy a Fekete-szikla lakója érti a szél susogását, a madarak hangját, ismeri a múltat és a jövendőt. Ő volt a szigetvilág bolondja, a koldus, a fekete gyöngyszem. De ő volt a tehetetlenek reménysége, a hallhatatlan dal is, akihez elvezetett a szivárvány. Akik felkeresték, arról számoltak be, hogy rébuszokban beszél, s míg a szigeten voltak, látomásaik során bejárták az univerzumot, váratlanul minden lehetségesnek tűnt, s az árnyak völgyében szárnyakat adott nekik, amivel a karmazsin égbe repülhettek.

Hozzávalók:
120+30 gr fehércsoki
50 gr mascarpone
néhány csepp citromlé
2 kiskanál málnalé
5-6 málnaszem
kakaóvaj, ételfesték

Elkészítés:
Először a tölteléket készítem el: kimérem a mascarponét, hozzáadom a citromlét és a málnalét (ez szép rózsaszínt ad majd). Megolvasztok 30 gr fehércsokit, amit szintén a mascarponéhoz adok. Addig keverem az összetevőket, amíg sima krémet kapok. A málnaszemeket 3-4 kisebb darabra vágom fel.
A bonbonforma mélyedéseit 4 színnel festem ki, hogy napfelkelte-effektet kapjak: lila, vörös, barackszín, arany. Mindegyik sávot összemosom a következővel. Temperálok 120 gr fehércsokit és elkészítem a burkokat. Habzsákból egy pöttynyi mascarpone krémet nyomok mindegyik közepébe, erre helyezem a málnadarabkákat. A málnát aztán befedem a krémmel. Hűtőbe teszem a bonbonformát, és egy órával később talpalom a bonbonokat a maradék temperált fehércsokival.

Karácsony // Christmas

Karácsonyi különkiadás :) Ezúttal nem lesz recept, csak megosztom a karácsonyi csokikosaram képét, illetve a mese utolsó részét. Egy teljes napom ment el a csokizással - táblás és karácsonyi gömb csokik készültek különböző ízben, illetve persze a karácsonyi desszert alkatrészei. 

Ezúton kívánok csokiban gazdag, pihentető, varázslatos karácsonyt mindenkinek! 

IV.

Az erdő hamarosan kitárult, akár a színpadon a függöny, karjain túl végtelennek tűnő hómező terült el. Felette éles fénnyel sziporkáztak a csillagok, sugaraik pedig mintha egyetlen pontba összpontosultak volna: egy áttetsző üvegpalota valószerűtlenül karcsú, tűhegyes tornyaiban.

– Ott lakik a Fény Úrnője – mutatott arra a Zongorista, majd határozott léptekkel megindult, át a mezőn. A hó bizonyára megolvadhatott nappal, mert most jeges kéreg borította, ami ropogva szakadt be a Zongorista lábai alatt. Leilát viszont elbírta, így ő csúszkálva-botladozva igyekezett a palota felé. Jasper a lábai közt ugrándozott, szemmel láthatólag élvezte, hogy nem a fák gyökerei között kell bukdácsolnia.
A perspektíva csalt, s az útjuk jóval tovább tartott, mint Leila gondolta. De végül csak megérkeztek a kapu elé, amely most égbetörőnek tetszett innen lentről. Két strázsa vigyázta: két, a palotához hasonlóan nyúlánk fickó, akiknek kucsmája alól csak az orruk és a szájuk látszott ki. Alabárdjukkal eltorlaszolták az utat.
– Kik vagytok és mi ügyben jártok erre?! – kérdezte egyikük.
– Én a Zongorista vagyok. Ezt a kisleányt kísértem el ide, hogy előadhassa kérését a Fény Úrnőjének, és cserébe ő is adhasson neki valamit.
– Az Úrnő most alszik – felelte mogorván az őr. – Nem alkalmatlankodhattok nála.
– Vagy úgy! – somolygott a Zongorista. – És azért is vállalod a felelősséget, hogy mennyire haragos lesz majd, ha megtudja, milyen csodás ajándékot kaphatott volna?! Egyedi, kézműves ékszert!
Leila zavarában tiltakozni akart volna, ám a Zongorista a vállára tette a kezét, hogy elhallgattassa.
A két őr összenézett. Végül a rangidős elhúzta alabárdját a kapu elől. – Rendben van, menjetek. De ha felébresztitek, ti néztek szembe a haragjával.
Amint feltárult a kapu, a Zongorista magabiztosan lépett be. A palota belső tere a külsejéhez méltóan elegáns és hűvös volt. Kecses oszlopok tartották a felfelé vezető széles lépcsősort, a mennyezetről függő csillár üvegdíszei kéken tükrözték vissza a gyertyák fényét.
Libériás inas hajolt meg előttük. Míg felhúzott orra mögül végigmérte a vendégeket, vékony ajkai lebiggyedtek.
– Jó estét! Az Úrnőhöz jöttünk – jelentette be a Zongorista.
Az inas bólintott, megfordult, és felvezette őket a végeérhetetlen lépcsősoron, míg valami olyasmit morgott, hogy miféle emberek ezek, akik azt sem tudják, hogy már reggel van.
Tágas terem ajtaját nyitotta ki előttük.
– Az Úrnő rögvest itt lesz – mondotta, azzal eltávozott.
Leila megilletődve lépett be. Ez a terem is visszafogottan elegáns volt, ám a gyertyák sokasága, a vörös bársonnyal bevont karosszékek, az intarziás kisasztal meghitt hangulatot árasztottak. Ekkor kinyílt a túloldali ajtó, s magas alak jött be rajta. Egyszerű, fehér ruhája, bát laza szabású volt, mégis megmutatta törékeny vonalait. Kezében kecses üveglámpást tartott, s hosszú, aranyszőke haja ragyogni tetszett az ablakon át beáramló hajnali fényben.
A Zongorista lekapta kalapját és esetlenül meghajolt. Leila pukedlizett, Jasper pedig nyúl módra a földre szegezte tekintetét. A Fény Úrnője közelebb lépdelt, helyet foglalt az egyik széken, és intett, hogy vendégei is üljenek le.
– Mi járatban vagytok? – kérdezte.
– Azért jöttem, hogy… - Leila szavai a torkában rekedtek. Itt, egy ilyen elvarázsolt világban, távol az otthonától olyan kicsiségnek tűnt a babaház, amiért útnak indult. Jasper megbökte a lábát az orrával, mire észbe kapott. – Azért jöttem, hogy fényt kérjek tőled a babaházamhoz. Elromlottak a lámpái… – ismét elakadt. – De nem ingyen kérem! – jutott eszébe. – Hoztam neked cserébe valamit. Én készítettem.
Az asztalkára fektette a virágkoszorút.
A Fény Úrnője felvette, nézegette, forgatta, majd megszólalt:
- Mihez kezdjek ennyi száraz virággal?
Leila kétségbeesetten nézett a Zongoristára, aki megpróbálta menteni a helyzetet:
– Úgy tudjuk, szereted az ékszereket és a virágokat, ezért hoztunk neked ilyen koszorút.
A Fény Úrnője visszatette az asztalra.
– Nézzétek, én selyemben és csipkében járok. Ugyan melyik ruhámhoz illenék egy ilyen ékszer?! Ha esetleg nemesfémből vagy élő virágból készült volna…
– De ezt én magam csináltam neked! – szólt közbe Leila. – Nem hittem volna, hogy nem fog tetszeni…
– Ne haragudj, kislány – az Úrnő felállt. – Ne vesztegessétek tovább az időmet. Tessék, a fényemet azért megkaphatod.
Ujjaival apró kört írt le a levegőben, mire barátságosan fénylő, sárga gömb jelent meg.
Leila felpattant, a keze ökölbe szorult.
– Nem kell a fényed! – kiáltotta. – Undok vagy és barátságtalan!
Kiviharzott a teremből, Jasper a nyomában, mögöttük a még mindig ámuló, megszeppent Zongorista.
Mikor elhagyták a palotát, és már a nap rózsaszín fényében fürdő hómezőn sétáltak, megszólalt:
– Sajnálom, hogy így alakult. Nem gondoltam volna, hogy a Fény Úrnője ilyen szeszélyes.
Leila felnézett rá, mosolygott.
– Nem a te hibád. Igazából… olyan butaság volt ez az egész. Most már csak otthon akarok lenni, akár van fény a babaházban, akár nincs.
– Ezen könnyen segíthetünk. Haza tudlak küldeni egy szempillantás alatt.
– Tényleg?! – Leila egészen felvillanyozódott a gondolatra, hogy nem kell ugyanazt a hosszú utat megtennie hazafelé. Mielőtt a Zongorista ismét megszólalhatott volna, megölelte, aztán a karjába kapta Jaspert.

– Kész vagyok!
Derűsen, épp úgy, ahogy először látta őt, a Zongorista végigfuttatta ujjait a levegőben, s hogy, hogy nem, Leila hallotta a hangokat. Az Ó, zöld fenyőt játszotta, vidám akkordjai végiggörögtek a havas tisztáson. Leila behunyta a szemét, érezte, ahogy Jasper fészkelődik az ölelésében, a zene pedig áradt körülöttük…
*
Felpattant a szeme. Kezében az egyik babáját szorongatta, az ágyában feküdt, s odalentről karácsonyi zene szűrődött fel. Leila kiugrott az ágyból. Belebújt a papucsába, és rohant le a lépcsőn.
A nappaliban édesapja épp a tegnap szétszórt, tépett csomagolópapírokat szedte össze. Leila egyenesen az ölelésébe szaladt.
– Ne haragudj, apa! – motyogta a pulóverébe. – Annyira tetszik a babaház, nagyon-nagyon örülök neki!
Apja elnevette magát.
– Jól van, jól van. Holnap átvisszük Anti bácsihoz, majd megszereli neked a lámpát.
Leila lehajolt, hogy ismét szemügyre vegye a házikót. Valamiért most még szebbnek és érdekesebbnek tűnt, mint korábban. Alig várta, hogy játszhasson vele…

This is my Christmas special edition :) This time I won't share a recipe, only the picture of my Christmas chocolate basket and some nice music. It took a whole day to make all these chocolates: bars with various flavors, Christmas ornaments and of course pieces of our Christmas dessert.

I wish a wonderful, relaxing, magical Christmas to everyone!