advent II

Ezúttal karamellvariációk készültek: alapból öt adag sima karamellás csoki volt a leadott rendelés, de úgy döntöttem, hogy az unalmas; kicsi megbolondítom. Így lett sós karamellás, málna balzsamecet-karamellás, kávés-karamellás és fehércsokis-karamellás. 

Hozzávalók:
250 gr cukor
200 ml tejszín
40 gr vaj
40 gr méz
50 gr fehércsoki
10 ml málna balzsamecet
só
fél kiskanál instant kávé
400 gr tejcsoki
ételfesték

Elkészítés:
Felmelegítem és megolvasztom a cukrot, mígy szép, sötétarany szímű karamellt kapok. Ekkor beleadagolom a mézet és a vajat, majd kis részletekben hozzáadom a tejszínt. A kész karamellszószt négyfelé porciózom. Az első adagba két csipet sót teszek. A másodikba fél kiskanál instant kávét, és alaposan elkeverem, hogy feloldódjon. A harmadik adaghoz hozzákeverem a fehércsokit. Végül, miután kissé hűlt, a negyedik adagba beleöntöm a balzsamecetet.
Két adag bonbont készítek. Az egyik adagot fröcsköléssel díszítem: fehér és arany festéket használtam ehhez, hogy a hóesést imitálja. Néhány bonbon "hátterét" sötétkékre festem. A második adagnál vörös, arany és fenyőzöld csíkokat húztam a bonbonforma mélyedéseibe.
Temperálom a tejcsokit, elkészítem a burkokat. Megtöltöm őket a különböző karamellkrémekkel, és hűtőbe teszem a formát. Végül temperált tejcsokival zárom le a bonbonokat.

Sűrűn göndörödött a köd, egy-egy vaskosabb szürke gomoly mögül a nap sápadt pénzérmeként bukkant elő, csak hogy ismét eltűnjön a füstként bodorodó fellegek között.
Pika nesztelenül suhant, mintha csak a köd a zajokat is elnyomta volna körülötte. Nyomában Tarin úszott, kicsivel magasabban, nehogy fennakadjon az antennákban vagy kéményekben. Hunyorogva pásztázta a várost, és amikor a szarka éles kanyart vett jobbra, épp akkor vette észre ő is a sárgás ragyogást odalent. Követte társát – egy tágas, vasráccsal szegett erkélyre érkeztek. A levél az ablaküvegnek támasztva állt, címzésében arany betűkkel világított a Mikulás neve. Tarin elővette a kulcsát, kinyitotta az ablakot. Gondosan hajtogatott, gyöngybetűkkel írt levél került a kezébe. Elrakta a kabátja belső zsebébe, majd elrugaszkodott.
Tovább fürkészték a várost. A városközpontban hat- és nyolcemeletes házak sorakoztak, akár a sorba állított dominók. Itt is – ott is felfénylett egy-egy ablak; a Mikulásnak szóló levelek átvilágítottak a sűrű ködön. Pika véletlenszerű sorrendben vezette Tarint az ablakokhoz, ő pedig szorgalmasan gyűjtögette a leveleket kabátja zsebébe.
Épp nyitotta volna a következő, ötödik emeleti ablakot, amikor egy arc jelent meg odabent. Tarin és a kislány is lefagyott; a gyermek tátott szájjal, kitágult szemekkel bámulta az odakint lebegő leányt, ő pedig hirtelen azt sem tudta, hová kapjon. Rövidke pályafutása alatt még sohasem bukott le, bár hallotta a többieket arról beszélni, hogy ez az igazi „beavatás”.
– Csak semmi pánik – hallotta maga mögött a szarka hangját. – Nyisd ki az ablakot!
Tarin előhúzta a kulcsát, óvatos, lassú mozdulatokkal közeledett az ablak felé, és kioldotta a zárat. A kislány szeme – ha lehetséges – még jobban kitágult. Elhátrált az ablaktól, de tekintetét nem vette le Tarinról.
Pika az ablakpárkányra röppent. – Vedd elő a varázsport! Ha egy csipetnyit ráfújsz, azt fogja hinni, hogy álmodott.
A lány elővette zsebéből a dobozkát, felcsippentett egy csipetnyit az aranyszín porból, majd óvatosan kitárta az ablakot.
– Te ki vagy? – kérdezte a gyermek.
Tarin keze elakadt félúton, ahogy a nagy szemekbe nézett.
– Tarin vagyok. Gyakorló hótündér. Én viszem el a leveledet a Mikulásnak – bökött a borítékra.
– Mit művelsz?! – sziszegte a szarka. – Ne beszélgess vele!
A kislány közelebb lépett. – Tényleg?! Létezik a Mikulás? – kérdezte bizalmas hangon. – Az oviban azt mondták, hogy nincs is…
– Ha hótündér léteznek és itt röpködnek a házak között, akkor miért ne létezne a Mikulás? – mutatott rá Tarin.
– De te hogy tudsz repülni?
– Így születtem. A tündérek mind tudnak repülni.
– Azta! – a kislány már ott állt az ablakpárkánynál. – Ott él az északi sarkon?
– Igen. És vannak manói. És az összes levelet elolvassa. Remélem, csak szép dolgokat írtál!
A gyermek buzgón bólogatott, Tarin kezébe adta a borítékot, aki eltette.
– Azonnal hagyd abba, és szórd rá a varázsport! – zsörtölődött a szarka.
– Ez a madarad? – hajolt ki az ablakon immár széles mosollyal a kislány.
– Pika a társam. Segít megkeresni a leveleket.
– Tarin!! – hördült föl a szarka.
– Továbbá figyel év közben, hogy jók-e a gyerekek – emelte fel a mutatóujját Tarin. – Ő a Mikulás szeme – mielőtt Pika szólhatott volna, folytatta: – Ha felébredsz majd, ez az egész álomnak fog tűnni. Ez majd emlékeztet arra, hogy mégsem csak az volt – benyúlt a másik zsebébe, előhúzott egy aranyozott mézeskalácsot, olyat, amilyet útközben szokott rágcsálni. Berakta az ablakpárkányra, és gyors mozdulattal a gyermek felé fújta a még mindig a kezében tartott varázsport. Megrebbentek a kisleány szemhéjai, szó nélkül megfordult, az ágyához ment és lefeküdt. Tarin bezárta az ablakot.
– Ez most mire volt jó?! – vonta kérdőre a szarka.
– Azt akarom, hogy tudja az igazat.
– De hát…
– Változni fog bármi attól, hogy egyetlen gyermek tudja?! Elvárjuk, hogy higgyenek bennünk, mégis mindent a legnagyobb titokban csinálunk. Hogyan kérhetjük akkor számon, hogy egyre több gyermek veszti el a hitét?
Tarin megfordult, tovább repült a következő fénylő ablakhoz. Pika szótlanul követte. Az ablakpárkányon aranyosan ragyogott az ott hagyott mézeskalács.

This time I made a variety of caramel bonbons: I got an order for five portions of caramel chocolates but I decided that it would be too boring so I'll come up with something. Thus, I made salty caramel, raspberry balsamic vinegar-caramel, coffee-caramel and white chocolate-caramel bonbons.

Ingredients:
250 gr sugar
200 ml cream
40 gr butter
40 gr honey
50 gr white chocolate
10 ml raspberry balsamic vinegar
sale
half spoonful of instant coffee
400 gr milk chocolate
food paint

Recipe:
I warm up and melt the sugar until I get a nice, amber caramel. Then I add the honey and butter, and the cream too in small portions. I divide the caramel cream into four portions. I put two pinches of salt into the first one. I add a small amount of instant coffee into the second one and stir it well until it dissolves. I prepare the third portion with the white chocolate. Finally, after it cools a bit, I pour the balsamic vinegar into the fourth portion.
I prepare two portions of bonbons. I decorate the first batch by sprinkling white and gold paint into the cavities. I paint the "background" of some of the bonbons with dark blue. For the second batch, I paint streaks of red, gold and pine green into the cavities.
I temper the milk chocolate and I prepare the shells. I fill them with the caramel creams, then I place the mold into the fridge. Finally, I seal the bonbons with tempered milk chocolate.

The sun appeared as a pale coin between the thick grey curls of the fog, only to disappear again a moment later. Pika glided noiselessly as if the fog had swallowed up sounds too. In his wake, Tarin was flying a bit higher in order to avoid antennas and chimneys. She scanned the town squinting and when the magpie took a right turn, she also noticed the yellow glow down below. She followed her companion - they arrived on a spacious balcony. The letter stood on the window sill, in the address Santa's name was sparkling with golden letters. Tarin took her key and opened the window. She found a carefully folded, beautifully calligraphed letter which she put into her inner pocket, then she took off.
They searched through the town. In the center, six and eight-story buildings lined up just like domino tiles. Here and there, certain windows glowed up; letters written for Santa Claus gleamed through the thick fog. Pika led Tarin to these windows in a random order; and she collected all letters into her pocket.
She was about to open the next window on the fifth floor when a face showed up inside. Both Tarin and the little girl froze: the child was staring at the floating lady outside while the latter did not even know how to proceed. During her short career, she had never been caught although she had heard the others say that this is the real "initiation".
"Do not panic," she heard the magpie's voice from behind. "Open the window!"
Tarin took out her key and approached the window with careful, slow movements; then she unlocked the latch. If possible, the little girl's eyes widened even more. She backed away but she didn't take her eyes off Tarin.
Pika laded on the window sill. "Take your magic powder! If you blow a pinch of it on her, she will believe that she had dreamt this."
The girl took a small boy from her pocket and took a pinch of the golden powder inside, then she carefully opened the window.
"Who are you?" asked the child.
Tarin's hand stopped mid-movement as she looked into her big eyes.
"My name is Tarin. I'm a snow fairy in training. I take your letter to Santa Claus," she pointed at the envelope.
"What are you doing?!" hissed the magpie. "Don't talk to her!"
The little girl stepped closer. "Really?! Does Santa really exist?" she asked in a confidential voice. "They said in the kindergarten that he's not real..."
"If snow fairies exist and they fly around among the houses, then why wouldn't Santa exist?" pointed out Tarin.
"How can you fly?"
"I was born this way. All fairies can fly."
"Wow!" the little girl was standing at the window. "Does he live in the North Pole?"
"Yes. And he has elves. And he reads all letters. I hope you wrote only nice things!"
The child nodded and placed the envelope into Tarin's hand, who put it away.
"Stop it immediately and sprinkle the magic powder on her!" griped the magpie.
"Is this your bird?" leaned out the window the little girl with a wide smile.
"Pika is my companion. He helps find the letters."
"Tarin!!" exclaimed the magpie.
"He also observes the children during the year," lifted her index finger Tarin. "He is Santa's eye." Before Pika could say anything, she went on: "When you wake up, all this will seem like a dream. This will remind you that it wasn't," she reached into her other pocket and took out a gilded gingerbread just like the ones she usually ate during traveling. She placed it inside on the window sill, then quickly blew the magic powder onto the child. The little girl's eyelids fluttered, she turned around without a word, went to her bed and lay down. Tarin locked the window.
"What was this good for?!" questioned her the magpie.
"I want her to know the truth."
"But..."
"Will anything change if one child knows it?! We expect them to believe in us, still we do everything in utter secret. Why are we surprised then, that more and more children lose their faith?"
Tarin turned around and she flew to the next glowing window. Pika followed her silently. The gingerbread left on the window sill was shining softly.