Advent IV

Bölcsis karácsonyozásra készült az alábbi csoki, úgyhogy igyekeztem egyszerűre venni a figurát. Először a ganache-ba akartam keverni a kekszdarabokat, de végül letettem erről, mert nem akartam, hogy teljesen átázzanak. Így végül kétrétegű töltelék készült :)

Hozzávalók:
200 gr étcsoki
50 ml tejszín
10 gr vaj
100 gr tejcsoki
2-3 db Mese keksz
cukorgyöngyök

Elkészítés:
Megolvasztom a tejcsokit, a vajhoz és kimért tejszínhez keverem. 
Temperálom az étcsokit, elkészítem a bonbonok burkát. Megtöltöm őket félig a ganache-sal. Apró darabokra töröm a Mese kekszet, és minden bonbonban a csokis oldalával lefelé a ganache-ra helyezek néhány darabot. Temperálom a maradék étcsokit, lezárom a bonbonokat. Kiszedem őket a formából, és végül temperált étcsokival a tetejükre ragasztok egy-egy cukorgyöngyöt.

– Kettes, négyes, hatos, nyolcas, tizenkettes… – Tarin elakadt, visszább libegett, és ismét átnézte a kezében tartott leveleket. – Hiányzik a tízes! – kiáltott fel, és Pikára nézett. Letelepedtek a háztető ormára.
– Mondtam, hogy nem hisz – vetette oda a szarka. – Miért vártad, hogy akkor írni fog a Mikulásnak?
Tarin vállat vont. – Csak reménykedtem… Mit lehet kezdeni a hozzá hasonlókkal?
Pika felborzolta a tollait. – Nem sokat.
– De hát akkor nem fog ajándékot kapni?! – borzadt el a lány. – Hiszen attól, hogy nem írt levelet, még lehetett jó gyerek!
– A Mikulás viszont nem gondolatolvasó – jegyezte meg csípősen Pika.
Tarin nem válaszolt, a gondolataiba mélyedt.
– Már megint min töröd a fejed?! Többet nem engedem, hogy eltérj a szabályoktól! – csípte meg a karját a szarka. Tarin még mindig merengve repült fel, nem válaszolt a társának. Újrakezdte az ellenőrzést, majd miután végzett, áttért a következő utcára. Késő este értek vissza az északi sarkra.
Karácsony éjjelén a Mikulás hótündérek csapatával indult útnak. Tiszta, kristályfekete ég és tűéles fényű csillagok alatt suhantak, hogy mint annyi éve már, titokzatos útjukon idén is eljuttassák minden gyerekhez a várva várt ajándékokat. Tarin először tartott velük, izgatottsága nem ismert határt. Közvetlenül a szán nyomában repült, és alig várta, hogy kézbesíthesse a rá bízott meglepetéseket. Utcáról utcára, városról városra jártak, nesztelenül, sebesen látogatták a házakat.
Amikor odaértek ahhoz a bizonyos házhoz, Tarin a szomszéd utcában parkoló szánhoz sietett, és megállt a zsákjában matató Mikulás mellett. Az öreg várakozásteljes arcára pillantott, és kedélyesen elmosolyodott.
– Itt vagyunk?
Tarin bólintott.
Mikulás elővett egy kis csomagot, ami külön a szán ülésére volt készítve. – Akkor vezess! – mondta a leánynak.
– Nem hiszem el, hogy szóltál Mikulásnak! – zsörtölődött suttogva Pika. – Mintha nem lenne elég dolga enélkül is!
– De Mikulás minden gyerekkel törődik – még azzal is, aki nem hisz benne – felelte Tarin.
Ekkor értek a tízes számú ház ablakához. Mikulás kesztyűs keze egyetlen érintésével kinyitotta, és bekukucskált. Tarin lélegzetvisszafojtva figyelte hátulról, amint a nagyszakállú feje eltűnik odabent, s egy darabig csak motoszkálásának neszeit lehetett hallani. Piros sapkája sziluettjét kirajzolták a szobában égő karácsonyi fények.
Egyszerre valami csörömpölve hullott le odabent. Tarin és Pika rémülten bámult egymásra.
– Hoppá… – dörmögte Mikulás.
Fény támadt, és a hótündér Mikulás válla felett látta, ahogy egy gyermek felül az ágyában, az ablak felé fordul, s tátott szájjal nézi őket.
Mikulás mosolyogva intett neki, behúzta az ablakot, azzal elindult vissza a szánjához. Tarin egy darabig még figyelte, mit tesz a kisfiú – az ablakhoz szaladt, Mikulás után kémlelt, majd fogta és kibontotta az ajándékát – aztán követte a nagyszakállút.
– Mi történt? – kérdezte aggodalmasan.
– Ó, semmi, csak véletlenül levertem az ablakpárkányon lévő gyertyatartót. Aggodalomra semmi ok, a gyertya már kialudt benne – kacsintott Mikulás.
Tarin és Pika lemaradt, összenéztek.
– Direkt csinálta – jelentette ki Pika.
Tarin szája széles mosolyra húzódott. Még akkor is mosolygott, amikor már rég messze jártak.

I made these bonbons for the Christmas celebration at my son's nursery, therefore I tried a very simple recipe. At first, I wanted to mix the biscuit pieces into the ganache, but then I gave up this idea because I didn't want them to get soaked. So finally I made a two-layer filling :)

Ingredients:
200 gr dark chocolate
50 ml cream
10 gr butter
100 gr milk chocolate
2-3 pcs Mese keksz (a gingerbread flavored linzer biscuit)
candy pearls

Recipe:
I melt the milk chocolate and mix it with the cream and the butter.
I temper the dark chocolate, I prepare the bonbon shells. I fill them halfway with the ganache. I break up the biscuits into little pieces and place a couple of them on the top of the ganache layer. I temper the leftover dark chocolate and I seal the bonbons. I take them out of the mold, and finally, I glue one candy pearl on the top of each bonbon with tempered dark chocolate.

"Number two, four, six, eight, twelve..." Tarin stopped short, floated back and went through the letters held in her hand again. "Number ten is missing!" she exclaimed and looked at Pika. They sat down on top of the roof.
"I told you that he doesn't believe," said the magpie. "Why did you expect him to write to Santa then?"
Tarin shrugged. "I was just hoping... What can we do with kids like him?" 

Pika shook his feathers. "Not much."

"But then he won't get any presents?!" cried out the girl in horror.  "Even if he didn't write a letter, he could be a good child!"

"But Santa is not a mind reader," remarked Pika sharply.

Tarin didn't answer, she was deep in thought.

"What are you thinking about again?! I won't let you break the rules anymore!" The magpie pinched her arm. Tarin flew away still brooding, she didn't reply her companion. She restarted checking the letters, and when she was done, she went to the next street. It was late night by the time they returned to the north pole.

On Christmas eve, Santa went out with a group of snow fairies. They glided under a clear, crystal black sky and stars shining with a sharp light, to bring the awaited presents to all the children - just like they had been doing so for many years. Tarin flew with them for the first time, she could barely contain her excitement and she could hardly wait to deliver the surprises entrusted to her. They went from street to street, from town to town, noiselessly and quickly.

When they reached that particular house, Tarin hurried to the sleigh which was parking in the neighboring street, and she stopped next to Santa who was digging in his bag. The old man looked at her expectant face and smiled.

"Are we there?"

Tarin nodded.

Santa took a small package which was prepared on the sleigh's seat. "Then lead me!" he told her.

"I can't believe you told Santa!" griped Pika. "As if he didn't have enough to do!"

"But Santa cares about all the children - even those who do not believe in him," answered Tarin.

They reached the window of house number ten, Santa opened it with one touch of his gloved hand, and he peeked inside. Tarin was observing breathlessly from behind as his head disappeared in there and for a little while, only the faint noises of his fumbling could be heard. The Christmas lights painted a silhouette on his red cap.

Suddenly something fell off clattering. Tarin and Pika stared at each other terrified.

"Ooops..." murmured Santa.

A light was turned on and the snow fairy saw above Santa's shoulder as a child sat up in his bed, turned toward the window and looked at them with his mouth hanging open.

Santa waved to him smiling, closed the window and started back to his sleigh. Tarin was observing what the child was doing - he ran to the window, peering after Santa, then he opened his present - then she followed the old man.

"What happened?" she asked worriedly.

"Oh, nothing, I accidentally knocked off the candlestick from the window sill. No worries, the candle had gone out already," winked Santa.

Tarin and Pika fell behind, they looked at each other.

"He did it on purpose," declared Pika.

Tarin smiled a big smile. She was smiling even when they departed, and were already far away.