Aki ismer, tudja, hogy majdnem két évtizede foglalkozom a történelemnek egy bizonyos szeletével, ami sajnálatos módon szorosan összefonódott a zsidóság történetével. Ezért aztán amikor legutóbb csokiformákat rendeltem, és megláttam az alábbi formát, egyből beraktam a kosárba. A Hamsza a zsidó és arab kultúrában egyaránt fontos, védelmező szimbólum. Nemrég végre alkalmam nyílt kipróbálni az új formát, és egy keleties ízvilágú csokitölteléket képzeltem el bele: sáfrány és gyömbér kombinációját. Igen finom lett, lágy és aromás.
Hozzávalók: 100 gr étcsoki 8-10 szál sáfrány 3-4 csipet gyömbérpor 50 ml tejszín 1 kiskanál vaj 200 gr fehércsoki ételfesték
Elkészítés: Először a bonbonforma mélyedéseit festem ki arannyal és kékkel. Ezután elkészítem a tölteléket: a tejszínt, a vajat és a sáfrányt felmelegítem, majd hagyom állni egy darabig. Az étcsokit felaprítom, és ráöntöm az újramelegített, átszűrt tejszínt. Beleszórok pár csipet gyömbérport, majd egyneművé keverem. Temperált fehércsokiból elkészítem a bonbonok héját. Megtöltöm őket a töltelékkel, és a formát hűtőbe helyezem. Miután a töltelék megszilárdult, temperált fehércsokival lezárom a bonbonokat.
Those who know me, also know that for almost two decades I have been dealing with a certain episode of history which is, sadly, strongly connected to the history of the Jewish population of Hungary. Therefore, when last time I ordered chocolate molds and saw this one, I immediately put it in the basket. The Hamsa is an important symbol of protection in Jewish and Arabic cultures. Some days ago finally I had the opportunity to try the new mold and I created an Oriental filling for it: the combination of saffron and ginger. It became soft and aromatic.
Ingredients: 100 gr dark chocolate 8-10 saffron stigmas 3-4 pinches of powdered ginger 50 ml cream 1 small spoonful of butter 200 gr white chocolate food paint
Recipe: First, I paint the cavities of the bonbon mold with gold and blue. Then I prepare the filling: I warm up the cream, the butter and the saffron, and let them cool down. I chop up the dark chocolate, and I pour the re-warmed, sieved cream on it. I add a few pinches of ginger, and I stir it until I get a smooth ganache. I prepare the bonbon shalls, using tempered white chocolate. I fill them with the filling, and I place the mold in the fridge. After the filling sets, I seal the bonbons with tempered white chocolate.
Idén valamiért már jó ideje ráhangolódtam a Halloweenre, fene se tudja miért, talán az a borús-őszies egy hét az oka. Minden esetre a hangulathoz megvolt minden, ami kell, és a szuper helyi piacon már több ízben vettünk méretes sütőtököket is, amiket rendre el is pusztítottunk. A legutóbbi alkalommal félretettem egy szelet sütőtököt, abból készültek az alábbi bonbonok. A minta ötlete pedig egy korábbi bonbonomból jött, azonban nemrég az egyik csokis FB csoportban megláttam, hogy valaki ennek épp az inverzét festette meg, és a homlokomra csaptam :D Hiszen a töklámpás lényege épp az, hogy a sötétben világítson! Szóval idén ennek megfelelően készült a festés. Maga a bonbon elkészítése három napot vett igénybe, mivel gyerkőc mellett nem annyira egyszerű ilyen bonyolult műveleteket elvégezni :D Na meg a festés különösen pepecselős volt...
Hozzávalók: 200 gr tejcsoki 50 gr fehércsoki 50 gr sütőtök 65 gr tejszín fahéj szerecsendió gyömbér ételfesték
Elkészítés: A sütőtököt puhára sütöm, kikanalazom a héjából. Kimérem a tejszínt, felmelegítem, a beledarabolt tököt villával összenyomkodom. Felolvasztom a fehércsokit, a massszához keverem, majd 2-2 csipetet szórok bele a fűszerekből. Kifestem a bonbonforma mélyedéseit feketével. Fogpiszkáló segítségével belekarcolom az arcokat. Előkészítek fehér, sárga és vörös ételfestéket, és lángokhoz hasonló mintát festek a töklámpások arcára: alul a fehérrel kezdem, kifelé haladok a sárgával, végül a vörössel, és fogpiszkálóval húzom egymásba a színeket. Temperálom a tejcsokit, elkészítem a bonbonok burkát. Megtöltöm a sütőtökös krémmel, hűtőbe teszem. Végül temperált tejcsokival lezárom a bonbonokat.
For some reason, this year I got into Halloween mood some time ago - who knows why, maybe because of the gloomy weather. Anyhow, I have everything needed for the atmosphere, and we've bought sizable pumpkins at the amazing local market which we then gobbled up. Last time I put aside a slice of pumpkin and I used it up for these bonbons. The idea of the pattern came from an earlier bonbon, however, in one of the FB groups I saw that someone made an inverse version and I had a revelation :D After all, jack-o-lanterns were found out to illuminate the night! So this year I painted the bonbons accordingly. Preparing the bonbons took three days as it's not so easy to deal with such complex operations when you have a kid at home :D And of course the painting was particularly time consuming...
Ingredients: 200 gr milk chocolate 50 gr white chocolate 50 gr pumpkin 65 gr cream cinnamon nutmeg ginger food paint
Recipe: I bake the pumpkin and scrape it from its skin. I pour the cream in a small bowl, warm it up and put the diced pumpkin in it. I smash the dices with a fork. I melt the white chocolate, combine it with the mass, then I sprinkle 2-2 pinches of the spices in it. I cover the cavities of the bonbon mold with black paint. With a toothpick, I carve the faces in it. I prepare white, yellow and red food paints and paint a pattern imitating flames into the jack-o-lanterns' faces: I start with the white in the bottom, then comes the yellow and finally the red. I blend the colors with a toothpick. I temper the milk chocolate, I prepare the shells. I fill them with the spicy pumpkin cream and place the mold in the fridge. Finally, I seal the bonbons with tempered milk chocolate.
Mikor érkezett a tavasz?! Egyik héten még hullott a hó és kopár volt a táj, a másikon már virágba borultak a fák, illatozott az utca és a park, és egyszerre itt volt a húsvét. A színek megújulnak, harsog a sárgászöld, illatozik a nedves föld-fekete, szelíden hintáznak a szellőben a jácint-lilák és a nárcisz-sárgák, dúsan imbolyog a fák menyasszonyi ruháinak hófehérje. A dombok alvó hátán friss zöld sarjad, buzgólkodnak a madarak, éneküktől zeng a levegő! És végre eljött a csokigyártás ideje is :) Mert senki nem maradhat kézműves csoki nélkül húsvétkor! Ezúttal két különböző tölteléket gyártottam, és jó sokat pepecseltem a festegetéssel :)
Hozzávalók: 200 gr tejcsoki 400 gr fehércsoki 120 ml tejszín 60 gr vaj 4 kiskanál szárított rózsaszirom narancshéjpor gyömbér ételfesték
Elkészítés: A tojásformák belsejében kifestem a mintát színes festékkel. Ezután elkészítem a töltelékeket: az egyikhez kimérek 70 ml tejszínt, beleszórom a rózsaszirmokat, és felforralom. Egy órán át hagyom hűlni, ezután leszűröm, a szirmokat kidobom. Olvasztok 100 gr tejcsokit és 30 gr vajat, összekeverem a tejszínnel, míg egynemű krémet kapok. A másik krémhez kimérek 50 ml tejszínt, megolvasztok 100 gr tejcsokit és 30 gr vajat. A kettőt összekeverem, és hozzáadok néhány csipet narancshéjport, valamint ízlés szerint gyömbért. A csokitojásokat két adagban készítettem el: előbb a rózsás töltelékkel töltöttem meg őket, majd amikor készen lettek, a következő adagot a narancsossal. A burkokhoz temperált fehércsokit használtam.
Boldog Húsvétot kívánok mindenkinek! :)
Két szép kis húsvéti nyuszim :)
When has spring arrived?! Last week the snow was falling and the landscape was barren; this week the trees are blooming; the streets and the park smell of flowers and suddenly Easter is here. The colors renewed; yellow-green is flourishing, damp earth-black breathes, hyacinth-purples and daffodil-yellows swing gently in the breeze; the snow-white of the trees' wedding dresses swing in the sky. Fresh green springs on the sleepy backs of the hills; the birds bustle, the air is loud with their songs! And finally chocolate-making time is here :) Because no-one can remain without handmade chocolate at Easter! This time I prepared two different fillings and spent much time with the painting, too :)
Ingredients: 200 gr milk chocolate 400 gr white chocolate 120 ml cream 60 gr butter 4 small spoon of dried rose petals orange powder ginger food paint
Recipe: I paint the patterns inside the chocolate mold. Then I prepare the fillings: for the first one, I pour 70 ml cream in a bowl, I sprinkle the dried rose petals in it and boil it. I leave it to cool for an hour, then I sieve it and get rid of the petals. I melt 100 gr milk chocolate and 30 gr butter, I combine them with the cream until I get a smooth cream. For the second filling, I pour 50 ml cream in a bowl; I melt 100 gr milk chocolate and 30 gr butter. I mix the two and add some pinches of orange powder and ginger. I prepare two portions of chocolate eggs: the first batch is filled with the rose filling, and when they are done, I prepare another batch with the orange filling. I used tempered white chocolate for the chocolate shells.
Baba mellett nem egyszerű az élet, de nem vagyok az a fajta ember, aki feladja a melóját vagy épp legkedvesebb hobbijait azért, mert gyereke született (olyan szomorú látni azokat a csokis blogokat, amiket az írójuk azért adott fel, mert jött a baba). Így aztán cselezve, több részletben ugyan, de csak sikerül a csokikészítés :D Főleg annak fényében, hogy ilyenkor jönnek-mennek a rokonok, ismerősök, és ha már főzni nem mindig van idő, legalább csokit kapjanak. Szóval elsőre csak ilyen egyszerű trüffelt készítettem, amit az ízesítés tesz egyedivé: amellett, hogy mandarinmézet kevertem bele, többféle fűszer is gazdagítja.
Hozzávalók: 200 gr étcsoki 2 kiskanál vaj 2 kiskanál mandarinméz 50 ml tejszín fahéj, szegfűbors, szerecsendió, vanília, gyömbér kakaópor
Elkészítés: A tejszínt kitöltöm egy tálkába, hozzáadom a mézet és ízlés szerint a fűszereket (én 3-3 csipetnyit adtam mindből). Az étcsokit felolvasztom, hozzákeverem a vajat, majd egybeöntöm a tejszínnel. Alaposan összekeverem a kettőt, és a tálkát a hűtőbe teszem. Két órával később kiveszem, a ganache-t golyókká formázom és kakaóporba hempergetem.
It is not easy when one has a baby, however, I am not the kind of person who would give up on her profession and favorite hobbies because her child was born (it is so sad to see those gastroblogs which were finished because the writer had a baby). Thus, in a tricky way and multiple steps, but it is actually possible to make chocolate :D All the more so, because friends and relatives are coming and going, and if I don't have time to cook, at least they should get chocolate. So the first one was this simple truffle, which is special because of the seasoning: besides mandarin honey, it is enriched with multiple spices.
Ingredients: 200 gr dark chocolate 2 small spoons of butter 2 small spoons of mandarin honey 50 ml cream cinnamon, allspice, nutmeg, vanilla, ginger cocoa powder
Recipe: I pour the cream in a bowl and add the honey and the spices (3-3 pinches of everything). I melt the dark chocolate with the butter and pour it in the bowl. I combine the chocolate and the cream and place the bowl in the fridge. Two hours later I shape small balls of the ganache and roll them in cocoa powder.
Hosszú ideje várom, hogy végre legyen mit várnom :) Persze ez elég ellentmondásosan hangzik, de aki tudja, mennyire szeretem a karácsonyt, az azt is tudja, hogy minden évben már hetekkel-hónapokkal korábban készülök rá: hogy fogom feldíszíteni a lakást, milyen csokikat készítek majd, kinek milyen ajándékot veszek stb. És ez a várakozás olyan kellemessé teszi az adventi időszakot - minden nap egy kicsit meg lehet valósítani a tervekből :)
Az első ide kapcsolódó, adventi csoki mandarin és gyömbér felhasználásával készült, és egy olyan díszítési módot alkalmaztam, amit már nagyon régóta terveztem elkészíteni, mivel véleményem szerint pont ilyen ünnepi alkalomhoz illő. Ja és persze itt a karácsonyi mesém első része is, hiszen azzal is készültem - szerves része a ráhangolódásnak! A mesét a recept alatt találjátok :)
Hozzávalók: egy mandarin 70 gr tejcsoki két csipet gyömbérpor egy kiskanál vaj 150 gr étcsoki ételfesték
Elkészítés: Előbb a burkok díszítését készítem el: papírcsíkot ragasztok a mélyedések közepébe. Fekete ételfestékkel összespriccelem a mélyedéseket, és amikor a kakaóvaj kezd megszilárdulni, eltávolítom a papírcsíkokat. Végül arany és bronz keverékével festem be a mélyedéseket. Temperálom az étcsokit, kiöntöm a formát. Egy kis tálkába kifacsarom a mandarint, hozzákeverek 70 gr olvasztott tejcsokit és a vajat. Végü szórok bele - ízlés szerint - néhány csipet gyömbért. A töltelékkel megtöltöm a csokiburkokat. Mehet a hűtőbe a forma, majd fél óra múlva előveszem, temperálom a maradék étcsokit és lezárom a bonbonokat.
Leila toppantott. – Nem kell ez a vacak! Édesanyja felszisszent, édesapja homoka ráncokba
szaladt. – Utálom a karácsonyt! – Leila durcásan
ökölbe szorította a kezeit, kis arca maga volt a megátalkodottság. – Mars a szobádba! – szólt rá az apja. – Nem kapsz
desszertet. Az ajándékok is itt maradnak! Leila felhúzta az orrát, elfordult, és sértődött
trappolással elvonult. Nem is baj, nem kell neki karácsonyi puding meg
sütemény. Neki a tökéletes ajándék kellett volna, már hónapok óta kinézte a
játékbolt kirakatában. Oly csodás volt, egy igazi kis babapalota, apró
bútorokkal, konyhafelszereléssel, a babákhoz illő ruhácskákkal, és valódi,
működő karácsonyi fényekkel. Nap nap után leste a boltot, valahányszor arra
járt iskolába menet, nem tudott betelni az antik hatású, aranyra lakkozott kis
karszékekkel, a villogó, vörös-zöld lámpácskákkal, s lelki szemei előtt látta,
hogy festene a szobájában – megkoronázná hatalmas játékgyűjteményét, és minden
barátnője irigyelné! Aztán egy nap a babaház eltűnt a kirakatból.
Leila csak a finom karácsony esti vacsora után látta viszont, amikor mohó
várakozással letépte a csillogó karácsonyfa alatt álló hatalmas dobozról az
ajándékpapírt. – A babaház! – kiáltott fel ragyogó szemmel,
és még gyorsabb mozdulatokkal, türelmetlenül bontogatta a csomagot. A csodás
játék minden várakozását felülmúlta: a kicsi bútorok közelről még szebbek
voltak faragott, részletes díszítésükkel; a babák még sokkal kedvesebbek nagy
szemeikkel, fésülgethető hajukkal, s az apró gardróbban katonásan sorakoztak a
ruháik. Hanem amikor öröme betetőzéseként Leila fel akarta kapcsolni a palota
díszkivilágítását… semmi nem történt. Hiába nyomkodta a gombot, a fények nem
gyulladtak fel. Édesapja mellé térdelt, hogy megvizsgálja a szerkezetet, de ő
sem találta a baj forrását. – Elvisszük Anti bácsihoz, ő biztosan meg
tudja szerelni – vigasztalta Leilát. – De nekem most kell! – biggyesztette a száját
a kislány. Miért nem értik meg a szülei, hogy a babaház a fények nélkül olyan,
mint a karácsonyfa a csúcsdísz nélkül! Hisz anélkül semmi értelme az egésznek!
Leila csalódott és haragos volt, s most hálóingében az ablakában ült, dacosan,
mert tudta, hogy az elszenvedett igazságtalanság és kiábrándultság miatt úgysem
jönne álom a szemére. Térdeit átkarolva bámulta a kertben gomolygó ködöt, és
magában füstölgött. A kopasz fákon túl még épp látta a kapu oszlopán álló lámpa
pasztellszín fénykörét, azon túl a park sötétsége üresen ásított. Leila
megborzongott. Milyen jó itt a meleg szobában! Nem szívesen lenne most kint
ilyen időben. A lenti kakukkos óra elütötte az éjfélt.
Leila lekászálódott a párkányról, azzal az elhatározással, hogy bebújik az
ágyba. Ám a gyomra másképp gondolta: éhesen kordult meg. Talán… talán a
konyhában még van pár szelet sütemény az asztalon. Papucsát az ágya előtt hagyva mezítláb osont
le a lépcsőn a nagyszobába. A kandalló parazsa meleg, sejtelmes fénybe vonta a
karácsonyfát, amelynek üde, meghitt illata betöltötte a szobát. Leila odalépett
a babaházhoz. A félhomályban még szomorúbbnak tűnt, mint egy ékszereitől
megfosztott királylány. Leila neszezést hallott a túlsó sarokból.
Rémülten bámult a sötétbe, ösztönösen a babaház mögé húzódott. Halk, puha nesz,
aztán egy sötét kis folt jelent meg az ablakon át beszűrődő félhomályban:
Müzli, a barna foltos nyuszi, Leila kis kedvence. – Hát te hogy jöttél ki a ketrecedből? –
suttogta Leila, és előbújt rejtekhelyéről. Müzli felé fordult, aztán az ajtó felé
ugrált. – Hé, hová mész?! – szólal meg Leila, s utána
sietett. Csak akkor vette észre a furcsa fényt, amikor
épp lehajolt volna a nyusziért. Felegyenesedett. Szikrázó-tündöklő, színeváltó
csillag úszott lassan tova a téren, épp a kertkapu előtt. Oly szép, oly ragyogó
volt, hogy Leila szíve megdobbant. Gondolkodás nélkül húzta fel a csizmáit,
magára kapta prémes téli kabátját. Müzliről megfeledkezve nyitotta ki az ajtót,
s előbb tétován, majd egyre inkább felbátorodva szaladt végig a kerti úton. A
kovácsoltvas kapu megnyikordult, ahogy kitárta. Kilépett a térre. Körbenézett –
a fénygömb a fenyegetően magasodó, a sűrű ködben fekete óriásoknak tűnő fák
között sziporkázott. Egy árny ugrált el Leila előtt. – Müzli! – kiáltott fel a kislány, és
felkapta a nyulat. – Eressz el! – mérgelődött Müzli, a karjában
kapálózva. Meglepetésében Leila leejtette őt. Müzli két
lábra állt előtte, s rosszallóan folytatta: – A nevem egyébként sem Müzli,
hanem Jasper von Hareington. Leila hátrált egy lépést. – Te tudsz beszélni?... – kérdezte elhalón. Jasper-Müzli lekicsinylően horkantott. – Minden állat tud. Évente egyszer, karácsony
éjszakáján – azzal visszaereszkedett négy lábra, és elugrált a park felé. – Hé, várj! Hová mész?! – kiáltott fel Leila,
és utánaeredt. – A fény! – hallotta a ködpamacsokon túl Jasper
hangját. – Hisz azt akarod a babaházadnak, nem igaz?! Leila gondolkodás nélkül követte őt – be a
sötét fák közé…
I've been waiting for such a long time to have something to look forward to! :) I know it sounds contradictory, but those who know how much I love Christmas, also know that I start preparing weeks-months in advance: how I'll decorate the apartment, what kind of chocolates I'll make, which presents I'll buy etc. And this anticipation makes the advent period so pleasant - every day a part of the plans can be realized :)
The fist advent chocolate was prepared with tangerine and ginger and I used a decoration technique which I've planned to try for a long while, since I believe it is fitting a festive moment such as this.
Ingredients: one tangerine 70 gr milk chocolate two pinches of powdered ginger eone small spoon of butter 150 gr dark chocolate food paint
Recipe: First I make the decoration of the bonbons: I paste a paper stripe in the middle of the cavities. I sprinkle the cavities with black food paint and when the cocoa butter starts to set, I remove the paper stripes. Finally, I paint the cavities with the mixture of gold and bronze. I temper the dark chocolate and I prepare the shells. In a small bowl, I squeeze the tangerine and combine it with 70 gr milk chocolate and butter. I also add some pinches of ginger. I fill the shells with the cream. I put the mold in the fridge; half an hour later I take it out, I temper the leftover dark chocolate and cap the bonbons.
Akit érdekel az emberi természet, az most biztosan érdeklődve figyeli, hogyan hozza ki egy extrém szituáció embertársaiból a legjobbat és a legrosszabbat. Ebben nagyon hasonlít az általam kutatott korszakhoz - akkor is sokan "hétköznapi hőssé" váltak, igen sokan pedig szégyenletesen viselkedtek. Én meg csak csendben figyelem a történéseket, és vonom a párhuzamokat a múlttal - az első szembeötlő az volt, amikor a máskor 150 forintos maszkokat 20-30-szoros áron láttam meg. A második világháború során igen sokan kaptak büntetést "árdrágítás" miatt - akkoriban is kihasználta az "élelmesebbje", hogy bizonyos árucikkekre nagyobb a kereslet. Na meg a pánikvásárlás: sok olyan levéltári irattal találkoztam már, amelyben a helyi önkormányzatok vagy rajtuk keresztül a kormány igyekezett szabályozni az egyes áruk elérhető mennyiségét, árát, hol, kinél lehessen kapni stb.
A facebookon szörfölve a legkülönbözőbb véleményekbe, írásokba akad bele az ember - az minden bizonnyal elmondható, hogy a járvány és a karantén igencsak gondolkodásra serkenti az embereket, de hát most nincs is mást mit csinálni, csak otthon ücsörögni és agyalni, nem igaz? :D Nem mintha ez olyan nagy baj lenne. Abban reménykedem, hogy most, hogy lelassult az életünk és más perspektívából látjuk a... gyakorlatilag mindent, talán megváltozik majd a világ működése, ha vége lesz ennek. Én szeretem azt látni, hogy az utcán csak néhányan lézengenek, nincs tömeg, nem rohannak az emberek, hanem ráérősen sétálnak. Hogy az égen nincsenek keresztbe-kasba kondenzcsíkok. Nem azért, mert annyira civilizációellenes lennék, egyszerűen néha a civilizációból is sok. Néha jó lassítani és elmerengni zajok, rohanás, stressz nélkül.
Na és persze karanténban több idő marad csokikészítésre is, ez sem egy utolsó szempont :D A héten kettőt is készítettem, ez az első.
Hozzávalók:
egy mandarin leve
25 ml málnapüré
50+150 gr fehércsoki
agaragar
gyömbér
egy kiskanál vaj
liofilizált málna, cukorgyöngyök
Elkészítés:
Először temperálok 150 gr fehércsokit, és elkészítem a csokicsészéket. Miután megszilrdultak, kiszedem őket a formából.
A málnás réteghez szűrőn átpasszírozom a málnát, szórok bele 3-4 csipet gyömbért. 50 gr fehércsokit megolvasztok a vajjal együtt, és a püréhez keverem. Félig töltöm a csészéket a krémmel, majd hűtőbe teszem őket.
Amikor az első réteg töltelék már elég szilárd, kiveszem a csokit a hűtőből. Kifacsarom a mandarin levét, és egy késhegynyi agaragarral felforralom. Hűtés közben kavargatom. Amikor elég hűvös, de még nem zselésedik, egy-egy kiskanálnyit töltök a csészékbe.
A kész csokik tetjét csipetnyi liofilizált málnával, cukorgyöngyökkel díszítem.
Those who are interested in human nature, are probably observing now how an extreme situation brings good and bad out of their fellow humans. In this, it is very similar to the period I am doing research on - back then many became "everyday heroes", and many behaved in a shameful way. I am just observing what's happening and drawing parallels with the past - the first thing that caught my attention was that masks, which used to be 150 Forints, were sold for 20-30 times as much. During the Second World War, many were penalised for selling items for a too high price - even then the more "resourceful" used the opportunity that certain products were more sought after. And the panic-buying: I've seen so many archival sources in which the municipalities or the government through them tried to control the available amount or price of certain products, or where and who shall sell them etc.
Surfing on facebook one can come across a variety of opinions and writings - it can be stated that the epidemic and quarantine inspire people think; but there's nothing else to do but sitting at home and contemplating, right? :D It is not such a big problem after all. I hope that now that our lives became slower and we see... basically everything from a new perspective, maybe the workings of the world will change after this. I like to see that there are only a couple of people on the streets, there's no crowd, people are not rushing but walking at ease. That there are no contrails in the sky. It is not that I am against civilisation, but sometimes even civilisation is a bit too much. Sometimes it's good to slow down and daydream without noise, rushing and stress.
And of course in quarantine there's more time for chocolate making :D I made two different kinds this week, this is the first one.
Ingredients:
juice of one mandarin
25 ml raspberry puree
50+150 gr white chocolate
agar
ginger
one spoonful butter
lyophilised raspberry, candy pearls
Recipe:
First I temper 150 gr white chocolate and I prepare the chocolate cups. When the chocolate gets solid, I take them out of the mould.
For the raspberry filling, I press the raspberries through a sieve; I add 3-4 pinches of ginger. I melt 50 gr white chocolate with the butter and I mix it with the puree. I fill the cups to half and I put them in the fridge.
When the first layer of filling sets, I take the chocolate out of the fridge. I squeeze the juice of one mandarin and boil it with a pinch of agar. I stir it while cooling. When it gets cool enough, but is not jellifying yet, I pour one small spoonful into each cup.
I decorate the top of the chocolates with lyophilised raspberry and candy pearls.
Amikor sokféle gond és tennivaló gyűlik össze, néha olyan varázslat történik, amire az ember nem is számít, ami... szinte hihetetlen, hogy megtörtént, és épp veled történt meg. Az élet apró csodái :)
Augusztus végén elutaztam szeretett városomba, Fiuméba, ahonnét dédnagyanyám származott (róla ebben a postban emlékeztem meg :)). Tavaly már jártam ott a családdal, és felfedeztük magunknak a Kozala temetőt, a holtak nagy, ökumenikus városát, amiben amúgy találomra kezdtünk el keresgélni - mint utóbb kiderült, egészen közel a megfelelő helyhez. Akkor még csak annyit tudtunk, hogy Stefano Cergnar és Lodovica Vilich sírját keressük, de hogy ez a Kozalában, vagy a Trsatban található, azt nem. Végül hosszas elektronikus nógatás hatására a Kozala központi címéről megírták, hol található ükapám sírja.
Nem mondom, amikor idén nyáron felmentem a temetőbe, és közeledtem a megadott helyhez, úgy vert a szívem, mintha legalábbis valami nagy rocksztárral készülnék találkozni. És akkor megláttam azt a szelíd arcot... Három szál fehér rózsát vittem a sírra, és hosszan elácsorogtam előtte. Első találkozásunk volt ez, nekem meg az ükapámnak. Aki nélkül most nem lennék itt.
Még szinte ki sem léptem a temetőből, amikor vad ötletem támadt. A síron gyűrött művirágok voltak - tehát valaki még mindig látogatja. Mi lenne, ha a jelenben összekötnénk a múltban elszakadt szálakat? Vettem egy képeslapot, és két nyelven - angolul és olaszul - beleírtam, hogy magam is Stefano leszármazotta vagyok, ha gondolják, vegyék fel velünk a kapcsolatot. Megadtam a postai címünket (eszembe sem jutott az e-mail... ki gondol ilyen dőreségre, amikor abban a városban sétál, ami a 19. század végét jelenti neki?!), a levelet becsomagoltam a celofánba, fevittem a temetőbe, és a rózsák szárára erősítettem.
Teltek a hónapok, már nem számítottam rá, hogy megmaradt ott az a levél, biztosan elázott, kidobták vagy elvitték, valakinek biztosan megkísértette a fantáziáját a titokzatos, síron túli levelezés.
És tíz napja levelet kaptunk Torinóból. Dédanyám bátyjának a leszármazottaitól. Természetesen kissé szemrehányón az utolsó kérdés az volt, hogy a digitális korban miért postai levelet kellett feladni, de hát ez a történet sármja :)
Azóta próbáljuk foltozgatni a szétszakadt családi szálakat :)
***
When problems and things to do accumulate, sometimes such magic happens, which one wouldn't even expect, which is... almost unbelievable, that it happened and it happened to you. The small miracles of life :)
At the end of August I travelled to my beloved Fiume, from where my great-grandma came (I dedicated this post to her :)). Last year we went there with my family, and we discovered Kozala cemetery, the great, ecumenical city of the dead, where we randomly started an investigation. As it later turned out, we were quite close tot he right place. But back then we only knew that we were looking for the graves of Stefano Cergnar and Lodovica Vilich; but whether they had been buried in Kozala or in Trsat, remained a question. Finally after much electronic nagging from the central address of Kozala I was informed about the whereabouts of my great-great-grandfather's grave.
This summer I went up to the cemetery and while I was approaching the right location, my heart was pounding as if I was about to meet some rockstar. And then I saw that gentle face... I brought three white roses on the grave and I was standing there for a while. This was our first meeting, my great-great-grandfather's and mine. Without him I wouldn't even be here.
I barely stepped out of the cemetery, when I had a wild idea. There were those wrinkled fake flowers on the grave - someone must still visit it. What if we mended the past's broken threads in the present? I bought a card and I wrote in it - in English and Italian - that I myself am a descendant of Stefano, if they want to, get in touch with us. I added our postal address (I didn't even think about e-mail addresses... who would think of such futility in the city which represents the end of the 19th century to her?!), I wrapped the letter in the cellophane envelope, I brought it in the cemetery and attached it to the roses.
The months passed by, I didn't even count on that the letter remained there; it must have gotten wet, thrown away or stolen, someone's imagination must have been tempted by the mysterious afterlife correspondence.
And ten days ago we got a letter from Torino. From the descendants of the my great-grandmother's brother. Naturally the last, slightly reproaching question was why they had to post a letter in the digital age, but this is the story's charm :)
Since then we've been piecing together the broken family puzzle :)
Dédanyám levele a torinói családnak // my great-great grandma's letter sent to the family in Torino
Hozzávalók:
150 gr tejcsoki
0,3 dl lime lé
3 cm gyömbérdarabka
1 kiskanál vaj
80 gr fehércsoki
Elkészítés:
A lime-ot lábosba facsarom, a gyömbért meghámozom és belereszelem. Felmelegítem, hozzáadom a vajat és a fehércsokit.
Temperálom a tejcsokit, elkészítem a bonbonburkokat. Miután megszilárdultak, megtöltöm őket a gyömbéres krémmel. Hűtőbe teszem a csokiformát néhány órára. Végül a maradék csokival lezárom a bonbonokat.
ükapám sírján a levél // the letter on my great-great-grandfather's grave
Ingredients:
150 gr milk chocolate
0,3 dl lime juice
3 cm ginger
1 small spoon of butter
80 gr white chocolate
Recipe:
I squeeze the lime in a pot, I peel the ginger and shred it into it. I warm it up, I add the butter and the white chocolate.
I temper the milk chocolate, I prepare the bonbon shells. After they get dry, I fill them with the ginger cream. I put the mould in the fridge for a couple of hours. Finally I seal the bonbons with the leftover chocolate.
A macskakő kopogott lakkcipője sarka alatt, amint apró, sietős léptekkel, suhogó szoknyával haladt végig a Belvedere utcán. Fűtötte az indulat, arca egészen kipirult, magában mormolt, amit csak akkor vett észre, amikor a szembe jövő férfi kissé illetlenül megbámulta, mielőtt elkapta a tekintetét. Nagy levegőt vett, visszafojtotta érzéseit, leszaladt a kormányzói palota mellett a lépcsősoron, végig a Municipio úton. Bal kéz felé az óváros szélén épült új és régi házak sorakoztak: szürke és sárga falak, apró erkélyek, zárt zsaluk, behúzott függönyök. Minden ilyen a Nagy Háború kezdete óta - bár lenne már vége.
***
The cobblestones clacked under her heels as she proceeded along the Via del Belvedere with small, hasty steps and swishing skirt. Temper heated her, her face was blushing and she was murmuring, which she realized only when the man coming across her way stared at her a bit impolitely before looking away. She took a deep breath, suppressed her feelings and ran down the stairs beside the governor's palace, then along the Via del Municipio. On the left hand side, on the border of the old town, old and new houses lined up: grey and yellow walls, tiny balconies, closed shutters, pulled curtains. Everything is like that since the Great War had begun - if only it came to an end finally.
Via del Belvedere/Ulica Laginjina
Útja keresztezte a Korzót, innét már látszott a kikötő és a korábban oly forgalmas Mária Terézia rakpart. Most puszta hullámtörőként fogta fel a tenger zöld hullámait, csupán néhány személyszállító hajó ringott hátrébb, a Baross-kikötőben. Befordult balra. Elszorult a szíve az elhagyatott Korzó láttán: ahol korábban pezsgett az élet; nyelvek bábeli zűrzavara, különböző rendű és rangú emberek sokasága nyüzsgött, most alig egy-két járókelő sietett a dolgára.
***
Her way crossed the Korzo, from there the port and the formerly so busy Maria Theresa quay could be seen. Now it caught the green waves of the sea as a mere breakwater, only a couple of passenger ships rocked in the back, at the Port Baross. She turned left. Her heart sank at the sight of the abandoned Korzo, which had previously been bustling with life, the chaos of languages, the multitude of people from various backgrounds. Now barely a couple of passers-by hurried along.
Óratorony a Korzón, Fiume ékessége // Clock tower, one of Fiume's main sights
Amint közeledett céljához, egyszeriben kellemetlenül forrónak érezte az eddig megnyugtatóan melegítő őszi napot. Leült az óratoronnyal szemben álló padra, kezével legyezte magát.
"Mégis hogy gondoltad ezt, Adriana, nem elég, hogy fiatalabb nálad, még csak nem olasz! Egy pénzügyőr!"
Apja fel-alá rótta a köröket a szalonban, míg a maga visszafogott módján mérgelődött. Időről időre leányára nézett, szúrós pillantása súlya alatt Adriana még most is úgy érezte, leginkább elbújna valahová, hogy ne kelljen szembenéznie vele. De nem, ezúttal ki kell állnia magáért. Nagy levegőt vett, hogy közbeszóljon, de apja folytatta:
"Verd ki a fejedből, nem engedélyezem ezt a viszonyt! Keress magadnak tisztes, jóravaló férfit, van épp elég a városban!"
Adriana tekintete támogatást remélve édesanyjára villant, aki a zöld selyemmel borított karosszékében ült az ablak előtt, ám ő néma maradt.
"Édesapám, Gyula tisztességes ember. Rendes munkája van, birtoka, és mindenek felett jó hozzám. A városban valóban van sok férfi, de egyikük sem kérte meg a kezem, és én nem akarok pártában maradni. Kérlek, édesapám..."
"Nem akarok erről többet hallani. Az eljegyzést felbontod, és megmondod annak az embernek, hogy többé nem találkozol vele."
***
As she approached her destination, suddenly the tranquil, warm autumn sunshine felt unpleasantly hot. She sat down on the bench in front of the clock tower, she fanned herself with her hand. "What were you thinking, Adriana, him being younger than you is one thing, but he is not even an Italian! An excise officer!" Her father had been walking up and down the length of the parlour while he had been quarreling in his moderate way. From time to time he had looked at his daughter; under the weight of his piercing gaze Adriana had felt like hiding even now so she wouldn't have to face him. But no, this time she must stand up for herself. She had taken a deep breath to interrupt, but her father had continued: "Forget it, I do not approve this relationship! Look for a respectable, good man, there are plenty in the city!" Adriana had glimpsed at her mother for support, who had been sitting in front of the window in her armchair covered in green silk, but she had remained silent. "Father, Gyula is a decent man. He has a good job, he has an estate and above all, he is good to me. There are indeed many men in the city, but none of them asked for my hand and I do not want to remain unmarried. Please, father..." "I don't want to hear about this any more. Call off the engagement and tell that man that you will never meet him anymore."
Dédanyám, Adriana Leonarda Cergnar // My great-grandma, Adriana Leonarda Cergnar
Adriana keze ökölbe szorult. Hamarosan betölti a huszonkilencet, az összes barátnője házas, és most, hogy végre neki is alkalma adódik, a szülei ellenzik a házasságot...
Gyula holnap visszatér Magyarországra, egyetlen délutánja maradt a döntés meghozatalára - amit addig odázna, ameddig csak lehet.
Felkelt, elsietett a hotel előtt. Elsétált a Recina folyóhoz, majd tovább, el a Susak városrész vágányai mellett. Tekintete megakadt a késő délutáni napfényben sárgálló Tersattón, a középkori váron s az alázatosan az erőd lába alá simuló parkon, és szívét megtöltötte az otthona iránt érzett szeretet. Akárhogyan is lesz, sosem fogja elfelejteni Fiumét: az óvárosban két épület közé szorult, általuk támogatott római kaput, a dombokon ülő mediterrán házikókat, a kikötő és a Korzó klasszicista, cifra palotáit, a várost minden porcikájában átitató kulturális és nyelvi sokszínűséget, és a tengert...
***
Adriana clenched her fist. Soon she would turn twenty-nine, all of her friends are married and now that finally she had the chance, her parents are against her marriage...
Gyula would return to Hungary the next day; she had only one afternoon to make up her mind - which she would postpone as long as she could.
She stood up and hurried away from the hotel. She walked to the Recina river, then onward along the rail tracks of Susak district. The Tersatto, the medieval fortress bathing in the yellow afternoon sunshine and the park snuggling to the castle's foot caught her eyes; her heart filled with love for her hometown. Whatever happens, she would never forget Fiume: the Roman gate blocked between and supported by two houses in the old town, the mediterranean cottages sitting on the hills, the classicist, ornamented palaces of the Korzo and the port, the cultural and linguistic diversity impregnating every bit of the city, and the sea...
Fiume a folyó felől nézve // Fiume as seen from the river
Fiume a Trsat erődből nézve // Fiume as seen from the Trsat castle
A Tersatto felől zöld folyamként hömpölygött le az erdő, hogy a tengerparton parkká szelídüljön, lombernyői hűvössé szűrték a napsugarakat. Adriana ráérősen lépkedett a virágokkal szegélyezett ösvényen, míg a fák mögött átsejlő tengerparti villákat nézte. Mily békésnek tűnik minden - pedig valójában a családapák és fiaik már nincsenek ott azokban a szobákban, és ki tudja hazatérnek-e valaha. Hirtelen elhatározásból jobbra kanyarodott, ahol két ház kőbábos kerítése között vékony gyalogút vezetett a tengerhez. Megállt a sziklapárkány tetején kialakított kilátón. Mint mindig, a tükörzöld vízfelszín fodrozódása elandalította, gondolatai lustán görögtek tova a felhők takarta horizont felé, ahol Krk és Cres szigeteit ringatta a Kvarner-öböl vize.
Maga elé idézte a férfi arcát. Becsületes, nyílt tekintete van; ritkán mosolyog, de a mosolya szívet melengető. Meleg a keze, udvarias, csendes, ám a felszín alól időről időre előbukkan sajátos humora.
***
The forest flowed from Tersatto like a green river in order to tame into a park at the seaside; its foliage strained and cooled the rays of the sun. Adriana walked leisurely along the path lined with flowers while she was watching the seaside villas behind the trees. Everything seems so peaceful - even though fathers and sons were not there in those rooms any more, and who knows whether they would ever return. Suddenly she turned right, where between the stone fences of two houses a narrow path led to the sea. She stopped at the lookout built on the top of the cliff. As always, the rippling of the mirror-green water soothed her; her thoughts lazily rolled towards the horizon covered in clouds, where the water of the Kvarner Bay rocked the Krk and Cres islands.
She recalled the man's face. He had an open, honest gaze; he rarely smiled but his smile was heart-warming. His hands were warm, he was polite, silent, but his characteristic humor appeared from time to time.
Adriana felegyenesedett. Amint elindult vissza a központ felé, léptei határozottan koppantak a köveken. Elsétált a folyó felett a hídon, és már ott is volt a Korzón. Belépett a hotel kapuján. A recepción öltönyös, ápolt szakállú úr fogadta udvarias mosollyal.
- Üzenetet szeretnék hagyni. Kaphatnék egy papírt és tollat?
- Hogyne, hölgyem.
Míg a tollal bajlódott, Adriana a papírlapra meredt. Végül a lapra illesztette a tollhegyet. A kocka el van vetve.
"Gyulám,
Bár a szüleim ellenzik a kapcsolatunkat, én úgy döntöttem, veled tartok. Találkozzunk holnap a vasútállomáson, hajnali 5 óra 30 perckor indul a vonat Károlyváros felé. Kérlek, ha fenntartod ígéretedet, amit nekem tettél, légy ott időben - csak ily módon tarthatom be én is az ígéretemet, amit tenéked tettem.
Adriana"
***
Adriana straightened up. As she set off for the centre, her steps clacked determinedly on the stones. She walked across the bridge on the river and she was there at the Korzo already. She entered the hotel. A man in suit, with neat beard and a polite smile greeted her.
"I would like to leave a message. May I get a paper and a pen?"
"Certainly, madam."
While she was fiddling with the pen, Adriana stared on the paper. Finally she placed the nib on the paper. The die is cast.
"My Gyula,
Even though my parents are against our relationship, I decided that I would come with you. We shall meet at the train station tomorrow; a train departs for Karlstadt at 5.30 o'clock at dawn. Please, if you would keep your promise that you made to me, be there on time - that is the only way I can keep my promise that I made to you.
Adriana"
Ükapám sírja a fiumei Kozala temetőben // The grave of my great-great-grandfather in Kozala cemetery in Fiume
Az alábbi bonbonokat valójában azért készítettem, hogy kipróbáljam az új, szépséges transzferfóliámat 😍 Persze a töltelék is igen fincsi lett, egy kicsit visszahozta a nyarat a szürke őszbe :)
Hozzávalók:
150+50 gr fehércsoki
40 gr szederpüré
5 csipet gyömbér
egy csipet agaragar
transzferfólia
Elkészítés:
A szederpürébe beleszórom az agaragart és ízlés szerint gyömbért, és felmelegítem. Addig forralom, amíg az agaragar fel nem olvad benne. Míg hűl a püré, adok hozzá 50 gr fehércsokit, és ha nem elég pikáns, még gyömbért.
Méretre vágom a transzferfóliát, belehelyezem a mágneses formába. Temperálok 150 gr fehércsokit, elkészítem a bonbonok burkát. Miután megszilárdult, megtöltöm az addigra kocsonyás szederkrémmel, és hűtőbe helyezem egy kis időre. Végül ismét temperálom a fehércsokit, és lezárom a bonbonokat.
I made these bonbons in order to try my new, beautiful transfer sheet 😍 Of course the filling is very yummy, it brought back a bit of summer in the autumn :)
Ingredients:
150+50 gr white chocolate
40 gr blackberry puree
5 pinches of ginger
one pinch of agar-agar
transfer sheet
Recipe:
I put the agar-agar in the in the blackberry puree, and also some ginger, then I warm it up. I boil it until the agar-agar melts. While the puree gets cooler, I add 50 gr white chocolate and if it's not spicy enough, a bit more ginger.
I cut up the transfer sheet and place one piece in the magnetic mould. I temper 150 gr white chocolate, I prepare the shells. After they get dry, I fill them with the jelly-like blackberry cream and I put the mould in the fridge for some time.Finally I temper the leftover white chocolate and I seal the bonbons.
