szedres-gyömbéres // blackberry-ginger

A macskakő kopogott lakkcipője sarka alatt, amint apró, sietős léptekkel, suhogó szoknyával haladt végig a Belvedere utcán. Fűtötte az indulat, arca egészen kipirult, magában mormolt, amit csak akkor vett észre, amikor a szembe jövő férfi kissé illetlenül megbámulta, mielőtt elkapta a tekintetét. Nagy levegőt vett, visszafojtotta érzéseit, leszaladt a kormányzói palota mellett a lépcsősoron, végig a Municipio úton. Bal kéz felé az óváros szélén épült új és régi házak sorakoztak: szürke és sárga falak, apró erkélyek, zárt zsaluk, behúzott függönyök. Minden ilyen a Nagy Háború kezdete óta - bár lenne már vége.

***

The cobblestones clacked under her heels as she proceeded along the Via del Belvedere with small, hasty steps and swishing skirt. Temper heated her, her face was blushing and she was murmuring, which she realized only when the man coming across her way stared at her a bit impolitely before looking away. She took a deep breath, suppressed her feelings and ran down the stairs beside the governor's palace, then along the Via del Municipio. On the left hand side, on the border of the old town, old and new houses lined up: grey and yellow walls, tiny balconies, closed shutters, pulled curtains. Everything is like that since the Great War had begun - if only it came to an end finally.

Via del Belvedere/Ulica Laginjina

Útja keresztezte a Korzót, innét már látszott a kikötő és a korábban oly forgalmas Mária Terézia rakpart. Most puszta hullámtörőként fogta fel a tenger zöld hullámait, csupán néhány személyszállító hajó ringott hátrébb, a Baross-kikötőben. Befordult balra. Elszorult a szíve az elhagyatott Korzó láttán: ahol korábban pezsgett az élet; nyelvek bábeli zűrzavara, különböző rendű és rangú emberek sokasága nyüzsgött, most alig egy-két járókelő sietett a dolgára.

***

Her way crossed the Korzo, from there the port and the formerly so busy Maria Theresa quay could be seen. Now it caught the green waves of the sea as a mere breakwater, only a couple of passenger ships rocked in the back, at the Port Baross. She turned left. Her heart sank at the sight of the abandoned Korzo, which had previously been bustling with life, the chaos of languages, the multitude of people from various backgrounds. Now barely a couple of passers-by hurried along.

Óratorony a Korzón, Fiume ékessége // Clock tower, one of Fiume's main sights

Amint közeledett céljához, egyszeriben kellemetlenül forrónak érezte az eddig megnyugtatóan melegítő őszi napot. Leült az óratoronnyal szemben álló padra, kezével legyezte magát.

"Mégis hogy gondoltad ezt, Adriana, nem elég, hogy fiatalabb nálad, még csak nem olasz! Egy pénzügyőr!" 

Apja fel-alá rótta a köröket a szalonban, míg a maga visszafogott módján mérgelődött. Időről időre leányára nézett, szúrós pillantása súlya alatt Adriana még most is úgy érezte, leginkább elbújna valahová, hogy ne kelljen szembenéznie vele. De nem, ezúttal ki kell állnia magáért. Nagy levegőt vett, hogy közbeszóljon, de apja folytatta:

"Verd ki a fejedből, nem engedélyezem ezt a viszonyt! Keress magadnak tisztes, jóravaló férfit, van épp elég a városban!"

Adriana tekintete támogatást remélve édesanyjára villant, aki a zöld selyemmel borított karosszékében ült az ablak előtt, ám ő néma maradt.

"Édesapám, Gyula tisztességes ember. Rendes munkája van, birtoka, és mindenek felett jó hozzám. A városban valóban van sok férfi, de egyikük sem kérte meg a kezem, és én nem akarok pártában maradni. Kérlek, édesapám..."

"Nem akarok erről többet hallani. Az eljegyzést felbontod, és megmondod annak az embernek, hogy többé nem találkozol vele."

***

As she approached her destination, suddenly the tranquil, warm autumn sunshine felt unpleasantly hot. She sat down on the bench in front of the clock tower, she fanned herself with her hand.
"What were you thinking, Adriana, him being younger than you is one thing, but he is not even an Italian! An excise officer!"
Her father had been walking up and down  the length of the parlour while he had been quarreling in his moderate way. From time to time he had looked at his daughter; under the weight of his piercing gaze Adriana had felt like hiding even now so she wouldn't have to face him. But no, this time she must stand up for herself. She had taken a deep breath to interrupt, but her father had continued:
"Forget it, I do not approve this relationship! Look for a respectable, good man, there are plenty in the city!"
Adriana had glimpsed at her mother for support, who had been sitting in front of the window in her armchair covered in green silk, but she had remained silent.
"Father, Gyula is a decent man. He has a good job, he has an estate and above all, he is good to me. There are indeed many men in the city, but none of them asked for my hand and I do not want to remain unmarried. Please, father..."
"I don't want to hear about this any more. Call off the engagement and tell that man that you will never meet him anymore."

Dédanyám, Adriana Leonarda Cergnar // My great-grandma, Adriana Leonarda Cergnar

Adriana keze ökölbe szorult. Hamarosan betölti a huszonkilencet, az összes barátnője házas, és most, hogy végre neki is alkalma adódik, a szülei ellenzik a házasságot...

Gyula holnap visszatér Magyarországra, egyetlen délutánja maradt a döntés meghozatalára - amit addig odázna, ameddig csak lehet. 

Felkelt, elsietett a hotel előtt. Elsétált a Recina folyóhoz, majd tovább, el a Susak városrész vágányai mellett. Tekintete megakadt a késő délutáni napfényben sárgálló Tersattón, a középkori váron s az alázatosan az erőd lába alá simuló parkon, és szívét megtöltötte az otthona iránt érzett szeretet. Akárhogyan is lesz, sosem fogja elfelejteni Fiumét: az óvárosban két épület közé szorult, általuk támogatott római kaput, a dombokon ülő mediterrán házikókat, a kikötő és a Korzó klasszicista, cifra palotáit, a várost minden porcikájában átitató kulturális és nyelvi sokszínűséget, és a tengert...

***

Adriana clenched her fist. Soon she would turn twenty-nine, all of her friends are married and now that finally she had the chance, her parents are against her marriage...

Gyula would return to Hungary the next day; she had only one afternoon to make up her mind - which she would postpone as long as she could.

She stood up and hurried away from the hotel. She walked to the Recina river, then onward along the rail tracks of Susak district. The Tersatto, the medieval fortress bathing in the yellow afternoon sunshine and the park snuggling to the castle's foot caught her eyes; her heart filled with love for her hometown. Whatever happens, she would never forget Fiume: the Roman gate blocked between and supported by two houses in the old town, the mediterranean cottages sitting on the hills, the classicist, ornamented palaces of the Korzo and the port, the cultural and linguistic diversity impregnating every bit of the city, and the sea...

Fiume a folyó felől nézve // Fiume as seen from the river

Fiume a Trsat erődből nézve // Fiume as seen from the Trsat castle

A Tersatto felől zöld folyamként hömpölygött le az erdő, hogy a tengerparton parkká szelídüljön, lombernyői hűvössé szűrték a napsugarakat. Adriana ráérősen lépkedett a virágokkal szegélyezett ösvényen, míg a fák mögött átsejlő tengerparti villákat nézte. Mily békésnek tűnik minden - pedig valójában a családapák és fiaik már nincsenek ott azokban a szobákban, és ki tudja hazatérnek-e valaha. Hirtelen elhatározásból jobbra kanyarodott, ahol két ház kőbábos kerítése között vékony gyalogút vezetett a tengerhez. Megállt a sziklapárkány tetején kialakított kilátón. Mint mindig, a tükörzöld vízfelszín fodrozódása elandalította, gondolatai lustán görögtek tova a felhők takarta horizont felé, ahol Krk és Cres szigeteit ringatta a Kvarner-öböl vize.

Maga elé idézte a férfi arcát. Becsületes, nyílt tekintete van; ritkán mosolyog, de a mosolya szívet melengető. Meleg a keze, udvarias, csendes, ám a felszín alól időről időre előbukkan sajátos humora. 

***

The forest flowed from Tersatto like a green river in order to tame into a park at the seaside; its foliage strained and cooled the rays of the sun. Adriana walked leisurely along the path lined with flowers while she was watching the seaside villas behind the trees. Everything seems so peaceful - even though fathers and sons were not there in those rooms any more, and who knows whether they would ever return. Suddenly she turned right, where between the stone fences of two houses a narrow path led to the sea. She stopped at the lookout built on the top of the cliff. As always, the rippling of the mirror-green water soothed her; her thoughts lazily rolled towards the horizon covered in clouds, where the water of the Kvarner Bay rocked the Krk and Cres islands.

She recalled the man's face. He had an open, honest gaze; he rarely smiled but his smile was heart-warming. His hands were warm, he was polite, silent, but his characteristic humor appeared from time to time.

Adriana felegyenesedett. Amint elindult vissza a központ felé, léptei határozottan koppantak a köveken. Elsétált a folyó felett a hídon, és már ott is volt a Korzón. Belépett a hotel kapuján. A recepción öltönyös, ápolt szakállú úr fogadta udvarias mosollyal.

- Üzenetet szeretnék hagyni. Kaphatnék egy papírt és tollat?

- Hogyne, hölgyem.

Míg a tollal bajlódott, Adriana a papírlapra meredt. Végül a lapra illesztette a tollhegyet. A kocka el van vetve.

"Gyulám,

Bár a szüleim ellenzik a kapcsolatunkat, én úgy döntöttem, veled tartok. Találkozzunk holnap a vasútállomáson, hajnali 5 óra 30 perckor indul a vonat Károlyváros felé. Kérlek, ha fenntartod ígéretedet, amit nekem tettél, légy ott időben - csak ily módon tarthatom be én is az ígéretemet, amit tenéked tettem.

Adriana"

***

Adriana straightened up. As she set off for the centre, her steps clacked determinedly on the stones. She walked across the bridge on the river and she was there at the Korzo already. She entered the hotel. A man in suit, with neat beard and a polite smile greeted her.

"I would like to leave a message. May I get a paper and a pen?"

"Certainly, madam."

While she was fiddling with the pen, Adriana stared on the paper. Finally she placed the nib on the paper. The die is cast.

"My Gyula,

Even though my parents are against our relationship, I decided that I would come with you. We shall meet at the train station tomorrow; a train departs for Karlstadt at 5.30 o'clock at dawn. Please, if you would keep your promise that you made to me, be there on time - that is the only way I can keep my promise that I made to you.

Adriana"

Ükapám sírja a fiumei Kozala temetőben // The grave of my great-great-grandfather in Kozala cemetery in Fiume

Az alábbi bonbonokat valójában azért készítettem, hogy kipróbáljam az új, szépséges transzferfóliámat 😍 Persze a töltelék is igen fincsi lett, egy kicsit visszahozta a nyarat a szürke őszbe :)

Hozzávalók:

150+50 gr fehércsoki

40 gr szederpüré

5 csipet gyömbér

egy csipet agaragar

transzferfólia

Elkészítés:

A szederpürébe beleszórom az agaragart és ízlés szerint gyömbért, és felmelegítem. Addig forralom, amíg az agaragar fel nem olvad benne. Míg hűl a püré, adok hozzá 50 gr fehércsokit, és ha nem elég pikáns, még gyömbért.

Méretre vágom a transzferfóliát, belehelyezem a mágneses formába. Temperálok 150 gr fehércsokit, elkészítem a bonbonok burkát. Miután megszilárdult, megtöltöm az addigra kocsonyás szederkrémmel, és hűtőbe helyezem egy kis időre. Végül ismét temperálom a fehércsokit, és lezárom a bonbonokat.

I made these bonbons in order to try my new, beautiful transfer sheet 😍 Of course the filling is very yummy, it brought back a bit of summer in the autumn :)

Ingredients:

150+50 gr white chocolate

40 gr blackberry puree

5 pinches of ginger

one pinch of agar-agar

transfer sheet

Recipe:

I put the agar-agar in the in the blackberry puree, and also some ginger, then I warm it up. I boil it until the agar-agar melts. While the puree gets cooler, I add 50 gr white chocolate and if it's not spicy enough, a bit more ginger.

I cut up the transfer sheet and place one piece in the magnetic mould. I temper 150 gr white chocolate, I prepare the shells. After they get dry, I fill them with the jelly-like blackberry cream and I put the mould in the fridge for some time.Finally I temper the leftover white chocolate and I seal the bonbons.