A szürke ég alatt még szürkébb felhőpamacsok függtek, akárha az ég is elkísérné az úton, ami kifelé vezet, el szülőfalujából. Sötéten ülték körbe a házakat a dombok, a fák alatt sugdolózott a szél; a szél, ami mindig más tájakra csábította, de most, hogy mennie kellett, gúnyolódva, hűtlen társként húzódott vissza az erdő mélyére. Finoman szállt fel a por a léptei nyomán, majd ugyanolyan csendesen ült vissza. Szürke volt az út is, esteli félhomály borult a falura, mintha a nap meggondolta volna magát, és inkább elvonult volna a dombok mögé, ahelyett, hogy a magasba hágva szétszaggatta volna a felhők pókhálóját.
Fázósan húzódott meg a kis templom a dombtetőn, sírok körében. Hátranézett, ahol Újfalu házainak fehér és szürke falai úgy leskelődtek a fenyők és orgonabokrok közül, akár a bújócskázó gyerekek; a kora tavasz fátyla, könnyű köd ülte meg a dús, fekete földet. Hamarosan a vetés rajzol majd zöld kontúrt a rögökre, a hegyek felől szelíd kézzel mossa a háztetőket az eső, fehér dunyhát tereget az ég.
The little church snuggled in a chill on the top of the hill, surrounded by graves. He looked back to where the white and grey walls of Újfalu's houses were peeping from among pines and lilac bushes like children playing hide-and-seek; the veil of early spring: light mist sat on the rich black soil. Soon the crops will draw green contour on the clods of earth; rain from the mountains will wash the roofs with a gentle hand; the sky will hang out white eiderdowns.
***
Under the grey sky even greyer tufts of clouds hung as if the sky itself accompanied him on the way leading out, away from his village. Dark hills surrounded the houses, the wind whispered under the trees; the wind, which always lured him to other places but now that he had to leave, it unfaithfully drew back, jesting in the deep of the forest. His steps raised the dust delicately, then it settled again, just as silently. The road was also grey, dusk covered the village as if the sun had changed its mind and instead of rising in the heights of the sky and tearing apart the cobweb of clouds, it vanished behind the hills.The little church snuggled in a chill on the top of the hill, surrounded by graves. He looked back to where the white and grey walls of Újfalu's houses were peeping from among pines and lilac bushes like children playing hide-and-seek; the veil of early spring: light mist sat on the rich black soil. Soon the crops will draw green contour on the clods of earth; rain from the mountains will wash the roofs with a gentle hand; the sky will hang out white eiderdowns.
De akkor ő már messze jár majd innét. Ahol az út Trencsén felé kanyarodott, ott állt a kordé, rajta két másik suhanc - egyikük sem töltötte még be a huszonegyet, de a városban már várta őket a sorozóbizottság. Felkászálódott, maga mellé ejtette csomagját, köszöntésképpen biccentett a többieknek. Jól ismerte őket: a sötét hajú Sumichrast fiút Szkaláról és Zubo Jóskát, mindketten rokonok szegről-végről.
Legfiatalabb fiúnak karrierlehetőség a katonaság - így mondta az apja, és ez még most, öt évvel a szabadságharc leverése után is így van. Bármennyire is szorítja vasmarkába az országot a király, katonákra mindig szüksége lesz, biztos megélhetés. Hiába a kutyabőr, kisnemesek, főleg egy olyan aprócska hely, mint Újfalu, Nova ves helyi nemessége, már nem jelent jóformán semmit. Az sem számít, hogy több mint két évszázada kapta a család a nemességet, ha a legfiatalabbaknak már nem jut betevő.
The army provides career for the youngest boy - that's what his father said and this was true even now, five years after that the war for independence had been crushed. Even though the king squeezed the country in his iron fist, he will always need soldiers; it is a firm livelihood. Nobility, especially the nobility of such a tiny place as Újfalu, Nova ves, doesn't mean anything. It also doesn't mean anything that the family received this nobility more than two hundred years ago, if the youngest one cannot earn a living.
Megdöccent a kordé, összeharapta a fogát. Épp hat éve kezdődött a forradalom, napra pontosan hat éve. És azóta minden összekuszálódott, felborult a korábbi rend... már ha rendnek lehetett azt nevezni. Itt, Szkalán régóta így éltek: tótok, németek, magyarok, mit sem számított, ki hova sorolta magát, ameddig megértették egymást. Apja régi német család sarja, szlovák leányt vett el, otthon németül beszéltek, de a rokonság és az iskola révén a gyerekekre ragadt a szlovák is. Újfalu és Szkala, a két egybenőtt falu nyelvi sokszínűsége persze nem számított különlegesnek a vidéken. A felmenői között mindhárom nemzetiség képviseltette magát, szoros kapcsolat fűzte őket Sumichrastékhoz, a szkalai szlovák kisnemesekhez, de ugyanúgy magyar családokhoz is.
Elgörögtek a szkalai zarándokhely előtt; a romok úgy ültek a hegyoldalban, akár a hűvös széllökések elől összehúzódó madarak. Mennyit bújócskáztak a kolostortól nem messze nyíló barlangfolyosókban! András bátyja volt a legmerészebb, ő a barlangok legmélyére mászott, kézzel tapogatva az állandóan nedvességtől csepegő, gödrös falakat, jól ismerte a kanyarokat, beugrókat, és a legváratlanabb pillanatokban ugrott elő, halálra rémisztve bárkit, aki az útjába került. De egy ideje már elkerülték a romokat és a barlangokat, felnőttek, s idő sem volt a játékra. És most végleg hátrahagyja a jól ismert tájat, ki tudja, viszontlátja-e még valaha?
A kanyar mögött Trencsén vára koronázta a város fölé magasodó dombot. A nap még mindig felhőfüggönnyel takargatta magát, de északon szürkésfehér sávok között bátortalanul átsandított a kék ég. A három fiú és az öreg, görnyedt hátú kocsis némán hagyta, hogy a kordé rázza őket, minden kanyarral egyre közelebb a városhoz.
Behind the curve the castle of Trencin crowned the hill mounting over the city. The sun still covered itself with cloud-curtain; but in the north the blue sky timidly peeped from behind grey-white stripes. The three lads and the old, hunched coachman silently let the cart shake them; with each bend closer to the city.
***
But by then he will be far away from here. Where the road bent towards Trencin, there stood the cart, on it two other lads - none of them had turned twenty-one yet but the draft board was waiting for them in the city. He climbed on the cart, dropped his bag and nodded to the others. He knew them well: the Sumichrast boy with dark hair from Skala and Jozko Zubo, both of them his collateral kin.The army provides career for the youngest boy - that's what his father said and this was true even now, five years after that the war for independence had been crushed. Even though the king squeezed the country in his iron fist, he will always need soldiers; it is a firm livelihood. Nobility, especially the nobility of such a tiny place as Újfalu, Nova ves, doesn't mean anything. It also doesn't mean anything that the family received this nobility more than two hundred years ago, if the youngest one cannot earn a living.
Megdöccent a kordé, összeharapta a fogát. Épp hat éve kezdődött a forradalom, napra pontosan hat éve. És azóta minden összekuszálódott, felborult a korábbi rend... már ha rendnek lehetett azt nevezni. Itt, Szkalán régóta így éltek: tótok, németek, magyarok, mit sem számított, ki hova sorolta magát, ameddig megértették egymást. Apja régi német család sarja, szlovák leányt vett el, otthon németül beszéltek, de a rokonság és az iskola révén a gyerekekre ragadt a szlovák is. Újfalu és Szkala, a két egybenőtt falu nyelvi sokszínűsége persze nem számított különlegesnek a vidéken. A felmenői között mindhárom nemzetiség képviseltette magát, szoros kapcsolat fűzte őket Sumichrastékhoz, a szkalai szlovák kisnemesekhez, de ugyanúgy magyar családokhoz is.
***
The cart bumped, he clenched his teeth. The revolution started six years ago, exactly six years ago. And since then everything got entangled; the previous order collapsed... if it can be called an order at all. Here, in Skala they had lived like that for a long while: Slovaks, Germans, Hungarians, it didn't matter where one belonged as long as they understood each other. His father was the offspring of an old German family; he married a Slovak girl, they spoke German at home but the children picked up Slovak from the relatives and in the school. The multilingualism of Újfalu and Skala, the two villages grown in one, was not unique in the region. Among his ancestors all three ethnicities were represented; they were bound by kinship to the Sumichrasts, the Slovak noble family of Skala, but also to Hungarian families. 
Elgörögtek a szkalai zarándokhely előtt; a romok úgy ültek a hegyoldalban, akár a hűvös széllökések elől összehúzódó madarak. Mennyit bújócskáztak a kolostortól nem messze nyíló barlangfolyosókban! András bátyja volt a legmerészebb, ő a barlangok legmélyére mászott, kézzel tapogatva az állandóan nedvességtől csepegő, gödrös falakat, jól ismerte a kanyarokat, beugrókat, és a legváratlanabb pillanatokban ugrott elő, halálra rémisztve bárkit, aki az útjába került. De egy ideje már elkerülték a romokat és a barlangokat, felnőttek, s idő sem volt a játékra. És most végleg hátrahagyja a jól ismert tájat, ki tudja, viszontlátja-e még valaha?
A kanyar mögött Trencsén vára koronázta a város fölé magasodó dombot. A nap még mindig felhőfüggönnyel takargatta magát, de északon szürkésfehér sávok között bátortalanul átsandított a kék ég. A három fiú és az öreg, görnyedt hátú kocsis némán hagyta, hogy a kordé rázza őket, minden kanyarral egyre közelebb a városhoz.
***
They rolled past the pilgrimage site of Skala; the ruins sat in the hillside like birds snuggling against the chilly gusts of wind. How many times they played hide-and-seek in the caves opening nearby the monastery! His brother Andreas was the boldest, he climbed into the deep of the corridors, feeling his way with his hands on the damp, dripping walls; he knew all the curves, arches and he jumped out in the most unexpected moments, scaring to death anyone in his way. But for some time they had avoided the ruins and the caves; they grew up and they didn't have time for playing. And now he will leave behind the well-known landscape; who knows if he will ever see them again?Behind the curve the castle of Trencin crowned the hill mounting over the city. The sun still covered itself with cloud-curtain; but in the north the blue sky timidly peeped from behind grey-white stripes. The three lads and the old, hunched coachman silently let the cart shake them; with each bend closer to the city.
- A nevem Klacsmann József, születtem Újfalun 1833. április 18-án. Szüleim neve Klacsmann György és Zubova Anna.
Sercegett a toll a papíron, ahogy az írnok feljegyezte az adatait. A sorozóbizottságot vezető nagybajuszú, bozontos szemöldökű, szikár arcú férfi bólintott, és szótlanul intett egyet. Innét a katonaorvos vette át az irányítást, aki döntött az újoncok alkalmasságáról.
S míg a vizsgálat tartott, ő engedte repülni a gondolatait, vissza haza a szülei házához, a kis kúriához, amelynek fakult cserepeire zuzmó és moha vetett csipkét, a kertben a loncsos Csibész loholt előre valahányszor idegent sejtett a kapuban, tyúkok kotyogtak elégedetten. Édesanyja sötét haja előbukkant a kendő alól, míg a mosott ruhát vitte hátra teregetni.
Mikor térhet majd haza? Merre fogják küldeni vajon, hová veti majd a sors a seregben? Kérdések, kérdések...
***
- My name is Joseph Klacsmann, I was born in Újfalu, on 18 April 1833. My parents are Georg Klacsmann and Anna Zubova.The pen scraped as the scribe noted down his personal data. The leader of the draft board, a haggard faced man with big moustache and bushy eyebrows, nodded and waved with his hand. The army surgeon, who decided on the suitability of the draftees, took over the lead.
While the examination lasted, he let his thoughts fly, back home, to his parents' house, the small mansion, on whose roof tiles moss and lichen drew lace; the draggled Csibész scurried to the front whenever he suspected a stranger in the gate; hens clucked contentedly. The dark hair of his mother flowing from under her scarf as she took the laundry in the back of the garden to hang it out.
When can he return home? Where will they send him, where will his destiny lead him in the army? Questions, questions...
Virágzó bonbonok
Hozzávalók:
Rózsalikőrös
170 gr tejcsoki
10 gr fehércsoki
100 gr étcsoki
0,4 dl rózsalikőr
egy kardamom magjai
egy kiskanál vaj
Jázminlikőrös
170+70 gr fehércsoki
két kiskanál szárított jázmin
egy pillecukor
0,4+0,2 dl tejszín
0,3 dl jázminlikőr
fehér lüszterpor
Elkészítés:
Rózsalikőrös:
Megolvasztom az étcsokit, hozzáadom a vajat és a kardamom mozsárban összetört magvait, majd a rózsalikőrt. Homogén állagúvá keverem.
Temperált fehér csokival kifestem a virágokat a bonbonforma mélyedéseiben. Temperálom a tejcsokit, elkészítem a burkokat. Miután megszáradtak, megtöltöm őket a likőrös krémmel, és hűtőbe teszem. Végül temperált tejcsokival lezárom a bonbonokat.
Jázminlikőrös:
Felmelegítek 0,2 dl tejszínt, és beletépkedem a pillecukrot. Addig keverem, amíg felolvad, ezután beleszórok két kiskanál szárított jázmint. Lefedem az edényt, és hagyom állni. Néhány óra múlva leszűröm, ismét felmelegítem a tejszínt, belekeverek 70 gr fehércsokit, végül hozzáadom a jázminlikőrt. Felverek 0,3 dl tejszínt, óvatosan összeforgatom a likőrös krémmel. Kis tálban a hűtőbe teszem, ameddig a mousse habos állagát el nem érem.
Temperálom a fehércsokit, elkészítem a bonbonok burkát. Megtöltöm őket a mousse-szal, és ismét a hűtőbe teszem. Másnap temperálom a maradék fehércsokit, lezárom a bonbonokat. Miután kiszedtem a formából, fehér lüszterporral megfestem a tetejüket.
Blooming bonbons
Ingredients:
Bonbons with rose liqueur
170 gr milk chocolate
10 gr white chocolate
100 gr dark chocolate
0,4 dl rose liqueur
the seeds of one cardamom
one small spoon of butter
Bonbons with jasmine liqueur
170+70 gr white chocolate
two small spoons of dry jasmine
one marshmallow
0,4+0,2 dl cream
0,3 dl jasmine liqueur
white luster dust
Recipe:
Bonbons with rose liqueur:
I melt the dark chocolate, I add the butter and the seeds of the cardamom crushed in a mortar, then the rose liqueur. I stir them until it becomes a smooth ganache.
I paint the flowers of the cavities in the mould with tempered white chocolate. I temper the milk chocolate, I prepare the bonbon shells. After they get dry, I fill them with the cream and I put the mould in the fridge. Finally I seal the bonbons with tempered milk chocolate.
Bonbons with jasmine liqueur:
I warm up 0,2 dl cream and I combine it with the marshmallow cut up into small pieces. I stir it until the marshmallow melts, then I add two spoonfuls of dry jasmine. I cover the dish and let the flowers infuse. Some hours later I sieve the liquid, I warm it up again and I add 70 gr white chocolate, then finally the jasmine liqueur. I whip 0,3 dl cream, I carefully mix it with the ganache. I pour it in a small bowl and put it in the fridge, until the mousse reaches its foamy consistency.
I temper the white chocolate, I prepare the bonbon shells. I fill them with the mousse and I put the mould in the fridge. The next day I temper the leftover white chocolate, I seal the bonbons. After they fall out of the mould, I paint the tops with white luster dust.
No comments:
Post a Comment