húsvét // easter

Közeledik a húsvét, a termékenység és újjászületés ünnepe. Germán neve (Easter/Ostern) a Bede nevű angol szerzetestől ered, aki az április régi angol nevét egy Eostre nevű istennő nevéből eredeztette. Mivel azonban ő az egyedüli, aki megemlíti az istennő nevét, nem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy valóban létezett. Egy proto-indoeurópai, hasonló nevű istennő létezését azonban régóta kutatják, és elterjedt tisztelete a nevéből eredő helynevek alapján kimutatható. A név maga a hajnal/fény szóból ered, és több indoeurópai gyökerű népnél található olyan mítosz, amely szerint a "menny leánya" elhozza a fényt a földre. Természetesen a nevéből ered a Kelet elnevezése is a germán nyelvekben (East/Ost). Egy másik értelmezés szerint Eostre azonos lenne Freyjával, a szépség, termékenység és szerelem germán istennőjével.

Az isten/nő halála és feltámadása sem újdonság: Istár sumér istennőt is ekkor égették meg, majd visszatért az alvilágból. Kübelé szerelme, Attisz egy szűztől született, minden évben meghalt és feltámadt. És rajtuk kívül még számtalan analógia található az ősi mitológiák, mítoszok körében, amelyek beépültek a későbbi keresztény kultúrkörbe.

A húsvéthoz kapcsolódó jelképek, úgy mint a tojás, a nyuszi, a kiscsibék szintén mind a termékenység, a tavasz szimbólumai (bár arról, hogy a nyúl hogy került ide, sok különböző véleményt lehet olvasni). 

Az alábbiakban néhány ötlet azoknak, akik szeretnének saját készítésű csokival kedveskedni a rokonoknak/ismerősöknek. 

A kézműves boltokban ilyenkor többféle kiöntőforma kapható (amelyek elsősorban gipszfigurákhoz szolgálnak, de hát legyünk rugalmasak ;))) Be lehet szerezni példának okáért ilyen szépen dekorálható fél tojás alakúakat. Ezekben aztán kifesthetjük például fehér csokival a mintát, majd kiönthetjük tej- vagy étcsokival, de lehet fordítva is, ahogy kedvünk tartja. Kaphatók félbeszedhető műanyag tojások is, amelyekbe temperált csokit öntve, azokat összezárva, és öt percig forgatva belül üreges csokitojást kapunk. Ha azonban smartiest, mogyorót, egyéb apróságokat szeretnénk a tojás belsejébe rejteni, akkor a két felét külön-külön "fessük ki" temperált csokival, hagyjuk őket néhány percig fejjel lefelé fordítva, majd várjuk meg, hogy teljesen megszáradjanak. A formából kivéve beletesszük a smartiest, temperált csokit kenünk az egyik fél szélére, és összeillesztjük a kettőt. Kész is a csörgős, meglepetést rejtő csokitojás.

Néhány javaslat töltelékekhez húsvétra:

Barackos:

0,2 dl tejszín

0,3 dl barackpüré

1 kiskanál vaj

100 gr étcsoki

A tejszínt és a barackpürét együtt felforralom, hozzáadom a vajat, végül belekeverem az étcsokit. Ehhez lehet adagolni még pálinkát is ;)

Marcipánlikőrös:

0,2 dl tejszín

0,3 dl marcipánlikőr

100 gr étcsoki

Felmelegítem a tejszínt, beletördelem a csokit. Miután sima masszává kevertem, hozzáadom a marcipánlikőrt, hogy ne menjen ki belőle az alkohol.

Epres-kakaós:

0,2 dl tejszín

0,2 dl eperpüré

100 gr tejcsoki

kakaóbabtöret

1 kiskanál vaj

Összeforralom a tejszínt és az epret, hozzáadom a vajat, majd a kakaóbabtöretet is. Végül hozzákeverem a tejcsokit.

De lehet még készíteni meggyes-marcipánost, málnás-rózsást, vagy bármilyen, tavaszias ízzel, gyümölcsből készült tölteléket. Jó szórakozást hozzá!

Ezúton kívánok boldog Húsvétot mindenkinek!

Easter, the celebration of fertility and rebirth is approaching. Its Germanic name (Easter/Ostern) comes from the English monk Bede, according to whom the old English name of April derived from a goddess called Eostre. Since he's the only one mentioning this goddess, we cannot be sure if she was really worshipped. The existence of a proto-Indo-European goddess with a similar name has been researched for a long while and her adoration can be traced through many location names. The name itself comes from the word dawn/light and according to the myths of several Indo-European stocks the "daughter of heaven" brought light to earth. Naturally the word East/Ost comes from her name too. Another theory says that Eostre and Freyja, the Norse goddess of beauty, fertility and love are the same.
The death and resurrection of the god/dess is not new either: Ishtar, the Mesopotamian goddess descended to the underworld, then she returned. Cybele's lover, Attis was born of a virgin, and he died and resurrected every year. Apart from them, many analogies can be found in the myths, which made their way in the Christian world.
Symbols connected to Easter, like eggs, rabbits and chicks are also the symbols of fertility and spring (although there are many different opinions about how rabbits became associated with it).

Here you'll find some ideas in case you'd like to prepare hand-made chocolate for your friends/relatives.

 You can get various moulds in handicraft shops at this time, for instance these beautiful half eggs. We can decorate them with white chocolate and then make the shells of milk or dark chocolate - or the other way round. We can also get egg moulds made of two halves and by putting tempered chocolate in them, closing the halves and then turning the egg over and over for five minutes, we can get a hollow chocolate egg. If we want eggs filled with smarties, peanuts or other small sweets inside, then we have to "paint" the two halves separately with tempered chocolate, then put them upside down and wait for them to get dry. After we take them out of the mould, we put the smarties in them, we smear some tempered chocolate on the fringe of one half, then we put the two together.

Some ideas for filling:
Peach:

0,2 dl cream

0,3 dl peach puree

1 small spoon of butter

100 gr dark chocolate

I boil the cream and the puree together, and I add the butter, finally I put the chocolate in it. You may also add some alcohol ;)

Marzipan liqueur:

0,2 dl cream

0,3 dl marzipan liqueur

100 gr dark chocolate

I warm up the cream and I put the chocolate in it. After it becomes a smooth mass, I add the liqueur so the alcohol doesn't evaporate.

Strawberry-cocoa:

0,2 dl cream

0,2 dl strawberry puree

100 gr milk chocolate

cocoa nibs

1 small spoon of butter

I boil the cream, the strawberry and I add the butter, then the cocoa nibs. Finally I mix the cream with the milk chocolate. 

But you may also prepare fillings with sour cherry and marzipan, raspberry and rose, or with any other springish flavour or fruit. Have fun! 

I wish everyone Happy Easter!

Glenn csokija // Glenn's chocolate

This post is dedicated to the lovely people of Glenn's tour family (scroll down for English content) 💗
Ezt a postot Glenn kedves csapatának ajánlom 💗

Update: OK folks, 200 page views in one day!! I am honored, thank you so much for your attention :)))

Szóval a zene a minden, és ahogy néhányan talán tudják, egyik legkedvesebb zenészem Glenn Hughes, aki anno a Trapeze-ben kezdte pályafutását, majd a Deep Purple-ben és a Black Sabbathban folytatta, végül néhány kiesett év után sikeres szólókarriert épített, és jelen pillanatban Európában turnézik (ezért sem írtam ennyi ideig, mert egyik koncertről a másikra utaztam :D). Glennt az életem legmélyebb mélypontján ismertem meg személyesen, és sokat segített nekem a zenéjével és a személyiségével, hogy kihúzzam magam a bajból. Azóta is jóban vagyunk, és valahányszor Európában jár, elmegyek a koncertjeire, hogy találkozzunk. Tavaly elkészítettem az egyik basszusgitárját csokiból, idén pedig a vele való találkozóra készülve olyan bonbont készítettem, ami szerintem a leginkább illik a személyiségéhez. Természetesen a csapata többi tagját sem hagyhattam ki a jóból, Pontusnak, a dobosnak rebarbaralikőrös csokit csináltam, a többieknek pedig epres-rozmaringosat. A prágai és bécsi koncertekről, valamint a csapattal töltött szabadnapos estéről a beszámolót lásd itt.

Mivel Glenn nagyon vigyáz arra, hogy mit eszik, a csokihoz minél kevesebb cukrot és zsíros hozzávalót használtam, a fűszerezés pedig teljesen személyre szabott, és hozzá illő - legalábbis így gondoltam :))) Mint utólag kiderült, nem lőttem mellé: Glenn bevallottan egyszerre megette az összes bonbont, annyira ízlett neki, haha :D

Hozzávalók:

150+100 gr étcsoki

0,5 dl rizstejszín

1 kiskanál bio agave szirup

szederpüré

rózsabors

3 kakaóbab

lüszterpor és kakaóvaj

Elkészítés:

Először ezüst lüszterpor és olvasztott kakaóvaj keverékével díszítem a bonbonforma mélyedéseit. Hangjegyeket festek bele, és miután megszáradt, fondantformázóval utánajavítok. Ezután elkészítem a tölteléket: a rizstejszínhez szórok 3 apróra tört kakaóbabot, két csipet összetört rózsaborsot és egy kiskanál agave szirupot. Felmelegítem, majd hozzákeverek 100 gr étcsokit. Temperálom a maradék étcsokit, elkészítem a bonbonhéjakat, és félig töltöm őket szederpürével, arra pedig a ganache-ból töltök. Lehűtöm, majd lezárom a bonbonokat.

So music is everything and as some of you may know, one of my favourite musicians is Glenn Hughes, who started his career in Trapeze, then continued it in Deep Purple and Black Sabbath and after some lost years he built up a successful solo career. At the moment he is touring in Europe (that's why I haven't posted in a while: I was travelling from one concert to the other :D). I got to know Glenn personally in the lowest point of my life and his music and his personality helped me a lot to pull through. We're on good terms ever since and whenever he's in Europe, I go to his concerts in order to meet him. Last year I made one of his bass guitars of chocolate, this year I was preparing for our meeting with bonbons that fit his personality. Obviously, the rest of his team wasn't left out of the fun either, I made chocolate with rhubarb liqueur for Pontus, the drummer and strawberry-rosemary bonbons for the others. See also my account concerning the concerts in Prague and Vienna and the day off spent with the team. 

Since Glenn pays attention to what he's eating, I tried to avoid greasy ingredients and used only a small amount of sugar. The flavouring is personalised - at least I thought so :))) as it turned out later, I was right: Glenn admitted that he'd eaten up all of the bonbons at once, he loved them so much, haha :D

Ingredients:

150+100 gr dark chocolate

0,5 dl rice cream

blackberry puree

1 small spoon of bio agave syrup

rose pepper

3 cocoa beans

luster dust and cocoa butter

Recipe:

First I decorate the cavities of the mould with the mixture of luster dust and melted cocoa butter: I paint notes in them and after they get dry, I adjust them with fondant shaper. Afterwards I prepare the filling: I add cocoa nibs made of three beans, two pinches of rose pepper and one small spoon of agave syrup to the rice cream. I warm it up, then I mix it with 100 gr dark chocolate. I temper the rest of the dark chocolate, I prepare the bonbon shells and I half-fill them with blackberry puree; I pour the ganache on the top of that. I cool the bonbons in the fridge and finally I seal them.

kávés-marcipános // coffee-marzipan

Sötét év volt ez a művészetben - oly sok nagy ember ment el, és az évnek még nincs is vége... Hat napja a kedves, öreg Leonard Cohen is csatlakozott a mennyei zenekarhoz - egy újabb legenda, akit többé már sosem láthatunk a színpadon. Varázslatos, mély hangja, sokatmondó versei és dalszövegei, melankolikus dalai azonban mindig velünk maradnak. Megindító a youtube-videók alatt a sok búcsúüzenetet olvasni..

Biztos vagyok benne, hogy az alábbi két szerzemény szívszorítóan ismerős lesz mindenkinek. Nem ismervén a háttértörténetet, csak a dal által keltett érzésekre hagyatkozva írtam egy történetet a Bird on the wire-ről; Leonard emlékére most közzéteszem.

A mai csoki pedig épp olyan keserédes, mint ez a dal.

Hozzávalók:

40 ml kávé

100 gr marcipán

20+30 gr fehércsoki

3-4 szem kakaóbab

150 gr étcsoki

Elkészítés:

A kávét fölmelegítem, belereszelem a marcipánt, majd hozzáadok 30 gr fehércsokit is. Addig kevergetem kis lángon, míg homogén masszát kapok (bónuszként lehet adni hozzá kávélikőrt, vagy egy kis rumot is!). Félreteszem, míg kihűl. Temperálok 20 gr fehércsokit, és habzsákba töltve csíkokat húzok a bonbonforma mélyedéseibe - ez lesz a díszítés. Temperálok 150 gr étcsokit, elkészítem belőle a bonbonhéjakat. Mozsárban összetörök 3-4 szem kakaóbabot, és a töretből pár szemet a mélyedések aljára szórok. A kakaó és a kávé íze prímán kiegészítik egymást, ráadásul az édes masszát is frissebbé teszi egy kis ropogós adalék. Megtöltöm a bonbonokat, végül lezárom őket. Kávé mellé kitűnő desszert! :)

Like a bird

Kalitkába zártan élek. Mindennapjaim állandó bezártságban telnek: emberekkel tömött metrószerelvényekben, épületek – a munkahelyem, az iskolám – termeiben, boltokban, alagutakban.

Amióta az eszemet tudom, klausztrofóbiás voltam. Nem hogy a liftbe nem mertem beszállni, de a 45 perces tanórákat is csak a nyitott ablak mellett ülve bírtam ki. Az utcán a kétoldalt tornyosuló házaktól nem kaptam levegőt. Nem létezett akkora szoba vagy terem, ami elég nagy lett volna.

Egyetlen egyszer éreztem csak úgy, hogy elegendő tér van körülöttem: amikor vasutas édesapám elvitt magával a “vonatkórházba”. Az óriási hangárban egymás mögött sorakozó szerelvények egyikének tetejére másztam, onnét néztem szét képzeletbeli birodalmamon. Hosszú ideig álltam ott tárt karokkal, apám pedig kinevetett, amikor azt mondtam, játszom. Ő ezt sosem értette. Nem is tudott róla, mint ahogy senki más sem. Szüleim csupán azt látták, hogy a fiuk nem szereti a liftet és a kocsiba is csak hosszas rábeszélés árán száll be, de ezt betudták múló gyermekkori szeszélynek. Nem vették észre az összefüggést azzal sem, hogy a szobám fal felőli oldala kongott az ürességtől, mert az ablakok alá zsúfoltam minden bútoromat.

Az iskolában én is a “furcsák” közé kerültem. Aki nem hajlandó, csak az ablak mellett ülni, szünetben nem megy a folyosóra, viszont a tágas tornateremből alig lehet eltávolítani, az furcsa – és diáktársai szemében legfeljebb piszkálásra alkalmas.

Marci akkor érkezett, amikor már csak két évünk volt hátra az érettségiig. Vörös hajával ő is rögtön a furcsák közé került. Ő lett a legjobb barátom, mert nem zavarták a szokásaim, nem tartotta kirívónak viselkedésemet és sosem tette szóvá beteges ragaszkodásomat az ablakhoz. Ő elfogadott olyannak, amilyen voltam. Engem pedig nem érdekelt egyetlen bűne: a haja színe.

Miután hátrahagytuk a gimnáziumot, mindketten Pestre kerültünk: ő a Műegyetemre, én jogra. Egy-két évig kollégiumban laktunk, azután részidős állást szerezvén együtt béreltünk lakást.

A diplomaosztó előtti évben, a nyári szünet előtt Marci megkért: a vakáció alatt utazzak el hozzájuk, mert meglepetést készített számomra. Mint utóbb kiderült, nem az otthonára célzott, hanem családi nyaralójukra a Balatonon. Szívesen vettem a meghívást, bár a három órás vonatútra gondolván előre elszorult a torkom.

Minden esetre augusztus vége felé összegyűjtöttem minden erőmet és a Déliben felszálltam a tapolcai gyorsra. Félálomban zötyögtem végig az utat az ablak melletti ülésen. A nap már lenyugodott, mire megérkeztem az elhagyatott, kis állomásra. Marci kocsival jött ki elém, azzal tettük meg a tízperces utat egy még kisebb és elhagyatottabb üdülő-településre.

Másnap kora reggel barátom noszogatására ébredtem. Tornacipőt, kényelmes ruhát vettünk, mert túrázni indultunk. Végigsétáltunk a csendes falu főutcáján, fel a hegy irányába.

- Nemsokára megkapod a meglepetést is – mosolygott titokzatosan Marci.

A fák koronája összezárult felettünk. Ágaik megszűrték a napfényt, csillapították a szelet. Hosszan sétáltunk a lombok alatt, egyre feljebb és feljebb. – Mindjárt ott vagyunk! – biztatott Marci, miközben felkapaszkodott egy sziklás részen.

Kitisztult előttünk a táj. A sziklák tetején elvezető út körül egy-két cserszömörce bokortól eltekintve semmi sem nőtt. Egy pillanatig nem kaptam levegőt. Száz méter magasban álltunk a tó felett – és akárhová néztem, a láthatár messze-messze húzódott távoli, párás hegyek vonalán.

- Íme, a meglepetés -  mondta Marci. Felé fordultam, megragadtam a vállait. – Honnét tudtad?! – Hat éve ismerlek. Te vagy a legjobb barátom – felelte. Elnevettem magam. A végtelen kék ég felé fordultam, kitártam karjaimat, hátravetettem a fejem, és csak nevettem, nevettem…

It's been a dark year for arts - so many great people passed and the year hasn't ended yet... Six days ago the sweet, old Leonard Cohen joined the heavenly band - another legend whom we'll never see on stage anymore. His magical, deep voice, suggestive poems and lyrics, melancholic songs will stay with us. It is heartbreaking to read the farewell messages under his songs on youtube..
I'm sure that these two melodies will be familiar to all. Not knowing the background story of the song, relying only on the feelings evoked by it, I wrote a tale about Bird on the wire. I'm going to publish it now, in memory of Leonard.
Today's chocolate is just as bittersweet as this song.

Ingredients:

40 ml coffee

100 gr marzipan

20+30 gr white chocolate

3-4 cocoa beans

150 gr dark chocolate

Recipe:

I warm up the coffee, I shred the marzipan in it and I also add 30 gr white chocolate. I stir it on low fire until I get a homogeneous mass (as a bonus some coffee liqueur or a bit of rum can be added too!). I put it aside until it gets colder. I temper 20 gr white chocolate and after I pour it in a piping bag, I draw lines in the cavities of the mould - this is going to be the decoration. I temper 150 gr dark chocolate and I prepare the bonbon shells. In the mortar I crush 3-4 cocoa beans and I sprinkle a couple of cocoa nibs into each bonbon shell. The flavours of coffee and cocoa fit very together well, moreover, the sweet filling will be freshened by some crunchy crumbs. I fill the bonbons then I seal them. It's an excellent dessert with coffee!

Like a bird

I live locked up in a cage. Every day passes by in constant closedness: in metro cars stuffed with people, in the halls of buildings – my workplace, my school – in shops, in subways.
I’ve been a claustrophobic as far back as I can remember. Not only did I not dare to get in the elevator but I bore the 45-minute-long classes only next to the open window. On the streets I couldn’t breathe because of the houses overtowering on the two sides. There was no room or hall big enough.

I felt that there’s enough space around me only once: when my railway man father took me to the “train hospital”. In the gigantic hangar climbed on the top of one of the trains lining up behind each other and I looked around in my imaginary realm. I was standing there for a long while with arms wide open and my father laughed at me when I told him that I was playing. He never understood this. He didn’t even know about it, neither did anyone else. My parents saw only that their son didn’t like the elevator and he got in the car only after long persuasion, but they considered it a passing childhood whim. They didn’t realise the connection with that the wall of my room was empty as I crammed my furniture under the windows.

I became one of the “weird ones” in school. He, who is not willing to sit anywhere else but next to the window, who doesn’t go to the hallway in the breaks but cannot be expelled from the spacious gym, is weird – and is suitable only for mocking in the eyes of his classmates.

Marci arrived when we had only two years left until the final exam. With his red hair he immediately got among the weirdos. He became my best friend because my habits didn’t disturb him, he didn’t consider my behaviour conspicuous and he never mentioned my morbid adherence to the window. He accepted me as I was. And I didn’t care of his only fault: the colour of his hair.

After we left secondary school, both of us got to Budapest: he went to the University of Technology, I went to law. For a couple of years we lived in dorms, then having obtained part-time jobs we rented a flat together.

In the year before graduation, at the beginning of the summer holiday Marci asked me to visit them during vacation because he had prepared a surprise for me. As it later turned out he referred to his family’s weekend house at Lake Balaton and not his home. I accepted the invitation gladly, even though thinking about the three-hour-long train ride my heart sank in advance.

However, by the end of August I gathered all my strength and I boarded the fast train to Tapolca at the railway station. Half asleep I bumped along the way on the seat next to the window. The sun had already set when I arrived to the abandoned, small station. Marci had come to pick me up with his car; our journey took ten minutes to an even smaller and more abandoned village. The next morning I woke to the goading of my friend. We put on sneakers and comfortable clothes as we went on a trip. We walked along the main road of the serene village, up in the direction of the mountain.

“Soon you’ll get the surprise too,” smiled Marci mysteriously.

The crowns of the trees closed above us. Their branches filtered the light and softened the wind. We walked for a long while under the foliage, higher and higher. “We’re almost there!” Marci encouraged me while we clambered up at a rocky part.

The landscape cleared up in front of us. Apart from a couple of smoke bushes nothing grew around the path on the top of the rocks. For a second I couldn’t even breathe. We were standing a hundred meters above the lake – and wherever I looked, the horizon spread far, far away on the line of distant, misty mountains.

“This is the surprise,” said Marci. I turned to him and grabbed his shoulders. “How did you know it?!” “I’ve known you for six years. You are my best friend,” he answered. I burst out laughing. I turned towards the endless blue sky, I flung my arms open, threw back me head and I was just laughing, laughing…

Variációk eperre // Variations on a theme: strawberry

A történész szakma szépségeihez tartozik, hogy az egyszeri kutató a legváratlanabb pillanatokban lel az alább olvasható kincsekre. A történet a századfordulós Párizsban játszódik, főhősünk a trixter tipikus esete :D A trixter a mitológiák egyik archetípusa, aki játékos, pajkos, szeret borsot törni mások orra alá és kijátszani a szabályokat; ugyanakkor eszes, így a csínytevésekért járó megtorlást el tudja kerülni, és ha szükséges, ravasz tanácsaival kisegíti társait is a bajból. A legnevesebb mitológiai trixter talán Loki, a germán tűzisten - de azt hiszem mindannyian ismerünk hasonló karakterű embereket is :))

A több mint százéves újságban talált pikáns cikk kétféle bonbont ihletett: az eredeti ötlet az eper és a bor házasítása volt (hisz ki mondta, hogy csak az eper-pezsgő páros lehet jó?). De mivel nem tudtam eldönteni, hogy vörös vagy fehér bor legyen-e, végül mindkettővel kipróbáltam - elvégre az érmének is két oldala van ;) A fehérboros bonbonhoz a Balatonboglári Irsai Olivérjét választottam, egy friss, citrusos, könnyed édes bort, ami mousse-ba keverve a trixter játékos, szellemes oldalát képviseli. Ezzel szemben a Szekszárdi Meridián Barrique testes, száraz, érzéki bora az étcsokis ganache-ban a trixter ármányos személyiségjegyeit testesíti meg. A díszítés terén szintén kétféle ötletem volt, de nem tudtam dönteni, hogy melyik bonbont hogyan dekoráljam, így mindkét fajtánál elkészítettem mindkét díszítést. Így lett igazi bábeli zűrzavar a végeredmény! :D

Hozzávalók:

-Sötét oldal:

100+150 gr étcsoki

30 gr eperpüré

1 kiskanál vaj

0,4 dl vörösbor

kakaóbabtöret

-Világos oldal:

120+150 gr fehércsoki

30 gr eperpüré

0,7 dl fehérbor

7-8 szem pillecukor

2 kiskanál  vaj

1,5 dl tejszín

liofilizált eperdarabok

-Díszítés:

2x1 kiskanál kakaóvaj

30 gr fehércsoki

piros lüszterpor

-Sötét oldal:

Felmelegítem az eperpürét, hozzákeverem a vajat és 100 gr étcsokit, majd beleöntöm a bort. Végül hozzáadom az apró darabokra tört kakaóbabokat, amik majd ellenpontozzák a ganache krémességét, és hangsúlyozzák a kissé kesernyés, sötét ízvilágot. 

Vízgőz felett megolvasztok egy kis kakaóvajat, majd hozzákeverek egy adag piros lüszterport. A bonbonforma mélyedéseinek egy részét a piros kakaóvajjal kifestem, vagy az ujjammal "márványozom". Temperálok 150 gr étcsokit, és miután a minta megszáradt, beletöltöm a formába. A megszilárdult héjakba belenyomom a tölteléket, majd hűtőben hagyom állni egy kicsit. Végül lezárom a bonbonokat.

- Világos oldal:

Az eperpürét, a vajat, 120 gr fehércsokit és a pillecukrokat fölteszem főni. Míg melegszenek, egyneművé keverem őket, és miután a massza kihűlt, hozzáadom a fehérbort és a liofilizált eperdarabokat, amelyek mind az íz, mind a textúra szempontjából feldobják majd a mousse-t. Felverem a tejszínt, majd a krémbe forgatom, és hűtőbe teszem egy estére. 

A bonbonforma mélyedéseinek felét hasonlóképp díszítem, mint az étcsokis bonbonok esetében. Temperálok 150 gr fehércsokit, elkészítem a burkokat, és megtöltöm őket mousse-szal. Ismét a hűtőbe teszem őket, hogy a hab visszanyerje a tartását. Lezárom a bonbonokat.

Miután mindkét adagot kifordítottam a formából, a minta nélküli bonbonokat kis távolságra helyezem egymástól. Melegítek 30 gr fehércsokit, és adok hozzá némi lüszterport, hogy szép rózsaszín legyen. Temperálás után habnyomóból csíkokat húzok a bonbonokra.

A két töltelékkel igazán franciás hangulatú desszert lesz ez egy finom vacsora után - aki pedig nem akar a bonbonkészítéssel bajlódni, az magában is elkészítheti a mousse-t!

A telefon koboldja

“Mulatságos bírósági tárgyalás folyt a napokban Párisban, melynek egy pajkos, vöröses  szőke, nagyon pikáns bakfis, Rodier Clemence volt a főszereplője. A kisasszony mint a párizsi telefonközpont egyik hivatalnoknője mindenféle bolond csínyt követett el, melynek fölsorolása a tárgyaláson nemcsak a közönséget, hanem a bírákat is többször nagy derültségre hangolta. A bírónak ama kérdésére, hogy mint egy jómódú család leánya, miért választotta a telefonkisasszonyok nem épen csábító foglalkozását, a szép Clemence azt felelte, hogy egy ismerősétől hallotta, micsoda érdekes titkokat lehet megtudni sokszor a telefonközpontban és ez nagyon csábította. A biró ezután fölolvasta a följelentéseket. A főpanaszos így szól: “Augusztus 5-én egy nőismerősömmel akartam beszélni és a telefonszámát kértem. – Halló, ki az? – Én vagyok, Irma. Ott ki beszél? – Pierre. – Eljössz ma este? – Még nem volt időm felelni, mikor mindakettőnk halálos ijedtségére egy idegen, tompa hang közbeszólt: – Ide hallgasson, asszonyom.- És nem várva választ, folytatta – Ön egy megromlott, bűnös nő, férje meg fog tudni mindent. – De hát ki ön az isten szerelmére? – A lelkiismeret- szólt a válasz még tompább és egészen síri hangon. A telefonban valami sajátságos zörgés hallatszott és aztán végkép elnémult. Barátnőm beteg lett az ijedtségtől, én pedig a rendőrségre mentem.

Egy másik vádló, egy Mureau nevű vén reszketős úr, aki maga jelent meg a tárgyaláson, következőket beszélte: “Egy este irtózatos boszuság ért. Unokaöcsém, aki egyike a legkönnyelműbb fickóknak egész Párisban, azt telefonozta nekem, hogy küldjek neki 600 frankot azonnal, kártyaadóssága kifizetésére, mert különben főbelövi magát. Nem küldtem neki egy sout se, mert unokaöcsém már vagy negyvenszer fenyegetett így és ma sincs semmi baja. Este 11 órakor feküdtem le, de pontban éjfélkor a telefon éktelenül elkezd lármázni. Nem tetszett a dolog. Rögtön  az unokaöcsém, az az átkozott fickó jutott eszembe, hátha tényleg agyonlőtte magát és most a szerencsétlenség hírét jelentik. Odamentem a telefonhoz. – Halló- hangzik felém a kagylóból egy hang, mely mintha csak a sírból jött volna. – Halló, ki beszél? – kérdem és végigborsódzott a hátam a válaszra:- A halál. – Nem vagyok babonás, de éjfél volt épen… a “halál” pedig tovább beszél:- Tudd meg vén uzsorás, hogy unokaöcsédet, ha a kellő támogatásban nem részesíted, még ebben a hónapban elviszem- Aztán iszonyú nyikorgás hallatszott a telefonban, mintha száz halottaskocsi egymás után haladna a kövezeten. Kilelt a hideg és másnap reggel elküldtem unokaöcsémnek a 600 frankot.

Aztán a tanúk egész sora következett, akiknek a vallomásaiból kitűnt, hogy a telefonközpont egy darabig úgy viselte magát, mintha megbolondult volna. Ha az árfolyamot kérdezte valaki, a legújabb léghajóról beszéltek neki; aki a színházat kérte, azt temetkezési intézettel kötötték össze és mindenkivel bolondot űztek a telefonkisasszonyok, kik a kis szőke ördöggel mind egy húron pendültek. Ez pedig egész fizetését arra használta, hogy kollégáit frissítőkkel tartsa, úgy, hogy a hivatal néha egy csemegeüzlethez hasonlított. A kis telefon-kobold különben elég jól járt, mert a főpanaszos visszavonta a panaszt, főképen azért, mert időközben a kisasszony vőlegénye lett. A többiek is megbocsátottak és így a leíró is csak egy kis barátságos dorgatóriumra szorítkozott.”

The beauties of being a historian is that the researcher finds treasures such as the one you can read below in the most unexpected moments. The story takes place in fin-de-siecle Paris, our protagonist is a typical trickster :D Tricksters are one of the archetypes of mythology; they are playful, mischievous, they like to pull pranks on others and break the rules; however, they are witty, therefore they can avoid the punishment for their pranks, and if necessary, they help their peers with their canny advices. The most famous mythological trickster is probably Loki, the Germanic god of fire - but I presume all of us know people with the same character :))

The piquant article found in a more than a hundred years old newspaper inspired two bonbons: the original idea was matching strawberry and wine (who said that strawberry can be good only with champagne?). But since I couldn't decide whether it should be red or white wine, in the end I tried it with both of them - after all every coin has two sides ;) For the bonbons with white wine I chose Irsai Olivér from Balatonboglár winery, which is a fresh, light sweet wine with citrus aroma. Mixed in mousse it represents the playful, witty side of the trickster. On the other hand the full-bodied, dry, sensual Meridián Barrique from Szekszárd in the dark chocolate ganache embodies the cunning characteristics of the trickster. I had two ideas also for the decoration, but I couldn't decide which one to apply to which bonbons, so I decorated both types of bonbons with both of them. That's how I got a Babel-like chaos :D

Ingredients:

-Dark side:

100+150 gr dark chocolate

30 gr strawberry puree

1 small spoon of butter

0,4 dl red wine

cocoa nibs

-Bright side:

120+150 gr white chocolate

30 gr strawberry puree

0,7 dl white wine

7-8 marshmallows

2 small spoons of butter

1,5 dl cream

lyophilised strawberry

-Decoration:

2x1 small spoon of cocoa butter

30 gr white chocolate

red luster dust

-Dark side:

I warm up the strawberry puree, I mix it with butter and 100 gr dark chocolate, then I pour in the wine. Finally I add the cocoa nibs, which will counterbalance the creaminess of the ganache and emphasise the bitterish, dark flavour.

Above hot water I melt some cocoa butter and I mix it with a bit of red luster dust. I paint some of the cavities of the chocolate mould or I "marble" them with my finger. I temper 150 gr dark chocolate and after the pattern dried, I pour it in the mould. I fill the solidified shells with the filling, then I let them stand in the fridge a bit. Finally I seal the bonbons.

- Bright side:

I warm the strawberry puree, the butter, 120 gr white chocolate and the marshmallows. I stir them until they become creamy and when the mass gets colder I add the white wine and lyophilised strawberry pieces which will freshen both the texture and the flavour of the mousse. I whip the cream then I mix it with the cream and I leave it in the fridge for a night.

I decorate half of the cavities of the mould like in the case of the dark chocolate bonbons. I temper 150 gr white chocolate, I prepare the shells then I fill them with mousse. I put them back in the fridge until the foam gets hard again. I seal the bonbons.

After I took both portions of bonbons from the mould, I put the ones without decoration close to each other. I warm up 30 gr white chocolate, I add some luster dust so that it becomes pink. After tempering, I line the bonbons with the chocolate.

These bonbons with the two different fillings will become a real French dessert after a tasty dinner - and those, who do not want to waste time with making bonbons, can prepare the mousse in itself!

The spirit of the telephone

“A funny trial took place in Paris in these days, whose protagonist was a playful, red haired, naughty filly, Clemence Rodier. The young lady, as the operator of the telephone exchange, pulled crazy pranks whose enumeration at the trial caused exhilaration not only among the audience but also among the judges. To the question of the judge that as the daughter of a wealthy family why had she chosen exactly the not very tempting job of the telephone operators, the beautiful Clemence answered that she had heard from a friend that such interesting secrets can be learnt at the telephone exchange and this had tempted her. Then the judge read out the charges. The main accuser said: "On 5 August I wanted to talk with my lady friend and I asked for her number. "Hello, who is that?" "It's me, Irma. Who is talking?" "Pierre." "Will you come tonight?" I didn't have time to reply because we were both frightened when an alien, flat voice interrupted: "Listen, madame." And not waiting for answer, continued: "You are an evil, sinful woman, your husband will get to know everything." "But who are you, for God's sake?" "Your self-conscience," said the voice in an even flatter and deadly tone. A peculiar noise was heard in the telephone then it went mute. My friend became sick with fear and I went to the police.

Another accuser, an old, shaky gentleman called Mureau, who showed up personally at the trial, said the following: "One night a nuisance happened. My nephew, who is one of the most frivolous guys in the whole Paris, phoned me and asked me to send him immediately  600 francs for his gambling debts otherwise he'd shoot himself in the head. I didn't send him even a sou because my nephew had threatened me like this at least forty times and he is still safe. One night I went to sleep at 11 but exactly at midnight the telephone started to ring wildly. I didn't like it. I immediately thought of my nephew, that goddamn guy, maybe he'd really shot himself and now they reported the news to me. I went to the telephone. "Hello," sounded a voice from the receiver, that seemed to come from the grave. "Hello, who is talking?" I asked, and I got the goosebumps to the answer: "Death." I am not superstitious, but it was exactly midnight... Death continued: "You'd better know, old usurer, that if you do not support your nephew, I will take him in this month." Then a terrible squeaking could be heard in the telephone as if a hundred funeral coaches proceeded on the pavement. I was horrified and the next morning I sent 600 francs to my nephew.

Then a whole line of accusers came, from whose testimonies it turned out that the telephone exchange behaved for a while as if it had gone mad. If someone asked for the exchange rate, they talked about the newest zeppelin to him; the one who asked for the theatre, was connected with the funeral service institute and the operators, who were birds of a feather with the little blond devil, pulled pranks on everyone. And she used all of her salary to buy refreshments to her colleagues so the office sometimes resembled a grocery store. The spirit of the telephone is doing well as the main accuser repealed the charge, mainly because in the meanwhile he had become the finace of the young lady. The others forgave her too so the judgement was limited to some friendly reprimand."