Aki azt hitte, hogy idén nem írtam karácsonyi mesét, az nagyot tévedett! Csak kissé kések a publikálással, egyébirányú elfoglaltságaim, továbbá utazgatás miatt (hja, akinek adventkor kell látnia Londont...). Szóval itt az első adag karácsonyi csoda: grillázsos kosárkák, és a mese első fejezete :)
Hozzávalók:
100 gr tejcsoki
200 gr étcsoki
50 ml tejszín
két kiskanál vaj
grillázs (130 gr magkeverék, 350 gr cukor)
Elkészítés:
Először elkészítem a grillázst: a magvakat
(mandulát, kesudiót és földimogyorót) durvára darálom. A cukrot serpenyőbe
teszem és felolvasztom. Amikor az utolsó darabka is megolvadt és a karamell
szép borostyánszínű lett, belekeverem a magvakat, és az egészet egy szilikon
sütőlapra öntöm. Elterítem a grillázst, hagyom kihűlni. Végül kisebb darabokra
töröm, és néhány darabot mozsárban apróra zúzok.
Felolvasztok 100 gr tejcsokit, hozzákeverem a
vajat és a tejszínt. Az így kapott ganache-ba ízlés szerinti adagot teszek az
összetört grillázsból.
Megolvasztom és temperálom az étcsokit,
kiöntöm a bonbonformát. Hagyom megszilárdulni a kosárkákat, majd óvatosan
kiveszem őket a formából. Lefestem őket bronzszínű lüszterporral. Egy-egy
kiskanálnyi grillázsos csokikrémet töltök beléjük, majd grillázsdarabokkal és
szórócukorral díszítem őket.
.jpg)
A Mikulás északi-sarki palotájában élő manók
legapróbbikát Eriknek hívták. Csodálkozó, kék szeme volt és fürtös szőke
szöszhaja, fitos kis orra, és folyton ott lábatlankodott, ahol épp nem kellett
volna neki. Ám mivel annyira pici volt, a többiek, akik egész évben a karácsonyi
ajándékokat készítették szorgalmasan, gyakran észre sem vették őt, csak amikor
rossz fát tett a tűzre.
Karácsony előtt négy héttel a manócska körbejárta az ajándékgyárat. Beszaladt a fafaragó manók műhelyébe, ahol míves fafigurák, kisautók, karácsonyfadíszek készültek, míg több manó festette a mintát az elkészült darabokra. Ám ekkor megkordult a gyomra, úgyhogy inkább a konyha felé vette az irányzékot.
Útközben belesett a rongybabakészítő manókhoz, ahol néhányan megállás nélkül varrták a babatesteket, mások puha vattával töltötték őket, megint mások pedig babaruhákat öltögettek. A vatta épp olyan bolyhos volt, mint egy habcsók, hmmm, a manócska már jó előre megnyalta a szája szélét.
Ezután elhaladt a Mikulás irodája előtt is. A jó öreg nagyszakállú íróasztalán halomban álltak a gyerekek levelei, amikre egymás után írta a választ, míg mézeskalácsot majszolt. Ezután a roller- és biciklikészítő manók műhelye következett, ahol nagy csilingelés fogadta Erik manót: egy ötvösmester épp akkor próbálta végig a csengettyűket, amiket aztán egy társa fölszerelt a kerékpárok kormányára.
Végül a manócska elérkezett kedvenc helyére, a konyhába. Már a gyönyörűséges illatoktól elhomályosult a látása. Gyömbér, szegfűszeg, fahéj, narancs! És persze csokoládé! Itt készült az összes karácsonyi finomság, amit csak el lehet képzelni: habcsók, szaloncukor, püspökkenyér, ánizsos süti. Besurrant az egyik forró sütő mellett, és leült az asztal alá, amin két kötényes manó épp mézeskalács tésztából szaggatta a figurákat. Erik manó felnyúlt, épp elérte a tálkát, amiben a mázt keverték ki. Belenyalt, elégedetten cuppogott. Óvatosan visszarakta a tálkát, tovább tapogatózott. Lecsippentett egy darabot a tészta csücskéből, elrágcsálta. Már épp az üvegtálkában hűlni hagyott ánizsos kekszből csent volna, amikor ráripakodtak: – Hát te mit keresel itt?!
Az anyukája volt, aki a kész csokimikulásokkal érkezett a konyhába. Erik manó összerezzent, elejtette az ánizsos kekszet.
– Semmit, mama!
– Miért nem mész és segítesz virgácsokat kötni, az még a legapróbb manó számára is gyerekjáték. Nemsokára itt a karácsony, most minden segítő kéz elkél.
– Nagyon muszáj?
– Igen, nem ártana, ha segítenél. Na sipirc!
– Megyek már – kiáltotta a manócska, és már szaporázta is kifelé.
A délutánt aranyfüsttel bevont gallyak és piros krepp papírszalagok között töltötte. Hanem ott sem sokáig ücsörgött: nem telt bele sok idő, és fájdalmasan mordult egyet a pocakja. Szegény Erik manó rosszul lett a nyers tojástól!
A mamája azonnal ágyba dugta, forró teát és vajas pirítóst vitt neki a konyhából. Elücsörgött mellette, míg elmondta a kedvenc meséjét, de aztán felállt.
– Most mennem kell, mert úgy néz ki, a havasi pockok megint beszöktek a kamrába, és valahogy meg kéne szabadulnunk tőlük, mielőtt mindent összerágnak! – sopánkodott.
– Miért nem rakod ki nekik a mázat?! Ha nekik is megfájdul a pocakjuk, többé nem fogják elcsenni a tartalék ételeket.
A manó asszonyság eltöprengett ezen az ötleten. Még akkor is morfondírozott, amikor kiment az ajtón.
Másnapra Erik manó meggyógyult, és első útja természetesen a konyhába vezetett. Legnagyobb megdöbbenésére a szakács- és kuktamanók között apró fehér jószágok szorgoskodtak: pockok díszítették a fatörzs tortát, ők festették ki a csokimikulásokat, ők nyomták a fehér mázat a mézeskalácsra. Apró mancsaikkal még sokkal ügyesebben és precízebben végezték el az utolsó simításokat a süteményeken, mint a manók.
– Hát itt meg mi történt? – érdeklődött Erik.
Nagy tálca csokimikulással érkező édesanyja felelt: – Tegnap este kiraktuk nekik a mázat. Szerencsétlenek a földön gurultak ide-oda, míg meg nem ígérték, hogy segítenek. Cserébe minden nap kapni fognak rendes élelmet, és nem kell többé csenniük.
Karácsony előtt négy héttel a manócska körbejárta az ajándékgyárat. Beszaladt a fafaragó manók műhelyébe, ahol míves fafigurák, kisautók, karácsonyfadíszek készültek, míg több manó festette a mintát az elkészült darabokra. Ám ekkor megkordult a gyomra, úgyhogy inkább a konyha felé vette az irányzékot.
Útközben belesett a rongybabakészítő manókhoz, ahol néhányan megállás nélkül varrták a babatesteket, mások puha vattával töltötték őket, megint mások pedig babaruhákat öltögettek. A vatta épp olyan bolyhos volt, mint egy habcsók, hmmm, a manócska már jó előre megnyalta a szája szélét.
Ezután elhaladt a Mikulás irodája előtt is. A jó öreg nagyszakállú íróasztalán halomban álltak a gyerekek levelei, amikre egymás után írta a választ, míg mézeskalácsot majszolt. Ezután a roller- és biciklikészítő manók műhelye következett, ahol nagy csilingelés fogadta Erik manót: egy ötvösmester épp akkor próbálta végig a csengettyűket, amiket aztán egy társa fölszerelt a kerékpárok kormányára.
Végül a manócska elérkezett kedvenc helyére, a konyhába. Már a gyönyörűséges illatoktól elhomályosult a látása. Gyömbér, szegfűszeg, fahéj, narancs! És persze csokoládé! Itt készült az összes karácsonyi finomság, amit csak el lehet képzelni: habcsók, szaloncukor, püspökkenyér, ánizsos süti. Besurrant az egyik forró sütő mellett, és leült az asztal alá, amin két kötényes manó épp mézeskalács tésztából szaggatta a figurákat. Erik manó felnyúlt, épp elérte a tálkát, amiben a mázt keverték ki. Belenyalt, elégedetten cuppogott. Óvatosan visszarakta a tálkát, tovább tapogatózott. Lecsippentett egy darabot a tészta csücskéből, elrágcsálta. Már épp az üvegtálkában hűlni hagyott ánizsos kekszből csent volna, amikor ráripakodtak: – Hát te mit keresel itt?!
Az anyukája volt, aki a kész csokimikulásokkal érkezett a konyhába. Erik manó összerezzent, elejtette az ánizsos kekszet.
– Semmit, mama!
– Miért nem mész és segítesz virgácsokat kötni, az még a legapróbb manó számára is gyerekjáték. Nemsokára itt a karácsony, most minden segítő kéz elkél.
– Nagyon muszáj?
– Igen, nem ártana, ha segítenél. Na sipirc!
– Megyek már – kiáltotta a manócska, és már szaporázta is kifelé.
A délutánt aranyfüsttel bevont gallyak és piros krepp papírszalagok között töltötte. Hanem ott sem sokáig ücsörgött: nem telt bele sok idő, és fájdalmasan mordult egyet a pocakja. Szegény Erik manó rosszul lett a nyers tojástól!
A mamája azonnal ágyba dugta, forró teát és vajas pirítóst vitt neki a konyhából. Elücsörgött mellette, míg elmondta a kedvenc meséjét, de aztán felállt.
– Most mennem kell, mert úgy néz ki, a havasi pockok megint beszöktek a kamrába, és valahogy meg kéne szabadulnunk tőlük, mielőtt mindent összerágnak! – sopánkodott.
– Miért nem rakod ki nekik a mázat?! Ha nekik is megfájdul a pocakjuk, többé nem fogják elcsenni a tartalék ételeket.
A manó asszonyság eltöprengett ezen az ötleten. Még akkor is morfondírozott, amikor kiment az ajtón.
Másnapra Erik manó meggyógyult, és első útja természetesen a konyhába vezetett. Legnagyobb megdöbbenésére a szakács- és kuktamanók között apró fehér jószágok szorgoskodtak: pockok díszítették a fatörzs tortát, ők festették ki a csokimikulásokat, ők nyomták a fehér mázat a mézeskalácsra. Apró mancsaikkal még sokkal ügyesebben és precízebben végezték el az utolsó simításokat a süteményeken, mint a manók.
– Hát itt meg mi történt? – érdeklődött Erik.
Nagy tálca csokimikulással érkező édesanyja felelt: – Tegnap este kiraktuk nekik a mázat. Szerencsétlenek a földön gurultak ide-oda, míg meg nem ígérték, hogy segítenek. Cserébe minden nap kapni fognak rendes élelmet, és nem kell többé csenniük.
Those who believed that I didn't write a Christmas tale this year, are sorely mistaken! I am a little bit late with publishing it due to other activities (well, yes, if you have to see London at advent...). So here is the first batch of Christmas wonder: brittle cups and the first part of the tale :)
Ingredients:
100 gr milk chocolate
200 gr dark chocolate
50 ml cream
two small spoons of butter
brittle (130 gr nuts, 350 gr sugar)
100 gr milk chocolate
200 gr dark chocolate
50 ml cream
two small spoons of butter
brittle (130 gr nuts, 350 gr sugar)
Recipe:
First, I prepare the brittle: I slightly grind the nuts (almond, cashew and peanuts), just to get bigger pieces but not crumbs. I pour the sugar in a pan and melt it. When the caramel gets a nice amber hue, I add the nuts, stir it and pour the mass on a silicone sheet. I spread it and leave it to cool down. Then I break it into smaller pieces and in a mortar, I crush a couple of the pieces.
I melt 100 gr milk chocolate; I add the butter and the cream. I combine the ganache with a portion of the crushed brittle.
I melt and temper the dark chocolate; I prepare the bonbon shells. I leave the cups until they get solid, then I take them out of the mold. I paint them with bronze luster dust. I fill them with the brittle ganache, then I decorate them with brittle pieces and candy.
First, I prepare the brittle: I slightly grind the nuts (almond, cashew and peanuts), just to get bigger pieces but not crumbs. I pour the sugar in a pan and melt it. When the caramel gets a nice amber hue, I add the nuts, stir it and pour the mass on a silicone sheet. I spread it and leave it to cool down. Then I break it into smaller pieces and in a mortar, I crush a couple of the pieces.
I melt 100 gr milk chocolate; I add the butter and the cream. I combine the ganache with a portion of the crushed brittle.
I melt and temper the dark chocolate; I prepare the bonbon shells. I leave the cups until they get solid, then I take them out of the mold. I paint them with bronze luster dust. I fill them with the brittle ganache, then I decorate them with brittle pieces and candy.
.jpg)
The tiniest elf in Santa's palace at the North Pole was called Erik. He had wondering blue eyes, curly, blond fluffy hair, a snub nose and he was constantly under other's feet. However, since he was so tiny, the others, who were preparing Christmas gifts the whole year around, often didn't even notice him, only when he made some mischief.
Four weeks before Christmas, the elf went around the gift factory. He ran into the woodcarvers' workshop where beautiful wooden figurines, toy cars and tree ornaments were made, while some of the elves painted the prepared pieces. Then his stomach rumbled - so he headed for the kitchen.
On his way he peeped into the room of the ragdoll-makers where elves were continually sewing together the bodies of the dolls, others stitched doll clothes. The cotton filling was just as fluffy as a meringue, hmmm, the little elf licked his lips in advance.
Then he passed by Santa's office. Letters were piling up on the desk of good old Santa, and he was writing replies one after the other while he nibbled on a gingerbread. The next workshop was that of scooter and bicycle makers where Erik heard loud jingling: a smith elf was trying out the bells, which another elf then fixed on the handlebars of the bikes.
Finally the tiny elf arrived to his favorite place: the kitchen. His mouth watered from the delightful scents. Ginger, clove, cinnamon, orange! And of course chocolate! All the Christmas treats that you can imagine were cooked there: meringue, candies, barmbrack, anise cookies. He scurried inside next to one of the hot ovens and sat down under the table on which two elves with aprons were cutting out shapes from gingerbread dough. Erik reached up and took the bowl in which the icing was prepared. He tasted it and smacked his lips. He put the bowl back carefully and poked about. He plucked off the corner of the dough, he ate it. He was about to steal from the anise cookies which were left to cool in a glass bowl when someone exclaimed: – What are you doing here?!
It was his mom who entered the kitchen with a bunch of chocolate Santas. Erik startled and dropped the anise cookie.
– Nothing, mommy!
– Why don't you go and help make Christmas crackers, even the tiniest elf can wrap them. Christmas will come soon, we need all the help we can get.
– Do I have to?
– Yes, you should help us. Now go!
Four weeks before Christmas, the elf went around the gift factory. He ran into the woodcarvers' workshop where beautiful wooden figurines, toy cars and tree ornaments were made, while some of the elves painted the prepared pieces. Then his stomach rumbled - so he headed for the kitchen.
On his way he peeped into the room of the ragdoll-makers where elves were continually sewing together the bodies of the dolls, others stitched doll clothes. The cotton filling was just as fluffy as a meringue, hmmm, the little elf licked his lips in advance.
Then he passed by Santa's office. Letters were piling up on the desk of good old Santa, and he was writing replies one after the other while he nibbled on a gingerbread. The next workshop was that of scooter and bicycle makers where Erik heard loud jingling: a smith elf was trying out the bells, which another elf then fixed on the handlebars of the bikes.
Finally the tiny elf arrived to his favorite place: the kitchen. His mouth watered from the delightful scents. Ginger, clove, cinnamon, orange! And of course chocolate! All the Christmas treats that you can imagine were cooked there: meringue, candies, barmbrack, anise cookies. He scurried inside next to one of the hot ovens and sat down under the table on which two elves with aprons were cutting out shapes from gingerbread dough. Erik reached up and took the bowl in which the icing was prepared. He tasted it and smacked his lips. He put the bowl back carefully and poked about. He plucked off the corner of the dough, he ate it. He was about to steal from the anise cookies which were left to cool in a glass bowl when someone exclaimed: – What are you doing here?!
It was his mom who entered the kitchen with a bunch of chocolate Santas. Erik startled and dropped the anise cookie.
– Nothing, mommy!
– Why don't you go and help make Christmas crackers, even the tiniest elf can wrap them. Christmas will come soon, we need all the help we can get.
– Do I have to?
– Yes, you should help us. Now go!
– I'm leaving! – cried the little elf and he hurried out.
He spent the afternoon among sweet wrappers. However, he did not sit there for too long: soon his belly growled painfully. Poor Erik got sick because of the raw egg!
His mom tucked him in bed immediately and brought him hot tea and toast from the kitchen. She was sitting at his bedside until she told his favorite tale but then she stood up.
His mom tucked him in bed immediately and brought him hot tea and toast from the kitchen. She was sitting at his bedside until she told his favorite tale but then she stood up.
– I must go now because it seems that the lemmings sneaked into the pantry again and we must get rid of them before they chew up everything! – she moaned.
– Why don't you put the icing out for them?! If their bellies will ache, they won't steal food anymore.
The elf mom contemplated this idea. She was still thinking when she went out of the room.
Erik got better the next day and his first journey led to the kitchen. To his surprise, among the cook elves, tiny brown-white creatures were working: the lemmings decorated the tree stump cakes, they painted the chocolate Santas and they put the white icing on the gingerbread. With their tiny paws, they were even more agile and skillful than the elves when it came to small details.
– What's going on here? – asked Erik.
His mom, who came in with a tray of chocolate Santas, answered: – Yesterday we put the icing in the pantry. The poor things were rolling on the floor until they promised to help us. In exchange they will get proper food every day and they won't have to steal anymore.
No comments:
Post a Comment