Advent harmadik vasárnapjára az alábbi csoki készült. Ezen a héten volt a szülinapom (öreg vagyok, mint az országút XD), és jött egy rakás vendég. Szóval többségében ők ették meg. A felhasznált gránátalmaszirupot még Törökországból kaptam, nagyon finom: savanykás-pikáns-édes ízvilágú, ami igazán jól passzolt a csokihoz.
Hozzávalók:
100+200 gr étcsoki
30 ml gránátalmaszirup
20 ml tejszín
egy kiskanál vaj
ételfesték
Elkészítés:
Kimérem a tejszínt és a szirupot, összekeverem őket. Felolvasztok 100 gr étcsokit, majd a vajat is, és hozzákeverem a gránátalmás léhez.
Piros ételfestékkel kifestem a bonbonforma mélyedéseit. Egy fogpiszkálóval karácsonyi mintákat karcolok bele, azután fehérrel is átfestem a mélyedéseket, hogy a minta láthatóvá váljon.
Temperálom a maradék étcsokit, elkészítem a bonbonok burkát. Száradás után megtöltöm őket a ganache-sal, hűtőbe teszem egy órára, majd lezárom a bonbonokat.
– Ébredjetek, ébredjetek! Itt a Tél!
Nyomában fütyörészve érkezett Fagy Jankó, áttetsző alakja jégkristályként csillogott a felhők közül előbukkanó Hold fényében. Meg-megállt egy-egy ház előtt, hosszú, kecses ujjaival cifra virágmintákat rajzolt az ablakaikra. Rálehelt a zöld tujákra: dércsipke ütközött ki ágaik végén. El-eltűnődött valamely ablak előtt, ahová a háziak ragyogó karácsonyi díszfényeket aggattak. Fagy Jankó arcán e színes fények elcsúsztak, káprázva szóródtak szét.
Jankó mögött érkeztek a fagybaglyok, szárnycsapásaik nyomán pehelytollak szállingóztak – egy-egy hópehely. Pihéik megültek faágon, kerítésen, ablakpárkányon, aztán lassan a járdán és az úttesten, háztetőkön is. Sötét rajban repültek a baglyok, szárnyaik elhomályosították az eget, suhogásuk a tél mély, sötét, titokzatos melódiájává szövődött.
A szél felkapta, megpörgette tollpihéiket, mintákat sepert az úton összegyűlt hórétegbe. Feltúrta az utca sarkán, egy kertesház kőkerítésénél. Zsörtölődve kászálódott elő alóla egy apró alak: hosszú szakálla épp oly színű volt, mint a hó, hosszú, csúcsos sisakja alig fért ki a résen. Kezeiben jókora seprűt tartott, amellyel elkezdte sepergetni a havat, el a portája elől.
A keresztutcában, ahol a templom kőépülete állt, a feszület mellett vadrózsabokor nőtt. Most a szél szavára egy kéz nyúlt ki ágai közül. Kígyózó, száraz, tövises vesszők között egy tündér öltött testet: szoknyáját rózsalevelekből és pókhálóból szőtték, hosszú haja szétterült az ágakon, és dér övezte homlokát.
Végül megrázkódtak az óriás fenyőfák is, fekete fejük a Hold felé nyújtózott, lerázták hatalmas karjaikról a havat, felsóhajtottak. Minden fa közül egyedül ők ébredtek fel télen a szél szavára, hogy együtt várják a napfordulót az azt megelőző fekete órákban a Tél többi titokzatos teremtményével. A távolságtartó fenyőóriások méltóságteljesen hajladoztak, bele-belekaptak az alacsonyan szálló fellegekbe, azok gúnyája vattapamacsként akadt fenn a tüskés ágakon. Rájuk telepedtek a néma fagybaglyok, fehéren világító szemeikkel végignéztek a világon.
S a világ az éjszaka ellenére is fehér volt: hó ült a házakon, kerteken, utakon, fákon, csend telepedett a városra, csak a szél dudorászott a tűlevelek között. Megérkezett a Tél.
For the third Sunday of Advent, I created these chocolates below. My birthday was this week (I aaam getting old :D) and many guests came. So mainly they ate them up. I received the pomegranate syrup from Turkey, it is very tasty: it has a sour-savory-sweet taste, which goes well with chocolate.
Ingredients:
100+200 gr dark chocolate
30 ml pomegranate syrup
20 ml cream
one small spoon butter
food paint
Recipe:
I pour the cream and the syrup into a bowl and mix them. I melt 100 gr dark chocolate, then the butter too. I combine them with the pomegranate syrup.
I paint the cavities of the mold with red food paint. With a toothpick, I carve Christmassy patterns into them, then I paint the cavities with white too, in order to get a nice contrast.
I temper the leftover dark chocolate and I prepare the bonbon shells. After they get solid, I fill them with the ganache and I place the mold in the fridge for an hour. Finally, I seal the bonbons.
Chilly wind whooshed through the street and shook the bare branches of the trees.
– Wake up, wake up! Winter has arrived!
In his wake, Jack Frost came whistling; his transparent figure sparkled as an ice crystal in the Moon's light. Occasionally he stopped in front of a house; he drew flowery ornaments on its windows with his long, graceful fingers. He breathed on the thuja trees: hoarfrost appeared on the edge of their branches. He was daydreaming in front of the windows where the inhabitants hung glowing Christmas lights. These colorful lights slipped on Jack Frost's face, then they dissolved dazzling.
Behind Jack, the frost owls arrived; every wing stroke let out fine feathers – the snowflakes. Their flakes gathered on branches, fences, window sills, then slowly on the pavement, the road and the roofs. The owls flew in a dark flock; their wings dimmed the sky; their rustle weaved the deep, dark, mysterious melody of winter.
The wind snatched up and whirled their flakes, swept patterns into the snow that gathered on the road. He piled it up on the corner of the street, at the stone fence of a house. Mumbling, a tiny creature crawled out from under: his long beard had the color of the snow; he could barely pull his long, pointy hat out. He held a huge broom in his hands, with which he started to sweep the snow.
In the next street, where the stone church stood; a brier grew next to the crucifix. Hearing the call of the wind, a hand reached out from its branches. Among the meandering, dry, thorny twigs, a fairy appeared: her skirt was weaved from rose leaves and cobweb; her long hair spread across the branches; hoarfrost crowned her forehead.
Finally, the giant pine trees shook themselves; their black heads reached toward the Moon; they shook the snow off their enormous arms and sighed. From among all the trees, only they woke up to the call of the wind in order to wait for the solstice in the black hours, together with the other mystical creatures of Winter. The cold pine giants bowed majestically; they snatched at the clouds which flew too low so that their garments got caught on their spiny branches just like cotton. The frost owls settled on them; they looked around with their white, glowing eyes.
And the world became white even despite the night hour: snow covered the houses, gardens, streets, trees; silence enveloped the city; only the wind hummed among the pine needles. Winter has arrived.
No comments:
Post a Comment