Alice és az égkék // Alice and the blue

Milyen jó is, amikor az ember anyóspajtása támogatja a csokoládéfüggőségét, és egy egész üveg gianduiát vesz neki! A gianduia - a legtöbb jó kajához hasonlóan - olasz találmány, méghozzá Torinóban, Piemontban hozta össze egy Michele Prochet nevű cukrász azáltal, hogy csokoládéját őrölt mogyoróval keverte össze, és látta, hogy ez jó :D A mogyorós-csokis krém nevét Giandujáról, a tipikus piemonti figuráról kapta, mivel az első forgalomba kerülő darabok az ő háromszögletű kalapjára hasonlítottak. Valahogy így:

A gianduia aztán Nutella néven világra szóló karriert futott be, de maradjunk a realitások talaján: a Nutellát bőségesen megküldik pálmaolajjal, az igazi gianduiában pedig csak mogyoró, tej, cukor, kakaó esetleg természetes aromák vannak. 

Természetesen, mielőtt eltüntetem a gyomromban a csokinak fenntartott külön dobozban, muszáj volt kipróbálnom bonbonban. Mivel a krém önmagában is elég édes, ezért egy savanykás-gyümölcsös kiegészítőt: a feketeribizlit választottam hozzá.

A végeredmény olyan kellemesen "keserédes" lett, amilyen a tavaszi hó, és amilyen az alábbi mese is, amelyet egy olasz dal ihletett - a két versszakhoz a mesehűség jegyében hozzáadtam egy harmadikat is :) Azt hiszem, ez ismét az ég iránti szerelmem egyik bizonyítéka.

Hozzávalók:

20 gr feketeribizli

40 gr gianduia

200 gr fehércsoki

lüszterpor, kakaóvaj

Elkészítés:

A feketeribizlit felmelegítem, átpasszírozom egy szitán, hogy a magok és héjak ne kerüljenek a pürébe.

Lüszterpor és olvasztott kakaóvaj keverékével díszítem a bonbonformát. Temperált fehércsokiból készítem el a héjakat, ebbe csepegtetek a ribizlipüréből, majd befedem a mogyorókrémmel. Hűtőbe teszem néhány órára, végül lezárom a bonbonokat.

Alice és az égkék

Egyszer volt hol nem volt, egy távoli, soktornyú városban élt egy szépségesen szép leány, Alice. A város fölé magasodó dombon lakott ódon kertesházában, a kék szemű, hűséges Beppével és kék szemű, ezüstszőrű macskájával. S jóllehet Alicét szépség vette körül – virágok pompáztak napsütötte kertjében, énekesmadarak ébresztették reggelente, az erkélyéről belátta az egész várost – minden hiába, mert ajkaira soha nem jött mosoly. A külvilágot kívül rekesztve elzárkózott a szobájában s naphosszat az ablaka előtt ült, arcát az ég felé fordítva. A hűséges Beppe mindent megpróbált, hogy felvidítsa, ám rendre kudarcot vallott. Alice csak sóhajtozott és az eget fürkészte. Csak egy apróság, egy kis csoda hiányzott ahhoz, hogy különlegesnek érezze magát és végre boldog legyen.

A hűséges Beppe egy szép tavaszi napon végül megkérdezte:

- Mondd, mit tegyek, hogy mosolyogni lássalak, szépséges Alice?

A leány az égre mutatott.

- Nézz fel a kékségbe, szállj oda és hozz nekem egy grammnyi felhőt!

Beppe akkor kölcsönkérte a virágoskert madarainak szárnyait, a karjai alá erősítette őket, majd így szólt:

- Hamarosan visszatérek azzal, amit kértél – azzal kirepült az ablakon.

A város tornyai összezsugorodtak kék szemeiben, amint a felhők felé szállt, s látta, ahogy Alice mozdulatlanul ül az ablakában kék szemű macskájával s őt nézi. Elérte az első felhőt, leszakított belőle egy darabot, majd leereszkedett az ódon házhoz.

Alice a kezébe vette a felhődarabot, s mintha halovány mosoly suhant volna át ajkain. Hanem a felhő abban a pillanatban elpárolgott, s ő visszaült az ablakhoz és ismét felsóhajtott.

- Mi mást tehetek még? – kérdezte a hűséges Beppe.

A leány ismét az ég felé mutatott.

- Nézz még magasabbra, szállj oda és hozz nekem egy darabot az ég kékjéből!

Beppe akkor újból fölvette szárnyait, s így szólt:

- Rendben, hamarosan visszatérek azzal, amit kérsz – azzal kirepült az ablakon.

Eltörpült alant a soktornyú város, ahogy egyre magasabbra hágott. Odalent Alice mozdulatlanul ült az ablakban kék szemű macskájával, s várta, hogy visszatérjen. Beppe elérte az eget, kitépett belőle egy darabot, majd ellebegett a virágoskert felé.

Ahogy Alice a kezébe fogta az ég kékjét, boldog mosoly terült szét szépséges arcán. Hanem egy perc múlva már ismét az ablakban ült, s tekintetét szomorúan függesztette a felhőkre.

- Mit tehetnék még érted? – kérdezte a hűséges Beppe.

A leány az ablak felé mutatott.

- Nézz még magasabbra, szállj oda és hozz nekem egy kék holdsugarat!

Beppe újból karjai alá rakta szárnyait.

- Nemsokára visszatérek azzal, amit kértél – mondta, azzal kirepült az ablakon. Kék szemeiben a soktornyú város egyre kisebb lett, ahogy az égbe szárnyalt, mialatt Alice lent, a háza ablakában ült kék szemű macskájával s várta a visszatértét. Beppe elérte a Holdat, letörte egyik kék sugarát, majd elrepült a város fölé magasodó domb irányába.

Alice a kezében tartotta a holdsugarat s felnevetett. Egész nap mosolygott, a másnap azonban ismét az ablaka alatt találta, ahol sóhajtozva ücsörgött.

A hűséges Beppe akkor karjai alá erősítette szárnyait.

- Isten veled szépséges Alice! – mondotta, azzal kirepült az ablakon, fel a kékségbe.

Alice pedig kék szemű macskájával az ablakban ülve mozdulatlanul várta, örökre várta, hogy visszatérjen. 

How nice it is when one's mother-in-law supports one's chocolate addiction and buys her and entire jar of gianduia! Gianduia - just like many other good foods - is an Italian invention; it was first made in Turin, Piedmont, by a confectioner called Michele Prochet when he mixed his chocolate with ground hazelnuts and he saw that it was good :D The chocolate-hazelnut cream got its name from Gianduja, the typical Piedmontese figure, as the first confections were similar to his hat. Somehow like this:

Gianduia then made its career under the name Nutella, but let's stick to reality: Nutella contains palm oil in abundance, while real gianduia is made of hazelnuts, milk, sugar, cocoa and maybe natural aromas.

Naturally, before it will disappear in my stomach, in the special box reserved for chocolate, I had to try it in bonbons. Since the cream is sweet enough in itself, I chose a sour-fruity companion: blackcurrant. 

The final product became just as bittersweet as spring snow and the following fairytale, which was inspired by an Italian song (see above) - I added a third one to the two verses just to be faithful to the structure of tales :) I think this is another proof of my love for the sky.

Ingredients:

20 gr blackcurrant

40 gr gianduia

200 gr white chocolate

luster dust, cocoa butter

Recipe:

I warm up the blackcurrants and sieve them so the seeds and the peels don't get into the puree.
I decorate the cavities of the mould with the mixture of luster dust and melted cocoa butter. I prepare the shells of tempered white chocolate, then I pour some drops of the puree in the bottom of them. This is covered with gianduia. I put them in the fridge for a couple of hours, finally I seal the bonbons.

Alice and the blue

Once upon a time in a far-away town with many towers lived a fair maiden, Alice. She dwelled in her old mansion on the hill above the town with the blue-eyed, faithful Beppe and with her blue-eyed, silver cat. And although beauty surrounded Alice – flowers bloomed in her sunlit garden, songbirds woke her every morning, from her balcony she could see the whole town – everything was in vain as she would never smile. Excluding the outer world she closed herself up in her room and sat in front of her window all day long, turning her face towards the sky. The faithful Beppe tried everything to cheer her up but he constantly failed. Alice was only sighing and gazing at the sky. She only needed something small, a little miracle in order to feel special and be happy finally.

On one lovely spring day the faithful Beppe asked at last, „Tell me what shall I do to see you smile, beautiful Alice?”

The maiden pointed towards the sky. „Look up in the blue, fly there and bring me a gramm of a cloud.”

Beppe then borrowed wings from the birds of the garden, fastened them under his arms and said, „Soon I will return with what you asked for,” and then he flew out of the window.

The towers of the town shrunk in his blue eyes as he floated towards the clouds, and he saw how Alice was sitting motionlessly in her window with her blue-eyed cat, watching him. He reached the first cloud, plucked a piece, then descended to the old mansion

Alice took the piece of cloud in her hands and it seemed that a faint smile passed over her lips. But in that moment the cloud evaporated and she sat back to the window and sighed again.

„What else can I do?” asked the faithful Beppe.

The maiden pointed towards the sky again.

„Look even higher, fly there and bring me a piece of the blue sky!”

Beppe then put on his wings again and said, „Allright, I will soon return with what you wish for,” then he flew out of the window.

Below him the town with the many towers shrivelled as he ascended higher and higher. Down there Alice sat motionlessly in the window with her blue-eyed cat and waited for his return. Beppe reached the sky, tore out a piece then floated down towards the garden.

As Alice took the blue of the sky in her hands, a happy smile spread on her beautiful face. However, one minute later she was sitting in the window again, fixing her gaze sadly on the clouds.

„What else could I do for you?” asked the faithful Beppe.

The maiden pointed towards the window.

„Look even higher, fly there and bring me a blue ray of the Moon!”

Beppe put his wings under his arms again.

„Soon I will return with what you asked for,” he said, then flew out of the window. The town with the many towers became smaller and smaller in his blue eyes as he soared in the sky, while down there Alice sat with her blue-eyed cat in the window of her house  and waited for his return. Beppe reached the Moon, broke off one of her blue rays then flew back towards the hill above the town.

Alice held the moonlight in her hands and laughed out. She was smiling all day long, but the next day found her in front of her window again, where she was sitting and sighing.

The faithful Beppe then fixed his wings under his arms.

„Goodbye, beautiful Alice!” he said then flew out of the window, up in the blue.

And Alice was sitting motionlessly with her blue-eyed cat in the window and waited, waited forever for his return.