Az elmúlt heteket a családfám kutatásával töltöttem. Ez egyrészt igen hálátlan feladat, mivel aprólékos kutatómunkát igényel, ugyanakkor hálás is, mert az ember egyszerre teljesen más perspektívából tekint az életére: apró, mulandó, az időben elveszett lény helyett egy századokon átívelő hálózat fontos összekötő pontjaként látja magát. Én vagyok olyan szerencsés, hogy rengeteg anyakönyvi kivonat megmaradt apai nagyapámtól, a másik ágon pedig még van, aki emlékszik, és volt, aki összegyűjtött adatokat, így mindkét ágon legalább 150 évre vissza tudom vezetni a családfámat, de van olyan ág, amelyet egészen a 18. század elejéig is. Jó érzés név szerint ismerni a dédszülőket, ükszülőket, tudni, hogy mikor, honnét származtak, mikor volt a születésük napja, mikor és kivel házasodtak.
Aztán amikor már napok óta böngészem a 18. századi anyakönyveket, óhatatlanul az jut az eszembe, hogy ha az a bizonyos ősöm aznap este a családi élet helyett mondjuk a vadászatot választotta volna, akkor bizony most nem ülnék itt. Milyen apróságokon múlik az ember élete! Elég lett volna egy eltévedt golyó a második világháborúban, és anyám sosem született volna meg. Na meg amikor az ember már szinte ismerősként üdvözli a családja származási helyén élő, kiterjedt 19. század eleji családokat, akkor az is megfordul a fejében, hogy rákeressen egy-egy különleges hangzású vezetéknévre a facebookon, és amikor három találat áll előtte, ingerenciát érez, hogy rájuk írjon: heló, tudsz róla, hogy N.-ből származik a családod, és egykor az egyik felmenőmmel házasságot kötött a te egyik felmenőd? :D
Különben a családom elég tipikus közép-európai család, mondhatni lemodellezi Magyarország történelmét: eleinte mindenki a saját kis falujában élt, legfeljebb a helyi nemzetiségek keveredtek egymással, majd amikor létrejött az Osztrák-Magyar Monarchia, egyben egy hatalmas olvasztótégely, akkor aztán mindenki utazott mindenhová, kvázi mint ma az EU-ban, határok nélkül. Így történt, hogy a családunk felmenői között cipszerek (felvidéki németek), szlovákok, horvátok, olaszok, osztrákok, szlovének, erdélyiek éppúgy megtalálhatók, mint a tősgyökeres magyar nemes, akinek 1262-ben V. István adta nemesi címét.
Végeérhetetlen a keresgélés, mindig lehet találni újabb és újabb információkat, és visszafelé haladni az időben, elveszni ebben a hatalmas szövevényben.
Na de hogy a kutatásról se legyen annyira száraz, jól jön mellé egy kis édesség. Mivel a csoki továbbra is reménytelen eset a nyári melegben, ezért inkább valami máshoz használtam fel a megvásárolt fehércsokimat :) A túrókrémet imádom, és persze szederrel igazán klasszikus párosítás ^^
Hozzávalók:
A túrókrémhez:
250 gr túró
150 gr fehércsoki
100 gr mascarpone
egy citrom héja
fél citrom leve
fél zacskó vaníliás cukor
A szederszószhoz:
250 gr szeder
két kiskanál cukor
kb. 3 gr tortazselé por
A túrót egy tálba teszem, a mascarponéval krémesre keverem. Közben felolvasztom a fehércsokit, és hozzákeverem. Belereszelem egy citrom héját és belefacsarok a levéből is egy kicsit, valamint hozzáöntök egy fél zacskó vaníliás cukrot. Alaposan elkeverem az egészet, és beteszem a hűtőbe.
Egy másik edénybe 250 gr szedret szűrőn átpasszírozok. A lé elég sűrű lesz így is, úgyhogy épp csak annyi cukrot teszek hozzá, amennyit megkíván, és elkeverek benne egy fél zacskónyi tortazselé port. Ezután felrakom főni, és addig melegítem, míg be nem sűrűsödik egy kissé. Ekkor megvárom, hogy kihűljön, végül kis üvegbe töltöm, és szintén beteszem a hűtőbe.
Tálalás előtt néhány kanálnyi szederszószt a túróra öntök, szederszemekkel díszítem.
I spent the last weeks with researching my family tree. From a point of view this is a quite ungrateful task as it requires exhaustive research; at the same time it is special, as suddenly you percieve your life from a completely different perspective: instead of a tiny, evanescent creature lost in time, you see yourself as a significant connecting point in a network arching over centuries. I am lucky enough to have the copies of several certificates from my paternal grandfather; on my mother's side there is someone who still remembers and another, who collected data, so on both sides I can trace back my family for at least 150 years; but there are branches which lead back as far as the beginning of the 18th century. It's a good feeling to know your great-grandparents and great-great-grandparents by name, to know where and when they were born, to whom they got married.
And when I'd been browsing through 18th century matriculae for days, I kept thinking that had this certain ancestor gone hunting instead of choosing family life, then I wouldn't be sitting here. One's life depends on such tiny things! One bullet would have been enough in the second world war and my mother wouldn't have been born. Also, when one salutes almost as friends the extended 19th century families, living at his family's place of origin, then it comes to one's mind to search for certain peculiar surnames on Facebook. And when Facebook shows three results, one feels the urge to write to these people: hello, did you know that your family comes from N. and one of your ancestors got married to one of mine? :D
Végeérhetetlen a keresgélés, mindig lehet találni újabb és újabb információkat, és visszafelé haladni az időben, elveszni ebben a hatalmas szövevényben.
Na de hogy a kutatásról se legyen annyira száraz, jól jön mellé egy kis édesség. Mivel a csoki továbbra is reménytelen eset a nyári melegben, ezért inkább valami máshoz használtam fel a megvásárolt fehércsokimat :) A túrókrémet imádom, és persze szederrel igazán klasszikus párosítás ^^
Hozzávalók:
A túrókrémhez:
250 gr túró
150 gr fehércsoki
100 gr mascarpone
egy citrom héja
fél citrom leve
fél zacskó vaníliás cukor
A szederszószhoz:
250 gr szeder
két kiskanál cukor
kb. 3 gr tortazselé por
A túrót egy tálba teszem, a mascarponéval krémesre keverem. Közben felolvasztom a fehércsokit, és hozzákeverem. Belereszelem egy citrom héját és belefacsarok a levéből is egy kicsit, valamint hozzáöntök egy fél zacskó vaníliás cukrot. Alaposan elkeverem az egészet, és beteszem a hűtőbe.
Egy másik edénybe 250 gr szedret szűrőn átpasszírozok. A lé elég sűrű lesz így is, úgyhogy épp csak annyi cukrot teszek hozzá, amennyit megkíván, és elkeverek benne egy fél zacskónyi tortazselé port. Ezután felrakom főni, és addig melegítem, míg be nem sűrűsödik egy kissé. Ekkor megvárom, hogy kihűljön, végül kis üvegbe töltöm, és szintén beteszem a hűtőbe.
Tálalás előtt néhány kanálnyi szederszószt a túróra öntök, szederszemekkel díszítem.
I spent the last weeks with researching my family tree. From a point of view this is a quite ungrateful task as it requires exhaustive research; at the same time it is special, as suddenly you percieve your life from a completely different perspective: instead of a tiny, evanescent creature lost in time, you see yourself as a significant connecting point in a network arching over centuries. I am lucky enough to have the copies of several certificates from my paternal grandfather; on my mother's side there is someone who still remembers and another, who collected data, so on both sides I can trace back my family for at least 150 years; but there are branches which lead back as far as the beginning of the 18th century. It's a good feeling to know your great-grandparents and great-great-grandparents by name, to know where and when they were born, to whom they got married.
And when I'd been browsing through 18th century matriculae for days, I kept thinking that had this certain ancestor gone hunting instead of choosing family life, then I wouldn't be sitting here. One's life depends on such tiny things! One bullet would have been enough in the second world war and my mother wouldn't have been born. Also, when one salutes almost as friends the extended 19th century families, living at his family's place of origin, then it comes to one's mind to search for certain peculiar surnames on Facebook. And when Facebook shows three results, one feels the urge to write to these people: hello, did you know that your family comes from N. and one of your ancestors got married to one of mine? :D
Apart from that, my family is a quite typical Central European family, we could say it's the model of Hungary's history: at first everyone lived in their villages, they intermingled with members of the local nationalities. Then when the Austro-Hungarian Empire - a huge melting pot - came into existence, everyone was traveling everywhere without borders, just like today in the EU. Among my ancestors there are Zipsers (Germans living in the Northern towns of Hungary, which are parts of Slovakia today), Slovaks, Croats, Italians, Austrians, Slovenes, Transylvanians, as well as an ancient noble Hungarian family who were ennobled by King Stephen V in 1262.
The search is endless, you can always find further and further pieces of information and go back in time, get lost in this huge labyrinth.
But this search should be sweetened a bit, so this time I made a nice dessert: since making chocolate in the summer heat is still hopeless, I used my white chocolate for something else :) I adore quark cream, and together with blacberries it's a classic combination ^^
Ingredients:
Quark cream:
250 gr quark
150 gr white chocolate
100 gr mascarpone
lemon zest
lemon juice
vanilla sugar
Blackberry sauce:
250 gr blackberries
2 small spoons of sugar
ca. 3 gr jelly powder
I put the quark in a bowl and I mix it with the mascarpone. In the meanwhile I melt the white chocolate and I add that too. I scrape one lemon's skin in the mixture and I squeeze some of its juice as well. I also add a small sachet of vanilla sugar. I stir the ingredients and I put the cream in the fridge.
In another pot I press 250 grams of blackberries through a sieve. The liquid will be quite thick so I add only a bit of sugar and half a sachet of jelly powder. I warm it up until it gets more dense, then I wait for it to cool down. I pour it in a small jar and I put it in the fridge.
Before serving, I pour 2-3 spoonfuls of the sauce on the quark and I decorate it with blackberries.
But this search should be sweetened a bit, so this time I made a nice dessert: since making chocolate in the summer heat is still hopeless, I used my white chocolate for something else :) I adore quark cream, and together with blacberries it's a classic combination ^^
Ingredients:
Quark cream:
250 gr quark
150 gr white chocolate
100 gr mascarpone
lemon zest
lemon juice
vanilla sugar
Blackberry sauce:
250 gr blackberries
2 small spoons of sugar
ca. 3 gr jelly powder
I put the quark in a bowl and I mix it with the mascarpone. In the meanwhile I melt the white chocolate and I add that too. I scrape one lemon's skin in the mixture and I squeeze some of its juice as well. I also add a small sachet of vanilla sugar. I stir the ingredients and I put the cream in the fridge.
In another pot I press 250 grams of blackberries through a sieve. The liquid will be quite thick so I add only a bit of sugar and half a sachet of jelly powder. I warm it up until it gets more dense, then I wait for it to cool down. I pour it in a small jar and I put it in the fridge.
Before serving, I pour 2-3 spoonfuls of the sauce on the quark and I decorate it with blackberries.
No comments:
Post a Comment