"Bizony mondom néktek, ím eljő a kard s a bárd kora, a farkas-förgeteg kora. Eljő a Fehér Fagy és a Fehér Fény Kora, az Őrület és a Megvetés Ideje, Tedd Deireádh, a Végidő. A világ fagyban pusztul el, s az új nappal újjászületik. Újjászületik az Ősi Vérből, Hen Ichaerból, a magból, mit elvetettek. A magból, mely nem hajt ki, hanem lánggal lobban fel.
Ess'tuath esse! Így lészen! Olvassátok a jeleket! Hogy milyen jelek érkeznek, elmondom néktek - elébb elárasztja a földet az Aen Seidhe vére, a Tündevér..."
Mit érezhet az, akinek a születését és sorsát ilyen szavakkal jósolják meg? A 12 éves Ciri épp ebben a helyzetben van. Miután szülővárosát és nagyanyját, Cintra királynőjét elpusztítják Nilfgaard katonái, a kislány sorsa összefonódik Geraltéval, aki megmenti és magával viszi őt Kaer Morhenbe. Geralt foglalkozására nézve szörnygyilkos, vagyis abból tartja fenn magát, hogy megfelelő bérezésért cserébe ellátja az embereket rettegésben tartó különféle szörnyetegek (úgy mint vámpírok, hullaevő szellemek, és így tovább) baját. A történetnek már ez az alapfelállás is épp elég muníciót ad, azonban a kis hercegnő és a szörnygyilkoló mutáns közti barátság - ami később apa-lánya szeretetté mélyül - csak a kiindulópontja Andrzej Sapkowski méltán híres Witcher-sorozatának.
Öt könyvön keresztül kísérhetjük el Geraltot és Cirit kalandos útjukon; sorsuk egybefonódik nemcsak számtalan izgalmas, vicces, drámai karakterével, hanem a történelem szövetével is, ami itt nemcsak hátteret ad a történetnek, hanem kíméletlenül a markába szorítja szereplőinket. Megismerhetjük a királyságok uralkodóit, varázslónőket, egyszerű parasztokat, törpéket, tündéreket - és mindezt szerencsére nem a megszokott Tolkien-utánzatú kliséken keresztül.
Sapkowski érdeme, hogy a történet mindvégig realisztikus marad véres és kevésbé véres érdekellentétekkel, érzésekkel, törekvésekkel, komplex viszonyokkal. Továbbá nem kímélte magát, és bőven merített az európai mitológiakincsből - az ő tündérei sokkalta szervesebben kapcsolódnak a kelta mondavilághoz, mint Tolkienéi, szereplői életében a mitológia realitássá válik, a lények, amikkel Geraltnak időről időre szembe kell szállnia, a legkülönbözőbb "nemzetiségeket" tudhatják magukénak. Ez a sokszínűség megmutatkozik a szereplők elnevezésében is, ami néha egy kissé már zavarba ejtő. Az is mindenképp Sapkowski számlájára írható, hogy nem kiszámítható fordulatok szerint építkezik a történet: hogy csak egy példát említsek, a Ciri előtt álló két legnyilvánvalóbb lehetőség közül az egyik, hogy törékeny gyermekként kézenfekvő módon Geraltra bízza magát, és hagyja - netán elvárja -, hogy megvédje őt. Ehelyett ő a másik utat választja: edz és küzd és tanul, és mindenekkel szemben ő maga alakítja a sorsát (ami, lássuk be, a fenti idézet felől nézve nem is olyan könnyű feladat).
Bár ebben a gazdag, részletesen kidolgozott képzeletbeli világban általánosan elterjedt nézet, hogy a Geralthoz hasonló mutánsokat (szándékosan nem használom a magyar fordítás "vaják" szavát, egyszerűen borzalom) kiképzésük során megszabadítják az emberi érzésektől, a regény kezdetétől fogva nyilvánvaló, hogy ez valójában nem igaz. Geralt gyengéd szeretettel veszi körül Cirit, ahogy a társai is Kaer Morhenben. És persze két főszereplőnket nemcsak egymáshoz fűzi különleges kapcsolat, hanem az eleinte visszataszítóan büszke és hiú mágushoz, Yenneferhez, a könnyed és kedves Trisshez, na meg személyes kedvencemhez, Dandelionhoz, a bárdhoz, aki legalább úgy haldoklik egy kis karcolástól és vértől, ahogy én tenném :D
Ahogy megállíthatatlanul folyik a történet, szereplőink észrevétlenül változnak és az olvasó velük változik; és bár nem várnánk, mert Sapkowski mintha kevésbé kedvelné saját szereplőit, mint sok más író, a regény végére velük érzünk, velük sírunk és nevetünk. Na ez az igazi írói teljesítmény.
Most, hogy a végére értem az öt könyvnek, úgy hiszem, jó nyári kikapcsolódás lesz újraolvasni őket, és ismét elmerülni a kalandokban :)
Ezúttal pedig én is egy izgalmas csokival próbálkoztam - méghozzá epret és balzsamecetet kevertem össze tejcsokival. Az édes ízt finoman ellensúlyozta a balzsamecet savanykássága; a bonbonok ezúttal vékony étcsoki burkot kaptak.
Hozzávalók:
150 gr étcsoki
90 gr tejcsoki
45 gr eperpüré
3 kiskanál glassa gastronomica
egy kiskanál vaj
vörös lüszterpor, kakaóvaj
Elkészítés:
Az eperpürét és a vajat összemelegítem, majd hozzáadom a tejcsokit. Végül belekeverek 3 kiskanál glassa gastronomicát, és megkóstolom, hogy kellően pikáns-e.
Olvasztott kakaóvajhoz keverem a vörös lüsztert, ecsettel körkörös mozdulatokkal vörös csíkokat festek a bonbonforma mélyedéseibe. Míg a díszítés megszárad, temperálom az étcsokit. Elkészítem a bonbonhéjakat. Megtöltöm őket az epres krémmel, és hűtőbe teszem a formát. Miután a töltelék megbőrösödött, temperálom a maradék étcsokit, és lezárom a bonbonokat.
"Verily I say unto you, the era of the sword and axe is nigh, the era of the wolf's blizzard. The Time of the White Chill and the White Light is nigh, the Time of Madness and the Time of Contempt: Tedd Deireádh, the Time of End. The world will die amidst frost and be reborn with the new sun. It will be reborn of the Elder Blood, of Hen Ichaer, of the seed that has been sown. A seed which will not sprout but will burst into flame.
Ess'tuath esse! Thus it shall be! Watch for the signs! What signs these shall be, I say unto you: first the earth will flow with the blood of Aen Seidhe, the Blood of Elves..."
What might one feel when one's birth and destiny was foretold with such words? 12-year-old Ciri is exactly in this situation. After her hometown and her grandmother, the queen of Cintra had been destroyed by the soldiers of Nilfgaard, the girl's fate is intertwined with Geralt's, who saved her and brought her to Kaer Morhen. Geralt is a witcher, he earns his living by killing monsters that threaten the lives of people (such as vampires, ghouls, etc.). This situation in itself holds enough munition, but the friendship of the little princess and the monster-killing mutant - which later on transforms into the love of father and daughter - is only the starting point of Andrzej Sapkowski's deservedly famous Witcher-series.
We can accompany Geralt and Ciri on their adventures through five books; their destiny intertwines not only with those of numerous exciting, funny, dramatic characters, but also with the texture of history, which is not only a backdrop but it grasps our characters into its fist without mercy. We can get to know the rulers of kingdoms, sorcerers, simple peasants, dwarves, elves - fortunately not through the usual Tolkien-ish clichés. A merit of Sapkowski is that the story remains realistic with bloody and not-so-bloody conflicts of interest, emotions, aspirations, complex relations. Moreover, the author did not spare the effort of drawing from European mythologies - the connection of his elves to Celtic myths is much more organic than those of Tolkien; mythology becomes the reality of his characters; the monsters that Geralt has to face from time to time, bear various "nationalities". This diversity manifests itself in the names of the characters too, which is sometimes baffling. Another advantage is that the story is quite unpredictable. Just to mention one example, from the two obvious paths that Ciri can take, one is that as a fragile child, she lets - or even expects - Geralt to take care of her and defend her. Instead, she takes the other path: she trains and fights and learns and in spite of everything, she shapes her own destiny (which, let's face it, is not such an easy task from the point of view of the above quotation).
Even though in this rich, detailed imaginary world it is common knowledge that mutants like Geralt are disposed of their feelings during their training, from the very beginning of the novel it is clear that this is not true. Geralt, as well as his comrades in Kaer Morhen, surround Ciri with gentle love. And of course our protagonists have special relationships with others too: such as the initially obnoxiously proud and vain sorceress, Yennefer, the easygoing and kind Triss and my personal favourite, Dandelion, the bard, who agonizes from a little scratch and blood just like I would :D
As the story unstoppably flows, the characters change and the reader changes with them; and even though we wouldn't expect it, as it seems that Sapkowski doesn't like his characters as much as other writers, by the end of the novel we feel with them, we cry and laugh with them. Now that's a real achievement of the writer.
Now that I finished the five books, I believe it will be nice to re-read them during the summer and submerge in the adventures again :)
This time I tried an exciting chocolate - I mixed strawberry and balsamic vinegar with milk chocolate. The sweet flavour is counterbalanced by the sourness of the vinegar; the bonbons got thin dark chocolate shells.
Ingredients:
150 gr dark chocolate
90 gr milk chocolate
45 gr strawberry puree
3 small spoons of glassa gastronomica
one small spoon of butter
red luster dust, cocoa butter
Recipe:
I warm up the strawberry and the butter, then I add the milk chocolate. I mix it with 3 spoons of glassa gastronomica and I taste the cream to see if it's piquant enough.
I mix red luster dust with molten cocoa butter. With a brush I paint red circles in the cavities of the mould. While the decoration dries, I temper the dark chocolate. I prepare the bonbon shells. I fill them with the strawberry cream and I put the mould in the fridge. After the filling sets, I temper the leftover dark chocolate and I seal the bonbons.
No comments:
Post a Comment