Ratcatcher az én kis házi kedvencem, a házisárkányom (ha én magamnak nem lennék eléggé az :D). Ő vigyáz rám, amikor egyedül vagyok, és mindig mindenhova velem tart. Jól emlékszem, amikor rátaláltam a tojására - kis vörös rücskös drágakőként csillogott az erdő mélyén. Ott voltam, amikor kikelt az Éjféli Tűz izzásában, és akkorka kis gyík volt, mint az ujjam. Vele voltam, amikor csetlés-botlás közepette megtanult mindent, amit egy igazi sárkánynak tudnia kell, és akkor is, amikor szárnyra kelt a hír, hogy a világok egyikében ismét él egy sárkány, és ellenfeleink megpróbálták megszerezni őt. Amióta megnőtt, vele repülök hegyek és felhők között, egészen fel az égig. Egyszer pedig kóstoltam még a sárkányköpetből készült igen erős koktélt is (ha tehetitek, inkább hagyjátok ki, hacsak nem bírjátok igenigen jól a másnaposságot...). Kissé nehézkes most már a lakásban tartani őt, de persze ez nem szakíthatja el a köztünk lévő köteléket :) (nézzétek el, hogy nem rakok fel róla képet, csak a saját rajzaimat, de a csokifotózás közben épp vadászni volt).
Most az általa ihletett trüffel receptjét osztom meg veletek - természetesen ez is kellemesen tüzes, amilyen illik is egy sárkányhoz :)
Hozzávalók:
120+100 gr étcsoki
40 gr málnapüré
0,1 dl vodka
4 csipet csili
egy kiskanál vaj
egy kiskanál méz
Elkészítés:
A málnát lepasszírozom és leszűröm, a málnapürét vajjal és mézzel felmelegítem, majd hozzákeverek 120 gr magas kakaótartalmú étcsokit. Ezután adom csak hozzá a vodkát. Végül megszórom csilivel, és alaposan összekeverem. Hűtőbe rakom 3-4 órára, azután kiskanál segítségével kis adagokat veszek ki belőle, amiket golyókká formázok. Ezeket sütőpapírra ültetem.
Temperálok 100 gr étcsokit. A trüffelgolyókat konyhai tűre szúrva megforgatom a csokiban, lerázom róluk a felesleget, majd visszateszem őket a sütőpapírra, végül ismét a hűtőbe rakom őket, míg a burok megszilárdul.
Ratcatcher is my pet dragon (if I myself wasn't enough :D). He takes care of me when I'm alone and he comes with me everywhere. I can remember so well when I found his egg - it was shining like a little red coarse gemstone in the deep of the forest. I was there when the egg hatched in the glow of the Midnight Fire and he was a tiny lizard like my finger. I was with him while he, stumbling around, learnt everything that a real dragon needs to know, and also when news spread that a dragon lives in one of the worlds again and our enemies tried to seize him. Since he grew up I fly with him amid mountains and clouds, up in the sky. And once I even tasted a strong cocktail made of dragon spit (do not try it, only if you can handle hangover very very well...). Nowadays it is kinda difficult to keep him in the house but of course this cannot tear our bond :) (apologies that I can't upload a photo of him, only my drawings, but he went out hunting while I was taking pictures of the chocolates).
Now I will share with you the recipe of truffles inspired by him - naturally they are pleasantly fiery as it befits a dragon :)
Ingredients:
120+100 gr dark chocolate
40 gr raspberry puree
0,1 dl vodka
4 pinches of chili
one small spoon of butter
one small spoon of honey
Recipe:
I blend the raspberries and sieve them; I warm up this puree with butter and honey, then I add 120 gr dark chocolate with high cocoa percentage. I only add the vodka then, finally I sprinkle the ganache with chili and I stir it properly. I put it in the fridge for 3-4 hours, then with a small spoon I scoop little portions and I shape small balls. I put them on a parchment sheet.
I temper 100 gr dark chocolate. Pinning the truffles on a kitchen needle I dip them in the chocolate, I shake off the excess, then I put them back on the parchment paper. I put them in the fridge until the chocolate shell sets.
No comments:
Post a Comment