Tudjátok, Ratcatcher tojását egy erdő közepén találtam, körülötte olvadt kövek szerteszét - nyilvánvalóan sárkányok lakta hely lehetett, akik valamiért elhagyták, és a tojás hátramaradt. Nem voltam rest befogadni :) azért az embernek nem minden nap van lehetősége arra, hogy egy igazi sárkányt fogadjon be. De persze a kikeltéshez szükség volt valakire, aki igazán ért a sárkányokhoz, és igen hosszú volt az út, mire megtaláltuk őt.
No de most még maradjunk egy kicsit a tojásnál - hogy ti is lássátok, milyen is egy igazi sárkánytojás, lemodelleztem csokiból :) és persze bébi Ratcatcher sem maradhatott ki belőle - különben nem is lenne az igazi!
Hozzávalók:
100 gr vörös marcipán
100 gr fehércsoki
fehércsoki lencse
bronz lüszterpor
cukorgyöngy
Elkészítés:
Először Ratcatchert formázom meg marcipánból. Fondantformázó készlet segítségével alakítottam ki a karmait, az arcát, és a szárnyait, amiket később gyurmáztam a kis testéhez. A homlokába egy rózsaszín cukorgyöngy került - ez a sárkánygyöngy :) miután elkészült, hűtőbe teszem, hogy megszilárduljon a gyurmázástól kissé ragacsos marcipán.
Temperálom a fehércsokit, és tojás alakú műanyag forma két felébe töltöm, majd ecsettel szétkenem, hogy mindenhová jusson. Kis ideig fejjel lefelé állítom a forma két felét, majd a hűtőbe teszem, és megvárom, míg megköt a csoki.
A kis marcipán Ratcatchert beleteszem az elkészült tojásba. Ismét temperálom a fehércsokit, ecsettel végigkenem az egyik tojásfél szélét, és összeragasztom a két felet. Ezután következik a sárkánytojás külső kialakítása: egy tojástartóba állítom (ha az nincs, megteszi egy kávéfőző alja is :D), és fehércsoki lencsékkel borítom, amiket szintén temperált fehércsokival ragasztok szépen sorban, kissé egymást fedve a tojásra. Ez elég pepecs munka, közben egyszer újra kellett temperálni a ragasztóanyagot, továbbá a fél konyha csokis lett (épp, ahogy szeretem) :D
Amikor kész vagyok, megvárom, hogy alaposan megkössön a csoki, végül bronz színű lüszterrel festem be a tojást.
You know, I found Ratcatcher's egg in the middle of a forest; all around there were molten stones - obviously it was inhabited by dragons, who'd left the place for some reason and the egg was left behind. I didn't hesitate to take him in :) one doesn't have the possibility to adopt a real dragon every day. But of course to hatch the egg, I needed someone who really knows dragons, and it was a long way to find him.
But for now let's stick with the egg - I made a chocolate model of it, so you can see how it looked like :) And of course baby Ratcatcher must be inside it, otherwise it wouldn't be the real thing!
Ingredients:
100 gr red marzipan
100 gr white chocolate
white chocolate chips
bronze luster dust
candy pearl
How to make it:
First I make Ratcatcher out of marzipan. I used a fondant modeling set to shape his claws and face and wings, which were added to the body in the end. A pink candy pearl was placed in his forehead - this is the dragon pearl :) after I am done, I place him in the fridge a bit so the sticky marzipan can become solid again.
I temper the white chocoalte and I pour it in the two halves of a plastic egg mould. With a brush I smear it everywhere. I place the two halves upside down for a while, then I put them in the fridge until the chocolate sets.
I place the little marzipan Ratcatcher in the chocolate egg. I temper the white chocolate again, I smear some on the rim of one half of the egg and I stick the two halves together. Then comes the outer decoration of the egg shell: I put the egg in an eggcup (or if you don't have one, the bottom half of a coffee maker will do :D), I cover it with chocolate chips - I stick them on with tempered chocolate and they have to cover each other slightly. This is a meticulous work, I had to temper the "glue" once again in the meanwhile and the entire kitchen was full of chocolate :D (just like I like it :D).
When I am done, I wait until the chocolate sets, finally I paint the egg with bronze luster dust.
No comments:
Post a Comment