Perszephoné éhségsztrájkba kezdett. Hiába kínálta fel neki az Alvilág legízletesebb falatait Hádész, nem volt hajlandó enni, csak azt hajtogatta, hogy haza akar menni az anyjához, Démétérhez. Hádész kezdte feladni a küzdelmet a csökönyös lánnyal - érthetetlen, miért akarna fölmenni, amikor ott túl sok a fény és a szín -, Perszephoné pedig már sorvadozott az éhségtől, szépséges haja kifakult, orcája beesett, bőre elvesztette az egészséges pírt. Ám ekkor Hádésznak eszébe ötlött a megoldás. Ezüsttálcán rubinszínű lédús magvakat kínát fel neki, és Perszephoné végre némi habozás után a kezébe vett egyet, és megette. Mosoly ült ki az arcára, megevett még egy szemet, meg még egyet... Démétér ragyogón és fenségesen jelent meg az Alvilág kapujában, és zengő hangon követelte a leányát Hádésztól.
- Beleevett az ételembe - vont vállat az Alvilág istene. - A szabályok szerint ezután többé nem hagyhatja el a birodalmam.
Démétér szeme villámokat szórt haragjában, a két isten vitatkozásának hangjai betöltötték az Alvilág termeit és barlangjait.
- Elég! - szólt közbe Zeusz - az Olümposzról termett ott, kissé zilált, ám pompás öltözékben. - A szabály valóban úgy szól, ahogy Hádész mondta. Ám mivel Perszephoné a gránátalma magoknak csak egy részét ette meg, ezért az esetében nem alkalmazható teljesen. Az év egy részét az Alvilágban fogja tölteni, a másikat pedig anyjával a föld fölött. Nem okozhattok többé ilyen éhínséget, mint most, amikor Démétér gyásza miatt semmi nem termett a földön!
Ezzel eldöntetett: Perszephoné minden tavaszt az anyjával töltött, kivirult a táj és gazdagon termett a búza, a zöldség és a gyümölcs. Ősszel pedig visszatért az Alvilágba férjéhez, Hádészhoz. Így játszott közre az évszakok kialakításában a gránátalma.
Persze a görög mítoszon kívül ez a gyümölcs különleges színe és magjai miatt számos más kultúrában is jelentőségre tett szert: a pusztában vándorló zsidóknak Mózes felderítői gránátalmát hoztak az Ígéret Földje termékenységének bizonyságául, míg Salamon állítólag a gránátalma koronájáról mintázta a saját koronáját. Egyes hagyományok szerint az Édenkert tiltott gyümölcse is gránátalma volt.
Örményországban a menyasszonyoknak adtak gránátalmát, amelyet a falhoz kellett vágniuk: a szétszóródó magok biztosították a gyermekáldást. Kínában is termékenységi jelkép volt, míg az iszlám hagyományban a gránátalma fogyasztása megtisztítja az embert a féltékenységtől, gyűlölettől és irigységtől.
Végül Iránban Esfandiyar herceg nevéhez kötődik a gránátalma. A herceg segített Zarathustrának a vallás terjesztésében, ezért cserébe a Mennyből származó láncot és páncélt kapott tőle. A lánc még a démonokat is meg tudta kötözni, míg a páncélzat legyőzhetetlenné tette a harcos herceget. Esfandiyar gránátalmát evett a csaták előtt, ebből merített erőt, és így vált a perzsa legendák egyik legnagyobb hősévé.
A minap vettünk egy gránátalmát, annak levéből készült egy nagy adag csoki. Többféle tölteléket is készítettem hozzá, mert nem akartm egyik ötletet sem veszendőbe menni hagyni.
Hozzávalók:
gránátalma-hibiszkusz:
40 ml gránátalmalé
két kiskanál szárított hibiszkuszvirág
70 gr fehércsoki
egy kiskanál vaj
gránátalma-rebarbara:
200 gr rebarbara
40 ml gránátalmalé
100 ml víz
4 kiskanál cukor
fűszerek: gyömbér, kardamom, szegfűbors, ánizs, szerecsendió, fahéj, bors
agaragar
200 gr fehércsoki
arany és rózsaszín ételfesték
Elkészítés:
Először a bonbonhéjakat készítem el: arany lüszterrel összefröcskölöm a forma mélyedéseit, majd amikor megszáradtak a pettyek, rózsaszínnel befestem az összes mélyedést. Temperálok 200 gr fehércsokit, majd kiöntöm a formát.
Ezután jöhetnek a töltelékek. Először 40 ml gránátalmalét összeöntöm a szárított hibiszkusszal, és felforralom. Leszűröm a lét, majd hozzákeverem az olvasztott fehércsokit és az olvasztott vajat. Félreteszem.
Megpucolom a rebarbarát és felaprítom. Egy deci vizet felmelegítek, beleszórom a fűszereket, nagyjából mintha forralt bort készítenék. Hozzáadom a rebarbarát, és addig forralom, amíg meg nem puhul, el nem kezdenek leválni a szálai. Közben belekeverek egy kis cukrot is. Ebből a befőttből veszek ki 70 gr-nyit, amibe beleöntöm a gránátalmalét, és turmixolom. Visszateszem főni, beleszórok két csipet agaragart. Néhány percnyi forralás után elzárom a tüzet, és kevergetve hűtöm ki a tölteléket. Amikor szobahőmérsékletű, de még nem zselésedik, megtöltöm vele a csokiburkok egy részét. Egy másik adag burokba pedig hibiszkuszos krémet teszek, és mehet a forma a hűtőbe. Egy óra múlva kiveszem, és lezárom a bonbonokat.
Persephoné started a hunger strike. Even though Hades offered her the most tasty delicacies of the Underworld, she was not willing to eat; she only repeated over and over that she wanted to go home to her mother, Démétér. Hades started to give up the fight with the stubborn girl - why would she want to go up where there's too much light and color -, and Persephoné was withering away from hunger - her beautiful hair faded, her cheeks were hollow, her skin lost its healthy blush. But then Hades thought of a solution. He offered crimson seeds to her on a silver plate and Persephoné, after a moment of hesitation, finally took and ate it. She smiled, ate another one and then another one... Radiant and majestic Démétér appeared at the gate of the Underworld and demanded Hades to release her daughter.
- She ate my food - shrugged the God of the Underworld. - According to the rules, she cannot leave my realm anymore.
Démétér's eyes flashed with anger; the sounds of the dispute of the two gods filled the halls and caves of the Underworld.
- Enough! - interrupted Zeus - he came from the Olympus in a somewhat disheveled but magnificent robe. - The rule is indeed as Hades said so. But since Persephoné ate only a part of the pomegranate seeds, it cannot be applied fully in her case. She will spend half of the year in the Underworld, and in the other half, she will be with her mother, above ground. You cannot cause such famine anymore like now, when due to Démétér's mourning, nothing was growing.
And thus it was decided: Persephoné spent every spring with her mother, then plants blossomed and crops, vegetables, fruits were growing. In autumn, she returned to her husband in the Underworld. This is how the pomegranate played a role in the origin of the seasons.
Of course, thanks to its peculiar color and seeds, this fruit gained importance in other cultures too: for the Jews wandering in the desert, the scouts sent out by Moses brought pomegranate as a proof of the fertility of the Promised Land, while Solomon is said to have designed his crown based on the pomegranate's crown. According to legend, the forbidden fruit of the Eden was also a pomegranate.
In Armenia, brides are given pomegranate, which they have to throw against a wall: the scattering seeds ensured future children. In China, too, it was a fertility symbol, while in Islamic tradition, consuming pomegranate cleansed people of jealousy, hatred and envy.
Finally, in Iran, the pomegranate is connected to Prince Esfandiyar. The prince supported Zarathustra in spreading the religion and in exchange he was given a chain and armor made in Heaven. The chain had the power to bind even demons, while the armor made the prince an invincible warrior. Esfandiyar ate pomegranate before battles, from which he gained strength and thus became one of the greatest heroes of Persian legends.
A couple of days ago we bought a pomegranate; from its juice I made a big portion of chocolate. I prepared various fillings because I didn't want to forget any of my ideas.
Ingredients:
pomegranate-hibiscus:
40 ml pomegranate juice
two small spoons of dried hibiscus flower
70 gr white chocolate
one small spoon of butter
pomegranate-rhubarb:
200 gr rhubarb
40 ml pomegranate juice
100 ml water
four small spoons of sugar
spices: ginger, cardamom, allspice, anise, nutmeg, cinnamon, pepper
agar
200 gr white chocolate
gold and pink food paint
Recipe:
First, I prepare the bonbon shells: I sprinkle the cavities of the mold with gold luster, then when the flecks get dry, I paint all the cavities with pink. I temper 200 gr of white chocolate and I pour it in the mold, then get rid of the excess.
Then come the fillings. First, I pour the dried hibiscus in 40 ml pomegranate juice and I boil it. I sieve the juice and mix it with melted white chocolate and butter. I put it aside.
I clean the rhubarb and cut it into pieces. I warm up 100 ml water and add the spices, just like when preparing mulled wine. I also add the rhubarb and simmer it until it gets soft and starts to break down. In the meantime I combine it with a bit of sugar. I take 70 gr from this compote, in which I pour the pomegranate juice and blend it. I put it back on the stove and add two pinches of agar. After boiling it for a couple of minutes, I turn off the stove and cool the filling while stirring it. When it cools down to room temperature but does not start to jellify, I fill a part of the shells with it. I fill the other portion of the shells with the hibiscus cream and I put the mold in the fridge. An hour later I take it out and seal the bonbons.
No comments:
Post a Comment