Csodák márpedig vannak. Ugyan néha az embernek a világ másik végébe kell utaznia hozzájuk, de épp attól öltenek csodajelleget, hogy ott és akkor következnek be, amikor a legkevésbé várnánk.
Évek óta kutatom Monort, azon belül is a helyi zsidó lakosság és a holokauszt történetét - helybéli túlélővel azonban sosem találkoztam (legfőképp azért, mert az egyetlen, aki állítólag még ott lakik, magának való, és nem akar beszélni a történtekről). Viszont minden fellelhető forrást és szakirodalmat elolvastam a témában, na meg magam is hozzátettem a részemet a monori gyűjtőtáborról szóló irodalomhoz. Bár a puzzle minden darabkáját igyekeztem a helyére rakni, így is maradt épp elég homályos folt, és jóllehet a történész ilyenkor igencsak támogatná egy időgép feltalálását, kevés reményem maradt arra nézve, hogy valaha is korábban ismeretlen anyagokat találok majd, amik segítenek helyretenni a hiányosságokat.
Úgy adódott, hogy a múlt héten Torontóba utaztam, mert meghívást kaptam egy könyv bemutatójára, amihez én írtam a bevezetőt (mondtam már, hogy imádom a munkámat?). Amellett, hogy végre személyesen is találkoztam a memoár írójával, ez a nagyszerű lehetőség arra is alkalmat adott, hogy a bemutató utáni fogadáson beszélgessek másokkal, akik érdeklődnek a holokauszt története iránt. Így történt, hogy egyik beszélgetőpartnerem megemlítette - teljesen véletlenül, bár már kezdek kételkedni abban, hogy az ilyesmi "véletlen" lehet -, hogy egy torontói magyar túlélő könyvet írt Monorról és a holokausztról. Persze azonnal lecsaptam rá - hogy létezik, hogy van egy ilyen könyv, és nem tudok róla?! Hát úgy, hogy nem hivatalos kiadás. A hölgy készségesen megígérte, hogy hoz nekem belőle egy példányt.
A kötettel együtt aztán megkaptam tőle az egyik szerkesztő testvérének elérhetőségét is. Ott tartózkodásom utolsó napján hívtam fel őt, és gyorsan megegyeztünk, hogy mielőtt kimegyek a reptérre, nála ebédelek. Nos, ez volt a váratlan találkozások netovábbja. Egy monori holokauszt túlélő Torontóban. Akinek a testvére volt azon négy túlélő egyike, akik összegyűjtötték ezt a történész-szemmel felbecsülhetetlen értékű és mennyiségű anyagot a monori zsidókról. Korábban általam ismeretlen visszaemlékezések, történetdarabkák, adatok sokasága... És mindenek felett egy monori túlélő barátsága, aki hosszú hallgatás után részletesen mesélt nekem az átéltekről, maga is hitetlenkedve, hogy van, akit ez még érdekel...
A tőle kapott jegyzetek (a testvére által a könyvhöz írt, gyűjtött adathalmaz) azóta itt várja, hogy feldolgozzam. A puzzle igen sok darabkája a helyére került.
***
Miracles do exist. Sometimes one has to travel to the other side of the world though to find them, but their miracle-ness lies in the fact that they happen when we least expect them.
I have been researching Monor, a small town close to Budapest, for years, more exactly the history of the local Jews and the Holocaust - however, I've never met any local survivors (especially because the only one who allegedly still lives there, keeps himself to himself and doesn't talk about what happened). I've read every source and literature on the topic, and of course I also added my bits to the historiography of the Monor transit camp. Even though I tried to put together the pieces of the puzzle, there are still a couple of blurry spots. A historian would totally support the invention of a time machine in such cases; as I have little chances that previously unknown material will be found, which would help solve the mysteries.
It happened that last week I travelled to Toronto as I was invited to the book launch of a book, for which I wrote the introduction (have I said that I love my job?). Besides giving me the possibility to finally meet the author of the memoir in person, at the reception after the book launch I could also talk to others interested in the Holocaust. One of the women I talked to mentioned - quite accidentally, although I am doubtful whether such things can be a "coincidence" - that a Torontonian Hungarian survivor wrote a book about Monor and the Holocaust. Obviously I immediately got interested - how is it possible that there's such a book and I don't know about it?! Because it is not an official publication. The lady promised me to bring me a copy.
Together with the volume, I also received the phone number of the sister of one of the editors. I called her on the last day of my trip, and we very quickly agreed that before going to the airport I'll have lunch with her. Well, this was the quintessence of unexpected meetings. A survivor from Monor in Toronto. Whose brother was one of the four survivors, who collected this invaluable material about the Jews of Monor. Recollections, story-pieces, data, previously unknown to me... And above all, the friendship of a survivor from Monor, who told me in detail what she had experienced; she herself being surprised that there are people interested in this...
The notes I received from her (the data collected by her brother for the book) is still waiting here to be processed. Many pieces of the puzzle were found.
Utolsó Torontóban töltött napomon ittam egy csodás smoothie-t, ami természetesen csokikészítésre inspirált. A mangó és a barack édes összhangját finoman ellenpontozza a vörös grapefruit savanykás íze - sűrű, de frissítő koktél!
Hozzávalók:
70 gr mangópüré
35 gr barackpüré
45 gr vörös grapefruit
50 gr fehércsoki
80 gr tejcsoki
agaragar
Elkészítés:
A mangót, barackot felaprítom, hozzáadok két gerezd grapefruitot, és leturmixolom az egészet. Félreteszem.
Temperálom a fehércsokit, belekeverek egy kicsi narancs vagy bronz lüsztert. Habzsákba töltöm, "összefirkálom" vele a bonbonforma mélyedéseit. A maradékot lehúzom a formáról.
Temperálom a tejcsokit, elkészítem a bonbonburkokat.
A gyümölcsturmixhoz adok fél kiskanálnyi agaragart, felteszem a tűzre, és forralom pár percig. Ezután hagyom lehűlni, közben néha megkavarom. Amikor az állaga kezd összeállni, és már eléggé kihűlt, a bonbonokba adagolom. A formát a hűtőbe teszem.
Amint a gyümölcszselé megszilárdult, kiveszem a formát a hűtőből. Temperálom a maradék tejcsokit, és lezárom a bonbonokat.
I drank a wonderful smoothie on my last day in Toronto - obviously it inspired me to make chocolate. The sweet harmony of the mango and the peach is counterbalanced by the sour taste of the red grapefruit - dense but refreshing cocktail!
Ingredients:
70 gr mango puree
35 gr peach puree
45 gr red grapefruit
50 gr white chocolate
80 gr milk chocolate
agaragar
Recipe:
I cut the mango and the peach into pieces, I add two slices of grapefruit and I blend all of them. I put them aside.
I temper the white chocolate; I add a bit of orange or bronze lustre dust. I pour it into a piping bag and criss-cross the cavities of the mould. I scrape off the excess.
I temper the milk chocolate and I prepare the bonbon shells.
I add half small spoon of agaragar to the fruit puree, I put it on the stove and boil it for some minutes. Afterwards I let it cool down and stir it occasionally. When the consistency gets thick and cool enough, I portion it into the bonbons. I put the mould int he fridge.
As soon as the jelly gets hard, I take the mould from the fridge. I temper the leftover milk chocolate and I seal the bonbons.
No comments:
Post a Comment