barackos-bazsalikomos // peach-basil

Jeeee, itt az első tavaszi vihar! A legkedvesebb természeti jelenségem, van abban valami megfoghatatlan méltóság, erő és titokzatosság, ahogy elsötétül a világ amikor gyűlnek a felhők, feltámad a szél, és rakoncátlanul száguld amerre kedve tartja, a távolból hangzik csak a morajlás, az ember először mintha nem is a fülével érzékelné, hanem a belső hatodik érzékével, a fenyegető sötétség egyre mélyül, és már bevilágítja az utcát, a szobákat, a villámok lobbanása. A vihar táltosok harca, a garabonciás diák bosszúja, a mennyei lovak patáinak dübörgése, kiszámíthatatlan, akár egy tündér, és kétarcú, mint Janus isten. A mai mese és zene is róla szól :)

A tavasz örömére egy tavaszias ízvilágú bonbont készítettem most. Már régóta rájöttem, hogy a bazsalikommal nem nagyon lehet mellényúlni, az egyik kedvenc fűszerem, nem lehet betelni jellegzetes, friss ízével. Barackkal párosítva pedig igazán különleges ízharmóniát ad ebben a könnyed csokimousse-ban!

Hozzávalók:

35 gr barackpüré

3-4 nagyobb, vagy 5-6 kisebb levél bazsalikom (lehetőleg friss)

0,1+0,5 dl tejszín

2 pillecukor

75+200 gr fehércsoki

kurkuma, kakaóvaj

Elkészítés:

A barackpürébe beletépkedem a bazsalikomleveleket, hozzáadok 0,1 dl tejszínt, a pillecukrokat, és felforralom. Végül belekeverek 75 gr fehércsokit. Kemény habbá verek fél deci tejszín, és miután a barackos krém kihűlt, beleforgatom a habot. Hűtőbe teszem.

A bonbonhéjakhoz előbb olvasztott kakaóvajhoz keverek két csipet kurkumát, és ezzel márványozom a forma mélyedéseit. Temperálok 200 gr fehércsokit, kiöntöm a formát. Miután a burkok megszilárdultak, megtöltöm őket a mousse-szal. Egy éjszakára hűtőbe teszem, hogy a hab megkeményedjen. Másnap temperálom a csoki maradékát, és lezárom a bonbonokat.

Cicka Bogdán bátyó kunyhójától néhány lépésnyire, a faluból kivezető úton ácsorgott. Szájában szalmaszál, kezeivel egy letépett bogáncsfej lila virágát birizgálta, míg elmélyülten figyelte a földek felett káprázó délibábot. A hőség néma csendjét csak néhány bágyadt tücsök réveteg ciripelése zavart meg időnként. Poros, kiszáradt, szürke kórók övezték a gyalogutat, két pillangó kergetőzött közöttük. Cicka kiköpte a szalmaszálat, szórakozottan szakított helyette másikat a kunyhó melletti gazból. Felpislogott a vakító kék égre. Felhő sehol.

A délibáb meglepően hosszú ideig tartott; ragyogó tükörként reszketett az ég alján. Alakok tűntek fel és enyésztek el benne: sötétebb foltok, színek, minták. Fekete pálcika-forma képződött középen, megnyúlt, kiszélesedett, a fény körbefolyta. Cicka tekintetét a délibábba vájta, nehogy elszalassza az égi kaleidoszkóp egyetlen villanását is.
Nőtt-nőtt a fekete pálcika, újabb kis vonalak jelentek meg mellette, amik azután valamiféle ritmikus mozgásban csatlakoztak hozzá. Végül együtt váltak ki a délibábból, és egy ember alakját öltötték.

A faluba az erdő felől kanyarodott az út, Cicka jól tudta; hogyne tudta volna! Az ismeretlen a földek felől valahogy mégis az úton jött, Cicka apja és Pityere apó szántása között. Amint közeledett, az ég úgy szűkült össze tompa, súlyos kupolává; a rög úgy száradt-aszott fekete kővé. A délibáb ránőtt az égre, tengervízként áradt szét az érkező mögött. Fiatal suhanc volt, batyuja hátára kötve, hóna alatt vaskos könyv. Hosszúra nőtt, elvadult haja félig eltakarta piszkos arcát, szemeiben a délibáb csillogott. Cicka elejtette a bogáncsfejet.

- Egy pohár tejet kérek.

Cicka két lépést hátrált, szemeit le nem véve a mezítlábas suhancról. Bezörgetett Bogdán bátyóhoz.

- Szia Cicka, mi kéne? – kérdezte Csomóca asszony.

- Egy… egy pohár tej – felelte a lány még mindig az ismeretlent bámulva.

Csomóca asszony térült-fordult és már hozta is a zsíros tejet kis agyagbögrében.
- Jól vagy, Cicka? Mi ez, vihar készül? Csak jég ne legyen, még leveri a zsengét! – Csomóca asszony az ajtóból kukucskált, az eget figyelve.
Cicka a suhanc felé nyújtotta a poharat. Ő egyetlen kortyban nyelte le az édes tejet, kézfejével megtörölte a száját. Elfordult,  könyvét könyökhajlatába eresztette vissza, és hosszú léptekkel folytatta útját az erdő felé.
Mintha hordókat gurítanának, úgy hangzott fel az első égzengés; a vihar súlyos szürke paplanja rászakadt a dombokra, diónyi jéggel verve el a fák lombjait. Cicka ujjai közt új szalmaszálat forgatva állt a haját cibáló szélben, gyengéd eső paskolta arcát.

Yay, the first spring storm has arrived! It is my favourite natural phenomenon, there is some kind of incomprehensible dignity, power and mystery in how the world gets dark when the clouds are gathering, the wind is rising and perkily running wherever it wants and the roaring can be heard from the distance, as if one sensed it not with one's ear but with the inner sixth sense; the threatening darkness gets deeper and the streets and rooms are illuminated by the flashing lightnings. The storm is the war of giants, the tramping of the horses of heaven; it is unpredictable just like a fairy and two-faced like the god Janus. Today's music and fairytale are about the storm :) the tale is based on a Hungarian folk belief about the wise "garabonciás", who is a learned student, but he also possesses supernatural powers and in case his wish (usually a jar of milk or some food) is not fulfilled by the villagers, his revenge arrives in the shape of storm and hail that beats down the crop.

In order to greet spring, today I made bonbons with a springish flavour. I realized a long time ago that one cannot mess things up with basil; it is one of my favourite spices, you can't get enough of its characteristic, fresh flavour. Paired with peach it provides a special aroma to this light chocolate mousse.

Ingredients:

35 gr peach puree

3-4 bigger, or 5-6 smaller basil leaves (preferably fresh)

0,1+0,5 dl cream

2 marshmallows

75+200 gr white chocolate

curcuma, cocoa butter

Recipe:

I tear the leaves into pieces and mix them with the peach, the marshmallows and 0,1 dl cream. I boil the mixture and finally I add 75 gr white chocolate. I whip 0,5 dl cream until it becomes a stiff foam. When the peach cream gets cold, I carefully combine it with the foam and I put the mousse in the fridge.

For the decoration of the bonbons I add two pinches of curcuma to the melted cocoa butter and I marble the cavities of the mould. I temper 200 gr of white chocolate and I prepare the shells. After they get solid, I fill them with the mousse. I leave them in the fridge for a night so the foam can set. The next day I temper the leftover chocolate and I seal the bonbons.

Cicka was loitering some steps away from the cottage of uncle Bogdán, on the road leading out of the village. A straw in her mouth, she was fiddling with the plucked purple flower of a thistle while she was observing the dazzling mirage above the lands. The silent stillness of the heat was interrupted only by the faint chirping of crickets. Dusty, dry, grey weeds fringed the road, two butterflies frisked among them. Cicka spat out the straw and abstractedly plucked another one from the weeds surrounding the cottage. She blinked up on the blinding, blue sky. No clouds anywhere. 
The mirage lasted surprisingly long; it trembled at the bottom of the sky as a blazing mirror. Shapes appeared and vanished in it: darker spots, colours, patterns. A black rod-shape formed in the middle, it expanded, broadened, the light poured around it. Cicka fixed her gaze on the mirage as she didn't want to miss any flash of the heavenly kaleidoscope.
The black rod grew and grew, other small lines appeared next to it, which then adjoined it in a kind of rhythmical motion. Finally they came out of the mirage and took the form of a man.
The road bent to the village from the forest, Cicka knew that; she knew it very well! Somehow the stranger still came on the road from the direction of the lands, between the arables of Cicka's father and uncle Pityere. As he was approaching, the sky shrunk to a dull, heavy dome; the clods dried to wizened, black stones. The mirage grew onto the sky, it flooded like seawater behind the arriving man. He was a young guy, his bundle was fixed on his back, a thick book under his arm. His long, fuzzy hair hid his dirty face, the mirage sparkled in his eyes. Cicka dropped the head of the thistle.

"I would like a jar of milk."

Cicka backed two steps, always keeping her eyes on the barefooted youngster. She knocked on uncle Bogdán's door.

 "Hi Cicka, what would you have?" asked aunt Csomóca.

"A... a jar of milk," answered the girl still staring at the stranger.

Aunt Csomóca went around and she brought the greasy milk in a small clay mug.

"Are you alright, Cicka? What is this, a storm is approaching? Just no hail I hope, it would beat down the crop!" Aunt Csomóca peeped at the sky from the door.

Cicka handed the mug to the man. He swallowed the sweet milk in one gulp and wiped his mouth with his hand. He turned away, let his book down in the crook of his arm and with long steps he continued his journey towards the forest.

As if barrels were rolled, the first thunder roared; the heavy, grey quilt of the storm descended on the hills, beating the foliage with nut-sized ice. Cicka was spinning a new straw between her fingers while she was standing in the wind that tousled her hair; gentle rain patted her face.