málnás-mentás // raspberry-mint

A versírás, na az soha de soha nem ment nekem. Egyszer próbálkoztam vele, de máig sem értem, miféle extra agytekervény kell ahhoz, hogy valaki úgy rakja össze a szavakat, hogy ritmusképlet, rím, sorok hossza, minden rendben legyen, ÉS még értelme is legyen a szövegnek. Nekem ez a mágia :D Olvasni persze szeretem őket, főleg a kedvenc költőimet, például Tóth Árpádot, Radnótit, Kosztolányit, az ő műveikben találom meg azt a varázslatot, amit én a meséimmel próbálok megragadni. 

Minden idők legkedvesebb verse - tudjátok, az a fajta, amit az év elején kézbe kapott szöveggyűjteményben egyből kiszúr az ember, és év végére már annyiszor elolvas, hogy kívülről ismer - az minden kétséget kizáróan a Hajnali részegség. Hogy a fenébe tudta Kosztolányi így megírni ezt a verset, egyszerűen nem értem, ebben minden benne van, amiért érdemes élni, sőt nem is, ez a vers maga az élet, olyan gyönyörűséges, az embernek lúdbőrzik a karja, míg olvassa. Ha a G2BA az én dalom, akkor ez pedig az én versem, ami a leghívebben kifejezi, amit nap mint nap érzek az életemmel, úgy általában az emberi létezéssel kapcsolatban. Elég hozzá fölnézni az égre...

Ezt a verset választottam a mai csokihoz, ami maga is tele van élettel :D A mentát imádom, és mindenféle kombinációkban jöhet. A málna-menta pedig frissítő, energikus, és "titkos összetevőként" feldobtam egy kis lime-mal is, ami még inkább kiemeli a savanykás ízvilágot :) A burokhoz magas kakaótartalmú étcsokit használtam (74%), ami igazán illik a töltelékhez.

ne is kérdezzétek, tele van a lakás hasonló, elfekvőben lévő füzetekkel,
szinte mániákusan gyűjtöm őket. A grafomán élete...

Hozzávalók:

0,1 dl tejszín

fél lime leve

30 gr málna

egy kiskanál szárított, vagy 3-4 levél friss menta

egy kiskanál vaj

80 gr fehércsoki

200 gr étcsoki

transzferfólia

Elkészítés:

A lime-ot belefacsarom az edénybe, hozzáöntök egy kis tejszínt, és beleteszem a málnákat, meg a mentát. Felrakom melegedni, belekanalazok egy kis vajat is. Hagyom forrni egy kicsit, hogy a mentából kifőjön az íz, közben összenyomkodom a málnákat. A finnyásabbak ezután leszűrhetik, én most benne hagytam a málnamagokat. Végül a még meleg lébe keverek 80 gr fehércsokit.

Elkészítem a bonbonok burkát: színben a málnával harmonizáló transzferfóliát teszek a mágneses forma aljába. Temperálok 200 gr étcsokit, és beleöntöm a mélyedésekbe, kiütögetem a légbuborékokat, majd kifolyatom a felesleget. Száradás után megtöltöm a mélyedéseket a krémmel, és beteszem a hűtőbe. Néhány óra hűtés után lezárom a bonbonokat. Nyamiii!

Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség (részletek)

Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.

Múlt éjszaka - háromkor – abbahagytama munkát.

Le is feküdtem. Ám a gép az agyban

zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban,

csak forgolódtam dühösen az ágyon,

nem jött az álom.

Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal,

százig olvasva, s mérges altatókkal.

Az, amit írtam, lázasan meredt rám.

Izgatta szívem negyven cigarettám.

Meg más egyéb is. A fekete. Minden.

Hát fölkelek, nem bánom az egészet,

sétálgatok szobámba, le-föl, ingben,

köröttem a családi fészek,

a szájakon lágy, álombeli mézek,

s amint botorkálok itt, mint a részeg,

az ablakon kinézek.

[...]
Én nem tudom, mi történt vélem akkor,
de úgy rémlett, egy szárny suhant felettem,
s felém hajolt az, amit eltemettem
rég, a gyerekkor.

Olyan sokáig
bámultam az égbolt gazdag csodáit,
hogy már pirkadt is keleten, s a szélben
a csillagok szikrázva, észrevétlen
meg-meglibegtek, és távolba roppant
fénycsóva lobbant,
egy mennyei kastély kapuja tárult,
körötte láng gyúlt,
valami rebbent,
oszolni kezdett a vendégsereg fent,
a hajnali homály mély
árnyékai közé lengett a báléj,
künn az előcsarnok fényárban úszott,
a házigazda a lépcsőn bucsúzott,
előkelő úr, az ég óriása,
a bálterem hatalmas glóriása,
s mozgás, riadt csilingelés, csodás,
halk női suttogás,
mint amikor már vége van a bálnak,
s a kapusok kocsikért kiabálnak.

Egy csipkefátyol
látszott, amint a távol
homályból
gyémántosan aláfoly,
egy messze kéklő,
pazar belépő,
melyet magára ölt egy drága, szép nő,
és rajt egy ékkő
behintve fénnyel ezt a tiszta békét,
a halovány és túlvilági kékét,
vagy tán egy angyal, aki szűzi
szép mozdulattal csillogó fejékét
hajába tűzi,
és az álomnál csendesebben
egy arra ringó
könnyűcske hintó
mélyébe lebben,
s tovább robog kacér mosollyal ebben,
aztán amíg vad paripái futnak
a farsangosan lángoló Tejutnak,
arany konfetti-záporába sok száz
batár között, patkójuk fölsziporkáz.
[...]
Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem,
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,
de pattanó szivem feszítve húrnak
dalolni kezdtem ekkor az azúrnak,
annak, kiről nem tudja senki, hol van,
annak, kit nem lelek se most, se holtan.
Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hogy lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak
vendége voltam.

Writing poems, well, I've never managed to do that. I tried it once, but I still don't understand what kind of extra gyrus you need to put together words in a way that rhythm, rhyme, the length of the lines are all ok, AND the text actually makes sense. To me this is magic :D I like to read poems though, especially those of my favourite poets, like Árpád Tóth, Miklós Radnóti and Dezső Kosztolányi - I find that kind of magic in their poems that I try to grasp in my fairytales. 

My all-time favourite poem - you know, the kind that one immediately fancies in the new textbook and by the end of the academic year reads so many times that she knows it by heart - is undoubtedly Hajnali részegség [Dawnstruck]. I have no idea how Kosztolányi managed to write this poem, it tells about everything that is worth living for, no, this poem is life itself, it is so amazing that one gets goosebumps while reading it. If G2BA is my song, then this is my poem, it faithfully reflects how I feel about my life - or rather life in general. It's enough to glimpse at the sky...

I chose this poem for today's chocolate, as this chocolate is full of life too :D I adore mint, I could eat it in every combination. Raspberry-mint is refreshing, energetic and as a "secret ingredient" I added lime, which enhances the sour-ish flavour :) I used dark chocolate with high cocoa percentage (74%) for the shell, which really fits the filling.

Ingredients:

0,1 dl cream

juice of half a lime 

30 gr raspberry

one small spoon of dry mint or  3-4 mint leaves

a small spoon of butter

80 gr white chocolate

200 gr dark chocolate

transfer sheet

Recipe:

I squeeze the lime into the pot, and I pour a bit of cream in it. I add the raspberries and the mint. I start to warm them up and in the meanwhile I also add some butter. I leave it to boil so the flavour can boil out of the mint, in the meanwhile I crush the raspberries. If you are picky, you can sieve it at this point, but I left the seeds in the liquid. Finally I mixed it with 80 gr white chocolate.

I prepare the bonbon shells: I put a transfer sheet in the bottom of the magnetic mould. I temper 200 gr dark chocolate and I pour it into the cavities; by shaking it I get rid of the air bubbles, then I pour out the excess. After the chocolate gets dry, I fill the shells with the cream and I put the mould in the fridge. After a couple of hours of cooling I seal the shells. Yummmyyyy!

Dezső Kosztolányi: Dawnstruck [excerpts]

I'd like to tell you this, if you agree.
Last night I staid up working late again,
until three. 
I turn in, but the cog-wheels of the brain
go rattling on and on. Almost insane
I'm tossing, turning, even counting sheep,
but cannot sleep.
I try in vain the mantras and the cures,
the bitterest medicinal liqueurs, 
my script still leers at me with grisly threats,
my heart still blames those forty cigarettes
and else. The lethal coffees, I presume.
I give up trying and admit defeat,
then slowly, in my shirt-sleeves, pace the room.
Inside the dreaming family retreat
half-open lips are moist with honey-sweet
saliva, and on drunk, staggering feet
I look out on the street.

 [...]

What has happened to me, that's hard to know.
It seems, a shadow flew above my head,
my childhood, that I'd given up for dead,
and buried long ago.

By and by, 
among the stunning treasures of the sky
I see a secret wisp of lightness, oozing
a hue of dawn, and blushfully perfusing 
the levitating stars. Out in the east
light beams are released,
a sparkling palace fills the heavenly sphere,
a chandelier
is glowing in a blaze,
until the guests disperse and go their ways.
Out on the lawn the shadows of the night
are floating on the castle's candlelight.
The guests are leaving now, in groups or pairs,
descending on the stately marble stairs,
and coming to the end of their descent, 
the noble giant of the firmament,
the host, farewells them in the evening cool,
outside the vestibule.
Then girlish whispers, jangling of a brooch,
end of the party, hailing for a coach.

A veil of point lace
descends from distant space
to adorn and grace
a ravishingly beautiful young girl's 
rich auburn curls
with the delicate gold-trace
of plaited purls,
and priceless precious pearls.
The veil spreads peaceful light upon the true
celestial landscape's otherwoldly blue,
or it descends upon an angel, who
carries with the poise of maidenhead
the richly jewelled thread
upon her head and, light as a butterfly,
leaps into a landau
to raise a graceful hand, or
to cast a flirty eye
into another carriage passing by,
and then she lets her horses romp away
along the fairy-lighted Milky Way
where mingling with the coaches until late
their horseshoes touch the stars and scintillate.

[...]

I know that one fine day I'll have to leave,
and I have nothing in which to believe,
but tightening my heart-strings as a chord
I sang and sang until the music soared
to one who can't be seen and can't be guessed,
not in this life, nor in our final rest.
Before they come to throw me overboard,
I know that here, where I am so distressed,
stumbling through quicksands and souls, on my quest,
there is a great unfathomable Lord,
I was His guest.