Advent IV

Utolsó adag csoki, már karácsonyra :) Három napja készítettem egy jó adag narancsos-fahéjas dióvajat (isteni, csak ajánlani tudom!!), gondolván jó lesz pirítóshoz, palacsintához stb. De persze csokiban is ki kellett próbálni, és az ünnepi alkalomra tekintettel az uncsi rum (vagy még uncsibb rumaroma) helyett portói boros ganache-sal egészítettem ki. Hm hm :)))

Hozzávalók:
a dióvajhoz:
fél narancs reszelt héja
2-3 kanál pisztáciaolaj
150 gr dió
60-70 gr porcukor
fahéj
A ganache-hoz:
20 ml portói bor
10 ml tejszín
50 gr tejcsoki
egy kiskanál vaj

180 gr fehércsoki
ételfesték

Elkészítés:
Megpörkölöm a diót: egy serpenyőben zsír vagy olaj hozzáadása nélkül addig hevítem, míg kellemes illata nem lesz és a héja el nem kezd lepattogzani. Ekkor konyharuhába öntöm, becsomagolom és kissé megdörgölöm, így lejön a héjak nagyja. A diót ízlés szerinti adag porcukorral és fahéjjal együtt darálógépbe töltöm (van, aki jobb szereti a dió ízét érvényesülni hagyni - én most picit édesebbre készítettem épp a fent említett célok miatt). Belereszelem egy fél narancs héját, valamint hozzáöntök néhány kiskanál pisztáciaolajat. Addig darálom a keveréket, míg krémes állagúvá válik, ekkor kis üvegbe töltöm és lezárom.
A ganache-hoz kimérem egy tálkába a tejszínt és a bort. Felolvasztok gőz felett 50 gr tejcsokit, és egy kiskanál vajat. Elegyítem a folyadékkal, így egyenletes masszát kapok.
A bonbonforma mélyedéseibe egy ecsetvonás aranyat és egy vonás bronzot festek. Ezután néhány mélyedést szivacs segítségével sötétkékre festek, a többit hagyom simán. Temperálom a fehércsokit, elkészítem a burkokat. Dióvajat teszek alulra, rá pedig egy réteg boros ganache-t. A maradék fehércsokit temperálom és lezárom a bonbonokat.

Erik manó kilépett szobácskája ajtaján.

– Gyere, Láma, megkeressük!

Fogta kis barátját, a szürke szőrű ajtónálló lámát, és elindult.

Először a konyhába ment, ahol anyukája csokinyalókákat készített, míg több már manó a sütiket sütötte, habot és krémeket kevert. Erik körbejárta a sütőket, bekukkantott az asztalok alá, a székek közé, a raktárhelyiségbe.

– Mit keresel ennyire? – kérdezte az anyukája.

– A kék szalagomat – felelte a manócska.

– Óh – a manóasszonyság töprengve rágta az ajkát. – Nem is tudom, mikor láttam utoljára. Talán nézd meg a fürdőszobában, hátha ott hagytad el.

Erik manó bólintott, kiszaladt a konyhából, Lámácskát a fülénél fogva húzta maga mögött. Már messziről látszott, hogy ömlik a gőz a fürdő ajtajából: néhány manó épp a rézkádakban dagonyázott.

– Müüü müüü!  Mondta Lámácska.

– Tudom, te nem jöhetsz be, nehogy nedves legyen a szőröd – Erik letette őt az ajtó mellé.

Besomfordált a fürdőbe, előbb a vetkőzőt nézte végig, aztán a kádak körül vizsgálódott.

– Nem láttad mostanában a kék selyemszalagomat? – kérdezte a fürdőmester manót, aki hosszú szakállát nemes egyszerűséggel megcsomózva viselte, nehogy leérjen az örökké nedves padlóra.

– Sajnos nem – ingatta a fejét.

Erik manó leforrázva tért vissza Lámácskához. Ő azonban izgatottan szökdécselve fogadta.

– Müüü müü!

Esetlenül húzta a fenekét a Mikulás palotájának szövevényes folyosóin, míg egy hatalmas teremhez értek.

– Hogy te milyen okos vagy! – kiáltott fel a manócska, megragadta a láma fülét, és már vonszolta is az ajándékcsomagoló üzembe.

Itt aztán minden volt! Karácsonyi csomagolópapírok, szalagok, masnik, ajándékkísérő kártyák és díszek, matricák, ragasztószalagok – igazi mennyország egy ifjonc manónak. Erik el is feledkezett látogatása céljáról, csillogó szemmel járt körbe, míg Lámácska meg nem bökte az orrával. Akkor végre felocsúdott, és odalépett az egyik munkafelügyelő manóhoz.

– A kék szalagomat keresem, tudod, amit mindig a nyakamban hordtam. Nem keveredett ide véletlenül?

A manó összevonta a szemöldökét.

– Anyag, hosszúság, színárnyalat?

– Selyem, ilyen hosszú – tárta szét a karjait Erik manó. – Türkizkék… azt hiszem. Az egyik végén van egy kicsi csokifolt, mert véletlenül leettem…

A munkafelügyelő manó egy polcsorhoz vezette, ahol fakkokban színárnyalat szerint sorakoztak a különböző szélességű, anyagú szalagok. Megkeresték a türkiz színűeket, végignézték őket, de – bár néhány fakkba rövidebb-hosszabb maradékokat is gyűrtek a csomagolók – nem találták Erik manó szalagját. A felügyelő végül kifaggatta beosztottjait is, ám egyikük sem emlékezett csokifoltos, türkizkék selyemszalagra.

Erik manó és kis barátja szomorúan hagyták el az üzemet. Még egy darabig tébláboltak a palotában, de végül a manócska anyukája értük jött, vacsorázni és fürdeni vitte őt, aztán ágyba dugta.

– Ne bánkódj annyira! – vigasztalta Eriket. – Előbb-utóbb csak meglesz az a szalag!

Három nap múlva épp karácsony napja volt! Miután kiszállították az ajándékokat az egész világon, este az összes manó Mikulás palotájának nagytermében gyülekezett. Eljött az ideje, hogy egymást is megajándékozzák!

Mikulás egymás után vette kézbe a csomagokat a karácsonyfa alól, és szólította ki a manókat. Erik manó már tűkön ült – mikor végre rá került a sor! Amint kipenderül a nagyszakállú elé, megdermedt: az ajándékcsomagján kék masni díszelgett – és egyik végén ott feketéllett a csokifolt.

– A szalagom! – kiáltott fel, nyomban leszedte és a nyakába akasztotta. Hanem aztán maga a meglepetés következett: kibontotta az ajándékot, és mi mást talál benne, ha nem egy igazi sátrat! Ott ahelyt fel is állította, és Lámácskával beköltöztek forró csokit inni.

Anyukája és a Mikulás egyszerre kukkantottak be hozzá.

– Boldog Karácsonyt! – kiáltották. 

The last batch of bonbons, this time for Christmas :) Three days ago I made a proper portion of walnut butter (it is heavenly, I can only recommend it!), thinking that it will be good with toast, pancakes etc. But of course I had to try it in bonbons too and considering the occasion, instead of boring rum, I combined it with Port wine ganache. Hm hm :)))

Ingredients:
for the walnut butter:
orange peel
2-3 spoonfuls of pistachio oil
150 gr walnut
60-70 gr icing sugar
cinnamon
for the ganache:
20 ml Port wine
10 ml cream
50 gr milk chocolate
one small spoon of butter

180 gr white chocolate
food paint

Recipe:
I fry the walnuts: I warm them in a frying pan without adding grease or oil, until they have a nice smell and their skin starts to peel off. Then I pour them in a dishtowel, bundle and rub them a bit, thus most of the brown skin comes off. I put the walnuts into a food grinder together with icing sugar and cinnamon (the quantity of these two depends on individual taste - this time I wanted to make them a bit sweeter, therefore I put a bit more sugar). I shred the peel of half an orange into it and add 3-4 small spoonful of pistachio oil. I grind  the mixture until it becomes creamy; then I fill a small jar with it and close the jar.
For the ganache, I pour the cream and the wine into a bowl. I melt 50 gr milk chocolate and a small spoon of butter; I combine them with the liquid until I get a smooth cream.
In the cavities of the mold, I paint one stroke of gold and one stroke of bronze. Then I paint some of the cavities to dark blue with the help of a sponge. I temper the white chocolate; I prepare the shells. I put walnut butter in the bottom, and on that, one layer of wine ganache. I temper the leftover white chocolate and I seal the bonbons.

Erik the little elf stepped out of his room.
"Come on, Lama, we'll look for it!"
He took his little friend, the grey furry door-stopper lama and off he went.
First, he visited the kitchen where his mom was preparing chocolate lollipops, while other elves were baking cookies, stirring foam and cream. Erik went around the ovens, peeped under the tables, among the chairs, into the storage room.
"What are you looking for?" asked his mum
"My blue ribbon," answered the tiny elf.
"Oh" the elf lady was chewing on her lip. "I don't even remember when I saw it last time. Check the bathroom maybe, perhaps you lost it there."
Erik nodded and ran out of the kitchen; he pulled Lama by his ears. Steam was gushing through the door of the bathroom: some elves were taking a bath in the copper tubs.
"Müüü müüü!" said Lama.
"Yes, I know, you can't come in otherwise your fur will get wet." Erik put him down beside the door.
He sneaked into the bathroom, first he checked the dressing room; then he examined the bathing room.
"Have you seen my blue silk ribbon?" he asked the bath attendant elf who wore his long beard in a knot so that it wouldn't reach the constantly wet floor.
"Unfortunately not," he shook his head.
Erik returned to Lama disappointedly. He, however, greeted him skipping excitedly.
"Müüü müü!"
He pulled his butt clumsily along the labyrinth of Santa's palace until they reached an enormous hall.
"You are so clever!" cried the elf; he grabbed the lama's ear and dragged him along into the gift wrapping workshop.
Here one could find everything! Christmas-themed wrapping papers, ribbons, bows, gift tags and ornaments, stickers, tapes - a real heaven for a young elf. Erik forgot about the purpose of his visit and walked around starry-eyed, until Lama nudged him with his nose. Then he finally roused and stepped to one of the fore-elves.
"I am looking for my blue ribbon, you know, that one I used to wear on my neck. Has it maybe ended up here?"
The elf knitted his eyebrows. "Material, length, hue?"
"Silk, this long," Erik stretched out his arms. "Turquoise... I think. There's a small chocolate stain on one of its ends because I accidentally dripped on it..."
The fore-elf led him to a row of shelves where ribbons of various size and fabric were arranged according to shade and hue. They searched for the turquoise ones; looked through them, however - even though shorter-longer leftovers were also tucked in by the wrappers - they could not find Erik's ribbon. Finally, the fore-elf interrogated his underlings, but none of them remembered a turquoise ribbon with a chocolate stain on it.
The sad Erik elf and his little friend left the workshop. They walked around in the palace a bit more, but finally the elf's mum came to pick him up, she took him to have dinner and a bath, then tucked him in bed.
"Don't be so sad!" she consoled Erik. "Sooner or later that ribbon will be found!"
Three days later it was Christmas day! After they delivered all the presents around the word, the elves gathered in the main room of Santa's palace. It was time to give presents to each other!
Santa took the gifts one by one from under the Christmas tree and he called the recipients. Erik was on pins and needles - when finally it was his turn! As soon as he jumped in front of Santa, he froze: a blue bow decorated his package - and on one end, there was the chocolate stain.
"My ribbon!" he cried and he immediately took it off and hung it on his neck. But then the surprise came: he opened the gift and found a real tent in it! He set it up immediately and moved in it together with Lama to drink some hot chocolate.
His mum and Santa Claus peeped in the tent at the same time.
"Merry Christmas!" they shouted.

Advent III

Advent harmadik vasárnapjára az alábbi csoki készült. Ezen a héten volt a szülinapom (öreg vagyok, mint az országút XD), és jött egy rakás vendég. Szóval többségében ők ették meg. A felhasznált gránátalmaszirupot még Törökországból kaptam, nagyon finom: savanykás-pikáns-édes ízvilágú, ami igazán jól passzolt a csokihoz.

Hozzávalók:
100+200 gr étcsoki
30 ml gránátalmaszirup
20 ml tejszín
egy kiskanál vaj
ételfesték

Elkészítés:
Kimérem a tejszínt és a szirupot, összekeverem őket. Felolvasztok 100 gr étcsokit, majd a vajat is, és hozzákeverem a gránátalmás léhez.
Piros ételfestékkel kifestem a bonbonforma mélyedéseit. Egy fogpiszkálóval karácsonyi mintákat karcolok bele, azután fehérrel is átfestem a mélyedéseket, hogy a minta láthatóvá váljon.
Temperálom a maradék étcsokit, elkészítem a bonbonok burkát. Száradás után megtöltöm őket a ganache-sal, hűtőbe teszem egy órára, majd lezárom a bonbonokat.

Csípős szél süvített végig az utcán, megrázta a fák csupasz ágait.
– Ébredjetek, ébredjetek! Itt a Tél!
Nyomában fütyörészve érkezett Fagy Jankó, áttetsző alakja jégkristályként csillogott a felhők közül előbukkanó Hold fényében. Meg-megállt egy-egy ház előtt, hosszú, kecses ujjaival cifra virágmintákat rajzolt az ablakaikra. Rálehelt a zöld tujákra: dércsipke ütközött ki ágaik végén. El-eltűnődött valamely ablak előtt, ahová a háziak ragyogó karácsonyi díszfényeket aggattak. Fagy Jankó arcán e színes fények elcsúsztak, káprázva szóródtak szét.
Jankó mögött érkeztek a fagybaglyok, szárnycsapásaik nyomán pehelytollak szállingóztak – egy-egy hópehely. Pihéik megültek faágon, kerítésen, ablakpárkányon, aztán lassan a járdán és az úttesten, háztetőkön is. Sötét rajban repültek a baglyok, szárnyaik elhomályosították az eget, suhogásuk a tél mély, sötét, titokzatos melódiájává szövődött.
A szél felkapta, megpörgette tollpihéiket, mintákat sepert az úton összegyűlt hórétegbe. Feltúrta az utca sarkán, egy kertesház kőkerítésénél. Zsörtölődve kászálódott elő alóla egy apró alak: hosszú szakálla épp oly színű volt, mint a hó, hosszú, csúcsos sisakja alig fért ki a résen. Kezeiben jókora seprűt tartott, amellyel elkezdte sepergetni a havat, el a portája elől.
A keresztutcában, ahol a templom kőépülete állt, a feszület mellett vadrózsabokor nőtt. Most a szél szavára egy kéz nyúlt ki ágai közül. Kígyózó, száraz, tövises vesszők között egy tündér öltött testet: szoknyáját rózsalevelekből és pókhálóból szőtték, hosszú haja szétterült az ágakon, és dér övezte homlokát.
Végül megrázkódtak az óriás fenyőfák is, fekete fejük a Hold felé nyújtózott, lerázták hatalmas karjaikról a havat, felsóhajtottak. Minden fa közül egyedül ők ébredtek fel télen a szél szavára, hogy együtt várják a napfordulót az azt megelőző fekete órákban a Tél többi titokzatos teremtményével. A távolságtartó fenyőóriások méltóságteljesen hajladoztak, bele-belekaptak az alacsonyan szálló fellegekbe, azok gúnyája vattapamacsként akadt fenn a tüskés ágakon. Rájuk telepedtek a néma fagybaglyok, fehéren világító szemeikkel végignéztek a világon.
S a világ az éjszaka ellenére is fehér volt: hó ült a házakon, kerteken, utakon, fákon, csend telepedett a városra, csak a szél dudorászott a tűlevelek között. Megérkezett a Tél.

For the third Sunday of Advent, I created these chocolates below. My birthday was this week (I aaam getting old :D) and many guests came. So mainly they ate them up. I received the pomegranate syrup from Turkey, it is very tasty: it has a sour-savory-sweet taste, which goes well with chocolate.

Ingredients:
100+200 gr dark chocolate
30 ml pomegranate syrup
20 ml cream
one small spoon butter
food paint

Recipe:
I pour the cream and the syrup into a bowl and mix them. I melt 100 gr dark chocolate, then the butter too. I combine them with the pomegranate syrup.
I paint the cavities of the mold with red food paint. With a toothpick, I carve Christmassy patterns into them, then I paint the cavities with white too, in order to get a nice contrast.
I temper the leftover dark chocolate and I prepare the bonbon shells. After they get solid, I fill them with the ganache and I place the mold in the fridge for an hour. Finally, I seal the bonbons.

Chilly wind whooshed through the street and shook the bare branches of the trees.
– Wake up, wake up! Winter has arrived!
In his wake, Jack Frost came whistling; his transparent figure sparkled as an ice crystal in the Moon's light. Occasionally he stopped in front of a house; he drew flowery ornaments on its windows with his long, graceful fingers. He breathed on the thuja trees: hoarfrost appeared on the edge of their branches. He was daydreaming in front of the windows where the inhabitants hung glowing Christmas lights. These colorful lights slipped on Jack Frost's face, then they dissolved dazzling.
Behind Jack, the frost owls arrived; every wing stroke let out fine feathers – the snowflakes. Their flakes gathered on branches, fences, window sills, then slowly on the pavement, the road and the roofs. The owls flew in a dark flock; their wings dimmed the sky; their rustle weaved the deep, dark, mysterious melody of winter.
The wind snatched up and whirled their flakes, swept patterns into the snow that gathered on the road. He piled it up on the corner of the street, at the stone fence of a house. Mumbling, a tiny creature crawled out from under: his long beard had the color of the snow; he could barely pull his long, pointy hat out. He held a huge broom in his hands, with which he started to sweep the snow.
In the next street, where the stone church stood; a brier grew next to the crucifix. Hearing the call of the wind, a hand reached out from its branches. Among the meandering, dry, thorny twigs, a fairy appeared: her skirt was weaved from rose leaves and cobweb; her long hair spread across the branches; hoarfrost crowned her forehead.
Finally, the giant pine trees shook themselves; their black heads reached toward the Moon; they shook the snow off their enormous arms and sighed. From among all the trees, only they woke up to the call of the wind in order to wait for the solstice in the black hours, together with the other mystical creatures of Winter. The cold pine giants bowed majestically; they snatched at the clouds which flew too low so that their garments got caught on their spiny branches just like cotton. The frost owls settled on them; they looked around with their white, glowing eyes.
And the world became white even despite the night hour: snow covered the houses, gardens, streets, trees; silence enveloped the city; only the wind hummed among the pine needles. Winter has arrived.

Advent II

Advent második vasárnapján kisfiam bölcsis csoportjának készítettem Mikulás-napi csokikat. Mivel az egyik kisfiú nem ehet sem tejes ételeket, sem olajos magvakat, ezért alaphangon csak étcsoki jöhetett szóba, azt viszont igyekeztem változatosan elkészíteni :)

Hozzávalók:
300 gr étcsoki
kókuszreszelék
liofilizált és aszalt gyümölcsök
mézeskalács fűszer
ételfesték

Elkészítés:
A manónyalókák formájának mélyedéseit kifestem fehérrel, rózsaszínnel és pirossal. Megfelelő nagyságú köröket vágok a transzferfóliából, és belehelyezem a kör alakú nyalókaforma mélyedéseibe. Előkészítem a fűszereket, gyümölcsöket (én epret, banánt, barackot és mazsolát használtam), valamint egy adag karácsonyi szórócukrot. Méretre vágom a hurkapálcákat.
Temperálom az étcsokit és előbb a nyalókákat készítem el, azután egy-egy kanálnyit a struktúrfóliára öntöttem. A nyalókákba belehelyezem a pálcikákat, a manókat megszórom mézeskalácsfűszerrel, a kerek nyalókákat pedig kókusszal. A mendiantokra egy-egy darabot teszek a négyféle gyümölcsből, majd karácsonyi cukorkát szórok rájuk. Miután megszilárdultak, és leveszem őket a fóliáról, bronz színű lüszterporral festem ki az aljukat.

(igaz történet alapján :D)
A manók a Mikulás palotájának kapujában tülekedtek. Mindenki előrébb akart jutni, hogy jobban lásson, holott a kapuban csak 7-8 manó fért el egyszerre, a többiek mögülük pislogtak kifelé.
– Mi folyik itt? – kérdezősködött Erik manó, de a tömeg olyan bőszen tárgyalta az eseményeket, hogy meg sem hallották őt. Megpróbált előrefurakodni a lábaik között. Ám mire odaért volna, a manók megindultak, és magukkal sodorták őt is, be a palota központi termébe. A manócska csak annyit hallott, hogy a Mikulás rendezkedik, valami csörömpöl, valami más zörög, a manók elégedetten zümmögnek és izgatottan beszélgetnek. Megint megpróbált előrébb nyomulni, de a pirosgatyás lábak erdeje körülfogta, nem juthatott sehova.
Mit volt mit tenni, leült a padlóra, és várt. Előbb egy kissé oszlani kezdett a tömeg, aztán idővel szétszéledtek az utolsó manók is, és Erik egyedül maradt. Akkor végre megpillantotta, mi is volt az izgalom tárgya!
A terem hátsó sarkában egy karám állt, benne szénatartó, vizes tálka és egy kis búvóhely. Két kis nyuszi eszegette a szénát. Erik közelebb ment hozzájuk, arcát a rácshoz nyomta.
– Sziasztok! Hát ti hogy kerültetek ide az Északi-sarkra?
– Már nem kellettünk a gazdáinknak, és kitettek minket – felelte a kisebbik, fehér-barna tarka nyuszi. – Ott tébláboltunk a hidegben, már majdnem feladtuk, amikor megláttuk a Mikulás palotáját. Szerencsére ő volt olyan jószívű, hogy befogadott minket.
– És most már örökre itt maradtok nálunk?
– Remélem, igen, mert ez a széna nagyon finom – dörmögte teli szájjal a nagyobbik, barna nyuszi.
Erik ott hagyta őket, hadd egyenek, és töprengve ment a konyhába.
„Miféle ember teszi ki a kisállatait ilyen hidegben? Viszek nekik egy kis csemegét, hátha örülnek majd neki.”
Kért a szakácsmanóktól néhány darabka répát és almát, aztán ment is vissza a nagyterembe. Úgy tűnt, a jövevények már egészen otthon érzik magukat: elfeküdtek a szőnyegen, ott csócsálták a maradék szénaszálakat. Erik manó körbejárta a karámot, hogy megtalálja a bejáratot. A leghátsó sarokban lelt rá. Elfordította a reteszt, sarkig kitárta az ajtót. Már épp belépett volna a karámba, amikor a támaszát vesztett rács hatalmas csattanások közepette ledőlt. A két nyuszi, akiket a rács majdnem maga alá temetett, riadtan rohant szerteszét.
Összesereglett a manók, még Mikulás is megjelent a zajra!
– Hát itt meg mi történt? – dörmögte a rombolás láttán.
– Én csak nasit hoztam nekik – pityergett a megszeppent Erik manó.
– Na ezt jól megcsináltad! – zsörtölődött az anyukája. Két másik manóval együtt felállította a karámot, helyre rakták a szétszóródott berendezést, összeszedték a széttört tálka cserepeit.
– Legközelebb, ha be akarsz jönni, szólj, és segítek! – mondta a manócskának.
Mikulás közben megkereste az ijedt nyuszikat: egyikük a kandalló sarkában kucorgott, a másik pedig egy karosszék alatt. Szegényeknek csak úgy vert a szívük! De gyorsan megnyugodtak, és ismét elfoglalták a helyüket. Megszaglászták és hálásan megették az Erik által hozott almát és répát is.
Délután a manócska a konyhába igyekezett. Megrángatta anyukája szoknyáját.
– Megnézhetem a nyuszikat? – kérdezte.
Az anyukája odakísérte, kinyitotta a karám ajtaját. A két nyuszi elcsámcsogta a répazöldet és petrezselymet, amit vitt nekik. Utána Erik manó leült melléjük, és simogatta puha bundájukat. Hamarosan jó barátok lettek, és attól kezdve Erik viselte a gondjukat: ha kellett, feltakarított a karámban, adott nekik enni és persze nagyokat játszottak! A két nyuszi nemsokára el is felejtette, milyen sanyarú sorsa volt korábban.

On the second Advent Sunday I made Santa chocolates for my little boy's nursery group (in Hungary, Santa comes on 6 December, while at Christmas, baby Jesus brings presents). Since one of the kids has lactose intolerance and also cannot eat oilseeds, I could only use dark chocolate, but I tried to prepare it with a variety of ingredients :)

Ingredients:
300 gr dark chocolate
shredded coconut
lyophilized and dried fruits
gingerbread spice
food paint

Recipe:
I paint the cavities of the elf lollipop mold with white, pink and red. I cut out circles of the transfer sheet and place them into the circular lollipop mold's cavities. I prepare the spices, fruits (I used strawberry, banana, apricot and raisins), and Christmas themed decorating candies. I cut appropriate pieces of the skewers.
I temper the dark chocolate. First, I prepare the lollipops, then I pour spoonfuls of the leftover chocolate on the texture sheet. I put the skewers into the lollipops; then I sprinkle gingerbread spice on the elves, and coconut on the circular lollipops. I put pieces of the fruits on the mendiants, and sprinkle them with the Christmas decor candies. After they get solid, I take them off the sheet and paint their bottom with bronze luster dust.

(based on real events :D)
The elves scrambled at the gate of Santa's palace. Everyone tried to get forward in order to see, however, only 7-8 elves had enough space in the first row, all the rest peeked from behind them.
– What's going on here? – asked Erik elf, but the crowd was discussing the events so eagerly that they didn't even hear him. He tried to make his way forward among their legs. But by the time he would've arrived, the elves left and they carried him away too, into the central room of the palace. The little elf heard only Santa arranging something, clinking, and rattling; the elves buzzed contentedly and talked excitedly. He tried to push his way forward again, but the forest of legs in red trousers surrounded him and he couldn't go anywhere.
What could he do, he sat down and waited. First, the crowd started to disperse, then the last elves left and Erik was left alone. Then he could finally see what all the excitement was about!
In the back corner of the room, a pen stood; in it a hayrack, a water bowl and a small house. Two little rabbits were eating the hay. Erik approached them and pushed his face to the cage.
– Hello! How come that you are here on the North pole?
– Our owners didn't want us anymore, so they put us out - said the smaller, white-brown bunny. – We were hovering in the cold, we almost gave it up but then we saw Santa's palace. Fortunately he was good enough to take us in.
– Are you going to stay with us forever?
– I hope so because this hay is really yummy – muttered the bigger, brown bunny with his mouth full.
Erik left them to eat and deep in thought went to the kitchen.
"What kind of person puts out his pets in such cold? I'll bring them some treats, maybe they'll be happy."
He asked the cook elves to give him some pieces of carrots and apples, then he returned in the main room. It seemed that the newcomers felt at home already: they lay on the carpet, nibbling on the leftover hay. Erik elf went around the pen, looking for the entrance. He found it in the back. He turned the latch and flung open the door. He was about to enter the pen when the rail, which had lost its support, collapsed with a loud crash. The two terrified bunnies, who were almost buried under the rail, ran away.
All the elves came running, even Santa showed up!
– What's happened here? – he asked, seeing the wrecks.
– I just brought them some treats – wept the frightened Erik.
– Amazing! – griped his mom. She set up the pen with two other elves, they furnished it and picked up the broken shards of the bowl.
– Next time if you want to come in, ask and I'll help! – she told the tiny elf.
In the meanwhile Santa looked for the bunnies: one of them was hiding under an armchair, the other one in the corner of the hearth. Their hearts were racing! But they quickly calmed down and took their place. They sniffed and ate up the carrot and apple brought by Erik.
In the afternoon, the little elf hurried to the kitchen. He tugged at his mom's skirt.
– Can I take a look at the bunnies? – he asked.
His mom took him there and opened the door of the pen. The two bunnies munched on the carrot green and parsley he brought them. Then Erik sat down next to them, he caressed their soft fur. Soon they became good friends and Erik took care of them: he cleaned up in the pen, gave them food and of course they played a lot! The two bunnies soon forgot about their bad experiences.

Advent I

Aki azt hitte, hogy idén nem írtam karácsonyi mesét, az nagyot tévedett! Csak kissé kések a publikálással, egyébirányú elfoglaltságaim, továbbá utazgatás miatt (hja, akinek adventkor kell látnia Londont...). Szóval itt az első adag karácsonyi csoda: grillázsos kosárkák, és a mese első fejezete :)

Hozzávalók:

100 gr tejcsoki

200 gr étcsoki

50 ml tejszín

két kiskanál vaj

grillázs (130 gr magkeverék, 350 gr cukor)

Elkészítés:

Először elkészítem a grillázst: a magvakat (mandulát, kesudiót és földimogyorót) durvára darálom. A cukrot serpenyőbe teszem és felolvasztom. Amikor az utolsó darabka is megolvadt és a karamell szép borostyánszínű lett, belekeverem a magvakat, és az egészet egy szilikon sütőlapra öntöm. Elterítem a grillázst, hagyom kihűlni. Végül kisebb darabokra töröm, és néhány darabot mozsárban apróra zúzok.

Felolvasztok 100 gr tejcsokit, hozzákeverem a vajat és a tejszínt. Az így kapott ganache-ba ízlés szerinti adagot teszek az összetört grillázsból.

Megolvasztom és temperálom az étcsokit, kiöntöm a bonbonformát. Hagyom megszilárdulni a kosárkákat, majd óvatosan kiveszem őket a formából. Lefestem őket bronzszínű lüszterporral. Egy-egy kiskanálnyi grillázsos csokikrémet töltök beléjük, majd grillázsdarabokkal és szórócukorral díszítem őket.

A Mikulás északi-sarki palotájában élő manók legapróbbikát Eriknek hívták. Csodálkozó, kék szeme volt és fürtös szőke szöszhaja, fitos kis orra, és folyton ott lábatlankodott, ahol épp nem kellett volna neki. Ám mivel annyira pici volt, a többiek, akik egész évben a karácsonyi ajándékokat készítették szorgalmasan, gyakran észre sem vették őt, csak amikor rossz fát tett a tűzre.
Karácsony előtt négy héttel a manócska körbejárta az ajándékgyárat. Beszaladt a fafaragó manók műhelyébe, ahol míves fafigurák, kisautók, karácsonyfadíszek készültek, míg több manó festette a mintát az elkészült darabokra. Ám ekkor megkordult a gyomra, úgyhogy inkább a konyha felé vette az irányzékot.
Útközben belesett a rongybabakészítő manókhoz, ahol néhányan megállás nélkül varrták a babatesteket, mások puha vattával töltötték őket, megint mások pedig babaruhákat öltögettek. A vatta épp olyan bolyhos volt, mint egy habcsók, hmmm, a manócska már jó előre megnyalta a szája szélét.
Ezután elhaladt a Mikulás irodája előtt is. A jó öreg nagyszakállú íróasztalán halomban álltak a gyerekek levelei, amikre egymás után írta a választ, míg mézeskalácsot majszolt. Ezután a roller- és biciklikészítő manók műhelye következett, ahol nagy csilingelés fogadta Erik manót: egy ötvösmester épp akkor próbálta végig a csengettyűket, amiket aztán egy társa fölszerelt a kerékpárok kormányára.
Végül a manócska elérkezett kedvenc helyére, a konyhába. Már a gyönyörűséges illatoktól elhomályosult a látása. Gyömbér, szegfűszeg, fahéj, narancs! És persze csokoládé! Itt készült az összes karácsonyi finomság, amit csak el lehet képzelni: habcsók, szaloncukor, püspökkenyér, ánizsos süti. Besurrant az egyik forró sütő mellett, és leült az asztal alá, amin két kötényes manó épp mézeskalács tésztából szaggatta a figurákat. Erik manó felnyúlt, épp elérte a tálkát, amiben a mázt keverték ki. Belenyalt, elégedetten cuppogott. Óvatosan visszarakta a tálkát, tovább tapogatózott. Lecsippentett egy darabot a tészta csücskéből, elrágcsálta. Már épp az üvegtálkában hűlni hagyott ánizsos kekszből csent volna, amikor ráripakodtak: – Hát te mit keresel itt?!
Az anyukája volt, aki a kész csokimikulásokkal érkezett a konyhába. Erik manó összerezzent, elejtette az ánizsos kekszet.
– Semmit, mama!
– Miért nem mész és segítesz virgácsokat kötni, az még a legapróbb manó számára is gyerekjáték. Nemsokára itt a karácsony, most minden segítő kéz elkél.
– Nagyon muszáj?
– Igen, nem ártana, ha segítenél. Na sipirc!
– Megyek már – kiáltotta a manócska, és már szaporázta is kifelé.
A délutánt aranyfüsttel bevont gallyak és piros krepp papírszalagok között töltötte. Hanem ott sem sokáig ücsörgött: nem telt bele sok idő, és fájdalmasan mordult egyet a pocakja. Szegény Erik manó rosszul lett a nyers tojástól!
A mamája azonnal ágyba dugta, forró teát és vajas pirítóst vitt neki a konyhából. Elücsörgött mellette, míg elmondta a kedvenc meséjét, de aztán felállt.
– Most mennem kell, mert úgy néz ki, a havasi pockok megint beszöktek a kamrába, és valahogy meg kéne szabadulnunk tőlük, mielőtt mindent összerágnak! – sopánkodott.
– Miért nem rakod ki nekik a mázat?! Ha nekik is megfájdul a pocakjuk, többé nem fogják elcsenni a tartalék ételeket.
A manó asszonyság eltöprengett ezen az ötleten. Még akkor is morfondírozott, amikor kiment az ajtón.
Másnapra Erik manó meggyógyult, és első útja természetesen a konyhába vezetett. Legnagyobb megdöbbenésére a szakács- és kuktamanók között apró fehér jószágok szorgoskodtak: pockok díszítették a fatörzs tortát, ők festették ki a csokimikulásokat, ők nyomták a fehér mázat a mézeskalácsra. Apró mancsaikkal még sokkal ügyesebben és precízebben végezték el az utolsó simításokat a süteményeken, mint a manók.
– Hát itt meg mi történt? – érdeklődött Erik.
Nagy tálca csokimikulással érkező édesanyja felelt: – Tegnap este kiraktuk nekik a mázat. Szerencsétlenek a földön gurultak ide-oda, míg meg nem ígérték, hogy segítenek. Cserébe minden nap kapni fognak rendes élelmet, és nem kell többé csenniük.

Those who believed that I didn't write a Christmas tale this year, are sorely mistaken! I am a little bit late with publishing it due to other activities (well, yes, if you have to see London at advent...). So here is the first batch of Christmas wonder: brittle cups and the first part of the tale :)

Ingredients:
100 gr milk chocolate
200 gr dark chocolate
50 ml cream
two small spoons of butter
brittle (130 gr nuts, 350 gr sugar)

Recipe:
First, I prepare the brittle: I slightly grind the nuts (almond, cashew and peanuts), just to get bigger pieces but not crumbs. I pour the sugar in a pan and melt it. When the caramel gets a nice amber hue, I add the nuts, stir it and pour the mass on a silicone sheet. I spread it and leave it to cool down. Then I break it into smaller pieces and in a mortar, I crush a couple of the pieces.
I melt 100 gr milk chocolate; I add the butter and the cream. I combine the ganache with a portion of the crushed brittle.
I melt and temper the dark chocolate; I prepare the bonbon shells. I leave the cups until they get solid, then I take them out of the mold. I paint them with bronze luster dust. I fill them with the brittle ganache, then I decorate them with brittle pieces and candy.

The tiniest elf in Santa's palace at the North Pole was called Erik. He had wondering blue eyes, curly, blond fluffy hair, a snub nose and he was constantly under other's feet. However, since he was so tiny, the others, who were preparing Christmas gifts the whole year around, often didn't even notice him, only when he made some mischief.
Four weeks before Christmas, the elf went around the gift factory. He ran into the woodcarvers' workshop where beautiful wooden figurines, toy cars and tree ornaments were made, while some of the elves painted the prepared pieces. Then his stomach rumbled - so he headed for the kitchen.
On his way he peeped into the room of the ragdoll-makers where elves were continually sewing together the bodies of the dolls, others stitched doll clothes. The cotton filling was just as fluffy as a meringue, hmmm, the little elf licked his lips in advance.
Then he passed by Santa's office. Letters were piling up on the desk of good old Santa, and he was writing replies one after the other while he nibbled on a gingerbread. The next workshop was that of scooter and bicycle makers where Erik heard loud jingling: a smith elf was trying out the bells, which another elf then fixed on the handlebars of the bikes.
Finally the tiny elf arrived to his favorite place: the kitchen. His mouth watered from the delightful scents. Ginger, clove, cinnamon, orange! And of course chocolate! All the Christmas treats that you can imagine were cooked there: meringue, candies, barmbrack, anise cookies. He scurried inside next to one of the hot ovens and sat down under the table on which two elves with aprons were cutting out shapes from gingerbread dough. Erik reached up and took the bowl in which the icing was prepared. He tasted it and smacked his lips. He put the bowl back carefully and poked about. He plucked off the corner of the dough, he ate it. He was about to steal from the anise cookies which were left to cool in a glass bowl when someone exclaimed: – What are you doing here?!
It was his mom who entered the kitchen with a bunch of chocolate Santas. Erik startled and dropped the anise cookie.
– Nothing, mommy!
– Why don't you go and help make Christmas crackers, even the tiniest elf can wrap them. Christmas will come soon, we need all the help we can get.
– Do I have to?
– Yes, you should help us. Now go!

– I'm leaving! – cried the little elf and he hurried out.

He spent the afternoon among sweet wrappers. However, he did not sit there for too long: soon his belly growled painfully. Poor Erik got sick because of the raw egg!
His mom tucked him in bed immediately and brought him hot tea and toast from the kitchen. She was sitting at his bedside until she told his favorite tale but then she stood up.

– I must go now because it seems that the lemmings sneaked into the pantry again and we must get rid of them before they chew up everything! – she moaned.

– Why don't you put the icing out for them?! If their bellies will ache, they won't steal food anymore.

The elf mom contemplated this idea. She was still thinking when she went out of the room.

Erik got better the next day and his first journey led to the kitchen. To his surprise, among the cook elves, tiny brown-white creatures were working: the lemmings decorated the tree stump cakes, they painted the chocolate Santas and they put the white icing on the gingerbread. With their tiny paws, they were even more agile and skillful than the elves when it came to small details.

– What's going on here? – asked Erik.

His mom, who came in with a tray of chocolate Santas, answered: – Yesterday we put the icing in the pantry. The poor things were rolling on the floor until they promised to help us. In exchange they will get proper food every day and they won't have to steal anymore.