Húsvét // Easter

A tavasz legszebb napjait éljük: friss, éledező-zsenge levelek, virágillat, színes szirmok, meleg, távoli tájakról mesélő szél. Felüdítő ilyenkor a természetben járni - már persze ha az ember okosan választja meg úti célját, és nem a mindenki által látogatott Normafára meg János-hegyre megy. Felébredtek a növényeket gondozó tündérek és apró lények is, meg lehet pillantani egy-egy fa gyökerei között a leskelődőket, az ágakon kuporgókat, hintázókat, napnyugtakor a levegőben repkedőket.

Van, akire jó hatással van a tavasz és a karantén egyvelege. Én például vettem egy doboz művész színesceruzát, és nekiláttam rajzolni. A csokikészítés, írás, olvasgatás, zenehallgatás, sétálás napi szinten is megvan, viszont már rég rajzoltam. Most olyan jól esik meglátni a szépet a legkisebb virágban is, és lerajzolni. Elücsörgök a kertben egy párnával meg a ceruzákkal, és repül az idő. Beszélgettem a kertünkben lakó három tündérrel: Nárcisszal, Tulipánnal és Jácinttal, akik megengedték, hogy papírra vessem a portréjukat (lásd alant).

Na persze a Húsvét előtti egy-két napban nem igazán volt ilyesmire idő, miközben az ünnepi menüt meg a csokikat gyártottam nagyüzemben. Ezúttal kétféle készült: ibolyás, és mákos-citromos. Egy hobbiboltos gipszöntővel kicsit művészkedtem is, hogy igazán tavaszias legyen a csoki :)
Ezúton kívánok minden kedves olvasómnak boldog Húsvétot!

Hozzávalók (mákos-citromos):

50 ml citromlé

darált mák

egy kiskanál vaj

100 gr fehércsoki

200 gr tejcsoki

transzferfólia

Elkészítés:

Kifacsarom egy fél citrom levét, és felteszem melegedni. Közben beleszórok 3-4 kiskanál darált mákot és egy kanálka vajat. Amikor a vaj felolvadt, egybekeverem a felolvasztott fehércsokival.

Méretre vágom a transzferfóliát, és beleteszem a mágneses formába. Temperálom a tejcsokit, elkészítem a bonbonok burkát. Amikor megszilárdult a csoki, megtöltöm a citromos krémmel, és a hűtőbe teszem. Egy-két óra múlva előveszem, és a maradék csokit temperálva lezárom a bonbonokat.

Hozzávalók (ibolyás):

25 ml ibolyaszirup

20 ml slivovica (vagy pálinka)

100 gr tejcsoki

150 gr étcsoki

lüszterpor

Elkészítés:

Az ibolyaszirupot és a slivovicát kis tényárkában összeöntöm. Érdemes semlegesebb ízű alkoholt választani, mert az ibolya íze elég halovány. Felolvasztok 100 gr tejcsokit, összekeverem az ibolyás folyadékkal. 

Különböző, élénk színű lüszterporokkal kifestem a gipszforma virágalakú mélyedéseit (illetve a hóvirágot temperált fehércsokival készítettem el). Ebbe öntöm aztán a temperált étcsokit, a kis táblákat megtöltöm az ibolyás krémmel. Hűtőbe teszem egy órára a formát, végül temperált étcsokival zárom le a táblákat.

We are in the middle of the most beautiful days of spring: fresh, reviving, tender leaves, the scent of flowers, colourful petals, and a wind talking about faraway lands. Walking in nature is truly refreshing at this time - of course if you choose your destination wisely and avoid popular places where crowds might gather. The fairies and other small creatures taking care of the plants also woke up; you might catch a glimpse of them: the ones peeping among the roots of trees and those huddling or swinging on branches and those flying about at sunset.

For some, the combination of spring and the quarantine is inspiring. I for one bought a box of professional coloured pencils and started to draw. Making chocolate, writing, reading, listening to music and walking have been parts of my everydays but I haven't drawn for a while. Now it feels so good to see the beauty in the smallest of flowers and to draw it. I'm just sitting in the garden with a pillow and the pencils and time is flying. I also talked with three of the fairies living in our garden: Daffodil, Tulip and Hyacinth, who allowed me to draw their portraits (see above).

Of course in the days before Easter I didn't really have time for such things while I compiled the festive menu and made chocolates. I prepared two different kinds: one with violet and another one with poppy seed and lemon. I went artistic a bit with a special plaster mould (can be bought in hobby stores) in order to get real springy chocolates :)
I wish everyone of my readers a happy Easter!

Ingredients (poppy seed-lemon):

50 ml lemon juice

ground poppy seed

one small spoon of butter

100 gr white chocolate

200 gr milk chocolate

transfer sheet

Recipe:

I squeeze the juice of half of a lemon and start to warm it up. I add 3-4 small spoons of ground poppy and some butter. When the butter melts, I combine it with the melted white chocolate.

I cut an adequate piece of the transfer sheet and place it in the magnetic mould. I temper the milk chocolate, I prepare the shells of the bonbons. When they get dry, I fill them with the cream and place the mould in the fridge. An hour later I take it out and I seal the bonbons with the leftover milk chocolate

Ingredients (violet):

25 ml violet syrup

20 ml slivovica (or pálinka)

100 gr milk chocolate

150 gr dark chocolate

lustre dust

Recipe:

I pour the violet syrup and the slivovica into a small bowl. Alcohol with neutral taste should be picked for this chocolate because the violet's flavour is quite faint. I melt 100 gr milk chocolate and mix it with the liquid.

I paint the flower-shaped cavities of the mould with colourful lustre dusts (I painted the snowdrop with tempered white chocolate). I pour the tempered dark chocolate in these, then I fill the small bars with the violet cream. I put the mould in the fridge for an hour, then I seal the bars with tempered dark chocolate.

epres-ibolyás // strawberry-violet

Egy végiggondolkodott éjszaka után úgy döntöttem, feladom. Semmi értelme tovább küzdeni, elegem van. Így aztán a workshop ötödik napján reggel azzal az erős elhatározással mentem reggelizni, hogy többé nem próbálok annál szociálisabb lenni, mint amennyire képes vagyok. Amikor megérkeztem Görögországba, teli önbizalommal (legalábbis ezt hittem :D), eme elhatározásnak épp az ellenkezőjét fogadtam meg: hogy most aztán tényleg beszélgetni fogok mindenkivel, érdekes és elbűvölő leszek, és igenis élvezni fogom az egészet. Annyiban sikerült is ez az elhatározás, hogy már a második estén mindenki úgy ismert, mint a csaj, aki a közös piálást promótálja :D Nem tudtam meghazudtolni magam, sem elbűvölő nem voltam, de úgy tűnt, hogy még különösebben érdekes sem, inkább zabolátlan és néha túl hangos is. Minden igyekezetem, hogy folyton beszélgessek másokkal, fenntartsam az érdeklődésüket, bizalmat ébresszek bennük, hiábavalónak bizonyult. Máskülönben miért lenne az, hogy sokszor a csoport közepén egyedül megyek a konferencia helyszínére, hogy míg mások gyorsan találtak "legjobb konferencia-barátot" (nem mellesleg köszönhetően annak, hogy mind találtak valakit, akivel az angolon kívül beszéltek valamilyen közös/rokon nyelvet), addig én ide-oda csapódtam köztük, mint egy elszabadult falevél. Úgy tűnt, senkinek nem esik nehezére, sőt mindenki roppantul élvezi a többedik folyamatosan társaságban töltött napot is, és tele van önbizalommal. Biztosan bennem van a hiba tehát. Vacsora után minden este jókedvűen tartottam a csapattal a vendéglátóipari egységbe, aztán minden este úgy tértem vissza a szobámba, hogy elég volt a szocializálódásból, tovább nem bírom, túl nagy erőfeszítés ez nekem. Énem extrovertált fele minden eredményemmel elégedetlen volt, introvertáltabb része pedig inkább csak bezárkózott volna a szobába egy egész napra zenét hallgatni és írni vagy olvasni. Néha az önbizalomhiány olyan mélységeibe sikerült hullanom, hogy az ébresztő megszólalása után azon gondolkodtam az ágyban, hogy inkább le se megyek reggelizni. De persze mindig lementem, és beszélgettem a többiekkel, és valójában rettentő jól éreztem magam a kétségeimet leszámítva.

Az egyetlen, ami némileg megnyugtatott, hogy egyik kedves barátnőm épp úgy érzett, mint én. Fárasztotta, hogy folytonosan emberek között kell legyen (még este is ott a szobatárs ugye), önbizalomhiánnyal küszködött, és jóllehet ő aztán tényleg mindenről tud beszélni, néha nem igazán találta a közös hangot másokkal.

Az igazi meglepetés akkor jött, amikor a workshop legvégén hosszabb beszélgetésbe bonyolódtam az egyik, általam önbizalombombának tartott résztvevővel, aki egyszercsak kibökte: néha, amikor a csoport közepén egyedül tartott a konferencia helyszínére, azon gondolkodott, hogy biztos nem elég érdekes a többiek számára, azért nem beszélget vele senki, hogy neki nincs önbizalma, és néha nem találta a helyét. Hihetetlen, hogy néhány mondat hogy meg tud változtatni mindent! Kiváltképp ha az ember a saját gondolatait hallja vissza mástól. És ezzel feltárul előtte a másik lelke. Furcsa mód a tudat, hogy mások is ugyanazokkal a félelmekkel, bizonytalanságokkal küzdenek, mint én, önbizalmat adott. Talán még többen is így voltak vele, csak nem merték senkinek elmondani. Talán a sok önbizalom mégiscsak a látszat, mert belül mind emberek, esendőek vagyunk, és nagy társaságban mind félünk kicsit, hogy a többiek elfogadnak-e, érdekesnek találnak-e. És néha nem baj, ha az ember nem találja a szavakat, ha épp nincs kivel beszélgetnie. Akármennyire társas lény, mégiscsak szüksége van néha az egyedüllétre, hogy rendezze a gondolatait, sőt, hogy a saját gondolatait élvezze egy sokadik beszélgetés helyett.

***

After a night's thinking I decided that I give up. There's no point in struggling any further, I'm fed up. Thus, on the fifth day of the workshop, I went to have breakfast determined that I won't try to be more social than I'm actually capable of. When I arrived to Greece, full of self-confidence (at least that's what I thought :D), I made a promise to myself with the opposite content: that this time I will talk with everyone, I will be interesting and charming and I will enjoy everything. This decision was successful in so far that by the second evening everyone got to know me as the girl who is promoting drinking together :D I couldn't overcome myself, I wasn't charming, nor too interesting, it seemed; rather rampant and sometimes even too loud. All my efforts to talk with people all the time, keep up their interest and earn their trust, proved to be in vain. Otherwise why would it be that oftentimes I'm walking to the conference venue alone in the middle of the group, that while others quickly found a "conference bestie" (thanks to that all of them found someone with whom they spoke a common language apart from English), I was just drifting among them like a fallen leaf. It seemed that no one was tired of it, moreover, they all enjoyed these days spent in the constant company of others; they all were full of self-confidence. Therefore the mistake must be in me. After dinner, every night I was happy to join the party to the pub, and every night I returned to my room thinking that I'm fed up with socialising, I can't do it anymore, it's too big an effort for me. My extroverted side was discontent with all of my achievements; my introverted side rather wanted to lock myself up in the room for a day, listen to music and write or read. Sometimes I fell in such depths of lack of self-confidence that after the alarm went off, I was thinking in bed that I won't even go to have breakfast. But of course I always went downstairs, I was talking with others and actually I felt terribly good, despite my doubts.

The only thing that reassured me was that one of my dear friends felt the same. She was tired of being constantly among people (even at night there's your room mate), she was suffering of lack of self-confidence and even though she can talk about literally anything, sometimes she couldn't find the common voice with others.

The real treat came at the very end of the workshop, when I had a long conversation with one of the participants, whom I considered a self-confidence bomb. And then she suddenly told me: sometimes, while she was walking to the conference venue alone in the middle of the group, she was thinking that probably she's not interesting enough and that's the reason why others don't talk to her; that she doesn't have self-confidence and that sometimes she couldn't find her place. Incredible, how a couple of sentences can change everything! Especially if one hears her own thoughts from someone else. And thus the other's soul reveals itself. Oddly, knowing that someone else struggles with the same fears and insecurities as I do, gave me self-confidence. Maybe even more of them felt the same way, but they didn't dare to tell it to anyone. Maybe all that self-confidence is just the surface, because inside we all are humans and fallible, and in a big company we all are afraid a bit, whether others will accept us and find us interesting. And sometimes it is not a problem that one cannot find the right words or doesn't have anyone to talk to. We might be social beings, still sometimes we need a bit of solitude to make order in our thoughts, moreover, to enjoy our own thoughts instead of another conversation.

Ezt a csokit nektek ajánlom: a hozzám hasonló szociális ügyefogyottaknak, akik fejben mindent túlbonyolítanak, akik önbizalomhiánnyal küzdenek, kétségeik vannak saját magukat illetően, és néha tartanak attól, hogy vajon mások mit gondolnak róluk. Alant pedig van egy dal, ami a miénk :)

***

This chocolate is dedicated to you: the socially awkwards like me, who overcomplicate everything in their heads, who struggle with the lack of self-confidence, who have doubts about themselves and who sometimes worry about what others might think of them. Below is a song, which is ours :)

Hozzávalók:

50 ml tejszín

100 gr eper

1 pohárnyi ibolya

1 kiskanál selyemfű méz

fél kiskanál agaragar

200 gr tejcsoki

kakaóvaj, lüszterpor

Elkészítés:

Az ibolyákat megmosom és megszárítgatom. Belekeverem őket a tejszínbe, amit felforralok, 2 percig hagyom forrni, majd leveszem a tűzről, és hagyom állni. Közben az epret megtisztítom, felvágom és leturmixolom. Szitán átszűröm egy pohárba, aztán hozzáadom az ibolyás tejszínt leszűrve. 

A bonbonforma mélyedéseit rózsaszín lüszterpor és olvasztott kakaóvaj keverékével márványozom. Temperálom a tejcsokit, elkészítem a bonbonok burkát.

Az epres tejszínbe belekeverem a mézet és az agaragart, felteszem melegedni. Addig kevergetem, míg az agaragar felolvad, azután hagyom kihűlni. Amikor eléri azt a hőfokot, hogy már nem tudja megolvasztani a csokit, megtöltöm vele a bonbonokat. Hűtőbe teszem, míg a töltelék zselés állagúvá nem válik. Ekkor temperálom a maradék tejcsokit, és lezárom a bonbonokat.

***

Ingredients:

50 ml cream

100 gr strawberry

1 glass of violet

1 small spoon silkweed honey

half small spoon agaragar

200 gr milk chocolate

cocoa butter, lustre dust

Recipe:

I wash and dry the violets. I combine them with the cream, which I then boil. I leave it to boil for 2 minutes, then take it off the heat and leave it to soak. In the meanwhile I clean the strawberries, cut them up and blend them. I pass the puree through a sieve and I also sieve the violet-cream.

I marble the cavities of the bonbon mould with the mixture of pink lustre dust and melted cocoa butter. I temper the milk chocolate and prepare the bonbon shells.

I mix the puree and the cream, add the honey and the agaragar in it and I warm it up. I stir it until the agaragar melts, then I leave it to cool down. When it's not so warm anymore to melt the chocolate, I fill the bonbons. I put the mould int he fridge until the filling becomes a jelly. Then I temper the leftover milk chocolate and I seal the bonbons.

Every life lived is worthy

Every day born is a gift

Every wound lets light leak through

You wake and the pain is gone

And that's a sign that you can change,

Reborn to win

I will sparkle,

I will find a place for me

I want to hold on

Until it hurts

I will change,

I will choose a place for me

Where I can shout 

And I will win

Titkos kert // Secret garden

Ez volt az első chocolart projekt amibe belekezdtem. Eredetileg egyetlen ablaknak készült, de amikor kész lett, arra gondoltam, miért állnánk meg itt? Így aztán végül kert lett belőle, megtöltve a tavasz jelképével: ibolyával. Több szempontból is kapcsolódik a Balatonhoz - az ibolyákat onnét szedtem, a kertünkből, és a mesét is ott írtam egyszer régen, egy napsütéses tavaszi reggelen. A mese is első bizonyos szempontból: ez volt az első, amelyet kiadtak egy mesegyűjteményben.

(alant a nyuszis kép szupertehetséges amerikai grafikus unokatestvérem, Tate munkája :))

Hozzávalók:

100 gr tejcsoki

cukorgyöngyök

ibolya

tojásfehérje

porcukor

Elkészítés:

Kandírozott ibolya - rettentő egyszerű, a recept pedig több helyen fellelhető az interneten. Az ibolyákat megmosom és óvatosan megszárítom. Egy tojás fehérjét villával fellazítom és ecsettel bevonom vele az ibolyákat. A titok itt az, hogy nagyon vékony rétegben kell felkenni a fehérjét, különben túl sok porcukor fog a virágra tapadni. Ügyeljünk arra is, hogy a virág minden oldalát és a belsejét is befedje a fehérje. Ezután porcukorba forgatom, sütőpapírra teszem, és hagyom megszáradni. Közben egyszer-kétszer meg lehet fordítani őket, hogy minden oldaluk megszáradjon.

Kert - sütőpapírra előrajzolom egy oldal mintáját. Habzsákba vagy zacskóba töltöm a temperált csokit, és átrajzolom a mintát. Amikor egy-egy vonal végére érek, ujjal felfogom a csokit, hogy ne folyjon túl sok egy pontba. A minta közepét kék gyönggyel díszítettem, a kaput pedig fehér kandírozott ibolyával. Miután mind a négy oldal megvan, temperált csokival vonalat húzok egy oldal szélére, és hozzáillesztem a másodikat. Egy pohárral megtámasztom, hogy 90 fokban álljon, míg megszárad. Ugyanígy járok el a következő oldallal és a kapuval is, amelyet kissé nagyobb szögben ragasztok az utolsó oldalhoz. Végül óvatosan felállítom a kertet, és ibolyákkal (vagy kandírozott rózsával) megtöltöm :)

Legenda

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kert. Egy tó partján terült el, és a tó körülfogta és elringatta. Amióta csak csillagok fénylettek az éji égen, amióta csak a nappal és az éjszaka váltakozott, a kert ott állt a tó partján, és zöldellt, és örök tavasz uralkodott felette. Zöld gyepében hangyák és bogarak szorgoskodtak; méhecskék és dongók repkedtek; a fűszálak közt gyermekláncfű és százszorszép nyílt; a fehér és rózsaszín virággal borított gyümölcsfák ágain apró levelek feslettek, mint a bábból kikelt, tarka szárnyú pillangók. Spíriabokrok övezték a kertet, fehér viráguk és sárgászöld leveleik illata keveredett a tulipánok, jácintok, nárciszok illatával. A fenyők, a bokrok és a gyep ezerárnyalatú zöldje a látóhatárig terült, addig, ameddig a madarak éneke hangzott; addig, ameddig a szellő elvitte a tulipánok illatát. És amikor elért a kert végéhez, ott visszafordult, mert csak a kert létezett. A szellő mindig bársonyos és simogató volt, az égen ragyogott a nap, a magasban zúgtak a szelek, amelyek néha halványkék felhőket sodortak a kert fölé, és olyankor langyos zápor söpört végig a tájon, felfrissítve a föld és a zöld növények illatát. A bokrok közt rőten fénylett az őzek háta, a levendula ágain csillogó bőrű, kékeszöld gyík surrant, alkonyatkor vadmacska osont a levelek alatt.

Ebben a kertben élt Baltazár, a varázsló. Egész nap a fűben sétált, a fák ágait simogatta, és a pillangók röptét, vagy a távolban az éggel egyesülő tó hullámait figyelte. Tökéletesen boldog volt, mert fölé végtelen kékség borult, hallgathatta a madarak énekét, és amikor elfáradt, leheveredhetett a fák árnyékába. Ezer és ezer éve élt itt, ezer és ezer éve járta a kertet, ismerte benne az összes virágot, az összes bokrot és az összes állatot. Hanem amikor leszállt az éj, és csillagok hunyorogtak a szürke égboltról, az árnyak pedig megsűrűsödtek, Baltazár egy spíriával kerített magaslaton állt, és a tavat nézte. Ilyenkor édes vágyakozás kelt a szívében, nem találta a helyét; a körtefa törzséhez simult, hogy virágai közé súgja kérdéseit és mindent, ami a szívét nyomta. Amikor egyedül állt a Tündérek Útja alatt a csalogány énekét hallgatva, úgy érezte, valami hiányzik, valami még nem teljes, és ez a sóvárgás nem hagyta nyugodni.

Aztán eljött a hajnal, a napsugarak megtörték az éjszaka sötétjét, és megtörték Baltazár magányos gondolatait. A virágok ismét az ég felé fordították orcájukat, a cinkék hangja keveredett a rigóéval és a gerléével, fácán kiáltozott a nyírfaligetből, és dongók döngték körül a barackfát. A nap felszárította a tikszemekre hullott harmatot, Baltazár pedig ismét az ismerős utakon járt boldogan és elégedetten.

Így ment ez napról napra, évről évre az örök tavasz kertjében: napközben Baltazár eltelt a színekkel, illatokkal, a szellő susogásával és a madarak énekével, de amint az éj sötét fátyla eltakarta a világot, és csak a fülemüle és a csillagok őrködtek felette, a varázsló várakozott. Maga sem tudta, mi az, amire vár, és hogy amit érez, az várakozás, csak állt a spíriával kerített magaslaton, a távolba meredve.

Ezer és ezer év telt el, míg egy nap megjelent a kertben egy idegen. A szél megrázkódott jöttére, innét tudta meg Baltazár, hogy megérkezett. A spíriával kerített domb felől jött, kezében egy kis csomagot és egy szál százszorszépet tartott. Hosszú, sötét hajfonata kócos volt, arca pedig kipirult, mert hosszú ideje vándorolt.

Amint Baltazár megpillantotta a lányt, olthatatlan szerelemre lobbant iránta. Leült mellé a magaslat tetejére.

- Kié ez a föld? - kérdezte a lány.

- Senkié. Csak én élek itt és sétálgatok a kertben.

- Akkor pihenhetek itt egy kicsit, mielőtt továbbmegyek?

- Igen, itt maradhatsz, de a kerten túl nincs semmi. Még a szél is visszafordul, amikor a spíriabokrokhoz ér.

- Akkor hát nekem is vissza kell fordulnom, ha folytatni akarom az utam.

- Miért nem maradsz itt velem? Együtt járhatnánk a kertet, mert te vagy az, akire vártam. A lány megrázta a fejét. - Nem maradhatok. Haza kell térnem.

- De itt örök tavasz van: egész életedben virágzó fák közt vezetném lépteidet, illatos fű simulna a talpad alá, és a szellő fésülné a hajad.

- Ez nagyon szép ígéret, nagy varázsló, de én halandó vagyok, és a halandó, változó világban kell élnem.

Baltazár elszomorodott ennek hallatán, mivel az idő felett még neki sem volt hatalma. Ezt mondta a lánynak: - Világok múltak el és születtek újjá, amióta ezt a földet járom, de a kert mindig változatlan maradt. Én örök időktől fogva itt vagyok benne, és az életem olyan tökéletes, mint egy üveggömb. De éjjel, amikor a csalogány dalát hallgatom, a szívem ki akar szakadni a helyéből, mert érzi, hogy van valami, ami még nem jött el. A sóvárgás miatt nem jön álom a szememre, és a gyümölcsfáknak súgom meg a bánatom. Most, hogy itt vagy, tudom, hogy te hiányoztál. 

A lány megszomjazott hosszú vándorútja során, ezért kibontotta a batyuját és elővett belőle egy gránátalmát. Kettészelte, az egyik felét Baltazár felé nyújtotta. - Kérsz almát?

- Nem ehetek az ételedből, mert amint megízlelem, magam is halandóvá leszek. –

A lány tudta, hogy ő és Baltazár összetartoznak, amióta csak csillagok fénylenek az éji égen, amióta csak a nappal és az éjszaka váltakoznak, ezért így szólt: - Miért nem jössz velem, nagy varázsló? A tavasz csak az ígéret, azért érzed szívedben éjszakánként a vágyakozást. Az ígéret után jön csak el a beteljesülés, azután az elmúlás és az újjászületés. Sosem éred el szíved vágyát, sosem érted meg a tavasz titkát, ha örökké kies kertedben sétálsz és némán várakozol.

- Hagyjam hát itt tökéletes életemet, és váljak halandóvá?

- Ha itt maradsz, ezer és ezer éven át fiatal és halhatatlan leszel, és békében sétálhatsz a kertben. Ám ha velem jössz, megismered a fájdalmat, a szomorúságot és a halált, de az életed csak így lesz teljes. Hiszen ki akarna örökké élni?- felelte a lány.

Baltazár elcsendesült és a szíve szavát hallgatta. A szíve pedig azt súgta, hogy menjen a lánnyal, de ugyanakkor azt is, hogy maradjon a kertben. Félt a halandó élettől, de a lány iránt való szerelme végül legyőzte kétségeit és félelmét. Kezébe vette a gránátalmát és beleharapott.

Abban a percben megérezte édes ízét, a halandó lét ízét. A kert fölé nehéz, szürke felhők gyűltek, és szomorú esőcseppek siratták a varázsló ifjúságát, de ő boldog volt, boldogabb, mint az elmúlt ezer és ezer esztendőben. A lány kézen fogta, és elindultak ki a kertből; az örök tavaszból a változó, újjászülető világba.

This was my first chcolart project. Originally it was planned as only one window but when I finished it, I thought why should I stop there? So then it became a garden, filled with the symbol of spring: violet. It is connected to lake Balaton from more than one point of view: I picked the violets there in our garden and I also wrote the tale there once on a sunny spring morning. The tale is also a first one - it was the first to be published in a collection.

(the picture with the bunny is the work of my superbly talented artist cousin, Tate :)))

Ingredients:

100 gr milk chocolate

candy pearls

violet

egg white

icing sugar

Recipe:

Candied violet - very easy to make it and the recipe can be found online in many places. I wash and carefully dry the violets. I beat up a bit the egg white and I cover the violets with the help of a brush. The secret is to smear the egg white in a very thin layer, otherwise too much icing sugar will get stuck on the flowers. Be careful to cover all sides and even the inside of the flowers. Then I put them in icing sugar and I let them dry on parchment paper. Once or twice I turn them around so that all sides get dry.

Garden - I draw the pattern of one side on parchment paper. I fill a piping bag or plastic bag with tempered chocolate and I go through the pattern with it. When I reach the end of a line, I stop the flowing chocolate with my finger. I decorate the middle of the pattern with blue candy pearls, and with a white violet when it comes to the gate. When I'm done with all four sides, I put tempered chocolate on the fringe of one side and I fit the second one to it. I put a glass next to it, which will hold it in 90 degrees until it dries. I do the same with the third side and then with the gate, which is "glued" to the last side in a slightly bigger angle. Finally I carefully set up the garden and I fill it with violets (or candied roses :)

Legend

Once upon a time there was a garden. It lay on the shore of a lake and the lake encompassed it and rocked it. Since stars shone in the night sky, since daylight and night revolved, the garden lay there on the shore of the lake and it was green and eternal spring reigned over it. Ants and bugs were working in its green lawn; bees and bumblebees were flying; dandelion and daisy were flowering among the grass; tiny leaves sprang like colourful winged butterflies on the branches of fruit trees covered with white and pink flowers. Spiraea bushes surrounded the garden, the scent of their white flowers and yellow-greenish leaves mingled with the smell of tulips, hyacinth and daffodils. The thousand green shades of firs, bushes and the grass spread to the horizon, until where the singing of birds sounded; until where the breeze brought the scent of the tulips. And when it reached the end of the garden, it turned back because only the garden existed. The breeze was always soft and caressing; the sun was shining in the sky; the winds, that were whizzing up high, sometimes carried light blue clouds above the garden and then a mild shower swept over the landscape, refreshing the scent of the soil and the plants. The back of the deers shone russet among the bushes; shiny, greenish blue lizard slipped on the twigs of the lavender; at dusk a wild cat sneaked under the leaves.

In this garden lived Balthasar, the wizard. He was walking in the grass all day long, he caressed the branches of trees and he was observing the flight of the butterflies or the waves of the lake that united with the sky in the distance. He was perfectly content because the sky was endlessly blue above him, he could listen to the singing of the birds and when he grew tired, he could rest in the shadow of the trees. He had lived there for thousands and thousands of years, he had walked the garden for thousands and thousands of years, he knew all of the flowers, all of the bushes and all of the animals in it. But when the night came and the stars were twinkling from the grey sky and the shadows became dense, Balthasar was standing on a mound surrounded by spiraea and he was watching the lake. A sweet yearning arose in his heart at this time, he couldn't find his place; he clung to the trunk of the pear tree in order to whisper his questions among its flowers and to unburdened his heart. When he was standing alone under the Milky Way, listening to the singing of the nightingale, he felt he was missing something, that something was not complete and this longing was bothering him. 
Then dawn came, the rays of the sun broke the dark of the night and they broke the lonely thoughts of Balthasar. The flowers turned their faces towards the sun, the sound of blackbirds blended with that of doves; pheasant yelled from among the birch trees and bumblebees hummed around the peach tree. The sun dried up the dew off the pimpernels and Balthasar was walking the familiar paths happily and contentedly.
The same went on from day to day, from year to year in the garden of eternal spring: during the day Balthasar was filled with colours, scents, the whisper of the breezee and the singing of the birds, but as soon as the dark veil of the night covered the world and only the nightingale and the stars guarded him, the wizard was waiting. He did not know what he was waiting for and that what he felt was waiting, he was just standing on the mound surrounded by spiraea, staring in the distance.

 Thousands and thousands of years passed by until one day a stranger appeared in the garden. The wind shook at her coming, that is how Balthasar knew that she arrived. She came from the direction of the mound surrounded by spiraea, she was holding a small bundle and a daisy in her hand. Her long, dark braid was rumpled, her face blushing because she had been wandering for a long while.

As soon as Balthasar caught sight of the girl, he fell in love with her. He sat next to her on the top of the mound.

"Whose is this land?" asked the girl.
"No one's. It is only me who lives and walks here in the garden."

"So can I rest here for a while before I leave?"
"Yes, you can stay but there is nothing beyond the garden. Even the wind turns back when it reaches the spiraea."

"So I have to turn back too if I want to continue my journey."

"Why don't you stay here with me? We could walk the garden together because you are the one I was waiting for."
The girl shook her head. "I cannot stay. I have to go home."

"But here spring is eternal: I would guide your steps among blooming trees, fragrant grass would lean under your soles and the breeze would comb your hair."

"This is a beautiful promise, great wizard, but I am mortal and I have to live in the mortal and changing world."

Balthasar saddened when he heard this, because even he did not have power over time. He told the girl: "Worlds vanished and were reborn since I have been walking this earth, but the garden has been unchanged. I have been here forever and my life is as perfect as a glass globe. But at night while I am listening to the song of the nightingale, my heart wants to break because it feels that something has not arrived yet. I cannot sleep because of the yearning and I whisper my grief to the trees. Now that you are here, I know that it was you that I was missing."

The girl became thirsty during her long journey so she opened her bundle and took a pomegranate. She cut it in two and handed one half to Balthasar. "Would you like some pomegranate?"
"I cannot eat your food; as soon as I taste it, I will become a mortal."

The girl knew that she and Balthasar belonged together since stars were shining in the night sky, since days and nights revolved, so she said, "Why don't you come with me, great wizard? Spring is only a promise, that is why you feel the desire in your heart at night. Only after the promise comes fulfillment, then evanescence and rebirth. You will never reach your heart's desire, you will never understand the secret of spring if you walk in your beautiful garden and tacitly wait forever.

"Shall I leave my perfect life and become mortal?"

"If you stay, you will be young and immortal for thousands and thousands of years and you can walk peacefully in the garden. However, if you come with me, you will know pain, sadness and death, but your life will be complete. Who would want to live forever?" answered the girl.

Balthasar silenced and he was listening to his heart. And his heart told him that he should go with the girl but at the same time it said that he should stay in the garden. He was afraid of mortal life but his love for the girl conquered his doubts and fears. He took the pomegranate and he took a bite.

In that minute he felt the sweet flavour, the flavour of mortal life. Heavy, grey clouds gathered above the garden and sad raindrops mourned the youth of the wizard, but he was happy, happier than in the last thousand and thousand years. The girl took his hand and they left the garden; they went from eternal spring to the forever-changing, reviving world.

Sissi-csokicsomag // Sissi chocolate pack

A tél után a legkedvesebb időszakom a kora tavasz: amikor már a levegőben érződik a nap melege, a nedves föld és az éledő fák illata, félénken kidugják fejüket a fénybe az első rügyek, a növényeket bevonja az a tartózkodó, egészen világoszöld fátyol. Langyosak a reggelek, a szél magával viszi a későbbi harsogó, tobzódó tavasz ígéretét, de még várat magára, mint egy primadonna, mert csak akkor értékeljük igazán, ha előbb hosszan, ráérősen eljátszogat a tél által itt hagyott, összeaszott falevelekkel.

Rendelésre készült az alábbi csokicsomag egy ifjú hölgy számára, akinek kedvenc hőse Witteslbach Erzsébet, azaz Sissi. Az ízek és a tematika igazán tavaszias lett, sok virágot használtam, ugyanakkor a megjelenést igyekeztem elegánsra venni, elvégre mégiscsak császárnéról beszélünk :)  

A csomag tartalmazott egy egyszerű tejcsoki táblát, amelyre levendula került, egy, a múltkorihoz hasonló szívdobozt, amelynek fedelét ezúttal kandírozott ibolya díszítette, mivel Sissi odavolt a virágos édességekért. Készült egy csokikámea is Sissi portréjával,  levendulakeretbe foglalva :) Ezt nagyon egyszerűen úgy készítettem el, hogy a sziluettet sütőpapírra rajzoltam, befestettem temperált fehércsokival, ügyelve, hogy a vonalon belül maradjak. Miután a csoki megszáradt, lehúztam a papírról, és ugyancsak sütőpapírra öntöttem egy nagyobb étcsoki táblát, amelynek a közepére helyeztem a portrét. Mielőtt megszáradt volna, a szegélyt megszórtam levendulával, végül amíg a csoki még képlékeny volt, spaklival levágtam a széleit, hogy egyenesek legyenek.

Végezetül öntöttem 14 szem pezsgőkrémes bonbont is, amelynek a receptje itt következik:

Hozzávalók:

150 gr tejcsoki

100 gr fehércsoki

0,2 dl tejszín

0,2 dl pezsgő

lüszterpor

Elkészítés:

A krémhez felmelegítem a tejszínt, felolvasztom benne a darabokra tört fehércsokit. végül, amikor kissé kihűlt, hozzáadom a pezsgőt. Temperálom a tejcsokit és elkészítem a bonbonhéjakat. Száradás után megtöltöm őket a krémmel és jó ideig hűtőben tartom, mert a krém kicsit folyósabb a szokottnál. Végül lezárom a bonbonokat és aranyporral díszítem őket, hogy igazán királyi megjelenést kapjanak :)

My favourite period after winter is early spring: when you can feel the warmth of the sun in the air, the smell of damp soil and reviving trees; the first buds timidly stick out their heads in the sunshine and the plants are covered with that shy, light green tissue. The mornings are warm and the wind carries the promise of the later flourishing, rich spring, but it still makes us wait like a primadonna because we can appreciate it only if it leasurely toys for a long while with the mummified leaves left over by winter.

This chocolate pack was created for a young lady whose favourite hero is Elisabeth Wittelsbach alias Sissi. The flavours and the theme became quite springish, I used many flowers and at the same time I tried to create an elegant appearance, as we're talking about an Empress after all :)

The package contained a simple bar of milk chocolate with lavender, a chocolate heart box similar to the last one except that this time the lid was decorated with candied violet as Sissi loved flowerish sweets. I made a chocolate cameo with Sissi's portrait in lavender frame :) For this I simply drew the silhouette on parchment paper, then I painted it with tempered white chocolate, taking care that I stay inside the lines. After the chocolate dried, I peeled it off the paper. I poured a bigger dark chocolate bar on parchment paper and I put the portrait in the middle. Before it dried, I sprinkled the fringes with lavender and finally, after the chocolate  started to set, I cut off the edges with dough cutter.

I also made 14 bonbons with champagne cream - the recipe of which is here:

Ingredients:

150 gr milk chocolate

100 gr white chocolate

0,2 dl cream

0,2 dl champagne

luster dust

Recipe:

I warm up the cream, I melt the white chocolate in it and when it gets a bit colder, I add the champagne. I temper the milk chocolate and I prepare the bonbon shells. After they get dry, I fill them with the cream and I keep them in the fridge for a long while as this cream is a bit more liquidish than usually. Finally I seal the bonbons and I decorate them with gold dust in order to get a royal appearance :)