March 20, 2017

Sissi-csokicsomag // Sissi chocolate pack

A tél után a legkedvesebb időszakom a kora tavasz: amikor már a levegőben érződik a nap melege, a nedves föld és az éledő fák illata, félénken kidugják fejüket a fénybe az első rügyek, a növényeket bevonja az a tartózkodó, egészen világoszöld fátyol. Langyosak a reggelek, a szél magával viszi a későbbi harsogó, tobzódó tavasz ígéretét, de még várat magára, mint egy primadonna, mert csak akkor értékeljük igazán, ha előbb hosszan, ráérősen eljátszogat a tél által itt hagyott, összeaszott falevelekkel.
Rendelésre készült az alábbi csokicsomag egy ifjú hölgy számára, akinek kedvenc hőse Witteslbach Erzsébet, azaz Sissi. Az ízek és a tematika igazán tavaszias lett, sok virágot használtam, ugyanakkor a megjelenést igyekeztem elegánsra venni, elvégre mégiscsak császárnéról beszélünk :)  


A csomag tartalmazott egy egyszerű tejcsoki táblát, amelyre levendula került, egy, a múltkorihoz hasonló szívdobozt, amelynek fedelét ezúttal kandírozott ibolya díszítette, mivel Sissi odavolt a virágos édességekért. Készült egy csokikámea is Sissi portréjával,  levendulakeretbe foglalva :) Ezt nagyon egyszerűen úgy készítettem el, hogy a sziluettet sütőpapírra rajzoltam, befestettem temperált fehércsokival, ügyelve, hogy a vonalon belül maradjak. Miután a csoki megszáradt, lehúztam a papírról, és ugyancsak sütőpapírra öntöttem egy nagyobb étcsoki táblát, amelynek a közepére helyeztem a portrét. Mielőtt megszáradt volna, a szegélyt megszórtam levendulával, végül amíg a csoki még képlékeny volt, spaklival levágtam a széleit, hogy egyenesek legyenek.
Végezetül öntöttem 14 szem pezsgőkrémes bonbont is, amelynek a receptje itt következik:

Hozzávalók:
150 gr tejcsoki
100 gr fehércsoki
0,2 dl tejszín
0,2 dl pezsgő
lüszterpor

Elkészítés:
A krémhez felmelegítem a tejszínt, felolvasztom benne a darabokra tört fehércsokit. végül, amikor kissé kihűlt, hozzáadom a pezsgőt. Temperálom a tejcsokit és elkészítem a bonbonhéjakat. Száradás után megtöltöm őket a krémmel és jó ideig hűtőben tartom, mert a krém kicsit folyósabb a szokottnál. Végül lezárom a bonbonokat és aranyporral díszítem őket, hogy igazán királyi megjelenést kapjanak :)



My favourite period after winter is early spring: when you can feel the warmth of the sun in the air, the smell of damp soil and reviving trees; the first buds timidly stick out their heads in the sunshine and the plants are covered with that shy, light green tissue. The mornings are warm and the wind carries the promise of the later flourishing, rich spring, but it still makes us wait like a primadonna because we can appreciate it only if it leasurely toys for a long while with the mummified leaves left over by winter.
This chocolate pack was created for a young lady whose favourite hero is Elisabeth Wittelsbach alias Sissi. The flavours and the theme became quite springish, I used many flowers and at the same time I tried to create an elegant appearance, as we're talking about an Empress after all :)


The package contained a simple bar of milk chocolate with lavender, a chocolate heart box similar to the last one except that this time the lid was decorated with candied violet as Sissi loved flowerish sweets. I made a chocolate cameo with Sissi's portrait in lavender frame :) For this I simply drew the silhouette on parchment paper, then I painted it with tempered white chocolate, taking care that I stay inside the lines. After the chocolate dried, I peeled it off the paper. I poured a bigger dark chocolate bar on parchment paper and I put the portrait in the middle. Before it dried, I sprinkled the fringes with lavender and finally, after the chocolate  started to set, I cut off the edges with dough cutter.
I also made 14 bonbons with champagne cream - the recipe of which is here:

Ingredients:
150 gr milk chocolate
100 gr white chocolate
0,2 dl cream
0,2 dl champagne
luster dust

Recipe:
I warm up the cream, I melt the white chocolate in it and when it gets a bit colder, I add the champagne. I temper the milk chocolate and I prepare the bonbon shells. After they get dry, I fill them with the cream and I keep them in the fridge for a long while as this cream is a bit more liquidish than usually. Finally I seal the bonbons and I decorate them with gold dust in order to get a royal appearance :)

No comments: