málnás cake pop // raspberry cake pop

Így újév előtt ki akartam próbálni valami édességet, amit korábban még nem készítettem. Mivel volt itthon (a karácsonyi desszertből megmaradt) tortaalap, ezért a cake pop mellett döntöttem. Több oldalon is végigolvastam, hogyan készül, ezekből összeraktam a magam verzióját. A legtöbb helyen sima olvasztott csokoládéban mártják ki a kész cake popot, én természetesen temperált csokit használtam erre a célra. A legjobb tanácsok, amiket az elkészítéssel kapcsolatban olvastam és megfogadtam:

• A piskóta morzsához óvatosan adagoljuk a krémet - ha kézzel gyúrjuk össze, érezzük, hogy mikor lesz megfelelő az állaga. Akkor jó, ha gyurmázható-alakítható, de azért még morzsás.
• A kész golyókat elég egyszer hűteni: mielőtt kimártjuk. Ha temperált csokit használunk, úgyis hamar megszilárdul majd a csokiréteg.
• Érdemes a díszítéshez szánt kellékeket előre odakészíteni: cukorgyöngyöt és egyéb cukordíszeket, a cake pophoz való pálcikákat és egy dobozt, amibe kis lyukakat szúrunk, hogy majd abba állítsuk a kész nyalókákat, amíg a csoki megszárad.
• A mártásnál érdemes a pálcikák hegyét előre belemártani a csokiban, így a nyalókák alján, ahol beszúrjuk, ott is lesz csoki, ami majd "hozzáragasztja" a tésztagömböt a pálcához.

Hozzávalók:
egy tortaalap
50 ml málnalé
50 gr vaj
150 gr porcukor
200 gr fehércsoki
cukordíszek

Elkészítés:
Egy tálba morzsolom a tortaalapot, félreteszem. A málnákat szitán átpasszírozom, a léhez hozzáadok 50 gr vajat. Habverővel keverem, majd apránként hozzáadom a cukrot, és tovább verem a habverővel, amíg egynemű krémet nem kapok (nem lett olyan stabil, mint a cupcake-ek díszítéséhez használatos vajkrém, de ez nem is baj, mert nem díszítünk vele). 
Óvatosan adagolva, a málnás krémet kanalanként keverem a morzsához, és közben állandóan gyúrom. Amikor elérem a megfelelő állagot, kis golyókat formázok a tésztából, és tányérra ültetem őket. Mehetnek a hűtőbe néhány órára, míg kellően áthűlnek.
Előkészítem a díszítéshez szükséges kellékeket. Temperálom a fehércsokit. A golyókat egyesével pálcikára tűzöm, kimártom a csokiban, majd megszórom cukordíszekkel. Ezután a kilyuggatott dobozba szúrom őket, míg a csoki megszilárdul.

Boldog új évet!

Before the new year I wanted to try a kind of sweets that I haven't prepared before. Since I had a sponge cake (leftover from the Christmas dessert), I decided to make cake pops. I read quite a few pages to see how it is made and based on these, I created my own version. In most cases the cake pop is dipped in simple melted chocolate - I used tempered chocolate of course. The best advices I collected from these pages are the following:

• Use small portions of the frosting when mixing it with the crumbs - if you use your hands for mixing, you'll feel when the consistency is right. You should be able to shape the "dough" but it's still a bit crumbly. 
• It is enough to refrigerate the cake balls once: before dipping. If you use tempered chocolate for dipping, it will set quickly.
• It is useful to prepare the tools used for the decorating before dipping: sprinkles, candy pearls, cake pop sticks and a small box in which you poke small holes where you'll place the cake pops while the chocolate sets.
• Before dipping, dip the tip of the sticks in the chocolate, thus this small amount of chocolate will "glue" the "dough" to the stick.

Ingredients:
one sponge cake
50 ml raspberry juice
50 gr butter
150 gr frosting sugar
200 gr white chocolate
sprinkles

Recipe:
I crumble the sponge cake in a bigger bowl, which I put aside. I pass the raspberries through a sieve and add 50 gr butter. I whisk them and gradually add the sugar until I get a smooth cream (it is not as firm as frosting/butter cream used for cupcakes, but we won't use it for decorating so that's not a problem).
I add the frosting to the crumbs, a little bit at a time, while I keep mixing them. When I get the right consistency, I roll the mixture into small balls, which I place on a plate. I put them in the fridge for a couple of hours.
I prepare the decorating tools. I temper the white chocolate. I dip the balls in the chocolate, then sprinkle them and stick them in the box until the chocolate sets.

Happy new year!

Karácsony // Christmas

Karácsonyi különkiadás :) Ezúttal nem lesz recept, csak megosztom a karácsonyi csokikosaram képét, illetve a mese utolsó részét. Egy teljes napom ment el a csokizással - táblás és karácsonyi gömb csokik készültek különböző ízben, illetve persze a karácsonyi desszert alkatrészei. 

Ezúton kívánok csokiban gazdag, pihentető, varázslatos karácsonyt mindenkinek! 

IV.

Az erdő hamarosan kitárult, akár a színpadon a függöny, karjain túl végtelennek tűnő hómező terült el. Felette éles fénnyel sziporkáztak a csillagok, sugaraik pedig mintha egyetlen pontba összpontosultak volna: egy áttetsző üvegpalota valószerűtlenül karcsú, tűhegyes tornyaiban.

– Ott lakik a Fény Úrnője – mutatott arra a Zongorista, majd határozott léptekkel megindult, át a mezőn. A hó bizonyára megolvadhatott nappal, mert most jeges kéreg borította, ami ropogva szakadt be a Zongorista lábai alatt. Leilát viszont elbírta, így ő csúszkálva-botladozva igyekezett a palota felé. Jasper a lábai közt ugrándozott, szemmel láthatólag élvezte, hogy nem a fák gyökerei között kell bukdácsolnia.
A perspektíva csalt, s az útjuk jóval tovább tartott, mint Leila gondolta. De végül csak megérkeztek a kapu elé, amely most égbetörőnek tetszett innen lentről. Két strázsa vigyázta: két, a palotához hasonlóan nyúlánk fickó, akiknek kucsmája alól csak az orruk és a szájuk látszott ki. Alabárdjukkal eltorlaszolták az utat.
– Kik vagytok és mi ügyben jártok erre?! – kérdezte egyikük.
– Én a Zongorista vagyok. Ezt a kisleányt kísértem el ide, hogy előadhassa kérését a Fény Úrnőjének, és cserébe ő is adhasson neki valamit.
– Az Úrnő most alszik – felelte mogorván az őr. – Nem alkalmatlankodhattok nála.
– Vagy úgy! – somolygott a Zongorista. – És azért is vállalod a felelősséget, hogy mennyire haragos lesz majd, ha megtudja, milyen csodás ajándékot kaphatott volna?! Egyedi, kézműves ékszert!
Leila zavarában tiltakozni akart volna, ám a Zongorista a vállára tette a kezét, hogy elhallgattassa.
A két őr összenézett. Végül a rangidős elhúzta alabárdját a kapu elől. – Rendben van, menjetek. De ha felébresztitek, ti néztek szembe a haragjával.
Amint feltárult a kapu, a Zongorista magabiztosan lépett be. A palota belső tere a külsejéhez méltóan elegáns és hűvös volt. Kecses oszlopok tartották a felfelé vezető széles lépcsősort, a mennyezetről függő csillár üvegdíszei kéken tükrözték vissza a gyertyák fényét.
Libériás inas hajolt meg előttük. Míg felhúzott orra mögül végigmérte a vendégeket, vékony ajkai lebiggyedtek.
– Jó estét! Az Úrnőhöz jöttünk – jelentette be a Zongorista.
Az inas bólintott, megfordult, és felvezette őket a végeérhetetlen lépcsősoron, míg valami olyasmit morgott, hogy miféle emberek ezek, akik azt sem tudják, hogy már reggel van.
Tágas terem ajtaját nyitotta ki előttük.
– Az Úrnő rögvest itt lesz – mondotta, azzal eltávozott.
Leila megilletődve lépett be. Ez a terem is visszafogottan elegáns volt, ám a gyertyák sokasága, a vörös bársonnyal bevont karosszékek, az intarziás kisasztal meghitt hangulatot árasztottak. Ekkor kinyílt a túloldali ajtó, s magas alak jött be rajta. Egyszerű, fehér ruhája, bát laza szabású volt, mégis megmutatta törékeny vonalait. Kezében kecses üveglámpást tartott, s hosszú, aranyszőke haja ragyogni tetszett az ablakon át beáramló hajnali fényben.
A Zongorista lekapta kalapját és esetlenül meghajolt. Leila pukedlizett, Jasper pedig nyúl módra a földre szegezte tekintetét. A Fény Úrnője közelebb lépdelt, helyet foglalt az egyik széken, és intett, hogy vendégei is üljenek le.
– Mi járatban vagytok? – kérdezte.
– Azért jöttem, hogy… - Leila szavai a torkában rekedtek. Itt, egy ilyen elvarázsolt világban, távol az otthonától olyan kicsiségnek tűnt a babaház, amiért útnak indult. Jasper megbökte a lábát az orrával, mire észbe kapott. – Azért jöttem, hogy fényt kérjek tőled a babaházamhoz. Elromlottak a lámpái… – ismét elakadt. – De nem ingyen kérem! – jutott eszébe. – Hoztam neked cserébe valamit. Én készítettem.
Az asztalkára fektette a virágkoszorút.
A Fény Úrnője felvette, nézegette, forgatta, majd megszólalt:
- Mihez kezdjek ennyi száraz virággal?
Leila kétségbeesetten nézett a Zongoristára, aki megpróbálta menteni a helyzetet:
– Úgy tudjuk, szereted az ékszereket és a virágokat, ezért hoztunk neked ilyen koszorút.
A Fény Úrnője visszatette az asztalra.
– Nézzétek, én selyemben és csipkében járok. Ugyan melyik ruhámhoz illenék egy ilyen ékszer?! Ha esetleg nemesfémből vagy élő virágból készült volna…
– De ezt én magam csináltam neked! – szólt közbe Leila. – Nem hittem volna, hogy nem fog tetszeni…
– Ne haragudj, kislány – az Úrnő felállt. – Ne vesztegessétek tovább az időmet. Tessék, a fényemet azért megkaphatod.
Ujjaival apró kört írt le a levegőben, mire barátságosan fénylő, sárga gömb jelent meg.
Leila felpattant, a keze ökölbe szorult.
– Nem kell a fényed! – kiáltotta. – Undok vagy és barátságtalan!
Kiviharzott a teremből, Jasper a nyomában, mögöttük a még mindig ámuló, megszeppent Zongorista.
Mikor elhagyták a palotát, és már a nap rózsaszín fényében fürdő hómezőn sétáltak, megszólalt:
– Sajnálom, hogy így alakult. Nem gondoltam volna, hogy a Fény Úrnője ilyen szeszélyes.
Leila felnézett rá, mosolygott.
– Nem a te hibád. Igazából… olyan butaság volt ez az egész. Most már csak otthon akarok lenni, akár van fény a babaházban, akár nincs.
– Ezen könnyen segíthetünk. Haza tudlak küldeni egy szempillantás alatt.
– Tényleg?! – Leila egészen felvillanyozódott a gondolatra, hogy nem kell ugyanazt a hosszú utat megtennie hazafelé. Mielőtt a Zongorista ismét megszólalhatott volna, megölelte, aztán a karjába kapta Jaspert.

– Kész vagyok!
Derűsen, épp úgy, ahogy először látta őt, a Zongorista végigfuttatta ujjait a levegőben, s hogy, hogy nem, Leila hallotta a hangokat. Az Ó, zöld fenyőt játszotta, vidám akkordjai végiggörögtek a havas tisztáson. Leila behunyta a szemét, érezte, ahogy Jasper fészkelődik az ölelésében, a zene pedig áradt körülöttük…
*
Felpattant a szeme. Kezében az egyik babáját szorongatta, az ágyában feküdt, s odalentről karácsonyi zene szűrődött fel. Leila kiugrott az ágyból. Belebújt a papucsába, és rohant le a lépcsőn.
A nappaliban édesapja épp a tegnap szétszórt, tépett csomagolópapírokat szedte össze. Leila egyenesen az ölelésébe szaladt.
– Ne haragudj, apa! – motyogta a pulóverébe. – Annyira tetszik a babaház, nagyon-nagyon örülök neki!
Apja elnevette magát.
– Jól van, jól van. Holnap átvisszük Anti bácsihoz, majd megszereli neked a lámpát.
Leila lehajolt, hogy ismét szemügyre vegye a házikót. Valamiért most még szebbnek és érdekesebbnek tűnt, mint korábban. Alig várta, hogy játszhasson vele…

This is my Christmas special edition :) This time I won't share a recipe, only the picture of my Christmas chocolate basket and some nice music. It took a whole day to make all these chocolates: bars with various flavors, Christmas ornaments and of course pieces of our Christmas dessert.

I wish a wonderful, relaxing, magical Christmas to everyone!

ruby csoki

Első kísérletezés ruby csokival - azt kell mondjam, eddig igen tetszik, könnyen kezelhető, és az eredmény is különleges mind ízre, mind látványra. Mivel a rózsaszín csoki önmagában is figyelemfelkeltő, nem vittem túlzásba a díszítését sem. Valójában mikulás-ajándéknak készítettem a bonbonokat, de most harmadik adventi csokiként fognak szerepelni - alatta pedig a mese harmadik része :)

Hozzávalók:
200 gr ruby csoki
30 ml vörös grapefruit lé
egy kiskanál vaj
vörös lüszter

Elkészítés:
Vörös lüszterrel egy-egy ecsetvonást húzok a forma mélyedéseibe. Temperálok 130 gr ruby csokit, elkészítem a bonbonhéjakat.
Kifacsarom a grapefruit levét, kimerek belőle 30 ml-t. Gőz felett megolvasztok 70 gr ruby csokit, és egy kiskanál vajjal együtt a gyümölcsléhez adom. Megtöltöm a héjakat, hűtőbe teszem a formát. Két óra múlva előveszem, és a maradék temperált csokival lezárom a bonbonokat.

– Hová megyünk? – kérdezte Leila.
Hó ropogott a talpuk alatt, a csendes téli erdő égkupolája kristálycsillagokkal borult föléjük.
– A Fény Úrnőjéhez. Azonban míg odaérünk, ki kell találnod, mit adsz neki – felelte a Zongorista.
– Hogyhogy mit adok neki? – értetlenkedett Leila.
– A Fény Úrnője csodás, ám szeszélyes teremtmény. Tőle kaphatsz fényt a babaházadhoz, de cserébe neked is adnod kell valami ajándékot.
– De hát nekem nincs semmim! – tárta szét kétségbeesetten a karjait Leila. – Jasperen kívül… – sandított le a körülöttük ugrabugráló nyuszira.
– Nana! – figyelmeztette Jasper. – Én a magam embere vagyok, nem adhatsz oda csak úgy!
– Nem is akarlak! Jasper a kis kedvencem, tőle nem válnék meg. Mi mást adhatnék akkor?
A Zongorista lenézett rá és kacsintott.
– Majd erre is találunk megoldást, bízz bennem!
Azzal tovább vezette Leilát, át a fagyos-havas erdőn. Hidegen szikráztak felettük a csillagok, halovány árnyakkal színezve a hóréteget. Leila már meg sem lepődött, mennyit változott az időjárás, mióta elindult hazulról. Lehelete bodros felhőként úszott előtte, a fogai össze-összekoccantak a csikorító hidegben. Néha, amikor Jasper beugrált a látóterébe, észrevette, hogy az ő fülei is reszketnek.
– Gyere a nyomomban, attól majd felmelegedsz! – tolta maga mögé a Zongorista. Öles lépteit követve, a lábnyomaiban járva Leila előbb a lábszárában érezte a meleg felfelé kúszó csiklandozását, aztán már az egész testében, míg végül az ujjbegyei is átforrósodtak. Csendben baktatott vezetője mögött, néha felpillantott az égre, amelyet csupasz faágak karcoltak, néha pedig Jaspert ellenőrizte, de a nyuszi kitartóan ugrándozott mellette.

– Mikor érünk oda? – érdeklődött egy idő után Leila.
– Hamarosan – mosolygott hátra a Zongorista. Aztán fütyörészni kezdett. Hangja előbb halkan, félénken kúszott a nagy éjszakában, majd felbátorodott, és egyre magabiztosabban töltötte be a fák közti teret. Leila annyira koncentrált a dalra és arra, hogy lábait egymás után emelgesse, hogy eleinte fel sem tűnt neki a csengés-bongás. Mintha apró csengettyűk kísérnék a Zongorista dallamát, ritmusra csilingeltek, jóleső, kemény de barátságos hangon. S úgy tűnt, közelednek e hang forrásához, mert egyre hangosabbá és intenzívebbé vált, ugyanakkor halovány, aranyszín fény áradt szét előttük.
Leila előre szaladt. Tátott szájjal bámulta a látványt: egy egész kis falut, ami a völgy ölén húzódott meg. Fehér falú házikói között alacsony emberkék sürögtek-forogtak, és mindegyikük tett-vett, mintha csak fényes nappal lenne, nem pedig a leghosszabb téli éjszaka.
– Kik ezek? – kérdezte Leila, miközben egyre közelebb értek.
– Törpék – felelte a Zongorista. – Száz meg száz éve élnek itt, és minden évben igen sajátos módon ünneplik meg a karácsonyt.
A falu szívébe vezető főutcán csak úgy örvénylett a tömeg – ügyet se vetettek a hidegre! Kovácsok műhelyeiből érkezett a csengés-bongás, s úgy tűnt, minden ház és műhely megnyitotta kapuit: itt ékszerek készültek, amott sült alma, megint máshol kedves játékokat faragott egy mester. Leila elragadtatva bámulta a sok szépséget, erős késztetést érzett, hogy itt-ott megtorpanjon, ha a Zongorista nem vonta volna maga után.
– Jó estét, Kankalin asszony! – köszönt be az egyik kunyhóba.
– Isten hozott! Rég láttunk errefelé! – üdvözölte egy kipirult arcú, főkötős asszonyság, aki a tűzhely körül sürgölődött.
– Hosszú útról jövünk, megszánnál minket egy-egy pohár teával? – mosolygott megnyerőn a Zongorista.
A törpe egyetlen pillantást vetett rá és Leilára, s azon nyomban gőzölgő teát töltött egy bögrébe, amit a kislány kezébe nyomott. Aztán a tűzhely mellől előszedett egy fazekat, s ebbe mert teát a Zongoristának, aki valóságos óriásnak tűnt a törpékhez képest.
– No és hová tartotok? – érdeklődött az asszony.
– A Fény Úrnőjéhez megyünk. Ennek a kis hölgynek egy adag fényre van szüksége – magyarázta a Zongorista.
– A Fény Úrnőjéhez?... Hmm… Úgy hallottam, nagyon szereti az ékszereket és a virágokat.
– Így van! – csapott le rá a Zongorista. – Nem tudnál ajánlani egy műhelyt, ahol beszerezhetnénk ilyesmit?
– Már hogyne tudnék! A főtéren találjátok Gyömbért, ő készíti a legfinomabb aranyékszereket; a kivezető kis utca elején pedig Violánál rengeteg száraz virágból készült dekorációra lelhettek.
– Köszönjük, Kankalin asszony!
A Zongorista felhörpintette teáját, mintha meg sem érezné a forróságot, és már indult is. Leila kapkodva kortyolt kettőt a mézízű italból, aztán a kedves törpeasszonyra mosolygott, lerakta a bögréjét, és futott a Zongorista után.
Mintha csak egy elvarázsolt karácsonyi vásárba értek volna, úgy zsongott a főtér: fiatalok és öregek, nők és férfiak egyaránt ott tolakodtak mind a nyitott műhelyek előtt, dicsérték egymás munkáját, forralt bort ittak, sült almát és süteményt majszoltak. Leila felkapta Jaspert, nehogy a tömegben eltapossák. Megnézték Gyömbér kis üzletét – valóban pompás ékszerek kellették magukat az asztalain, s úgy ragyogtak, akár a Nap. Ám hiába – Leila egyiket sem tudta volna megvenni. Így aztán tovább indultak Violához.
A törpeleány pokrócba burkolózva ült háza kapujában, előtte kosarakban száraz virágokból kötött csokrok, virággal díszített gyertyák, hajtűk, karperecek – amit csak el lehet képzelni!
Leila egyből kiszúrt egy koronának is beillő, sárga virágos koszorút.
– Ez gyönyörű! Ilyet viszek neki! – lelkendezett.
– Kinek lesz az ajándék? – érdeklődött Viola.
– A Fény Úrnőjének – felelte a Zongorista.
– De nem tudom kifizetni – szontyolodott el Leila. – Ha nem viszek neki ajándékot, ő sem ad nekem semmit. Márpedig nekem nagy szükségem van a fényére…
Viola közelebb hajolt. – Azt hiszem, ezen könnyen segíthetünk. Gyere velem!
Kézen fogta Leilát, bevitte kis házába. A szobában a kandalló előtt szakajtószám álltak a száraz levelek, virágok, fakérgek, míg egy külön dobozban a segédeszközök: csatok, drótok, brosstűk sorakoztak.
– Ha te magad készíted el a koszorút, nem kell fizetned érte – magyarázta Viola. – Válassz néhány virágot, levelet, meg azokból a vesszőkből párat – mutatott a halomra.
– De én még sosem csináltam ilyet, nem hiszem, hogy képes vagyok rá.
– Ne aggódj, majd segítek – kacsintott a törpe, azzal helyet foglalt a tűz előtt, és egy kisszéket húzott maga mellé Leila számára. Ő pedig összeszedett egy jó adag hozzávalót, majd letelepedett Viola mellé. A leány türelmesen tanítgatta, ha valami elszakadt-eltört, újat vett a halomból, Leila pedig olyannyira koncentrált, hogy még azt sem vette észre, hogy a növények itt-ott megszúrták vagy megvágták a kezét. Elkészítették a koszorú alapját, elrendezték és ráerősítették a virágokat, leveleket, végül díszítésnek néhány bogyót is. Utolsó lépésként Viola némi aranyport szórt a sárga virágokra, hogy még ragyogóbbak legyenek.
– Kész is! – kiáltott fel. – Hát nem gyönyörű?
– Igen, az! – örvendezett Leila. – Nem gondoltam, hogy meg tudom csinálni.
– Nagyon ügyes vagy. Ha gondolod, elszegődhetsz hozzám tanoncnak.
Leila felnevetett. – Én még csak kislány vagyok, iskolába kell járnom. De talán egyszer…
Viola összecsapta két kezét, csak úgy szállt az aranypor.
– Most gyere, menjünk vissza a barátaidhoz, már biztosan várnak.
Odakint a Zongorista Viola takarójába burkolózva őrizte az árut, azt bezzeg nem vette észre, hogy Jasper épp az egyik csokrot rágcsálta. Leila azonmód felkapta őt.
– Köszönöm a segítségedet – fordult a törpéhez. – Nagyon hálás vagyok érte.
– Igazán nincs mit. Járjatok szerencsével! – búcsúzott Viola.
Elköszöntek tőle, s rátértek a faluból kivezető útra. Hamarosan már ismét a sötét erdő vette körül őket – egyedül a koszorú arany virágai csillámlottak haloványan.

This is my first experimenting with ruby chocolate - I have to say, I am quite satisfied. It was easy to work with and the result is unique both in flavor and sight. Since a pink chocolate is special in itself, I tried not to overkill it with the decorating. It was made as a small present for Saint Nicholas day (which we celebrate separately from Christmas here in Hungary), but now I publish the recipe in the third advent post :)

Ingredients:
200 gr ruby chocolate
30 ml red grapefruit juice
one small spoon of butter
red luster

Recipe:
I paint one brushstroke of red luster in each cavity of the mold. I temper 130 gr ruby chocolate and I prepare the shells.
I squeeze the juice of the grapefruit and take 30 ml of it. Above steam, I melt 70 gr ruby chocolate and combine it with the juice and the butter. I fill the shells and I put the mold in the fridge. Two hours later I temper the leftover chocolate and I seal the bonbons.

pörkölt dió // roasted walnut

Ez a bonbon igen egyszerű, ízét pedig teljes mértékben a karácsonyhoz hangoltam :) Alatta megtaláljátok az adventi mesém második részét is, egy kis aláfestő zenével!

Hozzávalók:
180 gr étcsoki
30 gr dió
30 gr tejcsoki
20 ml tejszín
mézeskalács fűszer
arany lüszter

Elkészítés:
A töltelékhez megpörkölöm a diót, aztán mozsárban összetöröm. Vízgőz fölött megolvasztom a tejcsokit és a dióhöz öntöm, majd hozzáadom a tejszínt is. Alaposan összekeverem őket, végül jöhet a fűszer, amiből 3 nagy csipettel adok hozzá.
A bonbonburkok díszítése egy rettentő egyszerű metódussal készült. Sokfelé látni ehhez hasonló bonbonokat, és égre-földre kerestem a módszert, de sehol senki nem írta le. Végül rábukkantam erre a videóra (vagyis kedves testvérem találta, én meg gyorsan lecsaptam rá). A minta előállításához egy "pecsétre" lesz szükségünk, amit a forma egyik mélyedésébe öntött temperált csokival meg is kapunk. Mielőtt ez megszilárdul, tűzzünk bele egy pálcikát, hogy annál fogva ki tudjuk majd szedni a mélyedésekből. A teljesen megszilárdult pecsétet szedjük ki a mélyedésből. Ezután az egyes mélyedésekbe csepegtessünk a kiválasztott színnel, és nyomjuk bele a pecsétet. Amikor kihúzzuk, ilyen szép fa minta marad majd a nyomában :)
Ha megszáradt a minta, temperálom az étcsokit, elkészítem a burkokat. Megtöltöm őket a diós krémmel, és egy kis időre hűtőbe teszem a formát. Végül a maradék temperált étcsokival lezárom a bonbonokat.

A máskor oly barátságos park most feketén tornyosult Leila fölé, mintha össze akarná nyomni a betolakodót. Csizmája alatt halkan neszezett a fű, míg sietve követte a törzsek között bukdácsoló csillag ködön átszűrődő fényét. Az pedig úgy rebben ide-oda, mintha valami titokzatos zene ritmusára táncolna.

Jasper lecsücsült alatta, s bal lábával megvakarta a fülét. Midőn a fény mintegy kíváncsian leereszkedett hozzá, Leila óvatosan lehajolt, és határozott mozdulattal összezárta körülötte a két kezét.

– Megvagy!

Ujjai közül most gyors ütemben változó ragyogás szűrődött ki, s valami törékeny, meleg élőlény ütközött a tenyerének, zizegett és repdesett odabent, akár egy csapdába esett bogár.

– Eressz el, kérlek! – hallatszott egy magas, zümmögő hang.

– Ki van csukva! – felelte Leila, és nagy léptekkel indult hazafelé. – Beteszlek a babaházamba, ott fogsz világítani.

Az apró lény kétségbeesetten igyekezett kiszabadulni.

– Nem teheted ezt! A karácsony tündére vagyok, ha bezársz, odavész a karácsonyi éjszaka szeretetteljes hangulata.

Leila elbizonytalanodott. Lenézett Jasperre, aki mellette ugrált, és a fülét billegette.

– De nekem akkor is kell fény a babaházba – érvelt a kislány. – Elromlott a lámpafüzér, anélkül pedig nem az igazi a babaház, és ez az egész karácsonyomat elrontotta!

A tündér csilingelő hangon nevetett.

– Ha csak ez a baj, segítek neked. Ismerek valakit, aki bizonyosan tudja a megoldást. Ha elengedsz, elvezetlek hozzá.

Leila tett még egy lépést, aztán megállt.

– Nem fogsz elszökni? – kérdezte.

– Tündérbecsszavamat adom – felelte a tündér.

Leila kiengedte őt az ujjai közül. A ragyogó fény felszökkent, spirálban repült a fák teteje felé, mint aki megrészegült a szabadságtól, aztán visszahullott. S ellebegett, maga körül váltakozó színekbe borítva a ködöt. Leila utána sietett, nyomukban Jasper szökdécselt. Hosszú ideig sétáltak, s a fák csak nem akartak elmaradni mögöttük.

– Már rég ki kellett volna érnünk a parkból – jegyezte meg Leila, ám választ nem kapott.

A tündér libegve vezette tovább, míg végül az ő ragyogásán túl valami meleg, sárga fény pislákolt fel a távolban. S úgy általában, mintha rejtélyes, halvány fény töltötte volna meg a teret. Leila, aki mostanáig a tündérre függesztette a tekintetét, körbenézett, hogy megtalálja a fény forrását. Zavartan torpant meg. Talpa alatt vékony hóréteg fehérlett, s dércsipke és hó keveréke vonta köntösbe a csupasz faágakat is. A hó visszfénye adta azt a derengést, amire felfigyelt.

– Itt valami nagyon különös dolog történik – morfondírozott, de azért tovább követte a tündért, mert a végére akart járni a titoknak.
Kedves faházikó állt a fák sűrűjében. Tetejét hó borította, előtte a földutat sárossá taposták az egymást át- meg átszelő lábnyomok. A ház ablakából barátságos fény áradt, az ablakkereten át magyalbokor kukucskált be.
– Itt vagyunk – zümmögte a tündér. – Keresd a Zongoristát! – azzal beröppent a kulcslyukon, és eltűnt Leila szeme elől.
Leila lenézett Jasperre, aki az ajtó felé intett a fejével. Bátortalanul nyomta le a kilincset, s amint a vastag faajtó résnyire nyílt, megszédítette a kiáradó zaj, párás meleg és a forraltbor illata. Bekukkantott.
Odabent a legvidámabb, legszínesebb karácsonyi jelenet fogadta, amit valaha látott. Az erdei fogadó szokásos berendezése: ácsolt pult, polcok, díszes edények sorát közszemlére tévő vitrinek mind gazdagon fel voltak díszítve fenyővel, magyallal, szalagokkal, arany dióval. A pult és még két asztal rogyadozott az étkektől: sült disznóhús, puding, sütemények, szarvaspörkölt, narancs, alma, dió, s mindezek megkoronázására egy jókora töltött pulyka! A fogadós és két segítője – két fiatal leány – nem győzték adagolni az ételt és újra tölteni a vendégek poharait. És a vendégek – hát azok nagyon vígan voltak! Bömbölt a tűz a kandallóban, szólt a zene, néhányan felálltak és egymást átkarolva énekeltek, s e vidám kórus hol kapcsolódott a zongora aláfestéséhez, hol elkanyarodott tőle, de mindenkor jókedvű maradt – úgy tűnt, ez éltette a Zongoristát, aki kipirult arccal, fáradhatatlanul játszott a közönségének a hatalmas, ragyogó karácsonyfa alatt.
Leila érkeztét senki sem vette észre. Jasper fesztelenül ugrott be a lábai közt, hogy máris elfoglalja a helyét az ablak alatti sarokban felállított Betlehem mellett, és jóízűen majszolja az alá terített szénát. Erről, és a dúsan áradó illatokról Leilának eszébe jutott, mennyire éhes. Vágyakozva bámulta a vendégek tányérjait, míg valaki meg nem érintette a vállát.
– Velünk vacsorázol? – invitálta az egyik felszolgálólány, aki – ki tudja, hogyan került oda – mögötte állt. Már ki is húzott egy széket, és arrafelé tessékelte Leilát, majd elé helyezett egy tört krumplival, pecsenyével és sült almaszeletekkel jól megrakott tálat. Leilának nem kellett kétszer mondani: helyet foglalt, és azonmód enni kezdett. Csak akkor vette észre, hogy asztaltársai helyeslő mosollyal nézik, amikor a harmadik adag ételt tömte a szájába. Két pirospozsgás arcú idősebb úr és egy ősz hajú, törékeny hölgy ült vele szemben, s a hölgy most megszólalt:
– Eltévedtél az erdőben, igaz? Még szerencse, hogy ide vezetett a fény, különben megfagytál volna odakint, szegénykém.
– Valahogy úgy – motyogta Leila, majd ízes csipkebogyószörppel öblítette le az ételt. – Valójában a Zongoristához jöttem – mutatott a sarokba.
– No és mi dolgod van vele? – kérdezte az egyik úr. – Ma este nehéz lesz elcsípned, hiszen ünneplünk.
– Nem baj, nekem okvetlenül beszélnem kell vele – húzta fel az orrát Leila, és folytatta a falatozást.
Asztaltársai összenéztek, de tovább nem faggatták. Csak akkor rázta meg finoman a karját a hölgy, amikor a zongora hangja elhallgatott. – Most menj oda hozzá!
Leila felpattant, és az éneklő, jókedvű tömegen keresztül a sarok felé igyekezett. Ám a Zongorista láttán megtorpant. Bár arcából és egész lényéből vidám jóindulat áradt, alakja hatalmasan tornyosult a hangszere fölé, vastag ujjai meghazudtolták azt a könnyedséget, amivel az imént a dalai szóltak. Leila megszeppenve nézte, amint nyomtalanul eltüntetett a tányérjáról egy nagy szelet csokis süteményt, s amikor végzett, felpillantott és meglátta őt.
– Mi járatban, kislány? – kérdezte szívélyes mosollyal. – Szeretnél kérni egy dalt?
– Ööö… nem – felelte Leila bátortalanul.
– Hát akkor?
Leila felsóhajtott. – Az a helyzet, hogy karácsonyra megkaptam a világ megszebb babapalotáját. Minden részlete tökéletes – kivéve a díszkivilágítását, mert az nem működik. Emiatt haragos lettem, a szüleim pedig elküldtek aludni. Aztán megláttam a karácsony tündérét, és el akartam fogni, hogy ő világítson a babaházamban, de ő ide vezetett, és azt mondta, hogy beszéljek veled, hátha tudsz segíteni.
A Zongorista elnyílt szájjal bámult rá, míg megemésztette a hallottakat, aztán kipukkadt belőle a kacagás.
– De hát a karácsony… a karácsony az ez – mutatott körbe. – Az a jókedv, az ünneplés, a zene, az együttlét! Az illatok, a díszek, az ételek!
Leila megmakacsolta magát. – Nekem pedig a babaház lett volna az. Segítesz vagy nem?!
A Zongorista még mindig úgy mosolygott, mintha jókedve sosem apadna el.
– Persze, hogy segítek, egy feltétellel: ha a többiekkel énekled a következő dalt. Áll az alku?
Péklapát-tenyerét Leila felé nyújtotta, aki némi habozás után megrázta.
A Zongorista rákacsintott, s lecsapott hangszerére.
A Jingle bells felcsendülő akkordjaira a közönség felpattant és önfeledt dalolásba kezdett. Leilának felocsúdni sem maradt ideje, már megragadták a kezét, és magával sodorta a lelkesen táncoló, éneklő tömeg. Kezdeti idegenkedése hamar felolvadt, amikor egy csésze forró teát nyomtak a kezébe, s végül maga is csatlakozott a sokszínű kórushoz. Vidám arcok, türelmetlen lábak vették körbe, a Zongorista pedig székéről felemelkedve játszott, mintha legszívesebben maga is táncra perdült volna. Oly bohó, oly bumfordi volt, hogy Leila a nevetéstől egy pillanatra megfeledkezett még arról is, hogy hogy került ide. Tagjai átmelegedtek, bensőjét melengette a tea és az éneklés, s egyszerre megpillantotta a karácsony tündérét, amint a pult felett szórta ragyogó sugarait a vendégseregre.
Szinte csalódottnak érezte magát, amikor véget ért a dal. Akkor a Zongorista dörgő taps közepette öles léptekkel megkereste őt, és az ajtóhoz vezette, ahol Jasper csatlakozott hozzájuk.
– Nos, felkészültél?
Leila bólintott.
– Akkor menjünk – s a Zongorista kitessékelte őket a hideg téli éjszakába.

 This bonbon is really simple and its flavor has been adjusted to Christmas :) 

Ingredients:
180 gr dark chocolate
30 gr walnut
30 gr milk chocolate
20 ml cream
gingerbread spice
gold luster

Recipe:
For the filling, I roast the walnuts and I crushe them in a mortar. Above steam, I melt the milk chocolate and mix it with the walnuts, then I also add the cream. I stir them and finally I add three pinches of the spice.
The decoration of the bonbon shells is made with a really simple method. I've seen such bonbons at many sites, however, even though I looked for the method everywhere, no-one described it properly. Finally I found this video (to be more precise, my sister found it and I immediately utilized it). In order to create this tree pattern, you'll need a "stamp", which you can get by pouring tempered chocolate into one of the cavities of the mold. Before it sets, stick a plastic pick in it in order to be able to pull it out of the cavities. When the "stamp" is completely solid, take it out of the mold. Then drip some drops of the chosen color into each cavity and push the stamp in them. When you pull it out, you'll get this beautiful tree pattern :)
When the pattern is done, I temper the dark chocolate and I prepare the shells. I fill them with the walnut cream and I place the mold in the fridge for a while. Finally I seal the bonbons with the leftover tempered chocolate.

mandarin // tangerine

Hosszú ideje várom, hogy végre legyen mit várnom :) Persze ez elég ellentmondásosan hangzik, de aki tudja, mennyire szeretem a karácsonyt, az azt is tudja, hogy minden évben már hetekkel-hónapokkal korábban készülök rá: hogy fogom feldíszíteni a lakást, milyen csokikat készítek majd, kinek milyen ajándékot veszek stb. És ez a várakozás olyan kellemessé teszi az adventi időszakot - minden nap egy kicsit meg lehet valósítani a tervekből :)

Az első ide kapcsolódó, adventi csoki mandarin és gyömbér felhasználásával készült, és egy olyan díszítési módot alkalmaztam, amit már nagyon régóta terveztem elkészíteni, mivel véleményem szerint pont ilyen ünnepi alkalomhoz illő. Ja és persze itt a karácsonyi mesém első része is, hiszen azzal is készültem - szerves része a ráhangolódásnak! A mesét a recept alatt találjátok :)

Hozzávalók:
egy mandarin
70 gr tejcsoki
két csipet gyömbérpor
egy kiskanál vaj
150 gr étcsoki
ételfesték

Elkészítés:
Előbb a burkok díszítését készítem el: papírcsíkot ragasztok a mélyedések közepébe. Fekete ételfestékkel összespriccelem a mélyedéseket, és amikor a kakaóvaj kezd megszilárdulni, eltávolítom a papírcsíkokat. Végül arany és bronz keverékével festem be a mélyedéseket.
Temperálom az étcsokit, kiöntöm a formát.
Egy kis tálkába kifacsarom a mandarint, hozzákeverek 70 gr olvasztott tejcsokit és a vajat. Végü szórok bele - ízlés szerint - néhány csipet gyömbért. A töltelékkel megtöltöm a csokiburkokat. Mehet a hűtőbe a forma, majd fél óra múlva előveszem, temperálom a maradék étcsokit és lezárom a bonbonokat.

Leila toppantott.
– Nem kell ez a vacak!
Édesanyja felszisszent, édesapja homoka ráncokba szaladt.
– Utálom a karácsonyt! – Leila durcásan ökölbe szorította a kezeit, kis arca maga volt a megátalkodottság.
– Mars a szobádba! – szólt rá az apja. – Nem kapsz desszertet. Az ajándékok is itt maradnak!
Leila felhúzta az orrát, elfordult, és sértődött trappolással elvonult. Nem is baj, nem kell neki karácsonyi puding meg sütemény. Neki a tökéletes ajándék kellett volna, már hónapok óta kinézte a játékbolt kirakatában. Oly csodás volt, egy igazi kis babapalota, apró bútorokkal, konyhafelszereléssel, a babákhoz illő ruhácskákkal, és valódi, működő karácsonyi fényekkel. Nap nap után leste a boltot, valahányszor arra járt iskolába menet, nem tudott betelni az antik hatású, aranyra lakkozott kis karszékekkel, a villogó, vörös-zöld lámpácskákkal, s lelki szemei előtt látta, hogy festene a szobájában – megkoronázná hatalmas játékgyűjteményét, és minden barátnője irigyelné!
Aztán egy nap a babaház eltűnt a kirakatból. Leila csak a finom karácsony esti vacsora után látta viszont, amikor mohó várakozással letépte a csillogó karácsonyfa alatt álló hatalmas dobozról az ajándékpapírt.
– A babaház! – kiáltott fel ragyogó szemmel, és még gyorsabb mozdulatokkal, türelmetlenül bontogatta a csomagot. A csodás játék minden várakozását felülmúlta: a kicsi bútorok közelről még szebbek voltak faragott, részletes díszítésükkel; a babák még sokkal kedvesebbek nagy szemeikkel, fésülgethető hajukkal, s az apró gardróbban katonásan sorakoztak a ruháik. Hanem amikor öröme betetőzéseként Leila fel akarta kapcsolni a palota díszkivilágítását… semmi nem történt. Hiába nyomkodta a gombot, a fények nem gyulladtak fel. Édesapja mellé térdelt, hogy megvizsgálja a szerkezetet, de ő sem találta a baj forrását.
– Elvisszük Anti bácsihoz, ő biztosan meg tudja szerelni – vigasztalta Leilát.
– De nekem most kell! – biggyesztette a száját a kislány. Miért nem értik meg a szülei, hogy a babaház a fények nélkül olyan, mint a karácsonyfa a csúcsdísz nélkül! Hisz anélkül semmi értelme az egésznek! Leila csalódott és haragos volt, s most hálóingében az ablakában ült, dacosan, mert tudta, hogy az elszenvedett igazságtalanság és kiábrándultság miatt úgysem jönne álom a szemére. Térdeit átkarolva bámulta a kertben gomolygó ködöt, és magában füstölgött. A kopasz fákon túl még épp látta a kapu oszlopán álló lámpa pasztellszín fénykörét, azon túl a park sötétsége üresen ásított. Leila megborzongott. Milyen jó itt a meleg szobában! Nem szívesen lenne most kint ilyen időben.
A lenti kakukkos óra elütötte az éjfélt. Leila lekászálódott a párkányról, azzal az elhatározással, hogy bebújik az ágyba. Ám a gyomra másképp gondolta: éhesen kordult meg. Talán… talán a konyhában még van pár szelet sütemény az asztalon.
Papucsát az ágya előtt hagyva mezítláb osont le a lépcsőn a nagyszobába. A kandalló parazsa meleg, sejtelmes fénybe vonta a karácsonyfát, amelynek üde, meghitt illata betöltötte a szobát. Leila odalépett a babaházhoz. A félhomályban még szomorúbbnak tűnt, mint egy ékszereitől megfosztott királylány.
Leila neszezést hallott a túlsó sarokból. Rémülten bámult a sötétbe, ösztönösen a babaház mögé húzódott. Halk, puha nesz, aztán egy sötét kis folt jelent meg az ablakon át beszűrődő félhomályban: Müzli, a barna foltos nyuszi, Leila kis kedvence.
– Hát te hogy jöttél ki a ketrecedből? – suttogta Leila, és előbújt rejtekhelyéről.
Müzli felé fordult, aztán az ajtó felé ugrált.
– Hé, hová mész?! – szólal meg Leila, s utána sietett.
Csak akkor vette észre a furcsa fényt, amikor épp lehajolt volna a nyusziért. Felegyenesedett. Szikrázó-tündöklő, színeváltó csillag úszott lassan tova a téren, épp a kertkapu előtt. Oly szép, oly ragyogó volt, hogy Leila szíve megdobbant. Gondolkodás nélkül húzta fel a csizmáit, magára kapta prémes téli kabátját. Müzliről megfeledkezve nyitotta ki az ajtót, s előbb tétován, majd egyre inkább felbátorodva szaladt végig a kerti úton. A kovácsoltvas kapu megnyikordult, ahogy kitárta. Kilépett a térre. Körbenézett – a fénygömb a fenyegetően magasodó, a sűrű ködben fekete óriásoknak tűnő fák között sziporkázott.
Egy árny ugrált el Leila előtt.
– Müzli! – kiáltott fel a kislány, és felkapta a nyulat.
– Eressz el! – mérgelődött Müzli, a karjában kapálózva.
Meglepetésében Leila leejtette őt. Müzli két lábra állt előtte, s rosszallóan folytatta: – A nevem egyébként sem Müzli, hanem Jasper von Hareington.
Leila hátrált egy lépést.
– Te tudsz beszélni?... – kérdezte elhalón.
Jasper-Müzli lekicsinylően horkantott.
– Minden állat tud. Évente egyszer, karácsony éjszakáján – azzal visszaereszkedett négy lábra, és elugrált a park felé.
– Hé, várj! Hová mész?! – kiáltott fel Leila, és utánaeredt.
– A fény! – hallotta a ködpamacsokon túl Jasper hangját. – Hisz azt akarod a babaházadnak, nem igaz?!
Leila gondolkodás nélkül követte őt – be a sötét fák közé…

I've been waiting for such a long time to have something to look forward to! :) I know it sounds contradictory, but those who know how much I love Christmas, also know that I start preparing weeks-months in advance: how I'll decorate the apartment, what kind of chocolates I'll make, which presents I'll buy etc. And this anticipation makes the advent period so pleasant - every day a part of the plans can be realized :)

The fist advent chocolate was prepared with tangerine and ginger and I used a decoration technique which I've planned to try for a long while, since I believe it is fitting a festive moment such as this.

Ingredients:
one tangerine
70 gr milk chocolate
two pinches of powdered ginger
eone small spoon of butter
150 gr dark chocolate
food paint

Recipe:
First I make the decoration of the bonbons: I paste a paper stripe in the middle of the cavities. I sprinkle the cavities with black food paint and when the cocoa butter starts to set, I remove the paper stripes. Finally, I paint the cavities with the mixture of gold and bronze.
I temper the dark chocolate and I prepare the shells.
In a small bowl, I squeeze the tangerine and combine it with 70 gr milk chocolate and butter. I also add some pinches of ginger. I fill the shells with the cream. I put the mold in the fridge; half an hour later I take it out, I temper the leftover dark chocolate and cap the bonbons.

vadcseresznye // wild cherry

A múltkori adag másik szereplője: a vadcseresznye bonbon :) Cseresznye és chili - ezzel a párossal nem igazán lehet mellélőni. Ezúttal két réteg töltelék került a burokba; friss gyümölcszselé és sötét, krémes chilis ganache.

Hozzávalók:
120+60 gr étcsoki
egy kiskanál vaj
chili
agaragar
70 ml cseresznyelé
vörös csillám, lüszterpor

Elkészítés:
A bonbonforma mélyedéseibe egy-egy adag fehér lüsztert kenek körkörös mozdulatokkal. Ezután következik a rózsaszín, majd egy leheletnyi lila.
Temperálok 120 gr étcsokit, elkészítem a burkokat. Majd jöhet az első réteg: a zselé. Az összeturmixolt cseresznyét leszűröm, és 35 ml-nyit kimérek belőle. Felteszem forrni, közben hozzászórok egy csipet agaragart. Amikor az feloldódott, leveszem a tűrzől a lét, és belekeverek két csipet chilit. Addig kevergetem, míg szobahőmérsékletűre hűl, akkor betöltök fél-fél kiskanálnyit a bonbonhüvelyekbe. 
Elkészítem az étcsokis ganache-t: a maradék cseresznyeléhez hozzákeverek 60 gr olvasztott étcsokit, egy kiskanál vajat és 3-4 csipet chilit. Amikor szép sima krémet kapok, befedem a zselés tölteléket vele. A formát hűtőbe teszem egy órára, azután kiveszem és a maradék temperált étcsokival lezárom.
Végül egy-egy vörös csillám darabkát ragasztok a csokik tetejére egy kis olvasztott étcsokival.

The second round that I made last time: wild cherry bonbons :) Cherry and chili - a combination that hard to mess up. This time two layers were put in the shell; fresh fruit jelly and a dark, creamy chili ganache.

Ingredients:
120+60 gr dark chocolate
one small spoon of butter
chili
agar
70 ml cherry juice
red glitter, luster dust

Recipe:
With circular movements, I paint a layer of white luster in the cavities of the mold. Then comes the pink and a dash of lavender.
I temper 120 gr dark chocolate and I prepare the shells. Then the first layer is the jelly. I sieve the blended cherries and take 35 ml of the juice. I heat it with a pinch of agar until it starts boiling. When that dissolves, I turn off the stove and I add two pinches of chili in the liquid. I stir it until it cools to room temperature, then I pour half a spoonful of it into every bonbon shell.
I prepare the dark chocolate ganache: I combine the leftover cherry juice with 60 gr melted dark chocolate, a small spoon of butter and 3-4 pinches of chili. When I get a nice smooth cream, I cover the jelly filling with it. I put the mold in the fridge for an hour, then I cap the bonbons with the leftover tempered dark chocolate.
Finally I glue one piece of red glitter on the top of each bonbon.

mandulás álom // almond dream

Alig várom a karácsonyt. Az év legszebb időszaka, és végre módunk lesz pihenni egy kicsit, meg talán elfeledkezni a sok nehézségről, ami ebben az évben történt. Rettentő fárasztó volt ez az időszak, talán a covid miatti folytonos aggodalom, de a túl sok munka miatt is, és túl keveset láttam a szeretteimet. Remélem, ez jövőre változni fog - most már úgy néz ki, van remény egy hatékony vakcinára is :)
Persze így nem az igazi a csokizás sem, hogy nincs kinek vinni; de azért mindig elfogy, ha csinálok :D A legutóbb kétféle csoki készült: vadcseresznye és mandulás álom. Ez itt az utóbbi receptje :)

Hozzávalók:
30 gr sós, pörkölt mandula
10 ml tejszín
30+150 gr fehércsoki
ételfesték

Elkészítés:
Mozsárban porrá töröm a mandulát. Megolvasztok 30 gr fehércsokit vízgőz fölött, majd a tejszínnel együtt a mandulához keverem.
Díszítem a bonbonhéjakat: némelyikbe színes pettyeket festek, másokba pedig fél-fél kiskanálnyi temperált étcsokit öntök. Megrázogatom a formát, hogy az étcsoki elterüljön, és szabályos legyen a pereme. Amikor megszilárdult, arannyal összespriccelem a mélyedéseket, majd mohazölddel festem meg őket. A hűtőbe teszem a formát, megvárom, amíg az étcsoki darabkák teljesen áthűlnek. Ezután óvatosan kiszedem őket a formából - így szabályos színes csíkot kapok a mélyedések szélein.
Temperálok 150 gr fehércsokit, elkészítem a bonbonhéjakat. Megtöltöm őket a mandulás krémmel, egy fél órára hűtőbe teszem a formát, azután a maradék temperált fehércsokival lezárom a bonbonokat.

I can barely wait for Christmas. It's the most beautiful time of the year and finally we'll have the chance to relax a bit and maybe forget all the difficulties that happened in this year. It's been an exhausting period, maybe because of the permanent distress due to covid, but also because of too much work and I didn't see my loved ones as much as I would've liked. I hope this will change next year - now it seems that there's hope for an effective vaccine :)
Of course, making chocolate is not the same when there's no one to bring it to; still it always disappears whenever I make some :D Last time I prepared two different kinds: wild cherry and almond dream. This is the recipe of the latter :)

Ingredients:
30 gr salted, roasted almonds
10 ml cream
30+150 gr white chocolate
food paint

Recipe:
In a mortar, I crush the almonds until they become fine dust. Above steam, I melt 30 gr white chocolate and I mix it with the almond and the cream.
I adorn the bonbon shells: I paint colorful dots in some of them, and in the others, I pour a little bit of tempered dark chocolate (ca. half a small spoon). I shake the mold so that the dark chocolate spreads and the fringes become smooth. When it sets, I sprinkle gold in the cavities, then I paint them with moss green. I put the mold in the fridge and wait until the dark chocolate gets completely solid. Then I carefully take them out of the mold - thus I get the even, colorful stripes on the edges of the cavities.
I temper 150 gr white chocolate and I prepare the shells. I fill them with the almond cream and place the mold in the fridge for half an hour. Then I cap the bonbons with the leftover tempered white chocolate.

erdei gyümölcs - pisztácia // fruit of the forest - pistachio

Azt hiszem mindenki egyetért velem abban, hogy az idei évet alapvetően a pandémia határozta meg. Folyton erről szóltak a hírek, nekünk meg alkalmazkodni kellett egy új életmódhoz: kevesebbet járunk ki, akkor is maszkot viselünk, és megállás nélkül motoszkál az ember agyában, hogy mi van ha most elkapom, mi lesz ha a családom vagy a barátaim kapják el?! 
Nekem nehéz volt hozzászokni ehhez az állandó stresszfaktorhoz, és épp mire hozzászoktam, bedurrant a második hullám, még sokkal több napi új esettel és halottal :( És a körülöttem lévők közül is egyre többen kapják el. Az egyik legjobb barátom sem úszta meg, és épp a születésnapját is koronásan töltötte otthon. Gondoltam, azért ne maradjon ki a jóból, összeállítottam neki egy kis ajándékcsomagot, amiben persze csoki is volt :) És aztán maszkban a kerítés két oldaláról beszélgettünk...

Hozzávalók:
25 ml erdei gyümölcs lé
15 ml szederpálinka
70 gr fehércsoki
egy kiskanál vaj
15 szem pisztácia
150 gr étcsoki
kakaóvaj, ételfesték

Elkészítés:
Szitán átpasszírozom az erdei gyümölcsöt, a léjéhez hozzáadom a pálinkát. Vízgőz felett megolvasztom a fehércsokit és a vajat, majd a léhez keverem.
Egy mozsárban apró darabokra töröm a megpucolt pisztáciaszemeket.
Ezután jön a bonbon héja: előbb rózsaszín ételfestékkel megfestem a szivecskék egyik oldalát, és egy kicsit átspriccelek a másik oldalra is. Amikor ez megszáradt, a másik oldalt mohazölddel festem be. Temperálom az étcsokit, elkészítem a burkokat. Előbb az erdei gyümölcsös krémmel töltöm meg, annak a tetejére szórok egy réteg pisztáciát. Hűtőbe helyezem a formát, és egy óra múlva veszem csak ki. Temperálom a maradék étcsokit, lezárom a bonbonokat.

I believe everyone would agree that this year has been defined by the pandemic. It was a constant topic in the news, and we had to adjust to a new way of life: we went out less, even then we had to wear masks and the thought "what if I catch it", "what if my family members or my friends will catch it" was permanently bugging.
For me, it was hard to get used to this constant stress factor and by the time I got used to it, a second wave hit us with way more new cases per day and higher death toll :( And more and more people contract the virus around me. Among them one of my best friends; moreover, he had to spend his birthday at home, suffering from corona. I thought I'd compile a small package for him, in which I also put some chocolate :) And then we were talking from the two sides of the fence, wearing masks...

Ingredients:
25 ml fruit of the forest juice
15 ml blackberry pálinka
70 gr white chocolate
one small spoon of butter
15 pistachios
150 gr dark chocolate
cocoa butter, food paint

Recipe:
I pass the fruits through a sieve and I add the pálinka to the juice. Above steam I melt the white chocolate and the butter and combine them with the juice.
I crush the clean pistachios in a mortar.
Then come the bonbon shells: first, I paint one side of the hearts with pink, and I sprinkle a bit of pink on the other sides as well. When this layer sets, I paint the other side with moss green. I temper the dark chocolate and I prepare the shells. First, I fill them with the fruit of the forest cream, and on the top of that, I add a layer of crushed pistachio. I place the mold in the fridge and an hour later I temper the leftover dark chocolate and cap the bonbons.

Variációk gránátalmára // pomegranate variations

Perszephoné éhségsztrájkba kezdett. Hiába kínálta fel neki az Alvilág legízletesebb falatait Hádész, nem volt hajlandó enni, csak azt hajtogatta, hogy haza akar menni az anyjához, Démétérhez. Hádész kezdte feladni a küzdelmet a csökönyös lánnyal - érthetetlen, miért akarna fölmenni, amikor ott túl sok a fény és a szín -, Perszephoné pedig már sorvadozott az éhségtől, szépséges haja kifakult, orcája beesett, bőre elvesztette az egészséges pírt. Ám ekkor Hádésznak eszébe ötlött a megoldás. Ezüsttálcán rubinszínű lédús magvakat kínát fel neki, és Perszephoné végre némi habozás után a kezébe vett egyet, és megette. Mosoly ült ki az arcára, megevett még egy szemet, meg még egyet... Démétér ragyogón és fenségesen jelent meg az Alvilág kapujában, és zengő hangon követelte a leányát Hádésztól.
- Beleevett az ételembe - vont vállat az Alvilág istene. - A szabályok szerint ezután többé nem hagyhatja el a birodalmam.
Démétér szeme villámokat szórt haragjában, a két isten vitatkozásának hangjai betöltötték az Alvilág termeit és barlangjait.
- Elég! - szólt közbe Zeusz - az Olümposzról termett ott, kissé zilált, ám pompás öltözékben. - A szabály valóban úgy szól, ahogy Hádész mondta. Ám mivel Perszephoné a gránátalma magoknak csak egy részét ette meg, ezért az esetében nem alkalmazható teljesen. Az év egy részét az Alvilágban fogja tölteni, a másikat pedig anyjával a föld fölött. Nem okozhattok többé ilyen éhínséget, mint most, amikor Démétér gyásza miatt semmi nem termett a földön!
Ezzel eldöntetett: Perszephoné minden tavaszt az anyjával töltött, kivirult a táj és gazdagon termett a búza, a zöldség és a gyümölcs. Ősszel pedig visszatért az Alvilágba férjéhez, Hádészhoz. Így játszott közre az évszakok kialakításában a gránátalma.

Persze a görög mítoszon kívül ez a gyümölcs különleges színe és magjai miatt számos más kultúrában is jelentőségre tett szert: a pusztában vándorló zsidóknak Mózes felderítői gránátalmát hoztak az Ígéret Földje termékenységének bizonyságául, míg Salamon állítólag a gránátalma koronájáról mintázta a saját koronáját. Egyes hagyományok szerint az Édenkert tiltott gyümölcse is gránátalma volt.
Örményországban a menyasszonyoknak adtak gránátalmát, amelyet a falhoz kellett vágniuk: a szétszóródó magok biztosították a gyermekáldást. Kínában is termékenységi jelkép volt, míg az iszlám hagyományban a gránátalma fogyasztása megtisztítja az embert a féltékenységtől, gyűlölettől és irigységtől.
Végül Iránban Esfandiyar herceg nevéhez kötődik a gránátalma. A herceg segített Zarathustrának a vallás terjesztésében, ezért cserébe a Mennyből származó láncot és páncélt kapott tőle. A lánc még a démonokat is meg tudta kötözni, míg a páncélzat legyőzhetetlenné tette a harcos herceget. Esfandiyar gránátalmát evett a csaták előtt, ebből merített erőt, és így vált a perzsa legendák egyik legnagyobb hősévé.

A minap vettünk egy gránátalmát, annak levéből készült egy nagy adag csoki. Többféle tölteléket is készítettem hozzá, mert nem akartm egyik ötletet sem veszendőbe menni hagyni.

Hozzávalók:
gránátalma-hibiszkusz:
40 ml gránátalmalé
két kiskanál szárított hibiszkuszvirág
70 gr fehércsoki
egy kiskanál vaj
gránátalma-rebarbara:
200 gr rebarbara
40 ml gránátalmalé
100 ml víz
4 kiskanál cukor
fűszerek: gyömbér, kardamom, szegfűbors, ánizs, szerecsendió, fahéj, bors
agaragar
200 gr fehércsoki
arany és rózsaszín ételfesték

Elkészítés:
Először a bonbonhéjakat készítem el: arany lüszterrel összefröcskölöm a forma mélyedéseit, majd amikor megszáradtak a pettyek, rózsaszínnel befestem az összes mélyedést. Temperálok 200 gr fehércsokit, majd kiöntöm a formát.
Ezután jöhetnek a töltelékek. Először 40 ml gránátalmalét összeöntöm a szárított hibiszkusszal, és felforralom. Leszűröm a lét, majd hozzákeverem az olvasztott fehércsokit és az olvasztott vajat. Félreteszem.
Megpucolom a rebarbarát és felaprítom. Egy deci vizet felmelegítek, beleszórom a fűszereket, nagyjából mintha forralt bort készítenék. Hozzáadom a rebarbarát, és addig forralom, amíg meg nem puhul, el nem kezdenek leválni a szálai. Közben belekeverek egy kis cukrot is. Ebből a befőttből veszek ki 70 gr-nyit, amibe beleöntöm a gránátalmalét, és turmixolom. Visszateszem főni, beleszórok két csipet agaragart. Néhány percnyi forralás után elzárom a tüzet, és kevergetve hűtöm ki a tölteléket. Amikor szobahőmérsékletű, de még nem zselésedik, megtöltöm vele a csokiburkok egy részét. Egy másik adag burokba pedig hibiszkuszos krémet teszek, és mehet a forma a hűtőbe. Egy óra múlva kiveszem, és lezárom a bonbonokat.

Persephoné started a hunger strike. Even though Hades offered her the most tasty delicacies of the Underworld, she was not willing to eat; she only repeated over and over that she wanted to go home to her mother, Démétér. Hades started to give up the fight with the stubborn girl - why would she want to go up where there's too much light and color -, and Persephoné was withering away from hunger - her beautiful hair faded, her cheeks were hollow, her skin lost its healthy blush. But then Hades thought of a solution. He offered crimson seeds to her on a silver plate and Persephoné, after a moment of hesitation, finally took and ate it. She smiled, ate another one and then another one... Radiant and majestic Démétér appeared at the gate of the Underworld and demanded Hades to release her daughter.
- She ate my food - shrugged the God of the Underworld. - According to the rules, she cannot leave my realm anymore.
Démétér's eyes flashed with anger; the sounds of the dispute of the two gods filled the halls and caves of the Underworld.
- Enough! - interrupted Zeus - he came from the Olympus in a somewhat disheveled but magnificent robe. - The rule is indeed as Hades said so. But since Persephoné ate only a part of the pomegranate seeds, it cannot be applied fully in her case. She will spend half of the year in the Underworld, and in the other half, she will be with her mother, above ground. You cannot cause such famine anymore like now, when due to Démétér's mourning, nothing was growing.
And thus it was decided: Persephoné spent every spring with her mother, then plants blossomed and crops, vegetables, fruits were growing. In autumn, she returned to her husband in the Underworld. This is how the pomegranate played a role in the origin of the seasons.

Of course, thanks to its peculiar color and seeds, this fruit gained importance in other cultures too: for the Jews wandering in the desert, the scouts sent out by Moses brought pomegranate as a proof of the fertility of the Promised Land, while Solomon is said to have designed his crown based on the pomegranate's crown. According to legend, the forbidden fruit of the Eden was also a pomegranate.
In Armenia, brides are given pomegranate, which they have to throw against a wall: the scattering seeds ensured future children. In China, too, it was a fertility symbol, while in Islamic tradition, consuming pomegranate cleansed people of jealousy, hatred and envy.
Finally, in Iran, the pomegranate is connected to Prince Esfandiyar. The prince supported Zarathustra in spreading the religion and in exchange he was given a chain and armor made in Heaven. The chain had the power to bind even demons, while the armor made the prince an invincible warrior. Esfandiyar ate pomegranate before battles, from which he gained strength and thus became one of the greatest heroes of Persian legends.

A couple of days ago we bought a pomegranate; from its juice I made a big portion of chocolate. I prepared various fillings because I didn't want to forget any of my ideas.

Ingredients:
pomegranate-hibiscus:
40 ml pomegranate juice
two small spoons of dried hibiscus flower
70 gr white chocolate
one small spoon of butter
pomegranate-rhubarb:
200 gr rhubarb
40 ml pomegranate juice
100 ml water
four small spoons of sugar
spices: ginger, cardamom, allspice, anise, nutmeg, cinnamon, pepper
agar
200 gr white chocolate
gold and pink food paint

Recipe:
First, I prepare the bonbon shells: I sprinkle the cavities of the mold with gold luster, then when the flecks get dry, I paint all the cavities with pink. I temper 200 gr of white chocolate and I pour it in the mold, then get rid of the excess.
Then come the fillings. First, I pour the dried hibiscus in 40 ml pomegranate juice and I boil it. I sieve the juice and mix it with melted white chocolate and butter. I put it aside.
I clean the rhubarb and cut it into pieces. I warm up 100 ml water and add the spices, just like when preparing mulled wine. I also add the rhubarb and simmer it until it gets soft and starts to break down. In the meantime I combine it with a bit of sugar. I take 70 gr from this compote, in which I pour the pomegranate juice and blend it. I put it back on the stove and add two pinches of agar. After boiling it for a couple of minutes, I turn off the stove and cool the filling while stirring it. When it cools down to room temperature but does not start to jellify, I fill a part of the shells with it. I fill the other portion of the shells with the hibiscus cream and I put the mold in the fridge. An hour later I take it out and seal the bonbons.