Ami az egyiknek szerencsét hoz, a másiknak balszerencsét - és úgy tűnik, a szeder esetében ez hatványozottan igaz. Ahány mitológiai említése, annyi féle - ez talán nem is véletlen, ha figyelembe vesszük, milyen szép a virága és ízletes a gyümölcse, és mennyire szúrósak a bokrok ágai. Kalandozzunk egyet térben és időben, és fedezzük fel, milyen történeteket szőttek a szeder köré!
A kelták - természetesen - a tündérek gyümölcsének tartották, így emberi fogyasztásra alkalmatlannak ítélték; a tündérek útjai mentén szederbokrok húzódtak. Aki mégis megízlelte a gyümölcsöt, szerencsétlenséget hozott a saját fejére.
Angliában a sérv, csonttörések, kelések gyógyításához vadszeder ágai alatt bújtak át.
Továbbá a szeder különféle szörnyek ellen is védelmet nyújtott: így például a vámpírokat azzal tartották távol, hogy szedret helyeztek a küszöbre vagy az ablakpárkányra, mert a vámpír megszállottan számolgatta a bogyókat és a tüskéket, és közben elfeledte, miért érkezett. A sírok köré is szedret ültettek, hogy a holtak ne kísérthessenek.
A keresztény mitológiában a szeder mind Krisztushoz, mint a Sátánhoz kapcsolódva megjelenik. Egyrészt Jézus töviskoronája vadszederből készült, ezért változtak a korábban vörös bogyók feketévé. Másrészt, amikor Isten levetette Lucifert az égből, ő egy szederbokorban landolt, és mérgében megátkozta, hogy csúnya legyen.
Végezetül a kedvencem: a bolgár mitológia bumfordi óriásai, az ispolinok, akik az emberek előtt népesítették be a Földet, igencsak ódzkodtak a szedertől. A mítoszok szerint ugyanis hiába voltak hatalmasak és erősek, ugyanakkor igen lomhák is voltak, és nehezükre esett észrevenni és kikerülni a szederbokrokat. Az az óriás, akinek az útjába ilyen bokor került, elbotlott benne, összeszurkálta magát a tüskékkel, és odaveszett. Épp ezért az ispolinok áldoztak a szedernek.
Ebből kiderült, hogy miért nem lettünk még vámpírok martalékává: a kertünkben két szederbokor is nő :D Az én szedres csokim pedig csak kellemes ízélményt okozott, bár várom, hogy mikor átkoznak el a tündérek, amiért a gyümölcsüket fogyasztottam.
Hozzávalók:
15 gr joghurt
30 ml szederpüré
80 gr fehércsoki
200 gr tejcsoki
egy marék fahéjas müzli
transzferfólia
Elkészítés:
Átpasszírozom a szedret egy szitán, a léhez hozzákeverem a joghurtot (én meggyeset használtam, elég kellemes utóízt adott a krémnek. Szerintem natúr joghurttal is működne, vagy más, savanyú ízvilágú gyümölcsös joghurttal). Megolvasztom a fehércsokit, majd a szederhez adom.
Méretre vágom a transzferfóliát, belehelyezem a mágneses formába. Temperálom a tejcsokit, elkészítem a burkokat. Miután megszilárdultak, félig megtöltöm őket a szedres krémmel, majd hűtőbe teszem a formát.
Amikor a töltelék teljesen áthűlt és szilárd lett, darabkákra tört fahéjas müzlit szórok a bonbonokba. Kicsit belenyomkodom a krémbe ezt a második réteget, hogy ne okozzon gondot a lezárásnál.
Temperálom a maradék tejcsokit, lezárom a bonbonokat.
What brings luck to one, may bring misfortune to another - and it seems, this is exponentially true in the case of the blackberry. All of its mythological references are different - which is probably not a coincidence, taken into account its beautiful flower and tasty fruit, as well as the thorny branches. Let's wander through space and time and let's discover what kind of stories were woven around the blackberry.
The Celts - naturally - considered it the fruit of the fairies, which also meant that humans were not allowed to consume it; brambles framed the paths of the fairies. Those who still ate the fruit, had bad luck.
In England, hernia, ruptures and boils could be cured by passing under the branches of a bramble.
Moreover, the blackberry meant protection against a variety of monsters: for instance, placing blackberries on the threshold or the window sill could keep vampires away, as the vampire would obsessively count the berries and the thorns and in the meantime would forget why he came. Blackberry was also planted around graves to keep the dead from haunting.
In Christian mythology, the blackberry is connected both to Christ and Satan. First, the crown of thorn of Jesus was made of brambles, thus the previously red berries were turned to black. Second, when God cast Lucifer down from heaven, he landed in brambles and cursed them in anger, so they would be ugly.
Finally, my favorite: the ispolini, the funny giants of Bulgarian mythology, who inhabited the Earth before humans, were afraid of blackberries. According to the myths, even though they were powerful and strong, they were also sluggish and thus were unable to spot and avoid blackberry bushes. The giant, who passed such a bush, would stumble in it, get stabbed by the thorns and perish. Therefore, the ispolini offered sacrifices to the blackberry.
This makes it clear why we haven't been eaten up by vampires yet: there are two blackberry bushes in our garden :D My blackberry chocolate has only caused a pleasant tasting experience, although I'm still waiting for the fairies to curse me for eating their fruit.
Ingredients:
15 gr yogurt
30 ml blackberry puree
80 gr white chocolate
200 gr milk chocolate
fistful of cinnamon cereal
transfer sheet
Recipe:
I pass the blackberry through a sieve; I add the yogurt to the juice (I used sour cherry yogurt, which gave a nice aftertaste to the cream. I believe it would also work with plain yogurt or any other sourish fruit yogurt). I melt the white chocolate and add it to the blackberry.
I cut up the transfer sheet and place it in the magnetic mold. I temper the milk chocolate and I prepare the shells. When they get solid, I half fill them with the blackberry cream. Then I put the mold in the fridge.
When the filling has completely cooled and it gets solid, I sprinkle crushed cinnamon cereal in the bonbons. I gently push it into the cream so that it wouldn't cause any trouble later. I temper the leftover milk chocolate and I seal the bonbons.
A macskakő kopogott lakkcipője sarka alatt, amint apró, sietős léptekkel, suhogó szoknyával haladt végig a Belvedere utcán. Fűtötte az indulat, arca egészen kipirult, magában mormolt, amit csak akkor vett észre, amikor a szembe jövő férfi kissé illetlenül megbámulta, mielőtt elkapta a tekintetét. Nagy levegőt vett, visszafojtotta érzéseit, leszaladt a kormányzói palota mellett a lépcsősoron, végig a Municipio úton. Bal kéz felé az óváros szélén épült új és régi házak sorakoztak: szürke és sárga falak, apró erkélyek, zárt zsaluk, behúzott függönyök. Minden ilyen a Nagy Háború kezdete óta - bár lenne már vége.
***
The cobblestones clacked under her heels as she proceeded along the Via del Belvedere with small, hasty steps and swishing skirt. Temper heated her, her face was blushing and she was murmuring, which she realized only when the man coming across her way stared at her a bit impolitely before looking away. She took a deep breath, suppressed her feelings and ran down the stairs beside the governor's palace, then along the Via del Municipio. On the left hand side, on the border of the old town, old and new houses lined up: grey and yellow walls, tiny balconies, closed shutters, pulled curtains. Everything is like that since the Great War had begun - if only it came to an end finally.
Via del Belvedere/Ulica Laginjina
Útja keresztezte a Korzót, innét már látszott a kikötő és a korábban oly forgalmas Mária Terézia rakpart. Most puszta hullámtörőként fogta fel a tenger zöld hullámait, csupán néhány személyszállító hajó ringott hátrébb, a Baross-kikötőben. Befordult balra. Elszorult a szíve az elhagyatott Korzó láttán: ahol korábban pezsgett az élet; nyelvek bábeli zűrzavara, különböző rendű és rangú emberek sokasága nyüzsgött, most alig egy-két járókelő sietett a dolgára.
***
Her way crossed the Korzo, from there the port and the formerly so busy Maria Theresa quay could be seen. Now it caught the green waves of the sea as a mere breakwater, only a couple of passenger ships rocked in the back, at the Port Baross. She turned left. Her heart sank at the sight of the abandoned Korzo, which had previously been bustling with life, the chaos of languages, the multitude of people from various backgrounds. Now barely a couple of passers-by hurried along.
Óratorony a Korzón, Fiume ékessége // Clock tower, one of Fiume's main sights
Amint közeledett céljához, egyszeriben kellemetlenül forrónak érezte az eddig megnyugtatóan melegítő őszi napot. Leült az óratoronnyal szemben álló padra, kezével legyezte magát.
"Mégis hogy gondoltad ezt, Adriana, nem elég, hogy fiatalabb nálad, még csak nem olasz! Egy pénzügyőr!"
Apja fel-alá rótta a köröket a szalonban, míg a maga visszafogott módján mérgelődött. Időről időre leányára nézett, szúrós pillantása súlya alatt Adriana még most is úgy érezte, leginkább elbújna valahová, hogy ne kelljen szembenéznie vele. De nem, ezúttal ki kell állnia magáért. Nagy levegőt vett, hogy közbeszóljon, de apja folytatta:
"Verd ki a fejedből, nem engedélyezem ezt a viszonyt! Keress magadnak tisztes, jóravaló férfit, van épp elég a városban!"
Adriana tekintete támogatást remélve édesanyjára villant, aki a zöld selyemmel borított karosszékében ült az ablak előtt, ám ő néma maradt.
"Édesapám, Gyula tisztességes ember. Rendes munkája van, birtoka, és mindenek felett jó hozzám. A városban valóban van sok férfi, de egyikük sem kérte meg a kezem, és én nem akarok pártában maradni. Kérlek, édesapám..."
"Nem akarok erről többet hallani. Az eljegyzést felbontod, és megmondod annak az embernek, hogy többé nem találkozol vele."
***
As she approached her destination, suddenly the tranquil, warm autumn sunshine felt unpleasantly hot. She sat down on the bench in front of the clock tower, she fanned herself with her hand. "What were you thinking, Adriana, him being younger than you is one thing, but he is not even an Italian! An excise officer!" Her father had been walking up and down the length of the parlour while he had been quarreling in his moderate way. From time to time he had looked at his daughter; under the weight of his piercing gaze Adriana had felt like hiding even now so she wouldn't have to face him. But no, this time she must stand up for herself. She had taken a deep breath to interrupt, but her father had continued: "Forget it, I do not approve this relationship! Look for a respectable, good man, there are plenty in the city!" Adriana had glimpsed at her mother for support, who had been sitting in front of the window in her armchair covered in green silk, but she had remained silent. "Father, Gyula is a decent man. He has a good job, he has an estate and above all, he is good to me. There are indeed many men in the city, but none of them asked for my hand and I do not want to remain unmarried. Please, father..." "I don't want to hear about this any more. Call off the engagement and tell that man that you will never meet him anymore."
Dédanyám, Adriana Leonarda Cergnar // My great-grandma, Adriana Leonarda Cergnar
Adriana keze ökölbe szorult. Hamarosan betölti a huszonkilencet, az összes barátnője házas, és most, hogy végre neki is alkalma adódik, a szülei ellenzik a házasságot...
Gyula holnap visszatér Magyarországra, egyetlen délutánja maradt a döntés meghozatalára - amit addig odázna, ameddig csak lehet.
Felkelt, elsietett a hotel előtt. Elsétált a Recina folyóhoz, majd tovább, el a Susak városrész vágányai mellett. Tekintete megakadt a késő délutáni napfényben sárgálló Tersattón, a középkori váron s az alázatosan az erőd lába alá simuló parkon, és szívét megtöltötte az otthona iránt érzett szeretet. Akárhogyan is lesz, sosem fogja elfelejteni Fiumét: az óvárosban két épület közé szorult, általuk támogatott római kaput, a dombokon ülő mediterrán házikókat, a kikötő és a Korzó klasszicista, cifra palotáit, a várost minden porcikájában átitató kulturális és nyelvi sokszínűséget, és a tengert...
***
Adriana clenched her fist. Soon she would turn twenty-nine, all of her friends are married and now that finally she had the chance, her parents are against her marriage...
Gyula would return to Hungary the next day; she had only one afternoon to make up her mind - which she would postpone as long as she could.
She stood up and hurried away from the hotel. She walked to the Recina river, then onward along the rail tracks of Susak district. The Tersatto, the medieval fortress bathing in the yellow afternoon sunshine and the park snuggling to the castle's foot caught her eyes; her heart filled with love for her hometown. Whatever happens, she would never forget Fiume: the Roman gate blocked between and supported by two houses in the old town, the mediterranean cottages sitting on the hills, the classicist, ornamented palaces of the Korzo and the port, the cultural and linguistic diversity impregnating every bit of the city, and the sea...
Fiume a folyó felől nézve // Fiume as seen from the river
Fiume a Trsat erődből nézve // Fiume as seen from the Trsat castle
A Tersatto felől zöld folyamként hömpölygött le az erdő, hogy a tengerparton parkká szelídüljön, lombernyői hűvössé szűrték a napsugarakat. Adriana ráérősen lépkedett a virágokkal szegélyezett ösvényen, míg a fák mögött átsejlő tengerparti villákat nézte. Mily békésnek tűnik minden - pedig valójában a családapák és fiaik már nincsenek ott azokban a szobákban, és ki tudja hazatérnek-e valaha. Hirtelen elhatározásból jobbra kanyarodott, ahol két ház kőbábos kerítése között vékony gyalogút vezetett a tengerhez. Megállt a sziklapárkány tetején kialakított kilátón. Mint mindig, a tükörzöld vízfelszín fodrozódása elandalította, gondolatai lustán görögtek tova a felhők takarta horizont felé, ahol Krk és Cres szigeteit ringatta a Kvarner-öböl vize.
Maga elé idézte a férfi arcát. Becsületes, nyílt tekintete van; ritkán mosolyog, de a mosolya szívet melengető. Meleg a keze, udvarias, csendes, ám a felszín alól időről időre előbukkan sajátos humora.
***
The forest flowed from Tersatto like a green river in order to tame into a park at the seaside; its foliage strained and cooled the rays of the sun. Adriana walked leisurely along the path lined with flowers while she was watching the seaside villas behind the trees. Everything seems so peaceful - even though fathers and sons were not there in those rooms any more, and who knows whether they would ever return. Suddenly she turned right, where between the stone fences of two houses a narrow path led to the sea. She stopped at the lookout built on the top of the cliff. As always, the rippling of the mirror-green water soothed her; her thoughts lazily rolled towards the horizon covered in clouds, where the water of the Kvarner Bay rocked the Krk and Cres islands.
She recalled the man's face. He had an open, honest gaze; he rarely smiled but his smile was heart-warming. His hands were warm, he was polite, silent, but his characteristic humor appeared from time to time.
Adriana felegyenesedett. Amint elindult vissza a központ felé, léptei határozottan koppantak a köveken. Elsétált a folyó felett a hídon, és már ott is volt a Korzón. Belépett a hotel kapuján. A recepción öltönyös, ápolt szakállú úr fogadta udvarias mosollyal.
- Üzenetet szeretnék hagyni. Kaphatnék egy papírt és tollat?
- Hogyne, hölgyem.
Míg a tollal bajlódott, Adriana a papírlapra meredt. Végül a lapra illesztette a tollhegyet. A kocka el van vetve.
"Gyulám,
Bár a szüleim ellenzik a kapcsolatunkat, én úgy döntöttem, veled tartok. Találkozzunk holnap a vasútállomáson, hajnali 5 óra 30 perckor indul a vonat Károlyváros felé. Kérlek, ha fenntartod ígéretedet, amit nekem tettél, légy ott időben - csak ily módon tarthatom be én is az ígéretemet, amit tenéked tettem.
Adriana"
***
Adriana straightened up. As she set off for the centre, her steps clacked determinedly on the stones. She walked across the bridge on the river and she was there at the Korzo already. She entered the hotel. A man in suit, with neat beard and a polite smile greeted her.
"I would like to leave a message. May I get a paper and a pen?"
"Certainly, madam."
While she was fiddling with the pen, Adriana stared on the paper. Finally she placed the nib on the paper. The die is cast.
"My Gyula,
Even though my parents are against our relationship, I decided that I would come with you. We shall meet at the train station tomorrow; a train departs for Karlstadt at 5.30 o'clock at dawn. Please, if you would keep your promise that you made to me, be there on time - that is the only way I can keep my promise that I made to you.
Adriana"
Ükapám sírja a fiumei Kozala temetőben // The grave of my great-great-grandfather in Kozala cemetery in Fiume
Az alábbi bonbonokat valójában azért készítettem, hogy kipróbáljam az új, szépséges transzferfóliámat 😍 Persze a töltelék is igen fincsi lett, egy kicsit visszahozta a nyarat a szürke őszbe :)
Hozzávalók:
150+50 gr fehércsoki
40 gr szederpüré
5 csipet gyömbér
egy csipet agaragar
transzferfólia
Elkészítés:
A szederpürébe beleszórom az agaragart és ízlés szerint gyömbért, és felmelegítem. Addig forralom, amíg az agaragar fel nem olvad benne. Míg hűl a püré, adok hozzá 50 gr fehércsokit, és ha nem elég pikáns, még gyömbért.
Méretre vágom a transzferfóliát, belehelyezem a mágneses formába. Temperálok 150 gr fehércsokit, elkészítem a bonbonok burkát. Miután megszilárdult, megtöltöm az addigra kocsonyás szederkrémmel, és hűtőbe helyezem egy kis időre. Végül ismét temperálom a fehércsokit, és lezárom a bonbonokat.
I made these bonbons in order to try my new, beautiful transfer sheet 😍 Of course the filling is very yummy, it brought back a bit of summer in the autumn :)
Ingredients:
150+50 gr white chocolate
40 gr blackberry puree
5 pinches of ginger
one pinch of agar-agar
transfer sheet
Recipe:
I put the agar-agar in the in the blackberry puree, and also some ginger, then I warm it up. I boil it until the agar-agar melts. While the puree gets cooler, I add 50 gr white chocolate and if it's not spicy enough, a bit more ginger.
I cut up the transfer sheet and place one piece in the magnetic mould. I temper 150 gr white chocolate, I prepare the shells. After they get dry, I fill them with the jelly-like blackberry cream and I put the mould in the fridge for some time.Finally I temper the leftover white chocolate and I seal the bonbons.
Végre elérhető közelségbe került a hétvége, ennek örömére itt egy recept, amit még az is könnyen elkészíthet, akinek a csoki temperálása valamiféle mágikus eljárásnak tűnik :D
Töredelmesen bevallom, életemben eddig kétszer készítettem sütit - az első alkalommal az eredmény állagában inkább egy medúzára hasonlított; másodszor már sikerült megsütni a piskótát, és még a külcsínt is valamelyest helyrepofoztam temperált csokibevonattal :) azonban az a sikerélmény sem indukált akkora lelkesedést bennem, hogy azóta folyton-folyvást sütigyártási kényszerem lenne. Na meg - eretnek gondolat, tudom - nekem a legtöbb sütiben a piskóta mindig is felesleges gyomorkitöltőnek tűnt, ami a lényeg, az a krém/lekvár/töltelék/csoki, és ha már ezeket önmagukban is lehet fogyasztani, minek hozzá bármi más? :D ez is arra motivált, hogy megmaradjak a csoki mellett.
A minap azonban elővettem a 30 csokoládés recept című kiskönyvet (ha már megkaptam ajándékba, ne porosodjon haszontalanul a polcon, ugye), és választottam belőle egy receptet - ez ugyan nem kimondottan sütemény (sőt inkább mousse-nak mondanám), de nem is szimpla csoki, könnyen elkészíthető, és meglehetősen finom. Ugyan nem vagyok oda a nyers tojásos receptekért, de egyszer ezt is meg lehet kóstolni :) Kicsit fel is dobtam némi szederszósszal. Szóval most következzék a csokis márkiz, aztán lehet, hogy majd egyszer még rászánom magam a sütikkel való kísérletezésre is, egy messzi-messzi galaxisban :D
Hozzávalók:
120 gr étcsoki
3 tojás
60 gr cukor
80 gr vaj
6 ek tejszínhab
100 gr szeder
mentalevél
Elkészítés:
Gőz fölött megolvasztom a csokit és a vajat. Egy üvegtálban összekeverem, a tojássárgájákat a cukorral, hozzáöntöm a csoki-vaj keveréket. A tojásfehérjéket felverem, hozzákeverem a csokis krémhez, majd ugyanígy teszek a tejszínhabbal is. A tálat hűtőbe teszem egy fél napra.
Tálalás előtt a szedret szitán átpasszírozom, és a kockákra vágott márkizt szederszósszal, mentalevéllel tálalom.
Finally the weekend is within arm's reach; therefore here is a recipe, which even those can prepare to whom chocolate tempering seems some kind of a magic procedure :D
I must admit that I've made cookies only twice in my life - the first time the consistency of the outcome resembled that of a jellyfish; the second time I managed to cook the sponge cake and I even improved the outer appearance with a tempered chocolate coat :) still, it didn't prove to be a success big enough to induce enthusiasm for cookie making. Moreover - a heretical thought, I know - to me in most cookies the sponge cake is an absolutely unnecessary stomach-filler; the cream/jam/filling/chocolate are the essentials; and since one can eat them in themselves, why would one need anything else? :D This also motivated me to stay with chocolate and leave the rest.
The other day, though, I took the booklet entitled 30 recipes with chocolate (since I'd received it as a gift, it shouldn't just gather dust on the shelf, right?); and I chose a recipe from that. This is not really a cookie (moreover, I'd rather say it's a mousse), but not simple chocolate either, easy to prepare and quite tasty. I am not fond of recipes with raw egg, but once you can try this too :) I boosted it with some blackberry sauce. So here is the chocolate marquise, then maybe once, in a galaxy far, far away, I'll bestir myself to cookie making :D
Ingredients:
120 gr dark chocolate
3 eggs
60 gr sugar
80 gr butter
6 ek cream
100 gr blackberry
mint leaves
Recipe:
In a bain marie I melt the chocolate and the butter. I mix the egg yolks and the sugar in a glass bowl, then I pour the chocolate-butter mixture in it. I whip the egg whites and I add them to the chocolate cream; thne I do the same with the cream. I put the bowl in the fridge for 12 hours.
Before serving, I strain the blackberries through a sieve; I serve the marquise with blackberry sauce and mint leaves.
Szóval egyszer már elkészítettem a Queen Hot Space borítóját csokiból, és már akkor tervbe vettem, hogy a tagokról egyesével is készítek bonbont olyan ízekkel, amelyek az egyéniségükhöz harmonizálnak. Nem mondhatnám, hogy nehéz dolgom van :D
Valójában csak akkor jöttem rá, hogy ez Roger csokija, miután elkészült, és megkóstoltam. Tudtam, hogy milyen ízt szeretnék elérni, és amikor ez sikerült, egyből ő jutott eszembe. A friss gyömbér ugyanis csípős, savanyú, élénk ízű, az alkohol pedig még inkább kidomborítja ezt a töltelékben. Épp olyan energikus, kicsattanó íz, amilyennek Rogert látni a Queen videóiban és koncertjein.
És természetesen a recept alatt megtalálható két kedvenc Roger-dalom: az egyik a Queen 1986-os A Kind of Magic albumán szerepel, a Hegylakó filmzenéje, míg a másikat két évvel korábban vette fel Strange Frontier című szólóalbumához. Ez utóbbi, a Racing in the Streets valójában egy Bruce Springsteen-szám, de nekem sokkal jobban tetszik Roger verziója (bocs, Bruce :D), számomra nosztalgikus hangulata van :) Akinek ez újdonságot jelent: a Queen minden tagja dolgozott szólóprojekteken és/vagy más művészekkel is, Rogernek például öt szólóalbuma van, az utolsó épp négy éve jelent meg.
Hozzávalók:
200 gr étcsoki
100 gr tejcsoki
egy centi széles karika gyömbér
30 gr szederpüré
10 gr tejszín
két kupaknyi szederpálinka
Elkészítés:
A szederpürét és a tejszínt összeöntöm, belereszelek egy karika gyömbért, és felmelegítem. Elkeverem benne a tejcsokit. Ha nem elég csípős, adok hozzá még a gyömbérből, és belekeverek két kupaknyit a pálinkából. A végeredménynek kellően karakteresnek kell lennie, különben az íz nem fog átütni a burok csokiízén.
Temperálom az étcsokit, elkészítem a bonbonhéjakat. Miután megszilárdultak, megtöltöm őket a krémmel, majd lezárom a bonbonokat.
Háttérben az aláírt Cosmos Rocks CD-m :) // In the background my signed Cosmos Rocks CD :)
So once I made Queen's Hot Space album cover of chocolate and even then I was planning to create bonbons inspired by the members of Queen, with flavours that match their personalities. I can't say it is a hard task :D
I only realised that this is Roger's chocolate once I finished and tasted it. I knew what kind of flavour I wanted to achieve and when I did, it reminded me of him, instantly. Fresh ginger has a hot, sour, intense flavour; alcohol enhances this in the filling. It is just as energetic and exuberant as Roger in the videos and concerts of Queen.
And naturally, above you can find my two favourite Roger-songs: the first one is from Queen's 1986 A Kind of Magic album, the soundtrack of Highlander; the other one was recorded two years earlier for his solo album Strange Frontier. This latter, Racing in the Streets is originally written by Bruce Springsteen, but I prefer Roger's version (sorry, Bruce! :D), to me it has a nostalgic feeling. To whom this is new: every member of Queen worked on solo projects and/or with other artists. Roger released five solo albums, the latest only four years ago.
Ingredients:
200 gr dark chocolate
100 gr milk chocolate
1 cm wide piece of ginger
30 gr blackberry puree
10 gr cream
two bottle caps of blackberry palinka (at least 50% alcohol)
Recipe:
I pour together the blackberry puree and the cream, I shred the ginger in it and I warm it up. I mix it with the milk chocolate. If it is not spicy enough, I add more ginger; and I pour the palinka in it. The cream must be characteristic enough, otherwise its flavour won't be felt through the chocolate shell of the bonbons.
I temper the dark chocolate, I prepare the shells. After they get solid, I fill them with the cream, then I seal the bonbons.
Az ember onnét tudja, hogy valószínűleg már túl sok csokiformája van, hogy amikor bemegy a szokásos csokisboltjába, és kinyögi, hogy "vettem itt egy formát, és abból kéne nagyobb", az eladó ennyiből is érti, hogy mi a búbánatos fenére gondolt :D Szóval vettem a cupcake formából eggyel nagyobbat, csakis ennek a receptnek a kedvéért.
Valahogy nyár közepén raktároztam el az ötletet a telefonomba, és most végre adódott egy kis idő, hogy elkészítsem. Meg kell mondjam, még annál is jobb lett, mint amit vártam :D Elöljáróban be kell valljam, a panna cottáért sosem voltam oda, mindig kissé jellegtelennek találtam, de csak kiderült, hogy megfelelő mennyiségű kiegészítő ízzel igen finom tud lenni! A panna cotta-réteg alá karamell került, fölé pedig szederszósz, de lehet kísérletezni a rétegekkel, azt hiszem, gyakorlatilag bármilyen gyümölcs szóba jöhet, én például kipróbálnám áfonyával, erdei gyümölccsel, mangóval, maracujával. A panna cottát elkészíteni pedig gyerekjáték!
Hozzávalók:
100 gr tejszín
15 gr cukor
fél vaníliarúd, vagy 1 gr vaníliás cukor
másfél zselatinlap
150 gr fehércsoki
karamellszósz
20 gr szeder
Elkészítés:
Először a csészéket készítem el. Temperálom a fehércsokit, és beleöntöm a formába. Kiütögetem a felesleget, hagyom lecsepegni, végül beteszem a hűtőbe. Egy óra múlva kiveszem, és kiborítom a csészéket a formából. Az aljukba kiskanállal vékony réteg karamellszószt töltök.
Ezután megfőzöm a panna cottát (ezt a receptet használtam). A zselatinlapokat hideg vízbe áztatom. Kimérek egy deci tejszínt, és hozzáadok 15 gr cukrot, meg egy kis vaníliás cukrot. Kis lángon főzöm, és amikor épphogy felforr, elzárom a tüzet. Lecsepegtetem a zselatinlapokat, és alaposan elkeverem a tejszínben. Ezzel elvileg kész is a panna cotta. Kiöntöm egy tányérkába, folyamatos kevergetés mellett lehűtöm kb. 30 fokra. Ekkor kiskanállal a csokicsészékbe adagolom, úgy, hogy még maradjon egy milliméternyi perem, ahová a szederszósz kerül majd. A csészéket berakom a hűtőbe egy órára.
Elkészítem a szederszószt: egész egyszerűen szitán átpasszírozok 20 gr szedret, ízlés szerint hozzá lehet adni egy kiskanálnyi cukrot is, de mivel a karamellszósz és a panna cotta így is elég édes, a kontraszt kedvéért jó, ha elég savanyú marad. Miután a panna cotta teteje eléri a zselés állapotot, rátöltök néhány csepp szederszószt. Reszelt fehércsokival díszítem :)
Winny a vár udvarának magas kőpárkányán
ücsörgött. Előtte az égbolt párás-puha, napszínű és világoskék felhők által
keretezett tájképként tárult fel. Néhány sárkányformájú felhőszalag akkor
nyelte el a Napot, ami olvasztott aranyat öntött végig rajtuk. Hűvös, tavasz-illatú szellő dörgölőzött Winny
térdéhez. A vár udvarán turisták sétáltak, egy pár ment a kőkerítéshez, a lány
mosolyogva nézett fel Winnyre. Rózsaszínné fakuló párapamacsok lebegtek a vár
lenyűgöző épülete fölé, mögülük előbukkant a félhold. Winny mélázva forgatta sárkánygyűrűjét, miközben
a távoli dombokra tévedt, elfeslett, vöröses napfényt bámulta. A fellegekre
meghatározhatatlan színek vontak sávokat. A vár mögül galambok röppentek fel. Kihunyt az
utolsó fénycsóva is, csak az a sejtelmes, párás narancs vonal maradt meg a
horizonton, távoli ígéretként. A felhők az éj mozaikdarabkáiként sötétedtek el. Winny fölegyenesedett. Megfordította
mutatóujja körül pillangógyűrűjét; torkát varázsige feltörő hangjai
bizsergették. Az előbbi szellő ismét hozzátörleszkedett, arcába sodorva egyik
hajtincsét. Lustán, mint hatalmas fehér vitorla dagadt fel a szél, végiggördült
a vár udvarán; a turisták kalapjaikhoz, táskáikhoz kaptak, nehogy elsodorja
azokat. Winny előredőlt, a szél alákúszott,
megemelte, együtt emelkedtek egyre magasabbra – a vár kupolái fölé, és tovább,
míg végül alakja már csak akkorának tűnt lentről, mint egy madár. A várudvaron
maradtak fejüket forgatva bámultak utána.
One knows that most probably one has way too many chocolate moulds, when one visits her regular chocolate shop and says "I bought a mould here and I want the same but bigger", and the shop assistant understands what the hell she's thinking about :D So I bought a one-size-bigger cupcake mould for the sake of this recipe.
Sometime in the middle of summer I stored this idea in my mobile and finally I had some time to prepare it. I have to say, it became even better than I expected :D I must admit I have never been a fan of panna cotta, I always found it a bit dull, but it turned out that you only need the right amount of complementary flavours and it can be really delicious! There's a layer of caramel under the panna cotta, above it there's blackberry sauce, but you can make experiments with the layers; I think any kind of fruit could match; I would totally try it with blueberry, fuits of the forest, mango, passion fruit. And preparing panna cotta is as easy as a pie! (what a weird metaphor XD)
Ingredients:
100 gr cream
15 gr sugar
half vanilla pod or 1 gr vanilla sugar
one and a half gelatin sheet
150 gr white chocolate
caramel sauce
20 gr blackberry
Recipe:
First I prepare the chocolate cups. I temper the white chocolate and I pour it in the mould. I get rid of the excess, I leave it to drip, finally I put it in the fridge. An hour later I take the cups out of the mould. I pour a thin layer of caramel sauce in the bottom of each cup.
Then I make the panna cotta (I used this recipe). I soak the gelatin sheets in cold water. I measure out one deciliter of cream and I add 15 gr sugar and a bit of vanilla sugar. I cook it on low fire until the cream reaches boiling point, then I turn off the stove. I wring gently the gelatin sheets to get rid of the water and I put them in the cream. I stir it until the gelatin dissolves. Thus the panna cotta is ready. I pour it out in a bowl and I cool it down to 30 degrees while constantly stirring. Then I portion it in the chocolate cups with the help of a small spoon. I leave one millimetre high brim, where I will pour the blackberry sauce. I put the cups in the fridge for an hour.
I prepare the blackberry sauce: I simply strain 20 gr blackberry through a sieve; you may add a little sugar but since the caramel cream and the panna cotta are quite sweet, it is better to leave it sour, for the sake of contrast. When the top of the panna cotta sets, I pour some drops of blackberry sauce in the cups. I decorate them with shredded white chocolate :)
Winny was sitting on the high stone ledge of the castle courtyard. In front of her the sky revealed itself as a hazy-soft landscape, framed by sun-yellow and light blue clouds. Some dragon-shaped cloud-ribbons had just swallowed the Sun that poured molten gold over them.
Cool spring-scented breeze nuzzled up to Winny's knees. Tourists were walking in the courtyard, a couple approached the stone fence, the girl looked up at Winny and smiled. Pink fading mist tufts floated above the majestic building of the castle, the crescent moon emerged from behind them.
Winny musingly turned around her dragon ring, while she was staring at the fraying red sunlight that lingered on the distant hills. Elusive colours drew stripes on the clouds. Pigeons took wings behind the castle. The last trail of light diminished, only that misty orange line stayed on the horizon, as a far-away promise. The clouds darkened as the mosaic pieces of the night.
Winny stood up. She turned the butterfly ring around her finger; her throat was tingled by the sound of a bursting spell. The breeze cuddled up to her again, drifting a tuft of hair in her face. The wind woke lazily, like a giant, white sail; it rolled through the courtyard; the tourists clutched their hats and bags.
Winny leaned forward, the wind crept under her, lifted her and they rose together higher and higher - above the domes of the castle, on and on, until finally her figure seemed like a bird from down there. Those who stayed in the courtyard stared at her with spinning heads.
Az elmúlt heteket a családfám kutatásával töltöttem. Ez egyrészt igen hálátlan feladat, mivel aprólékos kutatómunkát igényel, ugyanakkor hálás is, mert az ember egyszerre teljesen más perspektívából tekint az életére: apró, mulandó, az időben elveszett lény helyett egy századokon átívelő hálózat fontos összekötő pontjaként látja magát. Én vagyok olyan szerencsés, hogy rengeteg anyakönyvi kivonat megmaradt apai nagyapámtól, a másik ágon pedig még van, aki emlékszik, és volt, aki összegyűjtött adatokat, így mindkét ágon legalább 150 évre vissza tudom vezetni a családfámat, de van olyan ág, amelyet egészen a 18. század elejéig is. Jó érzés név szerint ismerni a dédszülőket, ükszülőket, tudni, hogy mikor, honnét származtak, mikor volt a születésük napja, mikor és kivel házasodtak.
Aztán amikor már napok óta böngészem a 18. századi anyakönyveket, óhatatlanul az jut az eszembe, hogy ha az a bizonyos ősöm aznap este a családi élet helyett mondjuk a vadászatot választotta volna, akkor bizony most nem ülnék itt. Milyen apróságokon múlik az ember élete! Elég lett volna egy eltévedt golyó a második világháborúban, és anyám sosem született volna meg. Na meg amikor az ember már szinte ismerősként üdvözli a családja származási helyén élő, kiterjedt 19. század eleji családokat, akkor az is megfordul a fejében, hogy rákeressen egy-egy különleges hangzású vezetéknévre a facebookon, és amikor három találat áll előtte, ingerenciát érez, hogy rájuk írjon: heló, tudsz róla, hogy N.-ből származik a családod, és egykor az egyik felmenőmmel házasságot kötött a te egyik felmenőd? :D
Különben a családom elég tipikus közép-európai család, mondhatni lemodellezi Magyarország történelmét: eleinte mindenki a saját kis falujában élt, legfeljebb a helyi nemzetiségek keveredtek egymással, majd amikor létrejött az Osztrák-Magyar Monarchia, egyben egy hatalmas olvasztótégely, akkor aztán mindenki utazott mindenhová, kvázi mint ma az EU-ban, határok nélkül. Így történt, hogy a családunk felmenői között cipszerek (felvidéki németek), szlovákok, horvátok, olaszok, osztrákok, szlovének, erdélyiek éppúgy megtalálhatók, mint a tősgyökeres magyar nemes, akinek 1262-ben V. István adta nemesi címét. Végeérhetetlen a keresgélés, mindig lehet találni újabb és újabb információkat, és visszafelé haladni az időben, elveszni ebben a hatalmas szövevényben. Na de hogy a kutatásról se legyen annyira száraz, jól jön mellé egy kis édesség. Mivel a csoki továbbra is reménytelen eset a nyári melegben, ezért inkább valami máshoz használtam fel a megvásárolt fehércsokimat :) A túrókrémet imádom, és persze szederrel igazán klasszikus párosítás ^^
Hozzávalók: A túrókrémhez: 250 gr túró 150 gr fehércsoki 100 gr mascarpone egy citrom héja fél citrom leve fél zacskó vaníliás cukor A szederszószhoz: 250 gr szeder két kiskanál cukor kb. 3 gr tortazselé por A túrót egy tálba teszem, a mascarponéval krémesre keverem. Közben felolvasztom a fehércsokit, és hozzákeverem. Belereszelem egy citrom héját és belefacsarok a levéből is egy kicsit, valamint hozzáöntök egy fél zacskó vaníliás cukrot. Alaposan elkeverem az egészet, és beteszem a hűtőbe. Egy másik edénybe 250 gr szedret szűrőn átpasszírozok. A lé elég sűrű lesz így is, úgyhogy épp csak annyi cukrot teszek hozzá, amennyit megkíván, és elkeverek benne egy fél zacskónyi tortazselé port. Ezután felrakom főni, és addig melegítem, míg be nem sűrűsödik egy kissé. Ekkor megvárom, hogy kihűljön, végül kis üvegbe töltöm, és szintén beteszem a hűtőbe. Tálalás előtt néhány kanálnyi szederszószt a túróra öntök, szederszemekkel díszítem.
I spent the last weeks with researching my family tree. From a point of view this is a quite ungrateful task as it requires exhaustive research; at the same time it is special, as suddenly you percieve your life from a completely different perspective: instead of a tiny, evanescent creature lost in time, you see yourself as a significant connecting point in a network arching over centuries. I am lucky enough to have the copies of several certificates from my paternal grandfather; on my mother's side there is someone who still remembers and another, who collected data, so on both sides I can trace back my family for at least 150 years; but there are branches which lead back as far as the beginning of the 18th century. It's a good feeling to know your great-grandparents and great-great-grandparents by name, to know where and when they were born, to whom they got married. And when I'd been browsing through 18th century matriculae for days, I kept thinking that had this certain ancestor gone hunting instead of choosing family life, then I wouldn't be sitting here. One's life depends on such tiny things! One bullet would have been enough in the second world war and my mother wouldn't have been born. Also, when one salutes almost as friends the extended 19th century families, living at his family's place of origin, then it comes to one's mind to search for certain peculiar surnames on Facebook. And when Facebook shows three results, one feels the urge to write to these people: hello, did you know that your family comes from N. and one of your ancestors got married to one of mine? :D
Apart from that, my family is a quite typical Central European family, we could say it's the model of Hungary's history: at first everyone lived in their villages, they intermingled with members of the local nationalities. Then when the Austro-Hungarian Empire - a huge melting pot - came into existence, everyone was traveling everywhere without borders, just like today in the EU. Among my ancestors there are Zipsers (Germans living in the Northern towns of Hungary, which are parts of Slovakia today), Slovaks, Croats, Italians, Austrians, Slovenes, Transylvanians, as well as an ancient noble Hungarian family who were ennobled by King Stephen V in 1262.
The search is endless, you can always find further and further pieces of information and go back in time, get lost in this huge labyrinth. But this search should be sweetened a bit, so this time I made a nice dessert: since making chocolate in the summer heat is still hopeless, I used my white chocolate for something else :) I adore quark cream, and together with blacberries it's a classic combination ^^
Ingredients: Quark cream: 250 gr quark 150 gr white chocolate 100 gr mascarpone lemon zest lemon juice vanilla sugar Blackberry sauce: 250 gr blackberries 2 small spoons of sugar ca. 3 gr jelly powder I put the quark in a bowl and I mix it with the mascarpone. In the meanwhile I melt the white chocolate and I add that too. I scrape one lemon's skin in the mixture and I squeeze some of its juice as well. I also add a small sachet of vanilla sugar. I stir the ingredients and I put the cream in the fridge. In another pot I press 250 grams of blackberries through a sieve. The liquid will be quite thick so I add only a bit of sugar and half a sachet of jelly powder. I warm it up until it gets more dense, then I wait for it to cool down. I pour it in a small jar and I put it in the fridge. Before serving, I pour 2-3 spoonfuls of the sauce on the quark and I decorate it with blackberries.
