Nem vagyok egy nagy Unicumos (általában nem vagyok oda a keserű ételekért/italokért), ám természetesen ha csokiról van szó, akkor mindjárt más a helyzet :D Az ember általában nem gondolkodik azon, hogy milyen kalandos múltra tekint vissza egy-egy alapanyag, de most utánanéztem egy picit, és összegyűjtöttem pár érdekességet az Unicumról:
Az Unicumot a legenda szerint 1790-ben találta fel a Zwack család őse, aki II. József udvari orvosa volt. A név pedig onnét származik, hogy amikor a király megkóstolta, így kiáltott fel: "Dr. Zwack, das ist ein Unikum!"
Zwack József 1847-ben kapott engedélyt szeszesitalok gyártására, a gyár története innét eredeztethető. 1885-ben 22 munkást foglalkoztattak, 200 féle termékük volt, és már ekkor exportáltak több országba, például az USA-ba és Franciaországba. A Zwack család 1895-től lett "császári és királyi udvari beszállító".
Az Unicum jellgezetes szimbóluma, a kereszt először még vörös volt, a használati jogért 1899-től 1922-ig fizetett a cég a Magyar Vöröskeresztnek - akkor átálltak a vörös alapon arany keresztre.
Habár Zwack János kikeresztelkedett, 1944-ben a család zsidó származása miatt üldöztetésnek volt kitéve. Állítólag maga Raoul Wallenberg állított ki svéd menlevelet Zwack Péter számára.
1947-ben a Zwack gyárat államosította a szocialista kormányzat. Zwack János ekkor Jugoszláviába menekítette fiát, Pétert, aki onnét gyalog ment Olaszországba. Az apa egy szovjet teherautó sofőrjét vesztegette meg, hogy egy olajoshordó alatt rejtőzve vigye ki az országból. Egyetlen dolgot vitt magával - az Unicum receptjét.
Az Unicum több mint negyvenféle gyógynövény kivonatát tartalmazza, és immár a család hatodik generációja őrzi a receptúra titkát. Az államosítás után Zwack János testvére, Béla a cégnél maradt, egyszerű munkásként dolgozott, ám az ő érdeme volt az, hogy a gyár vezetőinek egy módosított receptet adott át, így a valódi Unicum továbbra is a család titka maradhatott.
A szocializmus alatt a Zwack gyárban hamis Unicumot gyártottak, míg a valódit Milanóban forgalmazták. Zwack János be is perelte a magyar államot, hogy a családi védjegyet megőrizze. A pert megnyerte, így az állami vállalat többé nem használhatta a Zwack és Unicum neveket a nyugatra irányuló exportban.
Zwack Péter a szocializmus bukása után visszavásárolta családja gyárát. Ma 2500 négyzetméteren terül el a gyár, ahol tízezer literes fahordókban érlelődik az igazi Unicum.
Hozzávalók:
200 gr tejcsoki
70 gr étcsoki
kb 35 ml Unicum
18 szem aszalt/fagyasztott meggy
egy kiskanál vaj
kakaóvaj, lüszterpor
Elkészítés:
Mirelit meggyet használtam: egy kis tálba teszem őket, és leöntöm két kupaknyi Unicummal - ez nagyjából ellepi őket. Egy éjszakára állni hagyom a meggyszemeket.
Másnap elkészítem a csokikrémet. Vízgőz felett megolvasztom az étcsokit és a vajat, majd egybekeverem 25 ml Unicummal. A meggyszemeket kissé kinyomkodom, és a meggylét is a krémhez keverem.
Dekorálom a bonbonokat: bronz és fehér lüszterporral összefröcskölöm a formák mélyedéseit, majd előbb rózsaszín, azután kék lüszterrel festek spirális mintát beléjük.
Temperálom a tejcsokit, elkészítem a burkokat. Miután megszilárdultak, mindnek a mélyébe egy-egy szem meggyet helyezek. Ezeket "betemetem" az Unicumos csokikrémmel, és a formát a hűtőbe teszem. Egy órával később kiveszem, és temperált tejcsokival lezárom a bonbonokat.
I am not exactly a Unicum fan (usually I'm not too fond of bitter foods/drinks), but when it comes to chocolate, now that's a different story :D One don't usually think about the adventurous history of a certain component, but today I made some research and collected a couple of fun facts about Unicum:
According to legend, Unicum was invented in 1790 by an ancestor of the Zwack family, who was the court physician of Joseph II. The name comes from the king's approving cry when he tasted the drink: "Dr Zwack, das ist ein Unikum!"
József Zwack received a permit to produce alcoholic drinks in 1847; this was the beginning of the factory's history. In 1885, they had 22 employees and 200 types of products. Even then they exported to other countries, such as the USA and France. From 1895, the Zwack family was appointed as a royal supplier.
The distinctive symbol of the Unicum, the cross, used to be red and between 1899 and 1922, the company paid to the Hungarian Red Cross for the permission to use it. Then they changed the symbol to a gold cross on a red background.
Even though János Zwack was baptized, in 1944 the family was subjected to persecution due tot heir Jewish origins. It is said that Raoul Wallenberg himself issued a Swedish protective pass for Péter Zwack.
In 1947, the Zwack factory was nationalized by the socialist government. János Zwack then sent his son, Péter to Yugoslavia, from where he walked across the Italian border. The father bribed the driver of a Soviet truck to smuggle him out of the country under an oil-drum. He took only one thing with himself - the recipe of the Unicum.
The Unicum contains the essence of more than 40 kinds of herbs and the recipe has been the secret of six generations of the family. After the nationalization of the factory, János Zwack's brother, Béla remained there as a simple worker. It was his idea to give a modified recipe to the new owners of the factory, thus the secret remained with the family.
During socialism, the Zwack factory produced a fake Unicum, while the original was made in Milan. János Zwack sued the Hungarian state in order to keep the family's copyright. He won the legal case and thus the nationalized company was not allowed to use the names Zwack and Unicum in its export to the West.
Péter Zwack bought back his family's factory after the fall of the Iron Curtain. Today the factory is located on 2500 square meters and the real Unicum is aging in 10.000 liter barrels.
Ingredients:
200 gr milk chocolate
70 gr dark chocolate
ca. 35 ml Unicum
18 dried/frozen sour cherries
one small spoon of butter
cocoa butter, luster dust
Recipe:
I used frozen sour cherries: I put them in a small bowl and pour a bit of Unicum on them, so that it covers them. I let them soak for a night.
The next day I prepare the chocolate cream. Above hot steam I melt the dark chocolate and the butter and I combine them with 25 ml Unicum. I squeeze the cherries a bit and I also pour the cherry juice in the cream.
I decorate the bonbons: I sprinkle the cavities of the mold with bronze and white luster dust; then I paint pink and blue spirals in them.
I temper the milk chocolate and I prepare the shells. When they get solid, I place one cherry into each of them. I "bury" these with the Unicum-chocolate cream and I put the mold in the fridge. An hour later I take it out, and I seal the bonbons with tempered milk chocolate.
Csodák márpedig vannak. Ugyan néha az embernek a világ másik végébe kell utaznia hozzájuk, de épp attól öltenek csodajelleget, hogy ott és akkor következnek be, amikor a legkevésbé várnánk.
Évek óta kutatom Monort, azon belül is a helyi zsidó lakosság és a holokauszt történetét - helybéli túlélővel azonban sosem találkoztam (legfőképp azért, mert az egyetlen, aki állítólag még ott lakik, magának való, és nem akar beszélni a történtekről). Viszont minden fellelhető forrást és szakirodalmat elolvastam a témában, na meg magam is hozzátettem a részemet a monori gyűjtőtáborról szóló irodalomhoz. Bár a puzzle minden darabkáját igyekeztem a helyére rakni, így is maradt épp elég homályos folt, és jóllehet a történész ilyenkor igencsak támogatná egy időgép feltalálását, kevés reményem maradt arra nézve, hogy valaha is korábban ismeretlen anyagokat találok majd, amik segítenek helyretenni a hiányosságokat.
Úgy adódott, hogy a múlt héten Torontóba utaztam, mert meghívást kaptam egy könyv bemutatójára, amihez én írtam a bevezetőt (mondtam már, hogy imádom a munkámat?). Amellett, hogy végre személyesen is találkoztam a memoár írójával, ez a nagyszerű lehetőség arra is alkalmat adott, hogy a bemutató utáni fogadáson beszélgessek másokkal, akik érdeklődnek a holokauszt története iránt. Így történt, hogy egyik beszélgetőpartnerem megemlítette - teljesen véletlenül, bár már kezdek kételkedni abban, hogy az ilyesmi "véletlen" lehet -, hogy egy torontói magyar túlélő könyvet írt Monorról és a holokausztról. Persze azonnal lecsaptam rá - hogy létezik, hogy van egy ilyen könyv, és nem tudok róla?! Hát úgy, hogy nem hivatalos kiadás. A hölgy készségesen megígérte, hogy hoz nekem belőle egy példányt.
A kötettel együtt aztán megkaptam tőle az egyik szerkesztő testvérének elérhetőségét is. Ott tartózkodásom utolsó napján hívtam fel őt, és gyorsan megegyeztünk, hogy mielőtt kimegyek a reptérre, nála ebédelek. Nos, ez volt a váratlan találkozások netovábbja. Egy monori holokauszt túlélő Torontóban. Akinek a testvére volt azon négy túlélő egyike, akik összegyűjtötték ezt a történész-szemmel felbecsülhetetlen értékű és mennyiségű anyagot a monori zsidókról. Korábban általam ismeretlen visszaemlékezések, történetdarabkák, adatok sokasága... És mindenek felett egy monori túlélő barátsága, aki hosszú hallgatás után részletesen mesélt nekem az átéltekről, maga is hitetlenkedve, hogy van, akit ez még érdekel...
A tőle kapott jegyzetek (a testvére által a könyvhöz írt, gyűjtött adathalmaz) azóta itt várja, hogy feldolgozzam. A puzzle igen sok darabkája a helyére került.
***
Miracles do exist. Sometimes one has to travel to the other side of the world though to find them, but their miracle-ness lies in the fact that they happen when we least expect them.
I have been researching Monor, a small town close to Budapest, for years, more exactly the history of the local Jews and the Holocaust - however, I've never met any local survivors (especially because the only one who allegedly still lives there, keeps himself to himself and doesn't talk about what happened). I've read every source and literature on the topic, and of course I also added my bits to the historiography of the Monor transit camp. Even though I tried to put together the pieces of the puzzle, there are still a couple of blurry spots. A historian would totally support the invention of a time machine in such cases; as I have little chances that previously unknown material will be found, which would help solve the mysteries.
It happened that last week I travelled to Toronto as I was invited to the book launch of a book, for which I wrote the introduction (have I said that I love my job?). Besides giving me the possibility to finally meet the author of the memoir in person, at the reception after the book launch I could also talk to others interested in the Holocaust. One of the women I talked to mentioned - quite accidentally, although I am doubtful whether such things can be a "coincidence" - that a Torontonian Hungarian survivor wrote a book about Monor and the Holocaust. Obviously I immediately got interested - how is it possible that there's such a book and I don't know about it?! Because it is not an official publication. The lady promised me to bring me a copy.
Together with the volume, I also received the phone number of the sister of one of the editors. I called her on the last day of my trip, and we very quickly agreed that before going to the airport I'll have lunch with her. Well, this was the quintessence of unexpected meetings. A survivor from Monor in Toronto. Whose brother was one of the four survivors, who collected this invaluable material about the Jews of Monor. Recollections, story-pieces, data, previously unknown to me... And above all, the friendship of a survivor from Monor, who told me in detail what she had experienced; she herself being surprised that there are people interested in this...
The notes I received from her (the data collected by her brother for the book) is still waiting here to be processed. Many pieces of the puzzle were found.
Utolsó Torontóban töltött napomon ittam egy csodás smoothie-t, ami természetesen csokikészítésre inspirált. A mangó és a barack édes összhangját finoman ellenpontozza a vörös grapefruit savanykás íze - sűrű, de frissítő koktél!
Hozzávalók:
70 gr mangópüré
35 gr barackpüré
45 gr vörös grapefruit
50 gr fehércsoki
80 gr tejcsoki
agaragar
Elkészítés:
A mangót, barackot felaprítom, hozzáadok két gerezd grapefruitot, és leturmixolom az egészet. Félreteszem.
Temperálom a fehércsokit, belekeverek egy kicsi narancs vagy bronz lüsztert. Habzsákba töltöm, "összefirkálom" vele a bonbonforma mélyedéseit. A maradékot lehúzom a formáról.
Temperálom a tejcsokit, elkészítem a bonbonburkokat.
A gyümölcsturmixhoz adok fél kiskanálnyi agaragart, felteszem a tűzre, és forralom pár percig. Ezután hagyom lehűlni, közben néha megkavarom. Amikor az állaga kezd összeállni, és már eléggé kihűlt, a bonbonokba adagolom. A formát a hűtőbe teszem.
Amint a gyümölcszselé megszilárdult, kiveszem a formát a hűtőből. Temperálom a maradék tejcsokit, és lezárom a bonbonokat.
I drank a wonderful smoothie on my last day in Toronto - obviously it inspired me to make chocolate. The sweet harmony of the mango and the peach is counterbalanced by the sour taste of the red grapefruit - dense but refreshing cocktail!
Ingredients:
70 gr mango puree
35 gr peach puree
45 gr red grapefruit
50 gr white chocolate
80 gr milk chocolate
agaragar
Recipe:
I cut the mango and the peach into pieces, I add two slices of grapefruit and I blend all of them. I put them aside.
I temper the white chocolate; I add a bit of orange or bronze lustre dust. I pour it into a piping bag and criss-cross the cavities of the mould. I scrape off the excess.
I temper the milk chocolate and I prepare the bonbon shells.
I add half small spoon of agaragar to the fruit puree, I put it on the stove and boil it for some minutes. Afterwards I let it cool down and stir it occasionally. When the consistency gets thick and cool enough, I portion it into the bonbons. I put the mould int he fridge.
As soon as the jelly gets hard, I take the mould from the fridge. I temper the leftover milk chocolate and I seal the bonbons.
Ha ez még nem lenne egyértelmű: imádom a hivatásomat, és valószínűleg szellemi harakirit követnék el, ha valaha fel kéne adnom, és mást kéne csinálnom. A történész-lét sokféle készséget megkíván, úgy mint előadói, oktatói képességek, kutatás, írás és így tovább. Mostanában pedig rákaptam az ismeretterjesztés gondolatára, elvégre mit ér az egész, ha az ember elvonul az elefántcsonttornyába, ahol saját kutatásának él, az eredményeket meg nem osztja meg a nagyközönséggel?! Pedig épp ez a lényege a kutatásnak: az új ismeretek átadása, beépítése a köztudatba. Épp ezért most kísérlet következik arra, hogy egyetlen forrást hogy lehet(ne) érdekesen bemutatni. Tehát Sík Sándor tanár volt a Horthy Miklós Tudományegyetemen. Nem, ez nem Horthy halála után történt, hanem még életében, vicces is lehetett leugrani megnyitni a tanévet, "én, Horthy Miklós üdvözöllek benneteket a Horthy Miklós Tudományegyetemen" :D Sík Sándor hivatali esküjének hosszadalmas és bürokratikusan megfogalmazott szövege tulajdonképpen két csomópont köré épül: az egyik, hogy betartja Magyarország törvényeit, a másik pedig, hogy tiszteletben tartja az egyetem szabályait, hivatali kötelességeit lelkiismeretesen teljesíti. Na jó, és mi a fene olyan érdekes ebben az egészben? Egyrészt az időpont, ami sokat elárul a körülményekről: Szeged, 1940. október 29. A tanév nyilván nem akkor kezdődött, elkéstek volna az eskütevéssel a tanárok? Nem. Az ok ennél jóval érdekesebb: a Horthy Miklós Tudományegyetem 1940-ben jött létre, jogi értelemben Szeged városának ekkor lett saját egyeteme. Korábban ugyanis a trianoni békeszerződés után Magyarországra költöző kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemnek adott otthont a város. 1940 augusztusában azonban a náci Németország segítségével a második bécsi döntés során visszacsatolták Magyarország területéhez Észak-Erdélyt, így a kolozsvári egyetem hazatérhetett, Szegeden pedig jogilag önálló, új egyetem nyitotta meg kapuit a diákok előtt. Első rektora Szent-Györgyi Albert volt. A régi tanári gárda nagy része Szegeden maradt, köztük Sík Sándor is, azonban mivel új intézményben kezdte meg munkáját, nyilván új esküt is kellett tennie. (Ha érdekelnek az új egyetem létrejöttének és megnyitójának részletei, ajánlom ezt a honlapot). A másik, még ennél is izgalmasabb kérdés: hogy létezik, hogy Sík Sándor magyar állami egyetemen taníthatott? És most biztos felmerül a kérdés, hogy ez egyáltalán miért is kérdés? Sík Sándor Budapesten született 1889-ben, de nem sokkal később Gödöllőre költözött a családjával együtt. Vallásos neveltetése igen korán kezdődött, a Piarista Gimnáziumba járt Pesten, és 14 évesen már a rend tagja volt. Budapesten végzett magyar-latin szakon az egyetemen, tanári oklevelet és doktori diplomát is szerzett. Vácott, Budapesten, Szegeden tanított; tanítványai emlékezete szerint karizmatikus tanár és remek előadó volt. Az oktatás mellett költőként, műfordítóként működött, a magyarországi cserkészmozgalom egyik alapítója volt. 1930-tól 1944-ig tanított Szegeden, ez idő alatt Radnóti Miklós mesterévé és barátjává vált, ő keresztelte meg a költőt 1943-ban a Szent István Bazilikában.
Amit kevesebben tudnak: maga Sík Sándor is zsidó volt, méghozzá mindkét szülői ágon. Apja, Sík Sándor és anyja, Winternitz Flóra még gyermekeik születése előtt megkeresztelkedtek. Ez persze mit sem számított a második zsidótörvénytől kezdve, ami a következőképpen határozta meg, ki számít zsidónak: akinek egy szülője vagy két nagyszülője az izraelita hitfelekezet tagja volt, vagy a törvény hatályba lépésekor, 1939-ben is oda tartozott. E törvény szerint, továbbá, a szellemi, közigazgatási, értelmiségi pályákon zsidók csupán 6%-ban képviseltethették magukat. Természetesen az egyetemek is ide értendőek. Sík Sándor vajon épp beleesett volna ebbe a 6%-ba? Nem. Ő mint a katolikus egyház felszentelt papja, mentesült a törvény alól. Rá tehát nem vonatkoztak a megszorítások, így a közelgő holokausztot is hitének köszönhetően vészelte át. Amikor az 1930-as évek végén meghozták a zsidótörvényeket, sok kikeresztelkedett és szekuláris zsidóéhoz hasonlóan Sík Sándor identitása is megkérdőjeleződött: zsidónak kéne éreznie magát csak azért, mert a törvény szerint ebbe a csoportba tartozik, annak ellenére, hogy soha nem volt az izraelita felekezet tagja? Ő így fogalmazta meg érzéseit: "Fajilag nincsen bennem egy csepp magyar vér sem: nem vagyok keverék: tiszta vér. És mégis: nincs bennem semmi, amit magyarnak ne éreznék mindenestül. [...] Magyar vagyok, az lennék, akkor is, ha a magyarságnak nem kellenék: ez nálam nem program, hanem tény: nem tudok másképp érezni!" E sorok a kor fajbiológiai/fajvédő politikai diskurzusának hatása alatt születtek, a ma embere számára már egyértelmű, hogy a faj maga az emberiség, és hogy egy egyénnek lehet kettős, sőt többes identitása - amint a magyar zsidók túlnyomó többsége is zsidó magyarnak/magyar zsidónak ("Mózes hitű magyarnak") érezte magát. Nem kell és valószínűleg nem is lehet választani az ember sokféle identitása közül. Sík Sándor mentesítettként túlélte a vészkorszakot és az üldöztetést, a háború után tagja lett az MTA-nak, azonban a kommunizmus idején személyét háttérbe szorították a vallása miatt. 1963-ban halt meg.
***
Ezeket a trüffeleket Ani szülinapjára készítettem. Mivel a fahéj a kedvenc fűszere, ezért extra adagot kevertem bele :)
Hozzávalók: 0,1 dl sütő rum/likőr 9 szem aszalt meggy 0,2 dl tejszín 100 gr étcsoki egy kiskanál vaj fahéj kakópor Elkészítés: A meggyszemeket megszórom fahéjjal és egy órára beáztatom a likőrbe. A tejszínt és a vajat összekeverem és felmelegítem, hozzáadom a csokit, pár csipet fahéjat, végül beleöntöm a likőrt és sima ganache-sá keverem. Beteszem a hűtőbe, hogy elérje a könnyen formázható állagot. Kiskanállal gombócnyi adagokat veszek a krémből, a közepébe nyomok egy-egy szem meggyet, és trüffellé formázom. Fahéjjal kevert kakaóporba forgatom a trüffeleket.
If it wasn't obvious enough, I love my vocation and I think I would commit mental harakiri if I had to give it up and do something else. Being a historian requires many different skills, such as presenting, teaching skills, researching, writing and so on. And nowadays I'm more into popularising history, after all what's the point of hiding in one's ivory tower and living for one's own research if one doesn't share his research results with the public?! This is the essence of research: transmitting new knowledge. Therefore here comes an experiment of how to interpret and introduce one source in a (hopefully) interesting way.
This is a certificate, which states that dr. Sándor Sík, teacher of the Miklós Horthy University, made an official teacher's oath. So Sándor Sík was a teacher at that university. No, this did not happen after the death of Miklós Horthy, regent of Hungary between the two world wars, but still during his lifetime. It must have been funny when he went there to open the academic year: "I, Miklós Horthy, greet you at the Miklós Horthy University" :D The long and bureaucratic text of Sándor Sík's oath is built on two main topics: first, that he would keep the laws of Hungary, second, that he would respect the rules of the university and he would perform earnestly as a teacher. OK, but why is this so interesting? Firstly, because of the date, which tells us a lot about the circumstances: Szeged, 29 October 1940. Obviously the academic year did not start at that time, so were the teachers late with taking the oath? No. The reason is even more interesting: the Miklós Horthy University was established in 1940; in legal terms the city of Szeged has an own university from this time. Previously, after Hungary had lost WW1 and the Treaty of Trianon had been signed causing the loss of 2/3 of the country's territory, the Franz Joseph University was moved to Szeged from Kolozsvár (Cluj-Napoca). However, in August 1940, with the help of Nazi Germany, Northern Transylvania was reassigned to Hungary in the Second Vienna Award. Therefore the university of Cluj could return to its hometown, while a new, independent university opened its gates for the students in Szeged. Its first rector was Nobel prize laureate Albert Szent-Györgyi. Most of the teachers, among them Sándor Sík, remained in Szeged, but since they started to work in a new institution, they had to make a new oath.
The university in Szeged
Another, even more exciting question: how come that Sándor Sík was allowed to teach at a Hungarian state university? And now the question emerges, why is this a question at all? Sándor Sík was born in Budapest in 1889 but not much later his family moved to Gödöllő. His religious education started quite early; he frequented the Piarist Secondary School in Pest and at age 14 he was already a member of the order. He studied Hungarian and Latin at the university of Budapest; he obtained a teacher's degree and a doctorate. He was teaching in Vác, Budapest and Szeged; according to the recollections of his pupils, he was a charismatic educator and an outstanding presenter. Besides teaching, he also worked as a poet and translator and he was one of the founders of the boy scout movement in Hungary. He was teaching in Szeged between 1930 and 1944; he became a mentor and friend of Miklós Radnóti (one of my favourite poets); he baptised the poet in 1943 in the Saint Stephen Basilica.
What is not so well-known: Sándor Sík himself was Jewish - both of his parents were Jews. His father, Sándor Sík and his mother, Flóra Winternitz, had converted even before their children were born. This did not count though according to the Second Anti-Jewish Law, which defined Jews as follows: people with one parent or two grandparents who had been members of the Israelite denomination, or they were still members of it in 1939, when said law was introduced. Moreover, this law restricted the number of Jews to 6% in intellectual and administrative fields. Naturally this included universities too. So did Sándor Sík fall into this 6%? No. He, as a priest of the Catholic church, was exempted from the restrictions. He also survived the approaching Holocaust due to his faith. When the anti-Jewish laws were passed at the end of the 1930s, just like that of many converted and secular Jews, the identity of Sándor Sík was also questioned: shall he consider himself Jewish just because according to a law he is defined as one - even though he had never been a member of the Israelite denomination? He wrote about his feelings like this: "Racially there is not a single drop of Hungarian blood in me: clear blood. And still: there is nothing in me that I wouldn't feel fully Hungarian. [...] I am Hungarian; I would be even if Hungarians didn't want me: it's not my program, it's a fact: I cannot feel otherwise!" These lines were conceived under the influence of the era's racial biological/racial political discourse; today it is evident that humanity per se is one race and that one person may have double or multiple identities - just like most of the Hungarian Jews considered themselves Hungarian Jews/Jewish Hungarians ("Hungarians of the Mosaic faith"). One does not have to and should not choose between one's identities. Sándor Sík survived the Shoah and the persecutions as exempted; after the war he became a member of the Hungarian Academy of Sciences but during the communist times he was marginalised because of his religion. He died in 1963.
***
I made the above truffles for Ani's birthday. Since cinnamon is her favourite spice, I put an extra portion of it in the truffles :)
Ingredients: 0,1 dl rum/liqueur 9 dried sour cherries 0,2 dl cream 100 gr dark chocolate one spoonful of butter cinnamon cocoa powder Recipe: I sprinkle the cherries with cinnamon and I soak them in the liqueur for an hour. I mix the butter and the cream, I warm it up, I add the chocolate and some pinches of cinnamon. Finally I pour the liqueur in it and I stir it until it becomes a smooth ganache. I put it in the fridge until the texture becomes easily mouldable. I take small portions from the cream, I put one cherry in the middle and I shape it into a truffle. I roll the truffles in cocoa powder mixed with cinnamon.
A szürke ég alatt még szürkébb felhőpamacsok függtek, akárha az ég is elkísérné az úton, ami kifelé vezet, el szülőfalujából. Sötéten ülték körbe a házakat a dombok, a fák alatt sugdolózott a szél; a szél, ami mindig más tájakra csábította, de most, hogy mennie kellett, gúnyolódva, hűtlen társként húzódott vissza az erdő mélyére. Finoman szállt fel a por a léptei nyomán, majd ugyanolyan csendesen ült vissza. Szürke volt az út is, esteli félhomály borult a falura, mintha a nap meggondolta volna magát, és inkább elvonult volna a dombok mögé, ahelyett, hogy a magasba hágva szétszaggatta volna a felhők pókhálóját.
Fázósan húzódott meg a kis templom a dombtetőn, sírok körében. Hátranézett, ahol Újfalu házainak fehér és szürke falai úgy leskelődtek a fenyők és orgonabokrok közül, akár a bújócskázó gyerekek; a kora tavasz fátyla, könnyű köd ülte meg a dús, fekete földet. Hamarosan a vetés rajzol majd zöld kontúrt a rögökre, a hegyek felől szelíd kézzel mossa a háztetőket az eső, fehér dunyhát tereget az ég.
***
Under the grey sky even greyer tufts of clouds hung as if the sky itself accompanied him on the way leading out, away from his village. Dark hills surrounded the houses, the wind whispered under the trees; the wind, which always lured him to other places but now that he had to leave, it unfaithfully drew back, jesting in the deep of the forest. His steps raised the dust delicately, then it settled again, just as silently. The road was also grey, dusk covered the village as if the sun had changed its mind and instead of rising in the heights of the sky and tearing apart the cobweb of clouds, it vanished behind the hills. The little church snuggled in a chill on the top of the hill, surrounded by graves. He looked back to where the white and grey walls of Újfalu's houses were peeping from among pines and lilac bushes like children playing hide-and-seek; the veil of early spring: light mist sat on the rich black soil. Soon the crops will draw green contour on the clods of earth; rain from the mountains will wash the roofs with a gentle hand; the sky will hang out white eiderdowns.
De akkor ő már messze jár majd innét. Ahol az út Trencsén felé kanyarodott, ott állt a kordé, rajta két másik suhanc - egyikük sem töltötte még be a huszonegyet, de a városban már várta őket a sorozóbizottság. Felkászálódott, maga mellé ejtette csomagját, köszöntésképpen biccentett a többieknek. Jól ismerte őket: a sötét hajú Sumichrast fiút Szkaláról és Zubo Jóskát, mindketten rokonok szegről-végről.
Legfiatalabb fiúnak karrierlehetőség a katonaság - így mondta az apja, és ez még most, öt évvel a szabadságharc leverése után is így van. Bármennyire is szorítja vasmarkába az országot a király, katonákra mindig szüksége lesz, biztos megélhetés. Hiába a kutyabőr, kisnemesek, főleg egy olyan aprócska hely, mint Újfalu, Nova ves helyi nemessége, már nem jelent jóformán semmit. Az sem számít, hogy több mint két évszázada kapta a család a nemességet, ha a legfiatalabbaknak már nem jut betevő.
***
But by then he will be far away from here. Where the road bent towards Trencin, there stood the cart, on it two other lads - none of them had turned twenty-one yet but the draft board was waiting for them in the city. He climbed on the cart, dropped his bag and nodded to the others. He knew them well: the Sumichrast boy with dark hair from Skala and Jozko Zubo, both of them his collateral kin. The army provides career for the youngest boy - that's what his father said and this was true even now, five years after that the war for independence had been crushed. Even though the king squeezed the country in his iron fist, he will always need soldiers; it is a firm livelihood. Nobility, especially the nobility of such a tiny place as Újfalu, Nova ves, doesn't mean anything. It also doesn't mean anything that the family received this nobility more than two hundred years ago, if the youngest one cannot earn a living.
Megdöccent a kordé, összeharapta a fogát. Épp hat éve kezdődött a forradalom, napra pontosan hat éve. És azóta minden összekuszálódott, felborult a korábbi rend... már ha rendnek lehetett azt nevezni. Itt, Szkalán régóta így éltek: tótok, németek, magyarok, mit sem számított, ki hova sorolta magát, ameddig megértették egymást. Apja régi német család sarja, szlovák leányt vett el, otthon németül beszéltek, de a rokonság és az iskola révén a gyerekekre ragadt a szlovák is. Újfalu és Szkala, a két egybenőtt falu nyelvi sokszínűsége persze nem számított különlegesnek a vidéken. A felmenői között mindhárom nemzetiség képviseltette magát, szoros kapcsolat fűzte őket Sumichrastékhoz, a szkalai szlovák kisnemesekhez, de ugyanúgy magyar családokhoz is.
***
The cart bumped, he clenched his teeth. The revolution started six years ago, exactly six years ago. And since then everything got entangled; the previous order collapsed... if it can be called an order at all. Here, in Skala they had lived like that for a long while: Slovaks, Germans, Hungarians, it didn't matter where one belonged as long as they understood each other. His father was the offspring of an old German family; he married a Slovak girl, they spoke German at home but the children picked up Slovak from the relatives and in the school. The multilingualism of Újfalu and Skala, the two villages grown in one, was not unique in the region. Among his ancestors all three ethnicities were represented; they were bound by kinship to the Sumichrasts, the Slovak noble family of Skala, but also to Hungarian families.
Elgörögtek a szkalai zarándokhely előtt; a romok úgy ültek a hegyoldalban, akár a hűvös széllökések elől összehúzódó madarak. Mennyit bújócskáztak a kolostortól nem messze nyíló barlangfolyosókban! András bátyja volt a legmerészebb, ő a barlangok legmélyére mászott, kézzel tapogatva az állandóan nedvességtől csepegő, gödrös falakat, jól ismerte a kanyarokat, beugrókat, és a legváratlanabb pillanatokban ugrott elő, halálra rémisztve bárkit, aki az útjába került. De egy ideje már elkerülték a romokat és a barlangokat, felnőttek, s idő sem volt a játékra. És most végleg hátrahagyja a jól ismert tájat, ki tudja, viszontlátja-e még valaha? A kanyar mögött Trencsén vára koronázta a város fölé magasodó dombot. A nap még mindig felhőfüggönnyel takargatta magát, de északon szürkésfehér sávok között bátortalanul átsandított a kék ég. A három fiú és az öreg, görnyedt hátú kocsis némán hagyta, hogy a kordé rázza őket, minden kanyarral egyre közelebb a városhoz.
***
They rolled past the pilgrimage site of Skala; the ruins sat in the hillside like birds snuggling against the chilly gusts of wind. How many times they played hide-and-seek in the caves opening nearby the monastery! His brother Andreas was the boldest, he climbed into the deep of the corridors, feeling his way with his hands on the damp, dripping walls; he knew all the curves, arches and he jumped out in the most unexpected moments, scaring to death anyone in his way. But for some time they had avoided the ruins and the caves; they grew up and they didn't have time for playing. And now he will leave behind the well-known landscape; who knows if he will ever see them again? Behind the curve the castle of Trencin crowned the hill mounting over the city. The sun still covered itself with cloud-curtain; but in the north the blue sky timidly peeped from behind grey-white stripes. The three lads and the old, hunched coachman silently let the cart shake them; with each bend closer to the city.
- A nevem Klacsmann József, születtem Újfalun 1833. április 18-án. Szüleim neve Klacsmann György és Zubova Anna. Sercegett a toll a papíron, ahogy az írnok feljegyezte az adatait. A sorozóbizottságot vezető nagybajuszú, bozontos szemöldökű, szikár arcú férfi bólintott, és szótlanul intett egyet. Innét a katonaorvos vette át az irányítást, aki döntött az újoncok alkalmasságáról. S míg a vizsgálat tartott, ő engedte repülni a gondolatait, vissza haza a szülei házához, a kis kúriához, amelynek fakult cserepeire zuzmó és moha vetett csipkét, a kertben a loncsos Csibész loholt előre valahányszor idegent sejtett a kapuban, tyúkok kotyogtak elégedetten. Édesanyja sötét haja előbukkant a kendő alól, míg a mosott ruhát vitte hátra teregetni. Mikor térhet majd haza? Merre fogják küldeni vajon, hová veti majd a sors a seregben? Kérdések, kérdések...
***
- My name is Joseph Klacsmann, I was born in Újfalu, on 18 April 1833. My parents are Georg Klacsmann and Anna Zubova. The pen scraped as the scribe noted down his personal data. The leader of the draft board, a haggard faced man with big moustache and bushy eyebrows, nodded and waved with his hand. The army surgeon, who decided on the suitability of the draftees, took over the lead. While the examination lasted, he let his thoughts fly, back home, to his parents' house, the small mansion, on whose roof tiles moss and lichen drew lace; the draggled Csibész scurried to the front whenever he suspected a stranger in the gate; hens clucked contentedly. The dark hair of his mother flowing from under her scarf as she took the laundry in the back of the garden to hang it out. When can he return home? Where will they send him, where will his destiny lead him in the army? Questions, questions...
Virágzó bonbonok Hozzávalók: Rózsalikőrös 170 gr tejcsoki 10 gr fehércsoki 100 gr étcsoki 0,4 dl rózsalikőr egy kardamom magjai egy kiskanál vaj Jázminlikőrös 170+70 gr fehércsoki két kiskanál szárított jázmin egy pillecukor 0,4+0,2 dl tejszín 0,3 dl jázminlikőr fehér lüszterpor
Elkészítés: Rózsalikőrös: Megolvasztom az étcsokit, hozzáadom a vajat és a kardamom mozsárban összetört magvait, majd a rózsalikőrt. Homogén állagúvá keverem. Temperált fehér csokival kifestem a virágokat a bonbonforma mélyedéseiben. Temperálom a tejcsokit, elkészítem a burkokat. Miután megszáradtak, megtöltöm őket a likőrös krémmel, és hűtőbe teszem. Végül temperált tejcsokival lezárom a bonbonokat. Jázminlikőrös: Felmelegítek 0,2 dl tejszínt, és beletépkedem a pillecukrot. Addig keverem, amíg felolvad, ezután beleszórok két kiskanál szárított jázmint. Lefedem az edényt, és hagyom állni. Néhány óra múlva leszűröm, ismét felmelegítem a tejszínt, belekeverek 70 gr fehércsokit, végül hozzáadom a jázminlikőrt. Felverek 0,3 dl tejszínt, óvatosan összeforgatom a likőrös krémmel. Kis tálban a hűtőbe teszem, ameddig a mousse habos állagát el nem érem. Temperálom a fehércsokit, elkészítem a bonbonok burkát. Megtöltöm őket a mousse-szal, és ismét a hűtőbe teszem. Másnap temperálom a maradék fehércsokit, lezárom a bonbonokat. Miután kiszedtem a formából, fehér lüszterporral megfestem a tetejüket.
Blooming bonbons Ingredients: Bonbons with rose liqueur 170 gr milk chocolate 10 gr white chocolate 100 gr dark chocolate 0,4 dl rose liqueur the seeds of one cardamom one small spoon of butter Bonbons with jasmine liqueur 170+70 gr white chocolate two small spoons of dry jasmine one marshmallow 0,4+0,2 dl cream 0,3 dl jasmine liqueur white luster dust
Recipe: Bonbons with rose liqueur: I melt the dark chocolate, I add the butter and the seeds of the cardamom crushed in a mortar, then the rose liqueur. I stir them until it becomes a smooth ganache. I paint the flowers of the cavities in the mould with tempered white chocolate. I temper the milk chocolate, I prepare the bonbon shells. After they get dry, I fill them with the cream and I put the mould in the fridge. Finally I seal the bonbons with tempered milk chocolate.
Bonbons with jasmine liqueur: I warm up 0,2 dl cream and I combine it with the marshmallow cut up into small pieces. I stir it until the marshmallow melts, then I add two spoonfuls of dry jasmine. I cover the dish and let the flowers infuse. Some hours later I sieve the liquid, I warm it up again and I add 70 gr white chocolate, then finally the jasmine liqueur. I whip 0,3 dl cream, I carefully mix it with the ganache. I pour it in a small bowl and put it in the fridge, until the mousse reaches its foamy consistency. I temper the white chocolate, I prepare the bonbon shells. I fill them with the mousse and I put the mould in the fridge. The next day I temper the leftover white chocolate, I seal the bonbons. After they fall out of the mould, I paint the tops with white luster dust.
A történész szakma szépségeihez tartozik, hogy az egyszeri kutató a legváratlanabb pillanatokban lel az alább olvasható kincsekre. A történet a századfordulós Párizsban játszódik, főhősünk a trixter tipikus esete :D A trixter a mitológiák egyik archetípusa, aki játékos, pajkos, szeret borsot törni mások orra alá és kijátszani a szabályokat; ugyanakkor eszes, így a csínytevésekért járó megtorlást el tudja kerülni, és ha szükséges, ravasz tanácsaival kisegíti társait is a bajból. A legnevesebb mitológiai trixter talán Loki, a germán tűzisten - de azt hiszem mindannyian ismerünk hasonló karakterű embereket is :))
A több mint százéves újságban talált pikáns cikk kétféle bonbont ihletett: az eredeti ötlet az eper és a bor házasítása volt (hisz ki mondta, hogy csak az eper-pezsgő páros lehet jó?). De mivel nem tudtam eldönteni, hogy vörös vagy fehér bor legyen-e, végül mindkettővel kipróbáltam - elvégre az érmének is két oldala van ;) A fehérboros bonbonhoz a Balatonboglári Irsai Olivérjét választottam, egy friss, citrusos, könnyed édes bort, ami mousse-ba keverve a trixter játékos, szellemes oldalát képviseli. Ezzel szemben a Szekszárdi Meridián Barrique testes, száraz, érzéki bora az étcsokis ganache-ban a trixter ármányos személyiségjegyeit testesíti meg. A díszítés terén szintén kétféle ötletem volt, de nem tudtam dönteni, hogy melyik bonbont hogyan dekoráljam, így mindkét fajtánál elkészítettem mindkét díszítést. Így lett igazi bábeli zűrzavar a végeredmény! :D
Hozzávalók:
-Sötét oldal:
100+150 gr étcsoki
30 gr eperpüré
1 kiskanál vaj
0,4 dl vörösbor
kakaóbabtöret
-Világos oldal:
120+150 gr fehércsoki
30 gr eperpüré
0,7 dl fehérbor
7-8 szem pillecukor
2 kiskanál vaj
1,5 dl tejszín
liofilizált eperdarabok
-Díszítés:
2x1 kiskanál kakaóvaj
30 gr fehércsoki
piros lüszterpor
-Sötét oldal:
Felmelegítem az eperpürét, hozzákeverem a vajat és 100 gr étcsokit, majd beleöntöm a bort. Végül hozzáadom az apró darabokra tört kakaóbabokat, amik majd ellenpontozzák a ganache krémességét, és hangsúlyozzák a kissé kesernyés, sötét ízvilágot.
Vízgőz felett megolvasztok egy kis kakaóvajat, majd hozzákeverek egy adag piros lüszterport. A bonbonforma mélyedéseinek egy részét a piros kakaóvajjal kifestem, vagy az ujjammal "márványozom". Temperálok 150 gr étcsokit, és miután a minta megszáradt, beletöltöm a formába. A megszilárdult héjakba belenyomom a tölteléket, majd hűtőben hagyom állni egy kicsit. Végül lezárom a bonbonokat.
- Világos oldal:
Az eperpürét, a vajat, 120 gr fehércsokit és a pillecukrokat fölteszem főni. Míg melegszenek, egyneművé keverem őket, és miután a massza kihűlt, hozzáadom a fehérbort és a liofilizált eperdarabokat, amelyek mind az íz, mind a textúra szempontjából feldobják majd a mousse-t. Felverem a tejszínt, majd a krémbe forgatom, és hűtőbe teszem egy estére.
A bonbonforma mélyedéseinek felét hasonlóképp díszítem, mint az étcsokis bonbonok esetében. Temperálok 150 gr fehércsokit, elkészítem a burkokat, és megtöltöm őket mousse-szal. Ismét a hűtőbe teszem őket, hogy a hab visszanyerje a tartását. Lezárom a bonbonokat.
Miután mindkét adagot kifordítottam a formából, a minta nélküli bonbonokat kis távolságra helyezem egymástól. Melegítek 30 gr fehércsokit, és adok hozzá némi lüszterport, hogy szép rózsaszín legyen. Temperálás után habnyomóból csíkokat húzok a bonbonokra.
A két töltelékkel igazán franciás hangulatú desszert lesz ez egy finom vacsora után - aki pedig nem akar a bonbonkészítéssel bajlódni, az magában is elkészítheti a mousse-t!
A telefon koboldja
“Mulatságos bírósági tárgyalás folyt a
napokban Párisban, melynek egy pajkos, vöröses szőke, nagyon pikáns bakfis, Rodier Clemence
volt a főszereplője. A kisasszony mint a párizsi telefonközpont egyik
hivatalnoknője mindenféle bolond csínyt követett el, melynek fölsorolása a
tárgyaláson nemcsak a közönséget, hanem a bírákat is többször nagy derültségre
hangolta. A bírónak ama kérdésére, hogy mint egy jómódú család leánya, miért
választotta a telefonkisasszonyok nem épen csábító foglalkozását, a szép
Clemence azt felelte, hogy egy ismerősétől hallotta, micsoda érdekes titkokat
lehet megtudni sokszor a telefonközpontban és ez nagyon csábította. A biró
ezután fölolvasta a följelentéseket. A főpanaszos így szól: “Augusztus 5-én egy
nőismerősömmel akartam beszélni és a telefonszámát kértem. – Halló, ki az? – Én
vagyok, Irma. Ott ki beszél? – Pierre. – Eljössz ma este? – Még nem volt időm
felelni, mikor mindakettőnk halálos ijedtségére egy idegen, tompa hang
közbeszólt: – Ide hallgasson, asszonyom.- És nem várva választ, folytatta – Ön
egy megromlott, bűnös nő, férje meg fog tudni mindent. – De hát ki ön az isten
szerelmére? – A lelkiismeret- szólt a válasz még tompább és egészen síri
hangon. A telefonban valami sajátságos zörgés hallatszott és aztán végkép
elnémult. Barátnőm beteg lett az ijedtségtől, én pedig a rendőrségre mentem.
Egy másik vádló, egy Mureau nevű vén reszketős
úr, aki maga jelent meg a tárgyaláson, következőket beszélte: “Egy este irtózatos
boszuság ért. Unokaöcsém, aki egyike a legkönnyelműbb fickóknak egész Párisban,
azt telefonozta nekem, hogy küldjek neki 600 frankot azonnal, kártyaadóssága
kifizetésére, mert különben főbelövi magát. Nem küldtem neki egy sout se, mert
unokaöcsém már vagy negyvenszer fenyegetett így és ma sincs semmi baja. Este 11
órakor feküdtem le, de pontban éjfélkor a telefon éktelenül elkezd lármázni.
Nem tetszett a dolog. Rögtön az unokaöcsém, az az átkozott fickó jutott
eszembe, hátha tényleg agyonlőtte magát és most a szerencsétlenség hírét
jelentik. Odamentem a telefonhoz. – Halló- hangzik felém a kagylóból egy hang,
mely mintha csak a sírból jött volna. – Halló, ki beszél? – kérdem és
végigborsódzott a hátam a válaszra:- A halál. – Nem vagyok babonás, de éjfél
volt épen… a “halál” pedig tovább beszél:- Tudd meg vén uzsorás, hogy
unokaöcsédet, ha a kellő támogatásban nem részesíted, még ebben a hónapban
elviszem- Aztán iszonyú nyikorgás hallatszott a telefonban, mintha száz
halottaskocsi egymás után haladna a kövezeten. Kilelt a hideg és másnap reggel
elküldtem unokaöcsémnek a 600 frankot.
Aztán a tanúk egész sora következett, akiknek a
vallomásaiból kitűnt, hogy a telefonközpont egy darabig úgy viselte magát,
mintha megbolondult volna. Ha az árfolyamot kérdezte valaki, a legújabb
léghajóról beszéltek neki; aki a színházat kérte, azt temetkezési intézettel
kötötték össze és mindenkivel bolondot űztek a telefonkisasszonyok, kik a kis
szőke ördöggel mind egy húron pendültek. Ez pedig egész fizetését arra használta,
hogy kollégáit frissítőkkel tartsa, úgy, hogy a hivatal néha egy
csemegeüzlethez hasonlított. A kis telefon-kobold különben elég jól járt, mert
a főpanaszos visszavonta a panaszt, főképen azért, mert időközben a kisasszony
vőlegénye lett. A többiek is megbocsátottak és így a leíró is csak egy kis
barátságos dorgatóriumra szorítkozott.”
The beauties of being a historian is that the researcher finds treasures such as the one you can read below in the most unexpected moments. The story takes place in fin-de-siecle Paris, our protagonist is a typical trickster :D Tricksters are one of the archetypes of mythology; they are playful, mischievous, they like to pull pranks on others and break the rules; however, they are witty, therefore they can avoid the punishment for their pranks, and if necessary, they help their peers with their canny advices. The most famous mythological trickster is probably Loki, the Germanic god of fire - but I presume all of us know people with the same character :))
The piquant article found in a more than a hundred years old newspaper inspired two bonbons: the original idea was matching strawberry and wine (who said that strawberry can be good only with champagne?). But since I couldn't decide whether it should be red or white wine, in the end I tried it with both of them - after all every coin has two sides ;) For the bonbons with white wine I chose Irsai Olivér from Balatonboglár winery, which is a fresh, light sweet wine with citrus aroma. Mixed in mousse it represents the playful, witty side of the trickster. On the other hand the full-bodied, dry, sensual Meridián Barrique from Szekszárd in the dark chocolate ganache embodies the cunning characteristics of the trickster. I had two ideas also for the decoration, but I couldn't decide which one to apply to which bonbons, so I decorated both types of bonbons with both of them. That's how I got a Babel-like chaos :D
Ingredients:
-Dark side:
100+150 gr dark chocolate
30 gr strawberry puree
1 small spoon of butter
0,4 dl red wine
cocoa nibs
-Bright side:
120+150 gr white chocolate
30 gr strawberry puree
0,7 dl white wine
7-8 marshmallows
2 small spoons of butter
1,5 dl cream
lyophilised strawberry
-Decoration:
2x1 small spoon of cocoa butter
30 gr white chocolate
red luster dust
-Dark side:
I warm up the strawberry puree, I mix it with butter and 100 gr dark chocolate, then I pour in the wine. Finally I add the cocoa nibs, which will counterbalance the creaminess of the ganache and emphasise the bitterish, dark flavour.
Above hot water I melt some cocoa butter and I mix it with a bit of red luster dust. I paint some of the cavities of the chocolate mould or I "marble" them with my finger. I temper 150 gr dark chocolate and after the pattern dried, I pour it in the mould. I fill the solidified shells with the filling, then I let them stand in the fridge a bit. Finally I seal the bonbons.
- Bright side:
I warm the strawberry puree, the butter, 120 gr white chocolate and the marshmallows. I stir them until they become creamy and when the mass gets colder I add the white wine and lyophilised strawberry pieces which will freshen both the texture and the flavour of the mousse. I whip the cream then I mix it with the cream and I leave it in the fridge for a night.
I decorate half of the cavities of the mould like in the case of the dark chocolate bonbons. I temper 150 gr white chocolate, I prepare the shells then I fill them with mousse. I put them back in the fridge until the foam gets hard again. I seal the bonbons.
After I took both portions of bonbons from the mould, I put the ones without decoration close to each other. I warm up 30 gr white chocolate, I add some luster dust so that it becomes pink. After tempering, I line the bonbons with the chocolate.
These bonbons with the two different fillings will become a real French dessert after a tasty dinner - and those, who do not want to waste time with making bonbons, can prepare the mousse in itself!
The spirit of the telephone
“A funny trial took place in Paris in these days, whose protagonist was a playful, red haired, naughty filly, Clemence Rodier. The young lady, as the operator of the telephone exchange, pulled crazy pranks whose enumeration at the trial caused exhilaration not only among the audience but also among the judges. To the question of the judge that as the daughter of a wealthy family why had she chosen exactly the not very tempting job of the telephone operators, the beautiful Clemence answered that she had heard from a friend that such interesting secrets can be learnt at the telephone exchange and this had tempted her. Then the judge read out the charges. The main accuser said: "On 5 August I wanted to talk with my lady friend and I asked for her number. "Hello, who is that?" "It's me, Irma. Who is talking?" "Pierre." "Will you come tonight?" I didn't have time to reply because we were both frightened when an alien, flat voice interrupted: "Listen, madame." And not waiting for answer, continued: "You are an evil, sinful woman, your husband will get to know everything." "But who are you, for God's sake?" "Your self-conscience," said the voice in an even flatter and deadly tone. A peculiar noise was heard in the telephone then it went mute. My friend became sick with fear and I went to the police.
Another accuser, an old, shaky gentleman called Mureau, who showed up personally at the trial, said the following: "One night a nuisance happened. My nephew, who is one of the most frivolous guys in the whole Paris, phoned me and asked me to send him immediately 600 francs for his gambling debts otherwise he'd shoot himself in the head. I didn't send him even a sou because my nephew had threatened me like this at least forty times and he is still safe. One night I went to sleep at 11 but exactly at midnight the telephone started to ring wildly. I didn't like it. I immediately thought of my nephew, that goddamn guy, maybe he'd really shot himself and now they reported the news to me. I went to the telephone. "Hello," sounded a voice from the receiver, that seemed to come from the grave. "Hello, who is talking?" I asked, and I got the goosebumps to the answer: "Death." I am not superstitious, but it was exactly midnight... Death continued: "You'd better know, old usurer, that if you do not support your nephew, I will take him in this month." Then a terrible squeaking could be heard in the telephone as if a hundred funeral coaches proceeded on the pavement. I was horrified and the next morning I sent 600 francs to my nephew.
Then a whole line of accusers came, from whose testimonies it turned out that the telephone exchange behaved for a while as if it had gone mad. If someone asked for the exchange rate, they talked about the newest zeppelin to him; the one who asked for the theatre, was connected with the funeral service institute and the operators, who were birds of a feather with the little blond devil, pulled pranks on everyone. And she used all of her salary to buy refreshments to her colleagues so the office sometimes resembled a grocery store. The spirit of the telephone is doing well as the main accuser repealed the charge, mainly because in the meanwhile he had become the finace of the young lady. The others forgave her too so the judgement was limited to some friendly reprimand."
