Winny a
dombtetőn állt, körülötte felszabadultan sóhajtozó, zöld lobogójukat bontó fák.
Alant a reggeli fényben még fáradtan, az elvonuló tél által hátrahagyott
titkokat őrizve bújtak össze a piros cserepes háztetők. Virágoktól terhes ágú
gyümölcsfák bohém alakja bukkant fel itt is, ott is.
Gyereknevetés,
kályha gyomrából felkúszó füst, frissen teregetett ruhák ropogós, napszárított
illata, a föld vérkeringésének pezsgése, az újjáéledő táj álmokat rejtő, felleguszályú
látványa – Winny mindezt a levegővel együtt szívta be, megtelt a tüdeje.
Itt az ideje,
hogy ismét útnak induljon.
Az ujját ölelő Pillangógyűrűt bámulta. Mily rég, hogy utoljára használta… Talán elfelejtette
már a szárnyalást, és most már fél is tőle. Mi van, ha nem sikerül? Ha a belül
süvítő szelek hiába biztatják?
Három év hosszú
idő, sok minden megváltozik azalatt. Mi van, ha elpárolgott a varázslat a
gyűrűből? Oly sokáig viselte használat nélkül, oly sokáig élvezte hangtalanul
és rabságban tartva a belül játszó szelet.
A tetőket és a
viráglombú fákat nézte. Mily könnyű lenne megfordulni és hazamenni! Egészen
könnyű lenne ismét csendben hallgatni a belső szelet anélkül, hogy átadná magát
neki.
De nem! Nem
véletlenül hozta a szél erre a dombra.
Felsóhajtott és
elfordította a Pillangógyűrűt. Békésen úsztak a bodros felhők az égen. Méhek
döngtek a közeli bokrok körül.
Elmúlt a varázs.
Még egy kis szellő sem moccant. Winny lábujjhegyre állt, hátha akkor megérzi.
Milyen ragyogó zöld a fű, milyen sárgák a pitypangok, és ő soha többé nem látja
őket a magasból! Apró légmozgás simította végig az arcát. Megdobbant a szíve.
Ez lenne az?
A szél elült.
Pillanatnyi csend.
Az égből csapott
le, karmait kimeresztve a bosszú, egyesülés, odaadás vágyával, a rég nem látott
szerető kíméletlenségével és szenvedélyével. Eltépte Winnyt a pázsitról, száraz
falevélként sodorta az égbe, ide-oda ráncigálta mint rossz gyerek a
játékszerét. Most a föld felé süvített, majd ismét neki a felhőknek, el a falu
felett, föl, föl, egészen magasra, akárha az űrbe akarná kilökni.
Winny lélegzete
bennszakadt, a szél egyre csak üvöltött s ő tehetetlen koloncként vergődött.
Végtagjai gyorsan átfagytak, mellkasa páncéljában halálos félelem ritmusára
vert a szíve. Küzdött, úszott, dobálta magát. Végül feladta. S akkor, csak
akkor, a szél szelíd örvénnyé változott, tavaszi fuvallattá, hátára vette
Winnyt, engedelmesen repítette, ahogy régen.
Odalent
pitypang- és százszorszép-pettyes mező, a völgybe húzódó, fakó tetejű házikók,
s utak, utak, utak. Már csak azt kell eldönteni, melyiket kövessék.
Ez egy egyszerű recept: minden fő hozzávalóból ugyanakkora mennyiség kell bele. Aztán amikor az ember megeszi, szétolvad a szájban a banán élénk, édes íze, nyami :)
Hozzávalók:
40 ml tejszín
40 gr cukor
40 gr banán
két kiskanál vaj
2 csipet himalájai só
200 gr tejcsoki
kakaóvaj, ételfesték
Elkészítés:
Olvasztott kakaóvajjal és ételfestékekkel (vörös, rózsaszín és arany) összefröcskölöm a formát. Ezután temperálom a tejcsokit és elkészítem a bonbonok burkát.
Feldarabolom a banánt és a tejszínnel együtt összeturmixolom. Egy lábasban megolvasztom a cukrot, amikor szép borostyánszínű lesz, lehúzom a tűzről, és beleteszek két kanál vajat, azután a banánturmixot. Fröcsköl, vigyázat! Egy kicsit még melegítem az egészet, hogy összeálljon, legvégül ízlés szerint adagolom a sót.
Amikor kissé kihűlt, a karamellát beleadagolom a bonbon burkokba. Hűtőbe teszem a formát, míg a töltelék teteje meg nem köt. Ekkor temperálom a maradék tejcsokit, és lezárom a bonbonokat.
And it was spring again.
Winny was standing on the hilltop, around her, freely sighing trees unfolding their green flags. Below, still tired in the morning light, guarding the leftover secrets of passing winter, red-tiled roofs huddled. The bohemian figure of fruit-trees turned up, their branches heavy with flowers.
Children's laughter, smoke rising from the belly of furnaces, the crisp, sun-dried scent of freshly hung-out clothes, the fizzing of the ground's circulation, the view of the reviving, dream-hiding, cloud-cloaked landscape - Winny breathed all of this in together with the air; her lungs filled.
It's time to take the road again.
She stared at the Butterfly ring embracing her finger. It's been a long time since she'd last used it... Maybe she'd forgotten to fly, and now she's afraid of it. What if she doesn't succeed? If the winds inside encourage her in vain?
Three years is a long time, many things can change. What if the magic had evaporated from the ring? She was wearing it for such a long time without using it; she enjoyed the silent wind playing inside, in captivity.
She watched the roofs and the flower-crowned trees. How easy it would be to turn around and go home! It would be really easy to silently listen to the inner wind, without giving herself to it.
But no! It is not by chance that the wind brought her to this hilltop.
She sighed and turned the Butterfly ring around. Peacefully, fluffly clouds were swimming in the sky. Bees were buzzing around the nearby bush.
The magic was gone. Not even a tiny breeze moved. Winny stood on tiptoes - maybe then she'd feel it. How dazzling green the grass is, how yellow the dandelions are, and she'd never see them from above! A tiny waft caressed her face. Her heart skipped a beat. Is it that?
The wind died off. A moment of silence.
It struck from the sky; with sharp talons, the desire to revenge and unite; the relentlessness and passion of a lover long time not seen. It tore Winny from the lawn; carried her in the sky like a dry leaf; dragged her around like a bad child his toy. Now it whizzed towards the ground, then again at the clouds, away above the village, up, up, very high, as if it wanted to toss her into space.
Taking Winny's breath, the wind kept howling and she was squirming like a helpless burden. Her limbs froze; in the armour of her chest, her heart beat to the rhythm of deadly fear. She struggled, swam, threw herself. Finally she gave it up. And then, only then, the wind transformed into a gentle swirl, a spring breeze, it took Winny on its back, flew her obediently like back then.
Below a field with dandelions and daisies; cottages with faded roofs and roads, roads, roads. The only thing to decide, which one they should follow.
This is a simple recipe: the same amount is needed of every main ingredient. Then when you eat it, the intense, sweet flavour of the banana melts in your mouth, yummy :)
Ingredients:
40 ml cream
40 gr sugar
40 gr banana
two small spoon of butter
2 pinches Himalayan salt
200 gr milk chocolate
cocoa butter, food paint
Recipe:
With melted cocoa butter and food paint (red, pink and gold) I sparkle the mould. THen I temper the milk chocolate and I prepare the bonbon shells.
I cut up the banana and blend it with the cream. I melt the sugar in a pot and when it gets a nice amber colour, I take it off the fire and I add two spoons of butter, then the banana-smoothie. Be careful, it splatters! I warm the caramel a bit more until it becomes creamy; finally I add the salt.
When it cools down, I portion the caramel into the shells. I put the mould in the fridge until the filling sets. Then I temper the leftover chocolate and I seal the bonbons.
(ha szeretnél nyerni egy csomaggal az orgonás-rozés csokiból, pillants rá a Facebook oldalamra!) Ma kifőzzük, hogyan készül egy történész.
Hozzávalók:
egy db ember, akinek fogalma sincs, mivé váljon
mintegy 6-7 év
világmegváltó tervek
idealizmus és talán kissé túl sok remény
Elkészítés:
1. Végy egy gyereket, akit a világon minden érdekel (igen, a kémia, a csillagászat, a művészetek, a vallások, az irodalom, még a matek is), kivéve a történelem. Végy mellé nem túl motiváló töritanárokat, ami aztán majd odáig fajul, hogy az érettségi előtt másfél-két évvel már attól fog parázni, hogy megbukik. Lévén, hogy utálja a törit, de muszáj megtanulnia, kénytelen lesz töri faktra járni két évig. Ahol aztán adj mellé egy igen jó tanárt.
2. Amikor eljön az egyetemre jelentkezés ideje, a gyereket már a világon minden érdekli, beleértve a történelmet is. Dönteni persze képtelen, ezért beszéld rá a töri szakra.
3. Amikor eljön a diplomázás ideje, alanyunk rá fog ébredni, hogy valójában a vég nélküli tanulás motiválja leginkább (mivel gyerekkorában meg volt győződve, hogy nagy titkokat fog feltárni, mint a kincskeresők a filmekben!), ezért folytatja tanulmányait. A negyedik diploma után belátja, hogy további diplomákat szerezni már nem kihívás, tovább kell lépni.
4. Mindeközben szórjunk a katyvaszba egy olyan témát, ami kellően megfogja alanyunkat. Aki gyerekkora óta arról is meg van győződve, hogy bármilyen aprócska élőlény ő a nagy univerzumban, azért egy kicsit meg tudja változtatni az emberiséget. Megvan tehát a téma, alanyunk arra is rájön, hogy valójában elő tud adni, és van is mondanivalója. Ekkor jön képbe az idealizmus, a remény, az emberi jóságba vetett hit. Alanyunk tehát megtalálja az életcélját.
5. Buktatókkal teli úton ébreszd rá alanyunkat, hogy jóllehet ő azt hitte, nem akar dolgozni (csak tanulni ugyebár), valójában nem a munkától ódzkodott, hanem annak a napi-8-óra-az-irodában fajtájától; de bezzeg szabadúszóként éjt nappallá téve képes melózni. Főleg ha szeretett témájáról van szó.
6. Évek hosszú során át alanyunk majd megtapasztalja, hogy a különböző múzeumok és intézmények hogyan használják ki a munkaerőt (illetve annak idealizmusát), továbbá milyen az, amikor - lévén szabadúszik, ugye - ismerősök, sőt gyakran hozzá közel állók szólogatnak be, hogy ő valójában nem is dolgozik, vagy egészen furcsa elképzeléseik vannak az életéről, mert abból annyit látnak, hogy napi pár óra levéltárazás után hazamegy. Nyilván az "nem igazi munka", egyébként is, köztudott, hogy "az értelmiségiek nem csinálnak semmit". Lesznek persze olyanok, akik irigyek erre, vagy netán a pénzügyeire célozgatva tesznek kellemes megjegyzéseket, de aki nem lát bele, az nem is tudhatja, és hát az élet már csak ilyen, az emberek jóindulatúak (se) :D :)
7. Évek hosszú során és buktatókon át juttasd el alanyunkat biztos angol nyelvtudásig és a szakmai függetlenségig, kiterjedt nemzetközi kapcsolathálóig, doktori tanulmányokig. Juttasd el három kontinens tizenhat országának 26 városába konferenciákra és nyári egyetemekre, hogy továbbfejlődjön. Kapjon a kutatását támogató ösztöndíjakat.
Aztán jön a nagy kérdés, hogy emberünk mit tesz mindezért. Legyen mondjuk, hogy eddig három kiállítás készítésében vett részt, továbbá hat nyári egyetemen és egy online kurzuson; háromszor volt meghívott előadó, hat nemzetközi konferenciát szervezett, 21 konferencián adott elő. Négy angol nyelvű és három magyar tanulmánya jelent meg, két kötetet segédszerkesztett. Négy múzeumnak és két egyetemnek dolgozott, önkénteskedett egy szervezetnek.
Félreértés ne essék, a fentiek nagy része szintén önkéntes munka (vagy nem fizetetnek érte, de szakmai szempontból muszáj), mert általában a kultúra és a tudomány kapja a legkevesebb pénzt. Itt jön képbe az idealizmus, na meg úgy általában a történészek élete. Aki menedzseri fizetésre vágyik, ne menjen történésznek. A szabadúszás előnye, hogy kötetlen, és az ember otthon vagy a parkban is végezheti, azonban néha van munka, máskor meg nincs, és ha valakinek nem jó a munkamorálja, az bajban lesz a határidőkkel.
Viszont minden hátrányáért kárpótol az érzés, hogy olyasmit csinálok, amit imádok, és amivel úgy érzem, hogy jobbá teszem a világot. Épp ezért alkalomadtán este 10-11-ig, hétvégente is, ünnepnapokon is, bármikor képes vagyok dolgozni, mert nem fáradság. El sem tudnám képzelni az életem úgy, hogy olyasmit csináljak, amit unok, nem az életcélom, vagy közben nem érzem azt, hogy jót teszek másokkal.
Erre az évre a terveim: folytatom megkezdett ismeretterjesztő cikkeim sorozatát (eddig három nyelven jelentek meg: szlovákul itt és itt, angolul itt, magyarul pedig itt), egy magyar és három angol nyelvű tanulmányom áll szerkesztés alatt, magam pedig két angol nyelvű tanulmánykötet és egy forráskiadvány szerkesztésében veszek részt. Hat konferenciára és egy nyári egyetemre jutottam be, még egy konferenciára kell jelentkeznem, egyre pedig meghívást kaptam. Mindemellett két ösztöndíjra jelentkeztem, gyűröm a "nem igazi munka" levéltárazást, dolgozok a doktori disszertációmon, továbbá nagy örömömre az év elején bekapcsolódtam a Post bellum (Pameť národa) nevű NGO munkájába (amelynek már meg is írtam az első cikkemet) - a Post bellum olyan Közép-Európában élő emberek interjúit gyűjti egy online adatbázisban, akik átélték a 20. század valamely nagy történelmi eseményét (holokauszt, 1968, 1956, rendszerváltás stb.).
És kész is a történészünk.
A mai bonbon lágy boros krémmel töltött, amit az orgona finom illata egészít ki, és kedves, rózsaszín virágminta díszíti. Hozzávalók: egy kis pohárnyi orgonavirág 60 ml rozé (én a Varga pincészet félszáraz habzóborát használtam) 200+100 gr étcsoki egy kiskanál vaj transzferfólia Elkészítés: Az orgonavirágokat lecsipkedem a szárról, egy kis pohárba teszem, és ráöntöm a rozét. Néha kicsit megkeverem és óvatosan lenyomkodom a virágokat. Egy délután (5-6 óra) hosszat hagyom ázni, azután leszűröm. Vízgőz felett megolvasztok 100 gr étcsokit, belekeverek egy kiskanál vajat is, és elegyítem a borral. Sokáig kell kevergetni, mert nem igazán szereti egymást a két szubsztancia. Temperálok 200 gr étcsokit, elkészítem a bonbonok burkát. Megtöltöm őket a boros krémmel, és hűtőbe teszem. Amikor a krém teteje elég szilárd, kiveszem. Méretre vágom a transzferfóliát, félreteszem. Temperálom a maradék étcsokit, lezárom a bonbonokat, ám mielőtt visszatenném a hűtőbe, rájuk simítom a transzferfóliát. Alaposan elsimogatom, hogy ne maradjon alatta légbuborék. Amikor a bonbonok elkészültek, a fóliát le lehet húzni, a csokit pedig kirázogatni a formából.
Today we'll learn how to prepare a historian. Ingredients: one person who has no idea what she wants to become about 6-7 years world redemption plans idealism and probably a bit too much hope
Recipe:
1. Take one kid who is interested in everything (yes, chemistry, astronomy, arts, religions, literature, even mathematics), except for history. Take not too motivating history teachers, which will result in that 1.5-2 years before high school graduation, the kid will be afraid that she'll fail at the exam. Though she hates history, but she must learn it, she'll have to take extra classes for two years. Where you shall add a very good teacher. 2. When she has to pick a university, the kid will be interested in everything, including history. Obviously she is unable to choose, so persuade her to choose history.
3. At the time of graduation our subject will realise that actually life-long learning is what motivates her (as when she was a kid, she was convinced that she'll discover great secrets like those treasure hunters in the movies!), therefore she continues to study. After the fourth diploma she realises that getting more diplomas is not a real challenge and she must move forward. 4. In the meantime add into this mixture a topic, which captivates our subject. Who has been convinced since her childhood that even though she's only a tiny creature in the vast universe, she can still change humanity a little bit. So we have the topic and our subject also realises that she can present and she has a message. Then idealism, hope and faith in the kindness of humans come into the picture. Thus our subject finds the meaning of her life. 5. Through a rocky road, make our subject realise that even though she had believed that she doesn't want to work (only study), in reality it wasn't work she was afraid of but its 8-hour-in-the-office form; however, as a freelancer she can work day and night. Especially when it comes to her beloved topic. 6. During the years our subject will experience how museums and various institutions exploit workforce (more precisely the idealism of that workforce), and how it is when - as she's freelancing - acquaintances, or often people close to her nag her that she is not working or they have the weirdest ideas about her life, because the only thing they see is that she spends a couple of hours in the archive, then goes home. Obviously that cannot be "real work", and anyway, everyone knows that "intellectuals don't do anything". There will be some who'll envy this or they make nice comments about her financial issues, but those who don't see behind the scenes, cannot know what's going on and life is like this, people are nice (not) :D :) 7. Through years and lots of stumbling, make the subject achieve firm English knowledge and professional independence, an international network and doctoral studies. Get her to 26 cities of 16 countries on three continents, to conferences and summer schools in order to develop her. She shall get scholarships too, for her research.
Then the question arises, what does our subject do for all this. Let's say, she participated in the creation of three exhibitions, she took part in six summer schools and one online course; three times she was invited as a guest presenter, she organised six international conferences and presented at 21 conferences. She published four English and three Hungarian papers; copy edited two volumes. She worked for four museums and two universities and volunteered for one organisation. Don't misunderstand, most of the above mentioned was also voluntary work (or there was no salary but had to be done for professional reasons), because usually only a small amount of money is invested in culture and science. Here comes idealism and the life of historians in general. Whoever wants the salary of a manager, shouldn't become a historian. The advantage of freelancing is that one can do it at home or in the park, but sometimes you have some work, other times you don't, and if you don't have a strict work morale, deadlines might be problematic.
However, the feeling that I do something I truly love and with which I feel that I make the world a better place, compensates for any disadvantage. Therefore oftentimes I work until 10-11 in the evening, in the weekend or even on holidays, because it is not tiring for me. I can't even imagine my life doing something I am bored with, which is not the meaning of my life or with which I don't feel that I do good to others.
My plans for this year: I'll continue the series of my popularising articles (I've published them in three languages: in Slovak here and here, in English here, in Hungarian here). I have one Hungarian and three English language papers that are being edited; I myself am editing two English language conference volumes and one primary source edition. I got invited to seven conferences and one summer school; I still have to apply to one conference. Besides, I applied to two scholarships, I'm suffering with the "not real work" archival research, working on my dissertation, moreover, I am super happy that in the beginning of this year I joined an NGO called Post bellum(Pameť národa) (for which I've already written my first article) - Post bellum collects the interviews of people from Central Europe, who experienced a significant historical event of the 20th century (Holocaust, 1968, 1956, fall of the Iron Curtain, etc.). And our historian is ready.
Today's bonbons are filled with soft wine-cream, complemented with the nice scent of lilacs and decorated with cute pink flowers. Ingredients: one small glass of lilac flowers 60 ml rosé wine (I used semi dry sparkling wine) 200+100 gr dark chocolate small spoon of butter transfer sheet Recipe: I nip the flowers off the stem and put them in a small glass; I pour the wine on them. Occasionally I stir them and carefully press the flowers down. I leave them to soak for an afternoon (5-6 hours), then I sieve it. I melt 100 gr dark chocolate in bain marie; I also add a spoonful of butter and I combine it with the wine. You'll have to stir it for a while because the two substances don't like each other. I temper 200 gr dark chocolate; I prepare the bonbon shells. I fill them with the wine cream and I put the mould in the fridge. When the cream sets, I take it out. I cut off a piece of the transfer sheet and put it aside. I temper the leftover dark chocolate; I seal the bonbons but before I put the mould in the fridge, I place the transfer sheet on the top. I press it down so no air bubbles can remain under it. When the bonbons are ready, the sheet can be peeled off and the chocolate shaken out of the mould.
Legutóbbi epres triumvirátusom utolsó darabja (előzőek receptje itt és itt). Ezúttal igazán "csajos" csoki készült, ugyanis a maradék fehércsoki likőrömmel bolondítottam meg a tölteléket, nyamiiii! Azt hiszem, a likőrből is készítenem kell majd még, nem árt, ha van itthon kínálós itóka :D
Hogy minél élénkebb maradjon a bonbon ízvilága, agaragarral sűrítettem be. A festésnél nem árt az óvatosság: ha túl vékony a csokiburok, nem fog kijönni a formából, ezért a burok készítésénél érdemes egy egész picit tovább várni a felesleg kirázásával.
Azt hiszem, ehhez a tavaszias csokihoz jól passzol A Star is Born c. filmből a kedvenc dalom - ugyan nem vagyok Lady Gaga rajongó, de ez a dal tényleg csodálatos.
Hozzávalók:
60 gr eperpüré
40 gr fehércsoki likőr
150 gr fehércsoki
agaragar
ételfesték, kakaóvaj
Elkészítés:
Először a csokiburkot csinálom meg, mert ha az agaragar zselésíti a tölteléket, már nem lehet majd betölteni. Bronz színű lüszter és olvasztott kakaóvaj keverékével összefröcskölöm a mélyedéseket. Miután a cseppek megszáradtak, rózsaszín ételfestéket keverek egy fél kiskanálnyi kakaóvajba, és ecsettel spirálokat festek.
Temperálom a fehércsokit, elkészítem a burkokat.
Pürésítem az epret és leszűröm, hogy a magvak ne maradjanak benne. Negyed kiskanálnyi agaragarral felforralom, majd kevergetve kihűtöm. Végül beleöntöm a likőrt, ami teljesen kihűti. Ekkor töltöm meg a bonbonokat. Kis időre a hűtőbe teszem őket, majd temperálom a maradék fehércsokit, és lezárom a bonbonokat.
From my strawberry triumvirate, this is the last piece (the recipes of the previous ones are here and here). This chocolate is really "girlish", as I gave it a twist with my white chocolate, yummyyyy! I think I'll have to make some more of the liqueur, it does make sense to have something for potential guests :D
In order to have an intense flavour, I jellified it with agar. When painting, be careful: if the chocolate shell is too thin, it won't come out of the mould, therefore you should wait a bit more before shaking out the excess when making the shells.
I think my favourite song from A Star is Born goes well with this spring-ish chocolate - I am not a fan of Lady Gaga but this song is really amazing.
Ingredients:
60 gr strawberry puree
40 gr white chocolate liqueur
150 gr white chocolate
agar
food paint, cocoa butter
Recipe:
First I make the shells because once the agar jellifies the filling, it's not possible to pour it in them. With the mixture of bronze lustre dust and melted cocoa butter I sprinkle the cavities. After the drops get dry, I combine pink food paint and half a spoon of cocoa butter and I paint spirals with a brush.
I temper the white chocolate and I prepare the shells.
I make the strawberry puree and I sieve it in order to get rid of the seeds. With a quarter spoon of agar I boil it, then I cool it down while stirring. Finally I add the liqueur, which will cool it completely, then I fill the bonbons. I put them in the fridge for a little while. I temper the leftover chocolate and I seal the bonbons.
Idén húsvétra én is töltött csokitojást készítettem :) olyan jópofa, hogy az ember leeszi a tetejét, aztán kikanalazhatja belőle a finom tölteléket. Eredetileg csokikanalat is akartam csinálni, de arra sajnos már nem maradt időm, így is két délutánt töltöttem csokizással :D Többféle húsvéti csokis ötletem az előző évekből itt meg itt található :)
Alapvetően orgonavirág mousse-t szerettem volna készíteni, azonban végül rumos meggy mousse mellett döntöttem. Készítettem mellé csokinyalókákat is, no meg bonbont a locsolóknak :D
Tojások:
Hozzávalók:
300 gr tejcsoki
80 gr étcsoki
50 gr meggy
6 cl fehér rum
3 pillecukor
0,8 dl tejszín
lüszerpor
Elkészítés:
Először a mouse-t készítem el. Leturmixolom a meggyet, beletépkedem a pillecukrokat, és addig melegítem, amíg a darabkák fel nem olvadnak. Ekkor lehúzom a tűzről, belekeverem az étcsokit, végül a rumot. Felverem a tejszínhabot, és összeforgatom a kihűlt csokis-meggyes krémmel. Egy éjszakára a hűtőben hagyom.
A tojásformát különböző módszerekkel és színekkel festem ki: készítettem egyet, amit három harmonizáló színnel fröcsköltem össze, egy "sárkánytojást" zöld-bronz foltokkal, egy szívecskés piros tojást, és egy rózsaszín szalagosat. Utóbbiakat művész ragasztószalag segítségével csináltam.
Temperálom a tejcsokit, a tojásforma mindkét felébe öntök belőle, a felesleget pedig kiütögetem, így elkészül a két tojáshéj. Fejjel lefelé hagyom őket száradni, majd a hűtőbe teszem, míg meg nem szilárdulnak. Amikor kipottyannak a formából, megtöltöm őket a mousse-szal, temperált tejcsokit kenek a tojáshéjak szélére, és összeillesztem őket.
Nyalóka:
Hozzávalók:
100 gr tejcsoki
szárított/aszalt gyümölcs, fűszerek
transzferfólia
Elkészítés:
A nyalóka kiöntőt az Ázsia bt-ben vettem. Először méretre vágom a transzferfóliát, és belehelyezem a forma aljába. Előkészítem a nyalókapálcikát és egyéb kellékeket.
Temperálom a tejcsokit, öntök egy adagot a formába, és óvatos ütögetéssel szétterítem (nem nagyon szabad rázni, mert akkor befolyik a transzferfólia alá). Belemélyesztem a csokiba a pálcikát, a még folyékony felületre aszalt meggyet és fahéjat szórok (persze lehet kísérletezni más ízekkel is). A hűtőbe teszem.
Miután a nyalóka elkészült, a transzferfóliát egészen kis kapirgálással le lehet húzni a tetejéről.
Boldog Húsvétot!
This Easter I also made filled chocolate eggs :) It is so funny when you can eat off the top of the egg and then spoon out the yummy filling. Originally I also wanted to make chocolate spoons but in the end I didn't have time for that - even without it I spent two afternoons with chocolate making :D My other Easter ideas from previous years can be found here and here :)
Basically I wanted to make lilac mousse but int he end I decided to make rum-sour cherry mousse. I also prepared chocolate lollies.
Eggs:
Ingredients:
300 gr milk chocolate
80 gr dark chocolate
50 gr sour cherry
6 cl white rum
3 marshmallows
0,8 dl cream
lustre dust
Recipe:
First I make the mousse. I blend the sour cherry, I tear the marshmallows into little pieces and throw them into the cherry puree, then warm it until they melt. Then I turn off the fire and I add the dark chocolate, finally the rum. i whip the cream; I combine it with the chocolate-cherry cream. I leave it in the fridge for a night.
I paint the egg moulds with various colours and methods: I sprinkled one with three different colours; I made one "dragon egg" with green and bronze spots; one red egg with a heart and one with pink ribbon. The latter two were made with the help of artist tape.
I temper the milk chocolate, I pour into both halves of the egg mould; I shake out the excess. I leave the halves upside down until the chocolate sets, then I put them in the fridge. When they get solid, they fall out of the mould. I fill them with the mousse, I smear tempered milk chocolate on the brims and put together the two halves.
Lollipops:
Ingredients:
100 gr milk chocolate
dried fruits, spices
transfer sheet
Recipe:
I bought a plastic lollipop mould. First I cut out pieces of the transfer sheet and I put them into the cavities of the mould. I prepare the sticks and other stuff.
I temper the milk chocolate, I pour a portion into the mould and spread it by carefully tapping the mould (you shouldn't shake it too much, otherwise the chocolate will flow under the transfer sheet). I insert the stick into the chocolate and sprinkle the still soft surface with dried cherry and cinnamon (you may experiment with other flavours too). I put it in the fridge.
After the lollipop is done, you can peel off the transfer sheet quite easily.
Hát ki a fene gondolta volna, hogy ő az Idő
istene? Pont úgy nézett ki, mint bármelyik járókelő, abból is az átlagos fajta.
De most már késő bánat ebgondolat itt, a fogaskerekek között. Hanem azt legalább
megtanulta, hogy az „isten nevét hiába szádra ne vedd” parancsolat nem minden
alap nélkül való.
Kifordult a lába alól egy tárcsa, Gabriel
megingott, épphogy sikerült megkapaszkodnia a gépezet központja felé forgó kerék
egyik küllőjében. Izzadság csorgott a halántékán, megremegett a karja.
Lepottyant egy rézszín lemezre, ami továbblendítette. Két ugrás, egy
visszapattanó rugó gyors kikerülése, s a következő fogaskerék már közvetlenül
kapcsolódott az óraszerkezet szívéhez. Gabriel átlendült a mutatók tengelyére,
és végre megpihent a nagymutató íves kovácsoltvas tövén.
Az Idő Gépezete. Úgy emelkedett fel
körülötte, hogy felocsúdni sem volt ideje – az előző pillanatban még az utcán
állt szitkozódva, a következőben meg egy óriási, aranyszín fogaskeréken
egyensúlyozott levegő után kapkodva.
Az Idő istene épp csak addig állt vele
szemben azzal a magabiztos mosollyal az arcán, amíg annyit mondott: - Remélem,
megtanulod, mit jelentenek az elvesztegetett lehetőségek! Keresd meg a Kulcsot!
Merre lehet a Kulcs ebben a folyton mozgó,
zörgő-kattogó gépben?! Gabriel körbenézett, igyekezett átlátni a rendszert, ám
körülötte csupán fogaskerekek arany-réz végtelenje húzódott minden irányban.
Nagyot sóhajtott. Minden szót megbánt, a
fenéért nem tud vigyázni a nyelvére! De most már úgysem látja Sandrát egy évig,
és a meggondolatlan kirohanásának köszönhetően itt rekedt ebben a gigantikus
órában.
Szemzsibbasztóan forogtak a fogaskerekek, az
idő csak haladt, s ő nem került közelebb a megoldáshoz. Fölállt. Abban a
pillanatban, mintha csak a reményt csillantaná fel előtte, az arany rengetegből
kivált egy ezüst tárgy: a Kulcs!
Egy fűrészfogas lemezre akadva fordult épp
körbe, aztán Gabriel riadalmára a Kulcsot tartó lánc ráakadt a csatlakozó
fogaskerék egyik fogára, és eltűnt a gépezet mélyén. Gabriel utánaeredt. Mikor
elérte a fűrészfogas lemezt, még épphogy látta a Kulcsot megcsillanni egy küllőn.
Kerekeket, lemezeket, rugókat kerülgetve rohant utána.
Félelmes, végtelennek tűnő űr felett talált
rá, ahol láncok lógtak a semmiből a semmibe, s mintha odafent játékos kedvű
óriás himbálná őket, lassan hintáztak. Közöttük lógott a Kulcs,
méltóságteljesen, egyre messzebb az óraműtől.
Gabriel kinyúlt érte. Épp csak pár centiméter
hiányzott. Olyan közel merészkedett a szakadékhoz, amennyire csak mert,
nyújtózkodott. Ujjhegye megérintette a Kulcsot, mire az tovább lengett. Gabriel
megragadta az orra előtt lógó láncot, és megrántotta. Úgy tűnt, elég erősen
rögzítették. Belekapaszkodott, óvatosan húzódzkodott, csak lassan helyezte át
rá a testsúlyát. Ellendült a lassan forgó fogaskerékről, és elkapta a Kulcsot.
Diadalittasan akasztotta le a láncról, ám a mozgolódástól saját, liánként
használt lánca csikorgó hangot hallatott, és megrándult.
A következő pillanatban Kulcsostul,
láncostul, kétségbeesetten kiabálva hullott a mélybe.
***
Kemény, fényes felületen tért magához.
Felnyögött: újabb fogaskerekek! Ám ezek mozdulatlanul álltak, közöttük itt-ott
fémpanelek, ásító kulcslyukakkal.
Gabriel feltápászkodott. Még mindig a kezében
szorongatta a kulcsot, s most bedugta egy találomra kiválasztott zárba.
Erőlködve bírta csak elfordítani, a zár nyikorgott, majd félrecsúszott az ajtó.
Apja fel-alá járkált előtte, gondterhelten
morzsolgatta a szakállát.
- Mondd csak, mi akarsz lenni, mi érdekel a
leginkább?
Nem válaszolt.
Anyja a sarokban ült, összekulcsolt kezeit az
ölében pihentette.
- Szívem, valahová csak be kéne adni a
jelentkezést! Mi nem dönthetünk helyetted.
„Irodalom,” akarta mondani.
- Mérnöki – mondta. A mérnök jól keresnek,
írni pedig úgyis tud majd mellette…
A helyére húzta és bezárta az ajtót.
Egy darabig csak bámult maga elé, míg végül
egy fejrázással megszabadult a gondolatok súlyától. Egy másik kulcslyukba
illesztette a kulcsot, és arrébb tolta a panelt.
- Szóval tegnap éjjel a Ligetben ittunk,
Robbie úgy berúgott, hogy föl akart állni az asztalra, de persze leesett, még
jó, hogy többen álltunk körülötte, és elkaptuk – vihogott Mike, majd jót húzott
a söréből.
- Shaun megint fölszedett egy csajt – vette át
a szót Frank. – Esküszöm, minden bulin más csajjal látom.
Gabriel kényszeredetten nevetett, a sörét
bámulta.
- Miért nem költözöl be a koleszba, Gabe? –
bökte oldalba Mike. – Biztos neked is jobban menne a csajozás, ha néha ott
lennél a bulikon.
- Így igaz! – toldotta meg Frank. – Ráadásul
a családod miatt még kedvezményt is kapnál a szobád árából, úgy kábé
ugyanannyit kéne fizetned, mint most az ingázásért.
Gabriel vállat vont. – Annyira nem érdekelnek
a bulik...
Becsapta az ajtót, elfordította a kulcsot. Leült
a fogaskerékre, a tenyerébe hajtotta a fejét. Nem, akkor sem és azóta sem bánta
meg, hogy nem költözött a kollégiumba, de… de talán néha elmehetett volna velük.
Irigyelte barátait, akik részt vettek a közösségi életben, és nagyobb eséllyel
találtak barátnőt is. Frank azóta el is vette a kollégiumi barátnőjét.
Persze mindez semmit nem jelent, hiszen ő is
megismerte a munkahelyén Sandrát, aki a legokosabb és legragyogóbb lány, akit
valaha látott, csakhogy… csakhogy azóta sem történt vele semmi, mert még
egyszer sem merte elhívni randizni.
Hol a bánatban lehet a kijárat ebből a rohadt
gépezetből?!
Újabb ajtót nyitott.
Telefonnal a kezében állt otthon a folyosón,
a kagylóban egy hang épp ezt mondta: - A főszerkesztőnek nagyon tetszett a múlt
heti cikke, ezért szeretnénk felajánlani egy gyakornoki pozíciót. Heti 25 óra
munkavégzéssel, a fizetés…
Gabriel bevágta az ajtót, a kulcs kirepült a zárból
a lendülettől.
Jól emlékezett, mit válaszolt az ajánlatra.
De hát mérnöknek tanult…
A következő ajtó.
Sandra a pultnál állt, koktélt rendelt.
Gabriel őt bámulta. A csapatépítő tréning végére meggyőződésévé vált, hogy
minden körülmények között találkoznia kell vele munkahelyen kívül is.
Sandra visszatért az asztalukhoz, s míg
elhörpölte a koktélt, Kate-tel és Paullal beszélgetett. Nem sokkal később
felkelt, elköszönt a társaság kitartóan ivó maradékától, és hazaindult.
„Most!” gondolta Gabriel, de mégsem állt fel,
hogy utána menjen és elkísérje.
Elkeseredetten a helyére rántotta az ajtót.
Ez a csalóka, alattomos hely elszalasztott lehetőségek sorozatának állítja be
az egész életét! Pedig igenis elégedett, jó diplomát szerzett, szereti a
munkahelyét, csak hát… bárcsak bátrabb lett volna néha!
Nem! Megrázta a fejét. Az ajtók döntési
helyzeteket mutattak, és ő döntéseket hozott, ilyen egyszerű az egész. Miért
érzi magát mégis vesztesnek, miután végignézte őket?! Haragjában belerúgott az
utolsó ajtóba. Alattomos hely, és alattomos az Idő istene is!
- Engedj ki!! – kiáltotta el magát. – Elegem van
az egészből!
Fejvesztve rohant körbe: ajtók, ajtók, ajtók!
Ugyan hány lehetőséget vesztegetett el?! Nem is élt még ilyen sokáig! És hol
lehet az a nyavalyás kijárat?!
Lélekszakadva futott, míg meg nem botlott egy
fogaskerék fogában. Hasra vágódott, a kulcs kirepült a kezéből.
Fölkelt. Előtte – micsoda meglepetés – egy ajtó. Azzal az erős
elhatározással vágta a kulcsot a zárba, hogy akármi várja is a panelen túl,
átmegy, és végre megszabadul ettől az átkozott helytől. Körbe se nézett, csak
ugrott.
***
A repülőtér steril, fehér falain nyíló
hatalmas ablakokon áradt be a fény. Néhány bőröndjét húzó utas csodálkozva
bámulta meg a padlón heverő Gabrielt.
- Haladjanak tovább, nincs itt semmi
látnivaló – motyogta ő magában.
Míg föltápászkodott, értetlenül bámulta
környezetét. Akárhogy törte a fejét, nem emlékezett arra, hogy valaha is
döntéshelyzetbe került volna reptéren. Leporolta a nadrágját, majd a kezét.
Kígyózó sorban álltak előtte az emberek utasfelvételre
várva, a sor végéhez időről időre újabbak csatlakoztak. Szőke lány állt be az
idős házaspár mögé, ügyetlenül maga mellé rendezte két utazótáskáját. Gabriel
szíve megdobbant.
Sandra!
Végül mégis kapott egy esélyt az Idő
istenétől!
A lányhoz sétált.
- Helló!
Sandra, aki épp az irataival volt elfoglalva,
ijedten összerezzent.
- Szia Gabe! Hát te hogy kerülsz ide?
- Ööö… kijöttem elbúcsúzni tőled.
Sandra elnevette magát. – De hát egyszer már
elbúcsúztatok a cégnél!
- Az más volt… - nagyot nyelt. – Figyelj,
Sandra, fél éve próbálok alkalmat keríteni, hogy elhívjalak vacsorázni, vagy
ebédelni, forró csokizni, múzeumba, bárhová, mert az az igazság, hogy bárhová
szívesen mennék veled, csak… azt hiszem, addig totojáztam, hogy lekéstem róla…
Sandra arcán a meglepetést kacagás váltotta
fel.
- Most, a reptéren kérsz randit?! Elég
szerencsétlen időzítés.
- Igen, tudom – Gabriel megvakarta a fejét. –
De gondoltam akkor is megpróbálom, ha csak egy év múlva látlak legközelebb.
Sandra az irataival matatott, csak nagy
sokára nézett fel újra.
- Valójában másfél hónap múlva hazajövök egy
hétre.
Gabriel arca felderült. - Ezt vegyem igennek?
- Akár – mosolygott a lány. – Megvársz? – intett
a kordonon kívülre. – Még lesz egy kis időm beszélgetni a biztonsági ellenőrzés
előtt.
Gabriel bólintott. Megkerülte a sort és a
kordont.
A fenébe is, de jó érzés végre megtenni, amit
annyi ideje halogatott! Visszanézett a sorban egyre előrébb araszoló Sandrára,
és lelke egy eldugott zugában öntudatlanul röpke hálát adott az Idő istenének.
Hozzávalók:
150 gr étcsoki
magok, aszalt/liofilizált gyümölcsök
lüszterpor, alkohol
Elkészítés:
A kiöntőformát hobbiboltban vettem. A csokialap elkészítése nagyon egyszerű: temperálom az étcsokit, a formára öntöm, az előre odakészített magvakból, gyümölcsökből ízlés szerint szórok rá. Ha szükséges, amikor a csoki elkezd szilárdulni, spatulával körbevágom.
Miután a csokilap megszilárdult, lehúzom róla a kiöntő alapot. Kis mennyiségű erős alkoholban elkeverek arany lüsztert, és kifestem a megfelelő részeket.
Who the hell would've thought that he's the God of Time? He looked just like any other passerby, an average one at that. But no use crying over spilt milk here, among the cogwheels. At least he learned that the commandment "you shall not take the name of God in vain" is not groundless.
A disc turned from under his feet, Gabriel toppled, he could barely hold on to the spoke of a wheel spinning towards the centre of the machine. Sweat was dripping on his temple, his arm trembled. He plopped down on a copper disc, which swung him forward. Two jumps, avoiding a bouncing spring, then the next cogwheel was attached directly to the heart of the clockwork. Gabriel leapt to the shaft of the clock hands and finally took a rest on the arched, wrought-iron bottom of the minute hand. The Machine of Time. It had emerged around him so quickly that he didn't even have time to come to his senses - in the first minute he was standing on the street, swearing, in the next, he was balancing on a giant, golden cogwheel, catching his breath.
The God of Time was standing before him with that confident smile only until he said, "I hope you'll learn what lost chances mean! Find the Key!"
Where on earth might that Key be in this constantly moving, clacking-rattling machine?! Gabriel looked around, he tried to see through the system, but only a golden-copper infinity of cogwheels stretched around him.
He sighed. He regretted every word; why can't he be more careful?! But now he won't see Sandra for a year and thanks to his hasty outburst, he got stuck in this gigantic clock.
The turning of the cogwheels was eye-numbing, time passed by and he didn't get any closer to the solution. He stood up. In that second, as if hope shone forth, a silver object appeared in the ocean of gold: the Key!
It was turning around, stuck to a jagged disc, then the chain holding the Key stuck on a cog of an adjoining wheel and disappeared in the depth of the machine. Gabriel ran after it. When he reached the jagged disc, he could barely see the Key gleaming on a spoke. Bypassing wheels, discs, springs, he raced after it.
He found it above a dreadful, seemingly endless chasm, where chains hung from emptiness into the void, and as if above a playful giant was swaying them, they were swinging slowly. The Key was hanging among them, gracefully, ever farther from the clockwork.
Gabriel reached out. Only a couple of centimetres were missing. He crept as close to the abyss as he dared, and stretched. The tip of his finger touched the Key, which swung away. Gabriel grabbed the chain in front of him and tugged at it. It seemed to be fixed firmly. He clung to it, pulled himself up and slowly placed his body weight on it. He leapt from the slowly spinning cogwheel and caught the Key. Triumphantly, he unhooked it from the chain, but due to the moving, his own chain, used as a liana, creaked and flinched.
In the next minute, shouting desperately, he fell into the abyss together with Key and chain.
***
He came to himself on a hard, shiny surface. He moaned: new cogwheels! But these were motionless; among them metal panels with yawning keyholes. Gabriel staggered to his feet. He was still holding on to the key and he put it in a randomly chosen hole. He struggled to turn it, the lock squeaked, then the door slid.
His father paced up and down in front of him, tugging at his beard nervously.
"Tell me, what do you want to be, what are you most interested in?"
He didn't answer.
His mother was sitting in the corner, resting her clasped hands in her lap.
"Darling, you have to apply somewhere! We can't decide instead of you."
"Literature," he wanted to say.
"Engineering," he said. Engineers earn good money and besides that, he could still write...
He pulled in and locked the door.
For a while he was staring down, until he got rid of the heavy thoughts with a shake of his head. He inserted the key into another keyhole and pushed the panel.
"So yesterday night we were drinking in the Park; Robbie got so drunk that he wanted to stand on the table but he fell. Fortunately some of us were standing around him and caught him," cackled Mike, then swilled his beer.
"Shaun picked up a bird again," continued Frank. "I swear I see him with a different girl at every party."
Gabriel laughed wryly, he stared at his beer.
"Why don't you move to the dorm, Gabe?" poked him Mike. "Surely you would have more success with relations if you joined the parties sometimes."
"That's right," added Frank. "Moreover, probably you'd get a reduced price for the room because of your family, thus you'd have to pay more or less the same that you pay for commuting."
Gabriel shrugged. "I'm not so interested in parties..."
He slammed the door and turned the key. He sat down on the cogwheel and buried his face in his palms. No, he did not and never will regret not moving in the dorm, but... but sometimes he could've gone to the parties. He envied his friends who had participated in social life and had had more chances to find a girlfriend. Frank had even married his college girlfriend since then.
Of course, all of this doesn't mean anything, as he also got to know Sandra at his workplace, who is the most clever and wonderful girl that he has ever seen, however... nothing has happened with her, because he has never dared to ask her out.
Where the hell is the way out of this freaking machine?!
He opened a new door.
He was standing in the hallway at home with the phone in his hand, a voice said in the receiver, "The editor-in-chief liked your article from last week, and we'd like to offer you an internship. With 25 hours per week, the salary would be..."
Gabriel slammed the door, the key flew out of the lock.
He remembered very well what his answer had been to the offer. But he had studied engineering...
The next door.
Sandra was standing at the bar, ordering a cocktail. Gabriel was staring at her. By the end of the team-building training he got convinced that he must meet her outside the office under any circumstances.
Sandra returned to their table and while she was drinking her cocktail, she was talking with Kate and Paul. Soon she stood up and said goodbye to the persistently drinking remainder of the group, and went home.
"Now!" thought Gabriel, but he did not stand up to accompany her.
Desperately, he pulled the door back. This misleading, guileful place depicts his whole life as a series of lost chances! Still, he is satisfied, he got a good diploma, he loves his workplace, but... if only he had been braver sometimes!
No! He shook his head. The doors showed him situations where decisions had to be made and he made them, simple as that. Why does he still feel like a loser after seeing them?! Raging, he kicked the last door. Guileful place and the God of Time is sly too!
"Let me out!!" he shouted. "I'm fed up with this!"
He ran around in panic: doors, doors, doors! How many chances had he lost?! He hadn't even lived so long! And where the hell is that stupid exit?!
He was running breathlessly until he stumbled in the cog of a wheel. He fell, the key flew out of his hand. He stood up. Before him - what a surprise - a door. He swung the key in the hole with the strong determination that whatever may await him beyond the panel, he'll go through and get rid of this damned place. He didn't even look around, just jumped.
***
Through the huge windows of the airport's sterile, white walls, light came in. Some passengers, pulling their suitcases, stared at Gabriel lying on the floor.
"Nothing to see here, move along!" mumbled he.
While he staggered to his feet, he looked around uncomprehendingly. However he was racking his brains, he couldn't remember any decision he had ever made at an airport. He dusted off his trousers, then his hands.
Before him, a snake of queue was waiting for check-in; from time to time new people joined the end of the line. A blond girl stopped behind the elderly couple; she arranged her two bags clumsily. Gabriel's heart skipped a beat.
Sandra!
In the end he got a chance from the God of Time!
He walked up to the girl.
"Hello!"
Sandra, who was busy with her documents, startled.
"Hi Gabe, what are you doing here?"
"Erm... I came to say goodbye."
Sandra laughed. "But you've already done that in the office!"
"It's different..." he gulped. "Look, Sandra, I've tried to get a chance to ask you out for dinner or lunch or hot chocolate, museum, anywhere, because the truth is that I'd be happy to go anywhere with you, but... I think I hesitated so long that I missed it."
The surprise on Sandra's face was followed by chuckling.
"You ask me out here, at the airport?! Quite unfortunate timing."
"Yes, I know," Gabriel scratched his head. "But I thought I'd try it even if I won't see you for a year."
Sandra fumbled with her documents, she looked up after a while.
"Actually I'll come back for a week in one and a half months."
Gabriel's face brightened. "Shall I take it as a yes?"
"You might," smiled the girl. "Will you wait for me?" she waved beyond the cordon. "I'll have some time to talk before the security check."
Gabriel nodded. He bypassed the cordon and the line.
Hell, it feels good to finally do what he had postponed for such a long time! He looked back at Sandra, who was proceeding slowly in the line, and in a secret corner of his soul, unconsciously, he thanked the God of Time.
Ingredients:
150 gr dark chocolate
seeds, dried/lyophilised fruits
lustre dust, alcohol
Recipe:
I bought the mould in a hobby store. Making the chocolate base is quite simple: I temper the dark chocolate and pour it on the mould; I sprinkle it with seeds or fruits. If needed, when the chocolate starts to set, I cut it around with a spatula or a knife.
After the chocolate hardens, I pull off the mould. I add golden lustre to a tiny bit of strong alcohol, and I paint the pattern.
