September 27, 2016

Hot Space Freddie

Szerény véleményem szerint a rockzene az emberi kreativitás egyik legkirályabb találmánya. Azt hiszem, zene nélkül nem létezhetnék (mint ahogy csoki, meseírás meg rajzolás nélkül sem, valószínűleg), egyszerűen létszükséglet. És persze a kedvenc együttesem a Queen, ezen nincs is további magyarázni való asszem. 
Nemrég megfogant a fejemben a gondolat, hogy ha már annyira szeretem őket, meg rajzolni is, meg csokit készíteni is, miért ne vonhatnánk egybe az összeset? Így született meg a csoki Hot Space albumborító ötlete. A háttér csilis étcsokiból készült (ez illik leginkább Freddie rapszodikus természetéhez), az arc pedig fehércsokiból.
Készítettem néhány fázisfotót, és levontam a következtetést, hogy a lüszterport ezentúl csak fehércsokin fogom alkalmazni :D 




In my humble opinion rock music is one of the most awesome inventions of human creativity. I think I wouldn't be able to exist without music (just like probably without chocolate, writing and drawing either), it is substantial. And of course my favourite band is Queen, I don't think there's anything else to explain about this.
A few days ago I thought that since I love them so much, and I love to draw and to make chocolate, why not connect all of them? This is how the idea of the Hot Space chocolate cover was born. The background is made of dark chocolate with chili (that fits Freddie's tongue-in-cheek personality), the face is made of white chocolate.
I took some phase photos and I drew the conclusion that I will use luster dust only on white chocolate :D


September 26, 2016

diós-brandys // walnut-brandy

Most, hogy itt az ősz, és érik a dió, nyilván mindenki diós kajákról fog postolni :D hát ebből a körből nem maradhatok ki én sem. Természetesen a diós recepteket nehéz elrontani, hiszen olyan egészen klasszikus hozzávalók állnak a rendelkezésünkre, mint például bor, mazsola, alma, stb. Az én bonbonom teljesen egyszerű, az egyetlen különlegessége a receptnek az, hogy az esküvőnkön ilyet csináltam minden vendégnek (voltak vagy 90-en :D). Kék csomagolásban kedves kis tasakokba kerültek, és minden tányérra kiraktuk őket :) Azóta is, ha ilyen őszi hangulatú bonbont készítek, a nagy nap jut eszembe róla :) Meg persze mesék is, mert az ősz is tündéreket rejteget a ködfátyolban.




Hozzávalók:
1 marék pucolt dió
200+60 gr étcsoki
0,5 dl tejszín
1 teáskanál vaj
brandy

Elkészítés:
A tejszínt megmelegítem, hozzákeverek 60 gr étcsokit és egy teáskanál vajat, majd beledarálom a diót, és elkeverem. Adok hozzá ízlés szerint brandyt is. Elkészítem a burkot, és amikor megszáradt, beletöltöm a tölteléket, végül lezárom a bonbonokat. 



A fák emlékezete
Winny ködös erdőben bolyongott. Már régóta elveszítette az utat, csapásról csapásra haladt őzek és szarvasok hátrahagyott ösvényein. Kopasz faágak szúrták át a fehéren örvénylő felhőket. A Nap csupán sápadt érmeként próbált lyukat égetni a ködbe – sikertelenül.
Winny  a nedves, sárgás, poshadtnak tűnő fűcsombékok között botladozott. Bokrok állták útját, rókalyukak tartották fogva a lábát, s a szűnni nem akaró ködtől káprázott a szeme. Talán épp emiatt lehetett, hogy amikor fölpillantott, nem a mozdulatlan, tömény fehér falat látta, hanem egy égre magasodó árnyat. Lába arra vitte tovább.

Kisvártatva mintha tisztás nyílt volna meg előtte – a fák sötét sziluettjei eltávolodtak, a vízcseppektől tompán csillogó gaz felburjánzott. A tisztás közepén létezhetetlenül óriási fa állt – törzsét tízen sem érték volna körbe, legalsó ágai az erdő lombkoronaszintje felett nyúltak ki a törzséből. Winny némán állt meg minden fák öregapja előtt. Tenyerét a karvastagságú repedésekkel borított kéreg zuzmótakarójára fektette. Mutatóujján megmelegedett a sárkánygyűrű.
Az óriási fán lomha, alig észlelhető remegés futott végig. Homályos álmai ködként gomolyogtak a teremtett világ hajnaláról, amikor magként hullt a termékeny, sötét talajba, amikor szörnyek lakták az erdőt és a láthatatlanok is a födet járták. Amikor még nem volt háború és tudomány, a híreket a szél hozta-vitte végeérhetetlenül, az erdők büszke birodalmai saját szeszélyes törvényeik szerint működtek, és ember meg állat között nem tátongott áthidalhatatlan szakadék.
Dobpergés hangja ébresztette a Napot, csatamének tiporták az erdő talaját, kürtöket fújtak és vonultak a hadak, páncéljukon megcsillant a fény, aztán már jöttek vissza horpadt, alvadt vérrel tarkított vértben, csorba karddal, tépett palásttal. Hömpölygött az emberáradat ide-oda, kivágták a fákat, új hajtások sarjadtak, a tavaszi árban térdig érő vízben álltak a fák és erdőtűz pusztított, a vörös, ordító halál fekete füstöt eregetve zabálta fel az erdőt, azután megjelentek az első hajtások, apró, zöld fejüket kíváncsian nyújtogatva a fakó napfényben.
És a fák öregapja végig itt állt, túlélt tűzvészt, árvizet, háborúkat, mert gyökerei oly mélyre nyúltak, hogy semmi el nem pusztíthatta. Kérgében, emlékezetében megőrizte az erdő históriáját az idők kezdetétől fogva.

Winny leeresztette a kezét. Fölnézett a fa ködbe vesző koronájára, amit fehér gyémántként díszített az ágak között járó Nap. Még egyszer megsimította a mohos törzset, mielőtt elfordította ujján a sárkánygyűrűt, és eltűnt az erdőből.



Now that autumn is here and walnuts are getting ripe, obviously everyone will post about foods with walnut :D I can't be left out of this either. Naturally walnut recipes are hard to mess up, as classic ingredients are at our disposal such as wine, raisins, apples, etc. My bonbon is very simple, its only peculiarity is that I made this for every guest at our wedding (there were around 90 of them :D). They were wrapped in blue wrapping paper and put into nice little sachets, and we put them on each plate :) Since then whenever I prepare these autumnish bonbons, they remind me of the big day :) And of course of fairy tales, as autumn is hiding fairies in its misty veil.

Igredients:
a handful of walnuts
200+60 gr dark chocolate
0,5 dl cream
1 teaspoon of butter
brandy

Recipe:
I warm up the cream, I mix it with 60 gr dark chocolate and a teaspoon of butter, then I grind the walnuts and add them too. I also add some brandy, according to taste. I prepare the bonbon shells, and when they get solid I fill them with the filling. Finally I seal the bonbons.


The memory of trees
Winny was roaming a misty forest. She lost her way long time ago, she went along trace by trace on paths left behind by fawns and deers. Bare branches pierced through the swirling white clouds. The Sun tried to burn a hole in the mist like a pale coin - without success.
Winny stumbled along the wet, yellow, stale looking tufts of grass. Bushes stood in her way, foxholes trapped her feet and her eyes dazzled due to the endless fog. Maybe because of this when she looked up, it wasn't the motionless, dense, white wall that she saw, but a shadow reaching towards the sky. Her feet brought her that way.
Suddenly as if a clearing opened up in front of her - the dark silhouettes of the trees distanced and weeds dimly sparkling with water drops pullulated. An impossibly giant tree stood in the middle of the clearing - its trunk couldn't have been embraced by ten people, its lowest branches grew out of its trunk above the foliage of the forest. Winny silently stood still in front of the forefather of all trees. She laid her palm on the moss-blanket of the bark covered with cracks of the width of an arm. The dragon-ring got warm on her index finger.
A torpid, barely percievable quiver ran through the giant tree. Its cloudy dreams about the dawn of the created world wreathed as mist, when he fell in the fertile, dark soil as a seed, when monsters lived in the forest and the invisible were walking the earth. When there were no wars and no science, news were endlessly carried by the wind, the proud realms of forests worked according to their own rhapsodic laws, and there was no insurmountable rift between humans and animals.
The Sun was woken by the sound of drums, war studs trod the soil of the woods, horns were blown and armies marched, their armour was gleaming, then they were coming back with bruised armours coloured by congealed blood, with jagged swords, torn robes. The mass of people was flowing, they cut down the trees, new saps sprang, the trees were standing in the knee-high water of spring tide, and bushfire was destroying them; the red, howling death devoured the forest with black smoke, then the first buds appeared, stretching their tiny, green heads in the faint sunlight.
And the forefather of the trees was standing there all the way, it survived bushfire, flood, wars because its roots grew so deep that nothing could kill it. In its bark and in its memory it kept the history of the forest from the beginning of time.
Winny let her hand down. She looked up on the crown of the tree lost in the mist, which was adorned by the Sun slipping among the branches as a white diamond. She caressed the mossy bark once again before she turned the dragon-ring on her finger and disappeared from the forest.

September 22, 2016

kakukkfűmézes // with thyme honey

Ti hisztek a tündérekben? Én igen, de persze nem azokban a repülő miniatűr virágokban, amik minden Disney rajzfilmben felbukkannak. Az én tündéreim a mitológiából érkeznek, legfőképp az írországi mítoszokból. Az írek tündérei szépek és szeszélyesek, elválaszthatatlanok a természettől, ugyanakkor bírják a mesterségeket is. Kegyesek azokhoz, akik jól bánnak velük, de kegyetlenül elbánnak azokkal, akik megsértik őket. Természetük ugyanannyira kettős, mint a világon minden: éjszaka és nappal, ég és föld, nyár és tél. Ősibbek mint maga az ember, a legősibb hiedelmek kapcsolódnak hozzájuk. Az én tündéreim a természetben élnek, és valahányszor kijutok a városból, mindig eltalálok hozzájuk. Ha felnézek az égre, a felhőkre, mindig érzem, hogy várnak rám a városon túl.
Valahogy így képzelem a tündérek édességeit: természetből vett alapanyagokkal készült, édes, de mégsem tömény, titokzatos. Ezért is örültem, amikor Itriben, az egyik kedvenc boltomban ráleltem a különböző virágok porából készült mézekre. Nem tudtam ellenállni a kakukkfűméznek, hiszen a fűszer is olyan friss aromájú. A kakukkfűméz édes és egy csöppet kesernyés, érződik benne a fűszeres felhang, épp ezért nem tudtam megállni, hogy ne tegyek néhány cseppet külön is a bonbonhüvelyekbe.



Hozzávalók:
200+100 gr étcsoki
0,5 dl tejszín
4+2 kiskanál kakukkfűméz
kakukkfű
1 teáskanál vaj
20 gr fehércsoki
kurkuma

Elkészítés:
A tejszínt felforralom, és beleszórok néhány csipetnyi kakukkfüvet. Lefedem, és egy éjszakát állni hagyom. Másnap leszűröm, megmelegítem, és összekeverem 100 gr étcsokival, egy kis adag vajjal, valamint 4 kiskanál kakukkfűmézzel. Felolvasztom és temperálom a fehércsokit, majd belekeverek egy-két csipetnyi kurkumát, amitől kissé sárgás lesz. Mintákat rajzolok a bonbonformába. Míg a díszítés megszilárdul, temperálok 200 gr étcsokit. Elkészítem a bonbonhüvelyt. Amikor megszilárdult, megkenem az alját egy kis kakukkfűmézzel, amire rátöltöm a ganache-t. Végül lezárom a bonbonokat.



Do you believe in fairies? I do, but of course not in those tiny flying flowers that pop up in every Disney movie. My fairies come from mythology, above all from Irish myths. The fairies of the Irish are beautiful and capricious; they are inseparable of nature, but they know crafts as well. They are gracious to those who treat them well, but are cruel to those who offend them. They have a dual nature just like everything in this world: night and day, earth and sky, summer and winter. They are more ancient than mankind itself, the most ancient beliefs are connected to them. My fairies live in the nature, and whenever I leave the city behind, I find them. When I look up in the sky, on the clouds, I feel that they are waiting for me outside of the city.
This is how I imagine the sweets of the fairies: made of natural materials, sweet but not dense, mysterious. That is why I was so happy when I found various types of honey made of different flowers in one of my favourite shops in Itri. I could not resist to buy thyme honey, after all the herb itself has such a fresh aroma. Thyme honey is sweet and a bit bitter, an aromatic overtone can be felt in it; therefore I had to put some drops of it in the bonbon shells.




Ingredients:
200+100 gr dark chocolate
0,5 dl cream
4+2 spoon of thyme honey
thyme
1 teaspoon butter
20 gr white chocolate
turmeric

Recipe:
I boil the cream with some pinches of thyme. I cover it and leave it for a night. The next day I sieve the cream, warm it up and mix it with 100 gr dark chocolate, a bit of butter and 4 small spoons of thyme honey. I melt and temper the white chocolate, then I add some turmeric, which gives it some colour. I decorate the cavities of the mould with the white chocolate. Until it gets solid I temper 200 gr dark chocolate. I prepare the bonbon shells. After they solidify, I smear a bit of thyme honey in each shell, on which I pour the ganache. Finally I seal the bonbons.

September 20, 2016

részeges bonbon-cupcake // drunk bonbon-cupcake

Jeeee, megérkezett az ösztöndíj! Ennek örömére azonnal be is figyelt egy új polikarbonát forma :D


És mivel tegnap meglátogatott minket az esküvői tanúnk egyenest Szlovéniából, úgy döntöttem, hogy rögvest fel is avatom a formát  :D 
Úgy tűnik, időközben egyik napról a másikra, visszavonhatatlanul megérkezett az ősz - bár szerencsére még mindig napos az idő, de a levelek és gesztenyék már hullanak, és estefelé hűvösödik az idő. Merem remélni, hogy egy darabig még marad ilyen meleg, nekem az ősz ugyanis egy hosszú, szükségszerű átmenet a nyárból kedvenc évszakomba, a télbe. Ahogy a természet elszunnyadásának első jelei megjelennek, már érzem, ahogy a háttérben ott várakozik félhomályos köpenyben a tél, és alig várom, hogy végre megérkezzen. Biztosan furcsa, de már ilyenkor a karácsonyon jár az eszem - persze nem az ünnep külsőségein, hanem a hangulaton, amit annyira szeretek: korai sötétedés, gyertyák illata, a lehelet fehér párája a levegőben, frissen ropogó hó, az a fény az emberek szemében, amikor már tudják, hogy hamarosan megpihenhetnek otthon a szeretteik körében és jókat ehetnek. Nekem ez az év fénypontja.
De addig még várni kell néhány hónapot, és ha már ősz, akkor miért is ne hangolódjunk rá egy kis csokival? Nekem az ősz = gyümölcsök, és valamiért mindig a gyümölcs és alkohol kombinációja jut eszembe róla (egész biztosan a szüret, az ilyenkor készülő gyümölcsalapú alkoholos italok miatt). Ebben a szellemben készült ez a bonbon is, vagyis inkább miniatűr cupcake (a formája miatt): gyümölcsdarabok, likőr és selymes, mascarponés krém elegyedik benne. Aki nem akar a temperálással bajlódni, annak ajánlom a tölteléket önmagában is :)



Hozzávalók:
4+2 cl likőr
4-5 szem aszalt meggy
130 gr fehércsoki
4 evőkanál mascarpone
fahéj

Elkészítés:
Feldarabolom az aszalt meggyeket, és egy pohárban felöntöm őket 4 cl likőrrel, majd állni hagyom 1-2 órát, amíg a gyümölcs magába szívja az alkoholt.
A temperált csokit beleöntöm a bonbonformába, aztán kicsorgatom. Spaklival lehúzom róla a felesleget, és félreteszem, míg megszilárdul. Közben mixerrel apróra vágom a meggyet. A mascarponét kikeverem 4 kiskanál még olvadt fehércsokival (lehet több, vagy kevesebb is, ízlés szerint), 2 cl likőrrel, és egy csipet fahéjjal. 
Amikor a formába öntött csoki megszilárdult, kiszedem a formából, és minden kis kapszli aljára teszek egy kis adag felaprított meggyet. Egy kés hegyével óvatosan lenyomom, a tetejébe pedig habzsákból nyomok egy adagot a mascarponés krémből. Végül ízlés szerint díszítem - én apró cukorgolyókkal és késhegynyi piros lüszterporral szórtam meg a színhatás kedvéért.
Jó étvágyat!


Yaaaaaaaay, my scholarship has arrived! Obviously I immediately had to buy a new polycarbonate mould :D


And since our wedding witness visited us directly from Slovenia, I decided that I'm gonna inaugurate the new mould :D
It seems that in the meanwhile, suddenly and finally autumn has arrived - even though fortunately the weather is still sunny, but leaves and chestnuts are falling and it gets chilly in the evening. I hope that it'll still stay warm for a while, as autumn for me is a long, inevitable transition from summer to my favourite season, winter. As the first signs of nature's slumber appear, I can feel as winter is waiting in the background in its twilight-cloak, and I'm looking forward to its arrival. It might be weird but I'm already thinking about Christmas - of course not about its external features but about its atmosphere that I love so much: early gloom, the scent of candles, white puff of breath in the air, freshly crackling snow, that light in people's eyes when they already know that soon they can take a rest at home surrounded by their loved ones and they can have some good meals. This is the highlight of the year for me.
But we still have to wait some months until then, and if autumn, why not enjoy it with some chocolate? For me autumn = fruits, and for some reason I always associate it with the combination of fruits and alcohol (most probably because of harvesting and all the fruit-based alcoholic drinks prepared at this time). This bonbon - or rather miniature cupcake (because of its form) was created keeping this in mind: a mixture of bits of fruits, liqueur, and silky mascarpone cream. I recommend the filling in itself to those who don't want to deal with tempering :)


Ingredients:
4+2 cl liqueur
4-5 pieces of dry sour cherry
130 gr white chocolate
4 table spoon of mascarpone
cinnamon

Recipe:
I cut the sour cherry into pieces and I mix it with 4 cl liqueur in a glass. I leave them for 1-2 hours so the fruit can absorb the alcohol.
I pour the tempered chocolate in the mould, then I turn it upside down. I scrape off the excess and leave the chocolate to solidify. In the meanwhile I blend the sour cherries. I mix the mascarpone with 4 spoonfuls of still molten chocolate (it can be less or more, according to your taste), 2 cl liqueur and a pinch of cinnamon.
When the chocolate shells are ready, I take them out of the mould and I put a bit of cherry in the bottom of each tiny cap. I carefully push the fruits down with the tip of a knife, and on the top I add some of the mascarpone cream. Finally I adorn the cupcakes: I put tiny candyballs and a bit of red luster dust for the sake of the color.
Good appetite!


September 19, 2016

málna-gyömbér // raspberry-ginger

Jól emlékszem, a CEU történelem szakának első éves hallgatója voltam, amikor az Academic writing tanárunk az egyik első órán azt mondta: akkor tudjuk majd, hogy igazán belejöttünk az angolba, amikor angolul álmodunk. Örültem is, amikor fél év múlva először álmodtam angolul :D De ez a figyelmeztetés egy másik kontextusban megint eszembe jutott, amikor néhány napja csokireceptekkel álmodtam :D El is fogom készíteni őket, aggodalomra semmi ok :D Bár mindkettő elég egyszerű volt: csokimousse-szal, meg puffasztott rizzsel töltött táblás csokik.
A táblás csokik viszonylag egyszerűek, de persze itt is vannak jól bevált receptek. Az elmúlt másfél év során sokféle ízkombinációt kipróbáltam, de egy-kettőhöz mindig visszatérek. Ezek közül az egyik a málnás-gyömbéres fehércsoki. A fehércsoki édesebb, mint a másik két fajta, és az ízét remekül kihozzák a savanykás-csípős ízek. A málnás-gyömbéres esetében már-már pimaszul írja felül az alul lappangó lágy-édeset a savanyú; biztos vagyok benne, hogy sem a tej-, sem az étcsokinál nem érvényesülne ugyanilyen jól ez a feltét.
És persze folyton egy mese jut eszembe róla, amit még 2010-ben (te jó ég, hat éve!) írtam, amikor az Író Akadémiára jártam. Azt hiszem, passzolnak egymáshoz :D


Na meg itt ez a dal is hozzá, szintén hasonló hangulatú :)))

Királylány 2010
Tankréd lovag kilépett a fénybe a Borzalmak Erdejéből, ahol egy hete küzdött a vadakkal és  a fojtó karú fákkal az átjutásért. Fellélegzett. Bár sérülések borították és páncélja is behorpadt itt-ott, most büszkén, daliásan húzta ki magát.
Zöld pázsit terült eléje szőnyegként, halkan fújdogált a szél, madarak énekeltek a tisztás felett. Távolabb terpeszkedett el a palota, amelynek óriási alkotóköveit mintha sebtében hajigálták volna össze. Valószínűleg így is történt, hiszen Marcang sárkány lakhelye volt ez, amely egy falásra befalt hősöket, rablott kincseket, elhurcolt, megbecstelenített szüzeket, és megannyi szörnyűséget látott már. Az elfogyasztott lovagok csontjai most is intő jelként fehérlettek a fűszálak közt, páncéljaik darabjai az évek során megrozsdásodtak, és ropogva mállottak szét Tankréd lovának léptei alatt.
A sárkány egyelőre nem mutatkozott, viszont a vár elülső körtornyának legfelső ablakán szépséges hajadon könyökölt ki, aranyhaja hosszan hullámzott alá a durva köveken. Tankréd arca felragyogott, amint megpillantotta. Közelebb léptetett.
– Ó, Magdaléna hercegnő, a napba lehet nézni, de rád nem! – kiáltott fel. Leszállt hátasáról, levette sisakját és mélyen meghajolt. – Tankréd vagyok; azért jöttem, hogy megszabadítsalak a kegyetlen sárkány karmai közül. Amint meghallottam atyád hét országra szóló segélykérését, azonnal felpattantam paripámra, és nekivágtam a vadonnak; átszeltem az Óperenciás tengert, megmásztam az Üveghegyet, átkeltem a Borzalmak Erdején, és most megküzdök érted a sárkánnyal. Hazaviszlek, ne félj! –
Magdaléna hercegnő nem válaszolt. Tekintetét a horizont távoli, kéklő dombjaira függesztette, aranyhaját meglengette a szellő. Rózsapiros ajkát apró sóhaj hagyta el.
Tankréd ismét megszólalt: – Már biztosan nagyon vágyol hazatérni, áruld el, merre van a sárkány, és meglásd, hamarost kiszabadítlak! Atyád is igen búsul utánad... –
– Már hatszor megírtam neki, hogy hagyjon békén! – emelte égre szemeit Magdaléna hercegnő. Unottan galambfehér karjára támasztotta fejét.
– Tessék? – kérdezte odalent a lovag.
– Menj haza és hagyj békén! – kiabálta le a lány.
– Ó, hercegnő, bizonyára összezavarodtál szörnyű elrablásod után, – kezdett rá ismét Tankréd, de Magdaléna félbeszakította.
– Eszem ágában sincs hazamenni, hogy aztán apám hozzáadjon valami nyomoronc herceghez, aki mellett megszólalni sem lesz jogom életem végéig! Vagy hozzád... – megvetően mérte végig a vitézt – aki vagy olyan eszetlen, hogy végigcsinálj ennyi marhaságot, hogy aztán a sárkány kinyírjon! Egyébként is, undorodom a vörös hajtól. – vetette oda félvállról. Tankréd elsápadva hallgatta szavait, de az utolsó mondatnál arca már lilában játszott.
– Na de hercegnő! Egy elrabolt leányzót megmenteni igenis hősies cselekedet! Az Üveghegy nem holmi dombocska, el sem tudod képzelni, mit kínlódtam a megmászásával! Hogy erről az erdőről ne is beszéljek! – kaszált hátrafelé karjával, miközben dühtől elfúlva dadogott.
Magdaléna vállat vont. – És most hova rohanjak? Én emancipált nő vagyok, én döntöm el, mit csinálok és hol lakom! Marcangnál mosogathatok, főzhetek, takaríthatok, és megbecsüli a munkámat! Egyébként is, ő igazi macsó, még ha néha sörözik is. –
– De… de... – Tankréd végképp kifogyva az érvekből kardját földhöz vágta, hogy csak úgy csattant. – Mi lesz a boldogan éltek, amíg meg nem haltakkal?! –
– Pont leszarom. Manapság már senkit nem érdekelnek a mesék. Menj haza és törődj bele! –
Magdaléna alakja eltűnt a toronyszoba félhomályában. A beálló szélfútta csendben Tankréd lehorgasztott fejjel indult el hazafelé.


I clearly remember when I was a first year MA student at Central European University and during one of our very first Academic Writing classes the teacher said that we'd realize that we got used to English when we'd dream in English. I was really happy when half a year later I dreamt in English for the first time :D But this warning came to my mind in another context when a couple of days ago I dreamt about chocolate recipes :D I will prepare them, no worries :D Although both were quite simple: bars filled with chocolate mousse and rice.
Chocolate bars are relatively easy to make, but of course even in this case there are certain good recipes. I tried many flavour combinations during the last 1,5 years but I always return to some of them. One of these is white chocolate with raspberry and ginger. White chocolate is sweeter than the other two types and its flavour is brought out perfectly by sour-spicy flavours. In the case of ginger-raspberry the sour dominates over the lurking soft-sweet almost sassily; I'm sure that the same result wouldn't be possible to achieve with milk or dark chocolate. 
And of course it always reminds me of a tale that I wrote in 2010 (oh god, six years ago!), when I was frequenting the Writing Academy. I think they fit each other :D (see above for soundtrack!)

Princess 2010


Tancred the knight stepped out into the light from the Forest of Horrors. During the past week he had been fighting with beasts and trees with suffocating branches for getting through it. He respired. Although he was covered with bruises and his armour indented here and there, now he proudly straightened his back. Green lawn spread in front of him as a carpet, the wind blew silently, birds sang above the glade. The castle stood further away; its giant stone bricks looked as if they were huddled together in a hurry. Probably it happened that way, since it was the dwelling place of Gnaw the dragon, which saw gorged heroes, robbed treasures, kidnapped, disgraced virgins and many other monstrosities. The bones of consumed knights still glistened as warning signs in the grass; the pieces of their armours had rusted during the years and mouldered crackling under the steps of Tancred’s horse. The dragon did not show up yet; however, a fair maiden elbowed out at the upper window of the front bastion of the castle; her long, golden hair waved down on the rough stones. Tancred’s face lightened up when he got a glimpse of her. He stepped nearer.
“Oh, princess Magdalene, you are even more radiant than the sun!” he cried out. He got off of his horse, took off his helmet and took a bow. “I am Tancred; I came to rescue you from the cruel dragon. As soon as I heard your father’s call for help, I immediately jumped on my steed and headed towards the wilderness; I crossed the Endless Ocean, climbed the Glass Mountain, crossed through the Forest of Horrors and now I will fight the dragon for you. I will bring you home, don’t worry!”
Princess Magdalene did not answer. She stared at the distant, blue hills of the horizon; the breeze softly swung her golden hair. A tiny sigh left her rosy lips.
Tancred started speaking again: “Surely you long so much to get back home; tell me where the dragon is and I’ll liberate you soon, you will see! Your father is so sad about you…”
“I wrote to him six times to leave me alone!” princess Magdalene looked up at the sky. She leant her head boringly on her fair arm.
“I beg your pardon?” asked the knight down below.
“Go home and leave me alone!” shouted down the maid.
“Oh princess, surely you got confused after your horrible kidnapping,” started Tancred again but Magdalene interrupted.
“I have no intention to go home so then my father could wed me to some lame prince by whose side I won’t even have the right to talking until the end of my life! Or to you…”she stared at the knight scornfully, “who were so brainless to go through all this bullshit so then the dragon could slay you! Anyway, I loathe red hair,” she added ignorantly. Tancred grew pale while listening to her words but after the last sentence his face turned purple.
“But princess! Rescuing a kidnapped maiden is indeed a heroic deed! The Glass Mountain is not some hill; you cannot even imagine how I suffered during climbing it! Not to speak about this forest here!” He pointed behind his back, while he stammered angrily.
Magdalene shrugged. “And so what? I am an emancipated woman; I decide what I do and where I live! Gnaw lets me wash the dishes, cook, clean and he respects my work. By the way, he is a real macho even if he drinks some beer sometimes.”
“But… but…” running out of arguments, Tancred flung his sword on the ground. “What is with »they lived happily ever after«?”
“I don’t give a shit. Nowadays no one is interested in fairy tales. Go home and resign yourself to it.”
Magdalene disappeared in the twilight of the room. In the windswept silence Tancred set off for home.

September 17, 2016

Strawberry dusk

Ez a bonbonkreáció, azt hiszem, egy "capolavoro" :D Az eperszezon kezdetén ötöltem ki a receptet. A cél az volt, hogy az eper édeskés ízéhez valami olyan ízt társítsak, ami azt kiegyensúlyozza. A választás a rozmaringra esett, aminek imádom az aromáját, olyan titokzatos és fűszeres. Mindig Itri (Olaszország) jut eszembe róla, ahol eső után bazsalikom- és rozmaringillatú a levegő az olajfák között; meg Carcassonne, ahol májusban jártam, és ahol mintha megállt volna az idő: a csodálatos középkori Cité utcáin a fűszerárusok boltjainak illata mindenhová elkísért. Carcassonne olyan hely, amit csak szeretni és csodálni lehet - amikor az ember megérinti a napsütötte falakat, érzi, hogy kétezer év történelme van a kövekbe zárva... Szinte tapintható a múlt. A várfal alatti domboldalon szabadon jár a szél, hajladoznak a vadvirágok és a magasra nőtt fű, alattuk termékeny, zöld földek között terül el a város. Ahogy a bástyákról körbenéz az ember és megpillantja a Noire-hegységet, elfogja az időtlenség érzése.
Egy kicsit úgy éreztem, mintha hazaérkeznék, amikor a vonatból először megláttam a város fölött szinte lebegni tetsző várat, és azóta a részemmé vált minden kis zuga, amit két napon át keresztül-kasul bejártam. Végül is Carcassonne középkori történelme miatt választottam a történelmet hivatásul, és olyan régóta vártam arra, hogy végre eljussak oda.





Egyszóval a most következő egy mediterrán hangulatú bonbon, nem túl édes, de fűszeres és lágy.
Nagy lyukú bonbonformában érdemes elkészíteni, mert két réteg töltelék van benne: friss eperpüré és krémes rozmaringos ganache.

Töltelékek:
6-7 szem nagy, vagy 10-12 szem kis eper
0,5 dl tejszín
friss rozmaring
100 gr étcsoki
1 teáskanálnyi vaj

Burok:
200 gr étcsoki (én 53%-ost használtam)

Elkészítés:
A tejszínt a kis darabokra tépett rozmaringgal felforralom, majd lefedem és egy teljes napig állni hagyom, hogy a fűszer íze áthassa.
Az eperből pürét készítek: összeturmixolom, szitán átpasszírozva megszabadulok a magoktól, majd felrakom főni. Amikor egy kicsit kezd besűrűsödni, akkor félreteszem - ez lesz az első töltelék.
A tejszínből kiszedem a rozmaringot, ismét megmelegítem, majd hozzákeverem az apróra tört csokit és a vajat. Ha nem elég fűszeres, őrölt rozmaringot is lehet még adni hozzá - és nem gond, ha kissé túl karakteres az íze, hiszen az eper és a csokiburok mellett is érvényesülnie kell majd.
Elkészítem a csokiburkot, majd ha megszilárdult, beletöltök néhány cseppnyit az eperpüréből. Erre jöhet a rozmaringos ganache, majd visszateszem a hűtőbe, hogy a töltelék megszilárduljon kicsit. Végül lezárom a bonbonokat.

  

This bonbon creation is, I believe, a "capolavoro" :D I found out the recipe in the beginning of strawberry season. My aim was to add a counterbalancing flavour to the strawberry's sweet flavour. I chose rosemary, because I love its aroma, it's so mystic and peculiar. It reminds me of Itri (Italy) where the air smells of basil and rosemary beneath the olive trees after the rain, and of Carcassonne, which I visited in May, and where time seems to stand still: the smell of the spice shops followed me everywhere on the streets of the wonderful medieval Cité. Carcassonne is a place that can only be adored and admired - when one touches the sunlit walls, one can feel that the history of two thousand years are sealed in the stones... The past can almost be sensed. The wind goes about freely on the hill below the bailey, the wild flowers and tall grass are rocking, and beyond them, between fertile, green fields, lies the town. As one looks around from the ramparts and glimpses the Noire Mountains, the feeling of eternity overcomes.
I felt like I arrived home when I first saw the castle which seemed to be floating above the town, and since then every little corner that I roamed there in those two days became a part of me. After all it was Carcassonne's medieval history that inspired me to choose history as my vocation and I'd been waiting for so long to get there.



So the following is a type of bonbon with mediterranean feeling, not too sweet but aromatic and tender.
We should prepare it in a mould with bigger cavities because there is a double layer of filling: fresh strawberry puree and creamy rosemary ganache.

Fillings:
6-7 pieces of bigger or 10-12 pieces of smaller strawberries
0,5 dl cream
fresh rosemary
100 gr dark chocolate
1 teaspoon butter

Shell:
200 gr dark chocolate (I used chocolate with 53% cocoa)

Recipe:
I boil the cream with the pieces of rosemary, then I cover it and leave it on the counter for an entire day so it can absorb the flavour of the herb.
I make puree of the strawberry: I blend it and pour it through a sieve in order to get rid of the seeds, then I start cooking it. When it becomes a bit dense I put it away - this will be the first layer of filling.
I take the rosemary out of the cream, I warm the cream and mix it with the chocolate and the butter. If it is not aromatic enough, I add a bit of ground rosemary - it is not a problem if the flavour is too strong, in the end it has to be felt beside the strawberry and the chocolate shell.
I prepare the shell, and when it solidifies, I pour in some drops of strawberry puree. Then I add the rosemary ganache and I put it back in the fridge so the filling can harden a bit. Finally I seal the bonbons.

September 16, 2016

A csokiöntésről // Concerning chocolate moulding

Amikor belevágtam ennek a blognak az írásába, több dolog is motivált. Egyrészt az, hogy összegyűjtsem a receptjeimet, és ne felejtsem el őket (közeli ismerőseim jól tudják, hogy a feledékenységgel folyamatos kézitusát vívok), másrészt pedig, hogy a csokikészítés minden mozzanatát megosszam a leendő csokikészítőkkel, nehogy azokba a hibákba essenek, amikbe én. Az első néhány hónapot, amikor nekiláttam a csokizásnak, ilyen vagy olyan módon elrontott csokik kísérték végig. Volt, amibe teljesen véletlenül (észre sem vettem, hogyan) belement egy csepp víz, másnál túl vastag lett a csokiburok, nem lett szép a talpazás, kifelejtettem egy munkalépést stb. stb. Szóval sokat kellett gyakorolni, mire minden úgy ment, ahogy mennie kellett. 
Ezért a következőkben igyekszem nagyon pontosan leírni minden lépést.
Ott tartottunk tehát, hogy van egy adag temperált csokink. Ekkor két lehetőségünk van:

a) sima táblás csokit készítünk
A csokit beleöntjük a csokiformába (ügyelve, hogy az űrtartalmánál ne legyen több, mert akkor ki fog folyni). Jól megragadjuk és a szomszédok nagy örömére hozzácsapkodjuk a konyhapulthoz - módszeresen, a széleit is. Ettől a csoki szépen szétterül, és a légbuborékok feljönnek a felszínére. Ha ezzel megvagyunk, jöhet a szórás: az előre kikészített fűszerek, magvak, szárított virágok, cukordíszek, aszalt/liofilizált gyümölcsök stb. közül rászórunk egy adagot. Itt szabadon engedhetjük a fantáziánkat, végtelen lehetőségünk van. Én speciel általában két, maximum háromféle ízt szoktam kombinálni (ezek közül egy fűszer, és egy vagy kettő gyümölcs/virág/mag stb.), meg néha adok hozzá díszítést - ennek során célszerű az ízek és színek összhangjára odafigyelni. Amennyiben közben látszik, hogy a csoki kezd szilárdulni, a nagyobb darabokat érdemes egy leheletnyit belenyomni, hogy biztosan megragadjanak. Ha kész vagyunk, mehet is a hűtőbe, és amikor megszilárdult, könnyedén ki lehet borítani a formából. Azt, hogy kész a csoki, onnét lehet tudni, hogy alulról megtekintjük a polikarbonát formát (még véletlenül se fordítsuk fejjel lefelé!! :D), és ha látszik, hogy a csoki elvált a formától, akkor jó.

b) töltött csokit/bonbont készítünk
Hasonlóképp kezdődik, mint az előző: a formába öntjük a csokit; ha bonbon készül, akkor a szilikonlapáttal el lehet teríteni a csokit a lyukak közt, így több darab készülhet, mint ha mindent egy helyre öntünk. Jöhet a ritmikus csapkodás, és ha megvagyunk, egy odakészített sütőpapír fölött megfordítjuk a formát (itt-ott lehet olvasni, hogy a csoki kirázása előtt 5-10 vagy ki tudja hány percet kell várni, hogy elkezdjen szilárdulni a formában. Nekem az a tapasztalatom, hogy semmi szükség a várakozásra, így is épp elég vastag marad majd a burok). Általában a gravitáció nem elegendő, hogy az összes felesleg kifolyjon a formából, így nyugodtan alkalmazhatunk erőszakot: a spakli, vagy egy kanál nyelével alaposan ütögessük meg a forma alját, hogy az utolsó felesleges csepp is távozzon. Amikor már csak vékony csíkocskák potyognak, akkor visszafordítjuk a formát, és spaklival lehúzzuk róla a felesleget, majd fejjel lefelé a papírra helyezzük, és megvárjuk, hogy félig megszáradjon. Közben még ki fog folyni egy kicsi, így mielőtt átrakjuk a hűtőbe, érdemes még egyszer lehúzni.

Amikor megszilárdult a burok, beletöltjük a tölteléket. Ez a kedvenc lépésem, nincs annál gusztább, mint a töltelék a csokiburokban :)) Érdemes legalább 1-2 milliméteres peremet hagyni, különben nem fogjuk tudni lezárni a bonbonokat. A csokit visszarakjuk a hűtőbe, hogy a töltelék is elég szilárd legyen, hiszen arra kerül majd még egy réteg csoki. Most nyugodtan elmehetünk megnézni 3-4 részt a kedvenc sorozatunkból, amíg várakozunk. Még véletlenül se próbálkozzunk a töltelékre idő előtt meleg talpnak való csokit önteni, mert fel fog jönni a felszínére, lyukacsos marad stb. szóval, bár finomnak így is finom, nem lesz túl esztétikus.
Amennyiben megszilárdult a töltelék, temperáljuk a megmaradt csokinkat, és öntsük rá a formára. Oszlassuk el, majd ismételten ütögessük a konyhapulthoz. A táblás csokink ezennel kész is, a bonbonnál utolsó lépésként egyetlen mozdulattal húzzuk le a felesleges csokit - ha túl sok marad a formán, az sem nagy baj, mert miután megszilárdult, le lehet majd törögetni a bonbonokról, ám ha kétszer húzzuk le a spaklival, ismét csak elcsúfítjuk a bonbon talpát. A forma mehet vissza a hűtőbe, és nincs más hátra, mint várni egy kicsit, és már ki is szedhetjük a kész csokit a formából!


Several things inspired the writing of this blog. First, I wanted to collect my recipes and not to forget them (my friends perfectly know that I'm constantly combatting forgetfulness), second, to share every phase of chocolate making with future chocolatiers so they can avoid the mistakes that I had made. When I started making chocolate, the first few months were marked by spoiled bars. A drop of water fell in one of them (I didn't even notice when), another had too thick shell, the bottom wasn't handsome enough, I forgot one phase of the procedure, etc. etc. So I had to practice a lot until everything went as it should be.
Therefore in the following I'll try to describe every step as precisely as possible.
So we had some tempered chocolate after the previous post :D Now we have two possibilities:
a) we prepare a simple chocolate bar
We pour the chocolate in the mould (while being careful that the amount is not more than its capacity, otherwise the chocolate will overflow). We grab the mould and, to the joy of the neighbours, we tap it dinamically to the kitchen counter - methodically, even the edges. The chocolate will spread nicely and the air bubbles will rise to the surface. Then we can sprinkle it with the previously prepared spices, seeds, dry flowers, candy decorations, dry/lyophilised fruits etc. We can let our imagination run wild, we have endless possibilities. Usually I combine two or three flavours (one spice and one or two fruits/flowers/seeds etc.), and sometimes I add a bit of deco - it's practical to take into consideration the harmony of flavours and colours. In case the chocolate starts to solidify, the bigger pieces should be slightly pushed into it so they would get stuck properly. When we're done, it can go in the fridge and after solidification the chocolate can be easily removed from the mould. If we want to get to know whether the chocolate is ready, we should take a look at the bottom of the mould (do not turn it over!! :D). 

b) we prepare filled bar/bonbons
It starts similarly as the previous one: we pour the chocolate in the mould; in case we prepare bonbons, we may spread it between the cavities with the silicone spoon. Then comes the rhythmical tapping and then we turn the mould over above a piece of parchment paper (one may read here and there that before shaking out the excess chocolate one should wait 5-10 minutes so the chocolate starts getting solid. My experience is that there is no need for waiting, the shell will be perfectly fine even like this). Usually gravity is not enough so we may apply force: knock the bottom of the mould with the handle of the scraper or a spoon so that even the last drop of excess will run off. When only thin drops are pouring, we can turn back the mould and scrape off the excess chocolate, then we place it upside down on the paper and wait until solidification starts. In the meanwhile a bit more chocolate will flow out, so before putting it in the fridge, we may scrape it off once more.
When the shell solidifies, we fill it with the filling. This is my favorite step, there's nothing more attractive than the filling in the shell :)) We should leave at least 1-2 millimetres below the edge otherwise we won't be able to seal the bonbons. We put the chocolate back in the fridge so the filling becomes solid enough too - as another layer of chocolate will be poured on it. Now we can go and watch 3-4 episodes of our favorite series while we're waiting. Do not try to pour the warm chocolate on the filling before time, because it's gonna rise to the surface, there will be holes etc. so, even though it will still be tasty, it won't be beautiful.
Once the filling solidified, we temper the leftover chocolate and pour it on the mould. We spread it and tap it on the counter. The chocolate bar is ready; in case we make bonbons, we should scrape off the excess with one move - it's not a big problem if a bit too much remains on the mould, as it can be broken off the bonbonbs after solidification, but if we scrape it twice, it's gonna spoil the bottom of the bonbons. The mould can go back in the fridge and we only have to wait a bit more until we can take the chocolate out of it!