diós-brandys // walnut-brandy

Most, hogy itt az ősz, és érik a dió, nyilván mindenki diós kajákról fog postolni :D hát ebből a körből nem maradhatok ki én sem. Természetesen a diós recepteket nehéz elrontani, hiszen olyan egészen klasszikus hozzávalók állnak a rendelkezésünkre, mint például bor, mazsola, alma, stb. Az én bonbonom teljesen egyszerű, az egyetlen különlegessége a receptnek az, hogy az esküvőnkön ilyet csináltam minden vendégnek (voltak vagy 90-en :D). Kék csomagolásban kedves kis tasakokba kerültek, és minden tányérra kiraktuk őket :) Azóta is, ha ilyen őszi hangulatú bonbont készítek, a nagy nap jut eszembe róla :) Meg persze mesék is, mert az ősz is tündéreket rejteget a ködfátyolban.

Hozzávalók:
1 marék pucolt dió
200+60 gr étcsoki
0,5 dl tejszín
1 teáskanál vaj
brandy

Elkészítés:
A tejszínt megmelegítem, hozzákeverek 60 gr étcsokit és egy teáskanál vajat, majd beledarálom a diót, és elkeverem. Adok hozzá ízlés szerint brandyt is. Elkészítem a burkot, és amikor megszáradt, beletöltöm a tölteléket, végül lezárom a bonbonokat. 

A fák emlékezete

Winny ködös erdőben bolyongott. Már régóta elveszítette az utat, csapásról csapásra haladt őzek és szarvasok hátrahagyott ösvényein. Kopasz faágak szúrták át a fehéren örvénylő felhőket. A Nap csupán sápadt érmeként próbált lyukat égetni a ködbe – sikertelenül.

Winny  a nedves, sárgás, poshadtnak tűnő fűcsombékok között botladozott. Bokrok állták útját, rókalyukak tartották fogva a lábát, s a szűnni nem akaró ködtől káprázott a szeme. Talán épp emiatt lehetett, hogy amikor fölpillantott, nem a mozdulatlan, tömény fehér falat látta, hanem egy égre magasodó árnyat. Lába arra vitte tovább.

Kisvártatva mintha tisztás nyílt volna meg előtte – a fák sötét sziluettjei eltávolodtak, a vízcseppektől tompán csillogó gaz felburjánzott. A tisztás közepén létezhetetlenül óriási fa állt – törzsét tízen sem érték volna körbe, legalsó ágai az erdő lombkoronaszintje felett nyúltak ki a törzséből. Winny némán állt meg minden fák öregapja előtt. Tenyerét a karvastagságú repedésekkel borított kéreg zuzmótakarójára fektette. Mutatóujján megmelegedett a sárkánygyűrű.

Az óriási fán lomha, alig észlelhető remegés futott végig. Homályos álmai ködként gomolyogtak a teremtett világ hajnaláról, amikor magként hullt a termékeny, sötét talajba, amikor szörnyek lakták az erdőt és a láthatatlanok is a födet járták. Amikor még nem volt háború és tudomány, a híreket a szél hozta-vitte végeérhetetlenül, az erdők büszke birodalmai saját szeszélyes törvényeik szerint működtek, és ember meg állat között nem tátongott áthidalhatatlan szakadék.

Dobpergés hangja ébresztette a Napot, csatamének tiporták az erdő talaját, kürtöket fújtak és vonultak a hadak, páncéljukon megcsillant a fény, aztán már jöttek vissza horpadt, alvadt vérrel tarkított vértben, csorba karddal, tépett palásttal. Hömpölygött az emberáradat ide-oda, kivágták a fákat, új hajtások sarjadtak, a tavaszi árban térdig érő vízben álltak a fák és erdőtűz pusztított, a vörös, ordító halál fekete füstöt eregetve zabálta fel az erdőt, azután megjelentek az első hajtások, apró, zöld fejüket kíváncsian nyújtogatva a fakó napfényben.

És a fák öregapja végig itt állt, túlélt tűzvészt, árvizet, háborúkat, mert gyökerei oly mélyre nyúltak, hogy semmi el nem pusztíthatta. Kérgében, emlékezetében megőrizte az erdő históriáját az idők kezdetétől fogva.

Winny leeresztette a kezét. Fölnézett a fa ködbe vesző koronájára, amit fehér gyémántként díszített az ágak között járó Nap. Még egyszer megsimította a mohos törzset, mielőtt elfordította ujján a sárkánygyűrűt, és eltűnt az erdőből.

Now that autumn is here and walnuts are getting ripe, obviously everyone will post about foods with walnut :D I can't be left out of this either. Naturally walnut recipes are hard to mess up, as classic ingredients are at our disposal such as wine, raisins, apples, etc. My bonbon is very simple, its only peculiarity is that I made this for every guest at our wedding (there were around 90 of them :D). They were wrapped in blue wrapping paper and put into nice little sachets, and we put them on each plate :) Since then whenever I prepare these autumnish bonbons, they remind me of the big day :) And of course of fairy tales, as autumn is hiding fairies in its misty veil.

Igredients:

a handful of walnuts

200+60 gr dark chocolate

0,5 dl cream

1 teaspoon of butter

brandy

Recipe:

I warm up the cream, I mix it with 60 gr dark chocolate and a teaspoon of butter, then I grind the walnuts and add them too. I also add some brandy, according to taste. I prepare the bonbon shells, and when they get solid I fill them with the filling. Finally I seal the bonbons.

The memory of trees

Winny was roaming a misty forest. She lost her way long time ago, she went along trace by trace on paths left behind by fawns and deers. Bare branches pierced through the swirling white clouds. The Sun tried to burn a hole in the mist like a pale coin - without success.

Winny stumbled along the wet, yellow, stale looking tufts of grass. Bushes stood in her way, foxholes trapped her feet and her eyes dazzled due to the endless fog. Maybe because of this when she looked up, it wasn't the motionless, dense, white wall that she saw, but a shadow reaching towards the sky. Her feet brought her that way.

Suddenly as if a clearing opened up in front of her - the dark silhouettes of the trees distanced and weeds dimly sparkling with water drops pullulated. An impossibly giant tree stood in the middle of the clearing - its trunk couldn't have been embraced by ten people, its lowest branches grew out of its trunk above the foliage of the forest. Winny silently stood still in front of the forefather of all trees. She laid her palm on the moss-blanket of the bark covered with cracks of the width of an arm. The dragon-ring got warm on her index finger.

A torpid, barely percievable quiver ran through the giant tree. Its cloudy dreams about the dawn of the created world wreathed as mist, when he fell in the fertile, dark soil as a seed, when monsters lived in the forest and the invisible were walking the earth. When there were no wars and no science, news were endlessly carried by the wind, the proud realms of forests worked according to their own rhapsodic laws, and there was no insurmountable rift between humans and animals.

The Sun was woken by the sound of drums, war studs trod the soil of the woods, horns were blown and armies marched, their armour was gleaming, then they were coming back with bruised armours coloured by congealed blood, with jagged swords, torn robes. The mass of people was flowing, they cut down the trees, new saps sprang, the trees were standing in the knee-high water of spring tide, and bushfire was destroying them; the red, howling death devoured the forest with black smoke, then the first buds appeared, stretching their tiny, green heads in the faint sunlight.

And the forefather of the trees was standing there all the way, it survived bushfire, flood, wars because its roots grew so deep that nothing could kill it. In its bark and in its memory it kept the history of the forest from the beginning of time.

Winny let her hand down. She looked up on the crown of the tree lost in the mist, which was adorned by the Sun slipping among the branches as a white diamond. She caressed the mossy bark once again before she turned the dragon-ring on her finger and disappeared from the forest.