barackos-rozmaringos // apricot-rosemary

Ó már július van. Szinte csak most kezdődött ez az év, már a fele elment. És mennyi minden történt! Csupa jó dolog. Meg egy pár rossz is, de hát az élet ettől lesz izgalmas. 

Múlt hétvégén családi összeröffenés volt. És hát mi mással készülhetne az ember, ha nem csokival?! :D sikere volt. A múltkori sárgabarack-Tokaji kombó egy másik változatát próbáltam ki, ezúttal rozmaringgal, mert a fűszer-gyümölcs páros igazán ütős tud lenni, ha az ember jól választja meg a hozzávalókat :) A rozmaring például passzol az édes gyümölcsökhöz (lásd még az epret). A fehérbor pedig egy kis extra aromát ad hozzá - a Tokaji fehérbor egyébként is finom gyümölcsös ízű.

Hozzávalók:

0,2 dl Tokaji fehérbor

50 gr sárgabarack

6-7 levél rozmaring

1 kiskanál vaj

40 gr tejcsoki

60+200 gr étcsoki

kurkuma és kakaóvaj

Elkészítés:

Felolvasztom a kakaóvajat, hozzákeverek egy csipet kurkumát, és márványozom a bonbonforma mélyedéseit.

A barackokat alaposan összeturmixolom, majd az összetépett rozmaringgal együtt felmelegítem. Hozzáadom a vajat, majd hozzákeverem a tejcsokit és 60 gr étcsokit. Legvégül beleöntöm a bort.

Temperálom a maradék étcsokit, elkészítem a bonbonok burkát. Miután megszilárdultak, megtöltöm őket a barackos krémmel, és beteszem a hűtőbe, míg a töltelék megdermed. Ismét temperálom a csokit, és lezárom a bonbonokat.

Ah it's July already! This year has just started and half of it is gone. And so many things have happened! A lot of good things. And some bad too, but that makes life more exciting.

Last weekend there was a family gathering. And what else can one prepare for that, if not chocolate?! :D It was a success. I tried another version of the apricot-Tokaji combination, this time with rosemary because the spice-fruit pairing can be superb if one chooses the ingredients carefully :) Rosemary, for instance, goes well with sweet fruits (see also strawberry). And the wine gives extra aroma to it - Tokaji white wines usually have a nice fruity flavour.

Ingredients:

0,2 dl Tokaji white wine

50 gr apricot

6-7 leaves of rosemary

1 small spoon of butter

40 gr milk chocolate

60+200 gr dark chocolate

turmeric and cocoa butter

Recipe:

I melt the cocoa butter and mix it with a pinch of turmeric, then I marble the cavities of the chocolate mould.

I blend the apricots, then I warm them up with the rosemary torn into little pieces. I add the butter, then the milk chocolate and 60 gr dark chocolate. Finally I pour the wine in the mixture.

I temper the leftover dark chocolate, I prepare the bonbon shells. After they get solid, I fill them with the apricot cream and I put the mould in the fridge until the filling sets. I temper the dark chocolate again and I seal the bonbons.

mangós-sárgabarackos // mango-apricot

Hát ez eredetileg trüffelnek indult, de ebben az elviselhetetlen hőségben végül inkább a mousse mellett döntöttem. Nagyon könnyed, finom desszert lett és hamar elkészült, mondjuk a nyári gyümölcs-fehércsoki kombináció általában eléggé bejön, és persze egy gyümölcsös fehér bor csak jót tehet az összeállításnak :) Ugyanis nagy nehezen kikönyörögtem kedves férjemtől, hogy hagyjon a múltkor vásárolt isteni Tokajiból egy kicsit, mivel két ötletem is volt a Tokaji-sárgabarack együttesére :) Ez az egyik. A másik majd hamarosan jön :)

Meglátogattak minket a szülei, és az ő tiszteletükre készült ez a mousse, ami persze gyorsan elfogyott a vacsora végén :D 

Hozzávalók (4 főre):

50 gr sárgabarack+ egy fél barack a díszítéshez

50 gr mangó

0,2 dl Tokaji fehérbor

150 ml tejszín

160 gr fehércsoki

4 pillecukor

1 kiskanál vaj

Elkészítés:

A barackot és a mangót alaposan összeturmixolom. Hozzájuk adom a vajat és a pillecukrokat, és felforralom, addig keverem, míg a pillecukrok el nem olvadnak. Ekkor lehúzom a tűzről, hozzáadom a fehércsokit, alaposan összekeverem. Végül beleöntöm a bort.

Egy másik lábosban felverek másfél deci tejszínt. Megvárom, míg a a gyümölcsös krém kihűl, azután egybeforgatom a tejszínhabbal. Kis tálakba töltöm, és alaposan lehűtöm. Tálalás előtt barackszeletekkel és cukordísszel díszítem.

Originally this was going to be a truffle but in this unbearable heat I rather made a mousse. It is a very light, tasty dessert and it didn't take much time to prepare. I usually like the combination of summer fruits and white chocolate anyway and they can only benefit from some fruity white wine. So I begged my husband not to consume the last bit of the wonderful Tokaji wine that we'd bought the other day, as I had two ideas featuring the wine and apricot :) This is one of them. The other one will come soon :)

His parents visited us and I made this mousse for them - it disappeared very quickly after the dinner :D

Ingredients (4 persons):

50 gr apricots+ half an apricot for decoration

50 gr mango

0,2 dl Tokaji white wine

150 ml cream

160 gr white chocolate

4 marshmallows

1 small spoon of butter

Recipe:

I blend the apricot and the mango. I add butter and marshmallows and I boil the mixture until the marshmallows melt. Then I turn off the stove and I add white chocolate to the cream. I stir it, then I pour white wine in it.

In another pot I whip the cream. I wait until the fruit cream cools down, then I combine it with the whipped cream. I put the portions into small bowls and I put it in the fridge for some hours. Before serving, I decorate the mousse with apricot pieces and candies.

Tokaji boros // Tokaji wine

Ez egy nosztalgikus post lesz :) Ilyenkor, a félév végén mindig abban a "szerencsés" helyzetben vagyok, hogy mint doktori hallgató (mégnemtanár-márnemdiák) elmerülhetek a vizsgáztatás örömeiben. Az eredmény általában kiábrándító, viszont a tapasztalat maga nagyon érdekes. Azt vettem észre magamon, hogy a "power position"-be kerülve kijön belőlem a vérengző vadállat, és amikor száz ember ül a nagy előadóban, és írják a dolgozatot, egyszerűen idegesít a puskázásuk. Félreértés ne essék, én magam is rengeteget puskáztam annak idején, nem ez háborít fel önmagában, hanem az, hogy ezek a mai diákok letöltik a tananyagot az okostelefonjukra, berakják a pad alá, aztán ott tapizzák, és azt hiszik, hogy a tanár meg a felügyelők nem látják. Látványos tévedés! A mi időnkben a puskázás amolyan nemes versengés volt a tanár meg a diák között (legalábbis én így éltem meg XD gondolom a tanárok nem annyira...). Mindig újabb technikákat kellett kitalálni és tökélyre fejleszteni, hogy ne vegyék észre, és a telekörmölt, különböző helyekre eldugott papírfecnik nemcsak a találékonyságot fejlesztették (:D), hanem míg leírtuk a tanulnivalót, a nagy részét meg is jegyeztük. Megtanultunk közben jegyzetelni, mert azokra a bélyegnyi papírdarabkákra bizony csak a legesleglényeg fért oda, és a kézügyességünk is fejlődött, mert kihegyezett 0.5-ös rotringheggyel írni bizony nem egyszerű mulatság. Aztán persze az első lebukás után (jobb esetben még előtte) mindenki rájött, hogy ha a bal keze nem az asztalon van, és nagyon lefelé néz, a tanár egyből rá fog jönni, hogy puskázik. 

Na, az okostelefonok generációja mit sem tud ezekről a dolgokról. Azt hiszik, elég betömni a pulóverükbe a telefont, és akkor már láthatatlan lesz, és á, egyáltalán nem gyanús, hogy a feje a köldökében van, és bal kézzel ezerrel görget, hogy megtalálja a digitális anyagban a keresett választ... pfff. Amúgy is utálom az okostelefonokat, de amikor ilyen látványosan semmibe veszik és hülyének nézik az embert, na attól aztán végképp felmegy bennem a pumpa.

Egyébiránt igazán nosztalgikus az egyetemen ilyen fiatalok közt lenni (nem mintha én olyan vén lennék), és eszembe juttatja, amikor tizenpár évvel ezelőtt magam is oda jártam. Mennyire más volt akkor az életem! De a nosztalgiáról szóljon inkább az alábbi történet és a zene :) 

Na és persze a hozzá való csoki! A minap sajtos-boros vacsorát rendeztünk otthon (mert néha jó :))), és sikerült választani hozzá egy 2014-es Tokaji Furmintot: édes, könnyű, gyümölcsös fehérbor, amit amint megízleltem, tudtam, hogy csokiba kívánkozik. Tejcsokit párosítottam hozzá, fehérrel túl édes lett volna, az étcsoki pedig ki volt zárva, nem illettek volna össze. Hozzáadtam egy kis kakukkfűmézet, ami némi fűszeres felhangot teremtett - épp csak finoman, az utóízében, bár a méz íze így is jól kijön a trüffelben. A végeredmény selymes, olvadós csokikrém, behűtve finom desszert :)

Hozzávalók:

110 gr tejcsoki

0,1 dl tejszín

0,2 dl Tokaji furmint

egy kiskanál vaj

két kiskanál kakukkfűméz

Elkészítés:

A tejszínt felmelegítem, és összekeverem a csokival. Hozzáadom a vajat és a mézet, míg meleg, végül beleöntöm a Tokajit is, és simára keverem. Egy éjszakán át a hűtőben hagyom. Másnap kézzel kis krumplikat formázok a krémből, és kakaóporba hempergetem őket. Kis mennyiségű arany lüszterporral díszítettem őket.

Nosztalgia

A doboz csak úgy véletlenül, szinte a semmiből került elő egy rendrakás alkalmával. Noémi lassú mozdulattal söpörte le a port a tetejéről. Hosszan nézte a világoskék kartont, titkok rejtőjét, mielőtt letelepedett a szőnyegre, és kibontotta. Felszínes pillantásból is látszott, hogy régi emlékek lapulnak benne, kincsek, majdnem elfeledettek: fotók, apró-cseprő tárgyak, préselt virág, őszi séta alkalmával gyűjtött vörös falevél…

Noémi óvatosan emelte fel a legfölső fényképet, kilencedikes osztályképét. A fiúk szamárfület mutattak egymásnak, nyelvet öltöttek a fotósnak, míg a lányok megilletődve ücsörögtek a kényelmetlen padokban. Baloldalt bordó pulcsiban, álmodó arccal ült Vica, akivel később elválaszthatatlanok lettek. Középen fülig érő szájjal vigyorgott Lili, szinte virított a képről. És ott kucorgott ő is a hátsó sarokban, még rövid hajjal, szende félmosollyal, az elmaradhatatlan csuklószorítóval a karján. Noémi lerakta a fotót, és beletúrt a paksamétába.

A következő képet sokáig nézte elmerülten, pedig csak egy aranysárga naplementét ábrázolt, gazoktól kócos domb felett. Akkor volt az egyéves évfordulójuk, és visszatértek a helyszínre, ahol először érezték, hogy összetartoznak. A képet ő készítette, míg Noémi a bolyhos tavaszi virágok között válogatott, amiket később lepréselt és beragasztott a naplójába.

Újabb  fényképet húzott elő, amin a levelüket hullató juharfák alatt állt, egy halomnyi vörös levelet hajított maga fölé. Kivette a dobozból a törékennyé száradt levelet. Tétován forgatta ujjai között, míg meg nem állapodott a fonákjánál, amire ezüst színű festékkel pingálták: “Szerelmes levél Danitól”. Gyorsan félretette a képpel együtt, és találomra kivett még egy fotót a kupacból. Elmosolyodott, ahogy megpillantotta a három viháncoló kölyköt, akik egyszerre cibálták ugyanazt a gitárt. Lili próbálta lefogni a húrokat, Dani igyekezett volna játszani, de a másik oldalán Noémi pengetett összevissza. Előttük tábortűz égett, felette bográcsban főtt a paprikás csirke. Ez is egy volt Lili vidám kerti partijai  közül, amin többnyire négyen vettek részt: a szervező maga, barátja Pali, az ő haverja, Dani és Noémi. Így visszagondolva egész természetesnek tűnt, hogy Danival egymásra találtak. És mennyit nyúzták őt a kerti partikon, hogy játsszon! Néha kijelentette, hogy inkább zenegéppé változik, akkor legalább az aprót zsebre tehetné. De azért mindig elhozta a gitárt, és türelmesen pengetett a többiek többszólamú, hamis nótázásától kísérve. A gitár nyakára néhány szalag volt kötve – világoskék, fekete, sötétkék, zöld – sorrendjüket Noémi még az évek távlatából is fel tudta idézni.

Újabb osztálykép került a kezébe, a tizenegyedikes. A haját még mindig kislányos copfokban hordó Vica mögött ült, Dani mellett. Dani fekete Def Leppard-pólót és szokásos csuklószorítóját viselte; hullámos haja szertelenül hullott a vállára. Ez volt az az év, amikor az első félévben végig egy padban ültek, és Dani hagyta, hogy Noémi lessen róla matekdolgozatok alatt. Valamikor késő ősszel aztán rájött, hogy egyszerűbb lenne korrepetálnia őt, és attól kezdve hetente kétszer együtt tanultak. Ezekből a “szinten tartó foglalkozásokból”, ahogy Dani nevezte őket, rendszerint végeérhetetlen beszélgetések, esetenként végeérhetetlen enyelgés kerekedett, ami csak akkor szakadt félbe, amikor besötétedett, és Daninak haza kellett mennie.

A fényképek halma mellől kiszárított, feketévé sötétült szirmú rózsa került elő. A szárára kötött rózsaszín szalagra gyűrődéseket nyomtak a dobozban töltött évek. Tavasszal kapta, a születésnapjára. A város feletti “burzsuj-dombon” ültek, az elhagyatott utca közepén, felettük a felhőtlen kék ég, körülöttük a gondozott sövénnyel szegett villák. Dani a Two steps behind-ot, a Crazyt és az Every time I look at you-t játszotta neki. Szabadok voltak és boldogok.

Noémi figyelmét egy színes fotó sarka keltette fel. Jól emlékezett – az ő macis pulcsija töltötte be a kép felét, mögötte hosszú haja takarta az arcát. Az első vitájuk. Érettségi előtt néhány hónappal Dani bejelentette, hogy Szegedre felvételizik, csak második helyen adja be jelentkezését fővárosi egyetemre. Noémi már akkor tudta, hogy ez fog a kapcsolatuk végéhez vezetni. Dühös volt Danira és saját magára, amiért nem bízott eléggé sem benne, sem önmagában. Dani viccelődő fotózással próbálta elütni az ellentétet, és azt hangoztatta, hogy még annyi dal van, amit el kell játszania Noéminak. Végül elnapolták a kérdést.

Azután két gemkapoccsal összefogott kép következett: az egyiken Dani a Tisza partján ült gitárjával az ölében, körülötte három sörösüveg. Amint teljes átéléssel játszott valamit, előrelógó haja miatt alig látszott az arca. A másik kollégiumi szobájában készült, ahol poszterekkel kitapétázott falnak dőlve az ágyán olvasott. Ezeket az egyetemről küldte Noéminak egy rövid levéllel együtt, nem sokkal a beiratkozás után.

Ahogy Noémi tekintete visszasiklott a dobozra, egy teleírt lapon állapodott meg. Love bites - egy dalszöveg, amit tőle kapott karácsonyra egy válogatás cédével és a kis plüssmacival együtt, ami azóta is a lámpájára akasztva függött. Akkoriban ez volt Dani kedvenc száma, a szilveszteri bulira meg is tanulta és eljátszotta a jelenlévőknek. Az jó kis buli volt. Liliéknél találkoztak néhányan az osztályból, Lili anyukája szendvicseket készített nekik, vett egy raklapnyi dobozos sört és csipszet. Egész éjjel zenét hallgattak, ettek, activityztek, énekeltek – Noémi kissé irigykedve gondolt vissza arra a felszabadult időszakra.

Kíváncsian kukkantott be a keze ügyébe akadó borítékba, majd hangosan felnevetett. Félig elmosódó sziluettek, éles színek – a sorozat a Whitesnake koncertjén készült, amire Dani második együtt töltött nyaruk során hívta meg. Noémi próbált fényképezni, inkább kevesebb, mint több sikerrel. A tömeg könyörtelenül lökdöste, ráadásul a magasba emelt kezek kitakarták a színpad nagy részét. Néhány képen azért apró alakokként felbukkantak a zenészek is.

A koncertképek mögött egy gyűrött, zöld szalag lapult a boríték alján. Noémi a kezébe vette, kisimította. A gitár negyedik szalagja.

Miután a fél nyáron együtt vakációztak a Velencei tónál és sátoroztak a Gerecsében, otthon Dani előhívatta a nyári fotókat. A sorozatból külön másolatot kért Noéminek, amit azzal adott át, hogy a borítékban megtalálja annak bizonyítékát is, hogy sosem fogja elhagyni. Három nappal később elutazott Szegedre. Három hónappal később már nem voltak együtt.

Noémi nagyot nyelt. Keze elernyedt, a szalag lehullott. Hosszan bámulta azt a zöld csíkot a kék szőnyegen. Miért, hogy az azóta eltelt több mint tíz év ellenére úgy fáj visszagondolnia erre?

Indulatosan pakolta vissza a képeket, száraz virágot, falevelet a dobozba, és becsukta. Felkapta, a konyhába ment, felnyitotta a szemetest. A mozdulat félbeszakadt. Lenézett a dobozra. Visszament a szobába, berakta a szekrénye legfelső polcára, hátulra, ahol addig is megbújt, félig elfelejtve.

Amikor az asztalához lépett, hogy leüljön olvasni, megtorpant. A zöld szalag ott feküdt a padlón a lába előtt. Felvette. Kinyitotta az ablakot, kinézett a bárányfelhős égre. Kinyújtotta a karját és elengedte a szalagot.

A tavaszi szellő megpördítette, magával sodorta, el a messzi kék égbe.

This post is about nostalgia :) At this time, the end of the academic year I'm in the "fortunate" position that as a doctoral student (not-yet-teacher, not-student-anymore) I can submerge in the joys of overseing&controlling exams. Results are usually disillusioning but the experience itself is very interesting. I observed that in "power position" the bloodthirsty beast rears its head in me: when a hundred students are writing the exam in the auditorium, I am annoyed by their cheating. Do not misunderstand me: I was cheating a lot in my time, this in itself is not scandalous, but the fact that today's students only download the material on their smartphones, they put it under the table then scroll up and down, and they think that the teacher and the overseers won't notice it... Spectacular mistake! In my time cheating was a kind of noble rivalry between teachers and students (at least that's how I perceived it XD probably the teachers didn't...). We always had to come up with and elaborate new techniques that couldn't be noticed and the full pages of scraps hidden into various places developed creativity (:D) and also while we wrote down the material, we memorised most of it. We learnt to take notes as on those tiny papers only the most important things could fit, and our manual skills improved as it is not easy to write with super-sharpened pencils. Then of course after being caught for the first time (or possibly even before that) everyone realised that if one's left hand is not on the table and one is looking down too much, the teacher will notice that he's cheating.
Well, the generation of smartphones doesn't know anything about these things. They think it's enough to put the phone in their pullover, then it'll become invisible, and nooo way, it's not suspicious at all that his head is in his bellybutton and he's scrolling in order to find the answer in the digital material.... pfff. I hate smartphones anyway, but when one is so spectacularly ignored, then I get really angry.
Apart form that it's nostalgic to be among such youngsters (not as if I myself was so old), and it reminds me of the time when I was frequenting university. My life was so different! But let the story below and the music talk about nostalgia :)
And of course the chocolate! Some days ago we had a cheese-wine dinner (because sometimes it's good :))) and I chose a 2014 Tokaji Furmint (king of wines, wine of kings!): sweet, light, fruity white wine and as soon as I tasted it, I knew that it wants to be in chocolate. I paired it with milk chocolate because white would have been to sweet and they wouldn't have fitted with dark. I added some thyme honey, which created a bit of aromatic tone - just slightly in the aftertaste, although the honey flavour still comes out in the truffle. The product is silky, melting chocolate cream, a nice dessert when chilled :)

Ingredients:

110 gr milk chocolate

0,1 dl cream

0,2 dl Tokaji furmint

one spoon of butter

two spoons of thyme honey

Recipe:

I warm the cream and I mix it with the chocolate. I add the butter and the honey while it's still warm, finally I also add the Tokaji wine and I stir it until it gets smooth. I leave it in the fridge for a night. The next day I make little potatoes of the cream and I roll them in cocoa powder. I decorate them with a tiny bit of golden luster dust.

Nostalgia

The box appeared accidentally, out of the blue in the course of a tidying up. Noemi slowly swept off the dust of its top. For a while she stared at the light blue cardboard, keeper of secrets, before she sat on the carpet and opened it. Even from a superficial glance it was evident that old memories laid inside, treasures, almost forgotten: photos, knick-knacks, dry flower, red leaf collected during an autumn walk…

Noemi carefully lifted the topmost photography, her class photo from ninth grade. The boys were giving bunny ears to each other and sticking their tongues out at the photographer, whereas the girls were sitting embarrassedly in the uncomfortable benches. Eve, with whom they became inseparable, was sitting on the left in purple pullover and with a dreamy face. Lili was grinning broadly in the middle, she was almost beaming. And he was squatting there too, in the back corner, with short hair, meek smile and the ever-present wristband on his arm. Noemi put down the photo and dug into the pack.

She looked at the next picture for a long while, even though it depicted only a golden sunset above a hill rumpled with weeds. It was their first year anniversary and they returned to the scene where they had felt for the first time that they belonged together. He took the picture while Noemi was selecting the fuzzy spring flowers, which she then dried and pasted in her diary.

She pulled out a new photo, in which she was standing under maple trees that were losing their leaves, throwing a heap of red leaves above herself. She took the fragile, dry leaf from the box, hesitantly spun it between her fingers until it settled at the back side, on which it was painted with silver paint: “Love leaflet from Danny”. She quickly put it aside together with the photo, and then randomly took another snapshot from the pile. She smiled as she got sight of the three frolicking kids, who were pulling the same guitar. Lili tried to press the strings down, Danny struggled to play the guitar, but on the other side Noemi was plucking the strings randomly. In front of them a campfire was burning, above that chicken paprikash was being cooked in a cauldron. It was one of Lili’s cheerful garden parties, at which usually four of them participated: the organiser herself, her boyfriend, Paul, his friend, Danny and Noemi. Thinking back it seemed almost natural that they got together with Danny. And how much they were torturing him to play at the garden parties! Sometimes he stated that he would rather become a jukebox then at least he could keep the change. But he still brought the guitar and he played patiently, followed by the polyphonic, false singing of the others. Four ribbons were tied on the neck of the guitar – light blue, black, dark blue, green – Noemi could recall their order even from the distance of time.

Another class photo got into her hand, eleventh grade. She was sitting next to Danny, behind Eve, who still wore her hair in braids. Danny was wearing a black Def Leppard tee and his usual wristband; his wavy hair playfully fell on his shoulders. This was the year when they were sitting in the same bench during the first semester and Danny let Noemi copy during math tests. In late autumn he realized that it would be easier to teach her and from that time they studied together twice a week. These “level-keeping classes”, as Danny called them, usually turned into endless talking, occasionally endless dalliances, which were interrupted only when it grew dark and Danny had to go home.

From beside the pile of photos a dry, blackened rose turned up. The years spent in the box imprinted wrinkles on the pink ribbon tied on its stem. She received it in spring, for her birthday. They were sitting on the “bourgee hill” above the town, in the middle of the abandoned street, above them the cloudless sky, around them villas fringed with trimmed hedges. Danny played Two Steps Behind, Crazy and Every Time I Look at You for her. They were free and happy.

Noemi’s attention was drawn to the corner of a colourful photo. She remembered well –her pullover with teddies filled in half of the picture, behind that her long hair covered her face. Their first quarrel. A couple of months before the final exam Danny announced that he’d apply to S., and would hand in his application to a university in the capital only in the second place. Noemi knew it even then that this would lead to the end of their relationship. She was angry with Danny and with herself that she trusted neither him, nor herself enough. Danny tried to get over the conflict with jesting photography, and said that there were so many songs that he had to play for Noemi. Finally they postponed the issue.

Then two pictures came, clasped together by a paper clip: in one of them Danny was sitting on the bank of the T. River, surrounded by three bottles of beer, with his guitar in his lap. As he enthusiastically played something, his face could hardly be seen because his hair hung into it. The other was taken in his dormitory room where he was reading on his bed, leaning against the wall decorated by posters. He sent these to Noemi from the university together with a short letter, not long after the registration.

As Noemi’s gaze turned back to the box, it fixed on a page full of text. Love Bites – lyrics that she received from him at Christmas, together with a compilation CD and the small teddy bear that hung on her lamp ever since. At that time this was Danny’s favourite song, he even learnt it for the New Year’s Eve party, and he played it for those present. That was a good party. Some of them from the class met at Lili’s, her mum made sandwiches, bought a pallet of beer and chips for them. They were listening to music, eating, playing activity and singing all night long – Noemi thought back on that time with a bit of envy.

She curiously peeped into the envelope close to her hand then laughed out loud. Blurry silhouettes, sharp colours – the series were taken at a Whitesnake concert, to which Danny invited her during their second summer spent together. Noemi tried to take pictures with rather less than more success. The crowd relentlessly jostled her; moreover, the raised hands obscured most of the stage. In some of the pictures the tiny figures of the musicians showed up.

Behind the concert photos, in the bottom of the envelope, a wrinkled green ribbon laid. Noemi took it in her hands and smoothed it. The fourth ribbon of the guitar.

After they spent half of the summer holiday at Lake V. and camped in the G. mountain, Danny got the summer photos developed at home. He asked for a copy of the series for Noemi, which he handed over by saying that in the envelope she would find the proof that he would never leave her. Three days later he travelled to S. Three months later they weren’t together any more.

Noemi swallowed. Her hand slackened, the ribbon dropped off. She stared at that green line on the blue carpet for a while. Why, that despite the more than ten years that had passed by since then, it hurts so much to think back on this?

She impetuously packed back the pictures, dry flower, leaf into the box and closed it. She picked it up, went in the kitchen and opened the rubbish bin. The movement interrupted. She looked down at the box. Then she returned in the room and put it on the topmost shelf of her wardrobe, in the back, where it had been hiding until then, half forgotten.

As she stepped to her desk in order to sit down and read, she recoiled. The green ribbon laid there on the floor, in front of her feet. She took it. She opened the window, looked out at the buttermilk sky. Then she stretched out her arm and let go of the ribbon.

The spring breeze whirled it and swept it away into the distant blue sky.

sós-karamellás és epres-bazsalikomos // salt-caramel and strawberry-basil

Két napja több szempontból is mérföldkőhöz érkeztem: aznap volt a szülinapom, úgyhogy elárasztottam magunkat csokival; és mivel a fehér csoki a kedvencem, ezért csak fehér csokis finomságok készültek :D Jól esett, hogy pont aznap, mikor vettünk egy üveg bort, a pénztáros megkérdezte, hogy elmúltam-e 18 :DD Azt hittem ilyen már nem fog megtörténni, miután elmúltam 25... 

Továbbá egyik postom elérte a 100 fős látogatottságot, aminek nagyon örültem :) köszönöm minden látogatónak. 

Nem is szaporítom tovább a szót, jöjjenek a receptek :) mindkettő klasszikus ízpárosításon alapul, némi fehércsokival felturbózva (a nyáron vagy egy kiló eperpürét lefagyasztottam, hogy egész télen legyen muníció :D).

Sós-karamellás trüffel

Hozzávalók:

30 gr dulce de leche

15 gr tejszín

1 kiskanál vaj

100 gr fehércsoki

egy csipet só

Elkészítés:

Kis lábosba öntöm a dulce de leche-t és a tejszínt. Felmelegítem őket, és adok hozzá egy kiskanál vajat, meg ízlés szerint egy-két csipet sót. Leveszem a tűzhelyről és hozzákeverem a fehércsokit. Beteszem a krémet a hűtőbe, majd amikor áthűlt, golyókat formálok belőle.

Epres-bazsalikomos bonbon

Hozzávalók:

10 gr tejszín

40 gr eperpüré

10 ml Tokaji fehérbor

2 levél friss bazsalikom

1 kiskanál vaj

1 kiskanál méz

100+200 gr fehércsoki

vörös lüszterpor

Elkészítés:

Összeöntöm a tejszínt, az eperpürét, a vajat és a mézet és felmelegítem őket. Közben beletépkedem a bazsalikomleveleket. Mikor a massza egynemű lesz és felforr, leveszem a tűzről, és hozzákeverek 100 gr fehércsokit, meg egy kis fehérbort. A bonbonmélyedéseket kifestem vörös lüszterporral, alkoholba mártott ecset segítségével. Miután megszáradtak, temperálom a maradék fehércsokit, és elkészítem a bonbonok héját. Miután megszilárdult, beletöltöm a tölteléket. Kis hűtés után lezárom a bonbonokat.

Two days ago I reached a milestone from two points of view: it was my birthday, so I flooded ourselves with chocolate, and since white chocolate s my favourite, I only made sweets with white chocolate :D It was nice that exactly on that day when we bought a bottle of wine, the cashier asked me whether I was over 18 :DD I thought that this wouldn't happen anymore after I had become 25...

Furthermore one of my posts reached 100 views, which made me very happy :) thanks for every visitor.

Long story short, here are the recipes :) both of them are based on a classic combination, boosted with some white chocolate (I froze almost one kilogram of strawberry puree during the summer in order to have munition for the entire winter :D).

Salt-caramel truffles

Ingredients:

30 gr dulce de leche

15 gr cream

1 small spoon of butter

100 gr white chocolate

one pinch of salt

Recipe:

I pour the dulce de leche and the cream in a small pan. I warm them up and I add a small spoon of butter and one or two pinches of salt. I take the pan off the stove and I mix the mass with the white chocolate. I put the cream in the fridge and after it cools down? I make little balls. 

Bonbons with strawberry-basil filling

Ingredients:

10 gr cream

40 gr strawberry puree

10 ml Tokaji white wine

2 leaves of basil

1 small spoon butter

1 small spoon honey

100+200 gr white chocolate

red luster dust

Recipe:

I pour the cream and strawberry puree together with the butter and the honey and I warm them up. I tear the basil leaves into small pieces and put them in the mixture. When the mass starts boiling, I take the pan off the fire and I mix it with 100 gr white chocolate and a bit of white wine. With the help of a brush dipped in alcohol I paint the cavities with red luster dust. After they dry, I temper the rest of the white chocolate and I prepare the bonbon shells. When they get solid I fill them with the filling and finally I seal the bonbons.

Variációk eperre // Variations on a theme: strawberry

A történész szakma szépségeihez tartozik, hogy az egyszeri kutató a legváratlanabb pillanatokban lel az alább olvasható kincsekre. A történet a századfordulós Párizsban játszódik, főhősünk a trixter tipikus esete :D A trixter a mitológiák egyik archetípusa, aki játékos, pajkos, szeret borsot törni mások orra alá és kijátszani a szabályokat; ugyanakkor eszes, így a csínytevésekért járó megtorlást el tudja kerülni, és ha szükséges, ravasz tanácsaival kisegíti társait is a bajból. A legnevesebb mitológiai trixter talán Loki, a germán tűzisten - de azt hiszem mindannyian ismerünk hasonló karakterű embereket is :))

A több mint százéves újságban talált pikáns cikk kétféle bonbont ihletett: az eredeti ötlet az eper és a bor házasítása volt (hisz ki mondta, hogy csak az eper-pezsgő páros lehet jó?). De mivel nem tudtam eldönteni, hogy vörös vagy fehér bor legyen-e, végül mindkettővel kipróbáltam - elvégre az érmének is két oldala van ;) A fehérboros bonbonhoz a Balatonboglári Irsai Olivérjét választottam, egy friss, citrusos, könnyed édes bort, ami mousse-ba keverve a trixter játékos, szellemes oldalát képviseli. Ezzel szemben a Szekszárdi Meridián Barrique testes, száraz, érzéki bora az étcsokis ganache-ban a trixter ármányos személyiségjegyeit testesíti meg. A díszítés terén szintén kétféle ötletem volt, de nem tudtam dönteni, hogy melyik bonbont hogyan dekoráljam, így mindkét fajtánál elkészítettem mindkét díszítést. Így lett igazi bábeli zűrzavar a végeredmény! :D

Hozzávalók:

-Sötét oldal:

100+150 gr étcsoki

30 gr eperpüré

1 kiskanál vaj

0,4 dl vörösbor

kakaóbabtöret

-Világos oldal:

120+150 gr fehércsoki

30 gr eperpüré

0,7 dl fehérbor

7-8 szem pillecukor

2 kiskanál  vaj

1,5 dl tejszín

liofilizált eperdarabok

-Díszítés:

2x1 kiskanál kakaóvaj

30 gr fehércsoki

piros lüszterpor

-Sötét oldal:

Felmelegítem az eperpürét, hozzákeverem a vajat és 100 gr étcsokit, majd beleöntöm a bort. Végül hozzáadom az apró darabokra tört kakaóbabokat, amik majd ellenpontozzák a ganache krémességét, és hangsúlyozzák a kissé kesernyés, sötét ízvilágot. 

Vízgőz felett megolvasztok egy kis kakaóvajat, majd hozzákeverek egy adag piros lüszterport. A bonbonforma mélyedéseinek egy részét a piros kakaóvajjal kifestem, vagy az ujjammal "márványozom". Temperálok 150 gr étcsokit, és miután a minta megszáradt, beletöltöm a formába. A megszilárdult héjakba belenyomom a tölteléket, majd hűtőben hagyom állni egy kicsit. Végül lezárom a bonbonokat.

- Világos oldal:

Az eperpürét, a vajat, 120 gr fehércsokit és a pillecukrokat fölteszem főni. Míg melegszenek, egyneművé keverem őket, és miután a massza kihűlt, hozzáadom a fehérbort és a liofilizált eperdarabokat, amelyek mind az íz, mind a textúra szempontjából feldobják majd a mousse-t. Felverem a tejszínt, majd a krémbe forgatom, és hűtőbe teszem egy estére. 

A bonbonforma mélyedéseinek felét hasonlóképp díszítem, mint az étcsokis bonbonok esetében. Temperálok 150 gr fehércsokit, elkészítem a burkokat, és megtöltöm őket mousse-szal. Ismét a hűtőbe teszem őket, hogy a hab visszanyerje a tartását. Lezárom a bonbonokat.

Miután mindkét adagot kifordítottam a formából, a minta nélküli bonbonokat kis távolságra helyezem egymástól. Melegítek 30 gr fehércsokit, és adok hozzá némi lüszterport, hogy szép rózsaszín legyen. Temperálás után habnyomóból csíkokat húzok a bonbonokra.

A két töltelékkel igazán franciás hangulatú desszert lesz ez egy finom vacsora után - aki pedig nem akar a bonbonkészítéssel bajlódni, az magában is elkészítheti a mousse-t!

A telefon koboldja

“Mulatságos bírósági tárgyalás folyt a napokban Párisban, melynek egy pajkos, vöröses  szőke, nagyon pikáns bakfis, Rodier Clemence volt a főszereplője. A kisasszony mint a párizsi telefonközpont egyik hivatalnoknője mindenféle bolond csínyt követett el, melynek fölsorolása a tárgyaláson nemcsak a közönséget, hanem a bírákat is többször nagy derültségre hangolta. A bírónak ama kérdésére, hogy mint egy jómódú család leánya, miért választotta a telefonkisasszonyok nem épen csábító foglalkozását, a szép Clemence azt felelte, hogy egy ismerősétől hallotta, micsoda érdekes titkokat lehet megtudni sokszor a telefonközpontban és ez nagyon csábította. A biró ezután fölolvasta a följelentéseket. A főpanaszos így szól: “Augusztus 5-én egy nőismerősömmel akartam beszélni és a telefonszámát kértem. – Halló, ki az? – Én vagyok, Irma. Ott ki beszél? – Pierre. – Eljössz ma este? – Még nem volt időm felelni, mikor mindakettőnk halálos ijedtségére egy idegen, tompa hang közbeszólt: – Ide hallgasson, asszonyom.- És nem várva választ, folytatta – Ön egy megromlott, bűnös nő, férje meg fog tudni mindent. – De hát ki ön az isten szerelmére? – A lelkiismeret- szólt a válasz még tompább és egészen síri hangon. A telefonban valami sajátságos zörgés hallatszott és aztán végkép elnémult. Barátnőm beteg lett az ijedtségtől, én pedig a rendőrségre mentem.

Egy másik vádló, egy Mureau nevű vén reszketős úr, aki maga jelent meg a tárgyaláson, következőket beszélte: “Egy este irtózatos boszuság ért. Unokaöcsém, aki egyike a legkönnyelműbb fickóknak egész Párisban, azt telefonozta nekem, hogy küldjek neki 600 frankot azonnal, kártyaadóssága kifizetésére, mert különben főbelövi magát. Nem küldtem neki egy sout se, mert unokaöcsém már vagy negyvenszer fenyegetett így és ma sincs semmi baja. Este 11 órakor feküdtem le, de pontban éjfélkor a telefon éktelenül elkezd lármázni. Nem tetszett a dolog. Rögtön  az unokaöcsém, az az átkozott fickó jutott eszembe, hátha tényleg agyonlőtte magát és most a szerencsétlenség hírét jelentik. Odamentem a telefonhoz. – Halló- hangzik felém a kagylóból egy hang, mely mintha csak a sírból jött volna. – Halló, ki beszél? – kérdem és végigborsódzott a hátam a válaszra:- A halál. – Nem vagyok babonás, de éjfél volt épen… a “halál” pedig tovább beszél:- Tudd meg vén uzsorás, hogy unokaöcsédet, ha a kellő támogatásban nem részesíted, még ebben a hónapban elviszem- Aztán iszonyú nyikorgás hallatszott a telefonban, mintha száz halottaskocsi egymás után haladna a kövezeten. Kilelt a hideg és másnap reggel elküldtem unokaöcsémnek a 600 frankot.

Aztán a tanúk egész sora következett, akiknek a vallomásaiból kitűnt, hogy a telefonközpont egy darabig úgy viselte magát, mintha megbolondult volna. Ha az árfolyamot kérdezte valaki, a legújabb léghajóról beszéltek neki; aki a színházat kérte, azt temetkezési intézettel kötötték össze és mindenkivel bolondot űztek a telefonkisasszonyok, kik a kis szőke ördöggel mind egy húron pendültek. Ez pedig egész fizetését arra használta, hogy kollégáit frissítőkkel tartsa, úgy, hogy a hivatal néha egy csemegeüzlethez hasonlított. A kis telefon-kobold különben elég jól járt, mert a főpanaszos visszavonta a panaszt, főképen azért, mert időközben a kisasszony vőlegénye lett. A többiek is megbocsátottak és így a leíró is csak egy kis barátságos dorgatóriumra szorítkozott.”

The beauties of being a historian is that the researcher finds treasures such as the one you can read below in the most unexpected moments. The story takes place in fin-de-siecle Paris, our protagonist is a typical trickster :D Tricksters are one of the archetypes of mythology; they are playful, mischievous, they like to pull pranks on others and break the rules; however, they are witty, therefore they can avoid the punishment for their pranks, and if necessary, they help their peers with their canny advices. The most famous mythological trickster is probably Loki, the Germanic god of fire - but I presume all of us know people with the same character :))

The piquant article found in a more than a hundred years old newspaper inspired two bonbons: the original idea was matching strawberry and wine (who said that strawberry can be good only with champagne?). But since I couldn't decide whether it should be red or white wine, in the end I tried it with both of them - after all every coin has two sides ;) For the bonbons with white wine I chose Irsai Olivér from Balatonboglár winery, which is a fresh, light sweet wine with citrus aroma. Mixed in mousse it represents the playful, witty side of the trickster. On the other hand the full-bodied, dry, sensual Meridián Barrique from Szekszárd in the dark chocolate ganache embodies the cunning characteristics of the trickster. I had two ideas also for the decoration, but I couldn't decide which one to apply to which bonbons, so I decorated both types of bonbons with both of them. That's how I got a Babel-like chaos :D

Ingredients:

-Dark side:

100+150 gr dark chocolate

30 gr strawberry puree

1 small spoon of butter

0,4 dl red wine

cocoa nibs

-Bright side:

120+150 gr white chocolate

30 gr strawberry puree

0,7 dl white wine

7-8 marshmallows

2 small spoons of butter

1,5 dl cream

lyophilised strawberry

-Decoration:

2x1 small spoon of cocoa butter

30 gr white chocolate

red luster dust

-Dark side:

I warm up the strawberry puree, I mix it with butter and 100 gr dark chocolate, then I pour in the wine. Finally I add the cocoa nibs, which will counterbalance the creaminess of the ganache and emphasise the bitterish, dark flavour.

Above hot water I melt some cocoa butter and I mix it with a bit of red luster dust. I paint some of the cavities of the chocolate mould or I "marble" them with my finger. I temper 150 gr dark chocolate and after the pattern dried, I pour it in the mould. I fill the solidified shells with the filling, then I let them stand in the fridge a bit. Finally I seal the bonbons.

- Bright side:

I warm the strawberry puree, the butter, 120 gr white chocolate and the marshmallows. I stir them until they become creamy and when the mass gets colder I add the white wine and lyophilised strawberry pieces which will freshen both the texture and the flavour of the mousse. I whip the cream then I mix it with the cream and I leave it in the fridge for a night.

I decorate half of the cavities of the mould like in the case of the dark chocolate bonbons. I temper 150 gr white chocolate, I prepare the shells then I fill them with mousse. I put them back in the fridge until the foam gets hard again. I seal the bonbons.

After I took both portions of bonbons from the mould, I put the ones without decoration close to each other. I warm up 30 gr white chocolate, I add some luster dust so that it becomes pink. After tempering, I line the bonbons with the chocolate.

These bonbons with the two different fillings will become a real French dessert after a tasty dinner - and those, who do not want to waste time with making bonbons, can prepare the mousse in itself!

The spirit of the telephone

“A funny trial took place in Paris in these days, whose protagonist was a playful, red haired, naughty filly, Clemence Rodier. The young lady, as the operator of the telephone exchange, pulled crazy pranks whose enumeration at the trial caused exhilaration not only among the audience but also among the judges. To the question of the judge that as the daughter of a wealthy family why had she chosen exactly the not very tempting job of the telephone operators, the beautiful Clemence answered that she had heard from a friend that such interesting secrets can be learnt at the telephone exchange and this had tempted her. Then the judge read out the charges. The main accuser said: "On 5 August I wanted to talk with my lady friend and I asked for her number. "Hello, who is that?" "It's me, Irma. Who is talking?" "Pierre." "Will you come tonight?" I didn't have time to reply because we were both frightened when an alien, flat voice interrupted: "Listen, madame." And not waiting for answer, continued: "You are an evil, sinful woman, your husband will get to know everything." "But who are you, for God's sake?" "Your self-conscience," said the voice in an even flatter and deadly tone. A peculiar noise was heard in the telephone then it went mute. My friend became sick with fear and I went to the police.

Another accuser, an old, shaky gentleman called Mureau, who showed up personally at the trial, said the following: "One night a nuisance happened. My nephew, who is one of the most frivolous guys in the whole Paris, phoned me and asked me to send him immediately  600 francs for his gambling debts otherwise he'd shoot himself in the head. I didn't send him even a sou because my nephew had threatened me like this at least forty times and he is still safe. One night I went to sleep at 11 but exactly at midnight the telephone started to ring wildly. I didn't like it. I immediately thought of my nephew, that goddamn guy, maybe he'd really shot himself and now they reported the news to me. I went to the telephone. "Hello," sounded a voice from the receiver, that seemed to come from the grave. "Hello, who is talking?" I asked, and I got the goosebumps to the answer: "Death." I am not superstitious, but it was exactly midnight... Death continued: "You'd better know, old usurer, that if you do not support your nephew, I will take him in this month." Then a terrible squeaking could be heard in the telephone as if a hundred funeral coaches proceeded on the pavement. I was horrified and the next morning I sent 600 francs to my nephew.

Then a whole line of accusers came, from whose testimonies it turned out that the telephone exchange behaved for a while as if it had gone mad. If someone asked for the exchange rate, they talked about the newest zeppelin to him; the one who asked for the theatre, was connected with the funeral service institute and the operators, who were birds of a feather with the little blond devil, pulled pranks on everyone. And she used all of her salary to buy refreshments to her colleagues so the office sometimes resembled a grocery store. The spirit of the telephone is doing well as the main accuser repealed the charge, mainly because in the meanwhile he had become the finace of the young lady. The others forgave her too so the judgement was limited to some friendly reprimand."