Ebben a receptben igazából csak annyi a különleges, hogy a mogyoróvajat én készítettem, és mindössze három összetevőből áll. A bevált amerikai recept szerint lekvárral kombináltam, méghozzá házi készítésű szilvalekvárral. Még anno Amerikában ettem Reese's mogyoróvajas csokicsészét (borzasztóan gejl volt, de nyilván ebben a műfajban ez a jó :D), ezt utánoztam le a bonbonok formájával :)
Hozzávalók: 100 gr mogyoró 2 kiskanál méz egy csipet só szilvalekvár 200 gr tejcsoki
Elkészítés: A mogyorót az aprítógépben addig darálom, amíg krémes állagú nem lesz. Hozzákeverek egy kis mézet és sót (én natúr mogyorót használtam). Megpróbálom nem megenni az egészet. Temperálom a tejcsokit, elkészítem a bonbon héjakat. Mindegyik aljába teszek egy kis darab szilvát a lekvárból, ezt befedem a mogyoróvajjal. Végezetül a maradék tejcsokit temperálom, és lezárom a bonbonokat.
The only special feature of this recipe is that I made the peanut butter and it consists of only three ingredients. According to the good old American recipe, I combined it with jam: home-made plum jam. Back in the day in the US, I tried Reese's peanut butter chocolate cups (they were horribly sweet, but that's just how it is :D); I copied that type of shape.
Ingredients: 100 gr peanuts 2 small spoon honey one pinch salt plum jam 200 gr milk chocolate
Recipe: In the food processor, I keep grinding the peanuts until they become creamy. I add some honey and salt (I used unflavored peanuts). I try not to eat up all of it. I temper the milk chocolate and I prepare the shells. I place a bit of plum from the jam in the bottom of each of them. I cover the plums with the peanut butter, and finally, I temper the leftover milk chocolate and I seal the bonbons.
Valentin napra volt egy pár ötletem talonban, amiket végre megvalósítottam. Az egyik egy csokiból készült fonott kosárka, a másik pedig a házi marcipán, amit mindössze négy hozzávalóból készítettem el. A bonbonok töltelékei már nagyjából mind szerepeltek a blogon, ezért ezeket most külön nem írom le. Vannak köztük egyszerű rózsás ganache-sal, áfonyás-levendulás krémmel, mangós krémmel és sós karamellel töltöttek. Igazából a töltelékek egy másik projekthez (is) készültek, ezeket egyelőre azért sem akarom külön megosztani.
Csokikosár hozzávalók: 100 gr tejcsoki lüszterpor ceruza, sütőpapír
Elkészítés: Először megtervezem a kosárkát: először egy 7 cm-es oldalú négyzetet rajzoltam fel sütőpapírra, majd a kosár oldalait külön-külön 7-7 cm-es alappal, 6 cm-es oldalhosszúsággal rajzoltam meg. Valójában elég egyet megszerkeszteni ezek közül, azt sablonként használva a többit - mivel a sütőpapír amúgy is átlátszó - át lehet kopírozni. Továbbá rajzoltam még egy szív formát is, a kosár tervezett oldalmagasságához igazítva. Temperáltam a tejcsokit és habzsákba töltöttem, majd gyors mozdulatokkal többször körbehúztam a kosár egyik oldalát, két "merevítő" vonalat is húztam bele függőlegesen, aztán vízszintesen kezdtem megrajzolni a "vesszőket", amikből a kosár készült. Ugyanígy jártam el a kosár aljánál és a többi oldalánál, igyekeztem elég sűrűre "rajzolni" a vesszőket, de azért hagyni néhány lyukat is köztük. A szívet is hasonló módszerrel készítettem el. Amikor az oldalak megszáradtak, lehúztam őket a papírról, majd elővettem 4 kisebb poharat, az egyiket a kosár alap mellé állítottam. Nekitámasztottam a kosár egyik oldalát, és megnéztem, milyen szögben kell majd állnia, hogy hozzá tudjam illeszteni egy másik oldalát is. Ebben a szögben ecsetre kent temperált csokival hozzáragasztottam az alaphoz. A következő pohárral kitámasztottam a kosár szomszédos oldalát, amit szintúgy hozzáragasztottam az aljhoz, valamint a már álló oldalhoz is. A hátralévő oldalakat ugyanígy rögzítettem, végül vártam negyed órát, hogy a csoki egészen megszilárduljon. Akkor elvettem a poharakat, és voilá! Kész is volt a kosár. Utoljára bronz lüszterrel befestettem a csokiszívet, és olvasztott csokival felragasztottam az egyik oldalra.
Marcipán hozzávalók: 200 gr mandula 200 gr porcukor 50 ml víz mandulaaroma rózsaméz
Elkészítés: Ha héjas mandulával dolgozunk, érdemes előbb 3-4 percre lobogó forró vízben főzni, így könnyen lejön a héja. Utána egy napig szárítani kell. Összedarálom a mandulát, a porcukor felét kimérem és hozzáadom. Én a darálóban elegyítettem a már felaprított mandulát és a cukrot is. Egy tálba szórom, hozzáadok két kiskanálnyi mandulaaromát és egy kiskanálnyi rózsamézet. A maradék porcukorból és fél deci vízből szirupot főzök, amit óvatosan adagolok a mandulához. Elkezdem gyúrni az egészet, és közben addig öntöm hozzá a szirupot, amíg megfelelő (formázható, de nem túl folyós) lesz az állaga. Golyókat formázok a marcipánból, meghempergetem őket kakaóporban.
I had some spare ideas for Valentine's day, which I finally realized. One of them was a wicker basket made of chocolate, the other one home-made marzipan which I prepared of only four ingredients. Most of the fillings of the bonbons have already been shared on this blog, therefore I won't write about them now. There are some filled with a simple rose ganache, others with blueberry-lavender cream, mango cream or salty caramel. Since I made these fillings for another project (too), that's another reason why I don't want to share them just now.
Chocolate basket ingredients: 100 gr milk chocolate luster dust pencil, parchment paper
How to prepare: First, I design the wicker basket: I drew a square of 7 cm sides on the paper, then the sides of the basket with a 7-7 cm basis and 6 cm height. In reality it is enough to design one side, which can be used as template - as the parchment paper is transparent, it is easy to copy 3 more of it. Additionally, I drew a heart shape, whose size was adjusted to the height of the planned basket. I tempered the milk chocolate and poured it in a piping bag. Then with quick movements, I drew the edges of one of the side panels and I also drew two more vertical lines which would serve as "braces". Afterwards, I drew short horizontal lines which would give the pattern of the wickerwork. I did the same with the bottom of the basket and the rest of the side panels; I tried to make the "wickerwork" dense but occasionally leaving some holes in it too. I made the heart with the same method. When the sides were ready, I peeled them off the paper, then I took 4 smaller glasses and set one of them next to the bottom of the basket. I leaned one of the side panels to the glass and checked the right angle with which another side panel could join it. I glued the first side panel to the basis in this very angle, using tempered milk chocolate and a brush. I used the next glass to support the second side panel and glued that one to the basis, then to the first side panel too. I used the same method for the other two sides, then I waited 15 minutes until the chocolate set. Then I put away the glasses and voilá! The basket was ready. Finally, I painted the chocolate heart with bronze luster and glued it on one side of the basket with melted chocolate.
Marzipan ingredients: 200 gr almond 200 gr icing sugar 50 ml water almond aroma rose honey
Recipe: If you use almonds which are not peeled, first boil them in hot water for 3-4 minutes, afterwards you can peel it easily. Then you need to dry them for a day. I grind the almonds and add half of the icing sugar, too. I used the food processor to mix them properly. I pour the almond in a bowl, I add two small spoons of almond aroma and one spoon of rose honey. I add 50 ml water to the leftover sugar and I make sugar syrup of it. I add small portions of this syrup to the almond while I keep kneading it. I add the syrup until the consistency of the marzipan becomes perfect (shapeable but not runny). I shape small balls and roll them in cocoa powder.
Töredelmesen bevallom, hogy későn érő típus vagyok :D Másoknak bizonyára legkésőbb harmincas éveik elejére már jól felszerelt konyhájuk van, én most jutottam el odáig, hogy használni kezdjek egy alapdarabot. És ezt is csak a csokizás miatt. Mert hát mit tegyen az ember, ha ki nem állhatja a magvakat, viszont odavan a belőlük készült különböző krémekért, marcipánért stb.? Persze már évek óta beszerezhettem volna egy aprítógépet, csak hát lustaság fél egészség :D Most karácsonykor viszont ezt hozta a Jézuska, és megkezdődött a kísérletezés. Persze itt is uncle google volt a segítségemre, amikor az első három perc darálás során porított kesuból krémet akartam valahogy készíteni, mire kiderült, hogy ez még plusz öt perc darálásba fog kerülni :D Na de az eredmény!! Yumyum!
Hozzávalók: 6-7 szem málna 60 gr pörkölt, sós kesudió 200 gr tejcsoki
Elkészítés: A kesudiót aprítógépben addig darálom, amíg krémes masszát nem kapok. Megpróbálom megfékezni magam, hogy ne kóstolgassam el az egészet. A málnaszemeket 2-3 darabba vágom. Én sárga csokifestékkel pöttyöztem a bonbonforma mélyedéseit, viszont ez nem nagyon látszott sajnos a végeredményen. Temperálom a tejcsokit, elkészítem a burkokat. Miután megszilárdultak, minden burok aljába teszek egy-egy málnadarabkát, amit befedek a kesukrémmel. Ezután temperálom a maradék tejcsokit, és lezárom a bonbonokat.
I have to admit that I'm a late bloomer :D Others probably have a well-equipped kitchen by the beginning of their thirties, while I got to the point of using a basic equipment only now. And of course only because of chocolate. Because what can one do if one hates seeds but adores various creams and marzipan made of them? I could've bought a food processor, but you know, haste makes waste :D However, this Christmas, baby Jesus bought me such a machine and experimentation started. Of course, uncle google helped me find out how to make a cream out of the cashew dust that was the result of the first three minutes' grinding: additional five minutes of grinding :D And the result!! Yumyum!
Ingredients: 6-7 raspberries 60 gr roasted, salted cashew nuts 200 gr milk chocolate
Recipe: I grind the cashews in the food processor, until I get a creamy mass. I try to contain myself from tasting away the whole thing. I cut up the raspberries into 2-3 pieces. I sprinkled the cavities of the mold with yellow chocolate paint, however, it was way too faint on the end product. I temper the milk chocolate and I prepare the shells. After they get solid, I place one piece of raspberry in the bottom of each of them. I cover the raspberries with cashew cream. Then I temper the leftover chocolate and I seal the bonbons.
In the Southern sea, under the Moon island a tiny island is floating on the waves - it is not much more than a reef: its name is Black Rock. Stories of sailors, gossips of merchants and the excited whispers of costermongers brought the news even to the northernmost corner of the archipelago: someone lives on the seemingly abandoned island... When the Age of Superstitions came to an end, the time of cloud-walkers, enchanters and soothsayers was over. Just like the magical creatures of legends, they disappeared too and the Age of Science arrived: the time of inventors, explorers and scientists. And of course, the time of gunpowder and steam engines too. The conventional traditions, customs, beliefs, which had disappeared together with the kingdoms of the previous era, were distorted into superstitions, in which an enlightened person who tried to understand the surrounding world, did not and could not believe. But the seafarers and aeronauts told stories about the dweller of the Black Rock, who understood the whisper of the wind and the voice of the birds, who knew the past and the future. He was the fool of the archipelago, the beggar, the black pearl. And he was the hope of the helpless, the inaudible song to which the rainbows led. Those who visited him, said that he talked in riddles and while on the island, during their visions, they wandered across the universe, suddenly everything seemed possible, and in the valley of shadows, he gave them wings which took them to the crimson sky.
Ingredients: 120+30 gr white chocolate 50 gr mascarpone a few drops of lemon juice 2 small spoons of raspberry juice 5-6 raspberries cocoa butter, food paint
Recipe: First, I prepare the filling: I measure out the mascarpone, add the lemon juice and the raspberry juice (this will provide a nice pink color). I melt 30 gr white chocolate and combine it with the mascarpone. I mix the ingredients until I get a smooth cream. I cut up the raspberries into 3-4 smaller bits. I paint the cavities of the mold with four colors in order to get a sunrise effect: purple, red, peach and gold. Each stripe is blended with the following one. I temper 120 gr white chocolate and prepare the shells. From a piping bag, I squeeze a little bit of mascarpone cream in each of them, then I place a piece of raspberry on that. I cover the raspberries with more cream. I place the mold in the fridge and an hour later, I cap the bonbons with the leftover tempered white chocolate.
A Déli-tengeren, a Hold-sziget alatt úszik a hullámokon egy aprócska sziget - tán nem több, mint egy kis zátony: a neve Fekete-szikla. Tengerészmesék, kalmárok pletykái, kofák izgatott suttogása vitte el a hírt egészen a szigetvilág legészakibb csücskéig, miszerint a lakatlannak tűnő szigeten él valaki... Amikor véget ért a Babonaság Kora, lejárt a felhőjárók, bűvölők, jövőlátók ideje is. Amint a legendák varázslatos lényei, úgy tűntek el ők is, és eljött a Tudomány Kora: a feltalálók, felfedezők és tudósok ideje. Na meg a puskaporé és a gőzgépeké. Az előző korszak letűnt királyságaival együtt az akkor élő, a mindennapok részét képező hagyományok, szokások, hiedelmek babonákká torzultak, amelyekben felvilágosult, a körülötte lévő világot ésszel felfogni kívánó ember nem hitt, nem hihetett. A tengerjárók, léghajósok azonban arról meséltek, hogy a Fekete-szikla lakója érti a szél susogását, a madarak hangját, ismeri a múltat és a jövendőt. Ő volt a szigetvilág bolondja, a koldus, a fekete gyöngyszem. De ő volt a tehetetlenek reménysége, a hallhatatlan dal is, akihez elvezetett a szivárvány. Akik felkeresték, arról számoltak be, hogy rébuszokban beszél, s míg a szigeten voltak, látomásaik során bejárták az univerzumot, váratlanul minden lehetségesnek tűnt, s az árnyak völgyében szárnyakat adott nekik, amivel a karmazsin égbe repülhettek.
Hozzávalók: 120+30 gr fehércsoki 50 gr mascarpone néhány csepp citromlé 2 kiskanál málnalé 5-6 málnaszem kakaóvaj, ételfesték
Elkészítés: Először a tölteléket készítem el: kimérem a mascarponét, hozzáadom a citromlét és a málnalét (ez szép rózsaszínt ad majd). Megolvasztok 30 gr fehércsokit, amit szintén a mascarponéhoz adok. Addig keverem az összetevőket, amíg sima krémet kapok. A málnaszemeket 3-4 kisebb darabra vágom fel. A bonbonforma mélyedéseit 4 színnel festem ki, hogy napfelkelte-effektet kapjak: lila, vörös, barackszín, arany. Mindegyik sávot összemosom a következővel. Temperálok 120 gr fehércsokit és elkészítem a burkokat. Habzsákból egy pöttynyi mascarpone krémet nyomok mindegyik közepébe, erre helyezem a málnadarabkákat. A málnát aztán befedem a krémmel. Hűtőbe teszem a bonbonformát, és egy órával később talpalom a bonbonokat a maradék temperált fehércsokival.
Így újév előtt ki akartam próbálni valami édességet, amit korábban még nem készítettem. Mivel volt itthon (a karácsonyi desszertből megmaradt) tortaalap, ezért a cake pop mellett döntöttem. Több oldalon is végigolvastam, hogyan készül, ezekből összeraktam a magam verzióját. A legtöbb helyen sima olvasztott csokoládéban mártják ki a kész cake popot, én természetesen temperált csokit használtam erre a célra. A legjobb tanácsok, amiket az elkészítéssel kapcsolatban olvastam és megfogadtam:
A piskóta morzsához óvatosan adagoljuk a krémet - ha kézzel gyúrjuk össze, érezzük, hogy mikor lesz megfelelő az állaga. Akkor jó, ha gyurmázható-alakítható, de azért még morzsás.
A kész golyókat elég egyszer hűteni: mielőtt kimártjuk. Ha temperált csokit használunk, úgyis hamar megszilárdul majd a csokiréteg.
Érdemes a díszítéshez szánt kellékeket előre odakészíteni: cukorgyöngyöt és egyéb cukordíszeket, a cake pophoz való pálcikákat és egy dobozt, amibe kis lyukakat szúrunk, hogy majd abba állítsuk a kész nyalókákat, amíg a csoki megszárad.
A mártásnál érdemes a pálcikák hegyét előre belemártani a csokiban, így a nyalókák alján, ahol beszúrjuk, ott is lesz csoki, ami majd "hozzáragasztja" a tésztagömböt a pálcához.
Hozzávalók: egy tortaalap 50 ml málnalé 50 gr vaj 150 gr porcukor 200 gr fehércsoki cukordíszek
Elkészítés: Egy tálba morzsolom a tortaalapot, félreteszem. A málnákat szitán átpasszírozom, a léhez hozzáadok 50 gr vajat. Habverővel keverem, majd apránként hozzáadom a cukrot, és tovább verem a habverővel, amíg egynemű krémet nem kapok (nem lett olyan stabil, mint a cupcake-ek díszítéséhez használatos vajkrém, de ez nem is baj, mert nem díszítünk vele). Óvatosan adagolva, a málnás krémet kanalanként keverem a morzsához, és közben állandóan gyúrom. Amikor elérem a megfelelő állagot, kis golyókat formázok a tésztából, és tányérra ültetem őket. Mehetnek a hűtőbe néhány órára, míg kellően áthűlnek. Előkészítem a díszítéshez szükséges kellékeket. Temperálom a fehércsokit. A golyókat egyesével pálcikára tűzöm, kimártom a csokiban, majd megszórom cukordíszekkel. Ezután a kilyuggatott dobozba szúrom őket, míg a csoki megszilárdul.
Boldog új évet!
Before the new year I wanted to try a kind of sweets that I haven't prepared before. Since I had a sponge cake (leftover from the Christmas dessert), I decided to make cake pops. I read quite a few pages to see how it is made and based on these, I created my own version. In most cases the cake pop is dipped in simple melted chocolate - I used tempered chocolate of course. The best advices I collected from these pages are the following:
Use small portions of the frosting when mixing it with the crumbs - if you use your hands for mixing, you'll feel when the consistency is right. You should be able to shape the "dough" but it's still a bit crumbly.
It is enough to refrigerate the cake balls once: before dipping. If you use tempered chocolate for dipping, it will set quickly.
It is useful to prepare the tools used for the decorating before dipping: sprinkles, candy pearls, cake pop sticks and a small box in which you poke small holes where you'll place the cake pops while the chocolate sets.
Before dipping, dip the tip of the sticks in the chocolate, thus this small amount of chocolate will "glue" the "dough" to the stick.
Ingredients: one sponge cake 50 ml raspberry juice 50 gr butter 150 gr frosting sugar 200 gr white chocolate sprinkles
Recipe: I crumble the sponge cake in a bigger bowl, which I put aside. I pass the raspberries through a sieve and add 50 gr butter. I whisk them and gradually add the sugar until I get a smooth cream (it is not as firm as frosting/butter cream used for cupcakes, but we won't use it for decorating so that's not a problem). I add the frosting to the crumbs, a little bit at a time, while I keep mixing them. When I get the right consistency, I roll the mixture into small balls, which I place on a plate. I put them in the fridge for a couple of hours. I prepare the decorating tools. I temper the white chocolate. I dip the balls in the chocolate, then sprinkle them and stick them in the box until the chocolate sets.
Karácsonyi különkiadás :) Ezúttal nem lesz recept, csak megosztom a karácsonyi csokikosaram képét, illetve a mese utolsó részét. Egy teljes napom ment el a csokizással - táblás és karácsonyi gömb csokik készültek különböző ízben, illetve persze a karácsonyi desszert alkatrészei.
Az erdő hamarosan kitárult, akár a színpadon a függöny,
karjain túl végtelennek tűnő hómező terült el. Felette éles fénnyel
sziporkáztak a csillagok, sugaraik pedig mintha egyetlen pontba összpontosultak
volna: egy áttetsző üvegpalota valószerűtlenül karcsú, tűhegyes tornyaiban.
– Ott lakik a Fény Úrnője – mutatott arra a Zongorista,
majd határozott léptekkel megindult, át a mezőn. A hó bizonyára megolvadhatott
nappal, mert most jeges kéreg borította, ami ropogva szakadt be a Zongorista
lábai alatt. Leilát viszont elbírta, így ő csúszkálva-botladozva igyekezett a
palota felé. Jasper a lábai közt ugrándozott, szemmel láthatólag élvezte, hogy
nem a fák gyökerei között kell bukdácsolnia. A perspektíva csalt, s az útjuk jóval tovább tartott,
mint Leila gondolta. De végül csak megérkeztek a kapu elé, amely most égbetörőnek
tetszett innen lentről. Két strázsa vigyázta: két, a palotához hasonlóan
nyúlánk fickó, akiknek kucsmája alól csak az orruk és a szájuk látszott ki.
Alabárdjukkal eltorlaszolták az utat. – Kik vagytok és mi ügyben jártok erre?! – kérdezte egyikük. – Én a Zongorista vagyok. Ezt a kisleányt kísértem el
ide, hogy előadhassa kérését a Fény Úrnőjének, és cserébe ő is adhasson neki
valamit. – Az Úrnő most alszik – felelte mogorván az őr. – Nem alkalmatlankodhattok
nála. – Vagy úgy! – somolygott a Zongorista. – És azért is
vállalod a felelősséget, hogy mennyire haragos lesz majd, ha megtudja, milyen
csodás ajándékot kaphatott volna?! Egyedi, kézműves ékszert! Leila zavarában tiltakozni akart volna, ám a Zongorista a
vállára tette a kezét, hogy elhallgattassa. A két őr összenézett. Végül a rangidős elhúzta alabárdját
a kapu elől. – Rendben van, menjetek. De ha felébresztitek, ti néztek szembe a
haragjával. Amint feltárult a kapu, a Zongorista magabiztosan lépett
be. A palota belső tere a külsejéhez méltóan elegáns és hűvös volt. Kecses
oszlopok tartották a felfelé vezető széles lépcsősort, a mennyezetről függő
csillár üvegdíszei kéken tükrözték vissza a gyertyák fényét. Libériás inas hajolt meg előttük. Míg felhúzott orra
mögül végigmérte a vendégeket, vékony ajkai lebiggyedtek. – Jó estét! Az Úrnőhöz jöttünk – jelentette be a
Zongorista. Az inas bólintott, megfordult, és felvezette őket a
végeérhetetlen lépcsősoron, míg valami olyasmit morgott, hogy miféle emberek ezek,
akik azt sem tudják, hogy már reggel van. Tágas terem ajtaját nyitotta ki előttük. – Az Úrnő rögvest itt lesz – mondotta, azzal eltávozott. Leila megilletődve lépett be. Ez a terem is
visszafogottan elegáns volt, ám a gyertyák sokasága, a vörös bársonnyal bevont
karosszékek, az intarziás kisasztal meghitt hangulatot árasztottak. Ekkor
kinyílt a túloldali ajtó, s magas alak jött be rajta. Egyszerű, fehér ruhája,
bát laza szabású volt, mégis megmutatta törékeny vonalait. Kezében kecses
üveglámpást tartott, s hosszú, aranyszőke haja ragyogni tetszett az ablakon át
beáramló hajnali fényben. A Zongorista lekapta kalapját és esetlenül meghajolt.
Leila pukedlizett, Jasper pedig nyúl módra a földre szegezte tekintetét. A Fény
Úrnője közelebb lépdelt, helyet foglalt az egyik széken, és intett, hogy vendégei
is üljenek le. – Mi járatban vagytok? – kérdezte. – Azért jöttem, hogy… - Leila szavai a torkában rekedtek.
Itt, egy ilyen elvarázsolt világban, távol az otthonától olyan kicsiségnek tűnt
a babaház, amiért útnak indult. Jasper megbökte a lábát az orrával, mire észbe kapott.
– Azért jöttem, hogy fényt kérjek tőled a babaházamhoz. Elromlottak a lámpái… – ismét elakadt. – De nem ingyen kérem! – jutott eszébe. – Hoztam neked cserébe
valamit. Én készítettem. Az asztalkára fektette a virágkoszorút. A Fény Úrnője felvette, nézegette, forgatta, majd
megszólalt: - Mihez kezdjek ennyi száraz virággal? Leila kétségbeesetten nézett a Zongoristára, aki
megpróbálta menteni a helyzetet: – Úgy tudjuk, szereted az ékszereket és a virágokat,
ezért hoztunk neked ilyen koszorút. A Fény Úrnője visszatette az asztalra. – Nézzétek, én selyemben és csipkében járok. Ugyan melyik
ruhámhoz illenék egy ilyen ékszer?! Ha esetleg nemesfémből vagy élő virágból
készült volna… – De ezt én magam csináltam neked! – szólt közbe Leila. –
Nem hittem volna, hogy nem fog tetszeni… – Ne haragudj, kislány – az Úrnő felállt. – Ne vesztegessétek
tovább az időmet. Tessék, a fényemet azért megkaphatod. Ujjaival apró kört írt le a levegőben, mire barátságosan
fénylő, sárga gömb jelent meg. Leila felpattant, a keze ökölbe szorult. – Nem kell a fényed! – kiáltotta. – Undok vagy és
barátságtalan! Kiviharzott a teremből, Jasper a nyomában, mögöttük a még
mindig ámuló, megszeppent Zongorista. Mikor elhagyták a palotát, és már a nap rózsaszín
fényében fürdő hómezőn sétáltak, megszólalt: – Sajnálom, hogy így alakult. Nem gondoltam volna, hogy a
Fény Úrnője ilyen szeszélyes. Leila felnézett rá, mosolygott. – Nem a te hibád. Igazából… olyan butaság volt ez az
egész. Most már csak otthon akarok lenni, akár van fény a babaházban, akár
nincs. – Ezen könnyen segíthetünk. Haza tudlak küldeni egy
szempillantás alatt. – Tényleg?! – Leila egészen felvillanyozódott a
gondolatra, hogy nem kell ugyanazt a hosszú utat megtennie hazafelé. Mielőtt a Zongorista ismét megszólalhatott volna, megölelte, aztán a karjába kapta Jaspert.
– Kész vagyok! Derűsen, épp úgy, ahogy először látta őt, a Zongorista
végigfuttatta ujjait a levegőben, s hogy, hogy nem, Leila hallotta a hangokat.
Az Ó, zöld fenyőt játszotta, vidám akkordjai végiggörögtek a havas tisztáson.
Leila behunyta a szemét, érezte, ahogy Jasper fészkelődik az ölelésében, a zene
pedig áradt körülöttük… * Felpattant a szeme. Kezében az egyik babáját szorongatta,
az ágyában feküdt, s odalentről karácsonyi zene szűrődött fel. Leila kiugrott
az ágyból. Belebújt a papucsába, és rohant le a lépcsőn. A nappaliban édesapja épp a tegnap szétszórt, tépett
csomagolópapírokat szedte össze. Leila egyenesen az ölelésébe szaladt. – Ne haragudj, apa! – motyogta a pulóverébe. – Annyira tetszik
a babaház, nagyon-nagyon örülök neki! Apja elnevette magát. – Jól van, jól van. Holnap átvisszük Anti bácsihoz, majd
megszereli neked a lámpát. Leila lehajolt, hogy ismét szemügyre vegye a házikót.
Valamiért most még szebbnek és érdekesebbnek tűnt, mint korábban. Alig várta,
hogy játszhasson vele…
This is my Christmas special edition :) This time I won't share a recipe, only the picture of my Christmas chocolate basket and some nice music. It took a whole day to make all these chocolates: bars with various flavors, Christmas ornaments and of course pieces of our Christmas dessert.
I wish a wonderful, relaxing, magical Christmas to everyone!
Első kísérletezés ruby csokival - azt kell mondjam, eddig igen tetszik, könnyen kezelhető, és az eredmény is különleges mind ízre, mind látványra. Mivel a rózsaszín csoki önmagában is figyelemfelkeltő, nem vittem túlzásba a díszítését sem. Valójában mikulás-ajándéknak készítettem a bonbonokat, de most harmadik adventi csokiként fognak szerepelni - alatta pedig a mese harmadik része :)
Hozzávalók: 200 gr ruby csoki 30 ml vörös grapefruit lé egy kiskanál vaj vörös lüszter
Elkészítés: Vörös lüszterrel egy-egy ecsetvonást húzok a forma mélyedéseibe. Temperálok 130 gr ruby csokit, elkészítem a bonbonhéjakat. Kifacsarom a grapefruit levét, kimerek belőle 30 ml-t. Gőz felett megolvasztok 70 gr ruby csokit, és egy kiskanál vajjal együtt a gyümölcsléhez adom. Megtöltöm a héjakat, hűtőbe teszem a formát. Két óra múlva előveszem, és a maradék temperált csokival lezárom a bonbonokat.
– Hová megyünk? – kérdezte Leila. Hó ropogott a talpuk alatt, a csendes téli
erdő égkupolája kristálycsillagokkal borult föléjük. – A Fény Úrnőjéhez. Azonban míg odaérünk, ki
kell találnod, mit adsz neki – felelte a Zongorista. – Hogyhogy mit adok neki? – értetlenkedett Leila. – A Fény Úrnője csodás, ám szeszélyes
teremtmény. Tőle kaphatsz fényt a babaházadhoz, de cserébe neked is adnod kell
valami ajándékot. – De hát nekem nincs semmim! – tárta szét
kétségbeesetten a karjait Leila. – Jasperen kívül… – sandított le a körülöttük
ugrabugráló nyuszira. – Nana! – figyelmeztette Jasper. – Én a magam
embere vagyok, nem adhatsz oda csak úgy! – Nem is akarlak! Jasper a kis kedvencem,
tőle nem válnék meg. Mi mást adhatnék akkor? A Zongorista lenézett rá és kacsintott. – Majd erre is találunk megoldást, bízz
bennem! Azzal tovább vezette Leilát, át a
fagyos-havas erdőn. Hidegen szikráztak felettük a csillagok, halovány árnyakkal
színezve a hóréteget. Leila már meg sem lepődött, mennyit változott az időjárás,
mióta elindult hazulról. Lehelete bodros felhőként úszott előtte, a fogai
össze-összekoccantak a csikorító hidegben. Néha, amikor Jasper beugrált a
látóterébe, észrevette, hogy az ő fülei is reszketnek. – Gyere a nyomomban, attól majd felmelegedsz!
– tolta maga mögé a Zongorista. Öles lépteit követve, a lábnyomaiban járva
Leila előbb a lábszárában érezte a meleg felfelé kúszó csiklandozását, aztán
már az egész testében, míg végül az ujjbegyei is átforrósodtak. Csendben baktatott
vezetője mögött, néha felpillantott az égre, amelyet csupasz faágak karcoltak,
néha pedig Jaspert ellenőrizte, de a nyuszi kitartóan ugrándozott mellette.
– Mikor érünk oda? – érdeklődött egy idő után
Leila. – Hamarosan – mosolygott hátra a Zongorista.
Aztán fütyörészni kezdett. Hangja előbb halkan, félénken kúszott a nagy
éjszakában, majd felbátorodott, és egyre magabiztosabban töltötte be a fák
közti teret. Leila annyira koncentrált a dalra és arra, hogy lábait egymás után
emelgesse, hogy eleinte fel sem tűnt neki a csengés-bongás. Mintha apró
csengettyűk kísérnék a Zongorista dallamát, ritmusra csilingeltek, jóleső,
kemény de barátságos hangon. S úgy tűnt, közelednek e hang forrásához, mert
egyre hangosabbá és intenzívebbé vált, ugyanakkor halovány, aranyszín fény
áradt szét előttük. Leila előre szaladt. Tátott szájjal bámulta a
látványt: egy egész kis falut, ami a völgy ölén húzódott meg. Fehér falú
házikói között alacsony emberkék sürögtek-forogtak, és mindegyikük tett-vett,
mintha csak fényes nappal lenne, nem pedig a leghosszabb téli éjszaka. – Kik ezek? – kérdezte Leila, miközben egyre
közelebb értek. – Törpék – felelte a Zongorista. – Száz meg
száz éve élnek itt, és minden évben igen sajátos módon ünneplik meg a
karácsonyt. A falu szívébe vezető főutcán csak úgy
örvénylett a tömeg – ügyet se vetettek a hidegre! Kovácsok műhelyeiből érkezett
a csengés-bongás, s úgy tűnt, minden ház és műhely megnyitotta kapuit: itt
ékszerek készültek, amott sült alma, megint máshol kedves játékokat faragott
egy mester. Leila elragadtatva bámulta a sok szépséget, erős késztetést érzett,
hogy itt-ott megtorpanjon, ha a Zongorista nem vonta volna maga után. – Jó estét, Kankalin asszony! – köszönt be az
egyik kunyhóba. – Isten hozott! Rég láttunk errefelé! –
üdvözölte egy kipirult arcú, főkötős asszonyság, aki a tűzhely körül
sürgölődött. – Hosszú útról jövünk, megszánnál minket
egy-egy pohár teával? – mosolygott megnyerőn a Zongorista. A törpe egyetlen pillantást vetett rá és Leilára,
s azon nyomban gőzölgő teát töltött egy bögrébe, amit a kislány kezébe nyomott.
Aztán a tűzhely mellől előszedett egy fazekat, s ebbe mert teát a
Zongoristának, aki valóságos óriásnak tűnt a törpékhez képest. – No és hová tartotok? – érdeklődött az
asszony. – A Fény Úrnőjéhez megyünk. Ennek a kis
hölgynek egy adag fényre van szüksége – magyarázta a Zongorista. – A Fény Úrnőjéhez?... Hmm… Úgy hallottam,
nagyon szereti az ékszereket és a virágokat. – Így van! – csapott le rá a Zongorista. –
Nem tudnál ajánlani egy műhelyt, ahol beszerezhetnénk ilyesmit? – Már hogyne tudnék! A főtéren találjátok
Gyömbért, ő készíti a legfinomabb aranyékszereket; a kivezető kis utca elején
pedig Violánál rengeteg száraz virágból készült dekorációra lelhettek. – Köszönjük, Kankalin asszony! A Zongorista felhörpintette teáját, mintha
meg sem érezné a forróságot, és már indult is. Leila kapkodva kortyolt kettőt a
mézízű italból, aztán a kedves törpeasszonyra mosolygott, lerakta a bögréjét,
és futott a Zongorista után. Mintha csak egy elvarázsolt karácsonyi
vásárba értek volna, úgy zsongott a főtér: fiatalok és öregek, nők és férfiak
egyaránt ott tolakodtak mind a nyitott műhelyek előtt, dicsérték egymás
munkáját, forralt bort ittak, sült almát és süteményt majszoltak. Leila
felkapta Jaspert, nehogy a tömegben eltapossák. Megnézték Gyömbér kis üzletét –
valóban pompás ékszerek kellették magukat az asztalain, s úgy ragyogtak, akár a
Nap. Ám hiába – Leila egyiket sem tudta volna megvenni. Így aztán tovább
indultak Violához. A törpeleány pokrócba burkolózva ült háza
kapujában, előtte kosarakban száraz virágokból kötött csokrok, virággal
díszített gyertyák, hajtűk, karperecek – amit csak el lehet képzelni! Leila egyből kiszúrt egy koronának is beillő,
sárga virágos koszorút. – Ez gyönyörű! Ilyet viszek neki! –
lelkendezett. – Kinek lesz az ajándék? – érdeklődött Viola. – A Fény Úrnőjének – felelte a Zongorista. – De nem tudom kifizetni – szontyolodott el
Leila. – Ha nem viszek neki ajándékot, ő sem ad nekem semmit. Márpedig nekem
nagy szükségem van a fényére… Viola közelebb hajolt. – Azt hiszem, ezen
könnyen segíthetünk. Gyere velem! Kézen fogta Leilát, bevitte kis házába. A
szobában a kandalló előtt szakajtószám álltak a száraz levelek, virágok,
fakérgek, míg egy külön dobozban a segédeszközök: csatok, drótok, brosstűk
sorakoztak. – Ha te magad készíted el a koszorút, nem
kell fizetned érte – magyarázta Viola. – Válassz néhány virágot, levelet, meg
azokból a vesszőkből párat – mutatott a halomra. – De én még sosem csináltam ilyet, nem
hiszem, hogy képes vagyok rá. – Ne aggódj, majd segítek – kacsintott a
törpe, azzal helyet foglalt a tűz előtt, és egy kisszéket húzott maga mellé
Leila számára. Ő pedig összeszedett egy jó adag hozzávalót, majd letelepedett
Viola mellé. A leány türelmesen tanítgatta, ha valami elszakadt-eltört, újat
vett a halomból, Leila pedig olyannyira koncentrált, hogy még azt sem vette
észre, hogy a növények itt-ott megszúrták vagy megvágták a kezét. Elkészítették
a koszorú alapját, elrendezték és ráerősítették a virágokat, leveleket, végül
díszítésnek néhány bogyót is. Utolsó lépésként Viola némi aranyport szórt a
sárga virágokra, hogy még ragyogóbbak legyenek. – Kész is! – kiáltott fel. – Hát nem
gyönyörű? – Igen, az! – örvendezett Leila. – Nem gondoltam,
hogy meg tudom csinálni. – Nagyon ügyes vagy. Ha gondolod,
elszegődhetsz hozzám tanoncnak. Leila felnevetett. – Én még csak kislány
vagyok, iskolába kell járnom. De talán egyszer… Viola összecsapta két kezét, csak úgy szállt
az aranypor. – Most gyere, menjünk vissza a barátaidhoz,
már biztosan várnak. Odakint a Zongorista Viola takarójába
burkolózva őrizte az árut, azt bezzeg nem vette észre, hogy Jasper épp az egyik
csokrot rágcsálta. Leila azonmód felkapta őt. – Köszönöm a segítségedet – fordult a
törpéhez. – Nagyon hálás vagyok érte. – Igazán nincs mit. Járjatok szerencsével! –
búcsúzott Viola. Elköszöntek tőle, s rátértek a faluból
kivezető útra. Hamarosan már ismét a sötét erdő vette körül őket – egyedül a koszorú
arany virágai csillámlottak haloványan.
This is my first experimenting with ruby chocolate - I have to say, I am quite satisfied. It was easy to work with and the result is unique both in flavor and sight. Since a pink chocolate is special in itself, I tried not to overkill it with the decorating. It was made as a small present for Saint Nicholas day (which we celebrate separately from Christmas here in Hungary), but now I publish the recipe in the third advent post :)
Ingredients: 200 gr ruby chocolate 30 ml red grapefruit juice one small spoon of butter red luster
Recipe: I paint one brushstroke of red luster in each cavity of the mold. I temper 130 gr ruby chocolate and I prepare the shells. I squeeze the juice of the grapefruit and take 30 ml of it. Above steam, I melt 70 gr ruby chocolate and combine it with the juice and the butter. I fill the shells and I put the mold in the fridge. Two hours later I temper the leftover chocolate and I seal the bonbons.
Ez a bonbon igen egyszerű, ízét pedig teljes mértékben a karácsonyhoz hangoltam :) Alatta megtaláljátok az adventi mesém második részét is, egy kis aláfestő zenével!
Hozzávalók: 180 gr étcsoki 30 gr dió 30 gr tejcsoki 20 ml tejszín mézeskalács fűszer arany lüszter
Elkészítés: A töltelékhez megpörkölöm a diót, aztán mozsárban összetöröm. Vízgőz fölött megolvasztom a tejcsokit és a dióhöz öntöm, majd hozzáadom a tejszínt is. Alaposan összekeverem őket, végül jöhet a fűszer, amiből 3 nagy csipettel adok hozzá. A bonbonburkok díszítése egy rettentő egyszerű metódussal készült. Sokfelé látni ehhez hasonló bonbonokat, és égre-földre kerestem a módszert, de sehol senki nem írta le. Végül rábukkantam erre a videóra (vagyis kedves testvérem találta, én meg gyorsan lecsaptam rá). A minta előállításához egy "pecsétre" lesz szükségünk, amit a forma egyik mélyedésébe öntött temperált csokival meg is kapunk. Mielőtt ez megszilárdul, tűzzünk bele egy pálcikát, hogy annál fogva ki tudjuk majd szedni a mélyedésekből. A teljesen megszilárdult pecsétet szedjük ki a mélyedésből. Ezután az egyes mélyedésekbe csepegtessünk a kiválasztott színnel, és nyomjuk bele a pecsétet. Amikor kihúzzuk, ilyen szép fa minta marad majd a nyomában :) Ha megszáradt a minta, temperálom az étcsokit, elkészítem a burkokat. Megtöltöm őket a diós krémmel, és egy kis időre hűtőbe teszem a formát. Végül a maradék temperált étcsokival lezárom a bonbonokat.
A máskor oly barátságos park most feketén
tornyosult Leila fölé, mintha össze akarná nyomni a betolakodót. Csizmája alatt
halkan neszezett a fű, míg sietve követte a törzsek között bukdácsoló csillag
ködön átszűrődő fényét. Az pedig úgy rebben ide-oda, mintha valami titokzatos
zene ritmusára táncolna.
Jasper lecsücsült alatta, s bal lábával
megvakarta a fülét. Midőn a fény mintegy kíváncsian leereszkedett hozzá, Leila óvatosan
lehajolt, és határozott mozdulattal összezárta körülötte a két kezét.
– Megvagy!
Ujjai közül most gyors ütemben változó
ragyogás szűrődött ki, s valami törékeny, meleg élőlény ütközött a tenyerének,
zizegett és repdesett odabent, akár egy csapdába esett bogár.
– Eressz el, kérlek! – hallatszott egy magas,
zümmögő hang.
– Ki van csukva! – felelte Leila, és nagy
léptekkel indult hazafelé. – Beteszlek a babaházamba, ott fogsz világítani.
Az apró lény kétségbeesetten igyekezett
kiszabadulni.
– Nem teheted ezt! A karácsony tündére vagyok,
ha bezársz, odavész a karácsonyi éjszaka szeretetteljes hangulata.
Leila elbizonytalanodott. Lenézett Jasperre,
aki mellette ugrált, és a fülét billegette.
– De nekem akkor is kell fény a babaházba –
érvelt a kislány. – Elromlott a lámpafüzér, anélkül pedig nem az igazi a
babaház, és ez az egész karácsonyomat elrontotta!
A tündér csilingelő hangon nevetett.
– Ha csak ez a baj, segítek neked. Ismerek
valakit, aki bizonyosan tudja a megoldást. Ha elengedsz, elvezetlek hozzá.
Leila tett még egy lépést, aztán megállt.
– Nem fogsz elszökni? – kérdezte.
– Tündérbecsszavamat adom – felelte a tündér.
Leila kiengedte őt az ujjai közül. A ragyogó
fény felszökkent, spirálban repült a fák teteje felé, mint aki megrészegült a
szabadságtól, aztán visszahullott. S ellebegett, maga körül váltakozó színekbe
borítva a ködöt. Leila utána sietett, nyomukban Jasper szökdécselt. Hosszú
ideig sétáltak, s a fák csak nem akartak elmaradni mögöttük.
– Már rég ki kellett volna érnünk a parkból –
jegyezte meg Leila, ám választ nem kapott.
A tündér libegve vezette tovább, míg végül az
ő ragyogásán túl valami meleg, sárga fény pislákolt fel a távolban. S úgy általában,
mintha rejtélyes, halvány fény töltötte volna meg a teret. Leila, aki mostanáig
a tündérre függesztette a tekintetét, körbenézett, hogy megtalálja a fény
forrását. Zavartan torpant meg. Talpa alatt vékony hóréteg fehérlett, s
dércsipke és hó keveréke vonta köntösbe a csupasz faágakat is. A hó visszfénye
adta azt a derengést, amire felfigyelt.
– Itt valami nagyon különös dolog történik –
morfondírozott, de azért tovább követte a tündért, mert a végére akart járni a
titoknak. Kedves faházikó állt a fák sűrűjében. Tetejét
hó borította, előtte a földutat sárossá taposták az egymást át- meg átszelő
lábnyomok. A ház ablakából barátságos fény áradt, az ablakkereten át
magyalbokor kukucskált be. – Itt vagyunk – zümmögte a tündér. – Keresd a
Zongoristát! – azzal beröppent a kulcslyukon, és eltűnt Leila szeme elől. Leila lenézett Jasperre, aki az ajtó felé
intett a fejével. Bátortalanul nyomta le a kilincset, s amint a vastag faajtó
résnyire nyílt, megszédítette a kiáradó zaj, párás meleg és a forraltbor
illata. Bekukkantott. Odabent a legvidámabb, legszínesebb
karácsonyi jelenet fogadta, amit valaha látott. Az erdei fogadó szokásos
berendezése: ácsolt pult, polcok, díszes edények sorát közszemlére tévő vitrinek
mind gazdagon fel voltak díszítve fenyővel, magyallal, szalagokkal, arany dióval.
A pult és még két asztal rogyadozott az étkektől: sült disznóhús, puding,
sütemények, szarvaspörkölt, narancs, alma, dió, s mindezek megkoronázására egy
jókora töltött pulyka! A fogadós és két segítője – két fiatal leány – nem győzték
adagolni az ételt és újra tölteni a vendégek poharait. És a vendégek – hát azok
nagyon vígan voltak! Bömbölt a tűz a kandallóban, szólt a zene, néhányan
felálltak és egymást átkarolva énekeltek, s e vidám kórus hol kapcsolódott a
zongora aláfestéséhez, hol elkanyarodott tőle, de mindenkor jókedvű maradt –
úgy tűnt, ez éltette a Zongoristát, aki kipirult arccal, fáradhatatlanul
játszott a közönségének a hatalmas, ragyogó karácsonyfa alatt. Leila érkeztét senki sem vette észre. Jasper
fesztelenül ugrott be a lábai közt, hogy máris elfoglalja a helyét az ablak
alatti sarokban felállított Betlehem mellett, és jóízűen majszolja az alá
terített szénát. Erről, és a dúsan áradó illatokról Leilának eszébe jutott,
mennyire éhes. Vágyakozva bámulta a vendégek tányérjait, míg valaki meg nem
érintette a vállát. – Velünk vacsorázol? – invitálta az egyik
felszolgálólány, aki – ki tudja, hogyan került oda – mögötte állt. Már ki is
húzott egy széket, és arrafelé tessékelte Leilát, majd elé helyezett egy tört
krumplival, pecsenyével és sült almaszeletekkel jól megrakott tálat. Leilának nem
kellett kétszer mondani: helyet foglalt, és azonmód enni kezdett. Csak akkor
vette észre, hogy asztaltársai helyeslő mosollyal nézik, amikor a harmadik adag
ételt tömte a szájába. Két pirospozsgás arcú idősebb úr és egy ősz hajú, törékeny
hölgy ült vele szemben, s a hölgy most megszólalt: – Eltévedtél az erdőben, igaz? Még szerencse,
hogy ide vezetett a fény, különben megfagytál volna odakint, szegénykém. – Valahogy úgy – motyogta Leila, majd ízes
csipkebogyószörppel öblítette le az ételt. – Valójában a Zongoristához jöttem –
mutatott a sarokba. – No és mi dolgod van vele? – kérdezte az
egyik úr. – Ma este nehéz lesz elcsípned, hiszen ünneplünk. – Nem baj, nekem okvetlenül beszélnem kell vele
– húzta fel az orrát Leila, és folytatta a falatozást. Asztaltársai összenéztek, de tovább nem
faggatták. Csak akkor rázta meg finoman a karját a hölgy, amikor a zongora
hangja elhallgatott. – Most menj oda hozzá! Leila felpattant, és az éneklő, jókedvű
tömegen keresztül a sarok felé igyekezett. Ám a Zongorista láttán megtorpant.
Bár arcából és egész lényéből vidám jóindulat áradt, alakja hatalmasan
tornyosult a hangszere fölé, vastag ujjai meghazudtolták azt a könnyedséget,
amivel az imént a dalai szóltak. Leila megszeppenve nézte, amint nyomtalanul
eltüntetett a tányérjáról egy nagy szelet csokis süteményt, s amikor végzett,
felpillantott és meglátta őt. – Mi járatban, kislány? – kérdezte szívélyes
mosollyal. – Szeretnél kérni egy dalt? – Ööö… nem – felelte Leila bátortalanul. – Hát akkor? Leila felsóhajtott. – Az a helyzet, hogy
karácsonyra megkaptam a világ megszebb babapalotáját. Minden részlete tökéletes
– kivéve a díszkivilágítását, mert az nem működik. Emiatt haragos lettem, a
szüleim pedig elküldtek aludni. Aztán megláttam a karácsony tündérét, és el
akartam fogni, hogy ő világítson a babaházamban, de ő ide vezetett, és azt
mondta, hogy beszéljek veled, hátha tudsz segíteni. A Zongorista elnyílt szájjal bámult rá, míg
megemésztette a hallottakat, aztán kipukkadt belőle a kacagás. – De hát a karácsony… a karácsony az ez –
mutatott körbe. – Az a jókedv, az ünneplés, a zene, az együttlét! Az illatok, a
díszek, az ételek! Leila megmakacsolta magát. – Nekem pedig a
babaház lett volna az. Segítesz vagy nem?! A Zongorista még mindig úgy mosolygott,
mintha jókedve sosem apadna el. – Persze, hogy segítek, egy feltétellel: ha a
többiekkel énekled a következő dalt. Áll az alku? Péklapát-tenyerét Leila felé nyújtotta, aki
némi habozás után megrázta. A Zongorista rákacsintott, s lecsapott
hangszerére. A Jingle bells felcsendülő akkordjaira a
közönség felpattant és önfeledt dalolásba kezdett. Leilának felocsúdni sem
maradt ideje, már megragadták a kezét, és magával sodorta a lelkesen táncoló,
éneklő tömeg. Kezdeti idegenkedése hamar felolvadt, amikor egy csésze forró
teát nyomtak a kezébe, s végül maga is csatlakozott a sokszínű kórushoz. Vidám
arcok, türelmetlen lábak vették körbe, a Zongorista pedig székéről felemelkedve
játszott, mintha legszívesebben maga is táncra perdült volna. Oly bohó, oly
bumfordi volt, hogy Leila a nevetéstől egy pillanatra megfeledkezett még arról
is, hogy hogy került ide. Tagjai átmelegedtek, bensőjét melengette a tea és az
éneklés, s egyszerre megpillantotta a karácsony tündérét, amint a pult felett
szórta ragyogó sugarait a vendégseregre. Szinte csalódottnak érezte magát, amikor
véget ért a dal. Akkor a Zongorista dörgő taps közepette öles léptekkel
megkereste őt, és az ajtóhoz vezette, ahol Jasper csatlakozott hozzájuk. – Nos, felkészültél? Leila bólintott. – Akkor menjünk – s a Zongorista kitessékelte
őket a hideg téli éjszakába.
This bonbon is really simple and its flavor has been adjusted to Christmas :)
Ingredients: 180 gr dark chocolate 30 gr walnut 30 gr milk chocolate 20 ml cream gingerbread spice gold luster
Recipe: For the filling, I roast the walnuts and I crushe them in a mortar. Above steam, I melt the milk chocolate and mix it with the walnuts, then I also add the cream. I stir them and finally I add three pinches of the spice. The decoration of the bonbon shells is made with a really simple method. I've seen such bonbons at many sites, however, even though I looked for the method everywhere, no-one described it properly. Finally I found this video (to be more precise, my sister found it and I immediately utilized it). In order to create this tree pattern, you'll need a "stamp", which you can get by pouring tempered chocolate into one of the cavities of the mold. Before it sets, stick a plastic pick in it in order to be able to pull it out of the cavities. When the "stamp" is completely solid, take it out of the mold. Then drip some drops of the chosen color into each cavity and push the stamp in them. When you pull it out, you'll get this beautiful tree pattern :) When the pattern is done, I temper the dark chocolate and I prepare the shells. I fill them with the walnut cream and I place the mold in the fridge for a while. Finally I seal the bonbons with the leftover tempered chocolate.
Hosszú ideje várom, hogy végre legyen mit várnom :) Persze ez elég ellentmondásosan hangzik, de aki tudja, mennyire szeretem a karácsonyt, az azt is tudja, hogy minden évben már hetekkel-hónapokkal korábban készülök rá: hogy fogom feldíszíteni a lakást, milyen csokikat készítek majd, kinek milyen ajándékot veszek stb. És ez a várakozás olyan kellemessé teszi az adventi időszakot - minden nap egy kicsit meg lehet valósítani a tervekből :)
Az első ide kapcsolódó, adventi csoki mandarin és gyömbér felhasználásával készült, és egy olyan díszítési módot alkalmaztam, amit már nagyon régóta terveztem elkészíteni, mivel véleményem szerint pont ilyen ünnepi alkalomhoz illő. Ja és persze itt a karácsonyi mesém első része is, hiszen azzal is készültem - szerves része a ráhangolódásnak! A mesét a recept alatt találjátok :)
Hozzávalók: egy mandarin 70 gr tejcsoki két csipet gyömbérpor egy kiskanál vaj 150 gr étcsoki ételfesték
Elkészítés: Előbb a burkok díszítését készítem el: papírcsíkot ragasztok a mélyedések közepébe. Fekete ételfestékkel összespriccelem a mélyedéseket, és amikor a kakaóvaj kezd megszilárdulni, eltávolítom a papírcsíkokat. Végül arany és bronz keverékével festem be a mélyedéseket. Temperálom az étcsokit, kiöntöm a formát. Egy kis tálkába kifacsarom a mandarint, hozzákeverek 70 gr olvasztott tejcsokit és a vajat. Végü szórok bele - ízlés szerint - néhány csipet gyömbért. A töltelékkel megtöltöm a csokiburkokat. Mehet a hűtőbe a forma, majd fél óra múlva előveszem, temperálom a maradék étcsokit és lezárom a bonbonokat.
Leila toppantott. – Nem kell ez a vacak! Édesanyja felszisszent, édesapja homoka ráncokba
szaladt. – Utálom a karácsonyt! – Leila durcásan
ökölbe szorította a kezeit, kis arca maga volt a megátalkodottság. – Mars a szobádba! – szólt rá az apja. – Nem kapsz
desszertet. Az ajándékok is itt maradnak! Leila felhúzta az orrát, elfordult, és sértődött
trappolással elvonult. Nem is baj, nem kell neki karácsonyi puding meg
sütemény. Neki a tökéletes ajándék kellett volna, már hónapok óta kinézte a
játékbolt kirakatában. Oly csodás volt, egy igazi kis babapalota, apró
bútorokkal, konyhafelszereléssel, a babákhoz illő ruhácskákkal, és valódi,
működő karácsonyi fényekkel. Nap nap után leste a boltot, valahányszor arra
járt iskolába menet, nem tudott betelni az antik hatású, aranyra lakkozott kis
karszékekkel, a villogó, vörös-zöld lámpácskákkal, s lelki szemei előtt látta,
hogy festene a szobájában – megkoronázná hatalmas játékgyűjteményét, és minden
barátnője irigyelné! Aztán egy nap a babaház eltűnt a kirakatból.
Leila csak a finom karácsony esti vacsora után látta viszont, amikor mohó
várakozással letépte a csillogó karácsonyfa alatt álló hatalmas dobozról az
ajándékpapírt. – A babaház! – kiáltott fel ragyogó szemmel,
és még gyorsabb mozdulatokkal, türelmetlenül bontogatta a csomagot. A csodás
játék minden várakozását felülmúlta: a kicsi bútorok közelről még szebbek
voltak faragott, részletes díszítésükkel; a babák még sokkal kedvesebbek nagy
szemeikkel, fésülgethető hajukkal, s az apró gardróbban katonásan sorakoztak a
ruháik. Hanem amikor öröme betetőzéseként Leila fel akarta kapcsolni a palota
díszkivilágítását… semmi nem történt. Hiába nyomkodta a gombot, a fények nem
gyulladtak fel. Édesapja mellé térdelt, hogy megvizsgálja a szerkezetet, de ő
sem találta a baj forrását. – Elvisszük Anti bácsihoz, ő biztosan meg
tudja szerelni – vigasztalta Leilát. – De nekem most kell! – biggyesztette a száját
a kislány. Miért nem értik meg a szülei, hogy a babaház a fények nélkül olyan,
mint a karácsonyfa a csúcsdísz nélkül! Hisz anélkül semmi értelme az egésznek!
Leila csalódott és haragos volt, s most hálóingében az ablakában ült, dacosan,
mert tudta, hogy az elszenvedett igazságtalanság és kiábrándultság miatt úgysem
jönne álom a szemére. Térdeit átkarolva bámulta a kertben gomolygó ködöt, és
magában füstölgött. A kopasz fákon túl még épp látta a kapu oszlopán álló lámpa
pasztellszín fénykörét, azon túl a park sötétsége üresen ásított. Leila
megborzongott. Milyen jó itt a meleg szobában! Nem szívesen lenne most kint
ilyen időben. A lenti kakukkos óra elütötte az éjfélt.
Leila lekászálódott a párkányról, azzal az elhatározással, hogy bebújik az
ágyba. Ám a gyomra másképp gondolta: éhesen kordult meg. Talán… talán a
konyhában még van pár szelet sütemény az asztalon. Papucsát az ágya előtt hagyva mezítláb osont
le a lépcsőn a nagyszobába. A kandalló parazsa meleg, sejtelmes fénybe vonta a
karácsonyfát, amelynek üde, meghitt illata betöltötte a szobát. Leila odalépett
a babaházhoz. A félhomályban még szomorúbbnak tűnt, mint egy ékszereitől
megfosztott királylány. Leila neszezést hallott a túlsó sarokból.
Rémülten bámult a sötétbe, ösztönösen a babaház mögé húzódott. Halk, puha nesz,
aztán egy sötét kis folt jelent meg az ablakon át beszűrődő félhomályban:
Müzli, a barna foltos nyuszi, Leila kis kedvence. – Hát te hogy jöttél ki a ketrecedből? –
suttogta Leila, és előbújt rejtekhelyéről. Müzli felé fordult, aztán az ajtó felé
ugrált. – Hé, hová mész?! – szólal meg Leila, s utána
sietett. Csak akkor vette észre a furcsa fényt, amikor
épp lehajolt volna a nyusziért. Felegyenesedett. Szikrázó-tündöklő, színeváltó
csillag úszott lassan tova a téren, épp a kertkapu előtt. Oly szép, oly ragyogó
volt, hogy Leila szíve megdobbant. Gondolkodás nélkül húzta fel a csizmáit,
magára kapta prémes téli kabátját. Müzliről megfeledkezve nyitotta ki az ajtót,
s előbb tétován, majd egyre inkább felbátorodva szaladt végig a kerti úton. A
kovácsoltvas kapu megnyikordult, ahogy kitárta. Kilépett a térre. Körbenézett –
a fénygömb a fenyegetően magasodó, a sűrű ködben fekete óriásoknak tűnő fák
között sziporkázott. Egy árny ugrált el Leila előtt. – Müzli! – kiáltott fel a kislány, és
felkapta a nyulat. – Eressz el! – mérgelődött Müzli, a karjában
kapálózva. Meglepetésében Leila leejtette őt. Müzli két
lábra állt előtte, s rosszallóan folytatta: – A nevem egyébként sem Müzli,
hanem Jasper von Hareington. Leila hátrált egy lépést. – Te tudsz beszélni?... – kérdezte elhalón. Jasper-Müzli lekicsinylően horkantott. – Minden állat tud. Évente egyszer, karácsony
éjszakáján – azzal visszaereszkedett négy lábra, és elugrált a park felé. – Hé, várj! Hová mész?! – kiáltott fel Leila,
és utánaeredt. – A fény! – hallotta a ködpamacsokon túl Jasper
hangját. – Hisz azt akarod a babaházadnak, nem igaz?! Leila gondolkodás nélkül követte őt – be a
sötét fák közé…
I've been waiting for such a long time to have something to look forward to! :) I know it sounds contradictory, but those who know how much I love Christmas, also know that I start preparing weeks-months in advance: how I'll decorate the apartment, what kind of chocolates I'll make, which presents I'll buy etc. And this anticipation makes the advent period so pleasant - every day a part of the plans can be realized :)
The fist advent chocolate was prepared with tangerine and ginger and I used a decoration technique which I've planned to try for a long while, since I believe it is fitting a festive moment such as this.
Ingredients: one tangerine 70 gr milk chocolate two pinches of powdered ginger eone small spoon of butter 150 gr dark chocolate food paint
Recipe: First I make the decoration of the bonbons: I paste a paper stripe in the middle of the cavities. I sprinkle the cavities with black food paint and when the cocoa butter starts to set, I remove the paper stripes. Finally, I paint the cavities with the mixture of gold and bronze. I temper the dark chocolate and I prepare the shells. In a small bowl, I squeeze the tangerine and combine it with 70 gr milk chocolate and butter. I also add some pinches of ginger. I fill the shells with the cream. I put the mold in the fridge; half an hour later I take it out, I temper the leftover dark chocolate and cap the bonbons.
A múltkori adag másik szereplője: a vadcseresznye bonbon :) Cseresznye és chili - ezzel a párossal nem igazán lehet mellélőni. Ezúttal két réteg töltelék került a burokba; friss gyümölcszselé és sötét, krémes chilis ganache.
Hozzávalók: 120+60 gr étcsoki egy kiskanál vaj chili agaragar 70 ml cseresznyelé vörös csillám, lüszterpor
Elkészítés: A bonbonforma mélyedéseibe egy-egy adag fehér lüsztert kenek körkörös mozdulatokkal. Ezután következik a rózsaszín, majd egy leheletnyi lila. Temperálok 120 gr étcsokit, elkészítem a burkokat. Majd jöhet az első réteg: a zselé. Az összeturmixolt cseresznyét leszűröm, és 35 ml-nyit kimérek belőle. Felteszem forrni, közben hozzászórok egy csipet agaragart. Amikor az feloldódott, leveszem a tűrzől a lét, és belekeverek két csipet chilit. Addig kevergetem, míg szobahőmérsékletűre hűl, akkor betöltök fél-fél kiskanálnyit a bonbonhüvelyekbe. Elkészítem az étcsokis ganache-t: a maradék cseresznyeléhez hozzákeverek 60 gr olvasztott étcsokit, egy kiskanál vajat és 3-4 csipet chilit. Amikor szép sima krémet kapok, befedem a zselés tölteléket vele. A formát hűtőbe teszem egy órára, azután kiveszem és a maradék temperált étcsokival lezárom. Végül egy-egy vörös csillám darabkát ragasztok a csokik tetejére egy kis olvasztott étcsokival.
The second round that I made last time: wild cherry bonbons :) Cherry and chili - a combination that hard to mess up. This time two layers were put in the shell; fresh fruit jelly and a dark, creamy chili ganache.
Ingredients: 120+60 gr dark chocolate one small spoon of butter chili agar 70 ml cherry juice red glitter, luster dust
Recipe: With circular movements, I paint a layer of white luster in the cavities of the mold. Then comes the pink and a dash of lavender. I temper 120 gr dark chocolate and I prepare the shells. Then the first layer is the jelly. I sieve the blended cherries and take 35 ml of the juice. I heat it with a pinch of agar until it starts boiling. When that dissolves, I turn off the stove and I add two pinches of chili in the liquid. I stir it until it cools to room temperature, then I pour half a spoonful of it into every bonbon shell. I prepare the dark chocolate ganache: I combine the leftover cherry juice with 60 gr melted dark chocolate, a small spoon of butter and 3-4 pinches of chili. When I get a nice smooth cream, I cover the jelly filling with it. I put the mold in the fridge for an hour, then I cap the bonbons with the leftover tempered dark chocolate. Finally I glue one piece of red glitter on the top of each bonbon.
