August 5, 2018

roadtrip in France

Mi történik, ha egy őrült meglátja, hogy nagy kedvenc énekese a világ legcsodásabb városában lép fel? Persze, hogy fél évre előre megveszi a jegyet, belerángatva egyik barátnőjét is a buliba, aztán hónapokig oda se konyít(anak), míg végül egy héttel előtte rájönnek, hogy hoppá, talán meg kéne szervezni az utat, vagy mi :D
Szombattól szombatig Franciaországban utaztunk, meglehetősen ad hoc módon. Erről következik egy leírás. A lustábbak kedvéért, akik nem akarnak hosszú postot olvasni, kezdem egy gyorsan átfutható statisztikával :D

Időtartam: 7 nap, 7 éjszaka
Helyszín: Dél-Franciaország, 7 város: Nice, Montpelhiér, Besiérs, Carcassona, Nimes, Monaco, Mala
Időjárás: 35 fok, 90% páratartalom
Bejárt út: 1000 km
Bejárt idő: 2200 év (Római Birodalomtól a mai napig)
Közlekedési eszközök: repülő, busz, autó, vonat (a tengeralattjáró kimaradt :D)
Amiből sok volt: gyaloglás
Amiből kevés: alvás és evés
Mélypont: amikor lemondták a szállásunkat
Csúcspont: Carcassona (mint mindig...)
Amit vesztettünk: néhány kilót
Amit nyertünk: élményt és kalandot

Teljes véletlenségből kötöttünk ki Nice-ben: fapados repülőjáratok csak Párizsba és ide mentek, de a koncert után bajos lett volna megoldani a visszajutást a fővárosba. Őszintén szólva csak annyit láttam a térképen, hogy a tengerparton van a város, hát biztosan jó lesz. Az, hogy "francia riviéra", "Cote d'Azur" meg egyéb hangzatos kifejezések nekem nem sokat mondtak. Felszerelésünk fejenként egy darab hátizsák volt, hogy azzal is spóroljunk a repjegyen, és milyen jól tettük! Kisbőrönddel lehetetlen lett volna véghezvinni azt az ámokfutást, amit csaptunk, csak ezt pakoláskor még nem sejtettük :D Az élet mindig tartogat meglepetéseket...



Nice-ről az első benyomás: csodás! Mediterrán, színes házak a tipikus hosszúkás zsalukkal, virágos sétányok, pálmafák, a csillogó kék tenger, és valószínűleg a kovácsok igen jól élnek arrafelé, mert minden egyes erkély másféle kovácsoltvas ráccsal készült. Hátizsákosan bejártuk a fél várost, nekem első dolgom volt szandálostul a tengerbe gázolni. Az mindjárt kitűnt, hogy Nice-ben az emberek legalább kétféle deficittel számolhatnak: azt hiszem, európai rekorderek az egy főre jutó béna helyekre varrt szar tetkókban, továbbá közlekedéskultúrában kihívásokkal küzdenek (és még alliterál is!) - a lámpás gyalogosátjárók számából kiindulva épp az ellenkezőjére következtethetnénk, de a lámpás gyalogosátjárók kb. annyira töltik be ott a funkciójukat, mint egy fogatlan fésű. Mindenki átgyalogol a piroson, az autók vagy megvárják, vagy nem, az emberek az út közepén állnak le povedálni, ami egy faluban még elmegy, de egy turistákkal megrakott nagyváros minden második sarkán viszonylag idegesítő. A bőrömből nem tudtam kibújni, így első célpontunk a helyi zsinagóga volt, onnét pedig a Massena tér, ahol első ízben csodálhattuk meg a franciák modern művészetét: a téren itt-ott oszlopok tetején nagy, fröccsöntött emberek ültek különböző pózokban, és nem meglepő módon éjszaka világítottak, ráadásul - non plus ultra - változó színekben, mint valami horror gyerekkönyv illusztrációi. 



Nice közepét egy bazinagy park és szökőkút foglalja el, ami különösen nyáron király gyerekpancsoltató. Idillünket csak az az aprócska kis tény zavarta meg, hogy nagyjából 4 órával a szállás elfoglalása előtt szállásadónk lemondta azt. Ezt eleinte, főleg a hajnali 3 órás kelés tükrében, meglehetős apátiával fogadtuk: írtam az Airbnb-nek egy üzenetet, hogy mi történt, és hogy kérem vissza a szállásért kifizetett pénzt, mire felhívtak, és segítséget ígértek. Ezt az elkövetkező órák során nem sikerült abszolválniuk, így aztán este 6-kor az esélytelenek teljes nyugalmával vártuk Jeremyt a Garibaldi téren. Már az sem érdekelt, hogy a rusnya, féllábú galambok esetleg fejenszarnak. És mindeközben olyan meleg volt, hogy a tenger helyett a saját izzadságunkban fürödtünk. 8 órakor végül visszakecmeregtünk a plázához (free wifi), és nekiláttunk alternatív szállás után nézni. Ekkorra már úgy éreztem magam, mint aki átverekedte magát a zombi apokalipszison, az üveghegyen, egy dzsungelen és a doktori szigorlaton, egy nap alatt. 



Természetesen az első hostelben nem volt szabad ágy. Pedig ott csak négyágyas szobába kerültünk volna. Így maradt a hatágyas opció, ahol rajtunk kívül még három másik csaj aludt a háromemeletes ágyakban. Áldom az istent, hogy nem voltam soha koleszos, és kimaradtam ebből az élményből: pénzzel és bankkártyával a párna alatt aludni, miközben odakint a partinegyedben folyik az élet, az ablakot nem lehet becsukni, különben két perc alatt fulladunk, az orosz szobatárs nemét meghazudtolva úgy horkol, mint egy szibériai medve, a másik két lány pedig egymást váltva érkezik haza hajnalban, épp úgy, hogy mire a fél percre abbamaradó horkolás mellett elszunnyad az ember, ismét jól felébredhet a jó kis ajtócsapódásra, zuhanyozásra.
Vasárnap akut kétoldali menjen-mindenki-a-picsába szindrómával ébredtem, amit csak fokozott az élmény, hogy a szobatársakban nem bízván ismételten egész nap hátizsákkal másztunk végig a városon. Ezúttal csak a tengerig, és megalapoztuk a színünket. 



Ebéd után, gondolván, hogy most végre kipihenhetjük magunkat, mert úgyis mindenki a városban mászkál, visszatértünk a szállásra egy kis hunyásra. De épphogy csak becsuktam a szemem, amikor  ki más állított be, ha nem a szibériai medve?! Észrevettétek már, hogy a horkoló emberek kettő perc alatt képesek elaludni???
Délután "kis sétára" indultunk, amiből valahogy órákkal később értünk csak haza hullafáradtan, miután megmásztuk a régi városrész kis dombját, ahonnét csodás kilátás nyílt az öbölre, és elmentünk a kikötőbe is. 





Másnap telekocsival irány Montpelhiér (igen, direkt használom a városok okszitán nevét). Telekocsis tapasztalatainkról elmondható (amint általánosságban egész franciaországi tartózkodásunkról is), hogy senki nem beszélt se angolul, se olaszul. Ja de, az egyik sofőr igen. De ő portugál volt :D az a teóriám, hogy a franciák valójában olyan trollok, akik mágia segítségével elérték, hogy a nyelvüket mindenki más szépnek hallja, miközben ők maguk lusták ahhoz, hogy bármilyen más civilizált nyelvet megtanuljanak (tisztelet a kivételnek), és így azt gondolják, hogy kivédhetik a vádaskodásokat. Pedig jobb ha tudjátok, kedves francia barátaim, hogy igenis kell tudni más nyelveket, a francia nem a világ közepe. 
Szóval elutaztunk Montpelhiérbe, ahol a legjobb arc házinéni fogadott bennünket. Térképpel és hideg vízzel látott el minket, mielőtt kimentünk a városba. Na most Montpelhiér története ugyan nem olyan izgalmas, mint Carcassonáé, de azért itt is vannak érdekességek: például a világon legrégebb óta folyamatosan működő egyetem, amelynek diákja volt többek között Nostradamus, Rabelais és Paul Valery, vagy Franciaország legrégibb botanikus kertje. Ami természetesen hétfőn zárva volt.
Órákon át csavarogtunk a - talán a hőség miatt - üres, szűk középkori utcácskákon. Az okkerszín, alacsonyajtós, kicsi házikók közé beszorult az éjszaka által ott hagyott hűvösebb levegő, és vele együtt az álmok is. Megnéztük a középkori mikvét és néhány templomot.





Aztán becéloztuk a Szent Péter katedrálist, az egyetem gótikus nagytemplomát. Igazán fenséges látványt nyújtott a vártorony-szerű előtornyaival. Megnéztük továbbá a Porte du Peyrou-t, a diadalívet.





Másnap továbbvonatoztunk Besiersbe - újabb bakancslistás helyem (a Tolosa-Carcassona-Besiers hármas egyik tagja). Besiers Franciaország egyik legrégibb városa, és az első, amely a keresztesek áldozatául esett. Ez egy kedves történet: a városiak nem akarták kiadni az ottani albigenseket, mire egy provokációból kialakult spontán ütközet során a keresztes csürhe benyomult a városkapun, és minden, az útjába akadó embert lemészárolt. A vérengzés tetőpontján hangzott el állítólag Arnaud Amaury pápai legátus válasza a kérdésre, hogyan tudják megkülönböztetni az eretnekeket a hithű keresztényektől: "Öljétek meg mind, Isten majd tudni fogja, kik az övéi." Ennek megfelelően a keresztesek rágyújtották a Madeleine templomot az odamenekült többszáz emberre és legyilkolták a város 6-7 ezer lakóját, valamint az ott menedéket kereső többezer környékbelit (összességében 8-20 ezerre teszik a halottak számát). Mindez 1209 július 22-én történt, 809 évvel és 2 nappal azelőtt, hogy ott jártunk... 
Besiers csodálatos kis város: a középkori házak alatt római romok és feltáratlan - vagy részben feltárt - kora középkori utcák, épületek húzódnak. A táj láttán az embert óhatatlanul elfogja az időtlenség érzése, az eltéphetetlen kötelék az előző sok száz generációval, akik itt éltek, építettek, harcoltak, dolgoztak... A mediterrán légkör, a harsogó kabócák, a hőség, a régi épületek, a vöröslő föld, az ember bőre alá is bekúszó történelem - ez az, ami miatt nekem ellenállhatatlan Lengadóc.





A város felfedezését itt is a középkori városrésszel kezdtük: apró, varázslatos kis utcák, amik mind a dombtetőre, a St Nasaire templomhoz vezetnek. A templomot részben lerombolták a keresztesek, a helyére új, gótikus katedrálist emeltek a hadjárat után. Kellemes meglepetésben volt részünk, hogy odabent teljesen ingyenes, több nyelvű idegenvezetések voltak, továbbá fel lehetett menni a templomtoronyba, ahonnét be lehet látni az egész környéket.





Utunk innét a Madeleine templomba vezetett. Az újjáépített templom Besiers szívében áll, előtte és rajta emléktáblák. Nos, ebben a templomban sokkal nagyobb csend volt, mint az előzőben...



Mielőtt továbbindultunk Carcassonába, az utolsó látnivaló a középkorban épült régi híd volt, és arról a város fölé emelkedő dombon húzódó óváros és katedrális látványa.



Carcassonába egy portugál hippivel és francia barátnőjével utaztunk egy öreg, utánfutós kocsiban. Hogy a macskája, aki az első ülés alatt hevert, halott volt-e, vagy csak a nagy melegtől kábult el, az örök rejtély marad. Ennél a pontnál kapott el engem igazán a roadtrip varázsa, amikor az ember úgy utazik egyik városból a másikba, hogy nincs előre megtervezve a következő nap, hasraütés-szerűen látogat helyeket, és útközben a legkülönfélébb figurákkal ismerkedik össze. Hangulatos út volt, annyit meg kell állapítsak.



Na és végigjárva Dél-Franciaország legszebb városait, a Cote d'Azurt, hiába a sok látnivaló, nekem Carcassona marad az otthonom, a legszebb. Nehéz lenne megfogalmazni, mitől olyan különleges számomra a soktornyú vár, az alant kanyargó Aude, a középkori híd, amikor számtalan hasonló város és számtalan középkori erőd meg vár található a világban. Carcassona falaiban kézzel fogható a múlt. Felmászva a várdombra, nehéz betelni a Fekete-hegység és a város terrakotta cserepeinek látványával, olyan nehéz elszakadni a vártól...



Az ott töltött két nap alatt százszor körbefotóztam a várat. Ismét megnéztük a kiállítást, végigmentünk az északi és a déli várfalakon. Most csak néhány képet teszek ide, a legszebbeket, nehogy elunjátok. :D








Carcassonában ismét megcsodálhattuk a franciák által nagyra tartott modern művészetet: megünneplendő, hogy a vár 20 éve felkerült az UNESCO világörökségi listára, felkérték Felice Varinit, hogy "alkosson" valamit a falakra. Ez sikerült. Igen, szerintük ez művészet, és igen, szerintük ez méltó megemlékezés a fontos évfordulóra:



Én inkább nem kommentálom, hogy ezek a sárga, a falra ragasztott körök hányféleképpen és milyen perspektívákból cseszték el az összképet, valamint hogy mennyire artisztikusnak tartom a "művet".
Carcassonai tartózkodásunk és egész franciaországi utunk tortájának tetejére Robert Plant koncertje tette fel a cseresznyét. Ellentmondásos érzéseim vannak az eseménnyel kapcsolatban, ugyanis dicső pillanata volt ez a már korábban is megtapasztalt francia "vendégszeretnek", nyelvtudásnak, szervezőkészségnek: a tömeg másfél órát állt a tűző napon kapunyitás előtt, a beáramló emberektől egyesével vették el a kamerát, hátizsákot, a szervezők közül egy sem tudott angolul egy nemzetközi koncerten, a szabadtéri színházban a VIP számára fenntartott helyek fele üresen maradt a koncert végéig (esküszöm csak azért foglalták le ezen láthatatlan emberek számára a legjobb üléseket, hogy bosszantsák a koncertre érkező pórnépet), a koncert végén, miután fél órát könyörögtem egy setlistért, egy udvarias francia fiatalember a kezemből szedte ki a papírt és szaladt el vele, hogy azt már ne is említsük, mennyi időt vártunk annál az egy darab sátornál (!!!), ahová begyűjtötték a kamerákat és hátizsákokat, és a koncert három órája alatt valahogy senkinek nem maradt ideje szám szerint sorrendbe rakni a tárolódobozokat, így aztán a végén nyilvánvalóan flottul és gyorsan megtörtént a tárgyak kiadása, amikor a közönség több száz tagja lerohanta az ott dolgozó egy darab hostess lányt.
Maga a koncert azonban csodás volt. Robert Plant és bandája újrainterpretált Led Zeppelin-dalokat, valamint előadtak jó pár számot a Golden God szólókarrierjéből is. Megkapó érzés volt a középkorias-keleties-világzene (igazából meghatározhatatlan stílusú) dalokat Carcassona várában hallgatni, és közülük is minden tekintetben kiemelkedett a Carry fire, a maga varázslatos lüktetésével, hangszerelésével és a várfalra vetített fényfestéssel. Néhány percre átkerültünk a vár fénykorába Robert Plant és zenészei segítségével...
Mivel kedves francia barátaink elvették a fényképezőgépem, így csak ezt a videót teszem ide, ez beszél majd a képek helyett :)



Másnap hirtelen ötlettől vezérelve, csak hogy ne az egész napot töltsük vonaton/telekocsiban, kora reggel elutaztunk Nimes-be. Újabb időutazásunk a Római Birodalomba vezetett: a város három fő nevezetességét, az amfiteátrumot, a Maison Carrée-t és a Tour Magne-t, a római városfal egyetlen megmaradt őrtornyát néztük meg. Nimes amfiteátrumát szépen karbantartják, és belül fel lehet menni egészen a fal tetejéig, ahonnét nemcsak a belső teret lehet belátni, hanem a városra is szép kilátás nyílik. 



A Maison Carrée egy római korból ideszármazott templom, az idők folyamán megrongálódott belső terében korabeli szobrok helyett egy patrióta és igen érdekes múltinterpretációt alkalmazó, félórás kosztümös filmet lehet megnézni Nemausus alapításáról.



Mire Nimes-be értünk, már annyira a részünkké vált a gyors és effektív városnézés, hogy négy óra leforgása alatt, több kilométeres távokat megtéve a lehető legtöbb látnivalót zsúfoltuk be a programba, és elképesztő módon még a viszonylag távolabb eső Tour Magne-ig is eljutottunk. Itt már nem annyira azért fotóztunk, hogy kiéljük művészi hajlamainkat, hanem azért, hogy a melegtől félkókadtan dokumentáljuk, merre is jártunk, hátha később még fel is fogjuk majd, mit láttunk :D




Nimes-ből pedig visszatértünk Nice-be, ahol a nap hátralévő részét nem meglepő módon a tengerparton töltöttük.
És hogy az utolsó nap se teljen eseménytelen punnyadással, felkerekedtünk, és megnéztük Monacót. A rongyrázó hivalkodás székhelyét, ahol minden talpalatnyi területet épületek foglalnak el, már-már olyan sűrűn, hogy élhetetlen maga a város. A hercegi palotában tett látogatásunkat követően végigsétáltunk a tengerbe nyúló félszigeten, amelynek végén a panorámát magába foglaló, nyilván kreatívnak szánt giccses képkeretnél a legőszintébb módon kifejeztem Monaco iránti érzéseimet :D





Nem tudom nem megemlíteni az egész tartózkodásunk alatt látott legbizarrabb dolgot: a monacói Notre Dame katedrális hasonlóképp hivalkodó épületében a kéken világító orgonát. Nem, ez nem vicc:



Hosszú percek mulatságát okozta, míg azon agyaltunk, vajon milyen elmeállapotban lehetett a helyi pap, amikor megrendelte e-bay-en a legújabb játékszerét, vagy netán isteni sugallatra történt mindez?
A nap végén Mala strandján vezettük le a feszültséget.



Másnap még volt egy fiaskónk a reptéren (csak a szokásos: elhagyott bőrönd, leállított biztonsági ellenőrzés, majd csak és kizárólag franciául észosztó személyzet és hangosbemondó, két órás késéssel induló gép), de összességében egy gazdag, csodás úton vagyunk túl, és Ani becsületére legyen mondva, hét napig elviselte időnként Monty Python-i magasságokban szárnyalóan idegesítő természetemet :D Ezért ezúton is köszönet jár neki. És köszönet Jeremynek is, aki a helyi "hagyományoktól" eltérően igazi vendégszeretettel vitt körbe minket Nice-ben és javasolt különböző látnivalókat.



What happens when a crazy person realizes that one of her favorite singers is going to perform in the most amazing city of the world? Obviously she buys the ticket half a year in advance, pulling one of her friends into the adventure, then they don't even care about it for months until finally a week before the concert they realize that maybe they should organize the trip or what :D
We were traveling in France from Saturday to Saturday in a quite ad hoc fashion. Below is a summary. For the lazy ones who don't like to read long posts, here is a short statistics :D

Duration: 7 days, 7 nights
Location: Southern France, 7 cities: Nice, Montpelhiér, Besiérs, Carcassona, Nimes, Monaco, Mala
Weather: 35 degrees, 90% humidity
Distance: 1000 km
Time frame: 2200 years (from the Roman Empire till today)
Means of transport: airplane, bus, car, train (we left out the submarine :D)
We had plenty of: walking
We had little of: sleeping and eating
Lowest point: when our reservation of the accommodation was cancelled
Highlight: Carcassona (as always...)
We lost: some kilograms
We gained: experiences and adventure


We ended up in Nice only accidentally: cheap flights were going only to Paris and there; but it would've been difficult to get back to the capital after the concert. Honestly, I only saw that the city is on the seaside, so I thought probably it'll be good. Big words like "French riviera" and "Cote d'Azur" didn't say much to me. Our equipment was one backpack/person in order to save on the plane ticket and it was such a good decision! We couldn't have run amok with bigger suitcases, but obviously we didn't know that when we were packing :D Life is full of surprises...


The first impression of Nice: wonderful! Mediterranean, colorful houses with the typical, long shutters, promenades with flowers, palm trees, the glittering, blue sea and probably smiths live a good life there because every single balcony had a different wrought iron rail. We walked through half of the city with the backpacks, the first thing I did was going into the sea with sandals. It must be noted that in Nice people suffer from two deficits: I think they must be record holders in having shit tattoos in bad places and they face challenges in public transport - one would assume the contrary based on the number of pedestrian crossings with lights, but these pedestrian crossings fulfill their role just as much as a comb without teeth. Everyone walks through when the light is red, the cars either wait or they don't; people stop in the middle of the street to gossip - which is OK in a village but quite annoying on every second corner of a touristic big city. Our first target was the local synagogue; from there the Massena square, where we could admire modern French art for the first time: everywhere on the square human statues made of plastic were sitting in different poses on the top of columns and not surprisingly they were illuminated at night, moreover - non plus ultra - in changing colors like the illustrations of some horror children's book.


The middle of Nice is occupied by a huge park and a fountain, in which kids were splashing. Our idyll was disturbed only by the tiny little fact that approximately 4 hours before getting to the accommodation our host cancelled our reservation. In the beginning, especially after that we'd had to get up at 3 am and were tired already, we received the news with apathy: I wrote Airbnb a message and I asked them to transfer my money back. They called me and promised to help. It didn't happen in the following hours so at 6 pm we were waiting for Jeremy at Garibaldi square with the peace of those who'd already lost the case. Even the fact that those ugly, one-legged pigeons might shit on our heads didn't disturb us at all. And in the meanwhile it was so hot that instead of the sea we were swimming in our own sweat. Finally at 8 pm we went back to the mall (free wifi) and started to look for alternative accommodation. By this time I felt like as if I'd gone through the zombie apocalypse, the glass mountain, the jungle and the comprehensive exam - and all this in one day.


Naturally in the first hostel they didn't have free beds. Even though there we could've stayed in a 4-bed room. Thus the hostel with 6-bed rooms remained the only option, where 3 other girls were sleeping in our room. I am so grateful that I never lived in a dorm and I missed on this experience: sleeping with your money and bank cards under your pillow while outside people are partying, the window cannot be closed otherwise we'd choke in two minutes; the Russian room mate - defying her gender - snoring as loud as a Siberian bear, the other two girls coming back at dawn, just like when you fall asleep because the snoring stops for half a minute, you can wake up again to the door slamming and showering.
On Sunday I woke up with acute, ambilateral everyone-should-go-to-hell syndrome, which was even worsened by the experience that not having trust in our room mates, we walked around with backpacks the entire day again. This time, though, only to the seaside. 


After lunch, thinking that finally we can take a rest because everyone is in the city, we returned to the hostel. But as soon as I closed my eyes, who else arrived, if not the Siberian bear?! Have you ever noticed that snoring people fall asleep in two minutes???
In the afternoon we took a "little walk", from which we arrived back only hours later and tired as hell, after we'd climbed the hill of the old city, from where we could admire the stunning view of the bay, and we'd gone to the port.



The next day Montpelhiér was our destination (yes, I deliberately use the Occitan names of the towns). About our carpooling experiences (and basically generally about the entire French trip as well) we can state that no one spoke neither English, nor Italian. Oh not true, one driver did. But he was Portuguese :D my theory is that the French are such trolls who achieved with the help of magic that everyone else considers their language beautiful while they themselves are too lazy to learn any other civilized language (respect for the exceptions), and thus they think that they can avoid allegations. But it would be better to realize that French is not the center of the world and learning languages is a must, my dear friends.
So we traveled to Montpelhiér, where the most awesome host waited for us. She equipped us with maps and cold water before we went out in the city. The history of Montpelhiér is not as exciting as Carcassona's but there are some interesting sights: for instance the world's oldest, continuously operating university, which had been frequented by students such as Nostradamus, Rabelais and Paul Valery; or the oldest botanic garden of France. Which was closed on Monday, obviously.

We wandered the empty, narrow medieval streets. The cool air left behind the night got caught between the ochre, tiny houses and together with it, dreams too. We visited the medieval mikveh and some churches. 



Then we went to the St Peter cathedral, the gothic church of the university. It is an impressive building with two fortress-like towers in the front. We also saw the Porte du Peyrou, the triumphal arch.



The next day we traveled to Besiers by train - another place on my bucket list (part of the Tolosa-Carcassona-Besiers trio). Besiers is one of the oldest cities of France and the first to become the victim of the crusaders. This is a nice story: the locals didn't want to hand over the Albigenses and in the course of a spontaneous clash, evolving from provocation, the crusader riffraff entered the city and massacred every person they encountered. In the height of the mayhem allegedly Papal Legate Arnaud Amary answered to the question how they'd be able to distinguish faithful Christians and heretics, "Kill them all, the Lord will recognize his own." Following this advice, the crusaders burnt down the church of Madeleine together with the people taking refuge there and they murdered both the 6-7  thousand inhabitants of the city and the several thousand others who'd fled there from the surrounding settlements (the number of dead varies between 8 and 20 thousand). All of this happened on 22 July 1209, 809 years and two days before we arrived there...
 Besiers is a wonderful town: under the medieval houses Roman ruins and unexcavated - or partially excavated - early medieval streets and buildings lie. Seeing the landscape one is taken over by the feeling of timelessness, an untearable bond with the previous hundreds of generations who'd lived, built, fought, worked there... The mediterranean atmosphere, the loud cicalas, the heat, the old buildings, the red earth, history creeping under one's skin - this is what makes Lengadóc irresistible for me.



We started discovering the city in the medieval city center: tiny, magical streets which all lead to the top of the hill and St Nasaire cathedral. The church was partially demolished by the crusaders; a new, gothic cathedral was then built after the war. We were pleasantly surprised that inside free guidings were offered in several languages, moreover, we could go up in the church tower, from where the entire town could be seen.



Our way led to the Madeleine church then. The reconstructed church is in the heart of Besiers; memorial plaques are placed in front of it and on its wall. Well, in this church there was a much bigger silence than in the previous one...



Before departing for Carcassona, the last stop was the medieval old bridge and the sight of the old center and cathedral on the top of the hill above the city.


We traveled to Carcassona with a Portuguese hippie and his French friend in an old car with a trailer. Whether his cat, that was lying under the front seat, was dead or just in a stupor from the heat, will remain a mystery. At this point I was overcome by the charm of roadtrips: traveling from one place to the other without planning the next day, visiting places and getting to know people in the meanwhile. It was a fun trip, I have to say.


And after we'd seen the most beautiful cities of Southern France and the Cote d'Azur, despite all the sights, Carcassona remains my home, the most beautiful of all. It would be hard to define why the citadel, the winding Aude, the medieval bridge are so special to me when numerous similar cities and numerous similar fortresses and castles can be found in the world. In the walls of Carcassona the past can be touched. Standing on the castle hill it is so hard to get enough of the sight of the Black mountains and the terracotta shingles of the town, it is so hard to leave the castle behind...


During the two days spent there I took hundreds of photos. We saw the exhibition inside Chateau Comtal and we went on the Southern and Northern ramparts. I'll upload only a couple of photos here so you won't get bored :D





In Carcassona we could again admire contemporary art, which is so much loved by the French: celebrating the 20th anniversary of the castle's inscription on the UNESCO World Heritage List, Felice Varini was commissioned to "create" something on the walls. He made this. Yes, they think this is art and yes, they think this is a proper way to commemorate the important anniversary:


I will rather refrain from commenting on how many occasions and from how many perspectives these yellow circles fucked up the view and how artistic I find this.
The cherry on the top of the cake of our stay in Carcassona and our entire trip was Robert Plant's concert. I have mixed feelings concerning the event as it was a glorious moment of the previously experienced French "hospitality" (I almost wrote hostility XD would be more adequate), language knowledge and organizing skills. The crowd had to stand under the burning sun for 1.5 hours before they opened the gates; they took everyone's backpacks and cameras one by one; none of the organizers spoke English at an international concert; in the open air theater half of the reserved VIP places remained empty until the end of the show (I swear the best seats were reserved for these invisible people only to annoy the plebs); at the end of the concert, after begging for a setlist for half an hour, a polite French guy took the paper from my hand and ran away with it. And let's not even mention how much we waited at that one tent (!!!) where they collected all of the backpacks and cameras and somehow during the three hours of the concert no one had time to arrange the containers according to numbers so handing them back happened obviously very quickly when several hundred people attacked the only hostess girl working there.
The concert itself was amazing though. Robert Plant and his band re-interpreted some Led Zeppelin songs and they also played the solo songs of the Golden God. It was impressive to listen to these medieval-oriental-world music (impossible to categorize them) songs in the castle of Carcassona. And the highlight was without doubt Carry fire with its magical beat, arrangement and the light painting on the castle wall. For some minutes we traveled back in the heydays of the fortress with the help of Robert Plant and his musicians...
Since our nice French friends took my camera, I can put here only this video - that will speak instead of the photos :)



The next day in a sudden mood (and in order not to spend the entire day in a train/car) we travelled to Nimes in the morning. Our next time travel led to the Roman Empire: we saw the three major sights of the city - the amphitheater, the Maison Carrée and the Tour Magne, the only remaining watchtower of the previous Roman city wall. The amphitheater of Nimes is well preserved and you can go to the top of the walls, from where both the inner space and the city can be seen.


The Maison Carrée is a temple from the Roman era; inside, instead of statues, a half-hour long, patriotic movie can be seen, which addresses the foundation of Nemausus, while applying a very interesting interpretation of the past.


By the time we got to Nimes, quick and effective sightseeing basically became our personality trait and under only four hours we stuffed as many sights as possible into our route, while walking several kms. We even managed to get to the Tour Magne, which was outside of the city center. Here we didn't take photos anymore to enjoy its art, but in order to document where we'd been in a heat stroke so maybe later we'll actually comprehend what we'd seen :D



From Nimes we returned to Nice, where - not surprisingly - we spent the rest of the day at the beach.
And to avoid an uneventful last day, we traveled to Monaco on Friday. The seat of showing off and pretentiousness, where every little space is occupied by buildings so densely that it's almost impossible to live there. After visiting the prince's palace, we walked along the peninsula, at the end of which I expressed my feelings towards Monaco most honestly at a corny frame, framing the panorama and obviously intended to be creative :D



I can't miss mentioning the most bizarre thing that we'd seen during our entire stay: the blue  glowing organ of the similarly ostentatious Notre Dame cathedral of Monaco. No, this is not a joke:


We had loads of fun while trying to find out what kind of state of mind the priest had been in when he'd ordered his newest toy on e-bay or whether this happened due to divine intervention?
At the end of the day we relaxed at the beach of Mala.


The next day we still had a fiasco at the airport (just the usual stuff: a luggage left alone, security checks suspended, then the staff and the loudspeakers speaking only in French, our plane leaving with two hours delay), but altogether this was a rich, wonderful trip and I am grateful to Ani who bore my irritating personality, sometimes floating in the heights of Monty Python, for seven days :D I want to say thanks to her now. And also thanks to Jeremy, who, contrary to local "traditions", showed us around in Nice with real hospitality and suggested us sights to see.

1 comment:

Valéria Boros said...

Nagyon élveztem a blogodat. Szinte ugyanebben az időben (július 3-23-ig) én is Úton voltam, szó szerint: El Camino, 322 km, Leon- Santiago de Compostella gyalog.
Puszillak Vali