- Micsoda?! - kiáltott fel Athéné; a harag egyszeriben úgy elöntötte, hogy elejtette, amit a kezében tartott...
...ami történetesen a Lükabettosz-hegy volt. Az Akropoliszra szánta, de még hibádzott odáig egy nyúlfarknyi távolság, viszont amikor meghallotta a hollótól, hogy mi történt, rohanvást indult Kekropsz lányaihoz. Egy fonott kosárkában ugyanis őrájuk bízta a csecsemő Erikhthonioszt, és a lelkükre kötötte, hogy ne nyissák ki a kosarat. Amint most a holló elsutyorogta neki, a három lány közül kettő mégsem tudott ellenállni a kísértésnek, és belekukkantott. Az ő büntetésükkel már nem kellett törődni, hiszen a kígyólábú gyermek láttán levetették magukat az Akropoliszról, viszont a pletykás holló igenis megérdemli, hogy hófehér tollai ezentúl feketék legyenek. És többé nem mutatkozhat Athéné mellett.
A mítosz szerint így lett fekete a holló, és elűzése után Athéné új segítőt választott magának a bagoly személyében. A bagoly nemcsak az ő jelképe lett (és egyúttal Athén városáé is), hanem kedvelt szimbólum is, amely mind a pénzérméken, mind a mindennapi használati tárgyakon is előfordult.
Hanem a bagoly nem sokáig örvendhetett jó hírnevének: a Római Birodalomban már úgy tartották, hogy a bagolyhuhogás a halált jelzi előre, és a boszorkányok bagoly képében szívják ki a gyermekek vérét. Állítólag Caesar, Augustus és Agrippa halálát is bagoly jelezte. A "kutyaharapást szőrével" elvnek megfelelően halott baglyot szögeltek a házak ajtajára, hogy a rosszat elhárítsa.
E későbbi hiedelmek a 19. századig fennmaradtak Európában - a bagoly a legtöbb helyen rossz hírek hozója, rossz ómen volt. Ez nem kis részben köszönhető életmódjának: éjszakai állat révén a sötét órákban hallani a hangját, amikor csak a szellemek és holtak járnak odakinn. Talán külseje is közrejátszott negatív megítélésében: a hatalmas szemek mintha a lélek mélyére látnának, és teljesen körbe tudja fordítani a fejét, ami bizonyára félelmetesnek hatott.
A bagoly azonban nem csak Európában honos: az amerikai első nemzetek közül többnél is a próféciákhoz, jövendöléshez kötődött az alakja. A hopik úgy tartották, hogy az üregi bagoly az alvilág és a halottak istenének szimbóluma - ez a kis bagolyfajta a földben fészkel.
Mivel én legszívesebben Athéné állataként gondolok a baglyokra, és nagyon is kedvelem őket, ezért az alábbi rajzhoz egy görög ízvilágú trüffelt álmodtam meg. A citrom és pisztácia kellemesen üdítő együtt, és a savanykás-sós keveredése igazán különlegessé teszi ezt a csokit.
...ami történetesen a Lükabettosz-hegy volt. Az Akropoliszra szánta, de még hibádzott odáig egy nyúlfarknyi távolság, viszont amikor meghallotta a hollótól, hogy mi történt, rohanvást indult Kekropsz lányaihoz. Egy fonott kosárkában ugyanis őrájuk bízta a csecsemő Erikhthonioszt, és a lelkükre kötötte, hogy ne nyissák ki a kosarat. Amint most a holló elsutyorogta neki, a három lány közül kettő mégsem tudott ellenállni a kísértésnek, és belekukkantott. Az ő büntetésükkel már nem kellett törődni, hiszen a kígyólábú gyermek láttán levetették magukat az Akropoliszról, viszont a pletykás holló igenis megérdemli, hogy hófehér tollai ezentúl feketék legyenek. És többé nem mutatkozhat Athéné mellett.
A mítosz szerint így lett fekete a holló, és elűzése után Athéné új segítőt választott magának a bagoly személyében. A bagoly nemcsak az ő jelképe lett (és egyúttal Athén városáé is), hanem kedvelt szimbólum is, amely mind a pénzérméken, mind a mindennapi használati tárgyakon is előfordult.
Hanem a bagoly nem sokáig örvendhetett jó hírnevének: a Római Birodalomban már úgy tartották, hogy a bagolyhuhogás a halált jelzi előre, és a boszorkányok bagoly képében szívják ki a gyermekek vérét. Állítólag Caesar, Augustus és Agrippa halálát is bagoly jelezte. A "kutyaharapást szőrével" elvnek megfelelően halott baglyot szögeltek a házak ajtajára, hogy a rosszat elhárítsa.
E későbbi hiedelmek a 19. századig fennmaradtak Európában - a bagoly a legtöbb helyen rossz hírek hozója, rossz ómen volt. Ez nem kis részben köszönhető életmódjának: éjszakai állat révén a sötét órákban hallani a hangját, amikor csak a szellemek és holtak járnak odakinn. Talán külseje is közrejátszott negatív megítélésében: a hatalmas szemek mintha a lélek mélyére látnának, és teljesen körbe tudja fordítani a fejét, ami bizonyára félelmetesnek hatott.
A bagoly azonban nem csak Európában honos: az amerikai első nemzetek közül többnél is a próféciákhoz, jövendöléshez kötődött az alakja. A hopik úgy tartották, hogy az üregi bagoly az alvilág és a halottak istenének szimbóluma - ez a kis bagolyfajta a földben fészkel.
Mivel én legszívesebben Athéné állataként gondolok a baglyokra, és nagyon is kedvelem őket, ezért az alábbi rajzhoz egy görög ízvilágú trüffelt álmodtam meg. A citrom és pisztácia kellemesen üdítő együtt, és a savanykás-sós keveredése igazán különlegessé teszi ezt a csokit.
Még a karantén legelején kétségbe estem: mi lesz, ha rajzolni támad majd kedvem, és nincs itthon normális színes ceruza?! Rettentő rég rajzoltam, de most egyszeriben ellenállhatatlan vágyam volt, hogy színeket lássak, és alkossak. Nem volt más hátra, kellett venni egy doboz művész ceruzát. És elmondhatom, hogy az ember egészen másképp látja a világot, amikor rajzoló-módba kapcsol: mindenhol téma van, megrajzolandó részletek, amiket korábban talán észre sem vett, most azonban elgyönyörködik bennük, és nincs elég óra a napban ahhoz, hogy mindet papírra vesse. De amikor megláttam azt a szép fotót a fülesbagolyról (ami nem mellesleg az év madara), tudtam, hogy azzal fogom kezdeni. Négy hétig le is kötött. Ezúttal nem rajzoltam meg előre a részleteket, hanem mozaik-szerűen haladtam minden irányban a színekkel (ne kérdezzétek, hogy miért a jobb oldali szemével kezdtem. Csak. Hogy kitoljak magammal, amikor a bal szemét kell majd rajzolni :D).
Fázisfotók:
És a kész mű:
Már el is feledtem, milyen kielégítő érzés tud lenni egy rajz befejezése. Főleg, ha az ember ennyi szabadidejét beleöli.
Na és akkor most jöjjön a csoki.
Hozzávalók:
120 gr fehércsoki
30 ml citromlé
reszelt citromhéj
10 ml tejszín
egy kiskanál vaj
pisztácia
Elkészítés:
Kifacsarom a citrom levét, és egybeöntöm a tejszínnel (azért rakok bele egy pici tejszínt, mert anélkül sokkal nehezebben formázható a lehűtött krém). Belereszelem egy citrom héját is. Vízgőz felett megolvasztom a fehércsokit és a vajat, majd elegyítem a citromlével. Hűtőbe teszem néhány órára. Amikor eléggé lehűlt, kis golyókat formázok, és mindnek a közepébe teszek egy-egy pisztáciaszemet. Én sós pisztáciát használtam, egész jól kiegészítette a savanykás krémet.
-What?! - yelled Athene; rage flooded over her and she dropped what she held in her hand...
... which happened to be Mount Lycabettus. She wanted to use it in the Acropolis, however, it was still a little bit further. However, when she was told by the crow what had happened, she rushed to the daughters of Kekrops. She entrusted them with taking care of baby Erikhthonois, who was in a wicker basket; instructing them not to look inside the basket. As the crow now whispered in her ear, two out of the three girls could not resist temptation and peeked into it. She would not have to deal with their punishment, as seeing the baby with the snake legs, they threw themselves off the Acropolis, but the gossiping crow deserved his snow-white feathered to be turned into black. Moreover, he cannot be seen together with Athene anymore.
According to the myth, thus the crow became black and after banishing him, Athene chose a new sidekick: the owl. Not only did the owl become her symbol (and at the same time Athens' too), but also a popular ornament used both on coins and on everyday objects.
However, the owl did not enjoy a good reputation for long: in the Roman Empire it was believed that the hoot of an owl presaged imminent death; and witches transformed into owls sucked the blood of children. Allegedly the deaths of Caesar, Augustus and Agrippa were all predicted by an owl. According to the "hair of the dog" principle, a dead owl was nailed on the doors in order to avert the evil.
These beliefs persisted in Europe into the 19th century - in most places the owl was a harbinger of bad tidings, a bad omen. This is strongly connected to its habits: it is a nocturnal animal; it can be heard in the dark hours, when only ghosts and the dead walk the streets. Probably its appearance also contributed to its negative assessment: as if its enormous eyes were looking right into the soul, and it can rotate its head around, which might have been frightening.
Owls are indigenous not only in Europe: many of the First Nations in America associated its figure with prophecy and divination. The Hopis believed that the burrowing owl was the symbol of the god of the underworld and the dead - this small owl nests in the ground.
Since I prefer to think about owls as the bird of Athene, and I very much like them, therefore I paired up the above drawing with a Greek type of truffle. Lemon and pistachio are nice and refreshing together; and the mixture of sour and salty makes this chocolate special.
I got desperate at the beginning of the quarantine: what if I'll feel like drawing and I still don't have proper colour pencils?! I haven't drawn in ages, but now I felt the irresistible urge to see colours and to create. I really had to buy a box of artist pencils. And I can tell you, one sees the world in a different light in drawing mode: everywhere there are subjects, details to be drawn; maybe one didn't even notice them before but now finds them delightful and there aren't enough hours in the day to draw all of them. But when Is aw that beautiful photo of that long-eared owl, I knew that I'd start with that. It took four weeks. This time I didn't draw the details in advance, but coloured it like a mosaic (don't ask me why I started with the right eye. Just because. To mess up with myself when I'd have to draw the left eye :D) (see phase photos above).
I've almost forgotten how elevating it is to finish a drawing. Especially if one spends so much free time with it.
And now comes the chocolate.
Ingredients:
120 gr white chocolate
30 ml lemon juice
lemon zest
10 ml cream
one small spoon of butter
pistachio
Recipe:
I squeeze the lemon juice and mix it with the cream (I use a little bit of cream because without that it would be much harder to shape the ganache). I shred the lemon zest in it too. Above steam, I melt the white chocolate and the butter, then I combine it with the lemon juice. I put it in the fridge for some hours. When it gets cold, I shape small balls and I put a pistachio in the middle of each. I used salty pistachio, which harmonised nicely with the sour cream.
No comments:
Post a Comment