Samhain

Van a világnak egy kis csücske, ami engem vár, ahol a láthatatlan látható, ahol ég és föld találkozik. Általában a négy kelta ünnepnapon megyek el ide, hogy megnézzem a naplementét. A kilátóból a fővárostól egészen a városomig ellátni, ködbe borul a vidék és tündérzenét hallgatok (ilyet, vagy ilyet), csak a természet van körülöttem, meg a gondolataim, mesék, amiknek foszlányai átlibbennek a képzeletemen. És színek. A keleti ég sötétedő kékje, a naplemente aranya-narancssárgája, az őszülő természet rozsdabarnája, fáradtsárgája, sötétzöldje. Ez a titkos helyem, ahol évente négyszer átérezhetem a végtelent, a létezés keserédes varázsát. 

There's a little corner of the world that is waiting for me, where the invisible is visible, where earth and sky meet. Usually I go there on the four Celtic feasts in order to watch the sunset. From the lookout everything can be seen from the capital to my hometown, the landscape is covered in mist and I'm listening to fairymusic (like this or this), only nature surrounds me and my thoughts, fairytales, whose shreds flutter through my imagination. And colours. The darkening blue of the eastern sky, the golden orange of the sunset, the russet, tired yellow, dark green of autumn nature. This is my secret place where four times a year I can experience infinity, the bittersweet magic of existence.

a kilátó // the lookout