Legutóbbi epres triumvirátusom utolsó darabja (előzőek receptje itt és itt). Ezúttal igazán "csajos" csoki készült, ugyanis a maradék fehércsoki likőrömmel bolondítottam meg a tölteléket, nyamiiii! Azt hiszem, a likőrből is készítenem kell majd még, nem árt, ha van itthon kínálós itóka :D
Hogy minél élénkebb maradjon a bonbon ízvilága, agaragarral sűrítettem be. A festésnél nem árt az óvatosság: ha túl vékony a csokiburok, nem fog kijönni a formából, ezért a burok készítésénél érdemes egy egész picit tovább várni a felesleg kirázásával.
Azt hiszem, ehhez a tavaszias csokihoz jól passzol A Star is Born c. filmből a kedvenc dalom - ugyan nem vagyok Lady Gaga rajongó, de ez a dal tényleg csodálatos.
Hozzávalók:
60 gr eperpüré
40 gr fehércsoki likőr
150 gr fehércsoki
agaragar
ételfesték, kakaóvaj
Elkészítés:
Először a csokiburkot csinálom meg, mert ha az agaragar zselésíti a tölteléket, már nem lehet majd betölteni. Bronz színű lüszter és olvasztott kakaóvaj keverékével összefröcskölöm a mélyedéseket. Miután a cseppek megszáradtak, rózsaszín ételfestéket keverek egy fél kiskanálnyi kakaóvajba, és ecsettel spirálokat festek.
Temperálom a fehércsokit, elkészítem a burkokat.
Pürésítem az epret és leszűröm, hogy a magvak ne maradjanak benne. Negyed kiskanálnyi agaragarral felforralom, majd kevergetve kihűtöm. Végül beleöntöm a likőrt, ami teljesen kihűti. Ekkor töltöm meg a bonbonokat. Kis időre a hűtőbe teszem őket, majd temperálom a maradék fehércsokit, és lezárom a bonbonokat.
From my strawberry triumvirate, this is the last piece (the recipes of the previous ones are here and here). This chocolate is really "girlish", as I gave it a twist with my white chocolate, yummyyyy! I think I'll have to make some more of the liqueur, it does make sense to have something for potential guests :D
In order to have an intense flavour, I jellified it with agar. When painting, be careful: if the chocolate shell is too thin, it won't come out of the mould, therefore you should wait a bit more before shaking out the excess when making the shells.
I think my favourite song from A Star is Born goes well with this spring-ish chocolate - I am not a fan of Lady Gaga but this song is really amazing.
Ingredients:
60 gr strawberry puree
40 gr white chocolate liqueur
150 gr white chocolate
agar
food paint, cocoa butter
Recipe:
First I make the shells because once the agar jellifies the filling, it's not possible to pour it in them. With the mixture of bronze lustre dust and melted cocoa butter I sprinkle the cavities. After the drops get dry, I combine pink food paint and half a spoon of cocoa butter and I paint spirals with a brush.
I temper the white chocolate and I prepare the shells.
I make the strawberry puree and I sieve it in order to get rid of the seeds. With a quarter spoon of agar I boil it, then I cool it down while stirring. Finally I add the liqueur, which will cool it completely, then I fill the bonbons. I put them in the fridge for a little while. I temper the leftover chocolate and I seal the bonbons.
Idén húsvétra én is töltött csokitojást készítettem :) olyan jópofa, hogy az ember leeszi a tetejét, aztán kikanalazhatja belőle a finom tölteléket. Eredetileg csokikanalat is akartam csinálni, de arra sajnos már nem maradt időm, így is két délutánt töltöttem csokizással :D Többféle húsvéti csokis ötletem az előző évekből itt meg itt található :)
Alapvetően orgonavirág mousse-t szerettem volna készíteni, azonban végül rumos meggy mousse mellett döntöttem. Készítettem mellé csokinyalókákat is, no meg bonbont a locsolóknak :D
Tojások:
Hozzávalók:
300 gr tejcsoki
80 gr étcsoki
50 gr meggy
6 cl fehér rum
3 pillecukor
0,8 dl tejszín
lüszerpor
Elkészítés:
Először a mouse-t készítem el. Leturmixolom a meggyet, beletépkedem a pillecukrokat, és addig melegítem, amíg a darabkák fel nem olvadnak. Ekkor lehúzom a tűzről, belekeverem az étcsokit, végül a rumot. Felverem a tejszínhabot, és összeforgatom a kihűlt csokis-meggyes krémmel. Egy éjszakára a hűtőben hagyom.
A tojásformát különböző módszerekkel és színekkel festem ki: készítettem egyet, amit három harmonizáló színnel fröcsköltem össze, egy "sárkánytojást" zöld-bronz foltokkal, egy szívecskés piros tojást, és egy rózsaszín szalagosat. Utóbbiakat művész ragasztószalag segítségével csináltam.
Temperálom a tejcsokit, a tojásforma mindkét felébe öntök belőle, a felesleget pedig kiütögetem, így elkészül a két tojáshéj. Fejjel lefelé hagyom őket száradni, majd a hűtőbe teszem, míg meg nem szilárdulnak. Amikor kipottyannak a formából, megtöltöm őket a mousse-szal, temperált tejcsokit kenek a tojáshéjak szélére, és összeillesztem őket.
Nyalóka:
Hozzávalók:
100 gr tejcsoki
szárított/aszalt gyümölcs, fűszerek
transzferfólia
Elkészítés:
A nyalóka kiöntőt az Ázsia bt-ben vettem. Először méretre vágom a transzferfóliát, és belehelyezem a forma aljába. Előkészítem a nyalókapálcikát és egyéb kellékeket.
Temperálom a tejcsokit, öntök egy adagot a formába, és óvatos ütögetéssel szétterítem (nem nagyon szabad rázni, mert akkor befolyik a transzferfólia alá). Belemélyesztem a csokiba a pálcikát, a még folyékony felületre aszalt meggyet és fahéjat szórok (persze lehet kísérletezni más ízekkel is). A hűtőbe teszem.
Miután a nyalóka elkészült, a transzferfóliát egészen kis kapirgálással le lehet húzni a tetejéről.
Boldog Húsvétot!
This Easter I also made filled chocolate eggs :) It is so funny when you can eat off the top of the egg and then spoon out the yummy filling. Originally I also wanted to make chocolate spoons but in the end I didn't have time for that - even without it I spent two afternoons with chocolate making :D My other Easter ideas from previous years can be found here and here :)
Basically I wanted to make lilac mousse but int he end I decided to make rum-sour cherry mousse. I also prepared chocolate lollies.
Eggs:
Ingredients:
300 gr milk chocolate
80 gr dark chocolate
50 gr sour cherry
6 cl white rum
3 marshmallows
0,8 dl cream
lustre dust
Recipe:
First I make the mousse. I blend the sour cherry, I tear the marshmallows into little pieces and throw them into the cherry puree, then warm it until they melt. Then I turn off the fire and I add the dark chocolate, finally the rum. i whip the cream; I combine it with the chocolate-cherry cream. I leave it in the fridge for a night.
I paint the egg moulds with various colours and methods: I sprinkled one with three different colours; I made one "dragon egg" with green and bronze spots; one red egg with a heart and one with pink ribbon. The latter two were made with the help of artist tape.
I temper the milk chocolate, I pour into both halves of the egg mould; I shake out the excess. I leave the halves upside down until the chocolate sets, then I put them in the fridge. When they get solid, they fall out of the mould. I fill them with the mousse, I smear tempered milk chocolate on the brims and put together the two halves.
Lollipops:
Ingredients:
100 gr milk chocolate
dried fruits, spices
transfer sheet
Recipe:
I bought a plastic lollipop mould. First I cut out pieces of the transfer sheet and I put them into the cavities of the mould. I prepare the sticks and other stuff.
I temper the milk chocolate, I pour a portion into the mould and spread it by carefully tapping the mould (you shouldn't shake it too much, otherwise the chocolate will flow under the transfer sheet). I insert the stick into the chocolate and sprinkle the still soft surface with dried cherry and cinnamon (you may experiment with other flavours too). I put it in the fridge.
After the lollipop is done, you can peel off the transfer sheet quite easily.
Hát ki a fene gondolta volna, hogy ő az Idő
istene? Pont úgy nézett ki, mint bármelyik járókelő, abból is az átlagos fajta.
De most már késő bánat ebgondolat itt, a fogaskerekek között. Hanem azt legalább
megtanulta, hogy az „isten nevét hiába szádra ne vedd” parancsolat nem minden
alap nélkül való.
Kifordult a lába alól egy tárcsa, Gabriel
megingott, épphogy sikerült megkapaszkodnia a gépezet központja felé forgó kerék
egyik küllőjében. Izzadság csorgott a halántékán, megremegett a karja.
Lepottyant egy rézszín lemezre, ami továbblendítette. Két ugrás, egy
visszapattanó rugó gyors kikerülése, s a következő fogaskerék már közvetlenül
kapcsolódott az óraszerkezet szívéhez. Gabriel átlendült a mutatók tengelyére,
és végre megpihent a nagymutató íves kovácsoltvas tövén.
Az Idő Gépezete. Úgy emelkedett fel
körülötte, hogy felocsúdni sem volt ideje – az előző pillanatban még az utcán
állt szitkozódva, a következőben meg egy óriási, aranyszín fogaskeréken
egyensúlyozott levegő után kapkodva.
Az Idő istene épp csak addig állt vele
szemben azzal a magabiztos mosollyal az arcán, amíg annyit mondott: - Remélem,
megtanulod, mit jelentenek az elvesztegetett lehetőségek! Keresd meg a Kulcsot!
Merre lehet a Kulcs ebben a folyton mozgó,
zörgő-kattogó gépben?! Gabriel körbenézett, igyekezett átlátni a rendszert, ám
körülötte csupán fogaskerekek arany-réz végtelenje húzódott minden irányban.
Nagyot sóhajtott. Minden szót megbánt, a
fenéért nem tud vigyázni a nyelvére! De most már úgysem látja Sandrát egy évig,
és a meggondolatlan kirohanásának köszönhetően itt rekedt ebben a gigantikus
órában.
Szemzsibbasztóan forogtak a fogaskerekek, az
idő csak haladt, s ő nem került közelebb a megoldáshoz. Fölállt. Abban a
pillanatban, mintha csak a reményt csillantaná fel előtte, az arany rengetegből
kivált egy ezüst tárgy: a Kulcs!
Egy fűrészfogas lemezre akadva fordult épp
körbe, aztán Gabriel riadalmára a Kulcsot tartó lánc ráakadt a csatlakozó
fogaskerék egyik fogára, és eltűnt a gépezet mélyén. Gabriel utánaeredt. Mikor
elérte a fűrészfogas lemezt, még épphogy látta a Kulcsot megcsillanni egy küllőn.
Kerekeket, lemezeket, rugókat kerülgetve rohant utána.
Félelmes, végtelennek tűnő űr felett talált
rá, ahol láncok lógtak a semmiből a semmibe, s mintha odafent játékos kedvű
óriás himbálná őket, lassan hintáztak. Közöttük lógott a Kulcs,
méltóságteljesen, egyre messzebb az óraműtől.
Gabriel kinyúlt érte. Épp csak pár centiméter
hiányzott. Olyan közel merészkedett a szakadékhoz, amennyire csak mert,
nyújtózkodott. Ujjhegye megérintette a Kulcsot, mire az tovább lengett. Gabriel
megragadta az orra előtt lógó láncot, és megrántotta. Úgy tűnt, elég erősen
rögzítették. Belekapaszkodott, óvatosan húzódzkodott, csak lassan helyezte át
rá a testsúlyát. Ellendült a lassan forgó fogaskerékről, és elkapta a Kulcsot.
Diadalittasan akasztotta le a láncról, ám a mozgolódástól saját, liánként
használt lánca csikorgó hangot hallatott, és megrándult.
A következő pillanatban Kulcsostul,
láncostul, kétségbeesetten kiabálva hullott a mélybe.
***
Kemény, fényes felületen tért magához.
Felnyögött: újabb fogaskerekek! Ám ezek mozdulatlanul álltak, közöttük itt-ott
fémpanelek, ásító kulcslyukakkal.
Gabriel feltápászkodott. Még mindig a kezében
szorongatta a kulcsot, s most bedugta egy találomra kiválasztott zárba.
Erőlködve bírta csak elfordítani, a zár nyikorgott, majd félrecsúszott az ajtó.
Apja fel-alá járkált előtte, gondterhelten
morzsolgatta a szakállát.
- Mondd csak, mi akarsz lenni, mi érdekel a
leginkább?
Nem válaszolt.
Anyja a sarokban ült, összekulcsolt kezeit az
ölében pihentette.
- Szívem, valahová csak be kéne adni a
jelentkezést! Mi nem dönthetünk helyetted.
„Irodalom,” akarta mondani.
- Mérnöki – mondta. A mérnök jól keresnek,
írni pedig úgyis tud majd mellette…
A helyére húzta és bezárta az ajtót.
Egy darabig csak bámult maga elé, míg végül
egy fejrázással megszabadult a gondolatok súlyától. Egy másik kulcslyukba
illesztette a kulcsot, és arrébb tolta a panelt.
- Szóval tegnap éjjel a Ligetben ittunk,
Robbie úgy berúgott, hogy föl akart állni az asztalra, de persze leesett, még
jó, hogy többen álltunk körülötte, és elkaptuk – vihogott Mike, majd jót húzott
a söréből.
- Shaun megint fölszedett egy csajt – vette át
a szót Frank. – Esküszöm, minden bulin más csajjal látom.
Gabriel kényszeredetten nevetett, a sörét
bámulta.
- Miért nem költözöl be a koleszba, Gabe? –
bökte oldalba Mike. – Biztos neked is jobban menne a csajozás, ha néha ott
lennél a bulikon.
- Így igaz! – toldotta meg Frank. – Ráadásul
a családod miatt még kedvezményt is kapnál a szobád árából, úgy kábé
ugyanannyit kéne fizetned, mint most az ingázásért.
Gabriel vállat vont. – Annyira nem érdekelnek
a bulik...
Becsapta az ajtót, elfordította a kulcsot. Leült
a fogaskerékre, a tenyerébe hajtotta a fejét. Nem, akkor sem és azóta sem bánta
meg, hogy nem költözött a kollégiumba, de… de talán néha elmehetett volna velük.
Irigyelte barátait, akik részt vettek a közösségi életben, és nagyobb eséllyel
találtak barátnőt is. Frank azóta el is vette a kollégiumi barátnőjét.
Persze mindez semmit nem jelent, hiszen ő is
megismerte a munkahelyén Sandrát, aki a legokosabb és legragyogóbb lány, akit
valaha látott, csakhogy… csakhogy azóta sem történt vele semmi, mert még
egyszer sem merte elhívni randizni.
Hol a bánatban lehet a kijárat ebből a rohadt
gépezetből?!
Újabb ajtót nyitott.
Telefonnal a kezében állt otthon a folyosón,
a kagylóban egy hang épp ezt mondta: - A főszerkesztőnek nagyon tetszett a múlt
heti cikke, ezért szeretnénk felajánlani egy gyakornoki pozíciót. Heti 25 óra
munkavégzéssel, a fizetés…
Gabriel bevágta az ajtót, a kulcs kirepült a zárból
a lendülettől.
Jól emlékezett, mit válaszolt az ajánlatra.
De hát mérnöknek tanult…
A következő ajtó.
Sandra a pultnál állt, koktélt rendelt.
Gabriel őt bámulta. A csapatépítő tréning végére meggyőződésévé vált, hogy
minden körülmények között találkoznia kell vele munkahelyen kívül is.
Sandra visszatért az asztalukhoz, s míg
elhörpölte a koktélt, Kate-tel és Paullal beszélgetett. Nem sokkal később
felkelt, elköszönt a társaság kitartóan ivó maradékától, és hazaindult.
„Most!” gondolta Gabriel, de mégsem állt fel,
hogy utána menjen és elkísérje.
Elkeseredetten a helyére rántotta az ajtót.
Ez a csalóka, alattomos hely elszalasztott lehetőségek sorozatának állítja be
az egész életét! Pedig igenis elégedett, jó diplomát szerzett, szereti a
munkahelyét, csak hát… bárcsak bátrabb lett volna néha!
Nem! Megrázta a fejét. Az ajtók döntési
helyzeteket mutattak, és ő döntéseket hozott, ilyen egyszerű az egész. Miért
érzi magát mégis vesztesnek, miután végignézte őket?! Haragjában belerúgott az
utolsó ajtóba. Alattomos hely, és alattomos az Idő istene is!
- Engedj ki!! – kiáltotta el magát. – Elegem van
az egészből!
Fejvesztve rohant körbe: ajtók, ajtók, ajtók!
Ugyan hány lehetőséget vesztegetett el?! Nem is élt még ilyen sokáig! És hol
lehet az a nyavalyás kijárat?!
Lélekszakadva futott, míg meg nem botlott egy
fogaskerék fogában. Hasra vágódott, a kulcs kirepült a kezéből.
Fölkelt. Előtte – micsoda meglepetés – egy ajtó. Azzal az erős
elhatározással vágta a kulcsot a zárba, hogy akármi várja is a panelen túl,
átmegy, és végre megszabadul ettől az átkozott helytől. Körbe se nézett, csak
ugrott.
***
A repülőtér steril, fehér falain nyíló
hatalmas ablakokon áradt be a fény. Néhány bőröndjét húzó utas csodálkozva
bámulta meg a padlón heverő Gabrielt.
- Haladjanak tovább, nincs itt semmi
látnivaló – motyogta ő magában.
Míg föltápászkodott, értetlenül bámulta
környezetét. Akárhogy törte a fejét, nem emlékezett arra, hogy valaha is
döntéshelyzetbe került volna reptéren. Leporolta a nadrágját, majd a kezét.
Kígyózó sorban álltak előtte az emberek utasfelvételre
várva, a sor végéhez időről időre újabbak csatlakoztak. Szőke lány állt be az
idős házaspár mögé, ügyetlenül maga mellé rendezte két utazótáskáját. Gabriel
szíve megdobbant.
Sandra!
Végül mégis kapott egy esélyt az Idő
istenétől!
A lányhoz sétált.
- Helló!
Sandra, aki épp az irataival volt elfoglalva,
ijedten összerezzent.
- Szia Gabe! Hát te hogy kerülsz ide?
- Ööö… kijöttem elbúcsúzni tőled.
Sandra elnevette magát. – De hát egyszer már
elbúcsúztatok a cégnél!
- Az más volt… - nagyot nyelt. – Figyelj,
Sandra, fél éve próbálok alkalmat keríteni, hogy elhívjalak vacsorázni, vagy
ebédelni, forró csokizni, múzeumba, bárhová, mert az az igazság, hogy bárhová
szívesen mennék veled, csak… azt hiszem, addig totojáztam, hogy lekéstem róla…
Sandra arcán a meglepetést kacagás váltotta
fel.
- Most, a reptéren kérsz randit?! Elég
szerencsétlen időzítés.
- Igen, tudom – Gabriel megvakarta a fejét. –
De gondoltam akkor is megpróbálom, ha csak egy év múlva látlak legközelebb.
Sandra az irataival matatott, csak nagy
sokára nézett fel újra.
- Valójában másfél hónap múlva hazajövök egy
hétre.
Gabriel arca felderült. - Ezt vegyem igennek?
- Akár – mosolygott a lány. – Megvársz? – intett
a kordonon kívülre. – Még lesz egy kis időm beszélgetni a biztonsági ellenőrzés
előtt.
Gabriel bólintott. Megkerülte a sort és a
kordont.
A fenébe is, de jó érzés végre megtenni, amit
annyi ideje halogatott! Visszanézett a sorban egyre előrébb araszoló Sandrára,
és lelke egy eldugott zugában öntudatlanul röpke hálát adott az Idő istenének.
Hozzávalók:
150 gr étcsoki
magok, aszalt/liofilizált gyümölcsök
lüszterpor, alkohol
Elkészítés:
A kiöntőformát hobbiboltban vettem. A csokialap elkészítése nagyon egyszerű: temperálom az étcsokit, a formára öntöm, az előre odakészített magvakból, gyümölcsökből ízlés szerint szórok rá. Ha szükséges, amikor a csoki elkezd szilárdulni, spatulával körbevágom.
Miután a csokilap megszilárdult, lehúzom róla a kiöntő alapot. Kis mennyiségű erős alkoholban elkeverek arany lüsztert, és kifestem a megfelelő részeket.
Who the hell would've thought that he's the God of Time? He looked just like any other passerby, an average one at that. But no use crying over spilt milk here, among the cogwheels. At least he learned that the commandment "you shall not take the name of God in vain" is not groundless.
A disc turned from under his feet, Gabriel toppled, he could barely hold on to the spoke of a wheel spinning towards the centre of the machine. Sweat was dripping on his temple, his arm trembled. He plopped down on a copper disc, which swung him forward. Two jumps, avoiding a bouncing spring, then the next cogwheel was attached directly to the heart of the clockwork. Gabriel leapt to the shaft of the clock hands and finally took a rest on the arched, wrought-iron bottom of the minute hand. The Machine of Time. It had emerged around him so quickly that he didn't even have time to come to his senses - in the first minute he was standing on the street, swearing, in the next, he was balancing on a giant, golden cogwheel, catching his breath.
The God of Time was standing before him with that confident smile only until he said, "I hope you'll learn what lost chances mean! Find the Key!"
Where on earth might that Key be in this constantly moving, clacking-rattling machine?! Gabriel looked around, he tried to see through the system, but only a golden-copper infinity of cogwheels stretched around him.
He sighed. He regretted every word; why can't he be more careful?! But now he won't see Sandra for a year and thanks to his hasty outburst, he got stuck in this gigantic clock.
The turning of the cogwheels was eye-numbing, time passed by and he didn't get any closer to the solution. He stood up. In that second, as if hope shone forth, a silver object appeared in the ocean of gold: the Key!
It was turning around, stuck to a jagged disc, then the chain holding the Key stuck on a cog of an adjoining wheel and disappeared in the depth of the machine. Gabriel ran after it. When he reached the jagged disc, he could barely see the Key gleaming on a spoke. Bypassing wheels, discs, springs, he raced after it.
He found it above a dreadful, seemingly endless chasm, where chains hung from emptiness into the void, and as if above a playful giant was swaying them, they were swinging slowly. The Key was hanging among them, gracefully, ever farther from the clockwork.
Gabriel reached out. Only a couple of centimetres were missing. He crept as close to the abyss as he dared, and stretched. The tip of his finger touched the Key, which swung away. Gabriel grabbed the chain in front of him and tugged at it. It seemed to be fixed firmly. He clung to it, pulled himself up and slowly placed his body weight on it. He leapt from the slowly spinning cogwheel and caught the Key. Triumphantly, he unhooked it from the chain, but due to the moving, his own chain, used as a liana, creaked and flinched.
In the next minute, shouting desperately, he fell into the abyss together with Key and chain.
***
He came to himself on a hard, shiny surface. He moaned: new cogwheels! But these were motionless; among them metal panels with yawning keyholes. Gabriel staggered to his feet. He was still holding on to the key and he put it in a randomly chosen hole. He struggled to turn it, the lock squeaked, then the door slid.
His father paced up and down in front of him, tugging at his beard nervously.
"Tell me, what do you want to be, what are you most interested in?"
He didn't answer.
His mother was sitting in the corner, resting her clasped hands in her lap.
"Darling, you have to apply somewhere! We can't decide instead of you."
"Literature," he wanted to say.
"Engineering," he said. Engineers earn good money and besides that, he could still write...
He pulled in and locked the door.
For a while he was staring down, until he got rid of the heavy thoughts with a shake of his head. He inserted the key into another keyhole and pushed the panel.
"So yesterday night we were drinking in the Park; Robbie got so drunk that he wanted to stand on the table but he fell. Fortunately some of us were standing around him and caught him," cackled Mike, then swilled his beer.
"Shaun picked up a bird again," continued Frank. "I swear I see him with a different girl at every party."
Gabriel laughed wryly, he stared at his beer.
"Why don't you move to the dorm, Gabe?" poked him Mike. "Surely you would have more success with relations if you joined the parties sometimes."
"That's right," added Frank. "Moreover, probably you'd get a reduced price for the room because of your family, thus you'd have to pay more or less the same that you pay for commuting."
Gabriel shrugged. "I'm not so interested in parties..."
He slammed the door and turned the key. He sat down on the cogwheel and buried his face in his palms. No, he did not and never will regret not moving in the dorm, but... but sometimes he could've gone to the parties. He envied his friends who had participated in social life and had had more chances to find a girlfriend. Frank had even married his college girlfriend since then.
Of course, all of this doesn't mean anything, as he also got to know Sandra at his workplace, who is the most clever and wonderful girl that he has ever seen, however... nothing has happened with her, because he has never dared to ask her out.
Where the hell is the way out of this freaking machine?!
He opened a new door.
He was standing in the hallway at home with the phone in his hand, a voice said in the receiver, "The editor-in-chief liked your article from last week, and we'd like to offer you an internship. With 25 hours per week, the salary would be..."
Gabriel slammed the door, the key flew out of the lock.
He remembered very well what his answer had been to the offer. But he had studied engineering...
The next door.
Sandra was standing at the bar, ordering a cocktail. Gabriel was staring at her. By the end of the team-building training he got convinced that he must meet her outside the office under any circumstances.
Sandra returned to their table and while she was drinking her cocktail, she was talking with Kate and Paul. Soon she stood up and said goodbye to the persistently drinking remainder of the group, and went home.
"Now!" thought Gabriel, but he did not stand up to accompany her.
Desperately, he pulled the door back. This misleading, guileful place depicts his whole life as a series of lost chances! Still, he is satisfied, he got a good diploma, he loves his workplace, but... if only he had been braver sometimes!
No! He shook his head. The doors showed him situations where decisions had to be made and he made them, simple as that. Why does he still feel like a loser after seeing them?! Raging, he kicked the last door. Guileful place and the God of Time is sly too!
"Let me out!!" he shouted. "I'm fed up with this!"
He ran around in panic: doors, doors, doors! How many chances had he lost?! He hadn't even lived so long! And where the hell is that stupid exit?!
He was running breathlessly until he stumbled in the cog of a wheel. He fell, the key flew out of his hand. He stood up. Before him - what a surprise - a door. He swung the key in the hole with the strong determination that whatever may await him beyond the panel, he'll go through and get rid of this damned place. He didn't even look around, just jumped.
***
Through the huge windows of the airport's sterile, white walls, light came in. Some passengers, pulling their suitcases, stared at Gabriel lying on the floor.
"Nothing to see here, move along!" mumbled he.
While he staggered to his feet, he looked around uncomprehendingly. However he was racking his brains, he couldn't remember any decision he had ever made at an airport. He dusted off his trousers, then his hands.
Before him, a snake of queue was waiting for check-in; from time to time new people joined the end of the line. A blond girl stopped behind the elderly couple; she arranged her two bags clumsily. Gabriel's heart skipped a beat.
Sandra!
In the end he got a chance from the God of Time!
He walked up to the girl.
"Hello!"
Sandra, who was busy with her documents, startled.
"Hi Gabe, what are you doing here?"
"Erm... I came to say goodbye."
Sandra laughed. "But you've already done that in the office!"
"It's different..." he gulped. "Look, Sandra, I've tried to get a chance to ask you out for dinner or lunch or hot chocolate, museum, anywhere, because the truth is that I'd be happy to go anywhere with you, but... I think I hesitated so long that I missed it."
The surprise on Sandra's face was followed by chuckling.
"You ask me out here, at the airport?! Quite unfortunate timing."
"Yes, I know," Gabriel scratched his head. "But I thought I'd try it even if I won't see you for a year."
Sandra fumbled with her documents, she looked up after a while.
"Actually I'll come back for a week in one and a half months."
Gabriel's face brightened. "Shall I take it as a yes?"
"You might," smiled the girl. "Will you wait for me?" she waved beyond the cordon. "I'll have some time to talk before the security check."
Gabriel nodded. He bypassed the cordon and the line.
Hell, it feels good to finally do what he had postponed for such a long time! He looked back at Sandra, who was proceeding slowly in the line, and in a secret corner of his soul, unconsciously, he thanked the God of Time.
Ingredients:
150 gr dark chocolate
seeds, dried/lyophilised fruits
lustre dust, alcohol
Recipe:
I bought the mould in a hobby store. Making the chocolate base is quite simple: I temper the dark chocolate and pour it on the mould; I sprinkle it with seeds or fruits. If needed, when the chocolate starts to set, I cut it around with a spatula or a knife.
After the chocolate hardens, I pull off the mould. I add golden lustre to a tiny bit of strong alcohol, and I paint the pattern.
Egzotikust és hazait társítani? Miért ne? Imádom a mangó édeskés-gyantás ízét és az eper finom, elegáns aromáját, ráadásul most, hogy már kaphatók az első doboznyi eprek a boltokban, nem győzöm venni és fogyasztani őket :D Mivel épp mindkettőből volt itthon, nem tudtam megállni, hogy ne próbáljam ki őket egy finom, krémes töltelékű trüffelben :)
Hozzávalók:
50 gr mangópüré
50 gr eperpüré
150+100 gr fehércsoki
egy kiskanál vaj
lüszterpor/ételfesték
Elkészítés:
Az epret és a mangót megtisztítom, feldarabolom és összeturmixolom. A keverékhez adok egy kiskanál vajat, majd felmelegítem, és miután leveszem a tűzről, hozzákeverek 150 fehércsokit. A krémet egy éjszakára hűtőbe teszem.
Másnap, miután a trüffelkrém kellően szilárd halmazállapotú lett, kiskanállal adagokat veszek belőle, amikből golyókat formázok. Temperálok 100 gr fehércsokit, beleszórok egy kicsi piros/narancssárga ételfestéket, épp hogy csak szép rózsaszín legyen. Kimártom a trüffelgolyókat, és sütőpapírra teszem őket, míg a csoki meg nem szárad.
Pairing exotic and domestic? Why not? I love the sweet-resinous flavour of mango and the delicate, elegant aroma of strawberry; moreover, now that the first boxes of strawberries appeared in the shops, I can't restrain from buying and eating them :D Since I had both at home, I ha to try them together in a nice, creamy truffle :)
Ingredients:
50 gr mango puree
50 gr strawberry puree
150+100 gr white chocolate
small spoon of butter
lustre dust/food colouring
Recipe:
I clean and cut up the strawberries and the mango and I blend them. I add a small spoon of butter to the mixture and I warm it up. After I turn off the fire, I also add 150 gr white chocolate. I put the cream in the fridge for a night.
The next day, after the truffle cream gets solid enough, I take small portions of it with a spoon and I shape them into balls. I temper 100 gr white chocolate, I pour a tiny bit of red/orange food colouring, so that it becomes a little bit pink. I dip the truffles and I place them on a parchment sheet until the chocolate gets dry.
Csodák márpedig vannak. Ugyan néha az embernek a világ másik végébe kell utaznia hozzájuk, de épp attól öltenek csodajelleget, hogy ott és akkor következnek be, amikor a legkevésbé várnánk.
Évek óta kutatom Monort, azon belül is a helyi zsidó lakosság és a holokauszt történetét - helybéli túlélővel azonban sosem találkoztam (legfőképp azért, mert az egyetlen, aki állítólag még ott lakik, magának való, és nem akar beszélni a történtekről). Viszont minden fellelhető forrást és szakirodalmat elolvastam a témában, na meg magam is hozzátettem a részemet a monori gyűjtőtáborról szóló irodalomhoz. Bár a puzzle minden darabkáját igyekeztem a helyére rakni, így is maradt épp elég homályos folt, és jóllehet a történész ilyenkor igencsak támogatná egy időgép feltalálását, kevés reményem maradt arra nézve, hogy valaha is korábban ismeretlen anyagokat találok majd, amik segítenek helyretenni a hiányosságokat.
Úgy adódott, hogy a múlt héten Torontóba utaztam, mert meghívást kaptam egy könyv bemutatójára, amihez én írtam a bevezetőt (mondtam már, hogy imádom a munkámat?). Amellett, hogy végre személyesen is találkoztam a memoár írójával, ez a nagyszerű lehetőség arra is alkalmat adott, hogy a bemutató utáni fogadáson beszélgessek másokkal, akik érdeklődnek a holokauszt története iránt. Így történt, hogy egyik beszélgetőpartnerem megemlítette - teljesen véletlenül, bár már kezdek kételkedni abban, hogy az ilyesmi "véletlen" lehet -, hogy egy torontói magyar túlélő könyvet írt Monorról és a holokausztról. Persze azonnal lecsaptam rá - hogy létezik, hogy van egy ilyen könyv, és nem tudok róla?! Hát úgy, hogy nem hivatalos kiadás. A hölgy készségesen megígérte, hogy hoz nekem belőle egy példányt.
A kötettel együtt aztán megkaptam tőle az egyik szerkesztő testvérének elérhetőségét is. Ott tartózkodásom utolsó napján hívtam fel őt, és gyorsan megegyeztünk, hogy mielőtt kimegyek a reptérre, nála ebédelek. Nos, ez volt a váratlan találkozások netovábbja. Egy monori holokauszt túlélő Torontóban. Akinek a testvére volt azon négy túlélő egyike, akik összegyűjtötték ezt a történész-szemmel felbecsülhetetlen értékű és mennyiségű anyagot a monori zsidókról. Korábban általam ismeretlen visszaemlékezések, történetdarabkák, adatok sokasága... És mindenek felett egy monori túlélő barátsága, aki hosszú hallgatás után részletesen mesélt nekem az átéltekről, maga is hitetlenkedve, hogy van, akit ez még érdekel...
A tőle kapott jegyzetek (a testvére által a könyvhöz írt, gyűjtött adathalmaz) azóta itt várja, hogy feldolgozzam. A puzzle igen sok darabkája a helyére került.
***
Miracles do exist. Sometimes one has to travel to the other side of the world though to find them, but their miracle-ness lies in the fact that they happen when we least expect them.
I have been researching Monor, a small town close to Budapest, for years, more exactly the history of the local Jews and the Holocaust - however, I've never met any local survivors (especially because the only one who allegedly still lives there, keeps himself to himself and doesn't talk about what happened). I've read every source and literature on the topic, and of course I also added my bits to the historiography of the Monor transit camp. Even though I tried to put together the pieces of the puzzle, there are still a couple of blurry spots. A historian would totally support the invention of a time machine in such cases; as I have little chances that previously unknown material will be found, which would help solve the mysteries.
It happened that last week I travelled to Toronto as I was invited to the book launch of a book, for which I wrote the introduction (have I said that I love my job?). Besides giving me the possibility to finally meet the author of the memoir in person, at the reception after the book launch I could also talk to others interested in the Holocaust. One of the women I talked to mentioned - quite accidentally, although I am doubtful whether such things can be a "coincidence" - that a Torontonian Hungarian survivor wrote a book about Monor and the Holocaust. Obviously I immediately got interested - how is it possible that there's such a book and I don't know about it?! Because it is not an official publication. The lady promised me to bring me a copy.
Together with the volume, I also received the phone number of the sister of one of the editors. I called her on the last day of my trip, and we very quickly agreed that before going to the airport I'll have lunch with her. Well, this was the quintessence of unexpected meetings. A survivor from Monor in Toronto. Whose brother was one of the four survivors, who collected this invaluable material about the Jews of Monor. Recollections, story-pieces, data, previously unknown to me... And above all, the friendship of a survivor from Monor, who told me in detail what she had experienced; she herself being surprised that there are people interested in this...
The notes I received from her (the data collected by her brother for the book) is still waiting here to be processed. Many pieces of the puzzle were found.
Utolsó Torontóban töltött napomon ittam egy csodás smoothie-t, ami természetesen csokikészítésre inspirált. A mangó és a barack édes összhangját finoman ellenpontozza a vörös grapefruit savanykás íze - sűrű, de frissítő koktél!
Hozzávalók:
70 gr mangópüré
35 gr barackpüré
45 gr vörös grapefruit
50 gr fehércsoki
80 gr tejcsoki
agaragar
Elkészítés:
A mangót, barackot felaprítom, hozzáadok két gerezd grapefruitot, és leturmixolom az egészet. Félreteszem.
Temperálom a fehércsokit, belekeverek egy kicsi narancs vagy bronz lüsztert. Habzsákba töltöm, "összefirkálom" vele a bonbonforma mélyedéseit. A maradékot lehúzom a formáról.
Temperálom a tejcsokit, elkészítem a bonbonburkokat.
A gyümölcsturmixhoz adok fél kiskanálnyi agaragart, felteszem a tűzre, és forralom pár percig. Ezután hagyom lehűlni, közben néha megkavarom. Amikor az állaga kezd összeállni, és már eléggé kihűlt, a bonbonokba adagolom. A formát a hűtőbe teszem.
Amint a gyümölcszselé megszilárdult, kiveszem a formát a hűtőből. Temperálom a maradék tejcsokit, és lezárom a bonbonokat.
I drank a wonderful smoothie on my last day in Toronto - obviously it inspired me to make chocolate. The sweet harmony of the mango and the peach is counterbalanced by the sour taste of the red grapefruit - dense but refreshing cocktail!
Ingredients:
70 gr mango puree
35 gr peach puree
45 gr red grapefruit
50 gr white chocolate
80 gr milk chocolate
agaragar
Recipe:
I cut the mango and the peach into pieces, I add two slices of grapefruit and I blend all of them. I put them aside.
I temper the white chocolate; I add a bit of orange or bronze lustre dust. I pour it into a piping bag and criss-cross the cavities of the mould. I scrape off the excess.
I temper the milk chocolate and I prepare the bonbon shells.
I add half small spoon of agaragar to the fruit puree, I put it on the stove and boil it for some minutes. Afterwards I let it cool down and stir it occasionally. When the consistency gets thick and cool enough, I portion it into the bonbons. I put the mould int he fridge.
As soon as the jelly gets hard, I take the mould from the fridge. I temper the leftover milk chocolate and I seal the bonbons.
